Esős kalandok

Esős kalandok

Esős kalandok

Nagyszalóki-csúcs túra

Van egy jó hírem, mostanra már több, mint egy hónapja meg vannak nyitva a Magas-Tátra szlovák oldalán a magasabb régiókba vezető turistautak! Hogy ez mit is jelent? Hogy végre nem csak a menedékházakig lehet felmászni, elérhetjük a csúcsokat is, meg sok gyönyörű hágót is, végig gyalogolva a nagyszerű völgyeket. Mondjuk az időjárás ilyenkor elég változó, nem mondhatnám stabilnak, de aki nem a tó-, vagy tengerparton képzeli el a vakációt, vagy pár napra szeretne kiszakadni a nyári melegből, annak ideális az egyik legközelebbi magashegység felkeresése!

A Lomnici-csúcs felhőkbe gabalyodva
tatra53.jpg

Mi is kihasználtunk egy nyári hétvégét, egy nappal megtoldva és Ótátrafüredre (Stary Smokovec) utaztunk. Sajnos az időjárást nem lehet kiszámítani... És itt ez most nem a változékony magashegyi, hanem az általános időjárásra értendő... Konkrétan arra, hogy a tervezett hétvégére kifejezetten zord időjárást jósoltak (mondjuk idén nem is én lennék, ha valahova nem rossz időbe kellene menni épp... (kivéve a munkahelyet, hehe...) Szóval olyan felemás volt a hozzáállásom...

A Tarpataki-vízesések egyike
tatra1-6_1.jpg

Nem is igen csalódtam, mikor Ótátrafüredre megérkezve egy igazi, jó erős jégesőbe csöppentünk. Egy húsz perc várakozás után a kocsiban úgy döntöttünk, hogy csak bemegyünk az épületbe. Be is mentünk, majd öt perc múlva elállt... Jeee. Egyébként reggel indultunk, úgyhogy volt egy szűk délutánunk, hogy egy kis bevezető kirándulással felkészüljünk a másnapi nagyobb falatra, a Nagyszalóki-csúcs megmászására.

Reggeli felhős kilátás a hegy oldalábóltatra1-5.jpg

Az eső egy dolog miatt lehet hasznos, ez pedig az a tény, hogy azt senki sem szereti igazán, így aki teheti ilyenkor esőnapi tevékenységgel foglalkozik, ami azt jelenti, hogy az egyébként roppant zsúfolt turistautak ilyenkor szellősebbek. És ez így is volt, pedig szombatot írtunk, az pedig tényleg erős szokott lenni. Gyalog indultunk el a felvonó irányába. (Árak itt) De ez alkalommal nem használtuk, csak a mellette haladó jelzett utat. Elég hamar fel lehet jutni Tarajkára (Hrebienok) így gyalog is, onnan pedig már csak karnyújtásnyira van a sok csoda.

Kilátás a Nagy-Tarpataki-völgy feletti csúcsokra a Miksa magaslatróltatra28.jpg

Mivel természetesen elkezdett esni, mikor felértünk gyorsan elsiettünk a Bilikova chata nevű menedékházig, ahol ittunk egy frissítőt. Nagyon hangulatos ez a menedékház, laktunk már itt télen és nagyon szerettük. Ezután a Nagy-Tarpataki-völgy alsóbb részén kavargó vízeséseket látogattuk meg. Laza egy-két órás kis kiruccanás volt, mégis töménytelen szépséggel.

Itt épp nem esiktatra38.jpg

Este vacsora közben tanakodtunk, hogy akkor mi is legyen a másnapi menettel a csúcsra, mert az időjárás előrejelzés délelőttre esőt írt végig, ami azért volt kellemetlen, mert azt jelenti, hogy a felhőzet szépen betakarja a csúcsokat és felérve, meg az úton felfelé csak tejfehér ködben lehet majd haladni. Az meg elég demoralizáló, ha a sportteljesítményt nem koronázza valami esztétikai élmény... Főleg, hogy azért én szeretek fotózni ugye... Abban maradtunk, hogy reggel döntjük el az útirányt és ha abszolút nem kedvező, akkor más úticélt választunk.

Felhők felett. Készítettem egy videót is. Az az érdekessége, hogy 90%-ban az új okostelefonommal vettem fel, hogy teszteljem hol tart most a technológia... De amúgy jó lett :D KATT

Aztán eljött a reggel, viszonylag korán neki tudtunk indulni. Most úgy döntöttem, hogy elég lesz a majd' 1200 méter szintemelkedés is, ezért az erőnket spórolva most a felvonóval tettük meg az út elejét. (Egyébként is, ki nem szeret ezeken a szerkezeteken utazni???) Fent Tarajkán 1285 méteren kezdtünk neki az útnak szemerkélő esőben. Természetesen... A Nagyszalóki-csúcsot egyébként a legegyszerűbb tátrai csúcsnak tartják, az egyetlen nehézséget a viszonylag sok szintkülönbség okozza. Általában sokan látogatják a szezon folyamán.

Felhőstatra43_1.jpg

Mi a piros jelzésű Magistrale (ez vezet végig a Magas-Tátra oldalában) úton indultunk el nyugati irányba. Az idő nem nagyon kedvezett, a felhők eltakarták a kilátást, de azért a hatalmas fenyvesek közt így is igen hangulatos volt az útvonal. Hamarosan a csúcs felé vezető ösvényre kellett fordulni, amit tábla jelzett egy kisebb csapat túrázó mögött, akik épp reggelit készítettek turista gázpalackkal. Ez a rész elég lankás, a haladás inkább kellemes. Egyre ritkulnak a fenyvesek helyüket pedig a jól ismert törpefenyők veszik át. Az eső pedig ólmosan csepeg, mintha nem is akarna elállni.

Kilátás a csúcsról a jégeső előtttatra47.jpg

Pár száz méter megtétele után a Miksa-magaslatra értünk. Innen remek kilátás nyílik jó időben az alatta elterülő Nagy-Tarpataki-völgyre. Azért nekünk sem lehet okunk panaszra, mert egyfelől a felhőzet gyorsan mozog a hegyek között és ilyenkor igazán zord arcát mutatja a hegység, ami gyönyörű, másfelől azért nyílnak „ablakok” és be-be pillanthatunk a völgybe, ahol a patak fehér szalagja kanyarog a kilátóig hallható robajjal. A lomnici csúcs sajnos nem látszik, mert felhők takarják... Nem baj, hátha tisztul... (lehetne a túra jelmondata is...) Gyors energiabevitel az innentől meredekebbé váló útszakasz előtt és máris a törpefenyők közt szlalomozunk lihegve felfelé.

A csúcskereszt és falatozás20190714_132913.jpg

Ez a szakasz igen kellemetlen. Törpefenyők közt általában nem jó közlekedni és már látom, hogy lefelé ez ennél cudarabb lesz, mert kifejezetten nagyokat kell néhol lépni a következő sziklatömbre, lefelé ez tuti térdgyilkos lesz, sebaj. Aztán kb. 3-400 függőleges méter után véget ér a törpefenyves. Többször kilátunk a völgy felé, de sajnos nyugati irányba semmi... Ott totál felhő borítja a sziklákat és az egész tájat.

Ereszkedéstatra55.jpg

Nem haladunk nagyon gyorsan, utolér minket egy srác, aki magyarul köszön, kicsit beszélgetünk. Bükkszentkeresztről érkezett és az utóbbi napokban több túrát is tett feleségével, az Osztrava nyeregbe, és a Tengerszem csúcsra. Most egyedül haladt -, mintegy levezetésképp - a Nagyszalóki csúcs felé. Az eső hol eleredt egy kicsit, hol elállt, igazából inkább kicsit kellemetlennek mondanám nem pedig borzasztónak. Annyi, hogy minden jobban csúszik ilyenkor, meg nem lehet úgy megállni pihenni, mint mikor szikrázik a nap.

Na, ott szakad...tatra48.jpg

Innentől, hol a nyergen, hol törmelékmezőkön haladunk. Azért itt oda kell figyelni, mert a jelzés néhol elég nehezen kivehető, főleg, mikor néha köd borít mindent, ugyanis nem mindig a nyilvánvaló ösvényen kell haladni, aztán ha letérsz, itt igazán könnyű eltévedni, mivel minden totál egyforma sziklatömbökből áll. Van egy csodaszép kitettebb szakasz, de igazából csak pár méter hosszú, utána jön a monoton felfelé araszolás. A csúcs felé tekintgetve csak bízhatunk benne, hogy mire felérünk kicsit oszladozik majd a felhőzet. De innen már nincs visszaút, most már felmászunk, lesz, ami lesz.

Kis színes20190714_142752.jpg

Lassan elérjük a Király-orrot (Slavkovský nos), ami már elég közel van a célhoz, de még mindig kb. 200 métert kell leküzdeni addig... Az utolsó emelkedő előtt egy laposabb gerinc húzódik. A trükkös, hogy a csúcskeresztet csak akkor látod meg, mikor már alig pár tíz méter van hátra. Akkor viszont nagyon örülsz... Menet közben egyébként nem sok túrázóval futottunk össze, összesen vagy tíz ember lehetett. De ott tartottam, hogy ott volt a kereszt és hihetetlen szerencsével alatta a völgy, felhőktől megtisztulva! Ott volt alkalmi túratársunk is, ő egy 20 perccel hamarabb ért fel. (Ja, igen innen gratulálok a sikeres mozdonyvezetői vizsgájához, amit két napra rá csinált!) A kilátás természetesen pazar volt, de csak kelet felé. Sajnos a nyugati oldalból semmi sem látszott.

Itt már kissé felszakadozotttatra65.jpg

Alattunk alig kivehetően felsejlik a Hosszú-tavi menedékház (Zbojnícka chata), ahol még nem jártunk eddig, és akkorra tartogatjuk, mikor nem lehet magasabbra túrázni majd a téli időszakban (meg úgy általában, mivel a turista utak csak június 15. és október 31. közt vannak nyitva). A szél nagyon erősen fúj, ezért felvesszük a plusz rétegeket, utána pedig szendvicsek elfogyasztása következik az igen csodás kilátással fűszerezve. A szemközti csúcsokat sajnos nem lehet látni a felhőktől, amik,  egyre inkább közelednek felénk, ami nem sok jót jelent.

Háttérben Ótátrafüred. De innen még messze van...tatra68.jpg

Pár perc múlva már dől a jég, a kilátás sehol, ezért gyorsan összekészülünk és elindulunk lefelé. Többen épp ekkor érkeznek a csúcsra. Ez elég kiábrándító lehet... Úgy jártak, mint ahogy mi nem akartunk... A jég egy negyed órán át kísér minket, aztán eső váltja, de nem annyira vészes. Volt már rosszabb is. Felfelé majdnem tudtuk tartani a szintidőt, de lefelé lassabban haladunk. Viszont a kilátás egyre jobb, már nyugat felé is lehet látni valamit. Aztán egy nagy robaj. Mennydörgés. Na ez nem hiányzott. Az a szerencsénk, hogy az alattunk elterülő völgyben villámlik csak Poprád környékén, nem pedig ahol haladunk. (Itt egy jó összefoglaló arról, hogy mit kell tenni, ha viharba kerülünk a Tátrában) 

Kilátás a völgyre, középen ki lehet szúrni a Zamkovszki menedékházat, alul pedig a vízesésekettatra64.jpg

A törpefenyveseknél párom türelme jelentősen lecsökken, úgyhogy sürgősen ennie kell egy energiaszeletet, hogy ne váljék díva belőle, mint a csokireklámban... A jó, hogy az ember tisztában van ezzel és csak mosolyog ilyenkor. Még a díva is. Hehe. Az eső eláll, a hőmérséklet kicsit emelkedik. Az erdőn át visszaérünk Tarajkára, ahol vár a felvonó. Szuper túra volt, persze lehetett volna jobb időnk, de nem panaszkodnék, mert volt kilátás is és az eső nem az az igazi áztató volt, hanem inkább csak kellemetlen... Azért a megérdemelt vacsorát jóízűen fogyasztottuk desszerttel megspékelve az egyik kisebb étteremben.

Csorba tótatra76.jpg

Másnap ki nem találná senki, de szikrázó napsütésre ébredtünk. Tipikus... Mivel nem kellett sietnünk még átautóztunk Csorbatóra és sétáltunk egyet a tó körül a végre szép időben. Csorbató mindig gyönyörű. Ilyenkor tele van túristával, de még élhető. Ha valaki szeretne egy kicsit hűvösölni nyáron, akkor simán ajánlható egy kis Magas-Tátra kirándulás, akár túrázással. A csodálatos hegyek látványa tuti mindenkit megihlet! Amúgy épül a Miskolc-Tornyosnémeti autóút, ami már nagyon hiányzott. Legalábbis nekem, mert ha megépül még közelebb kerül hozzánk a Magas-Tátra.

Facebookon itt követheted a blogot! Instán meg itt!

 A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!



Bükki éjszaka

Bükki éjszaka

Bükki éjszaka

Tejútfotózás Tar-kőn

Szóval vannak olyan tervek, amiket évekig nem tud végrehajtani az ember. Ez nem újdonság senkinek. És micsoda élmény, mikor a sors úgy hozza, hogy mégis megvalósulhat a terv! Nos egy ilyen szituációt éltem meg egy hete, mikor régi vágyam teljesült és végre a Tar-kőn állva csodálhattam a fantasztikus csillagos eget, amit a júliusi Tejút fényes szalagja fogott össze, mintegy ajándékként… 

Itt már odafenn a nagy éjszakában

(Ha lentebb görgetsz egy másfél perces hangulatvideót is találsz)

tarkos42.jpg

De hogy is alakult az este? Ebben a bejegyzésben megpróbálom átadni az este hangulatát, amennyire lehetséges persze... Az egész lehetőség egy kútba esett pár napos túra elmaradásával jött szembe igazából. Ilyenkor valóban igaz a közhely, hogy ahol egy ajtót bezárnak, ott kinyílik egy másik. Mert épp július van, a Hold remek állásban - szinte egész éjjel láthatatlan - ez pedig potenciálisan tökéletes a Tejút fotózására.

Alkonyodik

tarkos4.jpg

Ok, ilyenkor is számos más tényező van, ami azért hátráltathat, ilyen pl. hogy az autód nem indul, ami amúgy épp tönkretette az egyik legszebb éjszakai fotózásos tervem két hete, de ilyen lehet – és ez az általánosabb – mikor egyszerűen az időjárás nem kedvez… (Ilyennel már sokszor szembesültem) Most viszont a hét elején egy gyenge hidegfront látogatta meg a Kárpát medencét, amit követően remek volt a légkör állapota a fotózáshoz!

A Mátra jól felismerhető alakja, rajta a Tv torony

tarkos18.jpg

Jó egy héttel előre megvolt persze, hogy mikor tudok majd menni, és eléggé izgultam, hogy jó idő legyen. Aztán láss csodát, szerencsém lett! Mivel éjszakai fotózásra készültem csak délután indultam el Szolnokról és este hatra értem a Hereg rétre, a Tar-kő alá, ami a tervhez képest kisebb csúszást jelentett. Ennek ellenére úgy gondoltam, hogy amennyiben kicsit kilépek simán fenn lehetek este hétre. Na, ez azért nem sikerült, mert egy helyen a sietség továbbvitt az erdei úton, a jelzés helyett, meg elég sok cuccot vittem fel, így ezzel a kitérővel olyan egy és negyed óra lett a vége.

Kékóra Eger felett

tarkos29.jpg

Az úton felfelé senkivel sem találkoztam, ami meglepett, mert csak nyár van azért, azt hittem legalább lefelé jön majd valaki... Nos tavaly egyszer szerettem volna ide eljönni, - ITT elolvasható – még télen jó nagy hóban, de akkor csak a Vörös-kőre jutottam el, mert a Tar-kő felhőben volt, így nem tettem kitérőt. Az út vége már elég lihegősre sikeredett, mert tényleg siettem, de épp napnyugta előtt értem az oromra. Fúúú, de mikor végre ott állsz, azokkal a mágikus fényekkel napnyugtakor... Na az megfizethetetlen...

Az egyik leglátványosabb Tejút, amit valaha láttam

tarkos40.jpg

Gyorsan felállítottam az állványokat és elkezdtem timelapseket, meg fotókat készíteni. A nap lassan – oké igazából nem is láttam a napot, mert innen már nem is látszik, csak a fák között – lebukott a nyugati horizont alá, megérkezett az alkony, majd lassan a kék óra... Kigyulladtak a városok fényei, amik közül Eger lámpái voltak a legmeghatározóbbak.

Hangulatvideó az estéről

Nagyon békés volt odafenn a tücsökzenével és az enyhe szellővel, nameg az egyébként totális csenddel. A hőmérséklet aztán elég hamar leesett, ezért felkaptam a pehelykabátom – na igen szerintem ez az egyik legjobb ruhadarab. Kicsire összecsomagolható és nagyon jó meleg. Totál praktikus! Ajánlom - és az elég is volt végig. Mondjuk sokat nem pihentem, mert egyfolytában fotóztam valamit, vagy ettem, ittam, mulattam...

A szomszédaim a Három-kőn, az a nagy fényesség pedig Miskolc mögötte

tarkos37.jpg

Aztán lassan megjelentek a csillagok és egész elképesztő volt, ahogy szabad szemmel is lehetett látni a Tejutat! Nem csak derengett, hanem elég erősen ott világított. Na, annyira azért nem, mint a képeken persze, de tényleg varázslatos volt. Még naplementekor lehetett megfigyelni, hogy az Alföld felett van egy pára és por réteg. Szerencsére itt fent ez már nincs hatással a légkörre. Ez segítette, hogy ilyen csodásan kivehetővé vált a Tejút. Sokszor, ha az Alföldön fotózom a pára az egyik legnehezebben kivédhető jelenség. Még tiszta égbolt esetén is simán bekavarhat.

Virágok éjjel

tarkos49.jpg

Ami még pluszt adott az estéhez, az a szentjánosbogarak repkedése volt itt-ott. Sajnos lefényképezni nem tudtam őket, mert nem voltak túl sokan. A szomszédos Három-kőre este 11 körül érkeztek néhányan. Innentől folyamatosan láttam a zseblámpáik fényét és kifejezetten jól esett, hogy van rajtam kívül valaki ott fenn, még akkor is, ha az a mellettem igazából egy 20-30 perces sétát jelent is... Mivel nem akartam fenn aludni, mert másnapra persze már volt tennivalóm, így olyan negyed egy - fél egy körül elindultam lefelé. Ez gyorsabban ment, kb. 50 perc alatt már ott is voltam a kocsinál. Néhány kósza vaddal azért találkoztam lefelé, ami így éjszaka khmm mondjuk úgy nem komfortos... Mármint a sötétben, egyszer csak ott terem valami ugye...

Selfi. Csak kicsit körülményesebben...

tarkos44.jpg

Szumma-szummarum hihetetlen szerencsés voltam, csodálatos élménnyel lettem gazdagabb. És természetesen már vannak is új terveim, mert nem minden sikerült úgy, ahogy terveztem és a Bükkben rengeteg a potenciál az éjszakai fotózásra. Na, nem hiába van csillagos égbolt-parknak nyilvánítva... Remélem a képekkel kicsit közelebb tudtam hozni ezt az éjszakát és kaptatok muníciót a kalandozásra!

Ha tetszett a bejegyzés, likeold a Facebook oldalunkat! És kövesd a blogot akár itt is! Vagy az Instán.

A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!

A Schneebergen májusi télben

A Schneebergen májusi télben

A Schneebergen májusi télben

Szeles poszt

Fél év kihagyás után május utolsó napjaiban végre újra hegyek között izzadhattam. Az utolsó alkalommal a Bükkben található Hór völgyben barangoltunk még októberben, de az már tényleg rég volt szóval már nagyon hiányzott egy kellemes túra. Tulajdonképpen több opció is létezett arra, hogy merre induljunk meg, mintegy szezonnyitó túrázás keretében, de számot vetve a várható időjárási nehézségekkel az időpont előtti napokban a magyar célpontok kiestek, így az a döntés született, hogy Ausztriába látogatunk a legközelebbi magasabb hegyre a Schneebergre.

Kora reggel a Schneebergen

schneeberg-2506.jpg

A Schneeberg mészkő hegység, Bécs fő ivóvízbázisa 1873 óta, csodálatos alpesi tájon fekszik és Budapestről kb. 4 óra alatt elérhető. Magassága 2071 méter, több menedékház található a tetején és szezonban hétvégéken rengetegen látogatják az osztrák fővároshoz való közelsége okán. De ennyit a száraz tényekről, inkább lássuk mi hogyan éltük meg ezt a kétnapos utazást. Nos volt benne csavar rendesen.

Az erdőhatár fölé érve. Itt már esett.
schneeberg-2413.jpg

Azt már írtam, hogy a magyarországi időjárás nem volt kedvező, ami alatt azt értem, hogy mikor elindultunk Pilisborosjenőről azt esőben tettük meg, ami el is kísért minket kb. az osztrák határig. Nem számítottunk szikrázó napsütésre a Schneebergen sem, de mivel a front épp elvonulóban volt arra igenis számoltunk, hogy másnap tiszta időnk lesz, kilátással, meg minden, így megéri akár rosszabb időben is felmenni. Az utazás nem nyúlt hosszabbra, mint terveztük így olyan délután egykor már a Losenheim feletti hatalmas parkolóban váltottuk le a cipőket bakancsokra.

Panoráma a Fadensteigről
schneeberg-2406.jpg

A Schneeberg paltójára, vagyis a platón lévő csúcsra nagyon sok túraútvonal vezet. Ezeknek általában saját nevük is van. Vannak köztük egyszerűbbek, és igazi kihívást jelentő utak is, ahol hegymászó gyakorlat szükséges. Na, meg szédülésmentesség ugye. (Bár ez a kettő valószínűleg erősen korrelál). A legegyszerűbb feljutás a Schneebergbahn, azaz a Salamander vasút, ami Puchbergből indulva – ezen a településen is át kell hajtani, hogy Losenheimbe jusson az ember – egész 1800 méter magasra repíti az embert, ahonnan már tényleg nem távolság és magasság a csúcs.

Köd, hó, szél. Hiányzik valami?
schneeberg-2436.jpg

Mi az egyik klasszikus utat választottuk a Fadensteiget, ami a parkoló mellől indul. Itt a parkoló mellett van a felvonó állomása is egy étteremmel. Számomra érdekes volt, hogy a felvonó nem folyamatosan működik, hanem ha valaki fel szeretne jutni a felső állomásra, akkor elindítják neki a felvonót. Bölcs. A felvonóval egyébként 200 méteres szintkülönbséget lehet áthidalni az Edelweishüttéig, ami egy szép menedékház a túraútvonal lábánál. Az ég amúgy borult volt és a hegytető nem is látszott az alacsony felhőalap miatt, viszont ami látszott, az az erős szél, mert a felhők csak úgy száguldoztak sziklák felett.

Nehéz tájékozódási pont
schneeberg-2450.jpg

Kihagytuk a felvonót, hiszen igen erős kilométerhiányban szenvedtünk már, így a jelölt turistaúton indultunk meg az említett hütte felé. Még nem sokat haladtunk magasságban, mikor elkezdett esni az eső. Na nem az az igazi áztatós, ami katasztrófa, hanem kellemesebb vízszintes csapadék, ami jó erősen kopog a kabát arcodra préselt kapucniján, viszont nem áztat el. De nem panaszkodtunk, tényleg nem volt elviselhetetlen. Az Edelweishütténél nem álltunk meg, mert minél hamarabb szerettünk volna felérni a Fischerhüttéhez a csúcs közelébe, ahol az éjszakát terveztük eltölteni. A Fischerhüttének van honlapja, meg a facebookon is fent vannak, ott lehet foglalni náluk. 

Kora reggel az Edelweishütte fölött, háttérben a főcsúcs
schneeberg-2467.jpg

Találkoztunk néhány szembejövő túrázóval, kicsit érdeklődtünk, hogy milyen a helyzet fentebb, azt mondták, hogy jég nincs, de csúsznak a sziklák, ezért visszafordultak. Na, mondom ez remek hír, mivel még nem jártunk erre nem tudtam, hogy milyen sziklákon kell felkapaszkodni és mennyire gond, hogy csúsznak. Mindegy, ha úgy ítéljük maximum visszafordulunk és az Edelweishüttében éjszakázunk. Csak lesz hely... Mondjuk azt azért hamar konstatáltuk, hogy nincs nagy tolongás a hegyen aznap, szóval nem volt alaptalan a szabad helyekkel kapcsolatos reményünk egy B terv esetén... (Azért itt a honlapjuk)

A lager az Edelweishüttében
schneeberg-2454.jpg

Na, a találkozást követően végre igazán erősen emelkedett az ösvény és hamarosan elértünk a karácsonyfáig is - Lásd a képen! - majd az erdőhatárra. Innen a terep sziklásra váltott, volt ahol kicsit mászni is kellett, vagy használni a köteleket, amik biztosításképp vannak a sziklába erősítve, de nem volt nagyon vészes, még így síkos állapotban sem. A szél azért itt már elég erős volt. Kifejezetten vártam, hogy a sziklákon felkapaszkodva végre a platón legyünk, ahol majd könnyebben haladunk. Igazából nem hosszú ez a szakasz, nagyon gyorsan lehet nyerni a magasságot és pikk-pakk fenn is voltunk 1700 méteren, ahol a plató kezdődik. És itt viszont már a felhőbe értünk, szóval a kilátás már nem létezett számunkra, kísértetiesen, mint tavaly Bulgáriában, ahol állandóan felhőben voltunk, mikor a legszebb kilátások vártak volna ránk...

Korai kilátás
schneeberg-2460.jpg

Ahogy a nagy szélben araszoltunk előre – szerencsére nem szemből fújt – egyre több hófoltot találtunk. Ezzel párhuzamosan a hőmérséklet is drasztikusan csökkent. Az esőt lassan felváltotta a hó, aztán a hófoltokat az egybefüggő hótakaró. Szerintem nem lehetett csak kb. nulla fok körül, de a 20-50 km/h szél sokat rontott a hőérzetünkön. Felkerültek a sapkák, kesztyűk is lassan, mert a túrabot nyelén már totál elgémberedett a kezem. Na, hát ez igazi kis téli hangulat volt, aminek azért örültem mert az idei télen nem volt szerencsém ilyen remek időjárásban túrázni. (Mondjuk sehogy sem volt...) A látótávolság nagyon alacsony volt, csak az egyik cölöptől láttuk meg a következőt, így kisebb meglepetésként ért, hogy egyszer csak a hütte előtt álltunk.

Átkelés egy hófolton
schneeberg-2553.jpg

Azért már jó volt megérkezni és felmelegedni a havas kaland után. Lepakoltunk az előtérben és bementünk a Fischerhütte éttermi részébe. Rendeltünk egy remek, forró levest és pillanatok alatt elfogyasztottuk. Namost az a helyzet, hogy minden németül van kiírva egyébként így az angol nyelvtudással elég keveset lehet elérni. Még szerencse, hogy Lala beszél németül így le tudta fordítani az étlapot, meg tudott kommunikálni a hütte vezetőjével. Mondjuk erős tájszólással beszélnek a helyiek szóval még német tudással is kalandos megérteni állítólag. Azt, hogy a személyzet többi tagja beszél-e angolul nem tudom, mert mindig a némettel próbálkoztunk.

Útban a fogaskerekű állomása felé, háttérben az Elisabeth Kirchlein
schneeberg-2586.jpg

Felpakoltunk a lagerbe, ahol 30 fekvőhely várja a túrázókat. Saját hálózsák kell, de vannak pokrócok, meg párna is. Ezen kívül még 2 szoba is van a menedékházban, azok 2 és 3 személyesek. A zuhanyzás pénzbedobós, hiszen a víz itt is a legnagyobb érték, lévén egy hegytetőn vagyunk. Mivel a fűtés csak a közösségi helyiségekben igazán jó az este hátralévő részét az étteremben töltöttük. Leszaladt egy sör, még ettünk kicsit és elbeszélgettünk. Kevés vendég volt. Rajtunk kívül egy pár és két három tagú család. Beszélgettünk a szállásadónkkal, elmondta, hogy remek időzítéssel érkeztünk, még nincsenek sokan – bár hetek óta a jobb időben bíznak, ami vonzza a tömegeket - mert ezzel szemben nyáron olyan a csúcsra vezető ösvény, mint a Mariahilfer strasse Bécsben... Na ja el is hiszem. Most viszont béke honolt. Igazán otthonos volt a kandalló mellett a csöndben beszélgetni, a nagy fehérségben a hegy tetején... (Pontosabban majdnem a tetején...)

(Nem annyira) törpefenyők
schneeberg-2599.jpg

Reggel hatkor ébresztett az óra. Gyorsan nagyon kevés zajjal – gondolva a többi lakótársra - megnéztem a webkamera képét, vajon van-e kilátás és mikor láttam, hogy tiszta az idő gyorsan kipattantam az ágyból és kimentem fotózni a kunyhó közelébe. Sajnos a felhők eltakarták a napot, így a napkelte szép fényei nem tudtam lencsevégre kapni, de így is szuper volt a hegytető szélénél állni és figyelni az alant elterülő völgyeket... A szél még mindig nagyon erős volt, de az esti hó nagyrészt elolvadt, csak a nagyobb hófoltok maradtak meg.

Azt reméltük Edelweis, de nagyon nem az, hanem Alpine anemone, azaz havasi kökörcsin. Mindenesetre szép.
schneeberg-2620.jpg

Reggeli után összeszedtük magunkat és elindultunk a csúcs felé, ami pár száz méterre van a kunyhótól. A neve érdekes, mert egy térképen az a pont a Schneeberg, a keresztre a Hoch Schneeberg van írva, de elvileg a Klosterwappen a neve... Bárhogy is, a kilátás gyönyörű, bár van fenn egy időjárás állomás, vagy valami hasonló épület, ami kicsit kitakar. Sokat nem időztünk, mert a szél a tegnapihoz hasonlóan drasztikusan csökkentette a hőérzetünket – rendesen dobált is néha -, úgyhogy gyorsan ereszkedni is kezdtünk. Át kellett vágnunk néhány hófolton, amiben könnyebbség volt, hogy olvadt a hó és nem volt jeges, szóval csúszásgátlót – hómacskát – nem kellett használni. Lassan elértünk a Dambackhaushoz, ami 1810 méteren állva várja vendégeit. (Egy étterem.) Innen a Salamander fogaskerekű állomásáig sima murvás út vezet.

Fenyők és hegyek
schneeberg-2627.jpg

Miután megcsodáltuk az Elisabeth Kirchleint, ezt a hegyormon álló kis templomocskát a fogaskerekű állomásánál, belevetettük magunkat a meredek törpefenyős ösvénybe. Ahogy ereszkedtünk találkoztunk a vonattal is. Egyszer egy mesterséges alagútban haladt, mi meg felette, majd a Baumgartner megálló előtt - ahol az ösvényről rákanyarodtunk az északi Grafensteigre -, végre meg is pillanthattuk ezt speciális szalamandra festésű vonatot. Csinos. Ettől az elágazástól még három órás út várt ránk. Mikor a Bécsi-Alpok túrakönyvet lapozgattam, akkor találtam ki, hogy ne ugyanazon az útvonalon térjünk vissza a kiindulópontunkhoz, hanem ezen a könyv által gyönyörűnek tartott Grafensteigen ami északon és délen egyaránt körbefonja a hegyet. És nem is bántuk meg! Az ösvény nagyrészt fenyők közt haladt, fel-le hullámzott, a levegő csodálatos, itt már a szél sem zavart minket, szóval kényelmesen haladtunk a cél felé.

És ilyen pazar részlet igen sok volt...
schneeberg-2634.jpg

És akkor először érkeztünk meg egy törmelékmezőhöz, ahol már látszott a Schneeberg monumentális északi fala... Bámulatos. Sokszor megállapítottam már magamban, hogy a legszebb útvonalak, meg úgy az egész hegy érzés talán nem is a magasból, mármint hegytetőről vár az emberre, hanem mikor ilyen hatalmas falak mellett áll és érzi azt a nagyságot, amit ezek a hegyek képviselnek. Meg-megálltunk gyönyörködni, meg persze fotózni, befaltunk egy energiaszeletet és szép lassan bandukoltunk tovább. A grafensteigről több ösvény vezet a tetőre, nem tudom, hogy ezek mennyire mászósak, ha az ember kicsit utánanéz youtube-on meg mondjuk pár hegyes oldalon, lehet, hogy ezek közül is választhat a több felfelé vezető út – vagy épp az általunk is használt klasszikus Fadensteig – helyett.

Vad, sziklás oldal
schneeberg-2683.jpg

Több omladékos oldal és hófolt után elértünk a felvonóig, ahonnan pár perc alatt visszaértünk a parkolóba. Ettünk egy finom levest, ittunk Almdudlert, ahogy illik, majd megugrattuk a lovakat és meg sem álltunk hazáig. Képletesen... Most egy darabig nem nagyon kell tartani azért ilyen havas élményektől, de most kezdődik az igazi magashegyi szezon szóval ajánlott a Magyarország közeli magashegyek meglátogatása!

Sávok
schneeberg-2686.jpg

Összegzésként azt gondolom, hogy érdemes felfedezni a Bécsi-Alpokat, a vendéglátás remek, nagyon sok gyerekeknek szóló program, játszótér van a természet pedig parádés! Ideális lehet nyáron, mikor a nagy hőség kicsit elviselhetőbb a magasabb régiókban. Aki pedig a Schneebergre menne, az vegye figyelembe, hogy magashegyről beszélünk - még akkor is, ha egy fogaskerekűvel pikk-pakk a csúcs közelében vagyunk -, ahol mint a példánk is mutatja simán előfordulhat extrém időjárás is, ami ha felkészületlenül éri az embert, az nagyon kellemetlen tud lenni. (Lásd a tavalyi bolgár tapasztalatokat néhány túrázó esetében.) Szóval esőkabát, nadrág, víz, sapka mindig legyen a zsákban. Ja, meg nyáron a naptej is fontos. Engem viszonylag könnyen fog a nap és még így is barnultam, hogy nem volt folyamatos napsütés.

A Schneebergre visszatekintve hazafelé menet
schneeberg-2698.jpg

Nos, ennyi fért a beszámolóba, legközelebb még nem tudom, hogy honnan jelentkezünk - még nekem is meglepetés lesz - de ha érdekel, mindenképp tarts velünk! Követhetsz a Facebookon az oldalunkon, vagy kövesd magát a blogot! Készül majd túravideó is, de az azért lassabb folyamat...

A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!

És akkor az extra, amit ígértem a karácsonyfa :)

karifa-2401.jpg

Best of Crumbs of Time 2018

Best of Crumbs of Time 2018

Best of Crumbs of Time 2018

És megint elérkezett az év vége, szóval ideje a számvetésnek. Mint minden évben, idén is válogattam egy csokor képet az idei túrákról. Nem mondhatom, hogy eseménytelenül telt 2018, sőt kifejezetten sok helyre sikerült eljutnunk. Végignézve a képeket megint hálát adhatok a sorsnak, hogy mindezt átélhetem. Az idén többször sikerült a Bükk hegység téli szépségét megcsodálni, de jártunk a Mátrában, Börzsönyben, a Badacsonyi tanúhegyeken, és a Pilisben is. Külföldön is túráztunk. Ellátogattunk a Tátrába - sajnos kevesebbszer, mint terveztük -, de jártunk a montenegrói Durmitor nemzeti parkban, meg a Prokletijében is, sőt megmásztuk a Balkán legmagasabb csúcsát  Bulgáriában, ahol a Pirin és Rila hegységekben is kalandoztunk. Nem kell mondanom, hogy rengeteg tervünk van 2019-re is! Jelenleg jobb híján tervezgetéssel töltöm az időm, de tavasztól újra felvesszük a bakancsot és új helyeket látogatunk majd meg. Ha érdekel, hogy merre járunk, kövesd a blogot! Ezzel a válogatással kíván boldog új évet a Crumbs of Time csapata!

Egy kis tó Szolnokról

tos-1-2.jpg

Tavaszi hangulat Lillafüred felett

(Beszámoló ITT)

ujbukk-1-10_1.jpg

Magas Tátra októberben kissé télies beütéssel

(Beszámoló ITT)

lomnic-1-11.jpg

Szintén a Magas Tátra a Téry-ház mellett

lomnic-85_1.jpg

A Sajkodi öböl felett épp szilveszterkor

(Beszámoló ITT)

sajkod-88.jpg

A Mátrában egy izzasztó szeptemberi napon

(Beszámoló ITT)

thegy-34.jpg

A méltán népszerű Hór völgy közelében a Bükkben igazi káprázatos őszi színekkel

(Beszámoló ITT)

bukkos-84.jpg

A Dunakanyar felett a Prédikálószéken. Itt is megizzadtunk rendesen...

(Beszámoló ITT)

hetvege-1-3.jpg

Egy lenyűgöző fa a Mátrából téli túránkról a Kékes és Galyatető között

(Beszámoló ITT)

matra-64_1.jpg

A vadálló köveknél úton a Prédikálószékre

hetvege-56.jpg

A Balaton Balatonkenesénél márciusban

minimal-5.jpg

A Hortobágy fantasztikus éjszakai égboltja alatt. Na, most a felhőkkel nem volt nagy szerencsém...

hortobagy-16.jpg

Sokáig tartott a tél idén. Ez a kép a Bálványon lévő kilátóról készült a Bükkben, Bánkút mellett.

(Beszámoló ITT)

lbukk-1_1.jpg

Lenyűgöző volt a Magas Tátra októberben...

lomnic-1-3.jpg

A Pirin hegységben tartunk a Halas-tó felé. Erről az etapról még nem írtam... Fogok. Viszont ez volt a legszebb hely, ahol jártam idén...

bbulgaria-229.jpg

Január a Börzsönyben. Több hóra számítottunk, de remek túra volt.

(Beszámoló ITT)

borzsonyhd-25_1.jpg

Párás téli fák, Bánkút felé tartva

bukk-12_1.jpg

A Vörös kő tetején a Bükkben. Ez nagyon átjött ott és akkor.

(Beszámoló ITT)

bukk-24_1.jpg

Téli hangulat ugyanott a Vörös kő tetején

bukk-32_2.jpg

Háttérben a jól ismert Tar-kő és Három-kő. Télen a legjobb túrázni...

bukk-50_1.jpg

Holdlemente az Adrián Montenegróban

amont-369.jpg

Októberben pár napot Badacsonyban töltöttünk a tanúhegyek bebarangolásával. Ez itt a Ranolder kereszt.

(Beszámoló ITT)

badacsony-1-23_1.jpg

Májusban Révfülöpön a kilátónál. Háttérben a jól felismerhető Badacsony tömbje.

balaton-18.jpg

A Rilai Hét tónál Bulgáriában július végén... Ez a hely varázslatos.

(Beszámoló ITT)

bbulgaria-165_1.jpg

A tavak között

bbulgaria-95_1.jpg

A Pirin hegységben Bulgáriában.

bbulgaria-212.jpg

Nem túra, de hangulatos. Öreg ház Kotor óvárosában este.

amont-300.jpg

Lefelé a Balkán legmagasabb pontjáról a Musaláról. A távolban az Everest chalet.

(Beszámoló ITT)

bbulgaria-56_1.jpg

Ez pedig már Montenegró, méghozzá a fantasztikus "Elátkozott hegyek"

(Beszámoló ITT)

amont-1-3_1.jpg

Ugyanez a helyszín felhőkkel

amont-1-6.jpg

Barangolás közben a Durmitor nemzeti parkban Montenegró északi vidékén

(Beszámoló ITT)

amont-162.jpg

A Kotori öbölben. Mediterrán hangulat.

amont-288.jpg

Alkonyatkor tarajkáról lefelé a Tátrában. Mikor elnéztük a fogaskerekűt...

lomnic-151_1.jpg

A Kotori öböl este az erőd alól

amont-255.jpg

Követheted a Blogot Facebookon ITT!

A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!

Túrák bulgáriában 2.

Túrák bulgáriában 2.

Túrák bulgáriában 2.

2. menet: Rilai Hét-tó

Most kimaradt egy hónap és még tartozom a bolgár utunk túráival, úgyhogy itt a második rész. Legalább kicsit kimozdít a télből... Bulgária csodálatos természeti értékekkel rendelkezik. Az előző posztban már kaphattunk ízelítőt, mikor a Musala (Musala) csúcsra vezető túráról írtam. A nyáron ott töltött egy hét alatt azért több helyen is túráztunk a Rila és a Pirin hegységekben egyaránt. Most második részként a Rilai Hét-tóhoz (Rilski Ezera) kalauzoljuk a kedves olvasót.

Mondtam, hogy gyönyörűbbulgaria-165.jpg

A Rilai Hét-tó a leglátogatottabb tó eggyüttes Bulgáriában. A tavak 2100 és 2500 méter között helyezkednek el és csodálatos teraszos elhelyezkedésűek, így egyszerre több tó is látható, ha magasabban van az ember. Mármint, ha nem full felhős, meg párás a levegő… Na, most szerintetek, mikor ott jártunk milyen volt? Pedig elvileg ez a július vége, augusztus eleje már stabilabb időjárással kecsegtetne, de valamiért ott jártunkkor kicsit máshogy alakult az időjárás.

Reggel, mikor épp látszott valami...bbulgaria-88.jpg

Miután a Muszala csúcsra felmásztunk és „elvesztettük” Endre bakancsát egy napot kisebb túrával töltöttük, meg szétnéztünk Borovecben (Borovetz) és ettünk egy helyen, ami elsőre teljesen igazi turista-lenyúlós helynek tűnt, mert leszólítottak, ahogy a tankönyvekben áll, de szerencsére tévedtünk és ott ettük a legfinomabb házi kenyeret egész utazásunk alatt. Ja, és az étlapon feltüntetett árakból kaptunk elég sok kedvezményt (nem csak mi, hanem a körülöttünk levők is), mert ahogy már írtam ez a hely igazán télen kel életre, a síszezonban és az árak arra vannak belőve. Így nyáron sokkal kevesebb a látogató.

Az első tónál szerencsénk volt

bbulgaria-95.jpg

A tavakhoz egy óra autózással lehet eljutni Borovecből. Szépen kiterveltük, hogy reggel 8-ra átérünk a felvonóig, hogy nyitáskor érjünk oda, ugyanis állítólag ez a legfelkapottabb hely a hegységben és van felvonó is, szóval a tömeg garantált. Ezt pedig úgy lehet elkerülni, ha korán kezd a túrázó. Szóval nyitásra oda is értünk, (parkolódíj néhány euro és aki korán megy, annak lesz helye, aztán később egyre lejebb lehet megállni) nem sok túrtárs várakozott még, lehettünk egy tucatnyian. Oldalt terepjárók utasokra várakoztak, mert a felvonó megépítéséig csak így lehetett feljutni és hiába épült meg 2009-ben, úgy látszik ez nem szorította ki őket teljesen.

Még maradt egy kis hó

bbulgaria-103.jpg

Ahogy vártunk a nyitásra természetesen elkezdett esni az eső. Nem volt vészes, de itt nyitott a felvonó, úgyhogy annyira nem lelkesedtünk, leginkább Endre nem, mert a bakancsa elvesztésével egy egyszerű „aligtúracipője” maradt, ami, bár impregnálta, azért nem lett egy gumicsizma… A felvonó hamar, olyan 20 perc alatt leküzdötte az ötszáz méteres szintet. (Igen, hát tudom, hogy gyalog is lehetett volna menni, de itt is inkább magasan akartuk tölteni az időt, így is egész naposra terveztük a túrát.)

2 perc kilátásbbulgaria-112.jpg

Mi voltunk az első túrázók a fenti régióban. A tavakat egy jelölt útvonalon lehet végigjárni, ami érinti vagy az összeset, vagy majdnem az összeset. Mi azt terveztük, hogy a második tónál majd egy csúcs felé vesszük az irányt és így a szomszédos völgyre is remek kilátásunk lesz, sőt, egy gerincen is végig gyalogolunk majd, amiről csodásan belátjuk majd az összes tavat. Jó terv… (Lehet kezdeni mosolyogni)

Kevésbé vonzó kilátásbbulgaria-123.jpg

Ennek jegyében vidáman kezdtük meg az emelkedőt. Bár még felhők takarták el a környéket, bíztunk abban, hogy idővel tisztul és gyönyörködhetünk a kilátásban. Az első tóhoz kb. fél órát gyalogoltunk. Ez a Vese tó és alakjáról kapta nevét. A partjára érve abban a szerencsében volt részünk, hogy vagy 10 percre eltűnt a pára a tó körül és láthattuk teljes valójában. Láttunk egy sátrat is, amit egy apa és fia próbált szárítgatni, mielőtt összecsomagolták volna. (Mondjuk a sátrazást kifejezetten tiltják erre)

A gerinc mellett

bbulgaria-120.jpg

Az már ekkor látszott, hogy ez nagyon különleges hely. Ahogy telt az idő egyre több ember jelent meg, mi is tovább indultunk a következő tóhoz, hogy még a tömeg előtt láthassuk. Visszanézve a tó alakja valóban vesét formáz amit a következő állomásra menet egy erősebb kaptatóról visszapillantva láthatunk. A következő a Szem (Okoto) nevű tó. Itt a vízben még volt jég, egy részen és a pára is viszonylag engedte a látást.

A fantasztikus völgy, a végében a menedékházzalbbulgaria-125.jpg

Na, és itt két felé lehet indulni tovább. Az út egyfelől emelkedik tovább a 2539 méteren, legmagasabban fekvő Könny (Salzata) tóhoz, aztán a másik út az Otovica csúcsra vezet, ami 2712 méteres magasságban helyezkedik el és körpanorámája van. Hát mi persze arra indultunk tovább, mert a csúcsról egy gerincen keresztül vissza lehet térni a Könny tóhoz. Kerülő, de micsoda kilátásunk lesz!

Változékony

bbulgaria-128.jpg

A köd csak nem oszlott amúgy, az Okoto nem túl nagy, át lehetett látni a másik partra, de amúgy totális fehérséget uralkodott körben. Sehol egy csúcs, vagy ég, vagy valami. A tó partján indultunk felfelé a 300 méteres emelkedőn. Megmondom őszintén, hogy azért bosszantott, hogy semmit sem lehet látni, csak köveket, füvet és a társaimat, őket is csak akkor, ha épp 10 méteren belül voltak. A jelzést viszonylag könnyű volt követni legalább. Mivel úgyis köd volt - gondolván a továbbiakra, hátha közben tisztul az idő -, megálltunk enni. Vízmelegítés, kávéfőzés egyebek.

És akkor elállt a szavunkbbulgaria-136.jpg

De a köd jottányit sem mozdult az ebéd alatt, így ugyanúgy folytattuk a menetet, mint előtte. A csúcsra érve ugyanaz a tejfehérség fogadott minket. Viszont itt az égbolt néha kikandikált, ezért várakozásba kezdtünk, hátha… Erős szél volt odafenn, ha nem sütött a nap, akkor még hűvös is. Vártunk, vártunk, kicsit szétnéztünk a környéken, de egy icipici ablakon kívül abszolút semmi kilátásunk nem lett. Hát nagyon megérte felmászni, főleg, hogy a gerincről sem fogunk semmit sem látni gondoltam.

Itt még mindig elálltbbulgaria-143.jpg

És, hát ebben igazam is lett. Kísérteties, alig látótávolsággal haladtunk a jelzésen tovább. Abban biztos vagyok, hogy szép időben a kilátás innen lélegzetelállító, főleg, mivel az egész úton a tavak látványa kísér. Csak egyszer volt szerncsénk vagy 10 percre, mikor nem a tavak felé, hanem a szomszédos, a gerinc nekünk menetirány szerinti jobb oldalán lévő völgybe láthattunk be. Ott található az Ivan Vazov menedékház. Ez egy hatalmas, szélesen elterülő völgy, ahol a távolban alig kivehetően lovak legeltek a vízfolyásokkal tarkított zöld füvön. Idilli abszolút.

Titokzatos hangulat

bbulgaria-155.jpg

Ha újra utaznánk itt, - mint ahogy terveztük az előző túránál is - biztos, hogy trekkingelnénk a menedékházak közt, mert ezek a menedékházak csodálatos, békés helyeken állnak, ahol nagyon kevés a látogató (talán inkább azt lehet mondani, hogy elveszik a sok ember a hatalmas térben). Nem tértem ki rá, de mióta a fő turistaútról letértünk egy emberrel sem találkoztunk. És ez így volt mindaddig, míg vissza nem értünk a tavak szintjére.

 Ez itt ugyanaz a hótömb, csak a vissazútonbbulgaria-159.jpg

Dacára a „kilátástalanságnak”, azért így is jól éreztük magunkat. És amikor már nem is gondoltuk, hogy ez lehetséges eltűnt a felhőzet épp, mikor az Ikrek tó (Bliznaka) feletti sziklához értünk. A feletti azt jelenti, hogy egy 300 méteres szikla magasságából tekintettünk le a tavakra. Na, hát ekkor nem nagyon találtunk szavakat, főleg az egész napos tejfölben való gyaloglás után. Innen be lehetett látni több tavat is. Nem az összeset ugyan, azt egy innen kb. 1 km-re található magaslatról lehet – amiről nem is kell talán írnom, hogy semmilyen kilátásunk sem lett, mire odaértünk… -, de négyet igen. Hatalmas élmény volt. A videóból, meg a képekről biztos látszik majd. Legalábbis remélem.

Tükörképbbulgaria-174.jpg

Az Könny tó volt a következő állomás. Emellett van a kilátópont rengeteg kőrakás és egy fából készült palló társaságában (arra állva lehet mindent látni. ha nincs felhő). Innen már a visszafelé vezető úton voltunk. Ahogy ereszkedtünk a felhő egyszer csak felettünk volt, meg kavargott, körülöttünk. Következett az Okoto, ami teljesen más arcát mutatta, mint reggel. Emberek nem nagyon voltak egyik ösvényen sem. Úgy tűnik, hogy napközben van csak a nagy áradat, ilyenkorra elcsendesül a vidék.

Ereszkedés

bbulgaria-168.jpg

Azért valamennyire siettünk, mert a lifttel szándékoztunk lemenni, annak meg ha jól emlékszem fél hat, hat körül volt a zárása. Elhaladtunk az előbb még fentről csodált Ikrek tó mellett, majd a Lóhere (Trilisztnyika) nevű partján. Itt elkanyarodtunk balra és a felvonó felé haladtunk. A kihagyott tavak közül a Halas-tó (Ribnoto Jazero) mellett is áll egy menedékház. Egész sok sátor tarkállott mellette, nem hiába, mert nagyon népszerű a tavak környéke.

Ami még hátra volt, az a napi eső adag. Természetesen most is kaptunk csapadékott, ami a tegnapihoz képest sokkal intenzívebbnek bizonyult. És itt találkoztunk olyan idősebb emberekkel, akik konkrétan bőrig ázva, mindenféle esővédő nélkül, rövidnadrágban araszoltak a felső állomás felé. Olyan nagy meleg egész nap nem volt, de az eső még egy kicsit hűtött is a levegőn, nem is tudom, hogy szegények hogy gondolták ezt az egészet. Mert ne felejtsük el, hogy a lift itt nem kabinos, ami azt jelentette, hogy mi is még egy durván 20 percig – amúgy elég szürreálisan – egy felvonón ültünk a szakadó esőben, mintha csak otthon lennénk a kanapén…

Az előtérben a kilátópont, ahonnan az összes tó látható. Mikor odaértünk már nem volt látható egy sem...

bbulgaria-150.jpg

Ahogy leértünk az eső ugyanúgy szakadt. Egy árus mindenképp szeretett volna nekünk főtt kukoricát eladni. Ez nem sikerült neki, tekintve, hogy a szakadó esőben valahogy nem kívántuk meg… Annál inkább a vacsorát, ami már Borovecben várt ránk, miután visszatértünk a szállásra. Csirke kavarma volt. Ez egy fantasztikusan finom pörkölt-szerű étel. Annyira ízlett, hogy azóta már el is készítettem itthon (Olyan 70%-os sikerrel). Itt a recept. 

Összegezve, ez a hely simán tényleg a legszebbek egyike. Könnyű megközelíteni, ha pedig valaki az utat követve gyorsan halad, szerintem egy 3-4 óra alatt végigjárja. Bár javaslom, hogy hosszabb időre tervezzen, aki ide készül, mert igazán bámulatba ejtő.

A következő részben irány a Pirin hegység! Addig, ha tetszett kövesd a facebook oldalunkat, vagy az Instát! Ha valami kérdés merül fel a bolgár túrákkal kapcsolatosan, szívesen válaszolok! A Facebookon keresztül elérhető vagyok!

A viszont látásig: hajrá kifelé fotózni!

Hór völgye

Hór völgye

Hór völgye

Emlékek között

Most csak egy rövid írással jelentkezem. Igazából nem is terveztem, hogy írni fogok erről a kis túráról, de aztán csak ez az egyik kedvenc helyem, ahová gyerekkori emlékek is fűznek, meg annyira szép az erdő ilyenkor, hogy szerettem volna megmutatni, úgyhogy úgy döntöttem mégis írok egy pár sort a csodálatos Hór völgyről. Merthogy ott kirándultunk.

Őszi erdő. Itt már ereszkedünk

bukkos-85.jpg

A Hór völgy Cserépfalu és Bükkzsérc között kezdődik. Az elmúlt években épült egy látogatóközpont a bejáratánál, ahol parkolót is találhatunk és egy étterem is várja a vendégeket. Ez a környék egyébként a boráról híres, meg a környéken nagy számban megtalálható kaptárkövekről.

Kerékpárral is remek

bukkos-6.jpg

Az én kötődésem ide gyerekkoromban kezdődött. Mihály nevű nagybátyámék a 80-as évek elején vettek egy telket a völgy bejáratánál, később pedig Cserépfalu másik oldalán egy házat, amit az évek során újítottak, szépítettek folyamatosan, szőlővel és borkészítéssel is foglalkoztak/nak. Mindkét helyen nyaraltam szüleimmel többször is. Legélénkebben talán az első élményeim, az első utazásunk maradt meg. Úgy 4-5 éves lehettem és vonattal mentünk Mezőkövesdig, majd onnan busszal tovább… Arra emlékszem, hogy sokat kellett gyalogolni a busztól…

Őszi fák

bukkos-19.jpg

Egy lakókocsi és egy sátor volt, ahol aludtunk, és igazi kerekes kútból kellett a vizet hozni... És akkoriban még működtek a mészégetők. Egy idős bácsira emlékszem, aki rakta a fát, - a gyermeki méretemhez képest - hatalmas mészégető kemencébe. Meg a nagy hőségre a tűz mellett… Meg a szódára, amivel megkínált… Sokat csatangoltunk a völgyben és a környéken, úgyhogy mindig nagyon jó érzéssel látogatok ide.

A völgyben

bukkos-14.jpg

Most egy rövid kb. 10-12 km-es körre indultunk párommal és öcsémmel, aki elég ritkán csatlakozik ilyen outdoor eseményekhez, de ez a környék neki is kedves, szóval nem volt nehéz rábeszélni. A völgyön a kék kereszt jelzés fut végig és, ha a Balla völgynél elkanyarodunk Répáshutára jutunk. (Jártunk is a völgy másik végén tavasszal ITT) Kerékpárral is remek hely, bár az út nem a legjobb állapotú.

A Suba lyukbukkos-95.jpg

Már a Hór völgyének bejáratánál láthatók sziklaképződmények. Kicsit beljebb az első izgalmas hely a Suba lyuk, azaz az ősemberbarlang. Gyerekként arra emlékszem, hogy nagyon nehezen lehetett felkapaszkodni a barlanghoz. Csúszott a talaj, elég meredek is volt… Azóta viszonylag kiépült, lépcsőszerű feljáró vezet egy darabon, utána sziklákon lehet feljutni. Maga a barlang a neandervölgyi leletei miatt híres és  impozáns méretekkel rendelkezik. Annyi a változás 30 év alatt, hogy a barlang hátsó kürtője beomlott, itt egy falat húztak fel, gondolom, hogy ne legyen veszélyes.

 Az Oszlai tájházbukkos-90.jpg

Mi csak visszafelé másztunk fel ide. Nem voltak sokan, de folyamatosan váltották egymást a kirándulók. Zseblámpa nem rossz ötlet, mert a barlang vége, ahol ki lehet bújni egy kis kilátóponthoz elég sötét. Mondjuk úgy, hogy totál. Egy dolog nem fért a fejembe, hogy a kialakított tűzrakó hely miért van tele szeméttel. Azaz oké tudom, mert oda dobálják, a szalvétát, meg a palackot, meg ami nem kell már. De miért gondolja úgy bárki, hogy itt jár kukásautó? Mármint hogy majd leviszi valaki? Régi nóta, de ha odáig sikerül elvinni, akkor üresen szerintem tuti sikerül visszafelé is. You can do it!

Az emelkedő után egy tar vágott oldalban

bukkos-38.jpg

Tovább haladva egy kőbánya következik, aztán az Oszlai tájház, ami a kiírás szerint szerdától szombatig délelőtt nyitva áll. (Az internet szerint minden nap kivéve vasárnap és hétfő, 10-16 óra között, május 01-től szeptember 30-ig) A Hór patak most teljesen ki van száradva, amúgy is nagy a szárazság mindenhol, vízfolyást csak egy helyen láttunk. A fák csodálatosak most, minden színes, az avar csörög az ember lába alatt… Szuper. Lassan elértünk az Ódor várhoz vezető elágazáshoz, ahonnan a Kék L jelzésen kellett tovább menni. Na, hát innen egy kicsit kaptatós az út, de csak 250 méter a szintkülönbség és voltak odafenn idősebbek is, szóval simán leküzdhető.

A Hór völgy északkelet felé

bukkos-49.jpg

A vár előtt egy pihenőhelyet alakítottak ki. Esőbeálló is van, sőt a padlásán még aludni is lehet! A vár kb. a 13-14. században épült, a végén rabló várként funkcionált,akiket Mátyás fekete serege űzött el. Utána lerombolták. Nem is nagyon maradt meg semmi belőle. Az ember inkább szikláknak nézné. Viszont a kilátás igen remek. Észak felé látszanak  bükki kövek, a Tar kő, Három kő, kelet felé a völgy fut tova, dél felé pedig a völgy bejárata és a tájház látható. Ebédeltünk a fantasztikus panorámában gyönyörködve, majd elindultunk lefelé.

És dél felé az Oszlai tájházzal

bukkos-41.jpg

Vissza nem a jelzett úton mentünk, hanem egy erdőgazdasági úton, ami szerintem a régi kék L jelzés, mert láttunk nagyon öreg, kopott jelzéseket és a térkép is jelöli, de nem mutatja végig az útvonalát. Ami nagyon jó volt ezen a nyomvonalon, hogy hamarosan remek kilátásunk nyílt az Ódor várra, utána pedig egy fantasztikus ritkás erdőrészen is elhaladtunk. A völgybe visszaérve kisétáltunk és megkóstoltuk a Hórvölgyi Remete  étterem ízeit. Pár éve tavasszal jártunk itt utoljára és azt kell mondanom, hogy most sokkal jobb a konyhája.

Bámulatos. Nem nagyon látszik, de balra ott a Tar kő is

bukkos-50.jpg Az utolsó ittjártunkkor amúgy elkapott minket egy eső, utána pedig rengeteg szalamandrát láttunk cserébe. Ami nagyon jó ebben a völgyben, hogy teljesen könnyű sétától kisebb túrán keresztül bármit lehet választani. Van egy tanösvény is, ami elvisz a híres kaptárkövekig a völgyből. Szerintem érdemes meglátogatni, szóval hajrá!

Legközelebb a bolgár kalandokról írok, ha minden igaz! tartsatok velünk! És, hogy ezt hol lehet megtenni? Facebookon, vagy Instagramon, vagy a Youtube csatornánkon!

A viszont látásig: hajrá kifelé fotózni!

A völgy felébukkos-83.jpg

 

 

 

Ősz, bor, Badacsony

Ősz, bor, Badacsony

Ősz, bor, Badacsony

Túra a Badacsonyra és a Szent György-hegyre

Balaton. Nyár, strand. Kb. ez jut az ember eszébe először. Pedig a Balaton és környéke egész évben remek célpont lehet. Voltunk már nyáron, és télen is (akkor Tihanyban). Nem kizárólag túrázásra gondolok kikapcsolódásként, de itt a blogon persze most erről lesz szó. Szóval itt az ősz és minden arra csábítja a túrázásra hajlamosakat, hogy minél több időt töltsenek a természetben. Számtalan remek desztináció van az országban, vagy a szomszédos országokban (Pl. Tátra, ahol néhány hete jártunk). Mi viszont a Balaton környékén eddig ősszel nem túráztunk, így adta magát, hogy kössük össze a gyaloglást finom borokkal, szóval irány Badacsony!

Erről a kilátásról még lesz szó. (a Ranolder keresztnél)

badacsony-1-26.jpg

Badacsony a Balaton nyugati részén található, a 71-es úton lehet megközelíteni, ami hétvége előtt elég forgalmas. Szállás temérdek van, legalábbis, míg nem indul be a fűtési szezon, mert a legtöbb apartman télire bezár. Viszont idén ragyogó az időjárás így ősszel, úgyhogy van elég szállás. Mi egy apartmanban szálltunk meg (majd írok róla pár jó szót), késő este értünk csak oda és sajnos már csak arra volt időnk, hogy egy-két laza fröccsel engedjük ki a gőzt a másnapi túra előtt...

Kora reggeli szőlőtőkésbadacsony-4.jpg

Reggel - annyira azért nem korán – keltünk, mert a tervezett túra annyira nem volt se távban, se szintben erősre tervezve, hogy ne tudtunk volna napnyugtára visszaérni. Szóval bőséges reggeli, aztán irány a hegy! Nem messze a hegyre vezető, sokak által ismert Szegedi Róza utcától laktunk, erre is indultunk felfelé. Nyáron itt hatalmas a tömeg, nem véletlenül, hiszen a könnyen elérhető kilátópontoktól fantasztikus panoráma tárul az ember elé. Meg aztán fel lehet menni terepjáróval vagy „kisvonattal” is, sőt lehet, hogy régen is így volt, de nekem 10 évvel ezelőttről nem rémlik, hogy ennyi parkoló lett volna odafenn.

Felsejlő Balaton badacsony-19.jpg

A szőlőtőkék között a sárga jelzést követve haladtunk, amíg a Laposa pince melletti parkolóhoz nem értünk. Itt a sárga kereszten meneteltünk tovább. És már innen lenyűgöző volt a kilátás! A Balaton túlpartja, a fonyódi hegyekkel a reggeli párás levegő miatt alig látszott, vakító fehéres köd takarta őket. Rengeteg a szőlő és nagyon hangulatos mellette sétálni.

Fonyód hegyei
badacsony-1-3.jpg

A Balatont a sárga jelzésről szemlélve az embert elönti a jókedv. A sárga szőlőtőkéken át a fátyolos tó tényleg lenyűgöző. A hegy nyugati oldalában járva a térképen találtuk a Dongó kutat és ha már nem nagy kitérő arra gondoltunk útba ejtjük. Mondjuk víz volt nálunk, de ahol lehet ott azért inkább iszunk, - lévén a hegytetőn semmilyen vízforrás sincs -, de csalódnunk kellett, mert a kút teteje le volt zárva lakattal, valamint ki volt írva, hogy az nem iható. Ebből a nem iható volt a kisebb gond, mert van tuti kulacsunk, viszont semmiképp nem szerettük volna feltörni a lakatot. Ezt azt hiszem helyesen tettük…

A Ranolder kereszt és egy csodás szőlőbirtok

badacsony-1-6.jpg

Itt amúgy üdülőházas övezetben, a jelzésről letérve az utcán keresztül közelítettük meg a kutat, ami a kék kör jelzésen áll. Innen ezt követtük, majd az elágazásnál nem mentünk tovább a kék jelzésen, hanem balra fordulva a piroson gyalogoltunk tovább. Itt már erdős részek következtek, a fák közül azért kikandikált a mellettünk elterülő völgy, amit egy-egy kilátópontnál alaposabban is megfigyelhettünk. Itt már látszott a hegy alatt Badacsonytördemic, a Távolban a Szent György-hegy és mögötte Tapolca.

Semmi különös, csak egy kis egyszerű kilátás az ösvényről...
badacsony-54.jpg

Az ösvényről egy ismertető táblánál jobbra letértünk egy régi bánya felé. Vagy 30 méter múlva a fák közül hatalmas sziklafal tornyosult fölénk. Itt a régi bányában hőmérséklet is alacsonyabb volt. A tábla szerint rengeteg követ bányásztak itt régen és a 60-as években hagytak fel a kitermeléssel. A piros jelzésű ösvényt elnézve - ami egy gyalogösvény- nehéz elképzelni, hogy itt régen teherautók jöttek-mentek rendszeresen. A természet szépen visszahódította az elmúlt 50 év alatt. (Amennyiben teherautók szállították a köveket, nem pedig más eszközök. Erre nem találtam utalást.) A hegy másik oldalán van egy másik bánya is, ami internálótáborként működött és csak 1954-ben szüntették meg. Oda nem látogattunk el a túra során. Majd egy másik alkalommal.

A Kőkapunálbadacsony-60.jpg

Aztán lassan elértük a kőkaput, ahol egy lépcső-szerű ösvény vezetett fel a hegy tetejére, kétoldalt sziklákkal övezve. Itt már találkoztunk más kirándulókkal is. Ahogy felértünk jobbra egy fantasztikus kilátóhely fogadott minket. A panoráma kiegészült a Badacsonytól északra fekvő Guláccsal is. A Kisfaludy kilátó innen már nagyon közel volt, egy kaptató után értük el. Többen is pihentek a padokon, ahogy felmásztunk a kilátóba. Innen körpanoráma nyílik a vidékre. Balaton, Szigliget, Szent György-hegy, Tapolca, Gulács, Badacsonyörs… Káprázatos...

A Kőkapu felett, háttérben a Gulács

badacsony-68.jpg

Az ebédünk elfogyasztását egy kilátóhelyen terveztük elfogyasztani és erre a Ranolder kereszt ígérkezett a legjobbnak (kék jelzés). Itt a tetőn nincsenek nagy távolságok, kb. egy kilométert kellett megtenni odáig. De micsoda hihetetlen kilátás nyílt onnan a Balatonra! Azt hiszem, hogy ez volt a „nap kilátóhelye” cím nyertese kétség kívül. A keresztet – ami kb. 6-8 méter magas - 1857-ben állították és állíttatójának nevét viseli, aki egy veszprémi püspök volt és épp azért ide került a kereszt, mert innen volt a legszebb kilátás a tóra.

A Ranolder keresztbadacsony-1-23.jpg

Az ebédünk a szokásos hegyi kaja volt. Currys csirke. Vizet melegítettünk gázfőzőn és az árnyékban a kialakított padokon fogyasztottuk el. Fotóztunk kicsit, gyönyörködtünk a látványban, aztán elindultunk, immár lefelé. Még több kilátóhelye is szegélyezte a túraútvonalat, aztán csodás fényekkel megvilágított sárgás fák közt értünk a Rózsa kőhöz. Ahol, szintén pazar a látvány, itt viszonylag sok ember volt, persze ebben a 100 méterre lévő parkoló játszott közre. Viszont, ha idáig feljön az ember autóval, akár ki is egészítheti a kirándulását mondjuk a Ranolder keresztig. Az emelkedő elég erős, de nem olyan nagy a szintkülönbség. Tényleg megéri! (Összesen mi egy 15 kilométert tettünk meg aznap amúgy. Közepes.)

Őszi ösvény

badacsony-118.jpg

És mivel lehet megkoronázni ezt a jó kis testmozgást? Hát természetesen egy kis fröccsel. Ennek szellemében be is ültünk az egyik – tudom, lassan unalmas, de ez is panorámás, mert itt minden az… - borozóba, ahol zsíros kenyér társaságában koccintottunk a remek napra. Még azért lementünk a kikötőbe is, kicsit közelebbről is megszemlélni a tavat, aztán a szállás, majd egy remek étterem következett. Az estét a Bacchus apartman teraszán zártuk, ahol a házigazda minden este gyújt tábortüzet, ami mellől a balatoni panorámában gyönyörködhetünk, kezünkben finom badacsonyi borral telt pohárral. Na, ennek igazán mesés volt hangulatra... Ezt a helyet érdemes felkeresni, akkor is, ha nem ott van a szállásuk!

Itt már nincs akkora pára Fonyód felé (a Rózsa kőnél)

badacsony-124.jpg

Másnap reggel sem keltünk korán (annyira). Az aznapra a Szent György-hegyet céloztuk meg, útba ejtve Szigligetet, ahol kicsit süttettük magunkat a napon a remek őszi napfényben a mólón és  strandon is. Ezután a hegyre a Lengyel kápolnától indultunk el, ami a déli oldalon áll. A hegy másik oldalán elvileg van egy kőbánya, ahol lehet parkolni. A legtöbben valószínűleg ott parkoltak egyébként.

Jutalom a nap végén (vagyis a túra végén pontosabban)

badacsony-127.jpg

A Szent György-hegy Badacsonyhoz hasonlóan magas, a csúcsig 200 méter szintkülönbséget kell megtenni a parkolótól. A hajdan lábánál álló kápolnáról kapta a nevét. És ha már Szent György, akkor ugye kell lennie sárkánynak is. A sárkány legendáját akkor mesélem el, mikor a barlangjánál járunk! Egyelőre még a hegy oldalában bandukolunk. A sárga jelzés - melyen indultunk- először üdülők és présházak, szőlősök mellett haladt. Badacsonyhoz hasonlóan fantasztikus volt a kilátás, már innen.

Őszi Balaton Szigligetnél

badacsony-155.jpg

Elhaladtunk az Emmaus kápolna mellett, majd a görög-katolikus templom következett. És kb. innentől kezdődött a mesébe illő rész is. Azt kell elképzelni, hogy egy egyszemélyes vékony ösvényen halad az ember, körben a fákon borostyán fut, meg néhol még a földet is az fedi... Teljesen illik egy ilyen sárkányos helyhez. Ha gyerek lennék nagyon élvezném. Gondolom. (Legalábbis, ha kellő körítést kapnék mellé...)

A Lengyel kápolna és a háttérben a Szigligeti vár

badacsony-1-41.jpg

Az ösvényen hamar elértük a Kaán Károly turistaházat, aminek a kulcsát a szomszédos Kisapátiban lehet elkérni, tehét igazából kulcsosházról beszélhetünk. Így viszont nyitva sincs, nem lehet ételt-italt fogyasztani, pedig nagyon hangulatos helyen áll. Innen kétfelé indulhatunk el. Az egyik a bazaltorgonákhoz vezet, a másik pedig a jeges barlanghoz. Mi először a jeges barlangot ejtettük útba, kb 5 perces sétával oda is értünk. A barlang nyílása nagyon vékony, de valóban jeges fuvallatok jönnek belőle.

Ősz

badacsony-178.jpg

 

És itt jöhet is monda. Miszerint hajdanán élt egy sárkány, aki terrorizálta a környék faluk lakosait, elrabolta a fiatal lányokat pl. Aztán a rendszeres látogatásai egyszer csak elmaradtak. Mivel a falusiak kíváncsiak voltak, így felmentek a hegyre, hogy megnézzék mi lelte a sárkányt. És valóban, a sárkány beteg lett, ezért nem ment rombolni egy darabig. A falusiak szíve megesett rajta, meggyógyították, ami annyira hálával töltötte el a szörnyeteget, hogy megbékélt a falusiakkal és nem háborgatta őket tovább. Sokáig élt, aztán mikor végleg kilehelte lelkét a jeges lehelete jégbarlanggá változtatta a lakhelyét, ami azóta is mindig hideg.

A bazaltorgonák felé

badacsony-183.jpg

Na, most azért több kérdést is felvet a történet. Az egyik, amit a kisgyerek rögtön feltenne, hogy hogyan fért be abba a kis lukba a hatalmas sárkány. (Ok, erre van válasz: hát úgy, hogy beomlott a bejárata...  - Viszont Szent Györgyről meg nincs benne szó, mert a sárkány békében halt meg, úgyhogy a monda nagyon kedves, imádom az ilyeneket, de maradt hiányérzetem... De mindegy. Visszaballagtunk a kulcsosházig és a bazaltorgonák felé indultunk. Lépcsőkön lehet felmászni a hatalmas oszlopok mellé. Nagyon impozáns látvány és persze nem csak itt vannak ilyenek a hegyen, hanem jóformán körben, de innen a legegyszerűbb megnézni őket.

Itt pedig köztük

badacsony-188.jpg

A bazaltorgonák felett egy kilátóhely magasodik. Rá lehet látni Tapolcára, és a szemben lévő tanúhegyekre. Szusszantunk kicsit, az ilyen helyeken kötelező is... Mivel a közelben a turista útról letérve van még két kilátóhely, arra vettük az irányt. Ezzel nem is volt nagy gond, bár az ösvény nagyon szűk volt, a kilátás kárpótolt a belógó ágak kerülgetéséért. Viszont nem akartunk már visszamenni a jelzésre (kék) ugyanarra, ezért megpróbáltunk eljutni a hegy teteje felé ezen a jelzetlen ösvényen tovább, ugyanis az becsatlakozott a kék jelzésbe kicsit feljebb.

Tapolca

badacsony-194.jpg

Az ötlet igazán remek volt - köszi Lala! - azzal az eggyel nem számoltunk, hogy az ösvény olyannyira összeszűkül, hogy guggolva lehet közlekedni csak rajta a csipkebokrok között. Egy álom, tényleg... Ja és egyszer csak véget is ért sajnos, úgyhogy mégis visszafordultunk az eredeti útvonal felé... De legalább történt valami ugye...

A "titkos" kilátón a Badacsony és a Gulács tárult elénk

badacsony-204_1.jpg

A hegytetőre a kék jelzést követve jutottunk fel. Néhány padon lehet kipihenni a fáradalmakat egy olyan panorámával, ami igazán fantasztikus. Lehet látni ugye a Szigligettől nyugatabbra lévő részt, látszik a Balaton, a Szigligeti vár, a Badacsony és a Gulács is. Páratlan, úgyhogy itt fogyasztottuk el banánból és csokoládéból álló ebédünket. Lefelé piros jelzésen mentünk. Az erdő, ahogy a nap már lentebb állt az égen még szebbé vált. Így ősszel csodálatos az erdő!

A Szent György-hegy tetején

badacsony-208.jpg

A Lengyel kápolna felé vezető visszautunkon még találkoztunk az Oroszlános kúttal is, aminek a vize iható elvileg, de ott egy másik túrázó azt mondta, hogy nem az... Nem tudom. Nekem mindenképp az, de érdemes ennek utánanézni, mielőtt valami gyomorbaj utoléri az embert. A kápolna is csodás volt a fényben, mikorra visszaértünk.

Szőlő

badacsony-218.jpg

Hazaindulás előtt még elugrottunk Szigligetre a Vár kávézóba egy sütire, meg egy kávéra, aztán hazaindultunk. Hát, Szolnok nem a közelben van, úgyhogy kb. három órát utaztunk. Viszont egy ilyen hétvége annyira feltölti az embert, hogy érdemes elindulni! Most itt a hosszú hétvége, szóval van idő kimozdulni, erre bátorítanék mindenkit, mert ilyenkor a legszebb a természet. A Balaton felvidék pedig az ország egyik legszebb tájegysége, igazán megéri meglátogatni ilyenkor!

Ha tetszett kövess Facebookon, vagy Instagramon, vagy a Youtube csatornánkon!

Ja, lesz majd videó is, de most nagyobb felbontásban vettem fel az anyagot és a gépem elégé szenved vele, szóval érdemes követni a blogot valahol, ha érdekel, a videó. Az azért mégis kicsit más oldalról mutatja be az egészet!

A viszont látásig: hajrá kifelé fotózni!

A Lengyel kápolna

badacsony-169.jpg

Őszi Tátra

Őszi Tátra

Őszi Tátra

A Kőpataki tótól a Téry-menedékházig

A Magas-Tátra szerencsére nincs messze még az Alföld közepétől sem, így simán el lehet utazni akár egy hétvégére is, kicsit kikapcsolódni. Tudom, hogy a bolgár utak beszámolójával is tartozom még, de a Tátra most a legaktuálisabb, mert november 01-el lezárnak sok turistautat és addig érdemes menni (nem csak addig persze), amíg sok túracélpont közül választhatunk. Meg, aztán itt az ősz, ami a magasabb régióban már akár havat is jelenthet és így csodálatos tájakban gyönyörködhetünk az ősz és a tél találkozásakor. Szóval a lényeg, hogy mi is elutaztunk egy hétvégére, hogy gyönyörködhessünk a csodálatos csúcsok panorámájában és mozgassuk át magunkat az őszi levegőn. (A túravideó, mert az is van itt található és nem is olyan rossz)

A Téry-menedékházlomnic-95.jpg

Azzal tisztában voltunk, hogy ilyenkor hétvégén telt házas a Magas-Tátra, pontosabban majdnem az. Így történhetett, hogy a tátralomnici célpontunkban már csak négy szálláson volt elérhető szoba, vagy lakosztály. Persze, ha előre foglal az ember nem kerül ilyen helyzetbe, de most sajnos nem tudunk előre tervezni, így marad az alkalmazkodás. Egyébként, ha az ember nem a Tátra aljában néz szállást, hanem kicsit távolabb, akkor olcsóbb szállásokat is talál és kicsit nagyobb választékot. Ennek viszont az a hátulütője, hogy valahogy el kell jutni a turistautak elejéhez, tehát autó, parkolás, vagy tátravasút.

A Kőpataki tó háttérben a Lomnici csúccsallomnic-194.jpg

És ha már tátravasút, akkor jegyezzük meg, hogy remek rendszer üzemel a hegység aljában. A vonatok modernek és Poprádtól egyszerűen el lehet jutni Csorbatótól (nyugat) Tátralomnicig (kelet) az összes ismert üdülőhelyre. Szerencsére találtunk megfelelő szállást Tátralomnicon, ahová pénteken munka után indultunk. Mostanában az autópályát használjuk, mert így kb. 4 óra hosszára rövidül a menetidő (Szolnokról). (Info: amúgy nem működött a szlovák autópályamatrica vásárló oldal, úgyhogy a határ átlépése után egy konténernél kell matricát venni.)

A Kőpataki -menedékháznállomnic-9.jpg

Este 10 előtt érkeztünk meg, lepakoltunk, majd reggel a reggeli után elindultunk a lomnici felvonók felé. Ugyanis úgy döntöttünk, hogy a Kőpataki tóhoz felvonóval megyünk és onnan fogjuk délről megkerülni a hegyet, útba ejtjük a Zamkovszky-menedékházat és felmászunk a Téry-menedékházhoz. Onnan pedig Tarajkára megyünk és vonattal vissza Tátralomnicra. Ezt is nagyon szeretem itt amúgy, hogy nem csak körtúrákat lehet tenni, hanem vonattal vissza lehet jutni a kiinduláshoz.

Kilátás a Magistráléról hófelővel

lomnic-20.jpg A Zamkovszky-menedékháznál jártunk télen is, akkor épp onnan terveztünk a Kőpataki tóhoz eljutni, de menetközben feladtuk, mert nagyon nagy volt a köd és nem lehetett messzire ellátni. (Meg begyalogoltunk a Kis-Tarpataki völgybe is, ami a Téry-menedékház völgye, de ott meg szakadt a hó, meg fújt a szél és jobbnak láttuk visszafordulni. (ITT elolvashatjátok a beszámolót) Akkor lényegesen máshogy alakult a táj képe. Most ugye itt az ősz, már sok helyen sárgulnak a fák. Igazi romantikus időszak. Akkor pedig a méteres hó mindent betakart.

A Nagyszalóki csúcs a kilátó ponttól a völgyben pedig a Reiner kunyhólomnic-32.jpg

A felvonó kb. 40 Eur két főre, szóval nem mondanám kevésnek, bár mindenhol ennyi. Ezzel ki lehet váltani egy 2-3 órás 800 méteres szintemelkedést. Kinek-kinek vérmérséklete és túratársai szerint választhat a két opció közül. Mivel már viszonylag hamar sötétedik, mi biztosra akartunk menni (meg nem is hajnalban indultunk…), hogy még világosban leérjünk, vagyis este hatig Tarajkán legyünk, mert onnan akkor indul az utolsó járat lefelé.

Igazi őszi hangulatlomnic-40.jpg

A felvonóval olyan 20 perc alatt értünk fel egy átszállással. A Kőpataki tónál aztán erős szél fogadott minket, de a nap akkor még sütött. Kicsit sétáltunk a tó körül, aztán elindultunk a magistralé úton, ami a piros jelzés. Elhaladtunk a Kőpataki-menedékház mellett (INFO), ami az első ilyen jellegű épület volt annak idején. Ahogy a páratlan panorámával kísért ösvényen haladtunk, hátunk mögül egy hófelhő emelkedett fel és ilyen hódara-szerű csapadék kezdett esni, miközben a nap ragyogott. Hát, páratlan élmény! A Zamkovszky-menedékház nincs messze, útközben van egy kilátóhely, ahol télen is jártunk és ahonnan rá lehet látni Tarajkára, valamint a Reiner kunyhóra is a völgyben. Így az őszi színekkel káprázatos…

A Zamkovszky-menedékházlomnic-46.jpg

A menedékházhoz érve, (INFO) sőt már azért előtte is érezhető volt a hétvége az emberek számában. Nagyon sok túrázóval találkoztunk, a menedékházba pedig nem is próbáltunk meg bemenni, mert hosszan kígyózó sor állt előtte. (Ezt a menedékházat Tarajkáról kb. egy óra alatt el lehet érni) Így kis pihenő után tovább is indultunk a Kis-Tarpataki völgybe a zöld jelzésen. A völgyben egy darabig fenyők alatt haladtunk, mellettünk a sebes patak zúgott és hamarosan találkoztunk A rókával, aki a kedves turisták által neki adományozott elemózsián él. Amúgy cuki, de végérvényesen ránk kényszerül már szerintem…

Ne etesd a rókát

lomnic-50.jpg

A völgy tovább emelkedett, már törpefenyők között, aztán hamarosan megérkeztünk a monumentális falhoz, ami a völgy alsó és felső részét választja el egymástól. Az utunk erre folytatódott. A távolban látszott a többi túrázó apró alakja, ahogy araszolnak felfelé. Nem írtam, de itt ugyancsak elkapott minket a havazás, amivel szerencsénk volt, mert másnap beszélgettünk egy szlovák hölggyel, aki mesélte, hogy ezen a napon a Bélai-Tátrában túráztak, ami innen légvonalban nincs messze és ott eső esett, amiben eléggé eláztak. A hó az jobb ilyen szempontból, meg szebb is ugye... De ez csak hózápor volt amúgy, ahogy jött el is ment.

A völgy, végében a hatalmas fallal

lomnic-52.jpg

A hőmérséklet itt drasztikusan csökkent már, köszönhetően a szélnek. A felfelé vezető út innen meredekebbé vált, sokat kellett kerülgetni a szembe jövő túrázókat, ami nem valami komfortos, de hát tetszettek volna hétköznap jönni... Néhol már voltak rövidebb havas szakaszok. Nem voltak nagyon síkosak, nem kellett felrakni a csúszásgátlót, de aki ebben az időszakban ide látogat, azért saját biztonsága érdekében vigyen valamilyen csúszásgátlót! (pl: Itt, vagy Itt) Mert jobb félni mint megijedni, akármennyire elcsépelt. Az ösvény elhalad egy csodálatos vízesés mellett is, sőt folyamatosan látszik és dübörög a magasból érkező víz.

A fal előttlomnic-58.jpg

Lassan elkanyarodtunk a sziklák közé és a szerpentinen haladva elénk tárult a Téry menedékház (INFO). Csodás helyen áll, majdnem a sziklafal szélén, pompás kilátással az alul elterülő völgyre. Na, de itt már igazi téli idő fogadott minket! A hőmérséklet fagypont felett volt, de viharos szélben nagyon hidegnek tűnt. Gyorsan bementünk a házba, hogy kicsit szusszanjunk. Nos, azt gondoltam, hogy itt kevesebben lesznek, mint a Zamkovszky-menedékháznál, de ebben csalódnom kellett, mert tömve volt a ház. Szerencsénkre azért nem annyira, hogy talpalatnyi hely se legyen, így a megrendelt fokhagyma levest ülve tudtuk elfogyasztani, igaz csak a lépcsőn ülve. Namost ugye van egy terasz is, remek kilátással, de azt hiszem belátható, hogy annak használhatósága erősen korlátozott volt épp...

A völgy

lomnic-62.jpg

A leves nagyon jólesett, rettentően fokhagymás volt és volt benne sajt is pluszban. Kicsit melegedtünk, aztán kissé feljebb sétáltunk a tavakhoz. A környező csúcsok felhőbe burkolóztak, a havas sziklák abszolút zord hangulatot árasztottak. Imádom. Fotóztunk, amíg a szélben meg nem untuk, utána elkezdtünk ereszkedni a völgy felé. Szemben ekkor már kevesen jöttek, nyugodtan lehetett haladni. A völgyben aztán normalizálódott a hőmérséklet, a Zamkovszky-menedékházhoz érve le is vettük a plusz réteget. Hát, itt már nem álltunk meg, bár csábító volt, hogy már csak néhányan tartózkodtak a háznál, viszont szerettük volna elérni az utolsó felvonót Tarajkán, ami pontban este 6-kor indul.

Zordan

lomnic-85.jpg

Nos, erre egyre kevesebb esélyünk volt, mert innen még azért vagy egy 45-60 perc és ekkor már elmúlt 17 óra. Viszont a fények kezdtek egyre szebbé válni a hegyek fölött. Az ösvényről szép kilátás nyílik a Nagyszalóki csúcsra és az alatta elterülő völgyre. Elhaladtunk az Óriás vízesés mellett, amit eddig csak befagyva láttunk. A nyári esőzések alkalmával ebben a völgyben is keletkeztek károk, a hidakat elvitte a víz, de mostanra már új hídon lehet átkelni a patakon. Tarjakára érve 18:07-et mutatott az óra, szóval csak gyalog kellett lesétálnunk. Páran még vártak az állomás mellett, de nem tulajdonítottunk neki jelentőséget.

A tavaknál a menedékház mellett

lomnic-109.jpg

Aztán lefelé menet már kezdett sötétedni, de azért itt egy 20-30 perces útra kell gondolni, nem sötétedett ránk teljesen (ja, igen zseblámpa is mindig kell, pont ezért ugye). Ahogy gyalogoltunk a sín mellett egyszer csak elkezdett mozogni a kábel, ami a szerelvényeket mozgatja és elhaladt mellettünk egy utolsó-utolsó járat... Szóval jobb lett volna, ha az internet mellett meggyőződünk saját szemünkkel a menetrendről... Bosszantó, de csak magunkat okolhatjuk. Viszont így láttunk két őzet kb. 5 méterről, meg aztán ahogy a nap leereszkedett a horizont alá a fények csodásak voltak.

És ereszkedünk lefelélomnic-120.jpg

Az Ótátrafürdei vasútállomás igazán nincs messze a felvonó állomásától. Vettünk jegyet és épp elértük a Tátralomnicba tartó vonatot, ami kb. 10 perc alatt szállított el bennünket a szállásunkig. Vacsorára remek sülteket fogyasztottunk és természetesen ittunk egy Tátra teát is. Ja, a teát egy nagyon menő bögrében szolgálták fel, úgyhogy olyat be is szereztem. És épp abból iszom a teát, ahogy ezeket a sorokat írom.

Félig télilomnic-69.jpg

Másnap reggel kipakoltunk a kocsiba, leadtuk a kulcsot és még felvonóval felmentünk egészen a Lomnici nyeregig, ahová ma már nem vezet jelzés – út igen, de nem lehet használni elvileg, csak vezetővel. Mivel aznap már tényleg szikrázó napsütés volt szuper kilátásunk volt a tegnap bejárt völgyre. A gerinc kb. fél kilométer hosszú, a Lomnici csúcs innen már csak röpke 500 méter felfelé. Összefoglalva, azt írhatom, hogy csodálatos, bár változatos időben tudtunk két napot tölteni lélekregenerációval. Tényleg nincs messze a Tátra, a szállások változatosak, lehet találni olcsóbbat, drágábbat, az étkezés olyan, mint itthon. Mindamellett, hogy imádom hazai hegységeinket, a friss őszi erdőségeket, ilyen magashegyi élményeket legközelebb itt lehet találni. (Oké, aki nagyon a nyugati országrészen lakik, annak ott az Alpok ugye...) Az itt leírt túra amúgy november elseje után is járható, azonban, aki szeretne csúcsra felmászni, annak sietnie kell, mert ez után a dátum után már nem lehet felmászni rájuk egészen jövő nyárig. 

Esteledik a Tátrábanlomnic-151.jpg

A következő alkalommal remélem már kész leszek a következő bolgár túrás poszttal. Addig ha követsz Facebookon ITT, vagy Instagramon ITT, majdnem minden nap új képekkel találkozhatsz!

 A viszontlátásig: Hajrá kifelé fotózni!

A Téry-menedékház a Lomnici nyeregből fotózva. Pazar.lomnic-163.jpg

 

Őszelő a Mátrában

Őszelő a Mátrában

Őszelő a Mátrában

Túra a Tót-hegyesére

Az előző bolgár túráról szóló írás után, most – persze nem elfelejtve a beígért folytatást a csodálatos rilai tavakkal! - kicsit a Mátrába látogatunk. Jelenleg már erősen őszi hangulatú hőmérséklet uralkodik, de pár hete még igazi nyári reggelen indultam el olyan 7 körül Gyöngyöstarjánból. Mivel most épp itt az igazi túraszezon, ezért talán érdemes erre is ellátogatni, szóval ez egy igazi kedvhozó poszt lesz. (Vagy Mátrakersztesre (KATT), vagy esetleg a Mátra magasabb csúcsaira (KATT), ahol már korábban jártunk!)

Pazar kilátás a Világos-hegyről

thegy-23.jpg

 A mostani túra célpontja a Világos-hegyen átkelve a Tót-hegyese volt. A Mátrának ez a része nem annyira látogatott, mint a belső területek, mondjuk, mint Kékes vagy Galyatető. Egyfelől nincs kiépülve, másfelől a hegységen átvezető út azért nagyon megkönnyíti, hogy a turistautaknál parkoljunk, vagy tömegközlekedjünk a túrák kiindulási pontjaira. 

Varázslatos rét reggeli fénybenthegy-2.jpg

De most olyan részre szerettem volna eljutni, ahol még nem jártam, meg aztán úgy tartják, hogy az egyik legszebb mátrai panoráma tárul a szemünk elé a Világos-hegyről. Azt pedig kár lenne kihagyni... Mivel péntek volt sajnos túratárs nélkül kellett nekivágnom, lévén ez azért munkanap ugye, így tömegekkel nem találkoztam a gyöngyöstarjáni temetőnél, ahol leparkoltam. Először a temető mellett haladtam el a felkelő nap hangulatos fényében. Jobbról szőlőterület nyújtózott, a háttérben pedig a Sástói kilátó és a Kékes tető derengett. Szívmelengető.

Fenyvesthegy-4.jpg

A zöld háromszöget követve haladtam el egy kőbánya mellett, utána gyümölcsösök és egy riadt őz keresztezte utamat. Beérve az erőbe hamarosan egy nagyon hangulatos tisztáson álltam. Vadászles elég sok van arrafelé, itt is állt egy. Ekkor már éreztem, hogy melegebb lesz, mint előre gondoltam. Volt nálam víz, de nem szeretem, ha nagyon ki van számolva. Na,meg nem szeretek szomjas lenni sem, úgyhogy a teljesen száraz erdőt és aljnövényzetet nézve, azért  reménykedtem, hogy valahol csak lesz egy patak, vagy forrás ami működik.

A Világos-hegy déli oldalán emelkedik az útthegy-6.jpg

A Világos-hegy előtt már volt egy erősebb emelkedő, ami a Disznós-dombra vezetett, ahol egy kis kilátásban reménykedtem. De, mivel az nem a csúcson van, ahova felkapaszkodtam, így a kilátás elmaradt. Valahol le kellett volna térnem jobbra... De a csúcsról már nem próbálkoztam lejjebb ereszkedni, mert nagyon sűrű volt az aljnövényzet, így maradt a világos-hegyi panoráma. Ehhez viszont még 200 métert kellett emelkedni.

Hatalmas felhő a Tót-hegyese felett
thegy-22.jpg

Nagyon meleg volt, pedig még kilenc óra előtt jártam. A Világos-hegy előtti meredek emelkedő nagyon jólesett, végre kicsit dolgoztak a combjaim... Na jó, lihegős volt... Mire felértem már vágytam egy kis pihenőre, meg arra, hogy a vékony polárfelsőtől megszabaduljak. A Világos-hegyről azt érdemes tudni, hogy a tetején állt Világosvár, melynek építése egyes feltételezések szerint az őskorban, vagy a népvándorlás korában történhetett, de van aki az Árpád-kor második felére datálja azt. Mára nem sok látszik belőle, de egy-két falmaradványt én is láttam. Régészeti feltárás nem történt a területen, mely egyébként védett.

Hangulatthegy-28.jpg

A tetőn aztán az árnyákban találkoztam egy idősebb házaspárral, akik Pécsről érkeztek és Mátrafüreden (ha jól emlékszem) töltöttek el egy hetet, sorra járva az árpád-kori romokat. Kaptam tőlük frissen szedett almát és egy jó negyed órát beszélgettünk. Meséltek arról az időszakról, mikor még nagy hátizsákkal járták a Mátrát mintegy húsz évvel ezelőtt. Azóta a házaspár hölgy tagja már kevésbé bírja a túrázást. Mondjuk ez azt jelenti, hogy azért minden másnap mennek egy kört, szóval azért a kondi megvan!

Őszi kikericsekthegy-25.jpg

Elbúcsúztunk aztán tovább haladtam a hegy csúcsára, ami kb. 50 méterre volt innen. Huh, hát a kilátás tényleg szuper! Lehetett látni a Galya-tetőt, szemben a Tót-hegyese látszott, de látszott a Muzsla is, valamint a lefelé útra tervezett Káva is. Csak gyönyörködtem vagy fél órát, meg fotózgattam. A környező erdő borította hegyek nyugalma teljesen beszippantja az embert. A távolban szarvasbőgés hallatszott... Olyan jó érzés ilyenkor itthon lenni...

Mint látható: a Tót-hegyese

thegy-29.jpg

Ettem egy szendvicset és tovább indultam a Tót-hegyese felé. A vizem ugyan jó beosztással még kitartott, de ez a hőség eléggé kitikkasztott, úgyhogy nagyon örültem, mikor a Babik forrást megláttam. Vagyis leginkább annak örültem, hogy működött! A forrás egy szép réten áll, a kikerics tenger partján. Igen, rengeteg virágot láttam, nem csak itt, de szinte az összes napos réten. Teletöltöttem a ki nem fogyó kulacsom (ami egy igazi áldás, bár most nem lett volna szükség arra, hogy szűrje a vizet, de egy pataknál, tónál már igen, azt meg nem lehet tudni, hogy mit talál az ember útközben. Ja, csak leírom, hogy ez egy Lifestraw szűrős kulacs, hátha valakit érdekel.) és az árnyákban a hatalmas fák alatt megittam egy egész kulaccsal, aztán teletöltöttem és felmásztam a Tót-hegyesére.

Az év fája. Nekem.thegy-35.jpg

A tetőről (tfszm: 814m) nincs kilátás, mert a fák kitakarják, de a csúcs kőhöz közeledve van egy szikla, amire ráállva azért kicsit messzebbre látni. Fent tábortűz nyoma fogadott, tulajdonképpen ideális sátorhely. Ha a Világos-hegy utáni lejtőt beleszámolom 700 méteres szintemelkedéssel juthatunk el ide Gyöngyöstarjánból. Bagolyirtás felől közeledve a zöld jelzésen sokkal kevesebb szintet kell megtenni és utána a Világos-hegy sincs nagyon messze. Aki nem szeretne sok szintet, arról tud nekivágni. Pihenő után a csúcs alatti részen északról csodálatos bükkerdő terül el. Itt láttam az idei év legszebb fáját is! (Vagyis ami nekem legjobban tetszett)

A Tót-hegyese a Káva alólthegy-46.jpg

A Káva felé a sárga jelzésen ereszkedtem tovább. Közben találkoztam muflon csapattal is, ami legalább 20 egyedből állt. Próbáltam készíteni képet, de a teleobjektívem egy hónapja nincs nálam, így ott sem tudtam használni. Mindenesetre nagyon érzékenyek. Egyedül azért olyan nagy zajt nem csapok, mégis vagy 100 méterrel előttem csörtettek át a turistaúton. Szarvasbőgés folyamatosan hallatszott, amíg túráztam, hol messziről, hol egészen közelről. Az ebédem elhalasztottam, mert a vizem így is rohamosan fogyott a kb. harminc fokban, ahhoz meg szükség lett volna kb. fél literre. A Káván még pihentem kicsit, aztán már csak lefelé vitt az út.

Itt az ősz...thegy-44.jpg

A hegy alján, Fajzatpusztánál a zöld jelzésbe kapcsolódtam be és kerültem meg alulról a hegyet. Itt hihetetlen sok rovar hátráltatta az utam. A magasabb régióban viszonylag – na itt mondjuk a Tót-hegyesére gondolok- jó volt a fák alatt, nem volt annyira meleg, de itt már nagyon izzasztó volt a helyzet. De innen már hamar visszaértem az autóhoz. Összegezve nem mondanám könnyű útnak ezt a túrát, mert kb. 800 méter szintet kell megmászni összesen és mintegy 20 km távról van szó (nem mértem) szóval ez egy közepesen nehéz túra, de egyáltalán nem teljesíthetetlen. És ideje is mindenkinek kimozdulni, mert lassan őszbe hajlanak a fák is és el tudom képzelni, hogy a világos-hegyi kilátás még pompásabb ilyenkor! Na, meg az időjárás is enyhébb most.

Ha tetszett és olvasnál még hasonlókról katt IDE, hogy a Facebookon követhesd a blog eseményeit! Vagy Instagramon ITT!

 A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni (és túrázni)!

Szőlős és a Kékes a távolban

thegy-50.jpg