Az utolsó beszámolót, ami a Bükk-hegységből jelentkezett ott hagytam abba, hogy várhatóan téli túrázásra alkalmatlan időjárást prognosztizáltam a következő hétre. De két hétre rá felcsillant a remény és bízva a már sokkal pozitívabb időjárás előrejelzésben, meg persze abban, hogy alapból minél magasabban vagyunk, annál hidegebb a hőmérséklet, ergo van, vagy lehet hó úgy döntöttünk, hogy a Mátra gerincét vesszük célba. Annak is a nyáron a Mátrabérc túra keretében végigszáguldott - ugye az egy teljesítménytúra szóval nem a szokásos ráérős-csodálkozós, hanem a: mennyi van még, benne vagyok-e a szintidőben? fajta - részének egyik etapja. Mert a gyors mozgás közben akkor konstatáltam, hogy ide érdeme lenne nyugodt körülmények közt visszatérni. És mi a nyugodtabb a téli tájnál ugye?
Kilátás a Zám-patak völgyére a Német bércről. Kifejezetten nyugodt hely.
A terv az volt, hogy Szurdokpüspökiből indulva a piros jelzésen mászunk fel és a Nyikomra is átmegyünk, majd a zöld jelzésen ereszkedünk le. Jó terv. Lássuk hogy sikerült a kivitelezés! A téli túrák egyik fontos összetevője az idő faktor: a korai sötétedés miatt - nameg a kijárási korlátozás okán is - korán kell indulni. Így hajnali ötkor keltünk és fél nyolckor már Szurdokpüspöki felett vettük fel a beköszönést. (Most egy videót is összeraktam, így kicsit jobban átjön a hangulat. A link lejjebb!) A remélt fagyból - ok, a fagy hideg, de télen épp az a jó, hogy emiatt a föld megfagy és nem kell sárban dagonyázni, ami elég lehangoló tud lenni és persze fárasztó. Ja, meg lassú is. - sajnos semmi sem volt. A településről kivezető földúton a szőlők és víkendházak között kifejezetten nagy sár fogadott minket.
Szurdokpüspöki szélét elhagyva
Csak abban reménykedhettünk, hogy a szint emelkedésével hidegebb lesz és nem enged ki olyan gyorsan a föld, így majd ott kényelmesebb lesz a haladás. És ez valamennyire be is jött, mert ahogy beértünk az erdőbe ott jobb útviszonyokkal találkoztunk. Szigorúan követtük az utat, ezért elnéztük az elágazást és kellett egy kis átvágást csinálnunk az erdőben. Hamar felértünk a sziklásabb és nyíltabb szakaszra. A kelő, vagy leginkább ébredező napsütésben minden nagyon idilli volt. Igaz a hónak nem sok nyomát láttuk, de majd odafenn! Gondoltuk.
A Horka-tető környéke még kellemes napsütésben
Azt tudni érdemes, hogy ez a szakasz viszonylag kis távon folyamatosan emelkedik a csúcsig, nem nagyon van benne teljesen vízszintes rész, ezért szerintem ideális terep arra, hogy kondit gyűjtsön az ember magasabb hegyekhez, ahol mondjuk 1000-1500 métert kell nagyjából így mászni felfelé. (Itt a tetőig 650 métert). Hamarosan a Nagy-Koncsúron álltunk, ahonnan - és most figyelem: - nagyon jutalmazó kilátást élvezhettünk. (Off: Már régóta kerestem az angol rewarding szó magyar megfelelőjét, mert angol nyelvű túra beszámolókban sokszor használják és remekül leírja azt, amikor valamiért megdolgozol és a kilátás a jutalmad, vagy maga a túra egésze nagyon megéri, de ez a jutalmazó, ami egyébként a sima fordítása olyan mesterkélten hangzott. Aztán most kicsit rákaptam a régi magyar turista folyóiratok és kiadványok böngészésére és Hanák Kolos 1897-es Mátra kalauzában egyszer csak szembe jött mind a jutalmazó kirándulás, mind a jutalmazó kilátás szóösszetétel! Ha akkor megfelelt, akkor nekünk is meg fog, szóval innentől használatba kerül.)
Kilátás a Nagy-koncsúrról
A Nagy-Koncsúrról a Zagyva völgyére nyugati irányba és a hegység belseje felé is van kilátás. Látszik pl. a Tót-hegyese, ahol pár éve jártunk egyszer. A pazar panorámát a napsütés tette teljessé. Igaz hó még itt sem nagyon volt, pedig 640 méter magasan álltunk, de a talaj legalább nem akadályozott minket. És itt történhetett valami, mert egyszer csak kikapcsolták a napot. Pontosabban felhők árasztották el az eget, ami a hőérzet drasztikus csökkenését hozta maga után. Ahogy tovább indultunk a tető irányába az erdőben már találtunk havat, de sajnos ez ilyen nedves, tapadós hó volt, amiben nem akkora öröm gyalogolni. Sebaj.
Az ott elvileg Pásztó, mögötte pedig a Cserhát
A Muzsla gerince nagyon szép egyébként. Érezhetően gerincen halad az ember, a két oldaltól alig pár méter választ el. A kilátás a hatalmas fatörzsek közt szenzációs, bár körpanoráma a Muzsla tetőn sem fogad minket. A már említett Mátra kalauzban a következő leírást találjuk: "Gy.-Pata (...) Kirándulás kocsin (1 ó.) Nagyparlagon át innen 1 1/ 2 óra alatt a 803 m. magas Muzslacsucsra. Szabad kilátás a Zagyvavölgyre, a nógrádi, pestmegyei és felsőmagyarországi hegyekre." Ez azt jelent(het)i, hogy akkoriban volt kilátás a tetőről. Aztán 1935-ben Dénes Ferenc névvel, a Magyarországi Kárpátegyesület alapító és vezetőségi tagja tiszteletére épült egy kilátó ide, tehát akkor már biztos nem volt kilátás. Nyomait talán a néhány beton alapból lehet kivenni, semmi más nem maradt belőle. (És abban sem vagyok biztos, hogy az az...) Állítólag a 80-as években még állt a torony, erről tanúskodik az egyik 1981-es kiadású Mátra térképem, ami jelzi a kilátót. Én két fényképet találtam róla, de mindkettő messzebbről készült, közelebbi sajnos nincs. (Itt lehet megnézni az egyik képet)
A Gortva-Jójárt-kilátó a távolban
(Off: És itt tisztelettel megkérnék mindenkit, akinek esetleg az archívumában fellelhető fénykép a kilátóról, hogy vegye fel a kapcsolatot a Fortepannal, ahol régi fényképeket gyűjtenek, rendszereznek és tesznek közkinccsé, hogy a múlt ilyen érdekes morzsái ne merüljenek a feledés homályába, hanem minél többen rácsodálkozhassunk a múló idő lenyomataira. És esetleg nekem is meg lehet küldeni, nagyon érdekelne, ha esetleg többet is sikerülne összegyűjteni úgy én is szívesen közszemlére tenném egy posztban. Tuti, hogy vannak fényképek itt-ott elbújva... Szóval hajrá!)
Ez egy régi képeslap a kilátóval. Kriston Péter pásztói gyűjteményéből való és a Muzsla Facebook oldalán találtam.
A tetőn a nagy szél miatt nem is nagyon telepedtünk le, mert a közeli Nyikomon már várt ránk a zárt kilátó, ahol az ebédünket terveztük elfogyasztani. Ebben a magasságban már összefüggő volt a hó dacára a fagypont feletti hőmérsékletnek. Ahogy ereszkedtünk lefelé itt-ott pompás kilátásunk nyílt Ágasvárra és több közeli csúcsra is. Körülbelül dél előtt fél órával értünk a 764 méter magasan trónoló Gortva-Jójárt-kilátó és menedékházhoz. Több helyen is olvastunk már a 2015-ben épült kilátóról és nagyon érdekelt, hogy milyen. Nos, olyan, mintha valami mesebeli torony volna. Körben fakerítés védi, a torony maga egy terasszal van körbe-véve és tuti, hogy hiánypótló - hiszen a Nyikomról nem lenne körpanorámás kilátás egyébként -, mert ahhoz képest, hogy a túránkon egy emberrel sem találkoztunk, a kilátónál azért igen. Ez a bizonyítéka talán annak, hogy a hegyi infrastruktúra építése előmozdíthatja a sportosabb életmódot. (Mert van miért felmászni.)
Galyatető a távolban
Ami meglepő, hogy az épület magán úton valósult meg Gortva Zsolt elképzelése és finanszírozása által, tehát nem állami kezdeményezésre. Nagy köszönet neki, hogy ingyenesen bocsátotta használatra a turista közönség részére. A négy emelet magas épület zárt. Az alsó szinten van kandalló, vannak étkezőasztalok, a legfelső szinten pedig az ablakok mellett fényképes eligazítást kaphat a vándor, hogy merre milyen települést vagy hegyet lát. A felső szint plafonját Szent-Borbála életéről szóló freskó díszíti. Mi ezen a felső szinten ebédeltünk meg. Melegünk nem volt benn, de a széltől mindenképp véd, meg mondjuk, ha kinn ennél hidegebb van, akkor sokat számít az épület. És a mi a legjobb, hogy akár aludni is lehet benn, az meg csak hab a a tortán, hogy van tűzifa bekészítve... Tényleg mese, nem?
A mesebeli kilátó
Feltöltekezve indultunk tovább. A tervek szerint követtük a zöld jelzést, aztán a Zám-patak völgye helyett egy erdészeti úton mentünk tovább. És, hogy ezt milyen bölcsen tettük még nem is sejtettük... Ezen a részen hatalmas csendben gyalogolhattunk, emberi lábnyomot nem, de egy ott, akkor nehezen eldönthető farkas/aranysakál/kutya nyomot találtunk az úton, amit elég hosszasan követtünk. Otthon aztán a fényképek alapján megpróbáltam kitalálni, hogy lehet-e farkas nyoma, de nem is a lenyomat, hanem a nyom vonalvezetése egyértelműen kutyára utalt. Pedig nagyon csendes és településektől távoli rész volt, ezért nem a kutya volt az első gondolat. Amúgy nem is találtam mátrai farkasokról semmit. Nem is hiszem, hogy vannak a környéken, bár a Bükkben élnek, szóval... Mindegy, így annyira nem rejtélyes, de ez van. Egy idő után egy kis hózápor színesítette - ja fehér volt, szóval annyira nem színes... - a menetelésünket.
Pazar fekvésű felső szint a freskóval
De persze nem kerültük el a Zám-patak völgyét teljesen, hiszen oda ereszkedtünk le végül. És micsoda remek, kalandos völgyről beszélünk! Igazán lelkesen tudok csak beszélni róla, bár az a rengeteg patakátkelés, amit tennünk kellett egy idő után viccessé vált, mert szerintem egy év alatt nem megyek át patakon ennyit, mint itt a néhány kilométer alatt. Igazi szertelen, ide-oda kanyargó patak, ráadásul sok víz volt a benne, hiszen olvadt. Alapesetben ez egy kitűnő túrahely, mert nagyon izgalmas ez a sok keresztezés, szóval ajánlom mindenkinek. A Mátrakeresztes melletti Csörgő patak-völgye bár szélesebb és könnyebben járható viszont sokkal zsúfoltabb, mert könnyebben elérhető, így ez egy remek alternatíva!
És a kilátás Galyatető, Ágasvár felé
Megküzdöttünk hát a patakkal és egy utolsó emelkedőbe kezdtünk. A zöld jelzést követtük az olvadás miatt a turistaúton folyó kis "ér" mentén. Aztán egyszer csak kisütött a nap. Aztán újra beborult és ahogy már a Sóbánya-patak mellett, viszonylag közel Szurokpüspökihez haladtunk rákezdett az eső. Hát... Hát nem ilyen téli túráról álmodoztam... De nem volt semmi komoly. Innentől néha rákezdett és végig, amíg a falu határában a még inkább felolvadt sárban dagonyáztunk velünk is maradt. Totál sárosan értünk a borospincékhez, de hiába ez a kis időjárási kellemetlenség, tulajdonképpen a kedvünket nem tudta szegni egyáltalán. Közel 1000 méter szint és 23 km gyaloglás után értünk vissza az általános iskola parkolójához, ami egyébként a Mátra bérc teljesítménytúra végállomása is egyben.
A szertelen Zám-patak
Kettő dolgot tanultunk a túrából. Az egyik, hogy nem minden farkas nyom, ami annak látszik, valamint, hogy nagyon elférne az a kilátó a Muzsla-tetőn... Kiindulva abból, hogy a Mátra ezen nyugati fele kevésbé népszerű és mindenki inkább a Kékes-Galyatető-Mátraszentimre részen mozog biztosan jót tenne, ha a Nyikom magánkezdeményezésben megvalósult kilátójához hasonlóan még egy kilátó lenne a közelben... Remélem egyszer megvalósul. Egyébként meg az erdőt járni amúgy is jó, szóval mindenki kövesse az időjárás előrejelzést, mert a hegyekben jövőhéten elvileg újra hó és hideg lesz. Az pedig jó. De legalábbis téli.
Ha tetszett és máskor is olvasnál hasonló beszámolókat: KATT
A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!
Szemben a Koncsúrok
