Augusztus végén Lajos barátommal elhatároztuk, hogy itt az idő a tavaly elmaradt Alacsony-Tátra látogatásnak, szóval foglaltunk egy egyszerű szállást és nekivágtunk péntek délután, hogy egy 4 órás autózás után másnap reggel hatkor már a Gyömbér (Dumbier) alatti parkolóból csodálkozzunk rá a magas hegyekre.
Ha valaki az Alacsony-Tátrába indul előszeretettel választja azt a túraútvonalat, amin mi is mentünk. Ennek oka, hogy körtúraként működik és a három legmagasabb alacsony-tátrai csúcsot is magában foglalja. Ja, meg azért, mert a Chopok csúcsra megy fel sífelvonó, ami megkíméli a combokat a majd 700-800-es szintemelkedéstől, ahonnan már lényegesen kevesebb megerőltetéssel lehet a gerincen közlekedni.
Na, de csapjuk bele a túrába. Kiindulási pontunk a Trangoska parkoló volt. Jó korán keltünk és mivel csak a közeli Vámosról (Myto pod Dumbierom) kellett indulnunk lényegében röviddel hat óra után már felfelé kapaszkodtunk a zöld jelzésen. Szeretem a reggeli fényeket, ezért is gondoltam, hogy mindenképp időben induljunk. Nem is kellett csalódnom. A hatalmas fenyők között haladva hátunk mögött egyszercsak megpillantottuk a holdat, ami a reggeli fényben kibukkanó fák tetejével elég idilli látványt kerekített nekünk. Ekkor már megtettünk vagy 300 méter szintet, egyre közelebb kerültünk az első pihenőpontunkhoz, a Stefanika menedékházhoz.
A vendégház előtt azonban várt még ránk egy elég durva emelkedő... Ez egy kicsit visszafogott, hogy úgy mondjam, de így jár, akinek csak a fotós felszerelése csak hat kilót nyom de mindenképp viszi magával mindenhova ugye... Azért nem kell megijedni feljutottam. A menedékháznál aztán pihentünk egy nagyobbat. Ittunk két kofolát, meg kávét. - Ja, mert a szálláson nem tudtunk inni reggel én meg kv nélkül elég lapos vagyok, így kb. létfontosságú volt a dolog - és csak élveztük a reggeli napsütésben kibontakozó tájat, hiszen még csak reggel 8 óra volt. 
Ja és egy ember épp hozta az utánpótlást a menedékházba. Azon az úton jött fel, amin mi. A különbség annyi volt, hogy liszt, tojás, tej és krumpli volt a hátán vagy 30 kilónyi. Badass az biztos. Láttunk farakásokat is felfelé jövet, mint később kiderült, aki felvisz egy rönköt, ajándék sört kap a Stefanika menedékházban, mert ide csak emberi erővel lehet bármit felhozni, tüzelő meg sok kell télire.
Feltöltődve vágtunk neki a Gyömbérnek. Itt már a gerincen haladtunk a piros jelzésen, nem is volt szükség kabátra - főleg felfelé... A gerincről csodálatos kilátás nyílik. Már lehet látni a többi csúcsot, a hegy oldalában kanyargó ösvényt, a Chopok ködbe burkolózó tetejét, meg a rengeteg túrázót. Aztán a Gyömbér előtt néhány száz méterrel, az ember megpillantja a hegy északi oldalát és csak egy wow hagyja el a száját - csak magyarosabban, mint a viccben ugye... - A hatalmas mélységben sziklatengerek, kopár hegyoldalak tűnnek fel.
A Gyömbéren aztán kicsit fújtunk egyet és élveztük a kilátást. A felhőkkel szerencsénk volt, mert ekkor még nem burkolták körbe a csúcsot. A messzeségben viszont a Chopok csúcsa nem látszott tőlük. Reménykedtem, hogy mire odaérünk azért feloszlik a pára. A csúcs felé, meg a csúcson is nagyon sok volt a túrázó. A legtöbben szlovákok természetesen, de lengyel és magyar szavakat is lehetett hallani, meg néha angolt is. A legfiatalabb turista kb. 2 éves lehetett. Lehettek, mert ikrek voltak és a szülők cipelték fel őket mivel még elég bizonytalanul közlekedtek saját lábon.
A napsütés és a borult idő folyamatosan váltotta egymást. Maga a túra útvonala egyébként szépen kiépített, de sok a szikla is, szóval mindenképp bakancs a javasolt viselet. A Chopok előtt arra gondoltunk, hogy ideje enni kicsit, így megálltunk egy szélvédett helyen, mert a szél azért keményen belehúzott közben. Ebédre túratársam által a tavalyi Felljarven túráról mentett - beszámoló itt - Real Turmat termékét ettük, amihez csak egy kis meleg vizet kell melegíteni, beleönteni a tasakba, majd néhány perc múlva lehet is enni. Finomnak tényleg finom, meg természetes, meg hasznos, meg energiadús. Csak az ára elég erős. De utánanéztem és azért lehet olcsóbban is venni ilyen félkész ételeket túraboltokban.
A Chopok innen már nem volt messze. Mikor odaértünk nagy kiabálás és kolompolás fogadott minket. Vagyis teljesen olyan volt, mintha minket fogadna, de persze nem nekünk, hanem egy ironman verseny zajlott éppen és a csúcs mellett elhaladókat ünnepelték a frissítőpontnál. A Chopokon amúgy hihetetlen sok ember volt. Konkrétan kényelmetlen volt a csúcshoz felmászni, dehát ezt teszi a sífelvonó. Ekkor már elég erős szél fújt és a menedékház hőmérője 9 Celsiust mutatott. A felhőzet beborított mindent, a látótávolság pár tíz méter lehetett. Nagy építkezés folyt a tetőn a menedékház pedig tele volt.
A Chopok tehát zsúfolt. Persze erre rátett, hogy szombat volt, amikor sokkal többen vannak fenn, mint hétköznap. A Deres volt az aznapi utolsó célpontunk. Ez a csúcs nagyon közel van a Chopokhoz, hamar odaértünk. Itt már érezhetően kevesebb volt a túrázó, inkább csak a verseny eléggé elcsigázott versenyzői tünedeztek elő a ködből. Az idő elég zordra váltott, de legalább nem kezdett esni. A csúcs után már a lefelé vezető sárga ösvényt kerestük, ami nagyjából toronyiránt vezetett lefelé.
Nos ez az ösvény azért felfelé nem lenne nagy barátom. Lefelé ugyan könnyebb menni, de folyamtosan nagy köveken, meg később törpefenyők gyökerein kellett bukdácsolni. Igazi térdgyilkos útvonal és vagy 500 méter szintet kell rajta megtenni. A kilátás persze kárpótolja az embert. Itt már elő-előbukkant a nap is, ami a nagy szél után már jól esett. De a legfontosabb, hogy hihetetlen szép fényeket varázsolt a környékre. Mikor feltűnt az első fenyő 1500 méter környékén azért már örültem, hogy lassan talán véget ér az a meredek lejtő.
Útba esett a felvonó állomása is, ahol át kell szállni a parkoló mellől induló lanovkáról, a csúcsra közlekedő felvonóra. Innen a sípályán vezetett az út, majd betértünk a fenyők közé. Mindig is szerettem a fenyőket. Na, itt aztán van belőlük bőségesen szóval kiélhettem magam.
A parkolóba érve az Endomondo 23 km és 1350 méter szintemelkedést mutatott. Ezt tanúsította a lábam is.
A konklúzió, hogy az Alacsony-Tátra Budapesttől kb. 4 órányi útra van, így egynapos kiránduláshoz is ideális lehet - persze ehhez jó korán kell kelni azért, így lehet, hogy nem is annyira ideális. Az infrastruktúra fejlett, a turizmusra épül az egész környék. Temérdek szállás várja a vendégeket. Mi egyébként a Penzion V Strani-ban szálltunk meg. Csak azért írom le a nevét, mert megérdemlik, szerintem remek, olcsó szállás. Találkoztunk náluk egy magyar párral Szegedről. Ők már egy hete voltak a környéken, túrázgattak a Szlovák paradicsomban is. Beszélgettünk velük és kiderült, hogy azon az ösvényen, ahol reggel felfelé igyekeztünk, találkoztak egy medvével, úgyhogy ők visszafordultak. Egyébként most jártak először a környéken, mert eddig mindig Erdélyben túráztak.
Így telt el a hétvége, ha sikerül idén még visszamegyünk valamikor. Bátorítok mindenkit, hogy kerekedjen fel és nézze meg az Alacsoyn-Tátrát, mert elérhető közelségben van és gyönyörű.
.Legközelebb a Tihanyi-Félszigetet járjuk körül, ha érdekel itt követhetsz facebookon.
A viszontlátásig: Hajrá kifelé fotózni!
