Hogy került a látótérbe Montenegró? És miért épp a Prokletije nemzeti park? Nos az okok összetettek, egyfelől egész sok időt töltöttem Koszovóban úgy, hogy nem juthattam el a Pec mögötti hegyekbe (ez a nemzeti park három országot érint, de erről majd később) és azóta is bennem volt, hogy - mondjuk van is, mert Koszovóba most nem jutottunk el... - mindenképp szeretnék arra barangolni, másfelől pedig a balkán alapból vonzó célpont, főleg ezek a hegyi területek: a szállás olcsó, az ételeket szeretem, és valódi vadregényes helyeken lehet túrázni. Egy pár részes sorozattal próbálom majd bemutatni ezt a valóban párját ritkító élményt, hátha valaki kedvet kap ellátogatni. Korábban már írtam ilyet a madeirai túrázásokról, valami hasonló követkeik majd. (Ha érdekel ITT elolvashatod)
A gerincen, kilátás a Talijankáról
De akkor kezdjük az elején. Szóval szeptember első hetére egy 6 napos tátrai túrázást terveztünk sokáig. A szállást a poprádi tónál már hónapokkal ezelőtt lefoglaltuk. Aztán az a helyzet állt elő, hogy májusban Sopron felé autózva a kocsim megadta magát, és ezzel ugrott is a párommal nyárra tervezett balkáni körutunk. Viszont kacérkodtunk a gondolattal, hogy akkor legyen simán Montenegró az úticél vonattal. Ebből sem lett semmi, de addig eljutottam, hogy szállásokat nézegettem, és röhejes, de kíváncsiságból az Albán alpokban is körülnéztem, ahol rátaláltam az ígéretes Katun Maja Karanfil nevű szállásra, ami az akkor még általam nem ismert Grebaja völgy végében kb. 1100 méteres magasságban fekszik, pár száz méterre az Albán határtól.
Reggeli pára a völgy felett
És akkor számolni kezdtem és arra jutottam, hogy megéri elutazni ide most a Tátra helyett, mert míg oda akár egy hétvégére is elutazhatunk kvázi bármikor, addig ide tuti nem fogunk 12 órát utazni oda, aztán ugyanannyit vissza egy hétvége alatt. És bár remek lett volna az a tátrai 6 nap, végül az "elátkozott hegyeket" választottuk.
A Grebaja völgy fontos útelágazása, mondjuk amerre mentünk pont nincs rajta
De hogy is tervezzünk túrákat arrafelé? Nos ami a legfontosabb, hogy a Prokletije nemzeti park Albánia, Koszovó és Montenegró közös kezdeményezése. Néhány évvel ezelőtt jelölték ki a "Peaks of the Balkans", azaz a Balkán csúcsai nevű 192 km hosszú útvonalat a megbékélés jegyében. És ehhez adtak ki térképet is, amit még régebben megrendeltem, így az alap már meg is volt, hogy kicsit megvizsgáljuk a környéket. Ehhez rendeltem egy Walking Montenegro című túraleírásokat tartalmazó könyvet és átnéztem a Prokletije-ről szóló részeket, meg kutakodtam túrablogokon.
Turistajelzés az erdőben
Egy határokon átívelő túraútvonalhoz, lévén ezek az országok nem az unió tagjai szükség van valamiféle engedélyre, amennyiben valaki szeretne a határon legálisan átkelni a túraösvényeken. (A Magas Tátrában annyiból érdekes a helyzet, hogy Szlovákia és Lengyelország is EU tag, de pl. a Tengerszem csúcson sem lehet legálisan átkelni a határon, mert az nem hivatalos határátkelő. Ott viszont senki nem kérdezi meg, ha valamelyik oldalon leereszkedsz, hogy hol a pecsét az országba való belépésről, mivel szabadon átjárható a határ.)
Alakok a távolban. Nem sűrűn járt útvonal
Mi igazából csak egy túrát szerettünk volna, ami Albániába vezet, ez pedig egy éjszaka a Jezerce tavainál, majd csúcstúra a hegyre és vissza Montenegróba. Nah, hát ehhez meg is kerestem a hivatalos nyomtatványt, e-mail címeket és két héttel az utazás előtt megküldtem minden szükséges dokumentumot. És vártam a választ. (Infok ITT) Egészen az indulásig nem kaptam visszajelzést sajnos. Ráadásul elvileg még az engedélyért is be kell fáradni a rendőrségre. Ha van. Erről majd ugyancsak később....
Az első lehengerlő kilátása Karanfilra
A hosszú autózást (nem saját autómmal, ami azóta szerencsére van) úgy terveztük, hogy egy jó éjféli indulással és így délutáni érkezéssel lesz egy kis plusz időnk kipihenni az utat és akkor másnap már neki is vághatunk a hegyeknek. Mivel túratársam már járt Montenegróban szerette volna megmutatni a Tara kanyont odafelé, ami valóban gyönyörű, ez viszont azzal járt, hogy a 12-13 órás út 16-ra módosult és személy szerint én a végén (váltva vezettünk persze), mikor már a háttérben feltűntek a gyönyörű fekete hegycsúcsok - ezek amúgy messziről tényleg elég mogorvának tűntek - eléggé morcos voltam. Amúgy meg így váltott vezetéssel simán vehető akadály a táv.
Volusnica
A szállás a Gusinje településtől még a völgyben 6 km-t kanyargó kis aszfaltozott úton érhető el. Mikor végre kiszálltunk a kocsiból, azért nagyot dobbant a szívünk. A völgy felett 2000 feletti csúcsok magaslanak., valami erősen misztikus az egész. (És megint szeretnék kedvezni a VR világnak, szóval lesz több 360 fokos panorámakép, amit a facebookon lehet megnézni, ha a linkre kattintotok! Most pl. a völgyről ITT) A lényeg, hogy bepakoltunk a szobánkba, ami tényleg csak a szükséges berendezést tartalmazta és egy kiadós vacsorával zártuk a napot, hogy korán nyugovóra térve reggel indulhassunk is az egyik legnépszerűbb túrára. (Ha itt foglaltok szállást a faházakat ajánlom! Akinek elég a basic, az bármelyiket választhatja.)
Készül az ebéd kilátással
Itt a balkánon amúgy jellemző, hogy egy-egy csodás természeti képződmény mellé - ez lehet vízesés, tó, vagy itt hegyek a háttérben és általában tényleg mellé szorosan! - épül egy étterem is. Ide gépjárművel is el tudnak utazni a népek és el tudnak tölteni egy kellemes napot. Nos, ez itt is így volt. A szállás mellett játszótér, meg nyuszisimogató is volt. De mi nem nyuszit simogatni mentünk oda, úgyhogy vágjunk a közepébe!
Csodás fények délután
A reggel a völgy felett elég párás, felhős volt, de mire nekiindultunk, már a napsütés és a felhők bújócskáztak, ha szabad ilyen nyájasan fogalmaznom... Az ott töltött napok alatt többször láttam, hogy helyi taxik hoznak túrázókat a szállásunk parkolójáig, gondolom a környező szállásokról, Plav, Gusinje, Vusinje településekről. Nos ez a szállás azért is remek, mert legalább négy egynapos túrát lehet a küszöbről indulva megtenni.
Szemben a Severni vrh, ahova ugyancsak tervben volt felmászni
El kell mondanom,hogy az egyik kedvencem itt, a hegyek "valódi" használata", mert mindenhol legeltetnek, (na jó olyan 2000 méterig) és ez azt is jelenti, hogy pl. a szállásunkon a reggeli omlettbe friss sajtot raknak és mindenhol 2 centis a fű. Ami jól néz ki...
Kiadós reggelink után már neki is vágtunk a szállás mellett haladó túraútvonalnak, hogy az első nap egy bemelegítéssel kezdjünk. Bemelegítést írtam, de azért ezen a napon is 1100 m magasságról 2057 m magas Talijanka csúcsra terveztünk felkaptatni. Viszont kényelmesen, nem kapkodva, hanem kiélvezve minden pillanatot. A jelzések itt nem olyanok, mint nálunk. Egy jelzés van és az elágazásoknál van felfestve, mit hol találunk.
Balra a juhok, jobbra a gerincen a két pásztorfiú
A völgyből erdőn át vezetett az ösvény, végig remekül felfestett jelekkel. Az út meglehetősen meredek, de olyan 1600 m körül, mikor az ember kiér a fák alól már kezdi érteni, hogy miért ez a legnépszerűbb útvonala környéken. (360-as pano ITT) Ugyanis az egész túra alatt a völgy másik oldalán húzódó Karanfil (szegfű) csúcsokra lehet rálátni, melyek sziklái tényleg elragadóak. Nehéz is felfogni, hogy ugyan hogy is koptak ezek az évezredek alatt ennyire hegyes formájúra. Az idővel szerencsénk volt, mert napos, felhős idő váltakozott.
A Talijanka felé
Hogy mi a legszembetűnőbb, ahogy haladsz az ösvényeken? Hát az, hogy nem találkozol emberekkel. Vagyis tényleg alig. A távolban néha láttunk egy egy alakot, ahogy a gerinceken haladtak, de valósan, köszönés és beszélgetés szintjén csak egy cseh párral találkoztunk, ahogy a Volusnica csúcsra értünk. (Az a helyzet, hogy a csúcsok neveit nem egyszerű kikövetkeztetni. A térképen nem minden név szerepel, de más térképen meg az szerepel, ami a miénken nem. A legbiztosabbak a csúcsdobozok azt hiszem...)
Ereszkedés a Talijankáról a Popadija felé Cseh házaspárral
Ők, hasonlóan hozzánk szerettek volna az albán oldalra is átkelni, de még rosszabb helyzetben voltak, mint mi, mert ők a Peaks of the Balkans útvonalon is mentek volna, ahhoz meg azért már jó lett volna egy engedély a határőrségtől, mert ha valahol meg is szállnának az útlevelet tuti elkéri a szállásadó. A helyzet az, hogy ők is elküldték a nyomtatványt és az adataikat, de ők sem kaptak semmiféle visszajelzést. Ez elég bosszantó amúgy, mert vérmérséklettől függően át kell alakítanod a túráidat. Ők egyébként azt mondták, hogy otthon is érdeklődtek fórumokon és az volt a vélemény, hogy igazából senki sem ellenőrzi, hogy van-e az embernek engedélye. Nem tudom. A szépkilátás blog már járt a Jezercén és nekik sem volt előzetes engedélyük. Mi emiatt végül elhalasztottuk a Jezercére tervezett utunkat, de nekem úgy tűnik, ha csak csúcsokra mászik az ember, akkor 2000 méter magasan nemigen fog találkozni hivatalos közeggel... Ember alig van fenn, nem hiszem, hogy megérné vegzálni a maroknyi turistát... Ha viszont valaki Teth-be vagy Valbona-ba akar átmenni javaslom szerezzen engedélyt. Lehet két hét nem volt elég az ügyintézésre. Nem tudom. (Itt egy cég, aki segít beszerezni az engedélyt: Zbulo, lehet így menne...)
A kisebbik pásztorfiú siet a gerincen lefelé
Az útvonal közben szépen kacskaringózott a gerincen, balra a hatalmas sziklatömbök, jobbra pedig a lankásabb, füves hegyoldalak. Az egyik remek kilátópontnál, még a Talijankára való utolsó néhány száz méter előtt megálltunk ebédelni. Már hagyomány, hogy ilyenkor Lala gázfőzőn melegít vizet és gyors túraételt készítünk. Ez mindig egy csúcspont, mert az étel viszonylag finom, meleg (ez sokat dob az emberen) és mindig csodás környezetben van tálalva! Miután kicsit elidőztünk tovább indultunk a Talijanka felé. A csúcsról persze szokásosan remek volt a kilátás. És itt futottunk össze két pásztorfiúval is, akik a temérdek birkát felügyelték, akik vagy 100-200 méterre legeltek alattunk. Mivel a cseh pár is ekkor érkezett meg, így egy igazi tumultus alakult ki hat főnkkel!
Kilátás a Popadija-ról
Próbáltunk néhány szót beszélgetni a srácokkal, de semmit nem értettek, vagy akartak megérteni, pedig próbálkoztunk mindannyian. (360 fokos panoráma a kilátással ITT) Amúgy tök röhejes, hogy az ember nekikészül, viszi a cuccokat, a pásztorok meg egy bőrcipőben, egy nyúlott pulóverben egy kis zsákkal egész nap eltevékenykednek 2000 méteren... A cseh srác amúgy megjegyezte, hogy a reptéren látott valami montenegrói turizmus reklámot, ami valahogy úgy szólt, hogy "az életünk valaki más vakációja". Vicces. És igaz...
A Karanfilok
Innen egy ereszkedés után még hátra volt a Popadija csúcs. Ekkor már remek fények öntötték el a tájat, amikor épp sütött a nap melyek még elragadóbbá varázsolták a hegyeket. Alant tehenek legelésztek békésen, madarak köröztek álmosan, a gerincen pedig az egyik pásztorfiú rohant lefelé nagyokat kiabálva a nyáj felé. Lehet kicsit hosszan időztek el velünk a csúcson... (360 fokos pano a kilátásról ITT) Egy erős lejtővel búcsúztunk a lehengerlő panorámától. Felfelé jövet láttunk a völgy ezen oldalán egy kisebb vízesést, ami mellett most elhaladtunk és ha már ott voltunk ittunk is belőle. Namost inni ilyen legelős helyen nem a legbiztonságosabb, de vízszűrős kulacsot használtunk (Lifestraw) így nem kellett tartanunk az esetleges hasmenéstől. (És nem is volt semmi gond, konkrétan az egyik legjobb befektetés egy ilyen kulacs, mert akármerre jársz és találsz vizet, nyugodtan ihatod! Mondjuk ipartelep mellett azért nem kell... Mindenesetre spórol neked súlyt és az jó.)
Ez itt a Trojanit, ahová már nem volt idő elmenni
Leérve egyetértettünk abban, hogy, ha valaki erre utazik és csak egy túrát tud vállalni, akkor annak ennek kell lennie, mert könnyen elérhető, egy egész napos panorámás útvonal, ahol a magas csúcsok és a lankás hegyoldalak ugyanúgy jelen vannak. Ugyan ez is fársztó lehet, mert nagy a szintkülönbség, de a kilátás feledteti (valamennyire...) Az étteremben lelazítottunk egy jó sülttel és megkóstoltuk a helyi Niksicko sört. A következő napra a szomszéd Ropojana völgy látogatását terveztük, esetlegesen a Jezerce alatti tavak érintésével, mert még bíztunk abban, hogy a Jezerce szóba jöhet, de az eredeti tervtől eltérően nem a Jezerce tavainál, hanem a Ropojana völgy hatalmas tavánál terveztünk sátorozni, mert állítólag az a legjobb hely kempingezésre... Meglátjuk.
Tartsatok velünk a következő részig, ahol kiderül mi lesz a sátorozással, és kicsit spoilerezve melyik csúcsra mászunk fel!
A blogot a facebookon ITT követheted! Ha tetszik, akkor nyomj egy like-ot! Köszi!
A viszont látásig: Hajrá kifelé fotózni!
