Bulgária. A Rila és a Pirin hegységek hazája. Itt található a Balkán legmagasabb csúcsa, rengeteg gleccsertó, sziklás hegyoldalak és fenyők. Mikor kimondod az ország nevét, inkább a tengerpart ugrik be kapásból. Pedig hatalmas természeti kincsek is várják a látogatókat. Mi egy hetet töltöttünk el a hegyekben és biztosíthatom a kedves olvasókat, hogy amennyiben követik a sorozatot sok gyönyörű hellyel fognak találkozni! (Videó is készült, legalul lesz a linkje. Na jó IDE is berakom.) Úgyhogy hajrá!

A Lednoto tó az Everest kunyhóval

Bulgáriába igazából mondhatjuk könnyen el lehet jutni, ha pl. Montenegróval hasonlítjuk össze, mert a magyar határtól majdnem a bolgár határig autópálya vezet, ahol – mivel már 130 km/h-val lehet rajtuk közlekedni – viszonylag hamar odaérhetünk. Na, persze ott a határátlépés kínja, de aki a hegyekbe indul az nem a főszezont választja, azon kívül pedig a határátlépés is egyszerűbb. Na, nem kell mondanom, hogy idén csak az augusztus eleji időpont volt alkalmas szóval főszezonben utaztunk és így vártunk épp eleget, mind a magyar-szerb, mind a szerb-bolgár határon. Magyarország elhagyásakor a bácsalmási határátkelőt javaslom még mindig, viszont Bulgáriában nincs olyan helyismeretem, hogy tudnék másik átkelőt ajánlani a főútvonal helyett. Szóval ott marad a várakozás…

Itt még hárman...

Mikor elkezdtem összeállítani a túrák útvonalait rendeltem egy könyvet a Cicerone kiadótól (Walking Bulgaria National Parks), amit azért szeretek, mert így van egy kis generális kép az egész vidékről, földrajz, időjárás(!!!) és vannak benne túraleírások, amikből lehet szemezgetni. Térképeket is rendeltem és próbáltam kitalálni, hogy merre is tegyük a bázist. Namost az egyértelmű, hogy mivel még nem jártunk ott azokat a helyeket próbáltam besűríteni, amik a legfelkapottabbak, épp szépségük, vagy magasságuk okán. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy nagyobb népszerűségű helyekre megyünk, több látogatóval. Ezért végül persze  mindkettő hegységbe terveztünk túrákat.

Az első tavak

Először a Rila hegységet vettük célba. A szerb-bolgár határt átlépve Szófia felé indultunk, amit északról kerültünk meg, majd dél felé utaztunk. Itt rögtön le is írom, hogy jobb nyugat felől közelíteni Borovetz-et (a megcélzott települést), mert ugyan hosszabb út valamivel, de vannak autópálya szakaszok és a hegyre vezető út remekül fel van újítva, amin mi mentünk pedig, hogy is mondjam… Nem… Mivel Bulgária másik időzónát használ, így este hét óra környékén érkeztünk meg a szállásunkra, ami Borovetz szélén állt.

Háttérben a Musala

Borovetz egy üdülő település, aminek alapítása 1896-ra tehető és látványosan a téli időszakra van kihegyezve, azaz a főszezon a síszezon. Először a bolgár király vadászterülete volt. Ez azt is jelenti, hogy így nyáron sincs nagy tömeg az utcákon. Az éttermek egy része nyitva, de a boltok java zárva tart. Esti megérkezésünk után elkezdtünk másnapra bemálházni, mert korai indulással terveztünk útra kelni egy két napos trekkingre. Viszonylag sok szállás van a településen, simán lehet találni olcsón szállást. Meg persze drágán is, ha épp hotelben szertnénk megszállni. Hozzáteszem amúgy, hogy nagyon olcsó a szállás, vagyis olcsóbb, mint montenegró, de a hazai árakhoz képest is az. Ami mondjuk látatlanban kissé aggaszthatja az embert, az a „balkáni” állapotok feltételezése. Nekünk pozitív élményekben volt részünk, nem volt kirívó negatívum. Sőt volt olyan autópálya szakasz, ahol 140 km/h-val lehetett száguldani.

 Csodálatos tengerszemek

Szóval reggel korán felkeltünk, ettünk pár falatot, felcuccoltunk és nekiindultunk a hegyeknek. Az időjárás délutánra írt esőt, de nem nagy mennyiségben, úgyhogy ez annyira nem aggasztott minket. A terv alapján egy erdei úton elindulva jelzésen érintjük a Marica menedékházat, majd felkapaszkodunk 2400 méterre és onnan a Grancsar menedékházig megyünk. (Az útvonal egy része amúgy a már említett királyhoz kapcsolódik, állítólag ő rendelte el a megépítését, hogy a külföldi vendégeknek meg tudja mutatni milyen gyönyörű az országa) Ott pedig eltöltünk egy éjszakát. Másnap pedig onnan mászunk fel a Musalára. Jó terv, mintegy 30 km, 1000 méter szinttel. Azért a Grancsar-ban akartunk megszállni, mert velük fel tudtuk venni a kapcsolatot előzetesen és azt írták, hogy tuti lesz helyük. Mert jobb nem este szembesülni azzal, hogy, „ja már minden hely tele van, sajnáljuk.” és vészmegoldásokon gondolkodni. (Főleg, ha még nem jártunk egy helyen. Ha már van helyismerete az embernek persze bátrabban nekivág)

Az "ablakban" a Musala csúcson

Meg is tettünk vagy egy kilométert, elhaladtunk egy nagy félkész szállodakomplexum mellett, behatoltunk az erdőbe, mikor a semmiből elkezdett szakadni az eső. Amivel nagy gond nincs, egy-egy zápor oké, viszont hiába vártuk, hogy csendesedjen, ez nem történt meg. Az időjárás előrejelzés meg semmi ilyet nem írt… Azt nem akartuk, hogy egész nap esőben menjünk, mert annyira jó felszerelésünk azért nincs. Hosszas várakozás után visszafordultunk. Nos, mikor hárman vagytok és mindenki rettentő okos, azért nehéz mindenkinek tetsző kompromisszumot találni. Nem nagyon örültem a döntésnek, mert ez borította az összes többi napot is. Egyelőre. Aztán a későbbiek fényében tulajdonképp szerencsénk volt ezzel az esővel…

Kilátás a Musaláról

Visszatértünk hát a szállásra, az eső tovább kopogott, majd egy óra múlva elállt. Remek gondoltam, de akkor hogyan tovább? Az biztos volt, hogy nem tudunk nekivágni a tervezett útnak, mert nem érnénk időben a szállásig. úgyhogy taktikát váltottunk és megcéloztuk a Musala csúcsot, viszont az északi oldalról, ahonnan gondola használatával egész magasra fel lehet jutni. Onnan pedig kb. két óra alatt lehet a csúcsra felmászni. Ezzel volt esélyünk a Granchar menedékházig eljutni. Jó terv. Szóval a zsákok fel, át a településen egészen a felvonó állomásáig, ahol meglepően kevesen várakoztak, így hamar elindultunk felfelé. (Igen, szerintem is kisebb csalás, de csak én voltam ezen a véleményen :D)

Az időjárás állomás

Felérve már egészen remek volt a kilátás, ahhoz képest, hogy odalenn, meg útközben felhőrétegen siklottunk át. A csúcs ugyan nem látszott a felhőktől, de mivel jobbára változékony időjárás volt, nagyon reménykedtünk, hogy felszakadozik majd. (Ami fontos, hogy a gondola hétfőként és keddenként nem üzemel! (www.borovets-bg.com) Jelzett út vezet a csúcsig, annak első szakasza sima murvás útnak is beillene. Télen sípályák vanna keresztebn, sok a rövidebb felvonó) Haladtunk szépen, azonban történt egy kis baj, ugyanis Endre (túratárs) bakancsának talpa kezdett elfoszlani. Nos, sok mindent láttam már bakanccsal kapcsolatosan, de ilyet nem. Tulajdonképpen a bakancs felsőrésze és gumi talp része közti puha réteg kezdett elporladni… Na, ez nem volt jó hír. Az már itt látszott, hogy ugyan megpróbálhatjuk szervízelni (leukoplaszt, gyorskötöző, meg bármi, ami van), de így nem fogunk (azaz fog) két napot a hegyekben eltölteni. Szívás. Azért próbáltunk tenni valamit, de néhány kilométer után az a döntés született, hogy Endre visszamegy a szállásra, mi ketten pedig folytatjuk a menetet, aztán ugyanazon az úton térünk vissza, amin jöttünk. Az már csak hab a a tortán, hogy így feleslegesen hoztuk a rengeteg cuccot. Mindegy, lábedzésnek jó lesz… Amúgy a következő napokon minden alkalommal találtunk több levált bakancstalpat. Érdekes. (Valószínűleg az egyébként több, mint tíz éves, kívülről kifogástalannak tűnő Aku bakancs anyagfáradás, végelgyengülés áldozata lett)

Használt bakancs olcsón eladó

Az első menedékház a Musal ház volt útközben, ha nem vesszük figyelembe a felső állomásnál lévő Yastrebecet. Ide már csak kettesben értünk. Azt tudni kell a Rila hegységről, hogy rengeteg tó van odafent. Van egy csodálatos terület a Rilai hét tó völgye (Itt is jártunk, a következő beszámoló erről fog szólni), ahol kifejezetten szép elrendezésben vannak a tavak, (túl szépben) de a Musala alatti résznek sem kell szégyenkeznie, mert itt is varázslatos tengerszemek kacsintgatnak ránk. Az ösvény hamarosan változni kezdett. A törpefenyők eltűntek és maradtak a csupasz sziklák. Ezeken kapaszkodtunk tovább. Azt nem mondom, hogy nagyon sokan voltak, de azért látszott, hogy hétvégi napról van szó és felkapott helyről.

A téli út póznái

Elérve az Everest kunyhóhoz, ami 2723 méter magasan áll - és egy utolsó menedék a csúcs előtt – megálltunk egy kicsit frissíteni. Be nem mentünk, de azt tudom, hogy itt is lehet aludni, bár erről az egy szállásról olvastam, hogy kritikán aluli. Érdekes, hogy itt már azért gyűlt a tömeg, főleg lefelé igyekezett már mindenki, de felfelé is kaptattak még páran. Hát, innen még 200 méter felfelé, úgyhogy nekiveselkedtünk. Megmondom őszintén, hogy itt azért már eléggé fujtattam. (A videón látszik is…) Ez már igazi alpesi világ. Kövek, sziklák, meg a téli útvonal karói. Nagyjából ennyi. Ja, meg túrázók. Igen, és itt is feltűnt már – de ennek később lesz még példája bőven -, hogy sokan mennyire nem gondolják át, mikor ilyen magashegyi környezetbe indulnak, hogy azért ott más szabályok vannak. Mit értek ez alatt?

Hétvége

Azt, hogy az időjárás így július végén nagyon labilis. Bármikor eshet, sőt ahogy megfigyeltük esik is. Minden reggel és délután. A Rila hegységben ez minden nap így volt. És ez az eső lehet öt perces kis zápor, de lehet egy órás erős zivatar is, ahol a hőmérséklet lemegy 10 fokot. Sokan úgy gondolják, hogy, hát ha felvisz oda a felvonó, akkor mi baj lehet? És tény, szerintem szinte bárki átlagos fizikummal fel tud mászni a csúcsig, mert ugyan nem sík, de azért simán járható. Viszont amikor csoportokat láttunk rövidnadrágban, és pólóban sapka, kabát nélkül a szakadó esőben, az annyira nem lehetett vicces nekik. Nem vagyok egy nagy „így kell csinálni, csak így jó” ember, de azt tudomásul kell venni, hogy néhány alapvető felszerelést muszáj vinni (Esőkabát, esetleg poncsó, vagy esőnadrág, kamásli)

Visszatekintés a völgybe

De kanyarodjunk vissza a Musalához, amit már majdnem megmásztunk! És igen, lassan araszolva feljutottunk végül. Azt ugye nem kell mondanom, hogy míg az Everest kunyhónál hétágra sütött a nap, addig a csúcson már full ködben volt minden? Azért eldöntöttük, hogy várunk egy félórát legalább, hátha szerencsénk lesz. A csúcson van egy időjárás állomás és egy valamiféle kutatóház is (érdekességképp: magyar hozzájárulással épült 1960-ban). A meteorológiai állomásra, az előszobába be lehet menni vész esetén, hasonlóan az alacsony tátrai Király hegyen található adóházhoz.

Lefelé

Végül szerencsénk lett. A szél nagyon erősen fújt és szabad szemmel is látni lehetett, ahogy a pára átbukik a magaslaton, de egyszer csak előbújt a mélységben az Everest kunyhó, a Ledenoto (jeges) tóval egyetemben. Kb. tíz percig gyönyörködhettünk a fantasztikus kilátásban: hullámzó felhők, napsütés, zord sziklák… Hát tényleg lebilincselő… Miután szerettük volna elérni az elvileg este hatig járó felvonót lefelé, indulnunk kellett. Ekkor már nem sokan voltak fenn. Azok is elindultak, akik az irányukat tekintve a tervezett útvonalunkat választották.

Alig találkoztunk lefelé emberekkel. Ja, annyi, hogy ugye a csúcsról mentünk volna tovább a Grancar házig a B terv alapján. De mivel már csak ketten voltunk így a C tervet követve indultunk lefelé… Gyorsan haladtunk, de annyira lenyűgöző a sok tó, a hegyek, hogy nagyban hátráltatták a haladást. (Alapvetően az enyémet, de így társamét is természetesen…)

A Lednoto tó

Az utolsó kilométeren aztán, majdnem a felvonónál még elkapott egy erősebb zápor minket. Hangulatos volt. Beszálltunk a felvonóba, és süllyedtünk lefelé annak monoton morgásával egyetemben. Endre már a szálláson volt mire leértünk. A két bakancs teljesen elvált a talpától, a teraszon várták sorsukat. Endre elmondása szerint épp a szállásig húzta ki, mielőtt végleg megadta magát. Aztán remek bolgár ételekkel zártuk a napot, közben pedig a következő napok programjainak átszervezését beszéltük meg. Mert ez még csak az első nap volt, a hatból. A következő részből kiderül majd, hogy merre indultunk. (mondjuk már írtam, hogy a Rilai hét tóhoz :D)

Ha érdekel nézd meg a videót is, úgy még átfogóbb képed lehet a túráról! 

 És amennyiben tetszett a beszámoló kövesd a blogot, amit Facebookon is megtehetsz ITT, Instagramon pedig ITT!

A következő menetig: hajrá kifelé fotózni!