Most kimaradt egy hónap és még tartozom a bolgár utunk túráival, úgyhogy itt a második rész. Legalább kicsit kimozdít a télből... Bulgária csodálatos természeti értékekkel rendelkezik. Az előző posztban már kaphattunk ízelítőt, mikor a Musala (Musala) csúcsra vezető túráról írtam. A nyáron ott töltött egy hét alatt azért több helyen is túráztunk a Rila és a Pirin hegységekben egyaránt. Most második részként a Rilai Hét-tóhoz (Rilski Ezera) kalauzoljuk a kedves olvasót.

Mondtam, hogy gyönyörű

A Rilai Hét-tó a leglátogatottabb tó eggyüttes Bulgáriában. A tavak 2100 és 2500 méter között helyezkednek el és csodálatos teraszos elhelyezkedésűek, így egyszerre több tó is látható, ha magasabban van az ember. Mármint, ha nem full felhős, meg párás a levegő… Na, most szerintetek, mikor ott jártunk milyen volt? Pedig elvileg ez a július vége, augusztus eleje már stabilabb időjárással kecsegtetne, de valamiért ott jártunkkor kicsit máshogy alakult az időjárás.

Reggel, mikor épp látszott valami...

Miután a Muszala csúcsra felmásztunk és „elvesztettük” Endre bakancsát egy napot kisebb túrával töltöttük, meg szétnéztünk Borovecben (Borovetz) és ettünk egy helyen, ami elsőre teljesen igazi turista-lenyúlós helynek tűnt, mert leszólítottak, ahogy a tankönyvekben áll, de szerencsére tévedtünk és ott ettük a legfinomabb házi kenyeret egész utazásunk alatt. Ja, és az étlapon feltüntetett árakból kaptunk elég sok kedvezményt (nem csak mi, hanem a körülöttünk levők is), mert ahogy már írtam ez a hely igazán télen kel életre, a síszezonban és az árak arra vannak belőve. Így nyáron sokkal kevesebb a látogató.

Az első tónál szerencsénk volt

A tavakhoz egy óra autózással lehet eljutni Borovecből. Szépen kiterveltük, hogy reggel 8-ra átérünk a felvonóig, hogy nyitáskor érjünk oda, ugyanis állítólag ez a legfelkapottabb hely a hegységben és van felvonó is, szóval a tömeg garantált. Ezt pedig úgy lehet elkerülni, ha korán kezd a túrázó. Szóval nyitásra oda is értünk, (parkolódíj néhány euro és aki korán megy, annak lesz helye, aztán később egyre lejebb lehet megállni) nem sok túrtárs várakozott még, lehettünk egy tucatnyian. Oldalt terepjárók utasokra várakoztak, mert a felvonó megépítéséig csak így lehetett feljutni és hiába épült meg 2009-ben, úgy látszik ez nem szorította ki őket teljesen.

Még maradt egy kis hó

Ahogy vártunk a nyitásra természetesen elkezdett esni az eső. Nem volt vészes, de itt nyitott a felvonó, úgyhogy annyira nem lelkesedtünk, leginkább Endre nem, mert a bakancsa elvesztésével egy egyszerű „aligtúracipője” maradt, ami, bár impregnálta, azért nem lett egy gumicsizma… A felvonó hamar, olyan 20 perc alatt leküzdötte az ötszáz méteres szintet. (Igen, hát tudom, hogy gyalog is lehetett volna menni, de itt is inkább magasan akartuk tölteni az időt, így is egész naposra terveztük a túrát.)

2 perc kilátás

Mi voltunk az első túrázók a fenti régióban. A tavakat egy jelölt útvonalon lehet végigjárni, ami érinti vagy az összeset, vagy majdnem az összeset. Mi azt terveztük, hogy a második tónál majd egy csúcs felé vesszük az irányt és így a szomszédos völgyre is remek kilátásunk lesz, sőt, egy gerincen is végig gyalogolunk majd, amiről csodásan belátjuk majd az összes tavat. Jó terv… (Lehet kezdeni mosolyogni)

Kevésbé vonzó kilátás

Ennek jegyében vidáman kezdtük meg az emelkedőt. Bár még felhők takarták el a környéket, bíztunk abban, hogy idővel tisztul és gyönyörködhetünk a kilátásban. Az első tóhoz kb. fél órát gyalogoltunk. Ez a Vese tó és alakjáról kapta nevét. A partjára érve abban a szerencsében volt részünk, hogy vagy 10 percre eltűnt a pára a tó körül és láthattuk teljes valójában. Láttunk egy sátrat is, amit egy apa és fia próbált szárítgatni, mielőtt összecsomagolták volna. (Mondjuk a sátrazást kifejezetten tiltják erre)

A gerinc mellett

Az már ekkor látszott, hogy ez nagyon különleges hely. Ahogy telt az idő egyre több ember jelent meg, mi is tovább indultunk a következő tóhoz, hogy még a tömeg előtt láthassuk. Visszanézve a tó alakja valóban vesét formáz amit a következő állomásra menet egy erősebb kaptatóról visszapillantva láthatunk. A következő a Szem (Okoto) nevű tó. Itt a vízben még volt jég, egy részen és a pára is viszonylag engedte a látást.

A fantasztikus völgy, a végében a menedékházzal

Na, és itt két felé lehet indulni tovább. Az út egyfelől emelkedik tovább a 2539 méteren, legmagasabban fekvő Könny (Salzata) tóhoz, aztán a másik út az Otovica csúcsra vezet, ami 2712 méteres magasságban helyezkedik el és körpanorámája van. Hát mi persze arra indultunk tovább, mert a csúcsról egy gerincen keresztül vissza lehet térni a Könny tóhoz. Kerülő, de micsoda kilátásunk lesz!

Változékony

A köd csak nem oszlott amúgy, az Okoto nem túl nagy, át lehetett látni a másik partra, de amúgy totális fehérséget uralkodott körben. Sehol egy csúcs, vagy ég, vagy valami. A tó partján indultunk felfelé a 300 méteres emelkedőn. Megmondom őszintén, hogy azért bosszantott, hogy semmit sem lehet látni, csak köveket, füvet és a társaimat, őket is csak akkor, ha épp 10 méteren belül voltak. A jelzést viszonylag könnyű volt követni legalább. Mivel úgyis köd volt - gondolván a továbbiakra, hátha közben tisztul az idő -, megálltunk enni. Vízmelegítés, kávéfőzés egyebek.

És akkor elállt a szavunk

De a köd jottányit sem mozdult az ebéd alatt, így ugyanúgy folytattuk a menetet, mint előtte. A csúcsra érve ugyanaz a tejfehérség fogadott minket. Viszont itt az égbolt néha kikandikált, ezért várakozásba kezdtünk, hátha… Erős szél volt odafenn, ha nem sütött a nap, akkor még hűvös is. Vártunk, vártunk, kicsit szétnéztünk a környéken, de egy icipici ablakon kívül abszolút semmi kilátásunk nem lett. Hát nagyon megérte felmászni, főleg, hogy a gerincről sem fogunk semmit sem látni gondoltam.

Itt még mindig elállt

És, hát ebben igazam is lett. Kísérteties, alig látótávolsággal haladtunk a jelzésen tovább. Abban biztos vagyok, hogy szép időben a kilátás innen lélegzetelállító, főleg, mivel az egész úton a tavak látványa kísér. Csak egyszer volt szerncsénk vagy 10 percre, mikor nem a tavak felé, hanem a szomszédos, a gerinc nekünk menetirány szerinti jobb oldalán lévő völgybe láthattunk be. Ott található az Ivan Vazov menedékház. Ez egy hatalmas, szélesen elterülő völgy, ahol a távolban alig kivehetően lovak legeltek a vízfolyásokkal tarkított zöld füvön. Idilli abszolút.

Titokzatos hangulat

Ha újra utaznánk itt, - mint ahogy terveztük az előző túránál is - biztos, hogy trekkingelnénk a menedékházak közt, mert ezek a menedékházak csodálatos, békés helyeken állnak, ahol nagyon kevés a látogató (talán inkább azt lehet mondani, hogy elveszik a sok ember a hatalmas térben). Nem tértem ki rá, de mióta a fő turistaútról letértünk egy emberrel sem találkoztunk. És ez így volt mindaddig, míg vissza nem értünk a tavak szintjére.

 Ez itt ugyanaz a hótömb, csak a vissazúton

Dacára a „kilátástalanságnak”, azért így is jól éreztük magunkat. És amikor már nem is gondoltuk, hogy ez lehetséges eltűnt a felhőzet épp, mikor az Ikrek tó (Bliznaka) feletti sziklához értünk. A feletti azt jelenti, hogy egy 300 méteres szikla magasságából tekintettünk le a tavakra. Na, hát ekkor nem nagyon találtunk szavakat, főleg az egész napos tejfölben való gyaloglás után. Innen be lehetett látni több tavat is. Nem az összeset ugyan, azt egy innen kb. 1 km-re található magaslatról lehet – amiről nem is kell talán írnom, hogy semmilyen kilátásunk sem lett, mire odaértünk… -, de négyet igen. Hatalmas élmény volt. A videóból, meg a képekről biztos látszik majd. Legalábbis remélem.

Tükörkép

Az Könny tó volt a következő állomás. Emellett van a kilátópont rengeteg kőrakás és egy fából készült palló társaságában (arra állva lehet mindent látni. ha nincs felhő). Innen már a visszafelé vezető úton voltunk. Ahogy ereszkedtünk a felhő egyszer csak felettünk volt, meg kavargott, körülöttünk. Következett az Okoto, ami teljesen más arcát mutatta, mint reggel. Emberek nem nagyon voltak egyik ösvényen sem. Úgy tűnik, hogy napközben van csak a nagy áradat, ilyenkorra elcsendesül a vidék.

Ereszkedés

Azért valamennyire siettünk, mert a lifttel szándékoztunk lemenni, annak meg ha jól emlékszem fél hat, hat körül volt a zárása. Elhaladtunk az előbb még fentről csodált Ikrek tó mellett, majd a Lóhere (Trilisztnyika) nevű partján. Itt elkanyarodtunk balra és a felvonó felé haladtunk. A kihagyott tavak közül a Halas-tó (Ribnoto Jazero) mellett is áll egy menedékház. Egész sok sátor tarkállott mellette, nem hiába, mert nagyon népszerű a tavak környéke.

Ami még hátra volt, az a napi eső adag. Természetesen most is kaptunk csapadékott, ami a tegnapihoz képest sokkal intenzívebbnek bizonyult. És itt találkoztunk olyan idősebb emberekkel, akik konkrétan bőrig ázva, mindenféle esővédő nélkül, rövidnadrágban araszoltak a felső állomás felé. Olyan nagy meleg egész nap nem volt, de az eső még egy kicsit hűtött is a levegőn, nem is tudom, hogy szegények hogy gondolták ezt az egészet. Mert ne felejtsük el, hogy a lift itt nem kabinos, ami azt jelentette, hogy mi is még egy durván 20 percig – amúgy elég szürreálisan – egy felvonón ültünk a szakadó esőben, mintha csak otthon lennénk a kanapén…

Az előtérben a kilátópont, ahonnan az összes tó látható. Mikor odaértünk már nem volt látható egy sem...

Ahogy leértünk az eső ugyanúgy szakadt. Egy árus mindenképp szeretett volna nekünk főtt kukoricát eladni. Ez nem sikerült neki, tekintve, hogy a szakadó esőben valahogy nem kívántuk meg… Annál inkább a vacsorát, ami már Borovecben várt ránk, miután visszatértünk a szállásra. Csirke kavarma volt. Ez egy fantasztikusan finom pörkölt-szerű étel. Annyira ízlett, hogy azóta már el is készítettem itthon (Olyan 70%-os sikerrel). Itt a recept. 

Összegezve, ez a hely simán tényleg a legszebbek egyike. Könnyű megközelíteni, ha pedig valaki az utat követve gyorsan halad, szerintem egy 3-4 óra alatt végigjárja. Bár javaslom, hogy hosszabb időre tervezzen, aki ide készül, mert igazán bámulatba ejtő.

A következő részben irány a Pirin hegység! Addig, ha tetszett kövesd a facebook oldalunkat, vagy az Instát! Ha valami kérdés merül fel a bolgár túrákkal kapcsolatosan, szívesen válaszolok! A Facebookon keresztül elérhető vagyok!

A viszont látásig: hajrá kifelé fotózni!