Szóval vannak olyan tervek, amiket évekig nem tud végrehajtani az ember. Ez nem újdonság senkinek. És micsoda élmény, mikor a sors úgy hozza, hogy mégis megvalósulhat a terv! Nos egy ilyen szituációt éltem meg egy hete, mikor régi vágyam teljesült és végre a Tar-kőn állva csodálhattam a fantasztikus csillagos eget, amit a júliusi Tejút fényes szalagja fogott össze, mintegy ajándékként…
Itt már odafenn a nagy éjszakában
(Ha lentebb görgetsz egy másfél perces hangulatvideót is találsz)
De hogy is alakult az este? Ebben a bejegyzésben megpróbálom átadni az este hangulatát, amennyire lehetséges persze... Az egész lehetőség egy kútba esett pár napos túra elmaradásával jött szembe igazából. Ilyenkor valóban igaz a közhely, hogy ahol egy ajtót bezárnak, ott kinyílik egy másik. Mert épp július van, a Hold remek állásban - szinte egész éjjel láthatatlan - ez pedig potenciálisan tökéletes a Tejút fotózására.
Alkonyodik
Ok, ilyenkor is számos más tényező van, ami azért hátráltathat, ilyen pl. hogy az autód nem indul, ami amúgy épp tönkretette az egyik legszebb éjszakai fotózásos tervem két hete, de ilyen lehet – és ez az általánosabb – mikor egyszerűen az időjárás nem kedvez… (Ilyennel már sokszor szembesültem) Most viszont a hét elején egy gyenge hidegfront látogatta meg a Kárpát medencét, amit követően remek volt a légkör állapota a fotózáshoz!
A Mátra jól felismerhető alakja, rajta a Tv torony
Jó egy héttel előre megvolt persze, hogy mikor tudok majd menni, és eléggé izgultam, hogy jó idő legyen. Aztán láss csodát, szerencsém lett! Mivel éjszakai fotózásra készültem csak délután indultam el Szolnokról és este hatra értem a Hereg rétre, a Tar-kő alá, ami a tervhez képest kisebb csúszást jelentett. Ennek ellenére úgy gondoltam, hogy amennyiben kicsit kilépek simán fenn lehetek este hétre. Na, ez azért nem sikerült, mert egy helyen a sietség továbbvitt az erdei úton, a jelzés helyett, meg elég sok cuccot vittem fel, így ezzel a kitérővel olyan egy és negyed óra lett a vége.
Kékóra Eger felett
Az úton felfelé senkivel sem találkoztam, ami meglepett, mert csak nyár van azért, azt hittem legalább lefelé jön majd valaki... Nos tavaly egyszer szerettem volna ide eljönni, - ITT elolvasható – még télen jó nagy hóban, de akkor csak a Vörös-kőre jutottam el, mert a Tar-kő felhőben volt, így nem tettem kitérőt. Az út vége már elég lihegősre sikeredett, mert tényleg siettem, de épp napnyugta előtt értem az oromra. Fúúú, de mikor végre ott állsz, azokkal a mágikus fényekkel napnyugtakor... Na az megfizethetetlen...
Az egyik leglátványosabb Tejút, amit valaha láttam
Gyorsan felállítottam az állványokat és elkezdtem timelapseket, meg fotókat készíteni. A nap lassan – oké igazából nem is láttam a napot, mert innen már nem is látszik, csak a fák között – lebukott a nyugati horizont alá, megérkezett az alkony, majd lassan a kék óra... Kigyulladtak a városok fényei, amik közül Eger lámpái voltak a legmeghatározóbbak.
Hangulatvideó az estéről
Nagyon békés volt odafenn a tücsökzenével és az enyhe szellővel, nameg az egyébként totális csenddel. A hőmérséklet aztán elég hamar leesett, ezért felkaptam a pehelykabátom – na igen szerintem ez az egyik legjobb ruhadarab. Kicsire összecsomagolható és nagyon jó meleg. Totál praktikus! Ajánlom - és az elég is volt végig. Mondjuk sokat nem pihentem, mert egyfolytában fotóztam valamit, vagy ettem, ittam, mulattam...
A szomszédaim a Három-kőn, az a nagy fényesség pedig Miskolc mögötte
Aztán lassan megjelentek a csillagok és egész elképesztő volt, ahogy szabad szemmel is lehetett látni a Tejutat! Nem csak derengett, hanem elég erősen ott világított. Na, annyira azért nem, mint a képeken persze, de tényleg varázslatos volt. Még naplementekor lehetett megfigyelni, hogy az Alföld felett van egy pára és por réteg. Szerencsére itt fent ez már nincs hatással a légkörre. Ez segítette, hogy ilyen csodásan kivehetővé vált a Tejút. Sokszor, ha az Alföldön fotózom a pára az egyik legnehezebben kivédhető jelenség. Még tiszta égbolt esetén is simán bekavarhat.
Virágok éjjel
Ami még pluszt adott az estéhez, az a szentjánosbogarak repkedése volt itt-ott. Sajnos lefényképezni nem tudtam őket, mert nem voltak túl sokan. A szomszédos Három-kőre este 11 körül érkeztek néhányan. Innentől folyamatosan láttam a zseblámpáik fényét és kifejezetten jól esett, hogy van rajtam kívül valaki ott fenn, még akkor is, ha az a mellettem igazából egy 20-30 perces sétát jelent is... Mivel nem akartam fenn aludni, mert másnapra persze már volt tennivalóm, így olyan negyed egy - fél egy körül elindultam lefelé. Ez gyorsabban ment, kb. 50 perc alatt már ott is voltam a kocsinál. Néhány kósza vaddal azért találkoztam lefelé, ami így éjszaka khmm mondjuk úgy nem komfortos... Mármint a sötétben, egyszer csak ott terem valami ugye...
Selfi. Csak kicsit körülményesebben...
Szumma-szummarum hihetetlen szerencsés voltam, csodálatos élménnyel lettem gazdagabb. És természetesen már vannak is új terveim, mert nem minden sikerült úgy, ahogy terveztem és a Bükkben rengeteg a potenciál az éjszakai fotózásra. Na, nem hiába van csillagos égbolt-parknak nyilvánítva... Remélem a képekkel kicsit közelebb tudtam hozni ezt az éjszakát és kaptatok muníciót a kalandozásra!
Ha tetszett a bejegyzés, likeold a Facebook oldalunkat! És kövesd a blogot akár itt is! Vagy az Instán.
A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!
