Az előző hét magasra törő havas-hegyes posztja után a Tátrából (itt olvasható) most az alföldre látogatunk. Áll egy magányos kápolna ugyanis Kunhegyes határában. Mikor először hallottam róla még romként tartották számon. Azóta felújították, így most régi fényében várja a látogatókat. Egy esti fotózás erejéig másodmagammal meglátogattuk. 
Szolnoktól Kunhegyes nem esik messze, egy háromnegyed óra múlva már ott is voltunk. A kápolna a Kunhegyest és Abádszalókot összekötő műút mellett jobb oldalon található. Namost igaz a kápolna látszik az útról, de eljutni hozzá kicsit komplikáltabb, mert egy zúzottköves utat követően egy rendes földút következik, amit traktorok kerekei formáltak, szóval esőben szerintem járhatatlan, száraz időben esetlegesen - ha nem annyira nyomvályús az út - be lehet hajtani. Így decemberben nem volt teljesen járhatatlan.
Az útba eső gazdasági épületeknél kértünk egy kis útbaigazítást, hogy mégis melyik úton menjünk. A készséges válasz után földútra kanyarodtunk és majdnem a kápolnáig el is jutottunk. (Szerintem általában az emberek azt gondolják egyébként, hogy a puszta télen egy totál elhagyatott hely. Ez nem így van. Rendesen több traktorral futottunk össze, meg láttuk őket a távolban ténykedni) Aztán csak leparkoltunk hamarabb, mert túl nagyok voltak a gödrök egy személyautónak.
Nos, a Szent Móricz kápolnát 1892. szeptember 22-én avatták fel és gróf Nemes Vince építtette fel nem messze álló kastélya közelében. (A hely történetéről bővebben itt) Az 1960-as évektől kezdett nagyon leromlani az állapota, aminek 2014-es "Tisza-tavi templomok útján" nevű projekt keretében megvalósult felújítása vetett véget.
A neogótikus épület gyönyörű felújítva. A puszta közepén egy kunhalmon áll. Körülötte szántóföldek és az ilyenkor fakó táj. Ennek ellenpontjaként azért a naplementével szerencsénk volt, mert parádés színek játszottak az égen. Ami meglepett, hogy a kapu nem volt bezárva így be tudtunk menni. Néhány széksor, három szentkép és a feszület várja csendben a híveket. Az egyszerűség és a csönd megragadja az embert odabenn.
Ahogy a nap lebukott a látóhatár alá izgatottan vártam, hogy a felhők eloszoljanak, ahogy a meteoblue ígérte még délután (lévén csak éjszakai fényekben szándékoztunk fotózni ugye).
Na, hát ebből nem sok lett. Azzal tisztában voltam, hogy a majdnem teljes hold majd szinte elhomályosítja a csillagokat, de a felhőtlen égboltban azért bíztam. Végül nem is lett szerencsénk. Sajnos befelhősödött szinte teljesen.
Ilyenkor télen amúgy egyszerűbb az éjszakai fotózás, mert 5 körül már teljesen besötétedik... Így nem kell éjszakázni hozzá. Oké a hőmérséklet nem valami baráti, elismerem... Ottlétünkkor valahol nulla fok körül volt egyébként. Várakoztunk, hátha a felhők feladják, kortyolgattuk a termoszból a teát amíg tartott, aztán kicsit átfagyva, hazaindultunk egy hangosabb valóságba.
Összefoglalásként részemről ötös a hely. Az tuti, hogy ide még jövünk fotózni, mert elég sok ötlet bennragadt. Ha valaki erre jár, pl. egy Tisza tavi látogatás során mindenképp ugorjon be, tényleg megéri. Elég egyedülálló (hehe egyedül álló...) Persze jó lenne, ha vezetne be legalább egy zúzottköves út, de lehet, hogy így, ebben a kissé zárkózottabb magányban helyesebb lennie.
Ha tetszett kövesd a facebook oldalunkat. (Itt most pont megteheted: Crumbs of Time.)
A következő alkalommal egy balkáni ország nevezetességeit vesszük majd sorra, a Wizzair új desztinációinak apropóján. Hogy melyiket? Aki olvasta már a blogot korábban is az tudhatja, a többieknek pedig legyen meglepetés!
A viszontlátásig: Hajrá kifelé fotózni!
