Ok, aki a cím alapján az gondolja, hogy valami mézeskalács sütéses poszt következik természetesen téved, viszont aki örömét leli téli tájakban, mert a karácsony összefonódik benne a hideg, havas természettel az nyugodtan olvasson tovább. Mondjuk örülnék ha a mézeskalácsos olvasók is tovább gördítenék a képernyőt! Aki már olvasta a blogot ezelőtt is, az tudhatja, hogy igen erősen hajlamos vagyok ámulatba esni a természetben, így meglepetés nélkül kijelenthetem: pár nap konkrétan lélegzetelállító volt.
Még októberben ötlött fel bennem, hogy jó lenne meglátogatni a Magas Tátrát, így kora télen. Igaz, hogy ilyenkor (konkrétan november 1-től) már életbe lép a téli zárlat, ami azt jelenti, hogy a magasabban fekvő részekre nem lehet felmászni, de ez nem keserített el, mert azt gondoltam, hogy ha sikerül csodálatos havas tájban túrázni/sétálni egyet, akkor nem igazán lesz hiányérzetem, hogy ennél még szebb is lehetne... Már csak a hely kiválasztása volt hátra. Nos, azért választék van bőven, a Magas Tátrába rengeteg turista jár, így tényleg lehet olcsóbb panzióktól egészen a legmenőbb luxusszállókig mindent találni. (csak érdekességképp a magyarok a 4. legnagyobb számban látogatják Szlovákiát)
A szokásos módon foglaltam szállást az egyik nagy nemzetközi foglalási oldalon Csorbatón. Csorbató 1346 méteres magasságon fekszik névadó tava mellett. Lakosainak száma nem sok, viszont annál több a látogató. Mivel Szolnoktól Csorbató viszonylag messze fekszik, mindenképp úgy akartunk indulni, hogy még világosban odaérjünk, mivel az időjárás előrejelzés pont az utazás napjára havazást jósolt. Viszont reggel még be kellett ugranunk egy sport boltba, mert egy-két hideg elleni kiegészítőt még be kellett szereznünk. Így kissé késve indultunk el. Aztán a hegyeken való átkeléskor persze nem is tudtunk gyorsan haladni, szóval épp sötétedés előtt egy kicsivel érkeztünk meg úticélunkhoz.
Érkezés után tettünk egy sétát az erősen fagyos és szeles településen. Egyébként szerencsénk volt, mert egy héttel érkezésünk előtt még nem volt hó (legalábbis a webkamerán nem láttam...) Nagyon kellemes hangulata van a helynek, mondhatnám varázsnak is mert így karácsony előtt a ropogó hóban gázolni, keresni az éttermet, majd bemenni a kandallómeleg helyisége és kinézni a jégcsapokkal csipkézett ablakon egy pohár tátrateával, na az mesés. Feltölti a lelket na.
De ez nem ilyen szentimentális blog, így inkább rátérek merre csavarogtunk másnap.
Csorbatóról (Szlovákul Strbske pleso) a piros jelzésű ösvényen indultunk útnak. Tudatosan nem is terveztem hosszabb menetet, mert ilyenkor elég kurták a nappalok, meg a hóban azért máshogy halad az ember. Pláne ha a hó térdig ér... És meg-megállsz fényképezni... Mindenesetre elvileg - szobahőmérsékleten - 1 óra 5 perces menetidővel számol a térkép, ami nem egy nagy túra ugye. Nos maga a túraútvonal annyiban volt járható, hogy előttünk néhányan már egy kis ösvényt tapostak a hóba, így a nyomokban lépkedve haladtunk. De még így is azért sűrűn előfordult, hogy combig elsüllyedtünk.
Először a távolban még látszottak a sípályák, meg a síugrósánc, aztán kiérve Csorbató közeléből ránktört a csend. Hatalmas fenyők között haladtunk, hol gyorsabban, hol lassabban. Néha már kikandikáltak a fák közül a magas sziklás csúcsok, de mivel a piros jelzésről havas időszakban le kell fordulni a zöld jelzésre egy idő után, sajnos a szebb részek rejtve maradtak. (A télire lezárt utakat a térképek jelzik, ha valakit érdekel ezek vannak lezárva: INFO)
A Poprádi tavi hegyi szálló (popradské pleso) előtt az ösvény beletorkollt a - nyáron - aszfaltos útba. Innen a nehézségi fokozat jelentősen lecsökkent és átmentünk sétába. Ami engem mindig megdöbbent, hogy milyen sok túrázót lehet találni Szlovákiában. A kétévestől - akit háton hoztak fel a tóig - a hetven évesig - aki túrasível osont el mellettünk a havon - mindenki mozog. A szálló a Menguszfalvi-völgyben (Mengusovská dolina) fekszik csodálatos kilátással a tóra. Odaértünkkor még sűrűn esett a hó.
A szálló körül nem volt sok ember, úgy tűnt, hogy mégsem sokan vágtak neki az útnak ebben az időben és tévedtem a hatalmas tömeggel kapcsolatban. Aztán mikor beléptünk a szállóba, hogy az önkiszolgáló éttermében egy kis káposztalevessel lepjük meg magunkat ebédre, elénk tárult a rengeteg ember, akik mind a nagy ebédlőben fogyasztottak épp. Nem kellett hát csalódnom, meg lettek a túratömegek. A leves rendben volt egyébként, az árak nem vészesek annyira.
Ahogy ebédeltünk, az ablakon át látszott, hogy a hóesés eláll és kisüt a nap. Ezzel nagyon nagy szerencsénk volt, mert bár a hóesés gyönyörű, a táj igazán lenyűgöző arca a napfénnyel bújik elő. Miután jóllakva még egyszer kigyönyörködtük magunkat a tóban és környékében, elindultunk lefelé. Az műutat választottuk, hogy ne ugyanazt az ösvényt használjuk és többet lássunk a helyből.
Ahogy ereszkedtünk lefelé igazából nagyon sokszor meg kellett állnunk, hogy rácsodálkozzunk a csodás magaslatokra, a napsütötte fenyőkre. Olyannyira komótosan haladtunk, hogy elkapott minket a naplemente is. Nos azok a fények elbűvölőek voltak, ahogy itt-ott felbukkantak az út mentén.
Lejjebb, már közel a parkolóhoz, - ahol egyébként a kocsikat hagyni kell, mert a műútra csak a szálló vendégei hajthatnak be, de ők is csak engedéllyel - kiértünk az erdőből. Ahhoz épp jókor, hogy a nap utolsó sugarait még lássuk, ahogy megfesti az eget.
Azért télen nagy mínuszokban megterhelőbb egy ilyen kis túra is. Nyáron pikk-pakk körbe lehetne szaladni, hiszen a táv nem nagy, de ilyenkor azért máshogy mozog az ember, így érthető, hogy elég fáradtan értünk vissza a szállásra. Kicsit szusszantunk, majd meglátogattuk a Furkotka nevű éttermet, ami a Tripadvisor alapján a második helyezett Csorbatón.
Ha őszinte akarok lenni a karácsonyi hangulat itt kapott el leginkább. Egyébként ami nagyon tetszett mindkét étteremben, hogy a gyerekeknek külön játszósarkuk van rengeteg játékkal, hogy lekösse őket, míg a felnőttek vacsoráznak. Vasárnap aztán felkelés után tettünk egy sétát a Csorba tó körül, hogy végre világosban is lássuk. A partján több nagy szálloda is található. A legfestőibb talán az, melynek wellness részlegét egy üvegfal választja el a környéktől és csodás panorámája van a környező hegyekre.
A hazaút gyorsabban ment köszönhetően a hóesésmentességnek. Így karácsony előtt mindenesetre minket ráhangolt az ünnepekre a sok hó, meg a hideg, meg a fenyvesek, meg a nyugalom. Remélem tudtam átadni a kedves olvasóknak is belőle, végülis ez volt a célom. Emellett annak örülnék leginkább, ha itthon is leesne a hó legalább kis mennyiségben az ünnepekre.
Ha tetszett az írás követheted a facebook oldalunkat, ahol mindig akad egy-egy új kép és az új posztokról sem marad le az ember! Ha még nézegetnél havas képeket, akkor egy régebbi posztban találsz! A beszámolót a Mecsekből itt találod!
A viszontlátáskor elvileg éjszakás-csillagos poszttal jelentkezem. Addig is: hajrá kifelé fotózni!
