Az előző bolgár túráról szóló írás után, most – persze nem elfelejtve a beígért folytatást a csodálatos rilai tavakkal! - kicsit a Mátrába látogatunk. Jelenleg már erősen őszi hangulatú hőmérséklet uralkodik, de pár hete még igazi nyári reggelen indultam el olyan 7 körül Gyöngyöstarjánból. Mivel most épp itt az igazi túraszezon, ezért talán érdemes erre is ellátogatni, szóval ez egy igazi kedvhozó poszt lesz. (Vagy Mátrakersztesre (KATT), vagy esetleg a Mátra magasabb csúcsaira (KATT), ahol már korábban jártunk!)
Pazar kilátás a Világos-hegyről
A mostani túra célpontja a Világos-hegyen átkelve a Tót-hegyese volt. A Mátrának ez a része nem annyira látogatott, mint a belső területek, mondjuk, mint Kékes vagy Galyatető. Egyfelől nincs kiépülve, másfelől a hegységen átvezető út azért nagyon megkönnyíti, hogy a turistautaknál parkoljunk, vagy tömegközlekedjünk a túrák kiindulási pontjaira.
Varázslatos rét reggeli fényben
De most olyan részre szerettem volna eljutni, ahol még nem jártam, meg aztán úgy tartják, hogy az egyik legszebb mátrai panoráma tárul a szemünk elé a Világos-hegyről. Azt pedig kár lenne kihagyni... Mivel péntek volt sajnos túratárs nélkül kellett nekivágnom, lévén ez azért munkanap ugye, így tömegekkel nem találkoztam a gyöngyöstarjáni temetőnél, ahol leparkoltam. Először a temető mellett haladtam el a felkelő nap hangulatos fényében. Jobbról szőlőterület nyújtózott, a háttérben pedig a Sástói kilátó és a Kékes tető derengett. Szívmelengető.
Fenyves
A zöld háromszöget követve haladtam el egy kőbánya mellett, utána gyümölcsösök és egy riadt őz keresztezte utamat. Beérve az erőbe hamarosan egy nagyon hangulatos tisztáson álltam. Vadászles elég sok van arrafelé, itt is állt egy. Ekkor már éreztem, hogy melegebb lesz, mint előre gondoltam. Volt nálam víz, de nem szeretem, ha nagyon ki van számolva. Na,meg nem szeretek szomjas lenni sem, úgyhogy a teljesen száraz erdőt és aljnövényzetet nézve, azért reménykedtem, hogy valahol csak lesz egy patak, vagy forrás ami működik.
A Világos-hegy déli oldalán emelkedik az út
A Világos-hegy előtt már volt egy erősebb emelkedő, ami a Disznós-dombra vezetett, ahol egy kis kilátásban reménykedtem. De, mivel az nem a csúcson van, ahova felkapaszkodtam, így a kilátás elmaradt. Valahol le kellett volna térnem jobbra... De a csúcsról már nem próbálkoztam lejjebb ereszkedni, mert nagyon sűrű volt az aljnövényzet, így maradt a világos-hegyi panoráma. Ehhez viszont még 200 métert kellett emelkedni.
Hatalmas felhő a Tót-hegyese felett
Nagyon meleg volt, pedig még kilenc óra előtt jártam. A Világos-hegy előtti meredek emelkedő nagyon jólesett, végre kicsit dolgoztak a combjaim... Na jó, lihegős volt... Mire felértem már vágytam egy kis pihenőre, meg arra, hogy a vékony polárfelsőtől megszabaduljak. A Világos-hegyről azt érdemes tudni, hogy a tetején állt Világosvár, melynek építése egyes feltételezések szerint az őskorban, vagy a népvándorlás korában történhetett, de van aki az Árpád-kor második felére datálja azt. Mára nem sok látszik belőle, de egy-két falmaradványt én is láttam. Régészeti feltárás nem történt a területen, mely egyébként védett.
Hangulat
A tetőn aztán az árnyákban találkoztam egy idősebb házaspárral, akik Pécsről érkeztek és Mátrafüreden (ha jól emlékszem) töltöttek el egy hetet, sorra járva az árpád-kori romokat. Kaptam tőlük frissen szedett almát és egy jó negyed órát beszélgettünk. Meséltek arról az időszakról, mikor még nagy hátizsákkal járták a Mátrát mintegy húsz évvel ezelőtt. Azóta a házaspár hölgy tagja már kevésbé bírja a túrázást. Mondjuk ez azt jelenti, hogy azért minden másnap mennek egy kört, szóval azért a kondi megvan!
Őszi kikericsek
Elbúcsúztunk aztán tovább haladtam a hegy csúcsára, ami kb. 50 méterre volt innen. Huh, hát a kilátás tényleg szuper! Lehetett látni a Galya-tetőt, szemben a Tót-hegyese látszott, de látszott a Muzsla is, valamint a lefelé útra tervezett Káva is. Csak gyönyörködtem vagy fél órát, meg fotózgattam. A környező erdő borította hegyek nyugalma teljesen beszippantja az embert. A távolban szarvasbőgés hallatszott... Olyan jó érzés ilyenkor itthon lenni...
Mint látható: a Tót-hegyese
Ettem egy szendvicset és tovább indultam a Tót-hegyese felé. A vizem ugyan jó beosztással még kitartott, de ez a hőség eléggé kitikkasztott, úgyhogy nagyon örültem, mikor a Babik forrást megláttam. Vagyis leginkább annak örültem, hogy működött! A forrás egy szép réten áll, a kikerics tenger partján. Igen, rengeteg virágot láttam, nem csak itt, de szinte az összes napos réten. Teletöltöttem a ki nem fogyó kulacsom (ami egy igazi áldás, bár most nem lett volna szükség arra, hogy szűrje a vizet, de egy pataknál, tónál már igen, azt meg nem lehet tudni, hogy mit talál az ember útközben. Ja, csak leírom, hogy ez egy Lifestraw szűrős kulacs, hátha valakit érdekel.) és az árnyákban a hatalmas fák alatt megittam egy egész kulaccsal, aztán teletöltöttem és felmásztam a Tót-hegyesére.
Az év fája. Nekem.
A tetőről (tfszm: 814m) nincs kilátás, mert a fák kitakarják, de a csúcs kőhöz közeledve van egy szikla, amire ráállva azért kicsit messzebbre látni. Fent tábortűz nyoma fogadott, tulajdonképpen ideális sátorhely. Ha a Világos-hegy utáni lejtőt beleszámolom 700 méteres szintemelkedéssel juthatunk el ide Gyöngyöstarjánból. Bagolyirtás felől közeledve a zöld jelzésen sokkal kevesebb szintet kell megtenni és utána a Világos-hegy sincs nagyon messze. Aki nem szeretne sok szintet, arról tud nekivágni. Pihenő után a csúcs alatti részen északról csodálatos bükkerdő terül el. Itt láttam az idei év legszebb fáját is! (Vagyis ami nekem legjobban tetszett)
A Tót-hegyese a Káva alól
A Káva felé a sárga jelzésen ereszkedtem tovább. Közben találkoztam muflon csapattal is, ami legalább 20 egyedből állt. Próbáltam készíteni képet, de a teleobjektívem egy hónapja nincs nálam, így ott sem tudtam használni. Mindenesetre nagyon érzékenyek. Egyedül azért olyan nagy zajt nem csapok, mégis vagy 100 méterrel előttem csörtettek át a turistaúton. Szarvasbőgés folyamatosan hallatszott, amíg túráztam, hol messziről, hol egészen közelről. Az ebédem elhalasztottam, mert a vizem így is rohamosan fogyott a kb. harminc fokban, ahhoz meg szükség lett volna kb. fél literre. A Káván még pihentem kicsit, aztán már csak lefelé vitt az út.
Itt az ősz...
A hegy alján, Fajzatpusztánál a zöld jelzésbe kapcsolódtam be és kerültem meg alulról a hegyet. Itt hihetetlen sok rovar hátráltatta az utam. A magasabb régióban viszonylag – na itt mondjuk a Tót-hegyesére gondolok- jó volt a fák alatt, nem volt annyira meleg, de itt már nagyon izzasztó volt a helyzet. De innen már hamar visszaértem az autóhoz. Összegezve nem mondanám könnyű útnak ezt a túrát, mert kb. 800 méter szintet kell megmászni összesen és mintegy 20 km távról van szó (nem mértem) szóval ez egy közepesen nehéz túra, de egyáltalán nem teljesíthetetlen. És ideje is mindenkinek kimozdulni, mert lassan őszbe hajlanak a fák is és el tudom képzelni, hogy a világos-hegyi kilátás még pompásabb ilyenkor! Na, meg az időjárás is enyhébb most.
Ha tetszett és olvasnál még hasonlókról katt IDE, hogy a Facebookon követhesd a blog eseményeit! Vagy Instagramon ITT!
A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni (és túrázni)!
Szőlős és a Kékes a távolban
