Itt az ősz, de az utóbbi években azt figyeltem meg, hogy szeptember olykor még kellemesebb a nyárnál is. A remek indián nyárhoz a Balatonon kellemes nyugalom társul, hiszen a főszezon véget ér, megkezdődik az iskola, így sokkal kevesebben vannak a tónál. Az ősz meg egyébként is a legszuperebb túraidőszak, szóval nekivágtunk a régóta tervezett tihanyi túrának.
Ha azt mondom Tihanyi-félsziget nem biztos, hogy mindenkinek a túrázás jut eszébe. Pedig kellemes délutánt lehet eltölteni, ha az ember rászánja magát, hogy ne csak Tihany belvárosában sétáljon, néhány nagyon szép élménnyel lehet gazdagabb.
Délután 2 körül érkeztünk meg a Levendula házhoz, - ami egy remek információs központ egyébként - és parkoltuk le az autónkat. Na, most ugye írtam, hogy ősszel milyen kellemes kirándulni, túrázni, hiszen nincs már az a nyári meleg. Nos erre a kis túrára ez nem volt igaz, mert hét ágra sütött a nap, nem is igazán indián nyárnak, hanem sima, hétköznapi nyárnak hívhattuk volna...
És persze 30 fokban már egy kicsit megcsappan a lelkesedés, mikor az ember felfelé kapaszkodik. De ezt megpróbáltuk kompenzálni azzal, hogy ettünk egy jégkrémet még a Belső-tónál, mielőtt elindultunk a sárga kereszt jelzésen az erdőbe.
Az első geológiai érdekesség - azon felül persze, hogy maga az egész Tihanyi-félsziget vulkáni tevékenység eredménye - a gejzírkúpok voltak. Ezek a sziklaszirtek - gejzírkúpok - a vulkáni utóműködés eredményei, itt működött a legtöbb hőforrás. Először a Hármashegyi -kúpot, majd az Aranyház-gejzírkúpot pillantja meg az ember az ösvényen haladva.
Ahogy az ember felkapaszkodik a sziklákra és körbenéz igazán elragadó panorámában gyönyörködhet. Rálátni a Belső-tóra, az apátságra, sőt még a Balaton is kikandikál a község mögül. A tűző nap elég hamar arra ösztökélt minket, hogy a jóval hűvösebb erdőbe meneküljünk, így továbbindultunk. Megmondom őszintén, hogy engem igazából a balatoni panorámás túraösvények hoztak lázba, mikor először tervezgettem, hogy el kellene látogatni ide és ahogy egyre közelebb kerültem hozzá egyre izgatottabb lettem.
A sárga kereszten haladtunk, ahogy eddig is, majd rátértünk a sárga útra, ahol egy kis idő múlva szemünk elé tárult a Balaton! Itt még csak a fák között lehetett átlátni, de hamarosan kilátóhelyek is következtek. A kőröshegyi völgyhíd fehér oszlopai tisztán látszottak. Alattunk álló szörföztek a vízen, mi pedig tovább gyalogoltunk.
A sárga jelzést követve érkeztünk meg egy erdei iskolához. Az útvonal egyébként eddig elég könnyű volt. Nagyobb szintemelkedések, meredek kaptatók nem voltak. Itt az erdei iskolánál jött el az első nehezebb emelkedő, de ez sem volt nagyon húzós, meg nem is tartott soká.
Itt már a turistaút rendesen a Balaton felett haladt, - igen eddig is tudom -, de ezt tetézte, hogy semmi sem állta el a kilátást. Nah, ez volt, amit kerestem! Az útvonal ezen része volt a legemlékezetesebb számomra.Nagyon szeretem az ilyen "kitett" helyeket. Kicsit hasonlított arra, mikor Madeirán Sao Jorge-nál az óceán melletti sziklákon túráztunk. Talán nem annyira grandiózus, ok, de simán az egyik legszebb kilátású turistaút hazánkban.
Hamarosan elértük a Csúcs-hegyet. A kilátás itt volt a legszebb, meg is pihentünk egy kicsit. Ekkorra a nap már nem volt annyira durva szerencsére. És innen kezdődött a fekete-leves rész... Azt nem írtam, hogy egy régi térkép alapján mentünk, amin még volt egy piros jelzés is, ami azóta megszűnt, úgyhogy megérzésre támaszkodva a zöld háromszög jelzésen kezdtük meg az ereszkedést. Ez egy igen meredek ösvény eléggé benőve mindenféle növénnyel.
Egy darabig nem is volt gond, mert a jelzés követhető volt, aztán egyszer csak elveszett. Egy állatok által erősen járt ösvényere jutottunk ki, de hiába indultunk tovább a nyilvánvaló irányokba, a jelzést nem találtuk. Oké, tudom, hogy nem egy labirintusban voltunk, de az ilyen kellemetlen tud lenni. Ahogy kavarogtunk viszont megtaláltuk az őslevendulás sarkát.
Aztán ahogy erre-arra kavarogtam a jelzést kutatva, hirtelen ott álltam egy úton. Nem kell mondjam, hogy kb 5 méterre az út mellett párhuzamosan kerestem a jelzést addig... Na, de meglett szóval az ekkorra már lágy esti naplementében gyalogoltunk a Belső-tó felé. Itt még találkoztunk a hatalmas szőlőültetvényekkel, amiken a szőlő már majdnem éretten függött. 
Több ültetvény mellett is elhaladtunk. Voltak régi, nagyon elhanyagolt szőlősök, de láttunk fiatal ültetéseket is. Nagyon hangulatos volt a kora esti fény a szőlőfürtökön. Rögtön ősz hangulat is kerekedett.
Innen már csak egy fél órát ballagtunk és szerencsémre ideális időpontban érkeztünk meg a Belső-tó partjára, mert épp ment le a nap, és remek fények voltak az épületeken. Néhány fotó, kis gyönyörködés a tájban, majd lassan vissza is értünk a kocsihoz.
A napot egy helyi étteremben zártuk, ahol a szezon után már sokkal kevesebben fogyasztották vacsorájukat a balatoni panoráma mellett...
Egy szónak is száz a vége, ezt a körtúrát nyugodt szívvel ajánlom bárkinek. Fizikailag nem megerőltető, de páratlan balatoni panorámával jutalmazza meg a vállalkozó kedvűeket! És itt van az ősz, ígérem nem minden nap lesz kánikula, szóval hajrá!
Ha tetszett itt követhetsz facebookon és nem maradsz le az új írásokról!
A viszontlátásig: Hajrá kifelé fotózni!
