Végre itt a meleg! De ha az embernek kedve van egy kicsit zordabb környezetben túrázni, akkor a Magas-Tátra májusban még bőven tartogat téli látnivalókat. Ami plusz egy ilyen túrában, hogy a lenti régiókban már a tavasz az úr, nyílnak a virágok, bővizűek a patakok és kellemes a hőmérséklet. Ez a kettősség egy erős kontraszt és igazán izgalmas megélni.  Azt nem mondom,hogy nagyon rég voltunk a Tátrában, hiszen márciusban töltöttünk néhány napot a lengyel oldalon, ahol a  Vörös-hegyekre túráztunk, majd a Babia Gora nem olyan távol lévő csúcsára másztunk fel, érdemes megnézni a beszámolókat!

Tél a menedékháznál

Viszont már akkor motoszkált bennem, hogy csak érdemes lenne megnézni, hogy az elkészült autópálya szakaszokkal vajon érdemes-e nekivágni egy egynapos túrának Szolnokról?  A válasz röviden az igen lesz, de megkötésekkel, amikről a későbbiekben írok majd. Egy ilyen egynapos túrát mindenképp úgy érdemes tervezni, hogy a hegység közelebb lévő részein tervezünk túrázást, mivel ezzel időt spórolhatunk. Fontos ugyanakkor, hogy téli időszakban ezt sokkal nehezebb kivitelezni a korai sötétedés miatt. Hiszen a három és fél-négy órás út, az értékes nappali időszakból is értékes időt rabol el. 

Sajnos a Lomnici-csúcs felhőben volt

Viszont májusra már olyan későn sötétedik, hogy egy későbbi visszatérés is teljesen biztonságos, így nem is keltünk nagyon korán és csak reggel hatkor vágtunk neki az útnak. Az út első órájában még közönséges utakon haladunk, majd miután rátérünk az M3-as autópályára már tulajdonképpen majdnem végig ilyen minőségű utakon autózunk. Szlovákiába átérve cirka egy másfél óra alatt a hegy alatt vagyunk. Egy megállóval az utolsó benzinkútnál 3 óra 40 perc alatt értünk Ótátrafüredre.

Óriások

Mert a legkézenfekvőbb célpontok: Tátralomnic és Ótátrafüred. Sajnos a téli zárlat miatt nagyon hosszú túrákat nem lehet tenni ilyenkor, hiszen a menedékházak felett a turistautak zárva vannak, (ok, nyilván lehet így is igazán fárasztó útvonalat találni persze) de egy ilyen egynapos kiruccanásra tökéletes egy "nem fárasztó" menedékházas túra is. Több remek útvonalat is be lehet járni. Ha Tátralomnicról indulunk, akkor fel lehet mászni, vagy felvonózni a Kőpataki tóhoz, ahonnan vissza lehet ereszkedni a Tarpataki völgyön át Tarajkára (Hrebienok), vagy a Téry házat is célba lehet venni. (Itt jártunk is így egy csodás őszi napon: KATT!)

Rétegek

Vagy ha az ember a Matlárháza melletti parkolóból indul, ami Tátralomnic mellett van, akkor a Zöld-tavi menedékházhoz is felmászhat. Igazán káprázatos hely! Vagy marad Ótátrafüred, mint a mi esetünkben. Innen két vagy akár három remek túrát is véghez lehet vinni: a Téry-ház, a Sziléziai menedékház vagy a Hosszú-tavi menedékház célbavételével. Mi a Hosszú-tavi menedékház mellett döntöttünk, ott ugyanis még nem jártunk. És akkor csapjunk bele a tulajdonképpeni túrába!

Egyre több a hó felfelé

Nos előrebocsátom, hogy a csúcsszezonhoz képest a májusi Tátra teljesen más képet mutat. A parkolók tulajdonképpen üresek és alig valaki sétál az utcákon. Még a lanovka melletti parkolóban is alig parkolt valaki. Azt gondoltam, hogy kevesen lesznek, mert hétköznap mentünk, de ez felülmúlta a várakozásainkat. Szóval ez már igazából rögtön megvett bennünket! Kissé elgémberedett végtagjainknak már nagyon jól esett kiszállni a kocsiból. A lanovka használatával olyan egy óra menetidőt lehet megspórolni a menedékházig. Mivel azonban a felvonó is mókás, azzal mentünk fel (csak fel 10Eur, oda-vissza ha jól emlékszem 17Eur). 

Végre tél!

 Májusban egyetlen nehézségünk lehet ez pedig az elég kiszámíthatatlan időjárás. Igen, az esőre gondolok. Nos, egész napos esőt nem vártunk,záporok azonban voltak az időjárás jelentésben ezért esővédőt természetesen vittünk magunkkal. Szerencsénkre csak épp csepegett valami csapadékféle, mikor felértünk a felső állomáshoz, de a felhők eltakarták a Lomnici-csúcsot, viszont egyedülálló atmoszférát teremtettek, ahogy gomolyogtak a hatalmas sziklacsúcsok alatt. 

Tér

Hónak ezen a magasságon nem sok nyoma volt már. A télen itt álló jégszobor is már felismerhetetlenségig olvadt. Tömeg itt sem volt, olyan 6-7 turista jött velünk a lanovkán. Nem is nagyon vesztegettük az időt, hiszen 10 óra volt már, elindultunk felfelé. A Nagy-Tarpataki-völgy felé vettük az irányt. Elhaladtunk a Bilikova chata mellett és kicsit lefelé ereszkedtünk, majd a völgybe leérve igen hamar elértünk a Zbojnicka-chata felé tartó elágazáshoz. Nos eddig nem nagyon látszott nyoma a télnek, csak néhány havas útszakasz volt, az elágazás után viszont egyből egy havas vékony ösvényre kerültünk. Olyan volt, mintha egy varázsszekrényen mentünk volna keresztül.

Sejtelmes hangulat

És míg eddig igen gyorsan és megerőltetés nélkül eljutottunk, innentől már nehezebb volt a dolgunk... Ugyanis ez nem az a fajta kellemesen fagyott téli hó, amiben viszonylag jó a haladás, hanem kásás, olvadt hó, amiben igazi gyötrelem a haladás, mert minden lépésnél épp egy kicsit süllyedsz el, de semmiképp sem maradsz stabil. Na, mindegy legalább van hó, ugye... Hamarosan fenyvesek közé értünk, aztán onnan a törpefenyők tetejére... Ugyanis legalább egy-másfél méter vastag hó volt még.

A menedékház oldala

Ezután találkoztunk négy túrázóval, akik ugyanabba az irányba tartottak,mint mi. Viszont később nem láttuk őket, gondolom mégsem gyalogoltak el a menedékházig. Amúgy kb. három óra hosszára írják a menetidőt Tarajkáról. Mivel fotózgattam is menet közben, meg az útviszonyok is kellemetlenek voltak nem haladtunk nagyon gyorsan. Többször gondoltuk azt, hogy a következő sziklaperem mögött már fel fog tűnni a menedékház, de az csak nem akart előbukkanni. Sőt egyre meredekebb lett az ösvény. Volt, hogy egy patak felett keltünk át, meg olyan is, mikor a törpefenyők közé szakadt be a lábunk. Igazi élmény!

Indulás lefelé

Nade micsoda látvány volt mindvégig! A párából néha előbújt a nap, ilyenkor minden annyira ragyogóan fehér lett, hogy kellett a napszemüveg. Alattunk a völgyben felhők uralkodtak, valószínűleg esővel, de itt fenn nem kaptunk csapadékot szerencsére. Végül két óra negyven perc alatt érünk fel. Odafent épp sütött a nap, egy úriember ült a menedékház előtti padon és azt hiszem sört ivott. Lepakoltunk mi is, levettük a csúszásgátlókat és bementünk, hogy rendeljünk valami levest. Nos, sajnos készpénz nem sok volt nálunk, mert elfelejtettünk váltani, így teljes lemondással kérdeztem meg, hogy ugye nem lehet kártyával fizetni?

Még fagyott tó

A srác mosolygott, majd megnyugtatott, hogy  helyesen gondolom, természetesen nem lehet kártyával fizetni... Szerencsére azért futotta egy-egy finom levesre és egy-egy Kofolára. Kérdeztem, hogy mekkora ilyenkor a forgalom és azt mondta, hogy igazából aznap mi voltunk a második vendégek. Ilyenkor szoktak renoválni, javítgatni olyan dolgokat, amikre a csúcsszezonban nincs idő. El kell mondjam, hogy roppant hangulatos volt ott lenni.  Az ablakon kívül a hatalmas hófedte csúcsok, benn csak Sinatra énekel a JBL-ből...

A menedékház belülről üresen

Egy biztos ha az ember kerülni szeretné a tömeget, akkor ilyenkor érdemes idelátogatni, hatalmas a nyugalom, Egyébként lefelé is csak két csoporttal találkoztunk. )Ezek közül az egyik igen kicsiny, mintegy egy fős csoport volt, a másik úgy 4-5 túrázóból állt...) Mivel még sütött a nap a teraszon fogyasztottuk el  az ebédünket. Hihetetlen nyugalom vett körül minket. Az ugyan igaz, hogy mindkettőnk bakancsa beázott kicsit, hiszen ez az olvadt hó és még inkább a meleg, ami a bakancsra kerülő havat rögtön felolvasztja nagyjából megoldhatatlan feladat szinte minden bakancsnak. Persze nem mindegy mennyire ázik be...

És kívülről, szintén üresen

Mivel mikor indulni készültünk elkezdett esni az eső inkább bementünk a menedékházba még egy kicsit, hátha eláll. Egy fél órán át, két kávé mellett ücsörögtünk. A menedékház az 1920-as években épült. Előtte 1907-ben egy kis kalyibát húztak itt fel a vadászoknak. A neve Rablót jelent, a história szerint az építők egyike nevezte el ennek. Mi Hosszú-tavi menedékháznak ismerjük. Mivel nem akart elállni az eső, de kissé talán csendesedett az indulás mellett döntöttünk. Még bóklásztunk kicsit a ház környékén. Varázslatos volt a látvány. A tóvize még félig fagyott volt, a hegyek fehérek, a felhők megszaggatva... Jó kis téli hangulat.

Téli álom

 Lefelé már igen gyorsan haladtunk az eső dacára. Amilyen kényelmetlen volt a felfelé, annyira gyors volt most. A puha hóban szinte szökelltünk. Az eső elég sokáig velünk maradt sajnos, de ez nem szegte kedvünk. Visszaérve a völgybe még elmentünk a Tarpataki-vízesésekhez. Jó bővizű volt most a patak, hiszen olvad a hó. Fotóztunk és nézelődtünk, aztán a Bilikova Chata mellett visszatértünk Tarajkára. És még az utolsó lanovkát is elcsíptük. Összesen 13-15 km-t tettünk meg és kb. 700-800 méter szintet. Ez elég is egy napra végülis.

Tarpataki vízesések 1.

Autóba szálltunk és este 10 után már otthon is voltunk. Ha másnap tud pihenni az ember, akkor szerintem ez tulajdonképpen járható, hogy egynapos túrára utazzunk Szolnokról a Tátrába, De ha valaki másnap egy egyszerű hintafelfúrásnál a plafonba eltalálja az elektromos vezetéket, és ezért szenvedhet órákig a javítással, annyira nem kellemes, mint ahogy tettem én... De félre a tréfát járható a dolog, nyilván fárasztó, azért 7 órát ültünk autóban és 8 órát voltunk a hegyen... De mivel most jó sokáig nem tudok túrázni ez egy kézenfekvő megoldás volt.

Tarpataki vízesések 2.

Ha valaki szereti, hogy nem sok turistával kell osztoznia egy csodás helyen, annak bátran ajánlom a Magas-Tátrát ilyenkor késő tavasszal. Ahhoz képest, hogy micsoda tömegek szoktak itt tolongani, igazi felfrissülés így látni! A menedékházban természetesen fenn is lehet aludni, foglalni e-mailen tanácsos, de hétközben a menedékház munkatársát idézve nem lehet gond, tuti van hely. Csúszásgátló mindenképp hasznos és vízálló túrabakancs is mindenképp ajánlott. Réteges öltözködés, kamásli, mert itt-ott be lehet szakadni a hóba. Nameg kesztyű, sapka.

Kívánok mindeninek remek nyári túraszezont! Remélem tudok jelentkezni valami anyaggal valamikor, de erre most nem sok esély van. Azért maradjatok velünk, visszatérünk!

A viszontlátásig: Hajrá kifelé fotózni!