Szolnokról nem hiszem, hogy bárkinek az jutna eszébe, hogy hatalmas természeti látnivalói vannak. Ez azonban nincs teljesen így. Ha hatalmas hegycsúcsokkal és dekoratív sziklákkal nem is büszkélkedhet, az árterek és környékük tartogat néhány szép pillanatot. Főleg, ha minden fehér...
(Nos itt csak belinkelem az előző posztot, ahol viszont havas hegyek közt csatangoltunk, ha éppen érdekel valakit: karacsonyi hangulatkeltés)
És néhány napra valóban befehéredett a szürkés-barna táj. Ha ilyen helyzet adódik azonnal fogni kell a fényképezőgépet, mert nem lehet tudni meddig tart ki a fagy és mikor süt ki a nap pár óra alatt lerombolva a téli jégvilágot.
Szerencsém volt, mert szombatig csak kitartott a fagy és a karácsonyi bevásárlások közti szünetet kihasználva tudtam lopni vagy két-három órát, hogy 1. kiszellőztessem a fejem így év vége felé 2. fotózzak végre nyugodtan.
Szolnokon van egy parkerdő, amit a Nefag zrt. tart fenn. Van tanösvény, kerékpáros, sőt még lovas útvonal is. Ha az ember egy kellemes sétára vágyik és nincs ideje elhagyni Szolnok városát, akkor ideális célpont a kikapcsolódásra. Nem beszélve arról, hogy jelzett turistaút is vezet a közelben, így nyugodtan neki lehet vágni akár egy hosszabb túrának is.
A parkerdő fái szépen fehérlettek, ahogy sétáltam az ösvényeken. A gáton átkelve aztán egy rétre jutottam, ahol persze megneszelve jöttömet egy csapat őz rohant be a fák közé. Na, - gondoltam - lehetett volna őzet fotózni... És akkor megpillantottam egy őzbakot vagy 100-150 méterre tőlem. Nem vett észre, pedig álltam, nem is guggoltam vagy ilyesmi. Talán valamennyire beleolvadtam a rétet övező fákba, meg a szél is szemből fújhatott.
Egy tíz percen keresztül figyelt, ballagott erre-arra az őz, én meg próbáltam egy helyben maradni, hogy ne vegyen észre. Persze ahogy a fényképezőgép kioldógombját csattogtattam mindig megrezdült, de nem törődve velem folytatta napi rutinját, aztán csak beszaladt az erdősávba.
A réten átvágva aztán egy hídon átkeltem a másik partra, mert múltbéli emlékeim alapján arra sejtettem egy szép folyó kanyarulatot. A hídon való átkeléskor a semmiből előbukkant egy autó - meg én is a semmiből bukkantam fel az autónak - amit nem kis meglepetésemre egy volt kollégám vezetett. A családjával jöttek ki kicsit bóklászni a deres határba. Ahogy fogalmazott "elég szürreális ennyi év után itt találkozni". Az, kétségtelen.
Eme meglepő találkozás után tovább haladtam. Több helyen is próbáltam jó szöget találni a Zagyván, de valami mindig bezavart. Láttam egyébként darumadarat is közben, de a teleobjektívem még mindig erősen limitálja a lehetőségeim és lévén a daru fehér, így nem igen tudtam értékelhető módon lefotózni.
Aztán persze megtaláltam a tökéletes szöget - na jó a majdnem tökéleteset, mert azért az időm csak limitálva volt valamennyire... - és elkészítettem a tervezett deres-zagyvás fotómat.
A Zagyva és a környéke hihetetlenül szép ilyenkor. Mindenkit biztatok, hogy amennyiben ideje engedi szánjon egy órát egy ilyen sétára. Hideg van, oké, de igazi feltöltődés ilyen helyen lenni.
Remélem a sok fehér azért ünnepi is kicsit, szóval ezekkel a képekkel kívánnék boldog ünnepeket minden olvasónak!
Ha tetszett ITT követhetsz facebookon!
A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!
