Túra a Magas-Tátra lengyel oldalán télen

Túra a Magas-Tátra lengyel oldalán télen

Túra a Magas-Tátra lengyel oldalán télen

Van-e szebb az égig érő hegyek látványánál? Nyilván van, de azért az ember szíve hevesebben ver, mikor  Poprád előtt végre megpillantja a Magas-Tátra jól ismert sziluettjét. Kiváltképp így van ez ilyenkor télen, mikor a színes-szagos hegyoldalakat a hóval borított sziklák fekete-fehér ridegsége váltja fel. Jó ideig nélkülöznünk kellett a téli túrázást a Tátrában a járvány miatt (szerencsére tavaly itthon remek túráink voltak télen pl.: KATT!) és azért most sem mondanám problémamentesnek a kiutazást, de legalább eljutottunk a gyönyörű hegyekhez és ez ma már önmagában is egy sikersztori… Viszont nem álltunk meg a szlovák oldalon, hanem a  hanem a lengyel oldalon terveztünk túrázást. Hamarosan az is kiderül, miért.

Micsoda idő!

untitled-0452.jpg

A téli túrákat a Magas-Tátrában alapvetően befolyásolja, hogy a szlovák oldalon téli zárlat van érvényben, így a magasabb régiókba nem lehet felmenni. Persze ez nem jelenti, hogy ne lehetne szép helyeket meglátogatni, mivel a menedékházakig nyitva maradnak az ösvények, így a Téry-ház, vagy a Zöld-tavi menedékház is, melyek fantasztikus helyeken várják a vendég-túrázókat. Viszont a lengyel oldalon csak néhány útvonal kerül zárlat alá, ott több lehetőség marad havas hegyoldalakat járni. Azonban döntésünkben inkább az játszott szerepet, hogy az aktuális járványügyi korlátozások Szlovákiában nem csak oltást, de negatív pcr teszt eredményt is kérnek a megszálló vendégektől. Mivel a Tátra északi oldalán az oltás elegendő, így a kisebb kockázatú utazás mellett tettük le a voksunkat, mert az utóbbi két évben párszor már pórul jártunk…

Útközben még Szlovákiában a Bélai-havasok

untitled-0376.jpg

Ugye, ha magas hegyek közé indul az ember, akkor nagyon lényeges, hogy milyen az aktuális lavina helyzet. Szerencsére mind szlovák, mind lengyel előrejelzés is létezik. Ezek alapján, mivel a hó eddig nagyrészt elkerülte a hegyeket stabil 1-es lavinaveszély volt érvényben, mikor az utazás előtt 6 nappal foglaltunk szállást. (Hát igen, ez a másik, nem nagyon merek előre foglalni mostanában...) Persze a szállást már úgy foglaltuk le, hogy tudtuk merre szeretnénk túrázni. Pár éve télen jártunk a Zawrat hágóban, ami egy fantasztikus élmény volt, ezért valami hasonló bonyolultságú célpontot kerestünk. 

Elbűvölő panoráma Male Ciche fölött

untitled-0552.jpg

Így esett a választás a Miedziane-hágóra (Szpiglasowa Przełęcz), ami szintén az Öt-tó völgy felett van, csak épp  szemben a Zawrattal. Mivel egy hágóról beszélünk, így nyilván két oldalról lehet megközelíteni. Az Öt-tó völgye mellett a Halastó (Morskie Oko) felől is fel lehet jutni rá. Mivel az utóbbi a kevésbé meredek, ezt választottuk. Úgy voltunk vele, hogy elindulunk majd és ha úgy ítéljük meg, hogy túlnő rajtunk a terep, akkor visszafordulunk. Persze előre felkészültünk rá, hogy mire számíthatunk, ahogy lehet online... De kanyarodjunk vissza az utazás napjára.

Azért a parkolótól vezető út sem teljesen ingerszegény...

untitled-0396.jpg

Szolnokról indulva a Magas-Tátra egyébként már nincs olyan messze, mint néhány éve. Persze nem közelebb kerültünk hozzá, hanem több olyan autópálya szakasz is elkészült, ami olyan 3,5 órára rövidíti le az utat Poprádig. Az egyik a Miskolctól megépült új M3, a másik pedig az Eperjest elkerülő út már északi szomszédunknál. Tulajdonképpen Dormánd után a kassai elkerülőt kivéve végig autópálya van Poprádig (Mármint nekünk Szolnok felől), a lengyel határ onnan pedig már nincs messze.  A határközeli Male Ciche településen találtunk szállást.  Hozzávetőlegesen, nyugodt autópálya tempóban 5 óra alatt jártuk meg az utat.

Nagy-Menguszfalvi csúcs gigantikus tömbje

untitled-0406.jpg

Az utazás hetében az időjárás nem sokat változott, de az 1-es lavinahelyzet 1800 méter felett 2-esre változott, mert volt egy kisebb havazás és erős szél is fújt, ami bizonyos helyeken hókupacokat hozott létre, amiket fizikai ráhatással meg lehet indítani. A lavinahelyzettel ellentétben a hegyeken a terep kondíciói nem voltak tökéletesek, mert a régi hó erősen összefagyott. Emiatt több kicsúszásos baleset is történt néhány nap alatt. Ez mindenképp óvatosságra intett minket. A hágóvasakat és jégcsákányokat a Sarkcsillag nevű boltból Lala barátom rendelte meg. Több bolt foglalkozik bérléssel, de mi eddig is innen oldottuk meg, ez volt hát az egyszerűbb most is, mert eddig is jó minőségű és állapotú eszközöket kaptunk mindig. Hozzáteszem, hogy ezek az eszközök mindenképp szükségesek, ha olyan helyre akarunk menni, ahol a terep havas, jeges és nem kitaposott egyszerűbb ösvényekről beszélünk! A TOPR, a lengyel hegyi mentők is figyelmeztettek mindenkit arra, hogy az egyszerű csúszásgátlók nem alkalmasak téli túrához a magasabb régiókban. Nagyon hasznosak, de tudni kell meddig lehet elmerészkedni velük.

Egy régebbi képen... (Magyarország és a Nagyvilág 1881. 31. szám)

magyarorszag_es_a_nagyvilag_1881_julius31.png

És ott tartottunk, hogy megérkeztünk Male Ciche településre és elfoglaltuk a szállást. Mivel még odébb volt a napnyugta és ragyogó idő volt, tettünk egy kört a falu körül, ahol egy kisebb domboldalra felkapaszkodva káprázatos kilátás várt minket a Magas-Tátrára. Egészen elképesztő volt, ahogy a nap egyre lejjebb bukva festette meg a hegyeket... A korai vacsora után összekészítettük a felszerelésünket másnapra, majd hamar nyugovóra tértünk, mert készültünk a hajnali kelésre. Hajnalban egész frissen ébredtünk, csináltunk teát, meg szendvicseket, aztán szembesültünk vele, hogy az ígért, kellemes -4 fok helyett -11 fok vár minket odakint. Sebaj, ha gyalogolunk úgyis kimelegszünk... A szállás olyan 20 percre volt Lysa Polana-tól, ahol a jól ismert parkoló várt minket. 

A Halastó a sárga ösvényről

untitled-0409.jpg

A legutóbbi látogatásunk óta annyi változott, hogy sorompós lett a parkoló és egy QR kód leolvasása utáni napi árazású jegyet lehet venni, amivel aztán automatikusan kienged a rendszer. Viszonylag sok autó várakozott már, hiszen, aki magasabbra szeretne eljutni, annak időben kell indulnia, mivel még mindig este 5 körül sötétedik. Mostani túránkon az első etap a Bialka-völgyön át futó, a parkoló és a Halastó közti 7,5 km-es aszfaltút volt. Nem írtam, de hó egyébként alig volt még ezen az 1000 méter körüli magasságon (sőt , ahogy Szlovákián át autóztunk egy nappal azelőtt sem volt igazán hó, csak a sípályákon). Visszafelé láthattuk is, hogy a lovaskocsik még keréken gurultak a szántalpak helyett. Apropó lovaskocsik. Gondolom egyszer majd kiváltja őket valamilyen elektromos busz, de tudni kell, hogy a lovaskocsizás Zakopane városából a tóhoz már az 19. században  egy bevett módja volt az utazásnak. Elég nehéz lesz meggyőzni a fogatosokat, hogy engedjék el ezt a lovas dolgot...

Fényjáték

untitled-0420.jpg

Nem mondom elég nehezen indultunk útnak a parkolóból a -10 fokos hidegben. Sötét is volt még, meg valami igazán csontig hatoló üres (?) hideg. Nyilván tudtuk, hogy úgy 5-10 perc elteltével bemelegszünk majd, de induláskor tényleg mindketten fáztunk, mint a kutya. A völgy maga - ahogy azt egy lengyel blogger posztjában olvastam - kevésbé látványos, mint a környék többi völgye, de a Lengyeleknek szinte kötelességük meglátogatni... Olyan értelemben biztosan "unalmasabb", hogy a hatalmas fenyőkön kívül a tóig szinte nincs igazi kilátás a hegyekre. Persze mikor az ember megérkezik a Halastó partjára és elé tárul a gigantikus sziklafal és a tó látványa, azért az pazar. 

A régi határ egy régi térképen (Turisták lapja, 1894)

regi_hatar_morskie_oko_1.png

Felhasználva a majd' két órás gyaloglást a völgyön keresztül elmesélem, hogyan tartozott Magyarországhoz egy ideig a Halastó (Régiesen: Halak tava, ami a benne található sok pisztrángról kapta a nevét) fele, valamint a Tengerszem (Lengyelül: Czarny Staw pod Rysami, ami Fekete tavat jelent) egésze. Ez nagyon érdekes történet, mert ma már igen nagy képzelőerő kell hozzá, hogy úgy befogadjuk ezt a tényt. Történt tehát 1772-ben, hogy Lengyelországot a szomszéd nagyhatalmak felosztották. Galícia - vagy a korabeli dokumentumokban Gácsország -, a Habsurg Birodalom része lett. Ez magában foglalta nagyjából a ma ismert lengyel tátrai területeket. kivéve a Halastó felét, ami Szepes megye részeként Magyarországhoz került. Ezt a Lengyelek természetesen folyamatosan vitatták, de mivel a terület nem volt gazdag még fában sem, gazdaságilag nem volt számottevő (bezzeg ma ugye...)  Többször került sor vitarendezésre, de egészen 1902-ig nem született megegyezés. Volt eközben minden. Például 1890-ben Hohenlohe herceg, akihez a magyar terület tartozott, birtoka védelmére a patak jobb partján házat épített, amit a Lengyelek leromboltak. Ezért csendőröket vezényeltek a területre, akiknek később egy épület is készült, hogy védhessék a birtokos érdekeit (Turisták lapja, 1894). Maga a határt a Halastó kifolyásából induló patak jelentette, ami a Bialka patak forrásának volt tekintve.

Az első meredekebb rész

untitled-0428.jpg

Érdekes, hogy miként írnak az 1902-es döntés előtt a helyszínről: "A választott biróság a tárgyalás befejeztével Grácból állítólag a helyszínére utazik, a hol azt a ránk nézve éppen nem kedvező tapasztalatot fogja tenni, hogy mig a lengyelek a turisták számára nagy áldozatokkal hozzáférhetővé tették a környé­két és a galíciai Kárpát-Egyesület gondoskodott arról, hogy az oda érkező utas hajlékot és konyhát talál­jon, addig a mi részünkről nem hogy nem történt az utolsó időben semmi, de még azt is tönkre hagytuk menni, a mi már megvolt" (Budapesti Hírlap 1902.08.30.) Nos a tények úgy álltak, hogy a mivel a lengyel identitásnak fontos része volt a Morskie Oko és lényegesen egyszerűbb is volt elérniük, építettek egy széles makadámutat egészen a tóig, valamint a mai menedékház elődjét is felhúzták. Magyar részről azonban kínkeserves volt eljutni ide, így hiába volt népszerű mondjuk Ótátrafüred, a turisták nem nagyon ismerték és kísérelték meg az utazást a tóhoz. Még Javorináig el-el lehetett jutni,  a Javorinától idevezető út tulajdonképpen nem is létezett... A híd pedig, ami átvezetett a Bialkán összedőlt, mégsem építettek újat. Gyalogszerrel pedig sokáig nem lehetett átkelni a hegyeken, mert a hegyek birtokosa nem engedélyezte a területén való átkelést. Mennyivel könnyebb dolgunk van ma...

A Barát

untitled-0423.jpg

A patakon való átkelésről találtam az említett cikkben egy nagyon érzékletes leírást: "De még kisebb vízállásnál sem egyszerű az átke­lés. Mikor az én lengyel kocsisom mintául szolgálható könnyű, ekhós szekere elé fogott erős mokány lová­val a patak partjára ért, egy marék szénát vetett a lo­vának s nagy szakértelemmel hozzáfogott a kocsifék lebontásához, hogy a sebesen nyargaló viz minél keve­sebb támadó pontra találjon. Ezt befejezve, ujját a patak vizébe mártotta s keresztet vetett. Aztán levett kalappal nekifohászkodott s lovát belenógatta a vízbe. A patak feneke emberfej nagyságú, gömbölyű kövek­kel van fedve, a melyeken hol a ló csúszik meg, hol a kerék szorul közé. Ilyenkor az egész alkotmány meg­akad s csakis ismételt nekirugaszkodással vergődhetik ki a túlsó partra."  Azt hiszem ez mindent elmond a viszonyokról... 

Útjelzés

untitled-0478.jpg

Na, de közben megérkeztünk a Halastó partjára, ezért az ítéletről, valamint arról, hogy a bizottság milyen indoklással állapította meg a határt majd akkor írok, ha visszaérünk ide a túra során! Ahogy már jeleztem, a megérkezés egészen elragadó! A nap csak a legmagasabb csúcsok tetejét világította meg, előttünk tornyosult a Nagy-Menguszfalvi csúcs ezer méterre felnyúló sziklafala... A tó befagyott jegén túrázók kelnek épp át, hogy a Tengerszem-csúcs felé folytassák útjukat. Nem álltunk itt soká azonban, mert még előttünk volt a szintkülönbség java. A sárga jelzés ösvénye mellett felcsatoltuk a hágóvasakat, majd lelkesen elkezdtünk kapaszkodni felfelé. Az ösvény első része fentről kerüli meg a tavat, nagyon szép kilátással a törpefenyők között. Ahogy gyalogoltunk  hirtelen helikopter összetéveszthetetlen hangja metszette át a hideg levegőt. Hamarosan meg is láttuk a hegyi mentőszolgálat piros-fehér gépét, ami a Fekete-tó mellé ereszkedett le. Később olvastuk a TOPR Facebook oldalán, (ezt amúgy is érdemes nyomon követni, ha a környéken túrázunk), hogy egy kicsúszott turistát mentettek meg. Ezt persze már ott is sejtettük... Jó lesz vigyázni, gondoltam. 

Felfelé

untitled-0467.jpg

Az első komolyabb emelkedő előtt közelebbről is megcsodálhattuk a Barát (Mnich) különleges formáját. Felérve egy platóra az útjelző táblához egy kicsit pihentünk. Nem voltak sokan a közelben, de jártak előttünk a hóban, ez tisztán látszott. Ugye egy sima nyári napon kb. egy óra alatt lehetne a hágóra feljutni, de így a hóban ez sokkal lassabb, mert jobban oda kell figyelni minden egyes lépéskor. Amúgy nagyon jól álltunk idővel, délre terveztük az érkezést és nem voltunk lemaradva egyáltalán, szépen terv szerint haladtunk előre. A hatalmas hegyek közt a napsütésben és a vakító fehérségben lenni valami hihetetlen élmény! Nem is lehet betelni a hegyek fölénk tornyosuló tömegével... Ugye a téli utak nyomvonala jelentősen eltérhet a nyáron használt utaktól, hiszen itt le lehet vágni a szerpentineket például. Mi az előttünk haladók nyomát követtük, de folyamatosan figyeltük a terepet, nehogy rossz irányba vagy terepre tévedjünk. 

Innen fordultunk vissza

untitled-0435.jpg

Közben láttunk hőlégballonokat, amik nagyon szépen illettek a mélykék égbe. Menet közben kevesebbet tudtam fotózni, mert eléggé lekötött a haladás és itt megállni sem olyan egyszerű a meredek lejtőkön, több helyen meg nem is tanácsos. Hamarosan elértünk egy olyan pontra, ahol elég meredeken kellett felkapaszkodni és mivel a porhó alatt a régi hó elég jeges volt itt extra odafigyelésre volt szükség. Szembe jött két túrázó, akik azt mondták, hogy még húsz perc a hágó. felérve ezen a helyen és meglátva a következő, erősen fagyott meredélyt  elgondolkodtunk, hogy folytassuk-e a kapaszkodást. Nem volt végzetesen meredek, de ahogy a TOPR is előző nap jelezte, mivel nincs elég hó, így a kicsúszásoknál könnyen össze lehet találkozni kilógó sziklákkal, ami nyilván nem kívánatos kifejlet.  Mindenesetre valahogy nem tűnt komfortosnak a folytatás.

Sziklák

untitled-0437.jpg

Nem tudom ki hogy van vele, de szerintem ha egy kis kétely is belemászik az ember fejébe, onnan nagyon nehéz kitessékelni. Hezitáltunk egy ideig, de végül a biztonság mellett döntöttünk és elindultunk lefelé. Később, már lenn megnéztük a GPS koordinátákat (majd berakom az útvonalat) és igazából egy olyan 40 méterre voltunk a hágótól szintben, meg távban sem sokkal többre. Ez van. Persze így is indultunk neki, meg már máskor is volt olyan, hogy nem mentünk el a célig, de ez mindig rossz érzés. Viszont semmiképp nem érdemes olyan helyre navigálni magunkat, ahonnan nem tudunk biztonságosan visszatérni. Aznap este adtak hírt ugyancsak a a TOPR hegyimentői, hogy koraeste 16:20-kor hívást kaptak hegymászóktól, akik túl magasra másztak a Menguszfalvi-csúcsok körül és nem tudták se le, se fel folytatni az útjukat. Szerencsésen lehozták őket. valószínűleg nem voltak kezdők, ha odáig elmentek, de mindenkivel előfordulhat olyan, hogy túlvállal. Mi ezt nem akartuk. Mindenkinek más a határa. Most is láttunk olyanokat, akik simán kérdés nélkül másztak felfelé, ez tényleg csak annyi, hogy jól kell felmérni a korlátokat. Szerintem jól döntöttünk.

Háttérben a Tengerszem

untitled-0460.jpg

Visszaúton már sokkal több túrázóval találkoztunk, és sokkal könnyebb volt persze a lejtmenet a hóban. A nap kitartóan sütött, nem volt hideg, csak a szél támadt fel olykor és borított be minket porhóval. Az útjelző táblánál újra megálltunk és ittunk jó forró teát. Ez mindig az egyik legjobb pillanat a téli túrákon. Meg-meg állva, körbepillantgatva lassan visszaértünk a tóhoz. Menet közben láttunk jégmászókat is. Na, azt tuti nem csinálnám, de nyilván az a jó, hogy nem mindnyájan ugyanazt akarjuk ugye... Nos a Halastó feletti ösvényről már látszott, hogy a kora reggeli viszonylagos magány helyét eddigre átvette a színes kavalkád, midőn turisták elég nagy tömege csodálta a fantasztikus környezetet a fagyott tó jegén.

Pihenő

untitled-0462.jpg

Persze mi is leereszkedtünk a tóra, ami Igazán páratlan érzés. A tengerszemekről meg egyébként azt olvastam, hogy a néphit szerint "benyúlnak a tengerig s nevezete­sen az elsőben egy— az adriai tenge­ren hajótörést szen­vedett — kereskedő megtalált volna egy szekrényt, mely egyéb holmijaival együtt a tengerbe merült." (Magyarország és a Nagyvilág 1881. 31. szám). Valamint:  "A mi azon nagyon elterjedt néphitet illeti, hogy t. i. e tavak földalatti csatornák által a tengerrel állnak össze­köttetésben, minélfogva a tengeri vihar alkalmával zajlanak, magas hullámokat hánynak, néha nagy áradást okoznak, (...) erről természetesen a földtan (geológia) nem tud semmit. E hiedelmet már azon körülmény is teljesen megczáfolja, hogy mindezen tavak, még a legalantabb fekvésüek is, több száz méterrel feküsznek a tengerszine felett.". (Magyarországi Kárpátegylet 1876-os évkönyve)  Elég érdekes koncepció, de tetszik!

A Tengerszem-csúcs (Rysy)

untitled-0475.jpg

A tömegből ítélve arra jutottunk, hogy a menedékházba nem megyünk be, mert az előző ittjártunkkor is hatalmas tömegnyomor volt odabenn. Mondjuk a Covid miatt lehet, most több hely lett volna, de valahogy túl nagy volt a hangzavar, ami az egész napos relaxáló hatású hegyek után kicsit zavaró volt. Nem messze innen van még egy büfésor, ahol kültéren is le lehet ülni. - Megérdemlünk egy kis frissítést, gondoltam. Letelepedtünk tehát egy gázégő alá és ittunk Lala egy teát én pedig egy forralt bort. Rajtunk kívül nem sokan ücsörögtek odakinn.

Menedékház a parton

untitled-0493.jpg

És ezután már nem volt hátra csak egy jó hosszú menet a parkolóig. Viszont amíg leérünk elmesélem miként döntött a bíróság a határról. Szóval a bizottság valóban elutazott a helyszínre, ekkor már a magyar fél által bemutatott írásos bizonyítéknak tekintett iratokat átnézte és nem tartotta perdöntőnek (birtoklevelek stb.) Viszont a helyszíni szemle alapján a következőket állapította meg (emlékezzünk, hogy a magyar álláspont szerint a Halastóból kifolyó patak jelenti a határt, mert az a Bialka patak eredete): 

"A régebbi térképeken a Bialka-folyó van határul megjelölve. Azonban éppen az a kérdés, hogy a Bialka-folyó eredetét hol kell keresni, a vitának egyik lényeges pontja és ennélfogva kiváló sulylyal bírónak látszott a Bialka-folyó eredetét kipuhatolni. A szakértő véleménye szerint a Halastói és a Poduplaski-patakok egyesüléséből támad a Bialka-folyó és a Poduplaski-patak úgy viz- bőségénél, mint a befutott terület terjedelménél fogva a jelentékenyebb; csak ennek van valami olyan karaktere, mint aminő a Bialkának az alsóbb részen, vagyis a mindkét patak egyesü­lésétől lefelé a sajátja, mig ellenben a Halas­tói völgy vizeinek (a Halastói pataknak) telje­sen patak-jellege van."

Turisták a tavon

untitled-0510.jpg

Valamint: "(...) hogy több térképen a Poduplaski-patak »Biala woda« (fehér viz) elnevezéssel is jelöltetik és hogy a Bialka és a Biala woda lengyel nyelven azonos jelentésüek. A szakértőnek ama szakvéleménye, hogy a Bialka-folyó eredetét a két említett patak egye­sülési pontjában kell keresni, és hogy ha ugyan­ezen nevet feljebb is kivánnók alkalmazni, Bialká- nak csakis a Poduplaski-patak volna nevezhető, semmiesetre sem azonban a Halastói patak, mivel valamely folyónak a neve a fő-folyás, nem pedig egyik mellékpatak irányában folyta­tódik," (Magyar Nemzet, 1902.09.25) Így tehát tulajdonképpen úgy határozták meg, hogy kinek van igaza, hogy megnézték melyik patak jellegzetességét viszi tovább a Bialka, ami így annak forrása, mely nyomvonalat hoz létre és kijelöli a határt, ami a mai napig ugyanúgy van meghúzva. Csak közben már Szlovákia a szomszéd ország.

Patak fentről

untitled-0532.jpg

Szerintem nagyon érdekes történet. Kicsit máshogy is tekintek már a tóra, hogy egyszer az országhoz tartozott! Közben meg is érkeztünk  a parkolóba. Nos, az ülésfűtés feltalálója ismét kapott egy plusz pontot, gondolom nem kell ecsetelnem miért. Igazából hamar visszaértünk, dacára annak, hogy majd 25 km-t és 1100 m szintet tettünk meg. És mivel még nem bukott le a nap teljesen volt időnk felmászni a Male Ciche feletti magaslatra és készíteni fényképeket a fantasztikus kilátásról. Azért a hó hiányzott a képekről, de így is csodás volt, ahogy egyre átvette jobban kirajzolódtak a környék falvai a közvilágítás felkapcsolása után.

Powered by Wikiloc

Összefoglalva elmondhatom, hogy habár nem tudtunk felmászni a hágóig, nem élmények nélkül tértünk vissza. Fontos, hogy amikor menet közben kételyek merülnek fel, akkor a helyes döntést hozzuk meg. A határ mindenkinél más. Amit te végre tudsz hajtani valakinek csodaszámba megy, valaki pedig simán túlszárnyalhatja. De ez nem fontos. Az ottlét a fontos, meg az, hogy még sokszor megtehesd, hogy ilyen élményeket szerzel. Találtam egy ehhez kapcsolódó cikket a magas-tátra info oldalon, olvassátok el. Mindent összevetve nagyon megéri elutazni ezek közé a hegyek közé télen. Nem is muszáj nagyon magasra törni, épp elég maga a látvány, az is sokáig kíséri az embert miután hazautazott.

A Giewont rózsaszín háttérrel

dsc_0559.jpg

 Remélem idén még vissza tudunk utazni erre a környékre mert még rengeteg felfedezni való vár ránk. De ha nem, akkor majd itthon rójuk a  hegyeket. Ha érdekel, hogy milyen túrákat csinálunk. akkor iratkozz fel a Crumbs of Time Facebook oldalára, hogy követhesd a bejegyzéseket. Aztán hamarosan találkozunk!

Addig pedig: hajrá kifelé fotózni!

Tájak, túrák

Tájak, túrák

Tájak, túrák

Kedvenc képeink 2021-ből

Ismét eltelt egy év és ismét készítettem egy összefoglalót kedvenc 2021-es képeinkből. Nehéz ilyenkor a sok élményből néhányat kiragadni, de mivel nem nyújthatom nagyon hosszúra a posztot muszáj voltam szigorúan válogatni a rengeteg képből. Összefoglalva: remekül indult az év, nagy hó esett északi hegyeinkben, így több túrát is tudtunk tenni januárban és februárban. Voltunk az Bélkőn, Őrkőn, felkerestem a Csodálatos Tar-kőt. Jártunk a Muzslán kissé inkább novemberi hangulatban és a Karancsra is felmásztunk egy tökéletes téli napon. Ami a Covid miatt kimaradt ismét, az a Magas Tátra télen, de remélem idén be tudjuk pótolni. Tavasszal a Naszályt látogattuk meg és a járványhelyzet Ausztriába is kiengedett minket, ahol a Hoschschwab körül túráztunk három napot. Nyáron Balaton, aztán a Magas Tauern Ausztriában. Eljutottunk ismét a Dolomitokba, ami azt gondolom, hogy a legszebb hely, ahol túrázni lehet... Ok, ezzel lehet vitatkozni, ez elég szubjektív ugye... Aztán ott van a Nagy-kevély is a listán, valamint a Fátra szintén. Fotós csoporttársaimmal pedig a Hortobágyon is eltöltöttünk néhány napot. Eléggé kilóg a sorból, de meglátogattunk két hőerőművet is, ezek az épített környezet kategória, de fantasztikus élmény volt mindkettő... Igazán szerencsés volt ez az év is látvány szempontból. Remélem a kedves olvasók is sok helyre eljutottak és sikerült jól kitúrázni magukat! Mindenesetre azoknak, akik most rakják össze az idei  bakancslistájukat, inspirációnak ajánlom szíves figyelmükbe galériánkat! (A beszámolók linkjei a fotók felett!)

Boldog új évet minden olvasónak!

Hajrá kifelé fotózni!

Az Őr-kőn csodás napsütésben

(Beszámoló ITT)

a_belko-1133.jpg

 A Karancsról lefelé

karancs-1414_1.jpg

 A Karancs látképe Salgó várból

(Beszámoló itt)

karancs-1494.jpg

 A Muzsla oldalában kilátással a Nyikom-Gortva kilátóra

(Beszámoló itt)

mzsla-1252_1.jpg

A Bélkő régi bányája hótakaró alatt. A bányához könnyű feljutni, a kilátás pedig pazar.

(Beszámoló itt)

a_belko-1078.jpg

Somoskő vára télen

karancs-1489.jpg

 A Farkas-kő a Bükkalján, ami egy kellemes, nem túl megerőltető túrahelyszín.

(Beszámoló itt)

bukkalja-1611.jpg

 A Bükk-fennsíkon

a_belko-1167_1.jpg

 A Hochschwabon rengeteg kőszáli kecskével lehet találkozni, abszolút nem tartanak az embertől. Azért mi tartottunk tőlük kicsit...

hochswab-3607_1.jpg

 kora esti kilátás a Schiestlhaus menedékház mellől a Hoschwab csúcsától nem messze 

hochswab-3537.jpg

 A Schiestlhaus menedékház, ahol nem volt víz...

(Beszámoló itt)

hochswab-3493.jpg

Esteledik Balatonalmádi kikötőjében augusztusban

balcsi-5161.jpg

Ez pedig Balatonakarattya

balcsi-5083.jpg

Szakadó eső a hegyeken. Amíg Ausztriában voltunk minden nap esett délután

ausztria-5034.jpg

A Tejút Balatonakarattyáról, a hatalmas fények Siófok

balcsi-5067_1.jpg

Valahol a Cuha szurdokban a Bakony mélyén

balcsi-5216.jpg

Balaton az akarattyai magaspartról

balcsi-5334.jpg

A bámulatos Tre Cime, vagy Drei Zinnen a Dolomitokban. Nem gondoltam, hogy visszajutunk még ide, de sikerült...

(Beszámoló itt)

ausztria-4905_1.jpg

Sziklák, sziklák, sziklák. Dolomitok, útban a Tre Cime felé

ausztria-4862_1.jpg

A Zwölferkogel a háttérben a völgy felől. Visszaadhatatlan. Dolomitok.

ausztria-4739.jpg

Kilátás a Möll völgyre este. Háttérben a Filialkirche Danielsberg temploma, Ausztria.

ausztria-4250.jpg

Kisoroszi, szigetcsúcs. Szuper hangulatos hely!

dsc_7897.jpg

Hortobágyi idill

hortobagy-6360_1.jpg

A Hortobágyon jelenleg vadon élő Przewalski lovak néhány példánya

hortobagy-6424.jpg

Őszirózsa a Hortobágyon

hortobagy-6451_1.jpg

Tejút csoporttársakkal a Hortobágyon

hortobagy-6301.jpg

Az Arnoldhöhe Mallnitz felett Ausztriában.

ausztria-4357.jpg

Ez a csodaszép fekvésű templom a Heiligenbluton található, háttérben a Grossglockner környéke. Innen is fel lehet menni a Hochalpenstrasse-ra.

(Beszámoló itt)

ausztria-4543.jpg

Hortobágy éjjel

hortobagy-6299.jpg

A Raggaschlucht szurdokban, Ausztria

ausztria-4280.jpg

A Hochtor és a Schareck között holdbéli tájon

ausztria-4588.jpg

A már ismert kőszáli kecske a Hochschwabon

hochswab-3665.jpg

Az Eremény-tető, nem messze Sástótól a Mátrában

dsc_6596.jpg

Mátra, bükkök

dsc_6684.jpg

Szolnoki reggel a gyaloghídnál

dsc_7535.jpg

A Tisza őszi színekkel Szolnoknál

dsc_7579.jpg

 A Mátrai erőmű hűtőtornya, a múzeumok éjszakáján (délután)

dsc_7172.jpg

És a hűtőtorony belülről

dsc_7128.jpg

Az Inotai bezárt hőerőműben vezetett túrán jártunk. Fantasztikus, megéri.

dsc_8992.jpg

Még egy hűtőtorony belső

dsc_9054.jpg

A Balaton novemberben, háttérben a Tihanyi-félsziget

dsc_9280.jpg

Mackó-barlang a Nagy-kevélyen a Pilisben

(Beszámoló itt)

dsc_8442_1.jpg

A Nagy-Fátra valahol az Osztredok környékén

dsc_8636_1.jpg

Esti tükörkép, Szolnok

dsc_8835.jpg

Szezonvég a Balatonnál novemberben

dsc_8230.jpg

A Nagy-Fátrában

dsc_8714_1.jpg

Kilátás Tar-kőről télen

(Beszámoló itt)

havasbukk-005.jpg

 

Sípályán felfelé

Sípályán felfelé

Sípályán felfelé

Túra Nagy-Fátra gerincén

Miután egy kellemes rövidebb túrát tettem a (beszámoló itt:) Nagy-Kevélyen és Pilisborosjenő környékén, kellemesen elfáradva hamar nyugovóra kellett térnünk, mert a szombati napra a covid miatt akkor még nem lezárt Szlovákiába terveztünk elutazni Lala barátommal. A Nagy-Fátra volt a célpontunk, és mivel ez három órányi autózásra van reggel négykor már keltünk is. Nos ez nem annyira jó nyilván, de mivel nagyon hamar sötétedik jó, ha korán elindul az ember ha túrát tervez. Így is lehetett vagy fél kilenc, mikor az ellentétes időjárás előrejelzések dacára szikrázó napsütésben elindultunk a Turecka (Török) nevű településről. Tartsatok velünk!

Kilátás a gerincről. Pazar.

dsc_8575.jpg


Ez egy kis bányászfalu, azaz volt bányászfalu, ma inkább a hegyi sportok tartják el. Van egy hosszú sípályája (vagy gondolom több is), amivel igen közeli barátságba kerültünk, mert az első két órában, míg felértünk a Nagy-Fátra gerincére szinte folyamatosan ezen kapaszkodtunk felfelé. Jó izmos emelkedő, egy jó van benne, hogy ha ezt leküzdi az ember, akkor odafenn már nem nagyon vannak szintek. De ne szaladjunk fel a hegyre ilyen gyorsan!

A Majer-szikla (Majerova skala)

dsc_8574.jpg
Tehát. A faluban van egy jó nagy parkoló, ott tettük le a kocsit, majd a sárga jelzésen vágtunk neki a hegynek. Szép fenyvesek közt, egy régi növényekkel benőtt ratrak mellett elhaladva tulajdonképpen már a sípályán is voltunk. Nem sokkal feljebb egy apró, néhány házból álló kis üdülőfaluba értünk. Itt rossz felé kanyarodtunk és mentünk egy keveset feleslegesen, de legalább láthattunk egy medve veszély táblát…

Kilátás a régi felvonóból

dsc_8584.jpg
Az út többi része igazából szuszogással telt, egyedül az egyre szebben kinyíló panoráma, ami tartotta a lelket bennem (Laláról nem nyilatkozok, mert ő úgy megy felfelé, mint egy robot, nem látszott rajta, hogy nagyon megterhelné a meredek emelkedő). A távolban egyre jobban felsejlettek települések, és a ködös látóhatár. Jobb kézről a Majerova Skala (Majer-szikla) sziklaszirtjei látszottak szépen. Nem mentünk arra, mert inkább a visszaúton gondoltuk egy megállónak.

Régi képek a felvonóról - http://lanovkakrizna.wz.cz/turecka.htm

felvono_sk.png
Aztán a nagy fizikai erőlködés csak elnyerte a jutalmát, és felértünk a gerincre. Itt áll egy romos sífelvonó. Tisztán látszik, hogy kiégett, de vajon mikor? Mi történt? miért áll itt ilyen romosan, ha síelés folyik a környéken? Ezt a kérdést ott  1387 méter magasan nem fejtettük meg, de leérve elkezdtem kutakodni és a következőket találtam: szóval itt egy 1971-ben épült  téli-nyári felvonó állt és ez a síterep kifejezetten népszerű volt a szocialista időkben. egészen 1993-ig szállított utasokat, amikor is döntés született a felújításáról, (ennek oka lehetett, hogy a felső részen a nagy szél miatt sok leállása volt.)

A Krizsna csúcsa

dsc_8596.jpg
Ez nem tűnt nagyon bonyolult feladatnak, mert maga a pálya ugye adott volt, „csak” az építkezéssel kellett volna foglalkozni. Sajnos azonban mégsem jött össze az elegendő tőke, így a felvonó zárva maradt. 2005-ban aztán  pár óra alatt leégett és csak a fém tartók, valamint a beton alap maradt meg belőle. Azóta torzóként várja, hogy egy befektető életre keltse. néhány helyen írtak is lehetséges felújításról, de még régebbi időpontokban, látszólag semmi sem történt azóta, szóval nem tűnik annyira egyszerűnek a dolog…

Szemben a gerinccel

dsc_8604.jpg
Miután kiborzongtuk magunkat a romok közt (és miután kicsit több ruhadarabot pakoltunk magunkra a már említett erős szél miatt) tovább indultunk a Krizna csúcs felé. Na, nem kellett sokat mennünk, mert vagy 10 perc lehetett összesen… A Krizna csúcs (1517 m) mellett egy talán katonai rádióállomás uralja a tetőt. A jeges szél ellenére a nap szépen sütött. Minekután ide csak gyalogszerrel lehet feljutni olyan nagy tolongás nem volt a csúcsfotónál (azért ez a késő őszi időpont nem a legfelkapottabb, a szezonban biztos jóval többen vannak). Viszont volt itt 6 évesnek kinéző kisgyerek is, aki előttünk lépdelt apró lépteivel felfelé… Hát ki mit szokik meg ugye…

Kilátás az Osztredokról a Magas-Tátra csipkés vonulatára

dsc_8644.jpg
A kilátás persze innen már egész elképesztő volt. A távolban kirajzolódott a Magas Tátra vonulata, kicsit közelebb az Alacsony Tátra látszott. Talán a Kékest is megpillantottuk, de ezt nem tudom megerősíteni… És ez a hatalmas hegyhát, ami havasi gyeppel fedve sárgállik hosszan elhúzódva végig Pazar panorámával kényezteti a túrázót. Szuper hely! Az igaz, hogy a hatalmas szél miatt jól be kellett öltözni, hiszen itt már nem volt akkora a fizikai aktivitás, így nem is melegedtünk ki annyira. Tovább indulás előtt még a törpefenyők szélárnyékában fogyasztottunk egy szendvicset, majd megkezdtük az Osztredok felé vezető utat a piros jelzésen. De tulajdonképpen itt egy jól kitaposott ösvény vezet, így lehetetlen eltéveszteni.

Az Osztredok "csúcsa"

dsc_8657.jpg
Igazán lenyűgöző ez az útvonal. Azért csak 1500 méter magasan van, a fák nem zavarják a kilátást ( a kilátást leginkább a saját kapucnink akadályozta, amit muszáj volt felhajtani annyira erős volt a légáram…) és annyira mondjuk úgy bársonyos ez a gyephavas. Szépen ballagtunk, mígnem eljutottunk az Osztredokig (1592 m). Mivel ez egy hegyhát, így kibukkanás élmény nincs, de szép körpanoráma azért csak van. Kicsit elidőztünk, közben Lala megpróbált meggyőzni, hogy ne a felfelé követett úton menjünk majd lefelé, hanem kerüljünk a Kralova Studna felé, majd onnan vissza a faluba.

Fény-árnyák játék a hegyeken

dsc_8636.jpg
Hamar meggyőzött, időben jól álltunk, nem volt ok arra, hogy kicsit ne hosszabban ereszkedjünk. Apropó Kralova Studna! A név magyarul király kút és arról nevezetes, hogy a monda szerint Mátyás király szarvasvadászat közben megpihent ennél a forrásánál. Egy szálló áll itt alatta, ami pedig arról nevezetes, hogy írtam nekik 2 e-mailt foglalásra - mert csak így lehet foglalni - és nem válaszoltak vissza… Mert egészen csodás ötletnek tűnt ott fenn 1300 méteren tölteni az éjszakát, majd reggel frissen leereszkedni a faluba…
Ez nem jött össze és később találtuk meg, hogy az ok az lehetett, hogy azon a hétvégén nem voltak nyitva. Majd legközelebb próbálkozunk, mert remek szálló lehetőség. 

Visszafelé a gerincen

dsc_8686.jpg

Ahogy elindultunk visszafelé - mert a Krizsnáig vissza kellett mennünk - a távolban a rádióállomás mögött már nagyon sötét felhők gyülekeztek. Esőt egyáltalán nem jeleztek előre, szóval nem izgultunk emiatt. Gyalogoltunk , majd ismét fenyők szélárnyékában megálltunk egy pihenőre, falatozni, meg termoszból teát inni - ez az egyik legjobb dolog fenn a hidegben. Ekkorra már egészen a Krizsnától a Királykút felé vezető gerinc felett voltak a felhők. De milyen érdekes volt, hogy nem tudtak átkelni a gerincen.  A gerincen átbukva örvénylett a felhő, de nem borult be felettünk nagyon sokáig, viszont nagyon látványos volta gyorsan mozgó felhőzet.

Pihenő kiránduló az Osztredokon 1931-ben, a táj nem sokat változott - Fortepan Schermann Ákos

osztredok_2.png

A Krizsnára végül nem mentünk fel, hanem azt elkerüli a kitaposott ösvény. Nos, ahogy odaértünk a gerinc legalacsonyabb részére, már a Királykút felé vezető részen olyan viharos szél fogadott bennünket, hogy szinte rá lehetett dőlni! Aztán az ember megtett 10 métert és mintha elzárták volna a szélcsapot... Milyen csodálatos a fizika! Egyébként is nagyon izgalmas volt a látvány mindenfelé ezzel a párás-felhős időjárással. Teljesen más arcát mutatta a hegy a délelőtti állapothoz képest. 

Jönnek a felhők

dsc_8707.jpg

Mint írtam a Királykútig nem mentünk el, hanem egy jelöletlen, de szépen kitaposott ösvényen indultunk el lefelé. Törpefenyők között haladtunk, de szerencsére nem a sziklás, girbe-gurba gyökeres bokatörős állapotok voltak köztük, hanem simán lehetett gyalogolni. Nemsokára szép kilátásunk nyílt a szállodára is, valamint az alattunk jó mélyen a völgyben pihenő Török falura is. Ahogy egyre lejjebb értünk a szél is csendesedett. Állítólag a környék elég lavinaveszélyes télen. Nyilván ezen a gyephavasok sokat segítenek. Itt-ott mintha  láttuk is volna az erdőben ezek nyomát, ahogy a fák összetörve egymás hegyén-hátán feküdtek pár helyen.

Apró túrázók

dsc_8706.jpg

Szép erdőn keresztül egy jó óra alatt jutottunk vissza a faluba. épp időben, mert már sötétedett, épp felkapcsolták a közvilágítást, mikor a kocsinál lepakoltunk. Mivel nem tudtunk fenn aludni a szállóban alternatívaként a szomszédos Óhegy település egyik szállása volt lefoglalva az éjszakára. Amit nem sejtettünk, vagyis gondoltunk rá, de azért a dolog mértéke kicsit nagyobb volt a vártnál: tulajdonképpen minden zárva volt. Elvileg lett volna egy étterem a szállásunkon is, de mivel ketten voltunk az összes vendég, így nem volt konyha... 

Misztikus

dsc_8730.jpg

Igazából a falu központjában a három étteremből egy főleg kiszállításos pizzéria volt csak nyitva, az is nagyon rejtőzködve. Pedig ennünk kellett valamit, mert azért igen számítottunk arra, hogy valami meleget tudunk szerezni este... Ennek ellenére persze remek volt az egész, látszik, hogy nincs szezon, kevés a turista. Egyébként tulajdonképpen haza is indulhattunk volna még aznap, mert simán kivitelezhető. Az igaz, hogy a hat órás autókázás egy napra elég sok mondjuk. Főleg a 20 km gyaloglás után, amihez 1300 méteres szintkülönbség társul ahogy a nagyon okos óra mutatott a túra végén.

A Királykút felé
dsc_8750.jpg

Mostanra már biztos fehér a hegygerinc, hiszen hazánkban is esett hó a magasabb hegyekben, szóval legközelebb remélem majd szép havasan is meg tudjuk nézni. És azzal, hogy megérkezett a hó, amúgy a kedvenc szezonom is itt van, mert imádom a téli túrázást! És ezt ajánlom is mindenkinek! Annyira más arcát mutatja ilyenkor a természet, hogy örök élmény. Persze kicsit több előkészülettel jár, de megéri! Itt van pár link tavalyi havas beszámolóimból, kis hangulatkeltés képp:

Törpefenyvesek között

dsc_8781.jpg

A kihagyhatatlan Bükk fennsík, Tar-kővel,  a bélkő és környéke, vagy a Karancs. Ez utóbbi igazi élmény volt szikrázó napsütéssel. Remélem meghoztam a kedvet a túrázáshoz! Ha tetszett a beszámoló kérlek kövess Facebookon!

A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni (túrázni)!

A közelebbi Török, a távolabbi pedig Óhegy település

dsc_8790.jpg

Reggeli panoráma a falu felett

dsc_8563.jpg

Itt még sütött a nap

dsc_8674.jpg

A jól ismert Nagy-Kevély

A jól ismert Nagy-Kevély

A jól ismert Nagy-Kevély

dsc_8520.jpg

Ha a Nagy-Kevély nevet kiejtem, akkor ezen blog olvasóknak nagy eséllyel megjelenik az emblematikus hegy alakja, ahogy Pilisborosjenő felett őrködik. Amennyiben nem jelenik meg semmi, akkor most egy nagyon kellemes kirándulóhely kerül kicsit közelebb. De akik ismerik a hegyet, talán azok is találnak majd érdekes részleteket a hegy múltjából, szóval érdemes tovább olvasni.

Kereszt a Teve-szikla mellől

dsc_8393.jpg
Én először 1995 táján láttam először. A beszámolókban sokat szereplő állandó túratársam Lala ugyanis itt lakik és itt is lakott gyerekkorától. Mindig irigyeltem, hogy ilyen közel a házukhoz már az erdő kezdődik, meg hegyek, emelkedők, sziklák, barlangok vannak szétszórva viszonylag kis területen. Nem is tudnám megszámolni hányszor másztunk fel már. Mentünk fel nyáron hőségben, ősszel esőben, ballagtunk hóban és még aludtunk is a hegyen. Persze én kispályás vagyok arra: Lala állandóan arrafelé kerékpározik, meg ha csak gondol egyet már úton is van.
Ezután a nosztalgikus felütésű kezdés után kis kedvcsinálóként gondoltam, hogy az utolsó rövid túrám apropóján kicsit felvillantok néhány érdekességet a hegy turistatörténetéből. Miután végre lett egy kis szabadidőm elutaztam Borosjenőre. Úgy volt, hogy pénteken elindulunk a Nagy-Fátrába (erről majd később fogok posztolni), de sajnos Lala munkaügyei nem engedték el, szóval keletkezett egy luk és hát mit is csinálhatnék, hát gondoltam kis bemelegítő túrát teszek a hegyen és környékén.

A Teve-szikla

dsc_8398.jpg
Nem indultam nagyon korán, csak olyan fél kilenc körül. Napsütés és sokkal melegebb idő fogadott, mint gondoltam volna, ez persze nagyon lelkesítő. Igaz, hogy az igazi őszről vagy két héttel lemaradtam, de nem esőben kellet bolyongani és ez már egy remek dolog így novemberben. A falut hamar elhagytam és már a legelők, meg a nemrég kialakított levendula mező mellett haladtam. Sokat változott amúgy ez a környék is. Régen a falu nem terjeszkedett ilyen látványosan ebbe az irányba. Ma szépen villanypásztorral elkerített legelők vannak itt.
Első megálló természetesen a Teve szikla volt. Ez egyfelől ki van táblázva, másfelől olyan 50 méterre van egy mezőn, balra letérve az útról, szóval eltéveszthetetlen. A szép sziklaalakzatok látványát egy reggeli futóval osztottam meg. Nem olyan hatalmasak ezek a sziklák, de nagyon látványosak. Nem ereszkedtem le az aljára, azt majd visszafelé, gondoltam. Tovább mentem, majd egy rövid idő múlva elkanyarodtam jobbra a kék jelzésre, ami egészen a gerincig visz. Útközben a Gyopáros barlang mellett is elhaladtam, ez egy kis sziklaüreg, megéri felmászni hozzá.

A kevély nyereg. Valaha ezen a tisztáson állt a turistaház (kicsit arrébb)

dsc_8406.jpg
Amit szeretek itt, hogy több helyen remek kilátás nyílik a környékre. Még nem is voltam magasan, de már látszott a táj itt-ott a fák között. Bár a színek már kissé kopottasak, azért a párás levegő szépen rétegelte a látóhatáron a távoli hegyeket. A gerincre érve a jól ismert pihenő fogadott. Itt állt annak idején a Nagykevélyi turistaház (eredetileg Természetbarát turistaház), melyet később Stromfeld Aurél turistaháznak hívtak a rendszerváltás előtt - ugyanis ő maga is részt vett annak építésében. A turista mozgalom a felkutatott irodalom alapján melegágya volt a munkásszervezkedésnek annak idején...

Képek a Pesti Napló 1926.október 9-ei számából a bokréta ünnepséfről, és ugyanazon  újság 1926 november 5-ei számából. (Mivel a cikk több turistaház akkori építéséről szólt az építők nem biztos, hogy ezt a turistaházat építik a képen! De valahogy így csinálták.)regi_kepek.png
A telket 1922-ben vásárolta meg a Természetbarátok Turista Egyesülete. 1925-ben kezdték el építeni. A munkában nagyon sok önkéntes vett rész, pl. helyi bányászok, akik az alap kirobbantását végezték. A főváros is támogatta anyagilag a beruházást. A menedékház bokrétaünnepe 1926-ban volt (Pesti Napló 1926. októberi száma alapján) és a ház két évvel később nyerte el végleges formáját. Az 1928-as avatáskor 3000 turista látogatott ide. Érdekesség, hogy a Pesti Napló azt írja, hogy: "Fekvésénél fogva — pontosan a Kis- és Nagykevély közti nyeregben áll — gyönyörű kilátása, van úgy a budai hegyekre, mint a Pilis északi és északnyugati részére is." Tehát akkoriban a nyereg ezen része valószínűleg nem volt ennyire benőve fákkal.

A Természetbarát turistaház - Fortepan A R

regi_kepek_2_2.pngNos a menedékház nagyon sokáig szolgálta a turista társadalmat. Megépültekor öt hálóteremben 120 fekvőhelye volt. 1979-ben 51 főt tudott fogadni, volt meleg konyhája és aggregátorral szolgáltattak áramot. Aztán a rendszerváltás után üres lett a ház és 1992-ben leégett (valószínűleg felgyújtották). Ha jól emlékszem még láttam a romokat a 90-es évek végén, aztán 2000-ben bedózerolták az egészet. Ma egy kellemes erdei pihenőhely van itt a csendben és nehéz elképzelni a hajdani házat és a sok látogatót... Milyen jó lenne újra itt a turistaház!

Szép kilátás a nyeregről

dsc_8418.jpg
Miután kifújtam magam elindultam a Kis-Kevély felé a kék háromszög jelzésen. A tisztástól nem messze egy kis kőépítmény van ez a Stromfel Aurél emlékpad. Elég romos és az emléktábla is hiányzik. A Kis- Kevély kilátópontja  nincs nagyon messze és simán el lehet kerülni, mert elég szűk kis ösvény vezet mellette. De ha nem vétjük el igen pazar panoráma fogad minket. Látszik innen Pilisvörösvár, Csobánka a Hármashatár-hegy. Ebben a remek őszi időben jó volt elücsörögni kicsit a napon, mint a gyíkok egy szelet csokival. Elgondolkodtam, hogy leereszkedjek-e a Mackó barlanghoz, vagy induljak el visszafelé? Hát - gondoltam - ki tudja mikor járok erre megint, legyen kicsit hosszabb az élmény -, ezért Csobánka felé indultam el a nem jelzett ösvényen, tulajdonképpen az eddigi ösvény folytatásában.

A Kis-Kevélyen. Alattunk kicsit látszik Csobánka, háttérben a Pilis.

dsc_8432.jpg
Egy remek kis kilátás után Csobánkára és az felette álló Oszolyra jobbra elkanyarodva egy elég meredek és az északi fekvésből adódóan sárosabb, csúszósabb szakaszra jutottam. Itt kellő odafigyelés szükséges. De nincsenek itt nagy távolságok, hamarosan a barlangnál voltam. A mackó barlang. Nos itt egyszer aludtunk egy népesebb csapattal, de ez tényleg nagyon rég volt. Ahogy a jelekből kivettem, a hegy egészére jellemző amúgy, de itt is volt nyoma táborozásnak. Na, szerencsére ezt nem pet palackok és szeméthegyek sokasága mutatta, hanem egy tűzrakóhely.

Csobánka a hegyről

dsc_8437.jpg
A barlang előtt egy pihenőpad áll, és egy információs tábla. Innen megtudhatjuk a barlang méreteit: 11 méter széles, 3-5 méter magas a bejáratnál. Elég impozáns. Sok régészeti emléket emeltek ki belőle, úgy emberi, mint állati jelenlét nyomait, tehát egy erősen több tízezer éves történetünk egyik mozgalmas területén vagyunk. Miután nyugodtan körbejártam a barlangot, elindultam vissza a nyereg felé a sárga jelzésen. Szerintem egy negyed óra lehetett és megint a pihenőhely mellett álltam.

A nagyon régi Mackó-barlang

dsc_8442.jpg
A hajdan itt álló turistaházzal kapcsolatban had osszak meg még egy sztorit, amit a Magyar Ifjúság 1961 december 23-ai számában találtam. A történet a turistaházban éjszakázó fiatalokról szól, akik épp lefekvéshez készülődtek, mikor egyszer csak Király Tibor erdész ajtódörömbölése riasztotta meg őket, aki erősen lihegve segítséget kért, mert kigyulladt az erdő! Természetesen mindenki a tűzhöz sietett zseblámpákkal világítva az ösvényen és mivel víz nem volt a közelben ágakból rögtönzött tűzcsapókkal oltották a tüzet. Szerencsére sikerrel is jártak, bár közben az erdész is elájult a kimerültségtől, akit szintén el kellett látniuk. Mivel a csapat 1,5 millió forint értékű vagyont mentett meg, mindenki oklevelet kapott és egy külföldi nyári vakáció lehetőségét. Igazi happyend.

Őszi erdőrészlet

dsc_8491.jpg
Szép történet. És mennyi-mennyi, talán ennyire nem izgalmas, de az egyes turisták emlékeiben kiemelt fontosságú momentumnak lehetett tanúja a turistaház... Most, mikor ott jártam alig találkoztam valakivel. Persze péntek volt, hétvégén sokkal nagyobb a forgalom.  A nyeregből 100 méter szintemelkedést kell leküzdeni, hogy elérjünk a Nagy-Kevély csúcsához. Az ösvény mentén számos kilátópont, valamint egy siklóernyős starthely is van.

Kilátás a Nagy-Kevélyről

dsc_8517.jpg
És aztán megérkeztem a csúcsra. Hogy milyen a kilátás? Álljon itt ehhez Thirring Gusztáv leírása 1889-ből: "a hosszú út ért bőven kárpótol a valóban meglepő, mondhatjuk bátran: nagyszerű kilátás, melyet csúcsáról élvezünk. Nemcsak a Duna óriási lapályát, az Alföld nagy részét látjuk, egészen a nógrádi hegyekig s a Mátráig, de — s ez a kilátás egyik fénypontja — teljes pompájában fekszik előttünk az egész Pilis hegység, határolva egyfelől az esztergomi, másfelől a szt.-endrei Duna ezüst csíkja által. " (Turisták lapja 1889). És ez a mai napig így van. A távoli pára ugyan elrejtette a messzebbi hegyeket és Budapest is elég fátyolosan látszott, de nagyon jól esett gondtalanul elücsörögni egy sziklán és élvezni a napsütést egy ilyen táj fölött.

A Nagy-Kevély az Ezüst-hegy felől. Jól látható a kopár ma már erdősített nyereg - Fortepan Berkó Pál

kevely_regen.png
Innen nem az Ezüsthegy felé haladtam tovább, azaz folytattam utam az ösvényen, hanem visszafelé a nyereghez indultam. Viszont egy érdekességet megosztanék az ezüsthegyi úttal kapcsolatosan. Mégpedig azt, hogy ez a rész régen abszolút kopár volt, amit bizonyít a mellékelt fotó, valamint több leírás is. Teljesen más képe lehetett a környéknek emiatt. Az ötvenes években nagy erdősítés kezdődött az országban, aminek ugye volt egy "majd mi megmutatjuk a világnak - lásd magyar narancs, vagy gyapot, stb... - felütése is, de tény, hogy ezt a tájat nagyon megváltoztatta. Azóta ezeket az erdősítéseket itt-ott kritizálják, hiszen nem őshonos fafajok kerültek ültetésre általában. A Pilisben rendszerint feketefenyőt ültettek, mert a kietlen, sziklás talajon csak ez a növény bírta ki a nyári nap 50 fokos melegét. Sőt fenyő magot vetettek, ami egy újítás volt, elvileg azért, mert ugyan az éves csapadékmennyiség kevés, de az éjszakai lehűlés jelentős, ami harmatképződéssel jár, így tartva életben a friss növényeket. (Népszabadság 1958. április 22)

A Nagy-Kevélyen

dsc_8510.jpg
Visszatérve 2021-be, én a nyeregtől már lefelé vettem az irányt. Mivel időmilliomos voltam, úgy gondoltam belefér, ha még teszek egy kis kitérőt az Egri vár makettje felé is. (Ez egy tanösvény része) Eléggé köztudott, hogy az Egri Csillagok című filmet részben itt forgatták. A forgatásról jó néhány fénykép van a Fortepan gyűjteményében. Ma a díszletvárnak csak kisebb része áll. De hangulatos hely, érdemes megnézni.
Aztán a tanösvényt követve a Teve szikla alsó része, majd a kálvária domb következett. És ekkor már igazából a falu sarkánál voltam, ahonnan hamar visszaértem a kiindulási ponthoz. Ez a kör kb. 12 km és 550 méter szintkülönbség. Én sok megállással 5 óra alatt jártam végig ezt a nagyon kellemes rövid túrát. Ajánlom mindenkinek! A Teve szikla felé van egy kis büfé is, gondolom hétvégén van nyitva, mikor nagyobb a forgalom. Információ még, hogy a falu Üröm felőli bejáratánál egy parkoló lett kialakítva, hogy a turisták ne a falu szűk utcáit árasszák el a gépjárműveikkel. Amúgy busz is indul ide Budapestről, talán az a legpraktikusabb, nyilván aki messzebbről jön annak nem. Természetesen Csobánka, vagy Üröm felől is megközelíthető a hegy, de az igazi, ha Pilisborosjenőtől ballag fel az ember...

Az ikonikus hegy távolról

dsc_8551.jpg
Túra után délután már csak pihentem, készültünk a másnap hajnal négyes kelésre, hogy időben elindulhassunk az Osztredok felé a Nagy-Fátrában. De erről majd legközelebb, remélem hamarosan.
Kérlek, ha tetszett kövesd az oldalt Facebookon, hogy ne maradj le a következő posztról és nyomj egy like-ot, is, hiszen tudod, hogy akkor rakja feljebb az algoritmus a posztot, ha van sok interakció! Köszönöm!

A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!

Extra:  A Mackó barlang belülről

dsc_8457.jpg

Frissítő túra a Dolomitokban

Frissítő túra a Dolomitokban

Frissítő túra a Dolomitokban

Csúcsra járatott panoráma

Nos annak, aki járt már a Dolomitokban nem kell magyaráznom rajongásom ez iránt az egyedülálló világörökségi státuszú hegycsoport iránt. Ahogy kicsit végigböngésztem az Arcanum adatbázis régi turista folyóiratait teljesen világossá vált, hogy ez a rajongás mindenkit megérint, aki valaha belekóstol ebbe a káprázatos sziklavilágba. Akinek viszont még nem volt alkalma ellátogatni ide, az talán leírásunkból esetleg kedvet kaphat hozzá! Nyáron az emberek zöme a vízpartot részesíti előnyben egészen nyilvánvaló okokból, azonban tekintettel a magashegységekben uralkodó igen kellemes klímára, ezt érdemes átgondolni. Egy hegyek közti nyaralás igazi felüdülés a kánikulából. Kis csapatunk Obervellachban töltött egy hetet az Ankogel csoport lábainál, ahol már jártunk korábban, de amit pár nap alatt - sőt így egy plusz hét eltöltése után is mondhatom - megismerni lehetetlen, mert ezernyi érdekes és lenyűgöző helyet rejt magában.

A híres Drei Zinnen - Tre Cime di Lavaredo

ausztria-4905.jpg

Dehát, ha Obervellachban, tehát Ausztriában laktunk, hogy-hogy a Dolomitokban túráztunk? - kérdezhetné a kedves olvasó. Nos, az ok egyszerű: ez a kis falu olyan kedvező helyen fekszik, hogy másfél óra autózás után már ki is lehet szállni a kényelmes gépjárműből, hogy megkezdjük izzadással teli, megerőltető menetelésünket a Dolomitokban. Természetesen a Magas Tauern környékét is bejártuk, majd ezekről is írok beszámolót, de ez volt az a túra, ami a legmélyebb nyomot hagyta bennünk. 

 Főút a hegyek közé

ausztria-4746.jpg

Jártunk már a környéken két évvel ezelőtt is, talán valaki emlékszik rá, akkor a Cadini csoportban tettünk egy fantasztikus túrát majd a Drei Zinnen, avagy Tre Cime körül áztunk el kellemesen... (Akit érdekel kattintson a linkekre!) Szóval nem volt ismeretlen a terep, legalábbis maga a három sziklatorony, ugyanis egyetlen centimétert sem tettünk meg a múltkori túra útvonalán, mivel akkor le kellett rövidíteni azt az eső miatt. De mi is volt a terv? Nos Moos településtől délre található Fischleinbodenhütte parkolóból indulva, a Zsigmondy és a Pian di cengia menedékházak érintésével a Dreizinnen hüttéig gyalogolunk el, majd onnan egy másik úton ereszkedünk le. Szuper egyszerű.

A különleges hófolt

ausztria-4765.jpg

Ez a túra egyébként egy klasszikus Dolomit túra, nagyon népszerűnek mondják. Hatalmas tömegre számítottunk, tehát. Mondjuk a Dreizinnen hütte alapból az egyik legfelkapottabb célpont, mert dél felől, a mi kis két évvel ezelőtti körtúránk része és nagyon könnyű terepen van... A tömeg elmaradt végül, nem tudom, hogy a Covid volt-e a ludas, hiszen például az Egyesült Államokból is csak pár hete lehet beutazni Olaszországba, meg amúgy sem indult még újra a turizmus teljesen. 

Szemben a Zwölferkofel, lassan a mendékháznál vagyunk

ausztria-4778.jpg

Aznap elég korán felkeltünk, hogy azért viszonylag időben el tudjunk indulni a trail head-től, mert a környező napok időjárása és az előrejelzés alapján a délutáni órákra esőt ígértek. Ugye aki volt már hegyen esőben, az tudja, hogy az annyira nem buli ott és akkor (utána egy frissítő sör mellett igen...). A túra konzervatív becslésünk alapján egy reggel kilences indulással délután 5 körül ér majd véget. Az eső 3 és 6 közt érkezik. Meglátjuk... Frissen, a kiszállást követően a kilátástól azonnal letaglózva indultunk útnak. A parkoló fizetős, egy napra 8 eur-t kérnek el. Ezzel nincs is gond, azzal viszont igen, hogy egyetlen wc sincs sehol. Most nem akarok nyafogni, de egy olyan helyen, ahol tudvalevő, hogy autóval érkeznek, ez miért nincs megoldva? Jobb, hogy mindenki a környező nemzeti parkban végzi el a dolgát? Mert egy biztos, ha menni kell, akkor menni kell ugye...

Hatalmas

ausztria-4790.jpg

A túra eleje kellemes, nagyon enyhe emelkedővel, egy igazi sétányon kezdődik. Azért itt voltak más túrázók is, de tömegnek nem mondanám. Mivel egy körtúráról beszélünk az emberek eloszlanak. Van, aki a Dreizinnen hütte felé indul, van aki a Zsigmondyt veszi célba először. Ez egyébként dilemma és azon múlik, hogy a Tre Cime di Lavaredo sziklatömbjeit milyen módon kívánja az ember megpillantani. Az egyik régi túraleírásban a hirtelen előbukkanó szépségben hittek (hasonló utat bejárva, mint mi, de sokkal komolyabb célokkal, konkrétan az egyik Zinne megmászásával), amihez a Zsigmondy menedékház felé kezdett kör az alkalmasabb. A másik útvonalon szépen, egyre inkább megmutatkozik a három óriás. Tessék választani!

A Zsigmondy mendékház

ausztria-4818.jpg

Hamar megérkeztünk az elágazáshoz, ahol elkezdődött a hegymenet. Az idő nagyszerű volt, a nap sütött és nagyon hangulatosan világította meg a körben elterülő óriási hegyeket. A túra igazából az Eiserkofel hegy körül kerül egyet, ennek oldalában szuszogtunk lelkesen. Balról a másik oldalon - az Elferkofel magasodott fölénk. Jó tempóban haladtunk és a hogy egyre feljebb jutottunk úgy csökkent a hőmérséklet is. Persze azért a folyamatos izzadás és izommunka kissé morál rontó tud lenni... Viszont nem csak nekünk:

Párás dolomit

ausztria-4813.jpg

A Turisták Lapja 1935-ös évfolyamában van egy alpin beszámoló a környékről, ahol a szerző, Skolil Ottó, a Dreizinnen hüttéhez való izzasztó és megerőltető felkapaszkodás kapcsán viccesen a következőket írja: "Az ördögbe is, mi van ebben élvezet? - kérdi megrökönyödve a nyájas olvasó. S a szerző készen áll az őszinte felelettel: Bizony ebben semmi, de semmi élvezet nincsen... A gyönyörűség ott kezdődik, ahol a zsákcipelés véget ér: az első menedékháznál, a hegyek között." Én jót nevettem rajta, azt hiszem ez jól megragadja a túrázás ambivalens voltát... 

Törmelékmező a hüttétől

ausztria-4811.jpg

Kevéssel az elágazás után egy hófoltba botlottunk. (Oké nem folt volt, hanem egy barlang szerű képződmény) Nagyon érdekes, hogy hogy sikerült neki úgy olvadni ahogy... Tovább haladtunk és a Zwölferkofel bizarr sziklaformái egyre inkább megmutatták magukat (nos igen, itt nem hirtelen történik a megpillantás). Habár az idő szép maradt, a sziklák teteje felhőbe burkolózott. Ezt annyira nem bántam, mert a pára, a fény és az árnyék játéka páratlan szépségűvé tette a csúcsokat.

Csoda. ott két túrázót ki lehet szúrni középen!

ausztria-4862.jpg

A Zsigmondy menedékház épp jó helyen áll. mintegy 750 méter szint leküzdése után nagyon jólesett leheveredni a menedékház feletti padokra és csak bámulni a szemközti csipkés csúcsokat. Kissé alattunk a sziklatörmeléket keresztezve emberi alakok látszottak, ahogy hangyaként gyalogolnak az irdatlan sziklák alatt. És hamár van lehetőség, miért is ne ittunk volna egy frissítőt a Zsigmondy hüttében? Maga a menedékház 2224 méter magasan trónol a hegyek közt. Nevét Zsigmondy Emilről kapta. Zsigmondy 1861-ben, Bécsben született magyar származású hegymászó volt. 1885-ben hegymászó balesetben vesztette életét. Fiatal kora ellenére több, mint 100 3000 méter feletti csúcsot mászott meg életében. Annyira kiváló hegymászónak tartották, hogy később, mikor már olasz kézben volt a ház, annak nevét csak megtoldották a szintén nagyra tartott, de olasz nemzetiségű hegymászónak Comicinek a nevével.

A Pian di Cengia hütte

ausztria-4851.jpg

A 88 ágyas menedék télen zárva tart és ahogy elnéztem szinte mindig teltházas, mivel nagyon sok mászóút van a környékén, rengeteg via ferrátán lehet keresztül-kasul szelni a sziklákat. És itt a menedékháznál már tulajdonképpen az aznapra tervezett szintemelkedés javát le is küzdöttük és ugyan volt még hátra pár száz méter, de jobban eloszlott, szóval mondhatjuk, hogy innentől jobban tudtunk a környékre koncentrálni.

Feltűnik a Dreizinnen hütte

ausztria-4874.jpg

És ebben a magasságban már tényleg csak sziklák, egy kevés virág és a fű, ami körbevesz minket. Egyszerűen bámulatos. Ugye a Dolomitok ezen részén az I. világháborúban súlyos harcok folytak. Egy korabeli beszámoló  - Turistaság és Alpinizmus 1915-16-os számából: Hefty Gyula Andor: Tirol védelme -, sorra veszi az ottani hadszíntér történéseit. Leírása alapján mind a Zsigmondy, mind a Drei Zinnen hüttéket rommá lőtte az olasz fél. És, hogy erről miért írok? Nos a mai napig több helyen láthatóak az akkori katonák által kifaragott utak, bunkerek, több helyen épp azt használják ma a turisták...

A hütte nyugatról háttérben a Paternkofel

ausztria-4930.jpg

A sziklák közül lassan egyre inkább szintben vezetett utunk, hamarosan megérkeztünk a Pian di Cengia hüttéhez. Ez egy magán hütte olyan szempontból, hogy nem tartozik a turista egyesületekhez, így pl. nem ad kedvezményt a tagsági kártyára. 15 fő tud fenn aludni itt 2625 méter magasan. Menő. Mi itt nem álltunk meg, mert a frissítő még kitartott és inkább arra gyúrtunk, hogy a Dreizinnen hüttében állunk meg egy hosszabb szünetre. Így tehát a hágó felé indultunk, ami egy kőhajításnyira van a menedékháztól. És onnan már csak lefelé kellett mennünk. 

A Három nővér

ausztria-4932.jpg

Törmelékmezőn gyalogoltunk tovább a hegy oldalában. Messzebb a Laghi dei Piani tengerszem látszott és már kivehető volt a menedékház is, viszont a Három Nővér még nem mutatta meg magát. Ekkor már jó ideje látszott, hogy amerre utunk visz elég sötét felhők gyülekeznek és el is kezdett csepegni az eső. Gyorsan felvettük az esőruhánkat - ugye ilyenkor derül ki, hogy pl. nem érdemes csomóra kötni a tároló zsák száját, mert nem lehet valami gyorsan kivenni az esőkabátot... Ilyenkor pedig egy perc is sokat számít, az ilyen esők hirtelen jönnek és intenzívek is eléggé. Viszont most nem kaptunk nagy ízelítőt belőle szerencsére és kvázi szárazon értünk el a Dreizinnen hüttéhez.

Na, melyik a fotóarca?

ausztria-4965.jpg

És micsoda páratlan kilátás fogadott minket ott! A Tre Cime sziklatornyai egyszercsak feltűntek, ahogy kijöttünk a hegy mögül. Elég sok túrázó gyűlt össze a háznál, de szerintem ez csak töredéke volt  a megszokottnak, mert jóval több asztal és pad volt kirakva, mint amennyi vendég volt. Igaz itt látszott, hogy az eső nagyobb nyomot hagyott, szóval szerencsénk volt, mert épp megúsztuk az égi áldást. Miután kibámészkodtuk magunkat bementünk egy levesre. Na, azért odabenn igazi hütte hangulat volt rengeteg vendéggel, de épp volt egy asztalvég, ahová le tudtunk ülni. Sőt épp a konyha zárás előtt vagy negyed órával érkeztünk. Király. 

Fény-árnyék játék

ausztria-4937.jpg

Pár szóban a hüttéről. A 2405 méteren álló menedékház az egyik legnépszerűbb a környéken. Tekintve, hogy milyen páratlan kilátás nyílik innen ez egyáltalán nem meglepő. A weboldalukon foglalási rendszer van. Összesen 140 ágyuk van... Szóval ez egy nagyüzemi hütte. Én jobban csípem a kisebbeket, de ízlések és pofonok...Miután ettünk még egy jó fél órára kiültünk a sziklákra és gyönyörködtünk. A három bástya csúcsa hol eltűnt, hol kikandikált a felhők közül. Mikor legutóbb itt jártunk jóval alacsonyabban voltak, meg akkor sokkal közelebb haladtunk el hozzájuk. De minden oldalról és szögből bámulatosak... Aztán azon gondolkodtam, hogy a menedékháznak melyik a fénykép profilja? Mert az a helyzet, hogy minden oldalról tökéletes fényképet lehet lőni róla... 

Lefeléausztria-4969.jpg

Aztán elindultunk lefelé. Az első részen hatalmas zöld gyep és a tavak páratlan panorámája kísért minket. Az idillt csak egy-egy hatalmas mennydörgés robaja törte meg. És innentől folyamatosan a tarkónkban lihegett az eső. Szépen ereszkedtünk lefelé, de ugye ismerős, mikor a lefelé vezető út nem akar véget érni? Hát itt is ez a helyzet. Tulajdonképpen elég kényelmes út lefelé, mert nem nagyon meredek, több helyen simán olyan, mint egy murvás út. Persze a törpefenyős rész itt is adja!

Laghi dei Piani ausztria-4961.jpg

 És aki arra tippelt, hogy sikerült elkerülnünk az esőt, annak csalódnia kell, mert természetesen elért minket. Már viszonylag közel voltunk a völgyhöz, mikor csendesen rákezdte. Aztán egy negyed óráig hasonló intenzitással folytatta, aztán az utolsó negyed órát már erősebb esőben tettük meg. De igazából akkor szakadt le az ég, mikor visszaértünk az autóhoz, szóval aznap többszörösen szerencsések voltunk... 

Magasságosausztria-4982.jpg

Nos ez egy hihetetlen túra. Aki teheti csinálja végig. Alul linkelem az útvonalat, bár a dolomitos Rother Túrakalauz is tartalmazza. Azért nem árt, ha az ember felkészül. Aki nincs hozzászokva az ilyen szintekhez, annak elég kimerítő lehet, de igazából nem vészes annyira. Víz és esőálló ruházat legyen mindenkinél és nem árt, ha az időjárás jelentést is figyeli az ember. Alul látható az útvonal. Nos itt a szintemelkedés tuti nem jól van számolva, az óra ami mérte állandóan ilyeneket csinál... A helyes magasságkülönbség 1100 méter körül volt. A táv olyan 16-18 km.

Olyan elképesztően jó kiülni egy hütte teraszára, vagy leülni a sziklákra és ezt a csodálatos látványt megpróbálni elraktározni az emlékek között... Biztos, hogy visszamegyünk. 

Ha tetszett kérlek kövess minket Facebookon!

Hamarosan újra egy alpesi túrabeszámolóval jelentkezünk!

A viszont látásig: hajrá kifelé fotózni!

 

A Hochschwab csúcsa körül

A Hochschwab csúcsa körül

A Hochschwab csúcsa körül

Avagy a kőszáli kecske paradicsom. 2. rész

Az előző részt ott hagytam abba, hogy a Hochchswab hegy csúcsára történő túránkat a Voisthaler hüttében töltött éjszaka után frissen, kellemes reggeli elfogyasztását követően folytattuk az aznapra tervezett lényegében rövid, de annál izgalmasabb útvonalon. (A Hoschschwab hegyen vagyunk, egy három napos trekking keretében. A Seewisen melletti parkolótól indulva, ha esetleg az előző rész kimaradt.) Mesés völgyben indultunk útnak. Ugyan eddig nem tértem ki rá, de az egész környék telis-tele volt ezer féle vadvirággal, tehát ha azt írom mesés látvány kísért minket, akkor nem csak a tobzódó sziklacsúcsokra, a bájos hófoltokra, a kőszáli kecskékre gondolok, hanem erre is... 

Érkezik az utánpótlás

hochswab-3497.jpg

Alig tettünk meg pár métert, egyszer csak helikopter forgószárny zajára lettünk figyelmesek, ami messze visszhangzott a sziklafalak között. Először hegyi mentésre gondoltunk, de több oda-vissza forduló után nyilvánvalóvá vált, hogy utánpótlás szállítás zajlik az éjszakai szállásunknak kinézett Schiestlhaus menedékházba. Mivel oda nem vezet kötélpálya, mint pl. a Voisthaler hütte mellé, a szállításnak ezt az olcsónak nem mondható módját használják, egyébként 1974 óta.

Hómaradvány mindenfelé

hochswab-3403.jpg

Hamarosan szembe jött velünk az a két idősebb osztrák  házaspár, akik éjszaka ugyanabban a hüttében aludtak, mint mi. Megpróbáltak beszélgetni velem, de mivel nem tudok németül, így nemzetközi módon kézzel lábbal próbáltuk dicsérni egymásnak a hegy szépségét, majd felhívták a figyelmem, hogy oldalt nem messze egy állat van. Nos nem tudtam mire gondolnak, ők, meg nem tudták, hogy hogy fordítsák angolra és így a mountain cat kifejezéssel írták le a titokzatos jószágot. Nos, mielőtt megörülhettem volna, hogy netán valami hegyi ragadozó bujkál a sziklák között rájöttem, hogy simán a mormota kapott ilyen vicces nevet ezen a bábeli találkozón. 

Azért a helikopterből is jó lehet a kilátás

hochswab-3368_1.jpg

Viszont a mormota legalábbis cuki volt. Egyébként több helyen hallottuk, ahogy az őrszemeik a jól felismerhető füttyögéssel riasztották a társaikat, mikor megjelentünk egy-egy kolónia mellett. Természetesen a kőszáli kecskék is folyamatosan láthatóak voltak. Több helyen a hófoltokon hűsöltek a nagy melegben. A meleg egyébként annyira nem  volt elviselhetetlen, viszont az uv sugárzás hihetetlen erős volt és hiába kentük magunkat 30 faktoros krémmel, így is simán lebarnultunk. A vízről nem ejtettem szót, azt reggel a menedékházban kaptunk az ivótasakjainkba. Sajnos nem nagyon van természetes vízforrás az útvonalon.

Gigantikus sziklafalak közt jönnek szembe az osztrák nyugdíjasok

hochswab-3376.jpg

És ha már az útvonalról írok, akkor megosztom, hogy egy rövidebb és egy hosszabb út is vezet felfelé. A mi általunk használt a hosszabb út, viszont ez az érdekesebb is, mert majd látszik is, hogy egy meredekebb, létrákkal és láncokkal kiépített rész is van benne. Az meg nem csak fárasztó, de azért tényleg kissé izgalmasabb. Az, aki nem szereti a meredekebb, kitettebb helyeket inkább használja a másik utat - egyébként azt használták az előző részben megismert túrázók is 90 évvel ezelőtt) a Meran steig nevűt. De én magam nem vagyok egy sziklamászó alkat mégsem éreztem semmi kellemetlent felfelé, tehát szerintem simán jó, de legalábbis izgalmasabb útvonal. 

Ott szemben a cikk-cakkon kell majd továbmenni

hochswab-3410_1.jpg

Közben jónéhány hófolton áthaladva felértünk egy kisebb gerincre. innen már látszott a szemben lévő sziklafalon kanyargó ösvény, ami előre láthatólag igen szuszogós volt. Nem találkoztunk sok turistával, valószínűleg még korán volt és aki a hegy lábától indult el, az csak később ér ilyen magasra. Kivéve, ha fut. Ebből van kevesebb. Ami a legjobb volt, hogy abszolút időmilliomosokként akkor, ott és annyit álltunk meg, amennyi jólesett. Figyeltük a Hochschwabra a sziklafalon felmászókat messziről, az itt-ott felbukkanó állatokat, vagy a helikoptert, ahogy szorgoskodott.

Nem tűnik megerőltetőnek. Az.

hochswab-3419.jpg

Apró léptekkel értük el hamarosan a híres létrákat a meredek ösvényen. Mögöttünk egy helyi túrázó igyekezett, aki hamarosan meg is előzött minket. Mondhatnám, hogy persze mert nagyobb volt a zsákunk, de valljuk be, hogy a kondija erősebb volt... Ami kissé rossz döntésnek tűnt egy túrázó, - talán - család részéről, az az volt, hogy ezen a meredek, kapaszkodós részen szembe jöttek velünk. Persze le lehet ereszkedni itt, de azért felfelé biztonságosabb, pláne, hogy több helyen nagyon szűk a hely. Érdemesebb itt felfelé, a másik útvonalon pedig lefelé menni.

A láncos rész

hochswab-3426_1.jpg

 Aztán felértünk a mászós rész tetejére. Nem messze innen van a Fleischer bivak, egy menedék vész esetére. A csúcs onnan már nem volt messze. Felérve természetesen csodálatos panoráma fogadott minket. Elég sokáig elidőztünk, hiszen a menedékház nem messze már látszott kissé lejjebb, szóval nagyon ráértünk, még csak olyan délután egy lehetett. A csúcsról el lehet látni egész a Grossglocknerig, bár az igazat megvallva nem igazán tudtuk kivenni, hogy melyik csúcs lehet az. Hatalmas fém kereszt áll a csúcson, dacolva az elemekkel.

A Fleisher bivak

hochswab-3442_1.jpg

 A Schiestlhaus nagyon közel van a csúcshoz. Remek rálátás nyílik a modern épületre végig a csúcsról lefelé. A helikopter még mindig hordta az anyagot, igazán remek volt nézni, ahogy kigyorsít, miután leakasztották róla a terhet. Jó nagy hófoltok mellett ereszkedtünk le és hamarosan a menedékház teraszán fogyasztottuk a jól megérdemelt frissítőnket. Totális nyugalom. Szinte nem volt még turista, mikor odaértünk. Később felpakoltunk a hálóterembe, ami a Vosithaler hüttéhez képest jóval modernebb kinézetű, kicsit jobban el lehet szeparálódni a többi ott alvótól, mivel kis fakkok vannak három szinten kialakítva a teremben. 

A Hochschwab csúcsa

hochswab-3461.jpg

 Maga a menedékház 1884-től áll itt, na persze nem a mostani, hanem az elődje. A jelenlegi ház passzív ház, nincs energia összeköttetésre szüksége a külvilággal. Napelemek segítik a fűtést, az esővíz 100%-át hasznosítják. Mivel a Hochchswab Bécs egyik vízbázisa nagyon szigorú a szennyvízkezelés, amit UV fény segítségével hajtanak végre. 34 m3 víztartályba gyűjtik az esővizet. Sajnos az egyik dolgozó elmondása szerint mivel szeptember óta nem esett eső a területen, így víz egyáltalán nincs a házban. És ezt így kell érteni, tehát a csapok zárva, és ivóvizet is ásványvízként kell megvásárolni, nem túl előnyös áron. Bár ne feledjük, hogy olyan helyen áll az egész épület, ahol nem is kellene, hogy legyen bármilyen épület. Nos, ahhoz képest nem is drága.

Lassan megérkezünk a Schiestlhaushoz

hochswab-3482.jpg

Ebédre ettünk egy fantasztikus gombóc levest. (Hihetetlen jó konyhája van a menedékháznak!) pihentünk, kicsit körülnéztünk  a környéken. Ahogy mentünk bele az estébe egyre több és több túrázó érkezett éjszakára. Volt egy nagyobb iskolás csapat is köztük. A folyosón rendes powerbank hubok voltak kirakva a sok telefonnak. Naplemente környékén kiültem a ház mellé és csak bámultam a messzeségbe. Ja, meg fotóztam néhányat. Egy kőszáli kecske mellettem néhány méterrel robogott el, mikor megijedt néhány túrázótól. Igazán egyedi ilyen magasan lenni este. Az éjszaka nyugodtan telt, legalábbis nekem, mert füldugóval aludtam. Lala reggel mesélte, hogy viharos szél volt éjszaka.

Manöken a naplementében

hochswab-3556.jpg

Reggel 7:30-tól lehetett reggelizni. Persze nem muszáj, ha az embernél van valami harapnivaló, akkor ezt a költséget, ugyanúgy, mint az ebédet és a vacsorát ki lehet váltani saját étellel. Mi most inkább a kényelmet választottunk, részemről a kisebb súly miatt. A reggeli bőséges volt és annyira jó szép nyugodtan reggelizni a sok túrázó között. Amúgy csak német nyelvű beszélgetést hallottunk, úgy néz ki a turizmus azért még nem tért vissza a járvány előtti szintre. 

Az érzéseket elég nehéz visszaadni...

hochswab-3565.jpg

Az utolsó napra azt terveztük, hogy nem ereszkedünk le a Voisthaler hütte felé, hanem a platón megyünk vissza a parkolóhoz. Ehhez csak egy dologból volt kevés, tekintettel arra, hogy hét ágra sütött a nap, ez pedig a víz volt. Ugyan egy-egy üveg vizünk volt, de kérdéses volt, hogy ez elég lesz-e? Az útvonalon azonban volt jelölve egy forrás, ha ott valóban van víz, akkor semmi baj nem lehet. Ok, - mondtam Lalának -, akkor menjünk arra. Olyan tíz perc gyaloglás után egy kecske csapatba botlottunk, akik épp a turista úton pihentek. Hogy ne zavarjuk meg őket egy kisebb kerülővel, tisztes távolságot tartva haladtunk tovább.

Nem ijedősek, na...

hochswab-3607.jpg

Egyébként tényleg hihetetlen mennyi állatot láttunk odafenn, elképesztő, hogy mennyire közel enegedik az embert magukhoz. Persze nem akartuk megriasztani őket, inkább tartottuk a távolságot, de simán olyan 10 méterről, még nem futottak el. A plató, amin haladtunk olyan 1800 méter magasan fut, két oldalt nagyon meredek sziklafalak határolják, a teteje pedig olyan, mint egy gyepszőnyeg, csak olyan, ami egy rakás virágot is kapott díszítésnek... Alapvetően kisebb szintekkel találkoztunk lefelé és felfelé. Hamarosan elértük a Voisthaler hütte elágazását, ahol végső döntésként a plató mellett tettük le a voksunkat.

Powered by Wikiloc

A hegyoldalt megkerülve egy elég meredek hónyelvet keresztezve jutottunk el a forrásnak otthont adó völgybe. Ez egy hatalmas teátrum szerű hely volt, alján pedig ott csordogált a friss jéghideg vizű forrás! Jó meleg volt, egy felhő sem zavarta a napsütést, így nagyon jól esett a frissítés. Nem hazudok, mikor azt mondom, hogy a világ császárának éreztem magam a rengeteg vízzel ott fenn a hegyek között... Megtöltve ivótasakjainkat, felfrissülve indultunk tovább. Leküzdöttünk egy erősebb emelkedőt, aztán fantasztikus sziklafalak fülé kerültünk. Lélegzetelállító méretek.

Alkalmi túratársaink kereszteznek egy hófoltot

hochswab-3622.jpg

Ez az útvonal  nem sűrűn látogatott szerintem, mert csak egy párral futottunk össze, vagyis lényegében kerülgettük egymást, mikor ki haladt épp gyorsabban. Igazából ez az útvonal a csúcstól lefelé ajánlott, mert a platóról való leereszkedés, ami még előttünk volt bizonyította, hogy felfelé az elég erős lenne... De vissza a sziklák közé! Szóval szépen gyalogoltunk, néha megálltunk gyönyörködni a kőszáli kecskékben, vagy a hihetetlen látványban. A kijelölt utat elhagyva felmásztunk a Severinkogel nevű - inkább magaslatnak mondanám, mert nem nagyon emelkedett ki a hegyhátból - csúcsra, ahonnan egy búcsúpillantást vethettünk a Hochschwab csúcsára.

Egy kilátás az ezerből

hochswab-3631.jpg

Aztán megérkeztünk a völgybe levezető úthoz is. Már előre látszott, hogy nem lesz egy leányálom, mert kis cikk-cakkokkal ereszkedett elég csúszós, murvás, talajon. És azért leereszkedni 1900 méterről 900 méterre 4 km-en az nyilvánvalóan egy térdgyilkos vállalkozás. Dehát ezért volt nálunk a bot ugye... Szenvedősen ereszkedtünk egyre lejjebb és lejjebb, lassan beértünk a törpefenyők közé. A hőmérséklet egyre inkább emelkedett. Remek illatú fenyőerdő következett, aztán egy rövid szakaszon műút és már ott is voltunk a parkolóban. A három nap alatt 35 km-t és 2000 méter szintet mentünk.

A hatalmas sziklafalak

hochswab-3644.jpg

Az ilyen több napos túrák kicsit a hétköznapoktól elszakadva rengeteg feltöltődést adnak. Amikor nem kell mással foglalkozni, csak azzal, hogy gyalogolj, meg hogy hol van egy jó fotólehetőség, az nagyon leereszti a felgyülemlett feszültséget. Természetesen mindenkinek ajánlom, hogy végigmenjen akár ezen, akár egy másik útvonalon a Hoschschwab hegyvonulaton (van elég sok menedékház a környéken, ha nem ebből az irányból mászik fel az ember). Költségekben a benzinen kívül a szállás érdekes, ez olyan 6000-10000 forint éjszakánként. Az étkezés osztrák árszinten van, ott lehet saját elemózsiával is számolni, de azért igen jól esik egy remekül elkészített leves, vagy főétel, mikor fáradtan megérkezünk valahova. 

Konkrétan egy virágoskert

hochswab-3617.jpg

Egyébként láttam bivakoló fiatalokat is nem messze a hüttétől, tehát azért van, aki ezt bevállalja, de elvileg nem lehet, szóval érdemes a menedékház hálózatra építeni. Ugye az áraknál azért azt figyelembe kell venni, hogy az osztrák fizetések magasabbak az itthoniaknál, tehát nekik egy ilyen túra jóval kevesebbe kerül fajlagosan. Mindegy is, aki teheti látogasson el ide. Igazán nincs messze Magyarországtól és fantasztikus hegyvilág otthona a Hochschwab. Mi a részünkről még egy osztrák utat mindenképp teszünk július végén, akkor a Hohe Tauern mellett lakunk majd. Tuti fogok írni róla, szóval, ha érdekelnek még túrabeszámolók, akkor iratkozz fel a Facebook oldalunkra, hogy ne maradj le az újabb írásokról!

És ő sem fél

hochswab-3666.jpg

A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!

Meg itt van néhány extra kép, mert egyszerűen nem tudom magamban tartani!!!

A Hochschwab a távolban

hochswab-3693.jpg

A völgy 1000 méterrel alattunk 

hochswab-3709.jpg

Fenyvesben 

hochswab-3731.jpg

Havas

hochswab-3636.jpg

Ez pedig még a csúcs előttről egy képhochswab-3485.jpg

Hütték között a Hochschwabon

Hütték között a Hochschwabon

Hütték között a Hochschwabon

Avagy a kőszáli kecske paradicsom. 1. rész

Majd egy éves magashegy megvonás után végre újra lehetőséget kaptunk arra, hogy belevessük magunkat a fantasztikus panorámák, égbetörő csúcsok világába. Ugye a Covid járvány miatt tavaly egyszer néhány napra tudtunk csak hasonló helyre utazni, akkor a csodálatos Bad Gastein környéki hegyeken barangoltunk. Utána és előtte a hazai hegységeké volt a főszerep, már amikor egyáltalán lehetett belföldön utazni... Tulajdonképpen a tél egész jól alakult, mert a Bükkben, a Mátrában és még a Karancson is jártunk igazi havas tájakon... Aztán jött egy két hónap kényszerpihenő, mikor is végtagom kímélése céljából nem igazán voltam aktív fizikailag. Gyógytorna, stb. És igazából ez a most bemutatásra kerülő túra az első, ami egy próbája is volt az elmúlt időszaknak, mármint, hogy mennyire jól bírja majd a lábam a terhelést. A fokozatosság elvét magam előtt tartva, valamint a szellemi pihenés érdekében döntöttem úgy, hogy három napra húzzuk el ezt az egy nap alatt is teljesíthető túrát. Pontosítok, szóval magát a csúcsot simán meg lehet járni egy nap alatt, de mi egy kicsit hosszabbra vettük, így 2100 méter szintkülönbség és kb. 36 km táv volt benne. Azért ez egy napra sok lenne. Legalábbis nekem, bár nem próbáltam... Ja és a fokozatosság sem teljesen úgy működött, mint terveztem. Lássuk a részleteket!

Kilátás a parkolóból

hochswab-3248.jpg

A Budapesttől 4 órányi autóútra lévő Hochchswab hegyet néztük ki, mint úticélt nagyrészt közelsége miatt. Azt terveztük, hogy egy éjszakát a Voisthaler Hüttében egyet pedig a hegycsúcs melletti Schiestlhaus menedékházban töltünk majd. A hüttékbe általában jó előre lefoglalni a hálóhelyet, mert érkezési sorrendben is lehet ott aludni, de azért biztosabb, ha tartanak fel helyet a fáradt vándornak. Mondjuk a Voisthaler Hüttében nem is lehet foglalás nélkül aludni. Mivel túratársam, Lala beszél németül, így egész könnyen sikerült e-mail és telefon segítségével mindkét szálláson foglalni. (Majd lentebb lesz link is) Persze angolul is simán lehet intézni ezt (Aki nem beszél angolul annak meg ott a google translate, ugye...)

A völgy eleje

hochswab-3251.jpg

Ami igazán remek abban, ha a hegyen alszik fenn az ember, hogy nem kell nagyon korán elindulni. Ez ráadásul budapesti indulással egyébként is még korábbat jelentene... Úgyhogy laza időbeosztással számolva olyan 7-8 közt indultunk el, hogy kettő óra múlva már a határon ellenőrizzék az oltási igazolásunkat. Azóta már van EU-s igazolás is, de nekem még a sima kétnyelvű, Lalának pedig a konzulátus honlapjáról letöltött dokumentuma volt háziorvos igazolásával. Probléma mentesen jutottunk be az országba. (Astra és Pfizer oltásunk van). Dél körül érkeztünk meg a Seewiesen település határában található panorámás parkolóhoz, ahol sok csak épp úton lévő utazó áll meg egy fénykép erejéig, mert a Hochschwab és a hozzá vezető völgy látványa igazán magával ragadó.

Nincs is messze

hochswab-3264.jpg

Kisebb étkezés után bakancsot húztunk, felvettük a zsákokat és megindultuk felfelé a hőségben. Igen, hiába majd 900 méteres magasságból indultunk, a párás, fülledt levegő egyértelműen nyarat jelzett... Van egyébként egy másik parkoló is a közelben, sok autó inkább ott parkolt, ahogy láttuk. Ez kb. egy km-re van az úttól, egy kis kápolnával díszített lehajtón továbbhaladva. A gyaloglás is ezen a murvás úton kezdődött. Az első napra 8 km gyaloglást és egy kb. 600 méter szintkülönbséget prognosztizáltunk. Bemelegítésnek, ahogy írtam is tökéletes. Sietni sem kell, átadhatjuk magunkat a tájnak. 

Igazi alpesi hangulat

hochswab-3269.jpg

Elég sokáig csak szintben haladtunk, hangulatos fenyőillat érződött a fák közt. 1284 méter magasan érintettük a Florlhüttét, ami egy igazából nem működő menedékház, ahol megpihenni azért meglehet a padokon. Egyébként ezek az épületek látszódnak a parkolótól is. Továbbgyalogolva itt-ott előbukkantak a völgy két oldalán sorakozó hatalmas sziklafalak és ahogy kezdtük a törpefenyők szintjére érni valósággal lataglóztak hatalmas méretükkel. Ekkor már azért erősen izzadtunk ugye nem kell mondanom... Olyan 2 km-re a hüttétől úgy döntöttünk, hogy nem az egyenes utat, hanem egy kisebb kerülőt választunk, ami becsatlakozik egy másik irányból közelítő útvonalba, mert esetleg látványosabb lehet, ha az épületet szintben közelítjük meg.

A távolban a Hochschwab csúcsa előtte peidg a Voisthaler Hütte.

hochswab-3301.jpg

Ezt igen jól tettük, mert a meredek emelkedők, majd egy kerítéssel lezárt legelőn átkelve egyszercsak egy magaslaton álltunk, ahonnan mind a ház(ak), mind a Hochschwab óriási tömbje is látszódott. Azt hiszem ekkor mondtam ki először, hogy hú... Gyalogoltunk tovább, keresztezve az első hófoltot, amit a napokban még jó sok követett és hamarosan már a Voishtaler Hütte teraszán fogyasztottuk a megérdemelt frissítőt. Itt csekkoltuk, hogy akkor végülis mennyi volt a táv és a szint és meglepve konstatáltuk, hogy bizony majd 900 métert másztunk felfelé és 13 km-t jöttünk. Ez azért több volt, mint előre számoltuk... Sikerült remekül bemelegíteni. Nehéz elhinni, de ez az épület (bizonyos folyamatos hozzáépítéseket nem számolva) 120 éve áll itt. Viszont, ahogy a fényképeken is látszik jelenleg is épül mellette egy másik, újabb menedékház, mert sajnos a régi már nem felújítható gazdaságosan... 

A menedékház egy 1904-es képeslapon

hochschwab-voisthaler-huette.jpg

A ház üzemeltetői közül az egyik hölgy beszél magyarul, meg is kérdeztük tőle, hogy mi lesz a sorsa a régi épületnek és sajnos azt a választ kaptuk, hogy lebontják... Kár érte, de a felújítással már nem lehetne igazán modernizálni az épületet. Azért kicsit nevettünk, hogy a tűzvédelmi szempontoknak sem igen felel meg a ház teljesen, mert így is sikerült neki 120 évig állnia... Az új épület még nem készült el a Covid miatti csúszás okán, de egy menő, modern épület lesz. Rajtunk kívül két osztrák idősebb házaspár volt a vendég, így a hálóteremben csak ketten aludtunk. Összesen 60 fő tud megaludni itt, szóval kijelenthetjük, hogy így hatunkkal nem volt nagy a forgalom. Este még felmásztunk egy kicsit magasabbra, hogy onnan nézhessük az esti fényeket. A környező csúcsokról fura hangokat hozott a szél. Eltartott egy ideig, mire kiszúrtuk a kőszáli kecskéket a mellettünk lévő magaslaton. Igazán felemelő pillanat, mint ahogy az is, hogy az ablakunk alatt is kőszáli kecskék legeltek... 

És napjainkban. A hátsó épület már az új építés. (észre sem vettem, de a két kép majdnem ugyanabból szögből van fotózva!)

hochswab-3341.jpg

És hamár szóba került a hütte története, akkor repüljünk is vissza egészen 1931-be a Turistaság és Alpinizmus folyóirat egyik 1931-es számával, amiből megtudhatjuk, hogy Wilczek József öt túratársával január 01-én elindult, hogy a Hochchswab platóján végigsízzen. Ők is ugyanebben a hüttében szálltak meg. Egyedüli vendégek voltak, este a házigazdával még átbeszélték a másnapi tervet, szomorúan vették tudomásul, hogy a csúcs melletti Schiestlhaus aznap bezárt és még a winterraum (téli menedéknek használható szoba) sem fogadóképes. De mivel ragyogó reggel köszöntött rájuk, így az indulás mellett döntöttek.

Színkavalkád a hálóterem ablakából

hochswab-3343.jpg

Ahogy már épp a csúcs közelében voltak, hirtelen meglepte őket egy hóvihar, ők pedig úgy döntöttek, hogy egyszerűbb, ha tovább mennek a Schiestlhausig. De nem találták a hatalmas szélben és hóban. Már épp kezdtek kétségbe esni, mikor a semmiből egyszercsak kirajzolódott a menedékház sötét alakja. Mivel minden ajtó zárva volt, az egyetlen betörhető ablakon keresztül másztak be a házba, ami ilyen módon valódi menedék lett számukra. Befűtöttek és főztek valamit, aztán erősen gondolkodtak azon, hogy vissza kellene menni  a Voisthaler hüttébe szólni, hogy mi történt, mert ennek elmaradása egy esetleges mentőcsapat elindulását vonhatta maga után. De mivel a vihar tombolt ott éjszakáztak. Reggel üzenetet hagytak, hogy az okozott kár és az elfogyasztott javak ellenértékét később ki tudják fizetni, majd leereszkedtek a Voisthaler hüttébe épségben. Szerintem remek történet és a varázslatos, hogy ugyanabban a házban aludtunk csak 90 évvel később...

Alkonyi hangulat

hochswab-3338.jpg

Nos, mi sokkal kellemesebb időben, de hasonló szépségű reggelen vágtunk neki a második napnak, miután teljesen emberi időben reggel 7-es kelésünk, majd nyugodt reggelink után összeszedelőcködtünk. Annyit érdemes észben tartani, hogy ebben a hüttében is nagy érték a víz, szóval mosakodni és fogat mosni épp lehetett, de zuhanyozni nem, ahogy általában máshol sem. Erre jobb felkészülni. A konyha remek, ahogy az Ausztriában megszokott, és nagyon kedves volt velünk mindenki, szóval teljes szívből ajánlom ezt a menedékházat!

A következő részben folytatjuk a túrát, felkapaszkodunk a csúcsra és találkozunk majd kőszáli kecskékkel is. Ha érdekel, akkor javaslom, hogy Facebookon kövess minket, akkor tuti nem maradsz le róla!

A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!

Naszály kör

Naszály kör

Naszály kör

Hosszabb kihagyás után, amit mondjuk úgy rehabilitációs szükségszerűség okozott a hétvégén sikerült egy rövid, kb. 10-11 km-es túrát tennünk a fokozatos igénybevétel szem előtt tartásával. Nos igen, úgy kellett választani távot, így pedig helyet, hogy körtúra legyen és ne haladja meg a fenti távolságot. Így esett a választás a Naszályra. A Naszályra, amit messziről sokszor láttunk már, de fel nem másztunk rá soha. 

A Látó-hegyen

eredeti-2558.jpg

Tekintve, hogy ez a túra igen rövid volt, nagyon hosszú poszttal most nem tudok szolgálni. Még csak meg sem áztunk rendesen, ahogy szoktunk, mert csak egy kis permet hullott egy rövid ideig. Mondjuk, ha délutánig elhúztuk volna a túrát, akkor tuti elázunk nem is egyszer... A megkésett tavasz rengeteg szépséget tartogatott szerencsére, sőt talán a késő október és a május ami a két leginkább fotogénebb hónap. Előbbi a levelek, utóbbi a virágok színkavalkádjának köszönhetően.

Tavasz

naszaly-2491.jpg

Túránkat a Gombás pihenőnél kezdtük meg. Korán érkeztünk – kilenc óra előtt, szóval ez relatív, de -csak egy gombászáshoz való kosárral felszerelt csoport várakozott ott két parkoló autó szomszédságában. A Naszály nagy tömbként emelkedik a táj fölé. Magassága 652 méter, tehát nem túl magas, de azért több, mint 450 méter szintkülönbséget kell leküzdeni a tetejéig. 

Az első kilátás

naszaly-2506.jpg

A parkolótól hamarosan a bányász emlékműhöz értünk. Szénbánya volt errefelé a múltban, ma már nehéz meglelni a nyomait. Az emlékmű hat bányaszerencsétlenségben elhunyt bányásznak állít emléket. Egy lazább emelkedőt követve, majd egyre meredekebben követtük az ösvényt felfelé. Nem sokkal később viszont már a gerincre értünk, ahol találkoztunk az első panorámával is. Innen észak-észak-kelet felé nyílik pompás kilátás. 

Násznép barlang

naszaly-2525.jpg

Az üde zöld növényzet és a millió virág keretezte bájosan a távoli tájat. Nem hagyhattuk ki természetesen a Násznép barlangot, ami a Cserhát negyedik leghosszabb barlangja. Ehhez egy kissé le kellett ereszkednünk a gerincről. Viszont nagyon megéri a kitérő, mert igen impozáns barlangot látogathatunk meg. Több fülke is van a föld alatt, a padló elég sáros, nedves és csúszós. Találkoztunk alvó denevérekkel, akikre való tekintettel nem nyújtottuk hosszúra a látogatást.

Faóriás

naszaly-2577.jpg

A legtutibb kilátást a tetőn álló geodéziai mérőtoronytól reméltük. Nos egy letört tábla szerint nem szabad felmászni rá, de minden látogató automatikusan fordul a létra felé, így mi is felmásztunk. Nem egy felhasználóbarát a feljutás, de nem is azért építették ugye… Azonban felérve dacára a körpanorámának, a magasra nőtt környező fák miatt nem teljes a látvány, de még  így is nagyon szép. Lehet látni a Börzöny egész tömbjét, a Csóványosi kilátó pedig kis tornyával szintén remekül látszott.

A Börzsöny tömbje a kilátóból

naszaly-2543.jpg

Tovább folytatva utunkat, hamarosan egy kisebb tóhoz értünk, majd a Látó-hegy felé vettük az irányt. Nos, ez a kilátópont, a hatalmas kereszttel nagyon elragadó. Itt hosszasan pihentettük szemünket a Duna szalagján. A hatalmas bánya és az általa okozott tájseb sajnos eléggé rontja az összképet, de mindenképp érdemes felmászni erre az 534 méter magas tetőre. Simán kivehető a Visegrádi hegység és a Pilis hegyei is.

Árnyas tó

naszaly-2553.jpg

Lefelé már egy sima ereszkedés volt csak hátra. Még elhaladtunk egy régi bányaterület mellett, aztán hamarosan a parkolónál voltunk. Nos az egész kör nem tartott tovább úgy három óra hosszánál, szóval rövidsége okán – 10 km – nagyon ajánlható ez az útvonal. Igaz a szinttel meg kell küzdeni, de ez konditól függően a „szinte meg sem éreztemtől” az „életemben soha többé nem mászok fel ide” skálán bárhol lehet… Nekem most ilyen finom, kímélő távnak éppen megfelelt, remélem hamarosan teljes erővel vághatunk neki más túracéloknak is!

Addig is: hajrá kifelé fotózni!

A Duna és Vác

naszaly-2560.jpg

Tavasz a Bükkalján

Tavasz a Bükkalján

Tavasz a Bükkalján

Túra Cserépfalu és Cserépváralja környékén

Ha a szívemre teszem a kezem, akkor be kell vallanom, hogy ez a március, hasonlóan a novemberhez számomra eléggé off season, tehát nem sokat túrázok ilyenkor. Ez a két hónap, amikor minden fakó, nagyrészt sok sárra lehet számítani mindenfelé, az meg nem nagyon hozza meg az egyszeri túrázó kedvét ugye... Ja,  és természetesen az esőről se feledkezzünk meg... Bár esőt végül is januárban is kaptunk a Muzsla környékén ugye... Viszont örökké nem lehet a lakásba bezárva lenni, még a járvány közepette sem, úgyhogy a mentális egészségünk megtartása érdekében csak elmentünk egy rövid, kis szintemelkedésű túrára A Bükkaljára. 

A Kis-Farkas-kő szikláin

bukkalja-1597.jpg

A Hór-völgyről már több beszámolóban áradoztam, ott többször is jártunk már, viszont a környéken vannak olyan pontok, helyek, amiken még életemben nem jártam, úgyhogy a völgy bejáratánál lévő parkolótól most nem észak, hanem kelet felé indultunk el. Van egy remek tervem egyébként a közeli Kács környékének bebarangolásához is, de az egy hosszabb táv, amit a kijárási korlátozásokkal teljesíteni ugyan lehetséges, de tekintettel a mi elég ráérős tempónkra ezt majd akkorra hagyjuk, mikor valahol a környéken tudunk aludni egy éjszakát. (Ez egy nagyon érdekes útvonal lesz egyébként, mert 1. nem jártam még rajta, 2. egy 1920-as évekbeli túra útvonalát követi, aminek részletes leírását használva alakult ki a nyomvonal. Szóval érdemes lesz követni minket addig!)

A Kőporos-szurdok

bukkalja-1553.jpg

Szóval keleti irányba indultunk el. Sajnos a Karancs túra óta nem találkoztunk Lala barátommal, mert próbáltuk a személyes kontaktusokat minimalizálni a járvány miatt, most azért tettünk kivételt, mert a helyszínre mindketten külön autóval érkeztünk, tehát csak szabad levegőn találkoztunk, az pedig mindenképp minimalizálja, hogy átadjuk egymásnak a vírust, akár tünetmentesként...

A kaptárkövek környéke

bukkalja-1549.jpg

Tehát először egy legelőn keltünk át a sárga jelzést követve, ami egy aszfaltúthoz vezetett. Mivel gyerekkoromból vannak emlékeim a környékről, a Túr-bucka nevű - ki gondolná: - buckát szerettem volna megnézni, mert úgy emlékeztem, hogy az egy különleges hely. És valóban az. Mondjuk egyáltalán nem hasonlít az emlékeimben élő dombra, de szép sziklaalakzatok veszik körbe, ami még így is megkapó látvány, hogy minden szürke és még az ég is borult volt. Nagyon kellemes ez a  környék. Teljesen ideális gyerekekkel, mert sok érdekes geológiai forma van viszonylag kis területen.

A Hideg-kút laposának szélén

bukkalja-1566.jpg

Nem is kellett sokat mennünk innen, hogy a kőporos szurdokhoz jussunk. Ennek peremén sétáltunk végig az alul folydogáló Mész patak mentén. Szép mély meder alakult itt ki a viszonylag mállékony vulkáni kőzetben. Ha már erre jártunk, akkor a nem messze álló kaptárkövekhez is elballagtunk. A nap is kisütött, így valamelyest a színek is előjöttek. A kaptárkövek nagyon érdekes képződmények. A természetes erózió alakította ki őket, aztán különleges alakjuk miatt az emberek is formálták, különböző mélyedéseket vájtak bele. Hogy igazából mire használták a köveket, arról megoszlik a vélemény. Van, ahol azt írják kaptárakat tarthattak bennük, máshol vallási célokkal magyarázzák őket. Így-vagy úgy, rengetek ilyen van a környéken érdemes meglátogatni őket.

Kökörcsin

bukkalja-1605.jpg

Visszatértünk a sárga jelzésre és a Hideg-kút laposa felé folytattuk az utat. Ez egy vizenyős, vízátfolyásokkal teli terület, ahol a nyomokból ítélve legeltetés folyik. Szép a kilátás a Bükk magasabb hegyeire, hatalmas, öreg fák szegélyezik a völgyet, amik így kopaszon igen mutatósak. Sőt olyan méltóságteljesek. A sárga jelzést itt egy kicsit elhagytuk, hogy a Kis-Farkas-kőre északi irányból mászhassunk fel. Csapásokat követve értünk fel a tetőre, ahonnan korlátozott kilátás nyílt a Mátra felé. Valaki épített egy egyszemélyes kilátót is itt, onnan pedig a Bükk-hegységre lehet látni. Itt fogyasztottuk el az ebédet és ittunk a Lala által - nagyon okosan - hozott forró teából.

A Kis-Farkas-kő, háttérben pedig az eső

bukkalja-1611.jpg

Sajnos a nap elbújt a felhők közé ekkorra. Ez pedig sokkal unalmasabbá teszi a természetet. Sebaj. A tetőről lefelé ereszkedve jutottunk el a Kis-Farkas-kőig, ami egy nagyon szép sziklás rész. Sok kökörcsin nyílt a sziklákon, igazából ez ennek az időszaknak a legjobb része, mármint, hogy ezeket a virágokat ilyenkor lehet látni és nagyon szépek. Sajnos elkezdett cseperegni az eső, a távolban pedig látszott, hogy erősen esik is itt-ott... Lemásztunk, és egy nagyon hangulatos mezőre jutottunk a piros jelzést követve (Dobi-rét). Aztán a mező beletorkollott a Felső-szoros szurdokba. 

Puha, mohás sziklák a Felső-szoros szurdokban

bukkalja-1630.jpg

Nos, épp ősszel voltunk a Rám-szakadékban, ami ugye az ország legmutatósabb szurdoka, de bátran kijelenthetem, hogy, ugyan ez a szurdok szintben nem emelkedik nagyot, de hangulatra és szépsége vetekedik vele. És a szurdoknak meg épp jót tesz a szűrt fény. A mohákkal fedett sziklák szinte világítottak. Parádés virágszőnyeg  borította a lankásabb részeket, kidőlt fák, csend... Szuper hely. És itt valahol kezdett olyan igazán esni az eső. Szerencsére készültünk rá, mert minden előrejelzés erre számított. Szóval esőnadrág, meg esőkabát fel, és hajrá tovább. 

A szurdok eleje

bukkalja-1620.jpg

Láttunk olyan túratársakat, akik sajnos kevésbé készültek fel és egy vadászles alatt voltak kénytelenek kibekkelni a kb. fél órás esőt... Hát, inkább érdemes felkészülni... Cserépváralja innen már nincs messze. Az ott található kaptárkövekhez nem mentünk el, ott már jártunk, de amúgy nagyon szépek azok is. Átkeltünk a falun, és mivel vissza kellett jutnunk Cserépfalura és jelzett út arra nem vezet, így egy még gyerekkorból rémlő csodálatos fenyőerdőn keltünk át. Itt már szőlősök fogadtak minket mögöttük a hegyek vonulataival. A szőlők közt átvágva jutottunk el a Milleniumi kilátóhoz. Szép kilátás nyílt innen az egész falura és a Hór-völgy bejáratára is. 

Fenyvesen át

bukkalja-1653.jpg

És ezzel lassan vissza is értünk a kiindulóponthoz. Elhaladtunk a Berezdi pincesor mellett, aztán át egy mezőn. Szerencsére, ahogy számítottunk rá a völgy bejáratánál álló Remete étterem elvitelre készített ételeket és bár a gulyásleves épp előttünk elfogyott, egy hamburgert azért tudtunk venni, amit a kis camping székeinken ülve fogyasztottunk el. Nem mondom jobb lett volna az étteremben, de ami késik nem múlik! Egyszer visszatér a régi életünk és akkor ezeket mind bepótoljuk. Összegezve: egy 16-17 km hosszú túrát tettünk, szintemelkeds nem nagyon volt. A legmagasabb pont a 364 méter magas Kis-Farkas-kő. Érdemes ellátogatni ide és mivel sok túraleírás van a a környékről simán lehet ennél rövidebb, vagy akár hosszabb túrát is csinálni!

Eső után

bukkalja-1643.jpg

Az az igazság, hogy mi már nagyon várjuk a járványhelyzet javulását, hogy végre hosszabb időre is lehessen utazni, mert azért Szolnokról bárhova elautózni elég sok idő és az este nyolcas (mostmár 10) korlátozással azért elég behatároltak a lehetőségek. Mivel várhatóan elég sok az utazással kapcsolatos dologhoz (szállás, étkezés) védettségi igazolvány kell majd a jövőben, ha valaki szeretné ezt a nyarat lakhelyétől viszonylag távol is élvezni, javaslom, hogy  oltassa be magát. Én már megtettem. 

A viszont látásig: hajrá kifelé fotózni!

A Milleniumi kilátó, háttérben a Hór-völgy bejárata

bukkalja-1666.jpg

A Tél Utolsó Lehelete

A Tél Utolsó Lehelete

A Tél Utolsó Lehelete

Túra a Karancs-tetőre és Salgó várához

A Karancs, becenevén a palóc Olimposz 

karancs-1484.jpg

- Miért pont a Karancs? Hangzott el a kérdés, miután a megtett távtól kissé fáradtan, de az átélt élményektől kavargó fejjel ültünk este a Balassagyarmat melletti Patvarcon barátaink társaságában. – Hát nem is tudom, hóban még sohasem láttuk azt a környéket… - válaszoltam. És ez tulajdonképpen nagyjából lefedi a miértet. Azért hozzáteszem, hogy a Karancson ezelőtt még egyáltalán nem jártam és már régóta szerettem volna felmászni rá és bár a Salgó várát már meglátogattuk korábban és kisebb túrákat tettünk Salgótarján környékén, azért nem egy általunk sűrűn látogatott környék, főleg távolsága okán. És ha már tél van, mikor a legpompásabb - vagy ugye írhatnám, hogy leginkább jutalmazó – a túrázás? Természetesen, mikor hó fedi a tájat! Mivel február második hetén Holle anyó kegyelméből fehérre váltott szinte az egész ország, ami ráadásul igen erős lehűléssel és felhőtlen égbolttal is együtt járt, tökéletes téli túrázásra nyílt lehetőség. (Nem mellesleg így biztosnak vehettük, hogy a múltkori Muzsla túra sáros végkimenetele nem ismétlődik meg...)

Téli csoda

karancs-1414.jpg

Így esett, hogy kb. reggel fél kilenc tájban, a felszerelést ellenőrizve és megigazgatva nekivágtunk a Salgótarjáni camping parkolójából a hegynek. Kellemes – 20 fokot mutatott a kocsi hőmérője, ezért szaporára fogtuk, hogy hamar elérjük az üzemi hőmérsékletet és ne fázzunk. Lábunk alatt nyikorgott a jeges hó, kristálytiszta levegő ragasztotta össze az orrunkat minden nagyobb lélegzetvételnél. Alacsonyabb fák közt kezdtük meg az utat. A téli világ egyre mélyebb hóval járt együtt a magasság emelkedésével. Először egy felhagyott kőbánya mellett haladtunk el, aztán teljesen az erdőbe kerültünk. Több kidőlt fa jelezte, hogy a hirtelen jött lehűlés a talajt nem tudta megfagyasztani, az felázott maradt és a fák ágaira nehezedő hó és jég tömege végül túl soknak bizonyult, a gyökerek pedig nem tudtak tovább kapaszkodni…

A Szent Margit kápolna

karancs-1374.jpg

A piros háromszög jelzésen tapostuk a havat felfelé, hogy elérjük a Szt. Margit kápolnát, mint első állomást. Az ég kékje fantasztikusan tükröződött vissza a hóról némely árnyékosabb völgyben, teljesen szürreálissá varázsolva az erdőt. A kápolna egy kilátás nélküli magaslaton áll, jelenleg ragyogóan felújított állapotban. Sőt a szürreális színek mellett az is egészen elképesztő, mikor a vastag hóból a nyitott elejű kápolnába lép az ember, ahol asztalterítővel fedett asztalokat talál… De nem volt ez mindig így. 1890. augusztus 4-én járt erre Pápai Károly néprajzkutató, akinek úti beszámolóját a Földrajzi közlemények 1891-es kötetében találjuk. Nos, hó akkor nyilván nem volt, viszont a lelkes kutató romokban találta a kápolnát, miután koros vezetője a nagy melegben lemaradt tőle kicsit pihenni, ő pedig két rőzse gyűjtögető asszony vezetésével elérte a helyszínt.

És igen, ez ilyen volt majdnem végig...

karancs-1413.jpg


Pápai Károly több eredetmondát is felidézett az építés körülményeire, ezek közt szerepel, hogy Béla király építette azt lányának Margitnak. Egy másik szerint Pálffy Ilona grófnő építtette Szent Margitnak szentelve, miután rendszeresen járt ide „ájtatoskodni” mezítláb. Akkoriban szent Margit napján még távolabbi vidékről is felkeresték búcsújárók a kápolnát. A legmisztikusabb eredetmonda, hogy eredetileg nem ide épült volna a kápolna, hanem kicsit arrébb egy másik kisebb tetőre, de az építőanyagot minden éjjel áthordták ide az angyalok, így nem volt mit tenni itt kellett megépülnie... Arról nem szól a monda, hogy hogyan találták meg, hogy pont ide került az építőanyag… 

Kilátás a fagyott Karancs kilátóból

karancs-1379.jpg
Egyébként remete is lakott itt és a kutató agg vezetőjének apja még ismerte. Néprajzkutatónk a romon egy helyen talált egy vésést, amin az 1774-es évszám állt... Ez valami hasonló a mai karcokhoz a fatörzseken, meg kilátókban mindenfelé ( pl.: K.B. és P.L 1998) Egészen különleges hely. Simán elmenne egy fantasy film díszletének is… Sajnos nem élvezhettük sokáig a nyugalmat, mert egyszer csak orkok jelente… Ja, nem hanem mert a huzamosabb egy helyben topogás nagyon hamar áthűlő testrészeket jelent, és hogy ne fagyoskodjunk tovább siettünk a Karancs kilátó felé. Itt fenn, dacára a remek napsütésnek elég hideg volt, főleg az árnyékosabb helyeken.

A Mátra távolról

karancs-1396.jpg


A szűz hóban való negyed órás gyaloglás után érkeztünk meg a kilátóhoz, ami szuper magasnak tűnik 26 méteres magasságával és épp a határ mellett áll. Kifejezetten izgatott voltam a felmászás előtt, hiszen régóta szerettem volna már a tetején állni és végre itt voltam! A hidegben abszolút le volt fagyva, az egész acélszerkezet. Az első szinten tábla figyelmeztet rá, hogy jeges-havas időben nem javasolt a használata, ami egyébként is csak 5 főnek ajánlott egyszerre. De gondolom mindenki felmászna, ha már eddig elment… Így tettünk mi is. Nos, odafenn szél és körpanoráma fogadott minket. A Tátra hegyvonulata sajnos nem látszott, de ki tudtuk venni a Mátrát, ahonnan mind a Kékes, mind Galyatető remekül látható volt a kékes-fehér levegőn át. Természetesen Salgó vára és a Somoskői vár is szépen emelkedett ki a környékből. Találkoztunk egy túratárssal, aki tornacipőben, melegítőben kapaszkodott fel idáig. A tanulság, hogy így is lehet. De azért nem ajánlanám teljes szívvel 20 cm-es hóban, mínusz 10 fokban... Odafenn nehéz betelni a "világ tetején" látvánnyal, minket is csak a metsző szél tudott lezavarni, hogy az ebédet inkább odalenn a padoknál fogyasszuk el. 

A régi kilátók a bal a régebbi, a fénykép a Turistaság és Alpinizmus folyóiratból van, a jobb oldali pedig a Fortepanról (A R)

karancs_kilatok.png
De mit is tudhatunk ennek a tetőnek a korábbi kilátóiról? Izgalmas téma. Nos a már említett utazónk természetesen felmászott ide is 1890. augusztus 4-én. Leírásából megtudhatjuk, hogy a hegytetőt Törésnek nevezték akkoriban és 727 méter magasnak tartották (ma a térképeken 729 méter), tetején egy nép által „fillagóriának” nevezett fából készült 8-10 méter magas messzelátó váza állt akkoriban, melynek idézem: „megujjitása nagyon kívánatos lenne turisztikai szempontból”. Ez a felújítás 1929-ben történt meg, „mert a régi - (…) már olyan rozzant volt, hogy egyrészt nem nyújtott kellő biztonságot, másrészt pedig úgy volt az országhatáron elhelyezve, hogy fele a csehek által megszállott területre esett s így azok is igényt tarthattak reá”. (1929.8. szám Turistaság és Alpinizmus) Nos, ekkor egy 16 méter magas, aljában kis menedék kunyhót rejtő torony készült el a július 26-ai avatásra. Valamikor aztán a határ másik oldalán is készült egy kilátó ezután, ami egy 1956-os Természetjárás című folyóirat alapján akkor még állt. Ma már megmosolyogtató, de akkoriban egy határőr kísérte a túrázókat a két kilátóhoz, aki „természetesen csak az innensőre engedett fel bennünket, igen jó kilátást élvezhettünk” (Természetjárás, 1956.7.szám)

A video borítóján Salgó vára látszik Somoskőújfalu felől


Aztán a szlovák kilátó valamikor eltűnt és 1966 június 12-én avatták fel a ma látható fémszerkezetű tornyot, aminek érdekessége, hogy ikertestvére a Tepke csúcsán áll (Itt jártunk már, katt!) Mindkettő nyugdíjazott olajfúrotoronyból készült. Szóval érdekes a tető története, mondhatnánk igen felgyorsult az utóbbi száz évben, az előzőekhez képest... Nem beszélve a toronyról magáról, ami egy nem mindennapi történetet él meg... De térjünk vissza a hidegbe! 

A színek, fények, árnyékok játéka

karancs-1480.jpg

Néhány szendvics és egy kevés forró tea elfogyasztása után elindultunk lefelé. Az innen induló, vagy inkább ide érkező turistajelzés egy elég meredek utat követ. Még itt magasan nem is volt vészes, de lejjebb, mikor az első határkővel találkozva a határ mentén kezdtünk ereszkedni igen örültem, hogy felfelé nem ezt az utat választottuk. És akkor még nem is beszéltem a havas dzsungelharcról, ami már majdnem Somoskőújfalunál fogadott minket. Itt ugyanis olyannyira bedőltek a cserjék, fák, bokrok, hogy nagyokat kellett kerülni oldalról, de ott is végig küzdve az a természettel... Minden ilyen kellemetlenség dacára jó hangulatban átkozódtunk, mert sikerült egy valóban káprázatos napot kifognunk és igazán felszabadító érzés volt jelen lenni ott és akkor...

A híres alagútban

karancs-1460.jpg

Hamarosan Somoskőújfaluba értünk, ahol átkeltünk a vasúti sínek felett, majd a falut keresztezve, a Karancs tömbjével szemben folytattuk az utat. Kidőlt fák jelezték itt is a hirtelen jött hideget. Hamarosan a régi kisvasút elhagyott pályáján haladtunk és elértük a híres alagutat, ahol 1948. nyarán egy vonatrablás történt. Igen vonatrablás. Most hozzám hasonlóan biztos sokan felhúzzák a szemöldöküket, de a helyzet az, hogy egy klasszikus útonállás történt az egykori kis vonat ellen. A vasút a közeli bányához járt, de régóta üzemen kívül van, sőt sínek sincsenek már. De hogy is történt a támadás? Nos három bűnelkövető az alagút kijáratánál egy fát döntött a sínekre, ami miatt a vonat kénytelen volt megállni. Ekkor - és most idézem a Reggel című napilap 1948. augusztus 16-ai számát -: "Felrántották a bánya-vonat ajtaját és két álarcos, géppisztolyos alak ugrott be a kocsiba - Kezeket fel! Aki megmoccan az halál fia!- kiáltották rá a kocsiban ülőkre." A rablók 100 ezer forintot zsákmányoltak, ez akkoriban a bányászok egyhavi fizetése volt. 

A túra hangulata egy képben

karancs-1467.jpg

Az elkövetőket 2 év múlva kapták el, mikor hasonló, csak gépjárművek ellen elkövetett rablótámadások gyanúsítottjait vették őrizetbe, akik elárulták, hogy kik követték el a vonatrablást. Amúgy elég bizarr, hogy akkoriban a világháború után az embereknél maradt fegyverekkel milyen sok ilyen bűncselekményt követtek el. Az alagút sötétje nem sokáig tart, úgy 100 méter hosszú lehet. Viszont kivételesen egyedi, hogy egy ilyen műtárgyon keresztül vezessen egy turistaút, ajánlom hát a felkeresését mindenképp! Innen már nem volt messze az utolsó állomásunk, Salgó vára. Vagyis mivel kicsit bolyongtunk az erdőben azért messzebb volt, mint vártam. Fene tudja, talán a hóban való gyaloglás okozta, de távolibbnak tűnt, mint a térképen... Maga a gyaloglás a nagy csöndben a puha bokáig érő hóban, a fagyos lehelet, mind abszolút egyedi atmoszférát teremtett...  A nap közben még kedvezőbb szögbe fordult így késő délutánra és IGAZI TÉL hangulatban szűrődött át az ágakon. Salgó várnál aztán egy szusszra kaptattunk fel a toronyba, az alatta álló pihenőhelytől. Itt azért volt néhány látogató, de a toronyig senki sem mászott fel, mert a lépcsőfokokra fagyott hó konkrétan szinte lehetetlenné tette a feljutást. Nos igen, ezért szeretem a csúszásgátlót... 

Igen, az ott a Bélkő hegy

karancs-1487.jpg

Salgó vára a 14. században épült, volt török kézen is, majd az enyészeté lett. Mikor Petőfi Sándor 1845-ben erre járt már csak a romok tetejére tudott felmászni. 1980-as években hozták rendbe és a Karancs tetőhöz hasonlóan fantasztikus kilátást nyújt körbe. Ami igazán meglepett, hogy a nemrég, hasonló téli körülmények közt bejárt Bélkő hegy hatalmas behavazott sziklafala is látszott innen. A Karancs - a palóc Olimposz -, ahogy nevezni szokták, talán innen volt a legszebb. Tökéletesen kivehető volt a kilátó is a tetején. Kis teázás után még elgyalogoltunk a Boszorkánykőre, ahonnan nagyon szép kilátás nyílik a várra. Mindig nagyon hihetetlen, mikor régi képeken nézegetem a helyeket, ahol jártunk. Nemrég akadt a kezembe egy fénykép, ami szintén a Boszorkánykőről készült és nincsenek fák rajta, csak bokrok... Abszolút más a hangulata. (Nem, nem amiatt, hogy fekete-fehér)

Salgó vára a Boszorkánykőről

karancs-1504.jpg

Ezután nem volt már sok hátra, a nap utolsó sugarainak kíséretében átvágtunk az erdőn, ahol a hideg lassan teljesen eluralkodott. Már a hónak is más, talán kissé fájdalmasabban nyikorgó hangja volt a bakancsunk talpa alatt. A túra hossza - sajnos Lala okos órája már megint lemerült a cél előtt és nem mentette el az adatokat... - utólag rekonstruálva a turistautak honlapon összesen mintegy 18 km lehetett és szintben kb. 800 métert kellett leküzdeni. Hó nélkül sokkal hamarabb végig lehetett volna járni azt hiszem. De ez így volt tökéletes. Páratlan napon voltunk túl, fogalmazhatnánk úgy is, hogy egy igazi ajándékot kaptunk a búcsúzó téltől még utoljára. Merthogy hamarosan itt a tavasz. Amit, ha egy oltással sikerül kombinálni talán egészen új távlatokat nyit majd a 2020-as esztendőhöz képest...

Ha tetszett kérlek kövess minket Facebookon!

A viszont látásig: hajrá kifelé fotózni!

Somoskő vára a késő délutáni napsütésben

karancs-1489.jpg

süti beállítások módosítása