Muzsla teljesítménytúra a Mátrában

Muzsla teljesítménytúra a Mátrában

Muzsla teljesítménytúra a Mátrában

Avagy miért nem szeretem a teljesítménytúrákat?

A provokatív cím után rögtön szeretném leszögezni, hogy egyáltalán semmi kifogásom nem volt a teljesítménytúra szervezésével és lebonyolításával kapcsolatban, inkább ilyen általánosan szeretném kifejteni a Muzsla túra élménybeszámolóját felhasználva, hogy miért is nem ez a műfajom. De ugye egyáltalán, akkor miért is voltam ott? Kérdezhetnétek. Nos tulajdonképp egy barátom invitált, akivel tavaly a Bocskai Portya teljesítménytúrát (ami sajnos idén elmarad) talpaltuk le együtt, hogy ő menni fog, mit szólok hozzá? Én meg úgy voltam vele, hogy igazából 26 km, 800 méter szintkülönbség nem árthat meg, gyerünk... Aztán ahogy ezek a számok kezdtek valós méterekké válni a túracipő léptei alatt, azért két lihegés között sokszor elmormogtam, hogy biztos nem jövök még egyszer. De induljunk el a galyatetői starttól.

A Muzsla felé

20200912_125714_1.jpg

Még igazán korán sem kellett kelni, mert reggel 9-kor indul a Mátrabérc túra  - info itt - három választható távjából az általunk kiszemelt, egyébként a legrövidebb a Muzsla túra. A túra leírásából a honlapról ez a mondat talán tökéletesen összegzi is mi várt ránk: "A közepesen hosszú távot jelentős szintemelkedés nehezíti. " Gyöngyösön találkoztam túratársaimmal és a támogató csapattal, akik az útvonal felénél egy kis frissítéssel készültek nekünk. Épp időben értünk Galyatetőre és gyors becsekkolást követően már róttuk is a kezdetben kellemesen lejtő útvonalat. Mit is mondhatnék, elég gyors tempóban haladtunk, mert azért annyira nem néztük le a 6 óra 30 perces szintidőt, de gondoltam, majd elleszek, szépen fotózgatok, itt-ott, meg nálam volt a Gopro is, mi baj lehet... És kezdetben vettem is fel egy-két snittet, de már a Vörös-kő kilátónál lévő pecsételőhelynél kezdett derengeni, hogy nem nagyon kell nekem erőltetni ezt a fotózás és videózás témát, mert konkrétan sietni kell. Nem kicsit, nagyon. Szóval még ugyan felmásztam a kilátóba és kapkodva megcsodáltam a fantasztikus kilátást, de már itt is csak nagyon gyors mobilos képeket lőttem... És ez a szitu ki is tartott a túra végéig...

A Vörös-kő kilátóban. Az ott a Kékes.

20200912_095734_1.jpg

Aztán elértünk az első vízválasztóig, az Ágasvárra - itt valóban állt egy vár, azonban mára igazából talán néhány körvonal emlékeztet a hajdani erődítésre - vezető sziklás és viszonylag meredek emelkedőhöz. Ekkor 670 méteren járunk, tehát olyan 300 méter szintet vesztettünk el az indulás óta. Ágasvár 770 méter magas, tehát egy 100 méter szintet kell legyőzni. Ez amúgy nem is olyan durva, viszont mivel itt mindenki lelassul, így kerülgetni kell másokat, vagy várni kell a továbbhaladásra. Ja, meg amúgy a terepfutók is folyamatosan előznek ugye. Szóval a társaim itt kezdtem elveszíteni, mert úgy éreztem, hogy ezt saját tempóban kell végigcsinálni. Mármint, hogy akkor leszek képes rá nagyobb szenvedés nélkül végig tudom csinálni. Hát ez részben bejött.

Ágasvári kilátás

20200912_105152_1.jpg

Ágasváron aztán mintegy tíz másodpercben megcsodáltam az egyéb alkalmakkor igazán lebilincselő panorámát, lejjebb mentem a menedékházig, ahol friss almát kaptam, majd ereszkedni kezdtem a híresen meredek jelzésen. Első elcsúszásomig elég gyorsan jöttem lefelé, onnantól kicsit visszavettem a tempóból. Télen jártam erre utoljára, az nagyon szép, bár kilátás nélküli túra volt, sokkal hűvösebb időben, mert szeptemberi időpont dacára most igazi nyári hőség tombolt. Nos, hamarosan 300 méter lejtő után a csodálatos Csörgő patak mellett álltam. Akarom mondani rohantam. Imádom ezt a patakvölgyet. Most lassan, ahogy majd sárgulnak a levelek és esetleg egy kis csapadék is jön majd igazi pompájában lehet majd megcsodálni. (Volt már szerencsém hozzá: ittA patakban sem gyönyörködtem, hanem örültem, hogy végre kb. vízszintben haladok. Hamar Mátrakeresztesnél voltam ott pedig már várt ránk Bea, egyik túratársam felesége és unokahúguk szendvicsekkel, kávéval és szőlővel. Ez igen jól esett. Bevártam a többieket, tankoltam vizet és kivettem a hátizsákból a fényképezőgépem, hogy megőrzésre átadjam, mert, ha Keresztesig nem használtam, akkor gondoltam, hogy a Muzslára felfelé menet ezt még kevésbé fogom megtenni... Az étterem mellett álltunk meg erre a pihenőre - ami sokáig sohasem volt nyitva, mikor arra jártam, most igen - a következő ellenőrzőpontnál, ahol vizet, nápolyit lehetett magunkhoz venni.

A csodálatos Csörgő-patak völgye

20200912_111315.jpg

És akkor itt kezdődött az egész túra nehéz része. Keresztes 390 méteren fekszik, a Muzsla pedig 805 méteren, tehát minimum 400 méter a szintkülönbség, ez azonban nem ennyire egyértelmű, mert a bérc fel-le hullámzik. Elég az hozzá, hogy az első emelkedő után ismét egyedül haladtam, néha futók előztek meg, néha én előztem túratársakat, néha pedig egymást előzgettük, attól függően kinek melyik rész ment jobban. És itt találkoztam először a 11 éves Dorkával és édesapjával, Zolival, akik kb. velem azonos tempóval haladtak felfelé. Így többször egymás mellé keveredtünk. Namost az a helyzet, hogy ekkor már éreztem azért, hogy ez nem az én kényelmes, megszokott tempóm. Mondhatnánk, hogy nem erre készültem. Pl. nem vittem magammal magnéziumot, mert általában ennyi gyalogláshoz nem szükséges nekem, itt viszont a combizmom még felfelé jelezte, hogy igen görcsölés közeli állapotban van... Öreg hiba... Viszont trail magic élményem meg volt - mikor valami váratlan épp jókor érkező "csoda" történik, mint pl a Balatoni kéken a Tagyon birtok - miszerint épp az utolsó, áh, csak elrakom Snickersem kerestem a hátizsákom deréktasakjában a nagy kaptató közepe táján, - hogy mostmár mindenképp tolok valamit, mert érzem muszáj -, hirtelen a kedvenc Dechatlonos energiazselém egy szelete került a kezembe... Pedig nem is raktam el.... Kitörő örömmel fogadtam a hírt.

Mátrakeresztes után

20200912_121702_1.jpg

Közben erős izzadás közepette azon nevettem magamban, hogy mekkora már, hogy Dorkával, a 11 éves kislánnyal alig tudom tartani a tempót, sőt, a végén konkrétan a Koncsúr környékén el is léptek mellőlem és csak a célban találkoztunk újra... Na jó, Zoli azért megnyugtatott, hogy mások mellett terepfutással is foglalkozik Dorka, de akkor is vicces volt! Úgy érezhettem magam, mint a Ha/Ver című filmben... Ha esetleg látta valaki. A Muzsláig  még sok szép kilátás mellett rohantam el, néha 3 másodpercre megálltam, hogy készítsek egy képet, de egyszerűen valami menni kell volt bennem, gondolom a sok túratárs hatására, akik szintén gyorsan gyalogoltak a környékemen... A Muzsla után jött az utolsó ellenőrzőpont, ahol végre lejtésbe ment át az útvonal, bár még akadtak emelkedők, de innen kényelmesebb volt. Kicsivel. Mert lefelé ebben a tempóban erősen dolgozik comb, térd, minden. Ráadásul a Koncsúrra érve - ahonnan talán a legszebb kilátás nyílt a túra alatt (csak fél szemmel láttam) - nyilvánvalóvá vált, hogy a tűző napon fogjuk az utolsó kilométereket megtenni. Szuper érzés volt.

Erdős, kilátásderengős

20200912_130507.jpg

Nade ne is panaszkodjunk, hiszen lassan - tulajdonképpen a tempó miatt gyorsan - már a Szurdokpüspöki pincesoron haladtam keresztül, ahol az addigra elfogyott vízkészlet pótlása is megtörtént klasszikus kék kútból. A célhoz érve megkaptam az időm és az ajándékokat, majd leültem várakozni a többiekre, akik úgy fél órával utánam értek be, még szintidőn bőven belül. Ezúton is Gratulálok Lajosnak és Péternek! 

A csodálatos koncsúri kilátás. Már ezért a három másodpercért megérte...

20200912_132839.jpg

Azt hiszem, azért a leírásból kiderült, hogy miért írtam, hogy nem szeretem a teljesítménytúrákat... Én az a típus vagyok, aki szépen gyalogol, aztán megáll, megkeresi a jó szöget, témát és kattint, fotóz, bámészkodik. Ezt pedig itt nem lehet... Rohanni kell, hogy végig érjen az ember szintidőn belül... Kolléganőm, aki rutinos teljesítménytúrázó aztán hétfőn azt mondta, hogy a Mátrabérc túrák ilyenek. Nagyon szoros az időbeosztás és igazából fel lehet mérni mindenkinek, hogy épp milyen kondiban van a későbbiekre - ja, mert ez a túra amúgy a Covid miatt volt ősszel, normális esetben tavaszi. Akárhogy is ez egy rohanás. Egy TELJESÍTMÉNY túra. És akkor ez a veleje is. Inkább sport, mint bámészkodás. 

Már majdnem finishben

20200912_134407.jpg

Volt egy podcast adás a Campfire podcast szervezésében, ahol a túrázásról beszélgettünk múltkor és ott jött szóba az, hogy ha szeretnénk megszerettetni a túrázást, akkor hogy érdemes kiválasztani a távot stb. mert különben egy túlvállalt túratervezés inkább pokol lesz a végére nem élmény. Namost, ha valaki szeretné valakivel megutáltatni a túrázást, az mindenképp egy teljesítménytúrával kezdjen, garantált a hatás! Persze most inkább némi iróniával mondom ezt, bár menet közben azért elég sokszor elmondtam magamban, hogy többé biztos, nem megyek... Szerintem vicceltem. Jövőre is ott leszek. Nagyon jól éreztem magam.

Köszönet a szervezőknek, minden flottul ment és gratula mindenkinek, akik végigért!

Ha tetszett, akkor tarts velünk legközelebb is, akkor a még augusztusi osztrák utazásunkból lesz beszámoló! Kövesd az oldalt Facebookon és akkor tuti nem maradsz le!

A viszont látásig: hajrá kifelé fotózni rohanni!

Túrák az Alpokban 2020 1. rész

Túrák az Alpokban 2020 1. rész

Túrák az Alpokban 2020 1. rész

Túra Bad Gastein körül

Lassan véget ér a nyár, ami ráadásul elég felemásra sikeredett, hiszen a nyaralások és nagyobb utazások eléggé korlátozásra kerültek. Mi is inkább az országon belül utazgattunk, ugye a Balatoni kéktúra útvonalán barangoltunk két etapban (beszámolók itt), aztán Badacsonyban töltöttünk egy hetet. Ez mind fantasztikus programok voltak, viszont nagyon szerettünk volna magashegységben is túrázni, mivel az egy teljesen más dolog ugye. Mivel folyamatosan változott, hogy melyik környező ország besorolása épp milyen (ugye zöld, sárga, vagy piros), inkább egy utolsó pillanatos foglalással próbálkoztunk. Amúgy a foglalási oldalon is látszott a járvány hatása, mert rengeteg szabad szálláshely volt még az utazás előtt két nappal is, ami tekintve, hogy augusztus azért főszezon szabadság terén, elég árulkodó. 

Tengerszem 

ausztria-9252.jpg

Az utazásra szóba jöhető két ország a hegyek tekintetében Szlovákia és Ausztria voltak. Szlovákiából folyamatosan olyan hírek érkeztek, hogy rengetegen vannak a Magas-Tátrában, ami érthető - mondjuk amúgy is sokan szoktak lenni ilyenkor -, hiszen ott is a belföldi turizmus élénkült meg igazán valószínűleg, így inkább Ausztria mellett döntöttünk, mivel az Alpok azért méretre sokkal nagyobb területet ölel át, így jobban eloszlanak a turisták. Kisebb keresgélés után az igazán festői Bad Gastein nevű kis városka mellett döntöttünk, ami a tavalyi ugyanígy a Magas Tauern (Hohe Tauern) nemzeti parkban tett túráinkon meglátogatott csúcsok északi felén fekszik, így külön érdekes volt, hogy légvonalban néhány kilométer mennyire nehezen leküzdhető és beláthatatlan. 

A csodálatos Bad Gasteinausztria-8982.jpg

A kikapcsolódásra végül négyen utaztunk el. A határon vagy két órát töltöttünk várakozással, mert az Ausztriába belépőket külön vizsgálták a járvány miatt. Magyar személyivel amúgy rögtön tovább is engedtek, mikor végre a határőrök elé jutottunk. Az egész utazásra az volt jellemző egyébként, hogy a járványügyi előírásokat mindenhol szigorúan tartották, tehát maszk minden beltérben, felvonón, kézfertőtlenítő pontok stb. Mivel csak öt napra tudtunk kiutazni, így odafelé be akartunk ugrani a híres Halstatt-ba, ami épp az útvonal mellett áll, de a csúszás miatt inkább átterveztük egy másik napra, mivel nem csak túrázást, hanem sima kirándulós lazulást is szerettünk volna. (Hogy mindenkinek jusson valami a csapatból) Estére érkeztünk meg a lefoglalt apartmanba. Megvacsoráztunk és egy jó alvás után másnap a városka két felvonója közül a Stubnerkogelbahn-on 2000 méterre repítve tettünk egy laza kb 3 órás kis körtúrát a Tischkogel csúcs érintésével. Remek napsütést fogtunk ki és bár a levegő párás volt a túrácska igen pazar kilátással kísért végig minket. 

A Tischkogel csúcsán, háttérben a felvonó épülete

ausztria-9023.jpg

De nem is erről szeretnék írni - bár kilátásban igen gazdag és így jó pár hónap elteltével igazán felemelő volt ilyen magasan lenn - hanem a másnapi túránkról, ami a Bad Gastein másik oldalán átellenben a Graukogel csúcs körül tettünk, mert ez volt hosszabb, igazából mondhatjuk, hogy egész napos túra. Nos vágjunk bele. Szóval a Graukogel csúcs 2492 méter magas és a Gastein völgy pedig olyan 1000 méter körül fekszik. Aki nagy magányban szeretné meglátogatni, annak a felvonó üzemszünetében kell felmásznia, ami szeptember 29-e után indul. A lift egy nyitott felvonó és rossz idő estén nem üzemel.  (Infok itt)

Ugye gyönyörű? A Zirbenweg

ausztria-9159.jpg

Az több mint 1400 méteres szint leküzdése helyett most mi is a felvonó segítségét vettük igénybe, amivel 1950 méter magasra juthatunk. A 8:30-as nyitásra kb. oda is értünk és így az elsők között kezdhettük meg a túránkat. A felső állomáson van egy hütte. amit mi most nem ejtettünk útba, mert még nagyon frissek voltunk reggel... De nézzük, hogy milyen opcióink vannak a csúcs körül. Ugyan van az, hogy klasszikusan ugye felmászunk a csúcsra, majd vissza, vagy felmászhatunk a csúcsra és a másik oldalon is leereszkedhetünk, majd úgy vissza a felvonóhoz, vagy a csúcsot kihagyva, azt megkerülve egy hágón keresztül a hegy másik oldalán is leereszkedhetünk, ahol egy völgyön keresztül juthatunk vissza a városba.

Kilátás a Tischkogelre

ausztria-9164.jpg

Ugyan melyiket válasszuk? Hosszas tépelődés után arra jutottunk, hogy a csúcs másik oldalán történő ereszkedés nem biztos, hogy jó ötlet, mert alig találtunk információt az ottani szakaszról. Úgy tűnt, hogy jelzett út lehetett régen, de volt, ahol nagyon kitett és igényes útnak írták le, amit nem biztos hogy mindannyian biztonságosan tudunk végigjárni. A másik probléma, hogy amennyiben nem tudunk leereszkedni, akkor a felvonó felé kell visszamennünk és nem egész napos lesz a túra, így nem fáradunk el eléggé. (Igen most ezt viccnek szántam). A lényeg, hogy ez dilemma volt és mi inkább a hágón való kerülést választottuk. Most itt dióhéjban nem is írom le miért, majd ahogy a leírás halad szépen kibontja magát a történet...

A Palfnersee

ausztria-9187.jpg

Amit eddig nem írtam le, hogy a felső állomás mellett egy csodás Zirbenweg nevű tanösvény is van.  Itt gyönyörű, öreg havasi cirbolyafenyők között, édes gyantaillat mellett tehetünk egy kört.  A tájékoztató táblákon leírtak alapján itt a szívverésünk is lassul, mert mint megtudtuk a fenyőillat ilyen hatással is van az emberi szervezetre. Menő. Mi nem mentünk egy egész kört, mert a zöldből egyre magasabbra emelkedve kb. 20 perc után már törpefenyők, aztán nemsokkal később a sziklák világában gyalogoltunk. Találkoztunk két idős nénivel, akik korukat erősen meghazudtoló módon másztak felfelé az ösvényen, hogy elérjék, ahova mi is igyekeztünk először: a Palfner zee-t, ami egy csodás fekvésű tengerszem. Ilyen magasan természetesen az UV sugárzás nagyon erős és a tegnapi kicsit lazábban kezelt magaslati létünkből fakadóan pirosodott testrészek napolajjal való bekenésére most nagyobb hangsúlyt helyeztünk.

És ez is a Palfnersee

ausztria-9181.jpg

A tengerszemnél pihentünk kicsit és töltekeztünk a látvánnyal. Aztán elkezdtük a 200 méteres emelkedőt a hágóhoz. Kicsit szuszogós volt, de hamar felértünk. Amúgy nagyon érdekes, hogy az előző napon tett kirándulásunkkor szerintem kevesebb emberrel találkoztunk, mint itt, pedig itt nagyobb a fizikai igénybevétel. Cool. A hágó sajnos már foglalt volt, mert vagy 20 szarvasmarha pihent és aludt odafenn. Na jó, azért elfértünk mi is persze... Már ahogy kapaszkodtunk felfelé, akkor feltűnt, hogy a Graukogelre vezető meredélyen több ember is ereszkedik lefelé és mikor felértünk kissé csalódottan konstatáltuk, hogy valószínűleg simán le tudtunk volna ereszkedni a csúcsról... 

Delelő gulya, háttérben a Graukogel csúcs

ausztria-9217.jpg

Persze akkor a tengerszem kimaradt volna... Hát valamit valamiért... Azért elgondolkodtunk azon, hogy felmászunk, de még jó, hogy nem tettük, mert a kalkulált idővetésünk a végére igen szűkre sikeredett... A hágóról látszódott az előző napi csúcs, másik irányba az Ankogelt szerettük volna felfedezni, ahol tavaly jártunk, de az előtte tornyosodó hegyek elzárták a kilátást, hiába az egyik legmagasabb hegy a környéken. Azért így is igazi magashegyi látványban volt részünk! Szendvicsek, csoki, bámészkodás... Ha ilyen magasan van az ember - 2300 méter a hágó - kinyílik a lelke, vagy valami hasonló...

A Tischkogel és a Stubnerkogel felvonó a Palfner hágóból

ausztria-9230.jpg

És innen elkezdődött a lejtmenet. Ez 1200 méter ereszkedést jelentett. Eleinte lankásabban gyalogoltunk, hamar elértünk az előzőnél sokkal szerényebb területű Windschursee-t, ahol viszont olyan tökéletes fekvésű, hogy a környező hegyek nagyon szépen tükröződnek benne. Ahogy ereszkedtünk lefelé egyre több fenyő kísérte az utunkat. Igaz a nap erősen tűzött nagyrészt, de ilyen magasan kellemes az idő. Sőt olyannyira, hogy nyáron igazából magashegységben lenni a legjobb! Ez az ereszkedés egyébként kiveszi az embert rendesen. Ha nem is fizikailag, mert az izmok annyira nem dolgoznak, mint felfelé, de a térdízületek megérzik...

Alattunk a Windschursee

ausztria-9241.jpg

Vagy egy órán keresztül haladtunk a szép hegyek függönye előtt, átkelve patakon, szebbnél szebb kilátópontok mellett, mikor elértünk a túra egyik csúcspontjához, a Reedsee-hez. Nos ez is egy tengerszem, de jóval nagyobb az eddigi kettőnél és mivel már lentebb fekszik - 1800 méter körül - így hatalmas fenyők veszik körbe. Tényleg pazar a fekvése. Áll mellette egy kulcsosház is, ami sajnos nem üzemel vendéglátóhelyként. Jó hosszú partja van, sokan sütkéreztek körös-körül. Leginkább az a csoport maradt emlékezetes, ahol egy  hölgy folyamatosan egy levegővétel nélkül beszélt igazi éneklős olasz nyelven, igazi déli temperamentummal. Többen fürödtek is a jéghideg vízben, ami számomra lehetetlennek tűnt... Mi is pihentünk kicsit a parton, majd sietve folytattuk utunkat, mert még 800 méter várt ránk lefelé és a terveink szerint úgy kellett leérnünk, hogy boltba is eljussunk...

Alpesi táj

ausztria-9264.jpg

Szóval volt egyszer, hogy a Chopok mellől ereszkedtünk lefelé az Alacsony-Tátrában és az volt a legkellemetlenebb lejtmenetem valaha, de valami hasonló volt ez is. Cikk-cakkban, nagyon meredeken lejtett a túraútvonal. Délután 2-3 óra körül lehetett, és még jöttek felfelé is emberek. Volt, akin látszott, hogy nem erre számított... (Mármint nem is úgy volt öltözve és elég kiégett feje volt). Itt teljesen monoton volt a túra, több mint egy órán keresztül jöttünk le, mikor végre a Kötschatal völgybe értünk. Érdekességképp megjegyzem, hogy ha itt a völgy belseje felé fordultunk volna, akkor egy hágón át egy tavalyi túra helyszínéhez jutunk a Kölnbrein duzzasztógáthoz. Nagyon cool. Most viszont jobbra kanyarodtunk és a sebes, pataknál egy kissé combosabb Kötschachbach nevű folyócska mellett gyalogoltunk, végre szintben.

A pazar fekvésű Reedsee

ausztria-9268.jpg

Ekkorra már kellemesen elfáradtunk és nagyon vártuk, hogy elérjünk a Himmelwand hüttéhez, hogy egy kis energiát szerezzünk. A Himmelwand egyébként egy monumentális sziklafal, ami a völgy éke igazából. A hüttéből szép kilátás van a völgy végben tornyosuló csúcsra. Valószínűleg családi vállalkozásként működik és fantasztikusan finom áfonyás strudelt ettünk, amihez az erdő összes áfonyáját leszedték szerintem, annyi volt a töltelékben... Természetesen ettünk egy finom levest is, és egy frissítő sört is ittunk a túrára. Jó sokáig elüldögéltünk, amivel azt értük el, hogy a völgyből a szállásunkig tartó úton eléggé ki kellett lépnünk, hogy még boltba is tudjunk menni este. Ja és az olasz csapat is megérkezett később, de már nem volt annyira lelkes a hölgy, mint odafenn, gondolom kicsit elfáradt...

A Reedsee

ausztria-9272.jpg

Az a helyzet, hogy szerintem az Alpok bármelyik völgyébe utazva ugyanilyen csodás tájak és élmények várnak az emberre. Bad Gastein azért jó választás, mert maga a városka is mesés - amúgy vannak fürdők is, innen a név - és számos felvonó, bicikliút, túraútvonal van a szűkebb környéken. Igaz, most a határok megint bezárulnak, de egyszer kinyitnak majd és akkor mindenképp ajánlom az utazást! Írtam, hogy több napot voltunk itt, és azt gondolom, hogy ugyan nem terveztem, de fogok írni a Grossglockner panorámaút és a hatalmas gleccserhez való utazásunkról is. Igaz olyan nagy túrát ott nem tettünk, de az egyik leglenyűgözőbb hely, ahol valaha jártam... De ezt majd legközelebb! Maradjatok velünk!

A Himmelwand ereszkedés közben

ausztria-9281.jpg

(Ha nem akarsz lemaradni róla, akkor íratkozz fel a Facebook oldalunkra!)

A viszontlátásig: Hajrá kifelé fotózni!

És a Himmelwand már a völgyből

ausztria-9309.jpg

 

Balaton-felvidék sátorral

Balaton-felvidék sátorral

Balaton-felvidék sátorral

Balatoni Kéktúra 2. rész

kek2-7979.jpg

És akkor újra a Balatoni kéktúra! Itt a második etap beszámolója. Kicsit érdekesen folyik ez nálunk, hiszen nem Pétfürdőről a kezdőponttól indultunk, hanem Balatonalmáditól, így majd az első szakasz teljesítésével tulajdonképpen a harmadik részben fogunk találkozni, ami ugye elvileg az első… Szóval kicsit Csillagok háborúja feelingje lesz a dolognak, de nem véletlen alakult így, ahogy az első részben kifejtettem - 1. rész  KATT . Tehát, három hét elteltével újra Zánkán a vasútállomáson álltunk, most ott parkolva le az autómobilt - hogy majd Badacsonyból ide érjünk vissza vonattal – és indultunk meg a 6 km-re lévő Szentantalfa irányába, ahol legutóbb a pecsételőhelynél hagytuk el a kéktúra útvonalát. (Készült túravideó is, azt lejjebb lehet megtalálni, vagy ITT.)

Balaton a Tagyon dűlőkről

kek2-7843.jpg
Remek idő ígérkezett, csak elszórt csapadékkal, igaz abban a szórásban azért a mennyiség is nagy változóként volt jelen, de reménykedtünk abban, hogy szárazon megússzuk a három napot. Namost a Szentantalfa-Badacsony távolság, ha az ember fia szigorúan tartja magát az útvonalhoz, akkor 24,5 km, ami azt jelenti, hogy akár simán egy nap alatt teljesíthető, hiszen az előző etaphoz képest szintemelkedésben sem számottevő a nehézsége. Mi viszont három napot szántunk a távra, ami tervezett kitérőinkkel 51,5 km-re növekedett, ami már jobban hangzik egy három napos túrára. (Ok, az utolsó napon egy fél nap volt a túra.)
Merthogy a tervezéskor a lehetőségek hatalmas tárháza nyílt meg előttem, hiszen ez a tájegység természeti és kulturális – valamint kulináris – értékekben olyan gazdag, hogy igazából el lehetne bolyongani még akár többet is, ha az időnk futná… Tehát vissza a parkolóba, ahol közben elindultunk tehát, hátamon új hátizsákommal, ami az eddig kicsinek bizonyult társát váltotta le – végre – és egyelőre semmi különösebb kényelmi előnyét nem tapasztaltam egyébként. (Azon kívül, hogy belefért minden kacatom persze…)

Hegyestű

kek2-7859.jpg
Változóan felhős ég kísért minket az első megállónkig, ami a szentantalfai Rock Street pizzéria volt, ahol, - lévén nagyon lightosra terveztük az egész túrát - ebédeltünk egy jót. Tele hassal indultunk tovább a település központjában levő pecsételő helyig, ahol végre becsatlakoztunk a Balatoni kéktúra útvonalába. Hegyestű felé folytattuk az utat, elhaladtunk a helyi focipálya mellett, aztán a hangulatos borospincék és szőlősök között a hegyoldalon gyalogoltunk. Pazar panoráma kísérte a túránkat, aztán hirtelen – azt hiszem az ilyesmiket hívják az USA-ban a hosszútávú túraútvonalakon haladók trail magic-nek – egy étterem-borterasz jelent meg előttünk, ahol egy kedves pincér hölgy tájékoztatott minket arról, hogy mivel túrázunk, ezért a hely vendégei vagyunk egy kellemes, illatos, laza fröccsre.

A Hegyestű tetején

kek2-7880.jpg
Nos, tekintve a hőmérsékletet és, hogy vezetni ,majd csak két nap múlva lesz esedékes örömmel foglaltunk helyet a hatalmas diófa alatt, kissé megilletődve(?) vagy ilyesmi érzésekkel. Nem is lenne fair nem megemlíteni, hogy a Tagyon birtok étterméről van szó, ami szuper panorámával, igazán légies, laza, nyári hangulattal várja a vendégeit. Ja, és van parkolója, tehát nem muszáj több km gyaloglást teljesíteni az eléréséhez… Ha már leültünk megkóstoltuk a friss túrós rétest meggylekvárral, majd a napi tápanyagmennyiség bevitele és az elégetett kalória közti irdatlan különbség miatti bűntudattal ballagtunk tovább az innen már csak egy-két km-re álló bazalt szikla falig – Hegyestűig.

A Badacsony és a Gulács

kek2-7865.jpg
Hegyestűt sokszor láttam már messziről, most végre itt volt az alkalom, hogy közelebbről is megismerkedjek vele. A bejáratnál egy sorompós kis házikó áll, ahol belépőjegy ellenében engednek a területre. Szerencsére a zsákjainkat ott tudtuk hagyni és így szabadabban tudtunk mozogni odabenn. A bazalt sziklafal nagyon impozáns látvány alulról, tulajdonképpen bányászati tevékenység eredménye, amit láthatunk, de nagyon érdekes a kihűlt bazalt ilyen szabályos alakban és ekkora tömegben. A Hegyestű 337 méteres tetejére egy épp felújítás alatt lévő lépcsőn lehet feljutni és természetesen remek a kilátás. Innen már tisztán kivehetők a nagy tanúhegyek, mint a Badacsony, Szent-György-hegy, vagy a Gulács.

Útközben

kek2-7896.jpg
A hátizsákok felvételekor megfordult a fejemben, hogy ebben a melegben mennyire jól esne egy hideg tonic – mert a jegyvásárló épület egyben egy kis ajándékbolt is - Rossz ötlet volt, soha ne igyatok szénsavas üdítőt ilyen körülmények között. Vatta volt a számban egész délután... (Amatőr hiba, tudom.) A Hegyestűtől már csak mindössze kb. 5 km gyaloglás várt ránk sík terepen, kellemes késő délutáni napsütésben. A tervezett pihenőhelyünk a Sóstókáli templom maradványai mellett volt. Az úton még találkoztunk egy bikával, ami ugyan nem medve, de azért így szabadon melletted pár méterre, ahogy bámul rád, azokkal a nagy szemekkel… Azért leküzdöttük indokolatlan riadalmunkat és hamarosan megérkeztünk a templomromhoz.

A Sóstókáli templomrom

kek2-7925.jpg
Rajtunk kívül csak egy anyuka volt a romnál kisfiával. A sóstókáli templom a 13. században épült és régóta csak rom már, valószínűleg a környéken lévő település eltűnése pecsételhette meg a sorsát. Találtam egy képet az 1900-as évek elejéről, ahol még a tetején állnak emberek, szóval az utóbbi 100 évben igen sokat romlott az állaga.  A rom környéke nagyon békés, tulajdonképpen a Káli-medence közepén állunk, körben legelők, a távolban pedig a Tanúhegyek sejlenek.

A Káli-medence vihar után, reggel

kek2-7990.jpg
Sátrat bontottunk, majd elkészítettük a házilag dehidratált currys csirkénket – ha érdekel, hogyan lehet elkészíteni, akkor KATT ide a receptért -, túléltünk egy szúnyoginváziót, majd békésen elszenderedtünk. Aztán hajnalban valaki belevakuzott a szemembe. Mármint ezt éreztem, fel is ébredtem rá, gondoltam valami álom lehetett. Aztán meghallottam a dörgést… Elég heves eső zúdult ránk, de szerencsére reggelre tovább állt kelet felé, friss üde levegőt hagyva maga után, ami később igazi fülledt nyárrá változott.

A kőháton

kek2-8022.jpg
Kicsit később indultunk útnak, mert a sátrat meg akartuk szárítani, mielőtt elcsomagoljuk. Finom reggeli és már úton is voltunk Kővágóőrs felé, ahol a falu határában található kőtengert ejtettük útba a második nap első látványosságaként. Igazi geológiai különlegesség a kőtenger, amit a vulkáni utóműködés hozott létre úgy, hogy a feltörő hévizes források, a felszín fehér homokját cementálták. A környéket szinte mindenhol hasonló kőtenger borította, azonban a hosszú évek alatt sokat elhordtak építkezésekhez, így ma itt, Szentbékállán és Salföldön lehet hasonlóval találkozni. Ahogy egyre magasabbra kúszott a nap az égen, egyre inkább érződött, hogy kegyetlen meleg lesz.

A Theodora tanösvényen

kek2-8042.jpg
A faluban a felújítás alatt lévő templomnál van a pecsételőhely, nem messze egy kúttól, ahol felfrissítettük magunkat, meg vételeztünk vizet. Nos itt igazából letértünk a kéktúra útvonaláról, mert egyfelől csak az aszfaltúton kellett volna gyalogolnunk Kékkút felé, így sok mindent nem hagytunk ki, másfelől a Kornyi-tó körül futó Theodora tanösvényt szerettük volna megnézni. Ok, igazából az Emberi komédia szoborcsoport volt a cél, mert Lala még nem járt ott, én meg kifejezetten szeretem. Arra viszont nem gondoltam, hogy ilyen változatos természeti képződmények lesznek a négy km-es tanösvényen, mint olajfák (valaki megerősíthetné, hogy az van a képen...), pompásan virágzó mezők, nádas tóval és marhák közvetlen az ösvény mellett, háttérben a hegyekkel…

Az Ember komédia

kek2-8057.jpg
Ja, és hát természetesen a kegyetlen napsütés! Azért számomra a szoborcsoport a legnagyobb látványosság. Veszprémi Imre alkotásai ezek az acélból és mészkőből készült szobrok, amik olyan szürreálisan őrzik a medencét a kis dombról, ahol állnak. A szobrok tövében pihentünk egy keveset, majd tovább indultunk a kánikulában a Theodora forrás felé. Találkoztunk még épp az itatónál heverésző gulyával is, majd kimelegedve értünk az árnyas forráshoz. A kútnak mindig vannak látogatói, most is volt ott néhány turista. Ittunk a híres vízből és Kékkúton aszfalt úton átkelve értünk Salföldre a falu feletti dombok felől.

Itatónál

kek2-8078.jpg
Salföldön van egy híres major, ahol őshonos magyar háziállatfajtákat, gyógynövény kertet és egy mezőgazdasági gép kiállítást lehet meglátogatni. A pecsételőhely a major mellett van egy információs táblán. Miután megtörtént a bélyegzés a Pajta galéria nevű étterembe vezetett utunk, ahol remek a konyha és folyamatosan változó étlapból lehet választani, de a hely fő vonzereje az a különleges miliő, a hatalmas diófával az udvaron, az álmos ebekkel és macskákkal. Egyszerűen nyugodt, olyan igazi hazaértem érzés… Most sem csalódtunk, finomat ebédeltünk, meg hűsöltünk a gyöngyöző pohár mellett a tikkasztó gyaloglás után.

A tökéletes frissítő

kek2-8104_1.jpg

A Tóti-hegy már nem volt messze, viszont várt még ránk egy meredekebb szintemelkedés a nap végén. Salföldön a már említett kőtenger amúgy épp a vendéglő mellett található, érdemes bejárni. És, hogy mi van még a településen? Hangulatos, takarosan felújított házak, szűk utcácskák, és felette áll a Csönge-hegyi kilátó is, igazi ékszerdoboz ez a falu! A Csönge-hegyi kilátóba felkapaszkodtunk mi is. Bár 360-as panoráma nincs fentről, azért így is szép a kilátás. Látszott már a Tóti-hegy is, a másik oldalon pedig a Balaton kéklett. Ja, és itt láttunk először repülő szarvasbogarat. Szégyen, vagy nem, de én most először találkoztam ezzel a jelenséggel...

Salföld

kek2-8099.jpg
Azért a meleg eléggé kiveszi az embert. A Tóti-hegyhez már ugyan erdőben közeledtünk, de vártuk, hogy végre kicsit megpihenhessünk. A hegy alatt aztán leváltunk a kéktúra útvonaláról és a zöld jelzést követve értünk fel a csúcsra egy valóban erősen meredek, omladékos emelkedő leküzdése után. És, hát, na… Huh, ilyen panoráma ritkán kerül az ember szeme elé! Egyszerűen páratlan. A szem a Káli-medencétől, a Balaton világoskék víztükrén keresztül, a Badacsony hatalmas tömbjén át kalandozik az irreálisan közelinek tűnő Gulács, a távolabbi Szent György-hegy és a Csobánc magaslatain. Még a Sümegi vár is felrémlett a távolban.

Alkonyodik a Tóti-hegyen

kek2-8160.jpg
Itt elgondolkodtunk, hogy tekintettel az erős szélre, ezt a sátor témát lehet, hogy ejteni kellene, helyette simán csak bivakolni, de végül maradt a sátor. Felállítottuk a székeinket – ezek amúgy nagyon hasznosak, bármennyire is feleslegesnek tűnnek. Évekig szemeztünk velük. de sokáig csak sokkal nehezebb ilyen eszközök voltak, ma a legkönnyebb 0,5 kg és piszok drága, a miénk 0,7 kg és elfogadható áron van, így került be a pakkba… – és csak gyönyörködtünk a környékben. Később vacsorát készítettünk – újra currys csirkét, mert még maradt… - majd az alkonyattal mi is eltettük magunkat másnapra.

A Csobánc

kek2-8201.jpg
A szél egész éjjel erős volt, hajnalban viszont csodálatos párás, ködös Káli-medence várt ránk a sátorból előbújva. Egy korán kelő túrázó csatlakozott hozzánk reggel a tetőn. Kényelmesen megreggeliztünk és nekiindultunk az utolsó etapnak Badacsony felé. Leereszkedtünk a fantasztikus hegyről és visszacsatlakoztunk a kék túra útvonalára. És valahol itt kezdtem el érezni, hogy ez a hátizsák mennyivel kényelmesebb, mint a régi volt. (Nos, azt nem ekkora súly cipelésére tervezték nyilván, ezt viszont igen és olyan volt, mintha a hátam része lenne... Nem akarok reklámot egy cégnek sem, de ezt a zsákot nagyon jól összerakták.)

Estefelé

Hamarosan a környéken megszokott szőlők közt ballagtunk, majd a szomszédos hegyre kaptattunk fel. Itt a hegyen van a Salföldi pálos kolostorrom, ahova idő hiányában már nem mentünk el. igazából egy 1 km-es kitérő lett volna csak… Majd legközelebb. Badacsonytomajra fűnyírástól és kertészeti munkáktól hangos üdülőházak közt értünk be. Nos, innen főleg aszfalton és járdákon közlekedtünk. Nem kicsit volt fura az erdő után a sok ember, ráadásul a Balaton partján alapvetően mindenki kellemes nyári viseletben van - ugye elhaladtunk strandok mellett, ahol pedig kifejezetten nyári viseletben, tehát fürdőruhában pihentek a nyaralók – mi pedig a nagy zsákkal egy kicsit oda nem illőnek éreztük magunkat…

A Káli-medence hajnalbankek2-8217.jpg

Viszont nagyon gyorsan letekertük a végül 11 km-es utat, mintegy 2,5 óra volt csak, ami a meleget tekintetbe véve erős tempó. De a lényeg még csak most következett! Megérkeztünk a mólóra, ahol indul/véget ér a Balatoni kéktúra. Igaz a móló elején van a jelzés, de közfelkiáltással megszavaztuk, hogy nekünk a móló vége a végállomás, úgyhogy odáig gyalogoltunk. Nos, szuper idő volt – melegnek meleg, de szép napos –, vitorlások indultak a tóra, turisták andalogtak a sétányon… Kicsit bámészkodtunk utána pedig beszereztük az utolsó bélyegzőt is, ami a vasútállomás mellett egy fenyőfa törzsére van felerősítve. Gyorsaságunknak hála volt egy óránk a vonatig, így tudtunk fogyasztani egy lángost az egyik büfében. Azt nem mondom, hogy a legjobb lángos volt életemben, de azért jólesett, mert épp ebédidőben fogyasztottuk. Aztán a vonat álmosan begurult az állomásra, mi felszálltunk rá és egy fél óra múlva már Zánkán voltunk és pakoltunk be a kocsiba, majd indultunk el hazafelé…

Powered by Wikiloc


Összefoglalva az eddig megtett szakaszokat – mert hátra van még a Pétfürő-Balatonalmádi rész! – egy nagyon változatos túra a balatoni kék. Ez a szakasz még talán jobban is tetszett, mint az előző. Végül összesen kicsivel több, mint 50 km-t gyalogoltunk a kitérőkkel együtt, de minden egyes plusz pontot érdemes megnézni, hiszen ez is a lényege valahol az egésznek. Sajnálom is az utolsó kolostorromot, de hát ez van… A nyári teljesítést nehezíti a nagy meleg, a vízre érdemes figyelni mindig, viszont nagyon kényelmes/hangulatos, hogy itt-ott egy frissítő, vagy egy ebéd várhat ránk, ami ugye szezonon kívül nem biztos, hogy így van. Azt még fontosnak tartom elmondani, hogy ugyan mi sátorral vágtunk neki a távnak, de simán lehet ezt úgy is, hogy egyszer-egyszer valami szállást is iktat be az ember, már csak a komfort végett is.

A Tóti-hegy szőlők között

kek2-8264.jpg
Remélem tetszett a beszámoló! Ha szívesen olvasnál más túrákról, akkor kövess minket Facebookon, vagy böngéssz az eddigi túrák között a blogon, öt év alatt jó sok felé jártunk, lehet, hogy egy-egy jó ötlet van az írásokban! Ha érdekel a túrázás, akkor pedig hallgasd meg a Campfire podcast előző két adását, ahol mi voltunk a vendégek és a túrázásról, praktikus dolgokról, tervezésről beszélgettünk!


A viszont látásig: hajrá kifelé fotózni!

Currys csirke szárazon

Currys csirke szárazon

Currys csirke szárazon

Hogyan készítsünk házilag dehidratált túraételt

Ez is eljött. Na, azért nem törünk gasztro-blogos babérokra nem kell megijedni, viszont mivel az első kísérletek igen ígéretesek voltak úgy döntöttem, hogy a következő túrához való vacsoránk készítését végigkövetem. Na, nem a termelőtől az asztalig - mondjuk asztal az odakinn amúgy sincs -, hanem a konyhánktól a természetig. Így készült el ez a szárított egytálételes video. Remélem hasznos lesz és legközelebb már többen vágnak neki saját készítésű étellel a túrázásnak! 

Készülődés főzéshez a Tóti-hegyen

balatonkek2-8170.jpg

Nem volt amúgy eseménytelen az elmúlt időszak, mert folytattuk a Balatoni kéktúrát - amiről hamarosan készítem a beszámolót, meg a túravideót - és részt vettünk egy podcast adásában is. Én amúgy minden reggel munkába menet a kerékpáron podcasteket hallgatok, mert nagyon érdekes témákkal lehet találkozni. Ha még nem próbáltad, akkor most megteheted, mert a Campfire podcast vendégei voltunk, ahol  túrázással kapcsolatos dolgokról beszélgettünk az alapoktól a hosszabb túrákig. Ha érdekel az adás, akkor a linkre kattintva ki tudod választani, hogy milyen platformon hallgatnád:

Campfire Podcast: Vissza a természetbe 1. rész.

Itt pedig a blog első gasztro témájú videója:

A viszont látásig: Hajrá kifelé fotózni! Ja nem főzni!

Nyár eleji trekking

Nyár eleji trekking

Nyár eleji trekking

Balatoni Kéktúra 1. rész

Tudom, hogy egy kissé vitaindító, ha azt írom, hogy szerintem Magyarország legszebb tája a Balaton-felvidék, de az a szitu, hogy nekem valamiért - és itt gondolom nagy szerepet játszik, mintegy kellemes emlékfoszlányokból összeállva maga a Balaton is - ez a kedvenc országrészem. Valamikor régen laktam hat évet Veszprémben és ez a vonzódás úgy látszik megmaradt... És ha ez így van, akkor nem is történhetett volna jobb dolog velem, mint hátizsákkal és sátorral a háton bejárni egy részét, ugye? Ha pedig a Balaton-felvidéken szeretnénk keresztül vágni, akkor erre a legjobb útvonal a Balatoni kék turistamozgalom, ami Pétfürdőtől egészen Badacsonyig húzódik 103 km hosszan. 

Balatonalmádi a Csere-hegyi kilátóból

balatonkek-7546.jpg

Valójában az is közrejátszott a túra összeállításában, hogy azért szintben viszonylag baráti marad végig, szóval nagy hátizsákkal könnyebben teljesíthető. Alapból nem úgy terveztük, hogy egyszerre megyünk majd végig, mert a Pétfürdő Balatonalmádi közti részt egy későbbi időpontra tartogatjuk, mivel logisztikai szempontból sokkal kézenfekvőbb volt Balatonalmádiból elindulni, hiszen a kiindulópontra visszajutni akár Badacsonyból, akár korábban befejezve a túrát, Balatonfüredről, Zánkáról, vagy Révfülöpről is vissza lehet vonatozni. Pétfürdőt ennél nehezebb megközelíteni. De ez nem jelenti azt, hogy nem fogjuk végigjárni azt az etapot is.

Maga a kilátó

balatonkek-7549.jpg

Főleg, hogy mivel nyomtattunk igazolólapot, ezért mindenképp be kell majd szereznünk az összes bélyegzőt, hogy bizonyíthassuk, végigmentünk az egész útvonalon. Nade vágjunk bele magába a túra élménybeszámolójába! Mivel több napra indultunk, ezért most kicsit komolyabban kellett venni a felszerelés összeállítását, ráadásul még egy sátorvásárlás is időszerű volt, mert a régi sátor már igen megkopott a használatban. Szerencsére ezt nem nekem kellett abszolválni, hanem Lala barátom igen hosszas mérlegelés után tette meg. Ami már a kezdetekkor látszott, hogy nekem meg igen időszerű lenne egy másik hátizsák beszerzése, mert a jelenlegi csak 60 literes és olyan fullra pakoltam, hogy szerintem nem lehetett volna már semmi egyebet beleszuszakolni...

Alsóőrs református temploma a Török ház kertjéből

balatonkek-7558.jpg

Pedig szerintem sok felesleges dolgot nem cipeltem, de mivel esős időre kellett készülnünk nem lehetett kihagyni jó pár cikket a zsákból, meg az étel is sok helyet fog, valamint ha nem is egy ruhásszekrényt visz az ember, azért nem is egy pólóban akarja végigtolni a távot... Elég az hozzá, hogy összesen olyan 20 kg-ot nyomott a zsákom, Laláé egy két kg-mal még többet is - ja, ebből azért 5 kg víz! Mert az nem csak ivásra, hanem főzésre és alap tisztálkodásra is kell. Az ételek tekintetében most kipróbáltunk valami újat, mégpedig, hogy saját készítésű, majd dehidratált ételt vittünk magunkkal. Hogy ez miért jó? Mert rengeteget lehet vele spórolni a különböző cégek hasonló hegyi ételeivel szemben. (Ok, azért vittük olyat is egyet-egyet... Amúgy, ha van igény rá szívesen elmesélem, egy posztban, hogy hogyan is érdemes készíteni ezeket az ételeket. Tényleg nagyon praktikus!)

Kilátás észak felé a záporos dombokra a Somlyó-hegyi kilátóból

balatonkek-7567.jpg

De térjünk végre rá a túrára. Nos. Balatonalmádiban parkoltunk le a városközpontban. Még nincs szezon, így simán találtunk helyet. Az első pár száz méter után már ott is voltunk a kezdő pecsételő helyen, a főtér közepén, ahol be is kerültek az első igazolások a kis füzetünkbe. (Mondjuk kicsit utána elgondolkodtatott, hogy az első bélyegzőt nem itt kellett volna, hanem a következő állomáson... De mindegy...) Vidáman, igen feldobott hangulatban indultunk a településről az első kilátóig, ami a Csere-hegyi kilátó volt. Szépen emelkedtünk felfelé, bejutottunk egy erdőbe, ahol találkoztunk két túrázóval, akik ugyanúgy a kék túrát járták, csak a napi etapokra fix helyről elindulva. És szerencsétlenségükre a pár férfi tagja épp akkor vesztette el bakancsa talpát... Van, aki emlékszik, mikor Bulgáriában Andy barátunk ugyanígy járt?

Régi temető
balatonkek-7579.jpg

Ott egy régi, itt viszont egy vadonatúj bakancs hagyta cserben a gazdáját. Nos azért nem mindegy, milyen bakancsot szerez be az ember... Egyébként elmesélték, hogy ők már megtették az EGÉSZ kék kört Magyarországon gyalog, ami hatalmas teljesítmény, respect! A kilátónál kicsit elidőztünk, a gondnok mindenképp szerette volna, ha a totál friss azt hiszem zöld csúcs jelzésen ereszkedünk le Alsóőrsre, de mi ragaszkodtunk a kékhez, mert azon kellett haladnunk, ráadásul egy vörös kő bánya is útba esett, azt pedig meg szerettük volna nézni. A bányánál voltak információs táblák, körbejártuk, aztán tovább ballagtunk Alsóőrsnek.

A túravideó. KATT! 

 

Alsóőrs nagyon szép, mint az összes balatoni település. A túra következő bélyegzője a Felső kocsmában van, úgyhogy a hasznosat összekötöttük a kellemessel és ittunk egy pohár sört, ilyen frissítő gyanánt. Az időjárás változékony volt, de az eső elkerült minket. Alsóőrsön megnéztük a Török házat, ami a legrégebbi épület helyben, utána felmásztunk a Somlyó-hegyi kilátóba. Ezek a kilátók nagyon szép panorámával rendelkeznek, egytől-egyig. Ha nyugat felé tekintettünk még elég messze látszott Balatonfüred, aznapi éjjeli szálláshelyünk települése. Áthaladtunk Lovason, ahonnan már a présházak és üdülők közt nagyon szuper balatoni panoráma mellett izzadhattunk Meg kell jegyeznem, hogy itt igazából még nem volt fizikailag nehéz a haladás, de a nem várt meleg azért igyekezett lelassítani minket. 

A Csákány-hegyi kilátó

balatonkek-7568.jpg

Mondjuk éppen ráértünk, hiszen a napi kb. 20 km-es távok nettó ideje olyan 5 óra hossza, persze ezt megnyújtja, ha minél többet pihenünk, vagy bámészkodunk, de mivel este 9-ig világos van, tulajdonképpen valóban időmilliomosok voltunk. A Csákány hegyi kilátót erről az oldalról egy nagyon szűk ösvényen értük el. Általában is elmondható, hogy sok olyan résszel találkoztunk a túra útvonalán, ami igen ritkán használt lehet, mert ez azért látszik abból, hogy mennyire veszi vissza a növényzet. A kilátókig a településekről sokkal "használtabb" utakon lehet feljutni, míg a távolabbról érkező utak járatlanabbak. Nah és itt kapott el minket egy ici-pici eső. Szerencsénk volt. Messze néhol látszott, hogy szakad, de nekünk csak a szele jutott.

Kilátás a Péter-hegy oldalából balatonfüredre

balatonkek-7598.jpg

Ekkor tulajdonképpen már Csopakon voltunk. Itt találjuk a következő bélyegzőt, nem messze a Csonkatoronytól.  Mivel közben kicsit jobban kezdett esni beálltunk egy buszmegállóba, majd, mikor elállt megnéztük a helyi vízimalmot, ami egyébként is az útvonalon mellett áll. Nagyon szeretem, hogy itt minden település olyan kis tip-top. A házak egész magasra felnyúlnak a hegyek alá, a kilátás pedig ugye magáért beszél... Mi is a hegy alatt haladtunk tovább, a legfelső utcában. És egyszer csak, egy olyan ösvényen voltunk, ami vagy tíz méterrel feljebb haladt, mint a kék jelzés.

A Tihanyi apátság alkonyati fényben a távolban

balatonkek-7596.jpg

Nos, ez nem nagy gond, gondoltuk, aztán ahogy egyre inkább vadcsapás jelleget öltött az ösvény és esélyünk sem volt lejutni a jelzésre már nem nevettünk annyira. Ok, nem a világ vége volt, de azért akkor már eleget gyalogoltunk, hogy a vércukor szintünk kissé leessen, ez a féloldalas bujkálós haladás totál leizzadva kicsit már kezdett sok lenni... De lassan visszataláltunk a kékre és kapaszkodtunk felfelé a Péter-hegyre, ami már Balatonfüred felett magasodik. Elérve a tetőt, amit egy megszokott beton gúla jelzett azonban még nem voltunk az aznapi úti célunknál, mert egy közeli domboldalt kerestünk, ami műholdképen simán kivehető, itt viszont árgus szemekkel kellett figyelni a fákat, hogy megleljük azt a maszek jelzést, ami elvezetett minket a néhány száz méterre lévő tisztásig.

Sátrunk este

balatonkek-7612.jpg

Jó volt megérkezni. Gyorsan kerestünk egy viszonylag sík területet a sátornak, felállítottuk, utána elkezdtünk vacsorát készíteni. A menü kuszkusz volt és kolbász. Mennyei. Komolyan. A város felett ücsörögve fogyasztottuk el a vacsorát. Elég idilli volt. Szép lassan sötétedett, egyre több lámpa gyulladt ki, felkapcsolták a Tihanyi apátság díszkivilágítását, majd az összes utcai világítást is. Mivel lassan kezdett ránk sötétedni elraktuk magunkat másnapra. És micsoda remek  éjszakánk volt! Mivel a leglaposabb hely sem volt az, így éjszaka elég sokat csúszkált mindkettőnk a matracon.... Ébredés után Lala elmesélte, hogy hajnalban valószínűleg őzek és egy vaddisznó is meglátogatott minket, amiből én nem hallottam semmit. (Mondjuk füldugóval nehéz)

A Tamás-hegyi kereszt

balatonkek-7628.jpg

Reggelire müzlit ettünk, ugyanazon fantasztikus panorámával, mint este. Összepakoltunk, felszedtük a sátrat, amiről annyit mondanék, hogy nem könnyű, viszont remek, tágas, simán lehet benne felülve tevékenykedni és szerintem elég nagy viharokat is kibír, nagyon elégedett voltam Lala választásával. Főleg, hogy a sátrat ő cipelte... (Ok, ezt viccnek szántam!) A Péter-hegyről nagyon meredeken ereszkedtünk le. Épp a Koloska völgy bejáratához értünk le róla. Még sohasem jártam ebben a völgyben és sajnos most is kihagytuk, mert erre a napra olyan 22-23km-t terveztünk és ez épp elégnek ígérkezett kitérő nélkül is. Utunk a Jókai-kilátóhoz vezetett a völgy bejáratától. Viszonylag hamar felértünk. Erős szél fogadott minket, de ragyogó napsütés. Rajtunk kívül csak egy család volt fenn, aminek kislány tagja először elég erősen kapaszkodva mert csak a kilátó felső szintjére kilépni, de később ő maga kérte apukáját, hogy menjenek fel még egyszer. Aranyos.

A Papsokai templomrom, Balatonfüredbalatonkek-7635.jpg

Ami engem meglepett, hogy milyen fantasztikus panorámájú útvonal vezet fel a kilátóhoz Füredről! Mivel ritkás a növényzet, elképesztő a látvány. Verőfényben ereszkedtünk lefelé, elhaladtunk a Tamás-hegyi kereszt mellett, ahonnan ugyancsak rálátni a városra. Mikor beértünk Füredre a tervünk az volt, hogy 1. szerzünk vizet, 2. szerzünk valami kis extra elemózsiát. Ehhez kinéztünk egy boltot a kék útvonalán. De mivel nem számoltunk? Hát az idősávokkal! Úgyhogy kész szerencse, hogy nem kapkodtunk reggel és ezért nem kellett sokat várnunk, mikorra bemehettünk kicsit vásárolni. (Maszkra külön figyeltem becsomagoláskor, nehogy elfelejtsem.) Balatonfüreden van a következő pecsét, rögtön a plébániatemplom mellett, ami a helyi vörös kőből épült egyébként 1926-ban. 

Mediterrán hangulat

balatonkek-7640.jpg

Balatonfüredet észak-nyugati irányban hagytuk el, ahol a Papsokai templomrom található. Ahogy elhagytuk a várost, egy simán mediterrán vidéknek is beillő fennsíkra jutottunk. Fenyők, elszórtan bokrok, fantasztikus hangulata volt! Az egész útvonalra igaz, hogy nagyon változatos a növényzet, meg maga a táj is, hiszen városon keresztül, szőlők mellett, erdőkben, réteken stb. halad az ember. Káprázatos. A nap kitartóan égetett minket, nyoma sem volt a változékony esős időnek. Namost ez annyira nem volt gond, mármint az eső hiánya, de tisztán emlékeztem, mikor Lala még otthon megkérdezte, hogy vigyünk-e naptejet. - Á, minek nem mond jó időt - válaszoltam flegmán...

Valahol útközben présházakkal szegélyezve

balatonkek-7652.jpg

Azért az embert kikezdi a nagy zsák, a meleg, így a táv felénél kb., mikor egy aszfaltút következett már elég fáradtak voltunk. De élveztük. Én legalábbis. (Szokták mondani barátaim, hogy igazából nekem akkor jó, ha nem jó... Ami NEM igaz...) Amikor végre betértünk egy erdei útra a Nagy-Gella és Kis-Gella felé, a kettő között valahol elkavartuk az utat és visszajutottunk a Tótvázsony felé vezető műútra és kerültünk egy jó nagyot... Ami érdekes, hogy visszafelé egy helyen láttunk kék jelzést azon az úton, ami a Cseri Kastély és szálloda felé vezet... Nem tudom, nem lehet, hogy régebben más volt a nyomvonal? Mindegy, mi kavartuk el nem vitás.

Tótvázsony. De legalább szép volt...

balatonkek-7656.jpg

A kastély kertjén keresztül folytattuk utunkat és ahogy áthaladtunk kicsit megálltunk pihenni. A lábamon már ekkor volt vízhólyag. Ne kérdezzétek, nem szokott lenni, szóval érdekes... (Legközelebb erre is jobban kell figyelni, van pár ötlet, miért alakult ki.) A Zádor vár felé kellett továbbindulni, ami már közel volt a tervezett éjszakai szálláshoz. A Zádor vár festői helyen van rengeteg tiszafát láttam az ösvény mellett. Mivel ekkor már nagyon fájt a lábam, felvetettem, hogy éjszakázzunk a romok között, mert remek hely, padokkal, sima talajjal, de Lala rábeszélt, hogy menjünk tovább, hogy másnap rövidebb legyen a táv, úgy, ahogy terveztük.

A Zádor vár romjainál

balatonkek-7663.jpg

Nem egy, hanem kettő km volt a Hideg-hegyig, de odaérve minden gond elúszott. Egy kellemes mezőre értünk, ahonnan Pécselyre láttunk le, háttérben a Balatonnal. Este a saját szárított bolognai tésztánkat fogyasztottuk a nyárillatú réten és hamar lefeküdtünk, mert ez a nap eléggé kivette az erőnket. Éjszaka jól aludtunk, nem volt csúszkálás. Kinn nagy szél fújt, de a sátor simán állta. Reggeli készülődés és már úton is voltunk a Kossuth-kilátó felé. Szerencsére itt nem egy meredek lejtő vagy emelkedő volt az első leküzdendő akadály, hanem sima kellemes erdő, amiből egy mező és egy szántóföld közé kerültünk. 

Rétenbalatonkek-7659.jpg

Itt az igazi Balaton-felvidéki hangulat uralkodott. Lankás dombok, legelők, festői falvak, házak, szőlő. Nincs páratlanabb, mint egy zöld mezőn átgyalogolni, itt pedig ebben nem volt hiány. A Kossuth kilátóhoz már egy erdőn át értünk fel. Szépen kialakított tisztáson áll, padok és egy Balaton településeit sematikusan ábrázoló kőből kirakott terepasztalt is találni. Magából a kilátóból pompás a kilátás. Innen már teljesen kivehető Hegyestű, amerre a kék folytatódik és látni a Badacsonyt, ahol a túra véget ér. Ettünk egy kis datolyát és pihentünk egyet. Szantantalfa már nem volt messze. addig a táj nem sokat változott. Egy részt azért kiemelnék, mégpedig ahonnan Balatoncsicsó jellegzetes templomával kíséri utunk jó darabig.

Kilátás a Hideg-hegyről

balatonkek-7671.jpg

Szentantalfán várt minket a Rock Street pizzéria és a a falu közepén a bélyegző. Mikor elindultunk a túrára. amúgy úgy voltunk, hogy akár Badacsonyig is elmehetünk, terveztünk "kiszálló" helyeket is és Szentantalfa volt az egyik, ahonnan Zánkára átgyalogolva be lehet fejezni a vándor túrát. Mivel mindkettőnknek volt már vízhólyag a talpán úgy döntöttünk, hogy bár nincs sok hátra, inkább visszatérünk néhány hét múlva és a maradék távot akkor teljesítjük. A pizza finom volt amúgy. A belőle nyert energiával pedig legyalogoltunk a 6 km-re fekvő Zánkáig. Persze a nap addig végig perzselt minket és csak a vasútállomáson bújt el a felhők mögé, igaz akkor a távolban már valahol egy zivatar verte a határt.

Kilátás a Kossuth kilátóból Badacsony felé

balatonkek-7705.jpg

Összegezve az átélt eseményeket elmondhatom, hogy nagyon változatos a Balatoni Kék. Ami nagyon jó benne, hogy több helyen megszakítható és vonattal vissza lehet jutni a kiindulópontra. Azért ez nem mindenhol ilyen egyszerű. Fontos a víz feltérképezése, azaz honnan tudunk beszerezni útközben, mert Füred és Szentantalfa közt használható kút nem volt. Lehet esetleg kérni vizet egy présháznál, vagy bárhol, ahol vannak emberek, de a víz az ott is nagy kincs, nem biztos, hogy sok felesleg van. Szóval inkább több legyen nálunk, mint kevesebb! Pláne most nyáron. És a meleghez még az is erősen kapcsolódik, hogy sok nyílt terepen kell áthaladni, szóval fényvédő krém, kalap szükséges lehet melegben.

Balatoncsicsó

balatonkek-7709.jpg

Viszont nagyon szép végig - ok, a műutas részek nem olyan jók, a talpnak sem amúgy, de egy hosszú túraútvonal az ilyen... Remélem hamarosan folytatjuk, a tervek szerint egy-két hét és igen, aztán ember tervez ugye... Ha érdekel, hogy akkor merre járunk, kövesd a blogot! Iratkozz fel a Youtube csatornánkra, vagy a Facebookon kövess be minket!

A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!

 

Powered by Wikiloc

 

Szükséges kompromisszumok

Szükséges kompromisszumok

Szükséges kompromisszumok

Fotózás túra közben

Egy napos túrára már van egy jó fotós hátizsákom, de ide az persze nem lenne elég. Végül egy kisebb fotós oldaltáskával egyeztem ki, amibe viszont csak a gépvázat, raktam egy 24mm-es objektívvel, a többi felszerelés a zsákban utazott. Ez azt jelentette, hogy csak pihenőkkor, meg, ha valami annyira-annyira érdekes dologgal találkozom tudtam csak használni a többi obit. Azt nem is mondom, hogy a 70-200-as otthon maradt, mert több, mint egy kg-os tömege, nameg mérete sajnos most nem fért bele a profilba... És mi volt nálam így? Egy 24mm AI-s Nikkor, egy 14mm-es Samyang, meg egy öreg 50mm-es Carl Zeiss. Mind manuális, szóval kicsit munkásabbak, de erre a célra tökéletesen megfelelnek. (Na jó az öreg 50-esnek vannak gondjai a képalkotással azért, szóval limitálva tudom használni azért...)

Tavasz a Bükkben

Tavasz a Bükkben

Tavasz a Bükkben

Kijárási korlátozás utáni felszabadulás

Ez is eljött végre. Az utóbbi közel két hónap a világjárvánnyal összefüggésben hozott hazai intézkedéseknek miatt a hegyektől viszonylag messze lakóként, túrázás nélkül telt el. Mindamellett, hogy ezt veszteségként éli meg az ember, persze megérti, hogy az intézkedések fontosak, szóval szigorúan csak a városunk közelében maradtunk, mikor a természetbe kimerészkedtünk. Itt viszont inkább bringázni szoktunk, így a jó kis hegyi kaptatás egy hátizsákkal már igen hiányzott. Szerencsére a hétvégére remek idő mutatkozott, úgyhogy vasárnap elindultunk a Bükkbe.

Kilátás Három-kőről

dsc_7508-23.jpg

Több egyszerűbb útvonal is szóba került, a lényeg az volt, hogy végre egy kicsit más környezetben legyünk. És mi a legegyszerűbb, mégis az egyik leglátványosabb útvonal? Természetesen a Hereg rétről a híres „kövek” meglátogatása. Sokszor jártam már itt, és bár ez nem is egy olyan útvonal, amit annyira be kellene mutatni, azért egy kis hangulatot szeretnék megosztani. Készítettem egy videót is, ami kicsit ilyen COVID 19 utáni kiszabadulósra sikerült.

A videó. Meg a kilátás Tar-kőről

Számítottam rá, hogy viszonylag sokan lesznek a hegyen, hiszen egyfelől egy napos májusi hétvége van, másfelől mindenki végre kicsit kiszabadulhat a korlátozások alól. Ebben nem is csalódtam, de hozzáteszem, hogy annyira nem volt vészes a tömeg. Szuper napsütésben indultunk el a rétről és olyan másfél óra alatt fel is értünk a káprázatos Tar-kőre. Szendvics, bámészkodás… Nagyon jól esett csak ülni és nézni a friss zöld számtalan árnyalatával borított hegyeket a lábunk előtt.

Tavaszdsc_7535-46.jpg

Már többször voltam úgy, hogy egy ideig nem volt lehetőségem kimozdulni sehová egyáltalán hónapokig – nem, nem börtönre célzok – és az érzés, mikor végre szabadon, nyugodtan egy csodálatos helyen vagy, nehezen leírható. A kilátóhelyen folyamatosan jöttek, mentek a túrázók, bringázók. Miután beteltünk a látvánnyal a közeli Három-kőre sétáltunk át. Ez nem több 20 percnél. Ott többen voltak, de sokukkal, már a Tar-kőn is összefutottunk. Itt is gyönyörködtünk kicsit. Talán május az egyik legszebb túrahónap, mert végre minden zöld, de még friss zöld, ezért fantasztikusan árnyalat gazdag. Nyílnak a virágok, meg az is benne van, hogy a tél után – jelen esetben pedig a korlátozás után is – kifejezetten jól esik a természet és a napfény.

Három-kő a Tar-kőről

dsc_7499-16.jpg

Ugye utoljára március elején jártunk a Bükkben, akkor három napot trekkingeltünk és a táj finoman szólva is más arcát mutatta. Nem rosszabbat, vagy csúnyábbat, hanem mást. (Ha érdekel itt a link KATT) A Három-kőről a pihenő után a Keleti-szirtre mentünk át. Ez egy kisebb kilátópont, nagyjából az előző magaslat kilátásával. A Hereg rétre ezután a Keleti lépcső nevű jelöletlen útszakaszon ereszkedtünk le. Itt egy szép kőkapu is van, meg kidőlt fák, valamint egész „dzsungeles” ösvényszakaszok is. Nemsoká becsatlakoztunk a zöld jelzésbe, ahol még várt ránk a Muflon-kő, ahol viszont eddig nem jártam. Szűk kilátóhely, erősen odahallatszanak a szép időt kihasználó motorosok és az aszfaltút egy kis szakasza is látszik.

Ez pedig a Tar-kő a Három-kőről

dsc_7502-18.jpg

Az egész túra nagyon hamar lejárható, ha valaki siet, de mint mindig mi most is – sőt most még inkább – szántunk időt a nyugodt elmélázásra. Az útvonalat belinkelem alul, 10 km kb. 500 méter szintkülönbség. Igazából egy nagyon kellemes, nem kimerítő tavaszi energialöket. Egy hétvégi kiruccanásra ideális, szóval ki is lehet használni a hétvégét egy jó kis testmozgásra!

Friss, zöld erdő

dsc_7517-31.jpg

Nagyon remélem, hogy ez a kegyelmi időszak sokáig fog tartani és remélem, hogy maga a járvány is eltűnik hamarosan. Az persze igaz, hogy talán a legkevesebb, hogy túrázhasson az ember, hiszen vannak ennél lényegesen nagyobb problémák is sok családban, de ha egy kicsit kimozdulhatunk az a lelkünknek szerintem nagyon jót tesz. Főleg mikor annyi minden bizonytalan körülöttünk. 

Kilátás a Muflon-kőről

dsc_7529-41.jpg

Egy kicsit végül elkalandoztam a túrától, de ezek jutottak eszembe... 

Most ez a bejegyzés ilyen rövid lett, inkább hangulatot akartam hozni kicsit, meg kedvet, ilyenek. Ha szeretnél még olvasni túrákról, akkor kövess minket Facebookon, vagy a Youtube csatornánkat böngészd át, vannak érdekes helyekről videók fenn!

A viszontlátásig: Hajrá kifelé fotózni!

 

Powered by Wikiloc

 

Három nap a Bükkben

Három nap a Bükkben

Három nap a Bükkben

Kora tavaszi trekking

Pár héttel ezelőtt kitaláltam, hogy tekintettel a szinte abszolút hó nélküli télre jó lenne egy igazi téli túrát tenni valahol. ahol biztos, hogy találunk havat. Egyértelműen a Tátra mellett döntöttünk. Több lehetséges útvonalat néztem ki, több helyszínen hogy a lavina és időjárás helyzet figyelembevételével minél nagyobb mozgásterünk legyen. Aztán jött a COVID19 vírus és teljesen el kellett engednünk a külföldi utazást. És akkor azon tanakodtam, hogy mit is lehetne így kora tavasszal – ami kb. olyan, mint a késő ősz, tehát túrázás szempontjából elég, hogy is fogalmazzam: ingerszegény… - kitalálni. Két lehetséges opció volt a pakliban a Bükk-hegység és a Zempléni-hegység.

A Hámori-tó melletti sétány

dsc_7097-3.jpg

Az indulás előtti este végül a Bükk mellett döntöttünk. Igazából azért, mert három napunk volt, hogy a hegyekben töltsük és vonzóbb volt egy körtúrát tenni, mint csillagtúrákat egy fix helyről, meg lévén, hogy túratársam sátra nem lett bepakolva mielőtt elindult hozzám, maradt olyan útvonal, ahol alternatív szálláslehetőség kínálkozott. Márpedig a Bükkben ismertem ilyet. Így gyorsan megterveztünk egy kellemes útvonalat, hogy stresszmentesen lehessünk a természetben erre a pár napra.

Nem ősz, tavasz.

dsc_7110-9.jpg

És akkor íme a terv: Lillafüred – Magos-kő – Bánkút – Sebesvíz rét- Lillafüred. Személy szerint nem szeretem, ha egy tervet az utolsó pillanatban rakunk össze, mert azért a távokat jól belőni nem mindig egyszerű. Egyfelől nem akartuk , hogy nagyon erős legyen – figyelemmel arra is, hogy a hátunkon a megszokottnál valamivel több cucc is utazik majd velünk-, ugyanakkor ha rövid a táv, akkor meg minek rá három nap… Így utólag azt kell mondjam, hogy abszolút kényelmesen teljesíthető útvonalat sikerült összehozni, amibe belefért az elmélázás, főzőcskézés és egyéb programok is.

Alkonyodik

dsc_7115-14.jpg

Hogy mi is kell ilyenkor, ha több napra indulunk? Mondjuk egy térkép az nem árt… De viccet félretéve: ruha nem kell különösebben több, viszont több víz, alapanyag főzéshez, meg általában étel, gázfőző, hálózsák, derékalj, powerbank (telefon, kamera töltéshez) és higiénés felszerelések mindenképp kellenek. Elővettem a nagyobb zsákomat, beraktam a téli hálózsákot – ezután olyan sok minden már nem is fért amúgy… - a kaját, vizet, majd másnap reggel elindultunk Lillafüred felé.

A háttérben Bánkút és a radar

dsc_7148-27.jpg

Meglepően enyhe idő fogadott, úgyhogy nem is bakancsban, hanem túracipőben vágtam neki az erdőnek. Lillafüred igen kihalt volt így hét közepén. A sziklasétányon ballagtunk végig a parkolótól, majd a Hámori-tónál elkanyarodtunk a hegység belseje felé. A tó mindig festői. Még így kopáran is jó ránézni, nemhogy mikor van levél is a fákon. Ahogy a végéhez értünk felkanyarodtunk a zöld jelzésre, ami már elkezdett emelkedni szép lassan. Dacára nehezebb zsáknak nem haladtunk nehezen, viszont dögmeleg volt, mármint ahhoz, hogy súllyal a hátadon mássz felfelé, úgyhogy egyre kevesebb réteg maradt rajtunk. A zöldről közben a piros jelzésre kanyarodtunk, megálltunk a Csókási tábornál. Ez nagyon hangulatos hely. Az aszfaltút mellett van, hatalmas fák közt a Csókás-forrás mellett. Néhány épület, egy szépen rendberakott szabadtéri „étkező” és egy kevésbé jól karbantartott kerítés tartozik hozzá. Innen a Nyulászi vadászház következett, ahonnan a Magos-kő – aznapi célunk - már nagyon közel volt.

A Magos-kő. Meg a kisfilm a három napról. Katt!

És akkor a Magos-kő... Na, hát ez egy csodás kilátóhely! Látni lehet a szemben lévő Bükk-fennsíkot, a NATO radart Bánkúton, valamint kelet felé Miskolcot és meg lehet pillantani a Zempléni hegységet  is, ha a légkör olyan (reggel volt olyan). A sziklákon leánykökörcsin virágzik és girbegurba fák szegélyezik a szikla tetejét. A barlang innen már csak pár száz méterre található. Úgy terveztük, hogy lepakolunk, aztán még sötétedés előtt visszajövünk a kilátóhelyre. Nos a szállás először is meglepően apró bejárati ajtóval rendelkezik ez ötlik először szembe ugye... Láttam én fotókat róla előzetesen, de nem volt ott mellette semmi, amiből az arányok látszódtak volna. Vicces, ahogy Lala mondta, olyan, mint egy hobbit lak.

A barlangszállás az esti piknik alatt

dsc_7184-37.jpg

A remekül karbantartott sziklaüregbe lépve két priccs fogadja a túrázót, valamint egy asztal és kályha, bekészített fával. Ami igazán meglepő volt, hogy stabil 10 fok volt benn egészen reggelig (nem fűtöttünk) gondolom télen is fagypont felett marad a hőmérséklet... Bár azért ez nem tuti, az asztalon fekfő naplóbejegyzésből gondolom, aminek a bejegyzései közt találtam januárit is, ahol 7 fokra írták a hőmérsékletet. Ja igen, van egy hőmérő is odabenn... Lepakoltunk, aztán felmentünk fotózni, utána pedig a barlang előtti teraszon készítettünk vacsorát, ami ilyen forróvízzel felönthető gyorskaja volt. Remek volt kinn ücsörögni, hihetetlennek tűnt, hogy március van... Oké azért volt rajtunk ruha bőven, de akkor is.

Fantasztikusan sok csillag volt az égen. A háttérben az Orion látszik.dsc_7182-35.jpg

Sötétedés után még egyszer felmásztunk a Magos-kőre pár éjszakai fotóért, majd elég korán nyugovóra tértünk. Nos azt nem állítom, hogy életem legnyugodtabb és legpihentetőbb éjszakája volt, de igazából luxuskörülmények voltak egy sátorhoz képest. Reggel korán kimentem még egyszer a kőre, utána reggeli, majd indulás. Amúgy reggel simán kuszkuszt ettünk forró vízzel készítve, amibe egy kis kolbászt szeleteltünk, meg parmezán sajttal ízesítettük és az a helyzet, hogy könnyű, gyors és a körülményekhez képest tényleg jó ízű. Mondjuk 5-öd annyiért, mint amennyibe egy vacsorára elfogyasztott hegyikaja kerül... Készítettem egy török kávét, ami vert egy kis lelket belém, aztán elindultunk. A hegységben van még barlangszállás, a cserpes-kői és az odvas-kői. A cserpes-kőiben már aludtunk pár éve. Ott a tulajdonos pele tette felejthetetlenné az éjszakát folyamatos motoszkálásával, de amúgy hasonlóan ehhez az is menő és simán lehet benne aludni.

Reggel

dsc_7197-44.jpg

Így a második napra már lengén öltöztünk. Bár erős szél volt, legtöbbször a fák miatt nem éreztük. A Bükkben nyílnak már a hóvirágok, pár hét és igazi színpompa lesz mindenhol. Sajnos azt nem fogjuk látni tekintve, hogy járvány van... Szentlélek előtt a piros, majd sárga, később a kék jelzésen gyalogoltunk. Megálltunk a Látó-köveknél, ahol szuper panoráma nyílik észak felé. Lehet látni a Lázbérci víztározót, meg ha szerencséd van, akkor egész a Tátráig is elláthatsz. Nekünk ezzel nem volt szerencsénk természetesen, de pont tegnap jött szembe egy bejegyzés a Magas Tátra info facebook oldalon, ahol egy rövid videón mutatják onnan a havas csúcsokat....

Kilátás a Látó-kőröl. Látszik a Lázbérci víztározó

dsc_7229-63.jpg

Szentlélekre érve konstatáltuk, hogy semmi sincs nyitva, gondolom ilyen off seasonban csak hétvégén nyit ki a Hermann Ottó turistaház is. Így a tervezett jutalomkávé sajnos elmaradt. Megnéztük a kolostorromot, ami a 14. századból származik. 1540-ben rombolták le és sohasem építették újjá. A romokon jelenleg állagmegóvási munkákat végeznek. Innen még a java hátra volt. Egy darabon aszfaltúton haladtunk, majd a piros jelzést követve egy hegyháton ballagtunk tovább. Ez volt a túra egyik legszebb része. Mivel a felhők nagyon gyorsan vándoroltak az égen, folyamatos volt a fény-árnyék játék, ami az egyébként valljuk be kissé unalmas szürkeséget ilyen igazi friss hangulatúvá varázsolta.

Nyílnak a hóvirágok

dsc_7239-70.jpg

Ezt a Szentlélek – Bánkút közti turistautat Czékus Miklós természetjáró tiszteletére Czékus útnak nevezik. Egy darabon hatalmas fenyők között kanyarog. Feltekintve csak úgy hajladoztak a nagy szélben, azzal az igazi szélfútta hanggal kísérve, ami annyira jellemzi a fenyőket. Bánkút határába már korgó gyomorral érkeztünk. A sípályák egyhangúan, üresen bámultak ránk, ahogy elhaladtunk a felújítás alatt álló turistaház mellett. A kicsit távolabb álló Fehér Sas panziót ismerős lehet már az olvasónak, mert 2019 utolsó napján túránk végeztével betértünk egy jó levesre és erről írtam is korábban. Ezt a remek leves lehetőséget most sem hagytuk ki természetesen. Kényelmesen ebédeltünk, kávéztunk a szinte üres étteremben, aztán a Bálványon álló Petőfi kilátóhoz gyalogoltunk.

Kilátás dél felé a Petőfi kilátóból

dsc_7250-73.jpg

A panziótól a kilátóig tartó rövid útszakaszon azért futottunk össze néhány turistával. Néhány éve jártam itt utoljára télen és akkor természetesen teljesen más kilátás fogadott. Szerencsénk volt az idővel. A szél ugyan le akarta tépni a ruhánkat, de cserébe viszonylag messze el lehetett látni. Egy idősebb úrral beszélgettünk a kilátón, próbáltuk közösen megfejteni, hogy az Alacsony Tátra vonulatait látjuk-e a távolban, vagy csak felhők tornyosulnak a horizonton. Miután a kilátót otthagytuk már csak egy 6 km hosszú menet volt hátra a Sebes víz réten álló panzióig, ahol éjszakai szállásunkat terveztük.

Árnyjátékdsc_7266-83.jpg

Ahogy szeltük át a Bükköt sok helyen találkoztunk fakitermeléssel, ezen a részen pedig kifejezetten sok fa volt az út mellett összerakva. Néhány nagyon érdekes barlangot is útba ejtettünk. A legrejtélyesebb üreg, mind közül a Csipkés-kúti sziklaüreg volt, ahol egy sínszerű vasszerkezet vezet a hegy gyomra felé – ahogy zseblámpával megvilágítottuk – legalább három több méteres létra mentén, aztán eltűnik a sötétben. Persze nem másztunk le, de nagyon tuti, ahogy kinézett. Emellett rengeteg víznyelő is van a területen. Néhányat közelebbről is megnéztünk.

A mesés fenyvesen át

dsc_7271-86.jpg

Elhaladtunk a híres Csipkéskút mellett, ahol a lovak már messziről jelezték, hogy észrevettek minket. Sajnos nem nagyon lehet belátni a mezőre és a karámokhoz, de itt-ott azért megpillantottunk néhány lovat. Jávorkúton keresztül egy fantasztikusan hangulatos fenyvesbe jutottunk. Olyan igazi manós helyre. Megnéztük a közelben található Szirén barlang bejáratát utána pedig nagyon hamar megérkeztünk a Sebesvíz panzióhoz. Este már nem sok minden történt. Ez a szálló egyébként nagyon szép helyen található. Kis tavak vannak mellette, egész távol van a civilizációtól – persze ez nézőpont kérdése -, térerő nincs, szóval nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy egy igazi menedék a mindennapoktól. Az árak pedig szerintem teljesen korrektek.

A Sebesvíz panzió romantikus tavacskája

dsc_7277-89.jpg

A szálló földszinti részén rengeteg fokos, balta, szekerce van kiállítva. Így egy zombiapokalipszis idején ideális táborhellyé válhatna. Messze van mindentől, van fegyver... Ok, nem fejtem ki bővebben, bocsánat az ízléstelenségért. Másnap reggeli után szemerkélő esőben indultunk útnak. Nem volt különösebben hideg, de esőben sohasem komfortos túrázni. A sárga jelzést követtük egészen Lillafüredig. Sokat haladtunk aszfalton, utána pedig sárban. Szerencsére a sár nagy része szikkadt volt eléggé ezért nem lettünk nyakig sárosak.. Lillafüred előtt elkezdtünk gyorsan ereszkedni a vesszős völgyön keresztül. Ez egy hangulatos rész volt, szemben már látszott az Oxigén kilátó, a libegő felső állomásánál.

Az útvonal

Powered by Wikiloc

 

Na, hát a kilátóhoz már nem mentünk fel, de ez a három nap megerősítette, hogy kell egy több napos túrát szerveznünk a Bükkbe ezután minél hamarabb. Persze ez majd a járvány helyzettől fog függeni erősen. Mármint a mikor. A tapasztalat, hogy tulajdonképpen el lehet indulni ilyen "hut to hut", tehát háztól-házig túrára a Bükkben is, mert van annyi szállás, hogy ez kivitelezhető legyen. Mondjuk én jobban szeretem, ha sátrazunk, de akár kombinálni is lehet a kettőt. Nagy élmény bárhogy is. A túra adatait meg feljebb megnézheted!

Ha tetszett a poszt, kövess Facebookon, vagy Instán.

A viszont látásig: (rendhagyóan:) Hajrá maradj a kanapén egy darabig a szobádban!

Gerinctúra a Garda-tó felett

Gerinctúra a Garda-tó felett

Gerinctúra a Garda-tó felett

Monte Baldo

Nos, szeptember végén Olaszország északi tájain jártunk. Túrázás szempontjából a Dolomitokat kezeltük kiemelten, amiről írtam is még hazaérkezésünk után. A festői Braies-tó, a kalandos Cadini-csoport és a kötelező Tre Cime di Lavaredo mind fantasztikus túracélpontok. Igen ám, de maradt ki valami. ugyanis a Dolomitokból a Garda-tóhoz utaztunk, ami ugyancsak erős túrázási potenciálban, hogy úgy mondjam, viszont én egy leütést sem tettem, hogy bemutassam kicsit a környéket és az egyetlen ott teljesített túránkat. Viszont azt gondoltam - oké meg szobafogságban vagyok pár napig, szóval van időm - hogy maga a túra nem veszített aktualitásából, hiszen lassan itt a nyár és lehet, hogy van aki most tervezgeti, merre szeretne utazni idén és akkor egy ötletnek ez is megfelelhet.

Felhők úsznak be a hágóba

italy188.jpg

Miután búcsút vettünk az elragadó Misurina településétől dél felé vettük az irányt. Azt gondoltam, hogy mivel már lassan itt az október, a Garda-tó nem lesz annyira zsúfolt, mint főszezonban. Nos ez így annyira nem volt igaz, vagyis már a szűk olasz autópályán, ahol tömött sorokban haladtak a járművek velünk egyező irányba (OK persze ez egy nagyon fontos észak-déli fő útvonal) látszott, hogy azért nem leszünk magányosak... Ahogy a tó felé lefordultunk ugyanilyen erős maradt a forgalom. Az az igazság, hogy úgy tűnt, a tó környéki úthálózat nincs felkészülve erre a forgalomra, jobban mondva nem fejlődött együtt az autók számával. 

Malcesine vára este

italy118.jpg

Malcesine-ben szálltunk meg. Ez a település remek kiindulópont bármihez a tó körül, meg innen indul a Monte Baldo-ra a felvonó, ami fontos szempont volt. Majd később látszik miért. Az első néhány napban a környéken városnézéssel múlattuk az időt. Hajóval be lehet barangolni a part menti városokat olcsón és hatékonyan.  Autót nem érdemes használni. A parkolás nehéz és drága. Autentikus olasz hangulat mindenütt, szűk utcácskák, remek ételek. Nem kérdés, hogy a tó kiemelt turistacélpont. Bizony nem, hiszen dacára annak, hogy már igen benne voltunk az őszben temérdek turista rótta az utcákat. Főleg német ajkúak voltak, de Európa minden részéről találkoztunk emberekkel. A tó körül számtalan turistaút vár felfedezésre. (A Kompass kiadónak van egy túra útvonalas könyve) Lehet hegyi kerékpározni meg persze via ferráták is várják a mászókat. Igazi outdoor paradicsom. Ez egy ideális üdülőhely. Talán túlságosan is.

A Monte Baldo a tóról. Szépen kivehető a felvonó középső és felső állomása

italy22.jpg

Malcesine felett magasodik a Monte Baldo hegyvonulat, mely 38 km hosszú és a legmagasabb csúcsa a Cima Valdritta 2218 méteren található. Európa botanikuskertjének is nevezik, hiszen a 65 méteren fekvő parti olajfáktól elkezdve a magasabb területeken törpefenyők és rengeteg virág faj található, hiszen több mint 2000 méteres a szintkülönbség és aklimatikus viszonyok is nagyon sokfélék, hiszen a hegy fekvése egészen déli. Természetesen én arra gondoltam, hogy a Cima Valdretta lesz a célpontunk, ami nem is tűnt nagyon nehéz célnak, tekintve, hogy a felvonó egész 1700 méter környékére repít. (Persze gyalog is fel lehet kapaszkodni, de az 2000 méteres szintkülönbség. Az azért combos...)

Ez egy másik felvonó a síeléshez

italy133.jpg

Magát a túrát az utolsó napra ütemeztük be. Korán keltünk, hogy az első felvonót elcsípjük, mert abban biztos voltam, hogy később nagyon sokan lesznek és nem szerettem volna várakozással tölteni az időt. Olyan reggel 8-9 között indul az első felvonó. Sajnos most épp nem működik, így a honlapon sem tudom megnézni pontosan, de március végétől újra jár, akkor lehet majd ellenőrizni mikortól jár. Meglepően sokan voltak az állomáson. Mivel épp lekéstük az előzőt, így csak várnunk kellett, majd szó szerint bepréselődtünk vagy 30-40 fővel a kabinba és elindultunk felfelé. Van egy közbenső állomás, ott át kell a híres menet közben forgó felvonóra, ahonnan minden utas egyformán csodálhatja meg a környéket bárhova is préselődik a kabinban.

Vágtam össze egy kis videót is a túráról, KATT!!!

Ahogy felértünk jóval hűvösebb idő fogadott minket, odalenn nagyon kellemes 15-20 fok volt minden nap. Az állomás körül viszonylag sokan voltak, de ahogy elindultunk a 635-ös számú jelzésen odafelé csak néhány másik túrázóval találkoztunk. Köztük természetesen északi népekkel is, akik rövidnadrágban vágtak neki a hegynek... Ők jobban bírják a hűvöset. A panoráma felemelő. Szinte végig lehet látni az egész tavat, a kis városokat és a pixelnyi házakat is szépen ki lehet venni. Egy nagyon érdekes jelenséget azért megfigyeltem a hét alatt. A helyzet az, hogy a tó miatt a páratartalom nagyon magas és a tó körüli hegyek párában úsznak délutánra. Sőt voltak napok, amikor teljes egészében láthatatlan volt a Monte Baldo teteje lentről.

A cél a távolabbi magas csúcs

italy136.jpg

Egyelőre nem volt zavaró a pára, bár a távolban azért homályos volt minden. Nyugodtan kezdtünk ballagni a gerincen. Hol sziklákon, hol mezőn keltünk át. Az igazat megvallva viszont egy kis idő után azt éreztük, hogy nem vagyunk túl jó állapotban, olyan nyűgösen, ólomlábakkal haladtunk. Az utóbbi napokban nem pihentünk, mert folyamatosan úton voltunk valahova, előtte meg ugye a Dolomitokban túrázgattunk. Azért mentünk tovább rendületlenül, bár Zsanna néha már elég nyűgös volt. Ami azért nem teljesen szokatlan, hogy úgy mondjam, de ez nem az a túra, ahol minden erőd össze kell szedned, szóval azért ez is jelzett valamit.  Azt hiszem, hogy kimerültünk már ekkorra.

Felhők, hegyek

italy161.jpg

Hiába volt lenyűgöző bármerre néztünk, sajnos így nem volt annyira élvezetes az egész. Több kilátóponton is megálltunk, kicsit ettünk is, ez az esetek többségében segít kis erőt nyerni, de most ez sem segített sokat. Mire felértünk az első csúcsra a Cima delle Pozzette-re (2132 m), már éreztem, hogy nem fogunk tovább menni... A csúcson már voltak néhányan, mire odaértünk. Egy aranyos fakereszt jelzi a tetőt. Erős szél fújt, leültünk, szendvicset ettünk és tanakodtam, hogy mi is legyen. Részemről simán ment volna a Cima Valdretta is, ami innen már annyira nem lett volna sok vagy 2 km és 100-200 méter szint, de az oda vissza 4 plusz a gerinc a Pozzette után ereszkedett egy jó darabon, tehát visszafelé is lett volna hegymenet...

Az aranyos kereszt a Cima delle Pozzette-n

italy175.jpg

tekintettel arra, hogy a túrázás akkor már nem élvezetes, ha nagyon erőltetni kell, úgy döntöttem, hogy nem megyünk tovább. Persze ezt nehéz elengedni, mert ugye végre ott vagy, ki tudja jársz e még erre valaha, de nem lett volna értelme végigszenvedni az egészet. Úgyhogy elindultunk lefelé. Közben azért megjegyzem, hogy a csúcson remek volt a kilátás! Láttuk a napokban meglátogatott településeket, az apró hajókat a vízen. Egészen hihetetlen 2000 méter magasból a tó. 

Ezzel nehéz betelni...

italy192.jpg

Közben elkezdtek felhők beúszni a látóterünkbe, ahogy ereszkedtünk lefelé. Egy időre teljesen beborított minket a pára, de ahogy a felvonó felső állomásához értünk ott már alatta voltunk. Az ilyen időjárás változások csodálatosak a magasban, szeretem, mikor körülöttünk szemmel láthatóan úszik a pára. Visszafelé már jóval több emberrel futottunk össze. A felvonó állomása mellett természetesen van egy Ristorante Bar Baita Dei Forti nevű étterem is. Mivel rengeteg időnk maradt, meg muszáj volt kicsit felvidítani magunkat, így beültünk egy sütire, meg kis üdítőre, kávéra. Itt az állomás környékén is megéri körbenézni. Nem messze szép kilátás nyílik észak felé.

Odalent látszik Malcesine. ja és siklóernyőzni is remek hely...

italy213.jpg

A felvonóval kapcsolatosan nem tévedtem, mikor azt feltételeztem, hogy napközben nagyon nagy lehet a tömeg, mert mikor leértünk hosszú sor kígyózott, de tényleg nagyon brutál, szóval korán érdemes menni, ahogy igazából minden felkapott helyen. Délután pihentünk, majd másnap egy erős gyomorfájással ébredve elindultunk hazafelé... A Monte Baldóra egyébként a hegy keleti oldaláról is fel lehet mászni, ahol olyan 1500 méter magasságon egy autóút vezet észak felől déli irányba. Ehhez azonban meg kell kerülni a hegyet, viszont ha valaki azon a részen száll meg, akkor az egy remek opció lehet. Az általunk bejárt túra összesen vagy 8-9 km és kb 500 méter szintkülönbség lehetett, mint a megosztott wikiloc profil mutatja. Szóval simán járható ideális esetben néhány óra alatt.

Nos azt hiszem, hogy most ennyi. Remélem hasznos infok is voltak a leírásban. ha tetszett kövess Facebookon, vagy a Youtube csatornánkon!

A viszont látásig: hajrá kifelé fotózni!

Powered by Wikiloc
Luxustúra Budapest felett

Luxustúra Budapest felett

Luxustúra Budapest felett

Túra a Budai-hegységben

Szóval ott ültem csütörtökön este és azon tűnődtem, hogy az előrejelzett szikrázóan napos szombaton vajon merre induljunk túrázni. Nos tudvalevő, hogy a téli túrázás hó nélkül nem az igazi, de ha arra várok az idei télen, hogy hó is legyen a napsütés mellé, akkor lehet, hogy az egész téli szezon skippelnem kell... Olyan négy túracélpontot azonosítottam lehetségesként és végül amellett döntöttünk- ekkor már közösen péntek este túratársammal -, hogy a lehető legegyszerűbbet választjuk és a - hozzá - közeli Budai-hegységbe látogatunk.

Normafa a háttérben az Erzsébet kilátó

budai-2.jpg

Pár éve már megfordult a fejemben, hogy mivel még sohasem jártam a Budai-hegységben jó lenne valamikor megnézni, de akkor nem fért bele az időbe (meg nyilvánvalóan azóta sem...) Aztán a Szépkilátás blog posztolt a Budai sárga útvonalról, ami még jobban meghozta a kedvem, ráadásul télen, hóban járták végig az útvonalat, ami még adott hozzá az egyébként is látványos útvonalhoz. Az biztos volt, hogy a túra végpontja Pilisborosjenő lesz, hiszen itt volt a "bázis". Már csak azt kellett kitalálni, hogy az egyébként valahonnan Budaőrsről induló sárga útvonalba hol csatlakozzunk be. 

Az Erzsébet kilátó alsó szintjénbudai-24.jpg

Szeretem, ha egy túra lineáris és A pontból B pontba visz nem pedig kört ír le, vagy ne adj' isten még ugyanazt az útvonalat is kell használni visszafelé. Ez pedig egy lineáris túra terv volt. A csatlakozás pont Normafa lett. A budapesti olvasóknak nagy titkot nem árulok el vele, de aki nem annyira ismerős annak segítség lehet, hogy a 21A busszal lehet eljutni Normafára a Déli pályaudvar mellől (ahol a kirakaton találkoztam a szürreális, de mindenképp aktuális "Vietnamiak vagyunk" felirattal egy ázsiai bolton.... ) 

A Mátra a távolbanbudai-18.jpg

Mi reggel ötkor keltünk Pilisborosjenőn, ahonnan egy korai busszal utaztunk Budapestre. Villamos, majd az említett busz és kb. nyolckor már el is rajtoltunk. Az igazat megvallva nem a sárga nyomvonalat követtük végig, hanem tulajdonképpen intuíciónk alapján haladtunk, minél több remélt kilátópontot felfűzve a város felett kanyargó útvonalra. A Normafán rögtön egy hatalmas rét fogadott bennünket. Mivel szuper tiszta idő volt, a reggeli fényben minden nagyon tisztának tűnt. Többen futottak, kutyát sétáltattak az általunk is járt kék kör ösvényen. 

Fény árnyék csontvázakbudai-22.jpg

A nagy téli szürkeségben csak a fák erősen kontrasztos árnyéka jelentett némi izgalmat. Sajnos hó nélkül, levelek nélkül annyira nem látványos az erdő ilyenkor. Az igaz ugyan, hogy a kilátás sokszor élvezhetőbb, mivel át lehet látni az ágak között. Az első megállónk a János-hegyen álló Erzsébet kilátó volt. Egyszer jártam már itt, de akkor csak a libegőn ugrottunk fel. (Aki szemfüles, az most jegyzetelheti is, hogy akár itt is lehet a túrát kezdeni ugye...) Túrázva izgalmasabb. Szerintem. A korai órán szinte üres kilátó 1910-ben épült, kb. 100 lépcsőfokon lehet eljutni a tetejére. És nem meglepő módon ez igen meg is éri. Fantasztikus körpanoráma tárul az ember szeme elé. Természetesen Budapest uralja a látóhatárt, de nyugat felé eltekintve Budakeszi felett eltekintve is nagyon  messze ellátni.

A Nagy Kevély Pilisborosjenő felett

budai-37.jpg

A tiszta időben, egész a Mátráig elláttunk.  a fényképeken még a Kékesen álló torony is kivehető volt. Látszott a Hármashatár-hegy és még a Pilisborosjenő felett magasodó nagy-kevély is. Pazar. van egy kávézó a kilátóaljában, de itt még nem használtuk ki a luxustúra - olyan túra, ahol nem kell a civilizáció nyújtotta örömökről teljesen lemondani... - előnyeit. Azért időztünk vagy fél órát, majd leereszkedtünk egy átjáró barlang felé (piros barlang jelzés). A barlang pici, de valóban át lehet menni rajta, cool. Különféle zöld jelzéseket követve haladtunk tovább az erdőben, ami sokkal szebb lehet - tudom, hogy már említettem, de ez visszatérő megfigyelés volt... - mikor nem minden ilyen kopasz.

Visszatekintve az Erzsébet kilátóra a Kaán Károly kilátóból

budai-39.jpg

Hamarosan a Szépjuhászné étterem és gyermekvasút megállónál voltunk. (Igen, itt is be lehet csatlakozni!) Itt már kihasználva a luxustúrázás kínálta lehetőséget, elfogyasztottunk egy presszót, közben a falon kiállított rengeteg retro úttörővasutas fényképeket vizsgálgatva. A következő állomást, a Hárs hegyen található Kaán Károly kilátót már a sárga jelzésen közelítettük meg. A kilátó alatt egy kis teraszos rész van kialakítva padokkal, ideális piknikező hellyé varázsolva azt. A kilátó fából készült. remek kilátás nyílik az Erzsébet kilátóra, valamint természetesen az előttünk álló további csúcsokra is. 

A futók egy kisebb csapata

budai-44.jpg

Miután innen is körbepillantottunk megindultunk lefelé a sárga jelzést követve. Itt találkoztunk először a Balboa körnek nevezett terepfutáson résztvevőkkel. (A futás a János hegyig tart és onnan vissza a Szépvölgyi útra) Jó sokan voltak, úgyhogy a tervezett útvonalat meg is törtük, tulajdonképpen kicsit rövidítve azt, hogy ne zavarjuk egymást a szűk ösvényen. Így jutottunk el a Hűvösvölgyig. Amúgy ezen a túrán az tetszett nagyon, hogy a város és a természet határán mozog az ember. Egyik percben még hatalmas fák közt, a csöndben gyalogolsz, aztán hirtelen egy villamos halad el alattad, vagy keresztezel egy forgalmas utat... Mindenképp egy unikum a maga nemében.

A Hármashatár-hegy teteje előtt

budai-53.jpg

Itt a Hűvösvölgyben (Újabb csatlakozási lehetőség...)  áll egy büfé állítólag nagyon-nagyon rég. És mivel már igen ebédre járt az idő, ismételten teret engedve a luxustúra nyújtotta lehetőségnek, a csomagolt szendvicsek ellenére úgy döntöttünk, hogy egy lángos elfogyasztása mindenképp emelné morálunkat. Zotya a büfés - ahogy bemutatkozott - remek lángost sütött nekünk, mi pedig nyugodtan elmajszoltuk, miközben a terepfutáson résztvevők legjobbjai már a visszafelé úton futottak el mellettünk ki frissen, ki pedig már erősen zihálva. Innen mondhatnám, hogy már csak egy ugrás a Hármashatár hegy, de azért ez erős csúsztatás lenne. Egy kb. 300 méteres szintemelkedő várt ránk. Az erdőben sorban előztek meg minket a futók, akiknek ez már a célegyenes környéke volt. Ezen a környéken már sokkal több túrázóval futottunk össze, lévén erősen benne voltunk a napban és gondolom ez egy nagyon vonzó környék.

A Duna vonala a Hármashatár-hegyről
budai-55.jpg

A sárgán kerültük meg a Nyéki-hegyet, majd nem sokkal később a kék körön másztunk felfelé. A Hármashatár hegy csúcsa előtt sziklás terepen keresztül visz az ösvény, majd egy hatalmas mezőre jutunk. Itt már sokan voltak: bringások, sárkányeregetők, fiatalok, idősek, túrázók és turisták, egyaránt. Ezt erősen elősegíti, hogy autóval is fel lehet jutni. A hegytetőn van egy kilátó is a három rádiótorony mellett. A Guckler kilátó az Országos kéktúrán helyezkedik el, remek panorámával a környékre. Erős szél fújt odafenn, de szépen sütött a nap, úgyhogy teáztuk a termoszokból és szívtuk magunkba a remek időt. A kilátó mellett nem messze van egy szikla is, ahonnan nyugatra van csodás kilátás. Ezt útba ejtve a kéktúrát követve indultunk. A Nagy Kevély, túránk végállomása egyre közelebbről látszott.

A Guckler kilátó mellett

budai-63.jpg

Solymár előtt értünk le a völgybe. Egy darabon a vasúti sínt követtük, aztán átvágtunk a 11-es úton és felkapaszkodtunk az utolsó emelkedőn a köves bércre. Ezzel pedig lényegében meg is érkeztünk Borosjenőre. Jó volt az egész túra. nagy szintek nincsenek, összességében kb 23 km és 700-800 méter volt a szintkülönbség. Szerintem Budaörstől is végig lehetne gyalogolni egy nap alatt. Jó hír, hogy amennyiben mégsem menne bárhol meg lehet szakítani ugye...

Megérkezés Pilisborosjenőre

budai-80.jpg

Összességében látványos túra, tényleg pazar kilátással több helyen is. A levelek, vagy egy kis hó azért hiányzott, de a nap legalább végig kitartott. A fővárosban lakók egyszerű helyzetben vannak és gondolom sokan jártak is már a túra egyes pontjain, akik viszont vidéken laknak, azoknak mindenképp ajánlom, kicsit más oldalát mutatja meg a városnak. Meg ellátás szempontjából egy luxustúra...

Ha tetszett kövess Facebookon!

A viszont látásig: hajrá kifelé fotózni!

süti beállítások módosítása