A legutóbbi túránkat talán lehetne az előző, Koszovóban megtett túránk folytatásának is tekinteni amennyiben a felhős időt vesszük alapul, vagy azt a tényt, hogy ismét a Balkánon jártunk. Na, nem távolodtunk el egyébként Koszovótól nagyon, mert igazából a Macedóniával határos Sharr-hegységben voltunk, ami a macedón oldalon épp 2021-ben kapott természetvédelmi terület státuszt. A szomszédos nemzeti parkokkal a határokon keresztül egybenőve Európa legnagyobb összefüggő természetvédelmi területét sikerült itt létrehozni. Minket jelen esetben egy ikonikus hegycsúcs vonzott ide. A csodálatos Ljuboten.
Kis boldogság a Ljubotenről
Nyilván sokan nem hallottak még erről a hegyről. Aki nem járt még Koszovóban, az tényleg nem igen találkozhatott vele, aki viszont mondjuk Pristinában töltöttek el akár egy kis időt is, azoknak ismerős lehet, ha a neve nem is a formája miatt a léte biztosan. Ugyanis ez a csúcs épp a Sharr-hegység legszélén áll és 2498 méteres magasságával látszólag az összes környező hegy fölé emelkedik. Ez ugyan nem igaz, mert a hegység legmagasabb tagja a Tito-csúcs (2748m), de ez mit sem von le egyedülálló szépségéből.
A Ljuboten Pristinából 2013-ból, vagy 15-ből
Jómagam 2013-ban jártam először Koszovóban és már akkor nagyon tetszett a távolból elősejlő impozáns csúcs. Sajnos sem akkor, sem 2015-ben, mikor még egyszer errefelé vetett a sors nem volt lehetőségem arra, hogy felmásszak rá. Most viszont végre eljött a pillanat, mikor útra kelhettünk a hegység felé. Nos a Sharr-hegység Koszovó és Macedónia határán fekszik. (Érdekességként idekívánkozik, hogy mivel Szerbia nem ismeri el Koszovót szerb honlapokon Szerbia legdélebbi hegységeként tartják számon...) Mint említettem, most már mindkét oldalon természetvédelmi terület. A Balkán többi hegységéhez hasonlóan erről is elmondható, hogy elég vadregényes. Sokkal kevésbé kiépített, mint akár hazánk, vagy Ausztria, Szlovákia, értve ezalatt akár a felvonók, akár a menedékházak mennyiségét.
Útvonal az erdőben
Ez nyilván azt is magával hozza, hogy nem nagyon kell tömegekkel számolnunk a túrák során. Nekem úgy tűnt egyébként, hogy a macedón oldalon fejlettebb a túra eszme. Vannak menedékházak, turista utak, egyesületek és a túrázásra is jobban rá álltak a túravezetők, vagyis széles választék van vezetett túrázásból. Nade vissza a hegyhez. Koszovó fővárosából, Pristinából keltünk útra reggel hét óra körül Erikkel. Eriket néhány hónapja ismertem meg itt kinn és épp egyszerre voltunk a múltkori Rugova-völgybe szervezett túrán, ahol felhoztam neki, hogy mi a tervem a Ljubotennel ő pedig rögtön jelezte, hogy velem tart.
Ilyen virággal volt tele az erdő
Nos ez nekem nyilvánvalóan jól jött, mert egyedül nem akkora fun túrázni... Hozzáteszem ő sokkal jobban bírta a túrát mint én... Nade ott tartottam, hogy reggel elindultunk Skopje felé az autópályán. Szerencsére nem kell sokat vezetni, kb. egy óra alatt már a hegy lábánál van az ember. Két klasszikus útvonalon lehet feljutni a Ljubotenre. Az egyik a Koszovóból, a másik pedig Macedóniából vezető útvonal. Koszovóból a Bulica étteremtől lehet elindulni, ami 1100 méteren áll, Macedóniából pedig Staro Selo faluból, ez 1000 méteren helyezkedik el. A két útvonal hosszra és szintkülönbségre is hasonló, sőt, mivel a hegy piramis alakú, igazából egy bizonyos magasságtól kezdve az egyes oldalhoz tartozó gerinceken haladunk felfelé.
Az első kilátás
És, hogy mi miért választottuk a Macedón oldalt? Több okunk is volt, de a legfontosabb, hogy a Macedón oldalon 1630 méter magasan áll a Ljuboten hut, amit mindenképp szerettem volna meglátogatni, mert ez a menedékház volt az első az országban én pedig odavagyok az ilyen helyekért. Ugyan ilyenkor ősszel már nincs állandóan nyitva, de bejelentkezés után biztosítottak minket róla, hogy fogadnak és mivel konyhájuk is van igazából nagyon királyi ellátásra készültünk. Persze ilyen hegyi szintű kisebb királyira... A határ után hamar a faluba értünk. Az útvonalat előre megnézve a wikilocról szereztem be egy gps nyomvonalat, ami a faluból kivezető murvás útról indult.
A Ljuboten hut fentről
Nos ez az út nem túl jó állapotú. Mivel a műholdképen látszott egy parkoló-szerű kanyar ott, ahonnan a túra a gps pontok alapján indult addig mentünk fel személyautóval. A házig amúgy terepjáróval fel lehet menni, ha valaki csak onnan szeretne túrázni. A parkoló nem létezik, de jó pár autó elfér a kanyarban, odáig fel lehet vezetni. Innen a piros fehér szokásos helyi jelzést követtük. Nyilván 50 méter után rossz felé fordultunk az erdőben, így kerülnünk kellett egy kicsit, de aztán végig könnyen követhető a nyomvonal.
Felhők játéka
Úgy egy jó másfél óráig tartott az út felfelé, miközben olyan 500 méter szintet sikerült leküzdenünk. A növényzet lombhullató erdő és több helyen is találkoztunk lila virágokból álló virágtakaróval. Hogy pontosan milyen virág lehetett nem sikerült kiderítenem sajnos. Ahogy kiértünk az erdőből már a menedékház alatt voltunk és érdekes módon itt nem volt sok törpefenyő. A háznál aztán konstatáltuk, hogy az zárva van... Miután nekem nem volt internetem nem vehettük észre, hogy reggel rám írt a szállás, az érkezési időpontunkat tudakolva... Itt Erik internet megosztásának hála ez kiderült és tudtunk válaszolni nekik. De mivel nem tudtunk frissíteni elindultunk felfelé.
Gyephavas
Délután 4 órát irányoztunk elő a visszatérésre, ezt írtuk meg a szállásnak. Ja, a víz iható, ami az épület oldalán van! Ez fontos, mert a tervek alapján itt vettünk volna vizet, de mivel nem lehettünk biztosak abban, hogy iható, inkább kevesebb vízzel indultunk felfelé. Amit amúgy nem szeretek. Én ilyen óvatosban nyomom... Az útvonal szépen követhető, néhol kell figyelni, de nem vészes. Ami viszont ha nem is vészes, de aggasztó volt, hogy esőt ugyan nem ígértek, de a felhőzet szépen rátelepedett a hegyre, szóval felettünk olyan 1900 métertől minden ködben úszott.
Itt már ködben
Abban reménykedtünk, hogy mire felérünk talán feloszlik. Mert nyilván nagyon jó a sportélmény, hogy az ember felmászik, de azért a kilátás az nagyon sokat ad a dologhoz... A kevés törpefenyő után egy elágazáshoz értünk, ahol a vagy felfelé haladunk tovább, vagy a hegycsúcs alatt vághatunk át egyenesen a gerincre, ami Brezovica felé vezet. Természetesen arról az oldalról is fel lehet jutni a csúcsra. Mi felfelé haladtunk tovább és sajnos egyre inkább ködben. Dehát az ősz az kiszámíthatatlan, szeptember általában enyhe és nem annyira csapadékos mostanában. Nos úgy tűnik ez az év kivétel. Legalábbis errefelé...
A reménykeltő pillanat ami tévesnek bizonyult
Ja, hány emberrel találkoztunk? Eddig egyel sem. Mármint olyannal, aki túrázik nem. 2000 méter környékén jött szembe az első turista - egy holland fiatalember -, aki már visszafelé jött a hegyről és a tetőn semmit sem látott körbe a köd miatt. Ekkor már sejtettük, hogy kevés az esélyünk a panorámára, aztán hirtelen, ahogy csevegtünk a holland úriemberrel kitisztult a csúcs! Mármint amire azt hittük, hogy a csúcs... Ez nagy erőt adott nekünk, hiszen felcsillant a remény, hogy a tetőre felérve csak lesz valami. Újult erővel "rohantunk" tovább és értünk fel a gerincre. Itt összefutottunk négy túrázóval, akik szintén kilátás nélkül maradtak odafenn.
Itt már a gerincen
Innentől karók jelezték az utat, amíg a sziklás legfelső részre nem értünk. Sajnos kilátásunk nem sok volt, de azért bal kéz felől a törmeléklejtőn meg tudtuk csodálni a hatalmas sziklaalakzatot a Kozja Stena-t. Mondjuk innen fentről nem tűnt olyan nagynak, pedig az egyik legnagyobb sziklaképződmény Macedóniában. És hát igen, ekkor már 1000 métert tettünk meg felfelé, szóval a lábam kezdte érezni az igénybevételt, főleg mivel az utóbbi időben zéró alkalmam volt mozogni. Nem is a megszokott túrabakancsomban voltam, emiatt pedig már egy jó ideje leukoplasttal leragasztott sarokkal gyalogoltam felfelé.
A Kozja Stena
Mivel a ködtől nem láttuk, hogy mennyire messze van a csúcs, ezért mindig csalódott voltam, mikor a következő magaslat még mindig nem a tető volt. Ekkor már tulajdonképpen teljesen sziklás terepen haladtunk és egyszercsak nem volt több felfelé. Ott álltam a Ljuboten tetején 2498 méteren! A csúcson, ahova ilyen régóta szerettem volna eljutni. A megtett több mint 1400 méter szint után igazán remek volt felérni, mondjuk meleg nem volt, de leültünk a csúcskő mellett, kicsit felöltöztünk és ettünk egy keveset, várakozva közben a kilátás reményében.
Célegyenesben
Nos a csúcsra magára visszatérve, több képen láttam, hogy egy vastraverz áll itt és most semmi ilyesmit nem láttunk. Csak egy kőre festett magasságadat van a tenyérnyi csúcson. Hogy miért? Erre a választ később tudtuk meg a turistaházban, amit majd megosztok, ha odaértünk. Addig egyébként érdekességképp, ha az ember beüti a mountain Duke Kosovo szavakat a google-be, akkor a Ljubotent fogja kiadni. Hogy miért? Mert a Ferizaj/Urosevac melletti Bondsteel KFOR bázis katonái ezt a becenevet adták neki, ugyanis onnan a hegy még drámaibb, mivel nagyon közel van a táborhoz. Közben eltelt odafenn vagy tizenöt perc és a kilátás egy jottányit sem lett jobb, ezért - és a hideg miatt - úgy döntöttünk, hogy nincs értelme várni, elindultunk hát lefelé. Na jó, azért ne panaszkodjunk, a felhők és a pára játéka igazán lenyűgöző tud lenni. Nyilván szerettem volna látni Pristinát a távolból, ahonnan most minden reggel látom a Ljubotent, dehát ez van... Lutri.
A csúcs. Hát így nem annyira impozáns...
És, hogy mennyire az: kb. 1900 méteren jártunk, mikor elkezdett felszakadozni a felhőzet és elénk tárult Macedónia. Talán Skopje széle is látszódott, vagyis szerintem az látszódott a távolban. Végre volt kilátás és napsütés egyszerre. Le is telepedtünk és bámultuk a mélységet. Szemben velünk a Sharr-hegység gerince emelkedett. A felső része felhőben, alul pedig a kis pásztorszállást épp megsütötte a nap. Igazán idilli volt. Ja, túrázókkal azóta sem találkoztunk. Visszatekintettünk a csúcs felé és az kezdett kibújni a párából. Ha nem jöttünk volna le annyit még lehet vissza is fordulunk, de ha őszinte akarok lenni, akkor be kell valljam ez igen-igen keserves menet lett volna... - legalábbis a combizmom részéről...
Lefelé menet kezdett felszakadozni a felhőzet
Inkább elkezdtünk araszolni lefelé. A ház már messziről látszott, miként az is, hogy füstöl a kémény. Igeeen! Szinte pontosan négy órakor odaértünk a Ljuboten hut-hoz. Jovan, házigazdánk már várt minket. Bepakoltunk a házba. Alul egy étkezőrész, egy konyha és egy illemhely kapott helyet. Egyelőre nem is mentünk fel az emeletre, hanem beültünk az forróságot sugárzó masszív öntöttvas kályha mellé. Rendeltünk jutalom sört, a helyi Skopsko-t. Az este folyamán beszélgettünk, néha Jovan is csatlakozott, aki szívesen beszélt a menedékházról és tulajdonképp mindenről, ami a túrázással kapcsolatos.
Kilátás Macedóniára
Megtudtuk, hogy a ház 1931-ben épült és a második világháború után állami tulajdonban volt, a rendszerváltás után nem igazán volt jó gazdája, állaga leromlott, mígnem a Ljuboten túraklubhoz került, akik társadalmi munkában végezték/végzik a felújítást. Egyébként Jovan a klub elnöke és túravezetéssel is foglalkozik, a tagokkal felváltva járnak fel a házhoz, a vendégek érdekében.
Szemben a pásztorszállás. Ez élőben kimondhatatlanul szép volt
Beszélgettünk a Ljuboten csúcsról is, kérdeztem a bizonyos vasszerkezetet, amire azt mondta, hogy sajnos sok olyan ember is jár fel a csúcsra, akiket nem a természet szeretete köt össze. Ez pedig oda vezet, hogy ha valaki épít ott valamit, azt a másik oldal lerombolja... Elmondása szerint a hegység két oldala igazából összetartozik, gazdaságilag mindenképp hiába választja el most határ a két oldalt. Van több közös projekt is, ilyen pl. a High Scradus trail, ami egy 495 km hosszú határon átívelő túraútvonal. e sajnos sokan nem az összefogásban, hanem egymás gyűlöletében érdekeltek ez pedig eléggé nehezíti az ilyen együttműködést.
Az utolsó táblák a kunyhóig
Egyébként ketten voltunk vendégek. Ha valaki itt aludna, akkor a Facebook oldalon üzenjen, fog választ kapni, ha nem is azonnal, de hamarosan. A felújítás tavaly ért véget, azóta fogadják a vendégeket, most a tervek szerint télen is nyitva tartanak majd. El tudom képzelni milyen csodás lehet itt télen! Kérdeztem, hogy a Ljubotenre milyen télen felmenni és Jovan azt mondta, hogy majdnem toronyiránt lehet felkapaszkodni, persze hágóvassal. Lavinák nem nagyon jellemzőek, bár a szél a gerincen hatalmas hó padokat hoz létre, azokra figyelni kell. Nincs más hátra, télen is el kell jönni!
És ugyanazok háttérben a már kitisztult csúccsal (nem a csúcs igazából nem látszik...)
Néha kimentünk a házból közben és keserűen állapítottuk meg, hogy az ég teljesen kitisztult, szóval ha most lennénk fenn, akkor nyert ügyünk lenne... Dehát ez ilyen sajnos... Ahogy ment le a nap egy hatalmas sziklás csúcs rajzolódott ki a látóhatáron a teraszról déli irányba tekintve. A Solunska Glava volt... Ez egy grandiózus sziklacsúcs az ország közepén. Gyönyörű volt a lemenő nap fényében. Hamar hűlt az idő, inkább benn beszélgettünk. Ettünk egy remek vacsorát, aztán nyugovóra tértünk a matraclágerben. Még ágyneműt is kaptunk, tiszta luxus volt az egész. Egyébként 35 megfáradt turista tud kényelmesen megaludni a házban és a kis bungalowkban.
Naplemente a Soluska Glavan
Reggel hét körül keltünk fel, kaptunk reggelit, ittunk kávét, aztán megköszönve a tényleg nagyon barátságos vendéglátást elindultunk lefelé. Amúgy mindenkinek ajánlom a szállást, régen éreztem ilyen szívélyes fogadtatást, Jovan nagyon jó házigazda és sugárzik belőle a Sharr-hegység feltétlen szeretete. Amúgy a Ljuboten ismét felhőben volt. Úgy látszik ez most ilyen időszak... Viszonylag hamar leértünk , olyan egy-másfél óra volt az egész. Az erdőben lefelé találtam egy nagyon szép boszorkánykört és imádtam a jó levegőt, főleg Pristina után, ahol az Obilici erőmű sokat ront a helyzeten.
És itt a Ljuboten menedékház
És régen
Összefoglalva Macedónia remek hely túrázásra. Természetesen a térképről is látszik a rengeteg hegy, de csak ideérve tapasztalja meg az ember, hogy vannak jelzett túraútvonalak, meg menedékházak, szóval van túra kultúra. Az árak nagyon kedvezőek a természet csodálatos. Igazi túraparadicsom, ahogy a címben is írtam. Mindenkinek javaslom, hogy keresse fel, nem fog csalódni. A vendégszeretetet végig éreztük a többi napon is, mikor más helyeket is felkerestünk. Nos, még fogok írni egy rövid ismertetőt a Matka-kanyonról is, ahová a hegy után mentünk.
Karám a háttérben a reggeli-felhős csúccsal
Ha szeretnél erről a nagyon unikális kanyonról is olvasni hasznos információkat, akkor kövesd a blogot, vagy a Facebook oldalunk és nem maradsz le semmi új beszámolóról. Alul belinkelem az útvonalat, sok sikert a túrához!
A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!
A szuper boszorkánykör (nem mentem bele...)
Az ígért útvonal:
