Az előző poszt fagyos hangulatától ez sem fog eltérni, csak annyiban, hogy most már világos
ban fagyoskodunk. Na, de félre a tréfát, nem ezért vagyunk itt, hanem valami hasznos tippért ugye. Mit is csinál a az ember, ha tájképet , vagy természetet szeretne fotózni? Vagy várost, állatot. Vagy bármit. Hát tervez. Mert tervek nélkül csak a vakszerencsére bízhatja magát és a drága időnket nem pazarolhatjuk, mert akkor soha nem készítünk szép képeket. A mecseki pihenést azonban nem előzte meg tervezés, tőlem szokatlan módon. Ennek egyszerű oka, hogy annyira szépnek és különlegesnek írták le majdani útitársaim a helyet, hogy nem volt szívem saját magam meglepését elrontani, és kihagyni a „hűűű, ez brutális, ezt nem hiszem el, csodaszép” mondataimat. Ja, és nem fotótúrára mentünk, hanem pihenni, így a fényképezés teljesen járulékos időtöltés volt. Google Maps-en is csak azt néztem meg, hogy merre kell odahajtani autóval. De miért is beszélek a tervezésről? Mert fontosnak tartom. Ha otthon vagyok, és saját környékünkön készülök fényképezni, mindig bejárom a helyet virtuálisan, amennyire lehet. A régi maps-et jobban szerete
m, mert azon a panoramio-ba kiválasztott képek helyhez kötötten vannak feltöltve, így elég jól fel lehet készülni egy-egy helyszínből. Ha van idő, azaz elérhető távolságban van a kiszemelt terület, akkor ki lehet várni a kívánatos évszakot, időjárást. Összefoglalva: tervezni jó. Szeretek is.
Persze mondjuk az Alföldön, ahol van szerencsém élni, finoman szólva is elég sok az „érintetlen” terület. Ilyenkor meg kénytelen vagyok felderíteni. Mondjuk azt is szeretem. A Mecsekre viszont nem terveztem. 19-re húztam lapot mondhatnánk. És bejött.Ugyanis a havas időben sokszor felhős az ég, ami nagyon „semmilyenné”, egysíkúvá, unalmassá teszi a környezetet. Főleg, ha a felhőzet teljesen be van simulva… Ilyenkor jönnek a részletek, és az eget kihagyó képek. De esetünkben napsütéshez volt szerencsénk. Épp olyanhoz, amire a ragyogó címkét szokták használni. Vagy a káprázatost.
Egy rövid 8 km-es sétát terveztünk be Óbányától Kisújbányáig a patak völgyön keresztül. Kamásli, bakancs, két sapka, stb, ahogy múltkor leírtam. A lányok próbaképp még kaptak kémiai elven működő lábmelegítőt is. Ami nagyon modern és hasznos. Viszont olcsó, hátránya, hogy csak ritkán kapni felénk.De megint elkalandoztam a fontos fotós tippektől. Az előző posztban szóltam az akkuk melegen tartásáról, valamint az állványról. Az állványról ahhoz képest csak annyit tennék hozzá, hogy valójában igen kellemetlen cipelni, még akkor is, ha nem nehéz. (Abba nem is gondolok bele, ha nehéz. Nyáron egy bükki túrán túratársam két napig cipelte a „stabil” Manfrotto állványát. Ha egy szóval kellene jellemeznie az élményt, nem a jó oldalát emelné ki azt gondolom…) Kellemetlen, mert ha felkötöd a zsákodra – mondjuk egy fotós hátizsák lehet megoldaná, hmmm – nehéz állandóan levenni onnan, majd visszatenni. Ekkor fordul elő a „majd kézből is jó lesz” gondolat. Nem lesz jó. Ne áltassuk magunkat. Ha a jó minőség, a nagy mélységélesség és a tűélesség számít, akkor az f 11-16-ot jelent. Fák között, főleg erdőben zársebességben akár 1/30-al is lehet fotózni…. Na azzal nem lesznek élesek a képek kézből, garantálom. Én akkor fényképezek kézből, ha kis mélységélességet szeretnék, és f 1.8 – 2.8-as rekeszn
él.
Esetünkben, azt gondoltam, hogy ez a gyönyörű táj, napsütés igazán állványt érdemel, így maradt a kézben cipelés. Ez mezőn nem is lenne gond. Fagyott patakon átkelni vele viszont annál rosszabb. És a kezed is ráfagy -9 fokban, úgy meg főleg, ha a kesztyűidet a fázók közt szétosztod, mint én tettem. Ha a készült képeket nézitek, szembetűnő lehet, hogy majd mindegyiken csillag alakú napkiégések vannak. Tudom, hogy egy idő után ez unalmas, de komolyan nem tudtam neki ellenállni, mert a hó, mivel fehér és világos, olyan lágy árnyékokat eredményezett, amiket az f 11-16, 1/125-250-ed ISO 200-on (miértnem ISO 100? Mert a D700 alapértelmezetten 200-ról indul, a 100 kiterjesztés, mint pl. a high1 felfelé) com
bóval csodásan lehetett fényképezni. Ezek az értékek egyébként is általános érvényűek a szembe napos képekhez. Jól jön, ha a napot valami ág, vagy tárgy mögé rejtjük félig, mert a kiégés szebb lesz, mert nem annyira tolakodó, azaz nagy. Azt lehet még figyelembe venni, hogy az előtérbe vagy olyan tárgy kell, ami átereszti a fényt, vagy világos tárgy, mert a sötét témákat ilyenkor sziluettekké alakítjuk, amit utómunkánál világosítva zajos, részlettelen masszát kapunk. A hó így tehát tökéletes alany.
Összehasonlításként a képek közé csempésztem egy régebbi felvételt, ahol a leírtakat hó nélkül látni egy kápolnával.Kisújbányára megérkezve örömmel nyugtáztuk, hogy a „Klumpás konyha” büfé nyitva van. Felmelege
dés, evés, kiengedés. Visszafelé indulva a nap már lefelé ment, na nem mintha magasan tanyázott volna egész nap, de a völgyben hamarabb bukik a horizont alá. Volt egy megérzésem közben – mert a stellarium program nem volt nálam, tehát nem tudtam alátámasztani – mégpedig, hogy a patakvölgy elején a pisztrángos tavaknál a nap ilyenkor épp keresztbe világítja a völgyet. Na, n
em éppen így alakult, de nagyjából így alakult. Lett is egy jó kép. A tavas az, amelyiken a jég olyan szépen az előtérben van. De mi a hiba? Nyilvánvaló… Mondjuk, ha az objektívet megtisztítottam volna előtte, akkor nem lennének a szépséges fényfoltok a napsugaraknál ugye… Amúgy is tapasztalatom, hogy a szép tiszta lencsék nagyon sokat dobnak a képminőségen. Amatőr hiba. Megint.
Végül egy kis tanács. Hideg időben fényképezés után hazaérve a gépet hagyni kell „akklimatizálódni” a táskában, mert nagyon lehűl és az összes pára kiül rá, ahogy a meleg szobával találkozik. Tudom, tudom, én is rögtön fel akarom tölteni az új képeimet a számítógépre. Nos, ehhez segítség a kártyaolvasó. Vagy a türelem.
A következő bejegyzésben Üstökös fotózáson veszünk részt. Mármint azzal, aki velem tart. Addig is oszd meg tapasztalatod, vagy írd le, ha valamivel nem értesz egyet. Esetleg ossz meg hasonló képet a facebook oldalon a bejegyzés alatt saját történeteddel.
És ha tetszett, nyomj egy lájkot, és kövesd az oldalt facebookon.
