Ott hagytam abba a múltkori osztrák beszámolót, hogy még egyszer leporolom ezt az utazást és egy olyan helyet mutatok be, ami ugyan nem lesz valami nagy túra helyszíne jelen riportban, azonban potenciálisan nagyon is lehet, viszont fantasztikus, monumentális hely és mindenképp szerettem volna bemutatni. Persze sokaknak biztos ismerős, mikor azt írom, hogy Großglockner-Hochalpenstraße - azaz alpesi panorámaút -, de akinek nem, az tartson velünk egy remek napsütésesnek induló augusztusi napra az Alpok hegyei közé. Először is visszautalok az előző bejegyzésre, amiben kifejtettem, hogy a Covid-19 miatt, hogy s mint foglaltunk szállást és hogy utaztunk, így arról már nem írok többet, legyen elég annyi, hogy abban a kis „ablakban”, ami külföldi utazásokra rendelkezésre állt – ugye most megint nem lehet menni, vagyis lehet, de 2 hét karantén van hazautazáskor, annyi szabadsága, meg ugye kinek van – sikerült öt napot az Alpokban tölteni. Ezt az öt napot pedig fullra telepakoltuk látnivalókkal.
A Gletscherbahn, háttérben pedig a Johannisberg csúcs
Szóval a híres Hochalpenstraße-t kiruccanásunk utolsó napjára időzítettük. Nem is igazán maga ez csodálatos magas hegyi út vonzott minket – ok, Lala barátomat ez is eléggé vonzotta -, hanem a Großglockner látványa és még inkább az alatta elterülő – hát erről majd azért később… - Pasterze-gleccser vélhetően pazar látványának, mondhatnám életre szóló élménye. Mert a helyzet igen egyértelmű, ha méretek tekintetében vizsgáljuk meg a látnivalókat: A Großglockner Ausztria legmagasabb pontja, a Pasterze gleccser pedig a Keleti-Alpok leghosszabb geleccsere.
A hideg Gamsgrubentunnel ami hat szakaszon át tart
Az indulás napján nem nagyon kapkodtuk el a dolgokat, olyan 8 körül indultunk el a kb. egy órányira lévő bemutatóközpont felé. Ahogy a panorámaút nagyjából autópálya fizető kapuknak kinéző bejáratához értünk nem fogadott minket nagy tömeg, ami nem kizárólag a turizmus visszaesésének, hanem a korai (???) időpontnak is köszönhető volt, mert a nap későbbi részében azért megsokasodtak a járművek. A belépődíj egy autóra 37 Eur, ami soknak tűnhet, de ezért igazából egy nagy „játszóteret” kap az ember, teljesen civilizált ellátottsággal és számtalan kirándulási, túrázási lehetőséggel.
Az alagút egyik kilátója
Na, de mit is kell tudnunk erről a látványosságról, ahol rengeteg motoros, számos kerékpáros és töménytelen autó közlekedik? Nos, 1935. augusztusában nyitották meg, 48 km hosszú és a Hochtor-hágón keresztül szeli át az Alpokat észak-déli irányban 2504m méteres magasságig kígyózva. Már az ókorban is használt út volt egyébként, szóval az aszfaltút elkészülte előtt is fontos szerepe volt. Ami biztos, hogy igazából már az úton autózva pazar a kilátás. Az út minősége - dacára a kemény téli időjárásnak - kifogástalan állapotú, számos kilátópont, parkoló, pihenőhely van végig az út mellett. Nincs nyitva egész évben, az épp aktuális hóhelyzettől függ a nyitva tartása, ez pedig általában, május-november eleje.
Turisták a Ferenc József magaslaton
Odafelé az említett hágónál álltunk meg, kicsit körülnézni. Innen remek túrák tehetők a felettünk lévő gerincen, de ez mind egy-egy teljes napos mutatvány és mi a gleccsert szerettük volna megnézni elsősorban. Persze egyszer biztos visszajövünk és megnézzük a gerincet is… Remélem… Továbbhajtottunk és elég hamar a Kaiser-Franz-Josef-Höhe kilátópontnál voltunk, ahol egy többszintes parkolóház áll, ami beton és üveg felületeivel szerintem illeszkedik a kietlen, hegyi tájhoz. Még tényleg nem volt tömeg, úgyhogy a földszinten parkoltunk és sétáltunk ki a parkolóházból, egyből a kilátóponthoz, ami egy hatalmas tér, zászlókkal és turistákkal.
A Gletscherbahn különleges kabinja
Hogyan is tudnám leírni a látványt? Azt hiszem, hogy a grandiózus szavunk adja vissza leginkább, a szemünk elé táruló hatalmas sziklatömb látványát, ami a Großglockner a maga 3798 méteres magasságával, ami azt jelenti, hogy majdnem 1800 méterrel emelkedik az előttünk fekvő völgy fölé. Tényleg gyönyörű. Alattunk, mint írtam egy völgy terül el, ami egy nagy tó tulajdonképpen, ami a Pasterze-gleccser olvadó jégtömegéből képződött. És itt jön a fekete leves, ugyanis a gleccser gigantikus jégtömege az utóbbi 100 évben hihetetlen mértékben olvadt és az utóbbi években még inkább felgyorsult a folyamat. (Mellékeltem egy térképmetszetet egy 1904-es kiadású Baedeker The Eastern Alps című útikönyvéből, ami Andy barátom könyvtárából került a kezembe az utazásunkat követően és megdöbbentett a térkép... Ha mellé rakjuk a mai állapotot csak szörnyülködhetünk az olvadás mértékén…)
Az 1904-es térkép és mostanában készült műholdkép a gleccserről...
A placcról többfelé indulhatunk. Vagy a gleccser mellett kirándulunk egyet a hegy oldalában egy széles sétaúton, ahová kilátóhelyekkel tűzdelt alagúton keresztül érhetünk el, vagy elindulhatunk lefelé a gleccsertó partja felé, ahol egy jelzett úton a Glocknerhaus-ig lehet eljutni egy körtúra keretében. Aztán vannak itt keményebb kihívások is persze, hiszen magát a a Großglocknert is meg lehet mászni, ehhez pedig a kilátópontból távcsővel szépen látszó Erzherzog Johann Hüttéhez kell eljutni először. Ez Ausztria legmagasabban fekvő menedékháza, ahonnan már csak 1,5-2 órányira van a csúcs. De sajnos már a menedékház eléréséhez is mászófelszerelés szükséges, úgyhogy ez kimarad…
A táblán az 1980-as állapot. Úgy lehet nézni, hogy a jobb oldalon a zöld határvonal alatt volt valamivel a szint régen.
Mi a gleccser melletti úton szerettünk volna végigmenni (egyébként az is egy menedékházig vezet, de szintén havas átkeléssel, így az is csak felszereléssel elérhető. Amúgy az a durva, hogy itt van annyi ember, aki képes felmászni, hogy lehet üzemeltetni olyan menedékházakat, ahová csak hegymászó tudással érhetsz el…) de az alagút bejáratánál ki volt írva, hogy a valamelyik kijárat után veszélyes a szakasz és alkalmas felszerelés ajánlott. Faja, gondoltuk, ahogy azért elindultunk a rettentő hideg alagútban. Amúgy menő nagyon, vannak menet közben kisebb pontok, ahol egy mese története bontakozik ki. Végül az első kilátópontig mentünk el, utána pedig visszafordultunk, mert nem akartunk kockáztatni, hogy esetleg totál le legyen zárva a szakasz és jöhessünk vissza az alagútban…
A Großglockner és balra a csúcstól kivehető az Erzherzog Johann Hütte
Azt gondolom, hogy ez az útvonal amúgy azért lett kialakítva, mert a gleccser régen sokkal magasabban volt és szinte karnyújtásnyira mellette lehetett a panorámaúton gyalogolni. Gondolom lenyűgöző lehetett. Ma a hatalmas völgy van a túrázó alatt, ami gyönyörű persze, de a hatalmas gleccser tenné igazán egyedivé… Visszamentünk tehát a magaslatra, ami nevét Ferenc József császárról kapta, aki 1856-ban kíséretével idáig mászott fel, hogy gyönyörködjön a hegyóriás és az akkor még hatalmas gleccser látványában.
Sziklák között
Úgy döntöttünk, hogy ha már így alakult, akkor menjünk le a gleccser taváig, hogy közelebbről is lássuk. Ez egy kb. 3-400 méteres szint, szóval nem vészes, de azért idő, mire a bámészkodás mellett leér az ember. Van egy nagyon egyedi sikló szerű felvonó is a Gletscherbahn, ami kb. 100-150 méter szintet hidal át a kilátóplacctól. Milyen hülyeség, hogy a lefelé vezető ösvény egyharmadáig megy csak ez felvonó, gondolhatná az ember. De ez egyáltalán nem véletlen, mert a helyzet az, hogy a magasság, ahol kiteszi a turistákat épp az a magasság volt a felvonó építésekor, ameddig a gleccser felért. Igen…
A Swarovski torony kívülről
És ez igazán mellbevágó, mikor ott állsz és alattad vagy 200 méterre van még a völgy alja, tehát régebben egy több száz méter vastag jégtömb állt itt, ami totál eltűnt. Ugyanígy folyamatosan ámul az ember, mikor az egyes évekhez tartozó táblákkal találkozik, hogy meddig ért pl. 1990-ben a gleccser. Hihetetlen… Lefelé sokszor megálltunk, mert nehéz betelni a látvánnyal. Odalenn pedig várt minket a jéghideg vizű tó, a maga piszkos kék színével. Kopár táj, monumentális sziklák… És egy csapadék előrejelzés, miszerint hamarosan érkezhet eső… Emiatt a gleccserig nem is sétáltunk el, bár kb. egy kilométerre lehettünk tőle. Ezt utólag bánom eléggé, de ez van… Ugyanis azért a hegyi viharok/záporok elég erősek tudnak lenni és nem nagyon akartuk felfelé menet átélni…
És belülről
Amúgy ott állni, ahol régen feletted még több száz méter jégpáncél állt elég hihetetlen… Viszonylag sokan voltak, akik abszolút zsák, meg bármi pl. esőben használható ruházat nélkül jöttek szembe velünk, miközben araszoltunk felfelé. Én nem tudom, hogy megáztak-e – remélem nem -, de azért nem árt egy kis óvatosság a hegyekben. Nem? Elég hamar felértünk, bementünk az ajándékboltba - ja igen, itt is nagyon komolyan vették a járványügyi intézkedéseket, mindenhol kézfertőtlenítő és maszk -, után felmásztunk a parkolóház tetejére és onnan indultunk el a Swarovski torony felé. Ez nagyon közel van, de annyira szuperül néz ki, hogy meg akartuk nézni belülről is. Ingyenes a belépés – maszk -, odabenn pedig kitömött állatok és a gleccser kialakulásáról szóló ismertetők vannak. Ja, és egy menő távcső, ami a Großglockner csúcsára van állítva és konkrétan lehetett látni a hegymászókat, akik a csúcskereszt mellett álltak épp. Menő. Meg menők voltak a mormoták is, amiből azt mondják itt a torony környékén soha sincs hiány. Az eső meg még váratott magára.
A parkolóház oldala
Miután visszamentünk a parkolóba, elindultunk hazafelé. Még egyszer megálltunk a Hochtor-hágónál, ettünk egy levest, ittunk finom helyi frissítőt. Még terveztünk egy fotószünetet az egyik kiváló fekvésű parkolónál, ahol végre beért minket a vihar. Jó kiadósan esett, ahogy a hegyekben szokott, de mi már az autó biztonságából élveztük a dolgot szerencsére.
Összefoglalva azt emelném ki, hogy ez egy fantasztikus hely, rengeteg lehetőséggel túrázásra, de ahogy mi is most, simán el lehet tölteni egy egész napot anélkül, hogy csak túráznánk, hiszen annyi kilátópont, kiállítás, érdekes látnivaló van, ami bőven kitart. Ha pedig túráznánk ugye a legkézenfekvőbb lehetőségeket vázoltam, de emellett van még sok turistaút a környéken. Mindenképp egy bakancslistás hely! A gleccser és helyének látványa, nagyon egyedi... Idén már valószínűleg nem jutunk vissza, de már tervezgettem, hogy merre is lenne jó bejárni a környéket.
Kilátás a Hochtor-hágóról
Most ennyi fért bele, ha érdekelnének ilyen beszámolók, akkor kövesd a Facebook oldalunkat, vagy a Youtube csatornánkat, ahol időről-időre kerülnek fel túravideók is! Most hétvégén a Mecsekbe készülünk, szóval olyan két hét múlva jön a következő túrabeszámoló!
A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!
Ráadás: az eső érkezik a Fuschertörl étterem parkolójánál
