Dán menet. Gondolom nem sokat mond az olvasóknak. De mivel a blog profiljába vág és volt szerencsém másodjára is részt venni rajta, gondoltam érdekes lehet egy kissé más atmoszférájú túráról is olvasni meg képeket nézegetni, mint a megszokottak.
Szóval a Dán menet története 1972-ig nyúlik vissza, mikor is első ízben rendezték meg Cipruson. A táv 25-50-100 km lehet amiből most csak a 25 km-es távot indították. Olyan helyeken rendezik meg, ahol dán katonák szolgálnak, ami logikus, hiszen ők szervezik ugye... Így lehetséges, hogy volt már menet többek között Irakban, Libanonban, Afganisztánban sőt Bahreinben is. Hozzáteszem, hogy pl. Afganisztánban vagy Bahreinben táboron belül van kijelölve az útvonal érthető okokból... Itt Koszovóban évente többször is megrendezik és nagy népszerűségnek örvend. Ennek oka, hogy egyfelől aki katonaként szolgál Koszovóban bármelyik nemzet tagjaként ilyenkor egy kicsit kizökkenhet mindennapos feladataiból. Emellett elég erős motiváció, hogy egy nagyon szép medál jár érte, ami a katonáknak fontos. Tudom civil szemmel ennek nem sok a jelentősége, de katonaként tényleg olyan dolog, amiért érdemes nekivágni… Részvételi díj van, ami jelen esetben a szervezésen és az elismeréseken kívül beteg gyerekek javára lesz felhasználva, legalábbis a facebook oldal szerint: itt. 
Na de mi tesz katonaivá egy túrát? Azon kívül, hogy katonák vesznek részt rajta - egyébként rendőrök is csatlakozni szoktak -, például az, hogy egyenruhában vannak a résztvevők és cipelik a fegyverüket, sőt, hogy bizonyítsák eltökéltségüket és kitartásukat visznek magukkal 10kg súlyt is. A súlyba azonban nem számít bele a víz. Ezért mindenki mást cipel. Alapvetően teljesen felesleges dolgokat. 25 km-en keresztül. Nem valami logikus, mi?
De beszéljünk a menetről. Szóval miután megérkeztünk reggel Novo Selo táborba, szépen egyenként lemérték mindenki felszerelését- Megjegyzem nem mindenki hátizsákot visz. Van, aki mondjuk repeszálló mellényben vág neki, hiszen az nehezebb tíz kg-nál...
Ezt követően ünnepélyesen megnyitották 2016 első Dancon march-át. A környéknek többszázad magunkkal vágtunk neki. Szűkebb csapatunk három fős volt, Hugo portugál és Jani, magyar kollégáim. Maga a menet két 12,5 km-es körből állt. Két éve egy körrel oldották meg az egészet, ami nekem inkább „menet” vagy „túra” jellegű, hiszen nincs verseny érzés közben, mert 1, nem találkozunk össze az elöl futókkal (igen van aki ezt a távot futással tudja le. Mondjuk én nem...) 2, ha nem körök vannak, akkor hosszabb az útvonal, hosszabban lehet a környéket bejárni.
Egyébként nem vagyok teljesítmény túra fan. Hobbi fotósként inkább lassabban haladok, meg-meg állok fényképezni. Viszont ha van egy ilyen lehetőség, ráadásul csak ez van, akkor ki kell használni, hiszen nem mindennap tud az ember Koszovóban túrázni! A terep dombos, lankás, mondjuk Koszovó alapvetően magasan fekszik, így ez a környék is több, mint 600 méteren van. 
Erdők nem nagyon jellemzők a tájra, legalábbis nagyobb erdőségek inkább keleten vannak, meg északon. A túra során néhány környező falun is keresztül vágtunk, ahol jellemzően kétszintes házakban laknak a helyiek változó minőségű infrastruktúra mellett. Január lévén a verseny kiírásakor még hóban gondolkodtam, mármint, abban, hogy valószínűleg abban lesz a menet, de már egy héttel a rajt előtt biztos volt, hogy novemberi időben küzdünk majd. Így is lett. A hét elején egy kiadós, egész napos eső szépen feláztatta a talajt, úgyhogy csak úgy tocsogtunk a sárban egyes szakaszokon. Szerencsére az útvonal sok helyen az aszfalt úton haladt, ahol a sár nem annyira probléma ugye... Viszont menetelni rajta igen kellemetlen hosszútávon. Olyan 15 km-ig nem olyan durva a lábnak, de utána azért elkezd itt-ott fájni. Én Haix bakancsban voltam, lévén ez a hivatalos bakancsunk. Teljesen jól bírta benne a lábam, megbízható, strapabíró bakancs, otthon is ebben járok túrázni. Azt nem mondom, hogy nem tudnék találni jobb bakancsot túrázáshoz, de ez persze nem kifejezett túrabakancs. (Láttam én Hanwag-ot, meg Lowa-t, meg Matternhorn-t is résztvevőkön ugye... )
A hangulat viszont igazán nemzetközi. Mivel elég sok ország katonái szolgálnak itt és rengetegen szeretnek részt venni a meneten, így szlovén, német, svájci, moldáv, lengyel, amerikai, ukrán és még számos más ország zászlóit lehet látni. Igazi bábeli hangzavar van a tömegben, ami rajt után sokáig egyben halad, aztán a kilométerek számának növekedésével egyre ritkábba megy át. Mivel a Dán menetet minden évben viszonylag sokszor szervezik, a környékbeli gyerekek már tudják, hogy ilyenkor érdemes az útvonal mellett tartózkodniuk, mert sok katona osztogat édességet, csokit, gyümölcsöt keresztül haladva a falvakon. 
Most mondjuk kicsit fura volt, hogy kétszer is elhaladtunk ugyanazon gyerek csapatok mellett és volt, hogy nem emlékeztem, ugyan adtam-e már nekik csokit, vagy sem? Azért az ajándéknak beszerzett édességet elosztogattam, szóval nagy baj nem történt...
Még több kép a facebook galáriában itt!
A menet alatt volt egy érdekes találkozásom. Egyszer csak egy német katona szólított meg magyarul. „Bocsánat, ezeket a képeket meg lehet kapni majd utána?” Ez a tény annyira meglepett, hogy folyamatosan angolul kezdtem el beszélni hozzá, ő meg mondta, hogy magyarul mondjam! Vicces volt.
A szülei Magyarországról költöztek Németországba, még a 70-es években, ő pedig már Németországban született. Egy darabig együtt haladtunk, beszélgettünk, majd ki-ki ment a maga tempójában tovább.
Amúgy az egész fotós felszerelésem vittem magammal. Ez egy dolog miatt kényelmetlen ilyenkor, mégpedig amiatt, hogy oldaltáskám van, ami egy pántos és féloldalas. Van egy technikám, amivel egyszerre egyenletesen terhelem a vállamat vele, de 25 km-en keresztül annyira már nem jó érzés lévén 5kg-ot nyom…
Ehhez hozzávéve, hogy cserélgetni kell az objektíveket, meg ha megállok egy percre, akkor loholhatok a többiek után – nem siettünk nagyon, de nem is séta volt azért – inkább macera egy ilyen túrán fotózni.Ja, hogy erre vannak az „utazó” objektívek? Sajnos nincs olyanom, így marad a csere... Itt amúgy nagyrészt a 35mm-essel fotóztam. Mivel felhős volt az ég és egyébként is színtelen tél van nem reménykedtem túl jó képekben, aztán mikor az utolsó kilométeren kisütött a nap kicsit káromkodtam is magamban... De ez ilyen, legalább az eső megkímélt minket és csak a túra után kezdett rá.
Még több kép a facebook galáriában itt!
A célba 4 óra 33 perc alatt értünk be. A leggyorsabb idő ennél azért sokkal jobb lett...
Nah, ahogy ezeket a sorokat írom másnap azért van némi izomlázam erre-arra, meg néhány ponton fáj a lábam, de ha tehetném még egyszer nekivágnék!
Egyébként Magyarországon is 
rendeznek katonai teljesítménytúrákat. A Dancon March-tól eltérően odahaza civilek is indulhatnak. Az érdekesség kedvéért belinkelem őket! Az első a Bocskai Portya, ami Debrecen környékét és a Hortobágyot érinti és 40, valamint 70 km-es távokkal kell megküzdeni. Általában augusztus vége, szeptember eleje az időpontja. Szóval igazi kihívás! Ízelítő: bocskaidandár.hu
A másik ilyen a Szent László menet. Itt 20-71 km a táv, lehet csapatban vagy egyéniben indulni és Tata környékét járja be. Az időpontja június. Példa: honvedelem.hu
A lényeg, hogy remek nap volt! Az utolsó képen a medál is látható. Ugye megérte elmenni?
Aki kedvet érez „katonai” túrán való részvételre csak keressen rá ezekre a túrákra, mindenkit szeretettel várnak!
Ha tetszett a cikk nyomj egy like-ot vagy kövess facebookon!
A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!
