December 30-án elutaztunk Lillafüredre, hogy az újévet hegyek között köszönthessük. Azért ott mégis nagyobb az esélye annak, hogy akár még havas, igazi ünnepi hangulat legyen, mint az Alföldön. És igazából, mikor a szállást lefoglaltam nagyon reménykedtem is, hogy év végén a Bükkben havazni fog. Na, nem így lett. És akkor jöhetne, hogy tiszta sár minden ráadásul, meg tiszta kopaszak a fák, meg a felhős idő amúgy is nyomaszt... Viszont szerencsére e három összetevőből csak egy volt, ami jelenlétével gyengítette az amúgy remek hangulatú túránkat. Csapjunk is a lovak közé!
Épp jókor voltunk jó helyen. A Lillafüredi palotaszálló.
Szóval egy kis házat béreltünk, este sétáltunk az impozáns palotaszálló körül, ami így esti kivilágítással igazán lélegzetelállító látvány volt. Terveztük, hogy felmászunk a település felett található Szeleta barlanghoz, de időhiány miatt - ugye ilyenkor nagyon rövidek a nappalok... - ez kimaradt. Mivel este azért még nyújtottuk a napot a konyhában, különböző tevékenységekkel, nem hajnali indulást terveztem be, ami azért sem volt kötelező, mert a megtenni kívánt útvonal a maga 10-12 km-es hosszával nem igényel sok időt, szóval sötétedés előtt mindenképp lehet vele végezni.
Így is hangulatos. Hóval pedig még szebb lenne.
Nos, a Dédesi vár már régóta piszkálta a fantáziám, mert a hozzá tartozó történet nagyon izgalmas. De legalábbis nem szokványos. Történt hajdanán, hogy a tatárjárás után megépül ez a vár, ami többször gazdát cserél, majd, 1567 április 1-én török ostrom alá került. A várat Bárius (Bory) István védte, aki csapatával 15 napig állt ellen a Hasszán temesvári pasa által vezetett seregnek, aztán, mivel készletei elfogytak úgy döntött, hogy éjszaka egy titkos alagúton keresztül elhagyja a várat. Viszont előtte az összes puskaport a torony alá hordatta, majd egy hosszú kanóc segítségével a várba betörő törökökre robbantotta azt.
Öreg bükkök
Úgy tartják, hogy 400 katona lelte halálát akkor. A pasa mérgében leromboltatta a várat, mely így elnyerte nagyjából mai formáját, mert utána soha nem építették újjá. Huh. Durva. Viszont ami még egy csavar, hogyha ez a történet egy holywoodi produkció lenne, akkor már itt záróképen mutatnák a hős katonákat, ahogy a hegyről ereszkednek lefelé, hátuk mögött pedig a vár romjai füstölnének, a vár védője pedig hősként tekintene a jövőbe, a kamera felett... Azonban itt jön egy csavar - és szerintem nem sokan gondolnak bele-, de az a vár valakié volt (Perényi Gáboré), aki különösebben nem örült neki, hogy felrobbantották a tulajdonát, tehát felelősségre akarta vonatni Báriust, mert az lerombolta a várat és elmenekült... Szóval ez a sztori a bíróságon - vagy valami hasonló tárgyaláson - ér véget, ahol ártatlannak találják a vár védőjét, mert az nem esküdött fel annak védelmére... (Állva tapsoló esküdtek, emelkedett zene...) Szerintem szenzációs.(Ja, természetesen tudom, hogy ez a tárgyalás nem így ment végbe. De filmen valami ilyesmi lenne.)
Az a bizonyos kilátóhely, ami nálam vitte a nap helye címet
Mivel a vár a Bükk északi részén van, nem volt még lehetőségem megnézni, mert inkább a déli rész van közelebb hozzánk, így inkább arra barangoltunk eddig. Most viszont reggel a remek reggeli után célba vettük Bánkútot autóval. Lillafüredtől egy kb. 30 perces autókázással értünk el a sípályák feletti parkolóhoz. A várba ahogy utánanéztem talán inkább Mályinka felől szoktak felkapaszkodni, a Bánkút felőli megközelítés viszont nekünk jobban útba esett, szóval ezért erről indultunk.
A Bálvány a Vásárhelyi-kő alól. Onnan indultunk.
A vár nincs messze, mint írtam, kb. 6 km lehet. Ami a bevezetőben írtakat illeti: sár nem volt, mert az éjjel remekül lefagyott minden, a felhők sem zavarták a pazar napsütést, így csak a meztelen fák lettek volna negatív tényezők, de az a helyzet, hogy a napsütés oly jól állt nekik, hogy elengedem a harmadik pontot is... Aszfaltúton kezdtünk el ereszkedni, majd balra letértünk a kék jelzésre, ami majdnem félútig tartott, ahol a kék rom jelzést kezdtük követni egészen a várig. Az első szakasz hatalmas bükkösben vezetett, amit a téli oldalfény igazán varázslatossá változtatott.
A Kisvár a lombhelyek között
A kellemes napsütésben vidáman, már-már énekelve haladtunk. Elképzeltem, hogy ősszel milyen csodálatos lehet ez a rész... Meg azt is, hogy hóval mennyire jó lett volna... De a realitás sem volt rossz azért. Az első - és meg kell mondjam, hogy nekem a túra csúcspontja - izgalmasabb megálló a vártól mintegy 1 km-re lévő kilátópont volt Vásárhely-kő alatt. Innen az alattunk húzódó Bán-patak völgyére lehet rálátni, dél felé a Bálványt csodálhatjuk meg, ahonnan indultunk kb., észak felé pedig Nagyvisnyó látszik. Ittunk forró teát a termoszokból és csak néztük a tájat... Ebben nagy segítség volt a melengető napsütés, mert nem kellett sietni a hideg miatt...
A Dédesi vár egy megmaradt darabja
Azt nem írtam, hogy természetesen lefelé ereszkedtünk végig, hiszen Bánkút 900 méter magasan van, mi pedig 500 méterre ereszkedtünk a vár tömbje alá. És mivel elég lankás az útvonal, így kifejezetten élvezetes volt gyalogolni rajta. A kilátóponttól aztán már nem volt messze a Kisvár tömbje. A Kisvár a Dédesi vár mellett álló bámulatos sziklatömb. Régebben vezetett fel rá jelzett út, de ma már csak engedéllyel látogatható, akkor is csak augusztus és január között lehetséges. Így bármennyire is vonzó volt természetesen nem másztunk fel rá.
Ugyanaz a darab a másik oldalról
A Dédesi várhoz aztán jó meredeken kellett felmászni. A turista útvonal megkerüli a tömböt. Felérve a vár romjait találjuk. Sziklák, falmaradványok, a ciszterna (?) téglával kirakott mélyedését. Elidőztünk a romok között, betoltunk egy kis energiát, meg meleg teát. Ha jól tudom még nem nagyon volt feltárás a várban, kíváncsi vagyok, hogy ha egyszer megtörténik milyen dolgok kerülnek elő a mélyből... A várig nem találkoztunk senkivel, csak mikor indultunk visszafelé, akkor voltak már többen a romok között.
A túratársak gyönyörködnek a csipkebokor alatt
A várból szép kilátás nyílik az említett Kisvárra, a Báróc-patak völgyére és a Bükk hatalmas tömbjére. Még azt is mondhatom, hogy így télen talán jobb is a kilátás, hiszen a levelek nem akadályozzák azt. Az út visszafelé ugyanaz volt, mint odafelé, annyi lényeges különbséggel, hogy felfelé kellett menni. A nap továbbra is sütött, annak beesési szöge nem sokat változott, szóval a természet még mindig csodálatos volt körülöttünk. Olyan másfél óra alatt értünk vissza Bánkútra.
A várhegy egyik sziklaorma
És mi teheti még tökéletesebbé a túrát? Ha a végén egy remek vadragu leves is ígérkezik! Tavaly előtt jártam a Fehér Sas panzióban legutóbb, akkor dél felől a Három-kőtől érkeztem és akkor is ettem levest. Meglepően sokan voltak az étteremben. Főleg síruhát láttam, szóval valószínűleg szilveszteri síelésre jöttek volna legtöbben, csak az időjárás közbeszólt. Az étel remek volt, a kiszolgálás pedig vidám, úgyhogy ajánlom, hogy aki arra jár nézze meg a panziót. Tervben volt még a Bálvány tetején lévő Petőfi kilátó meglátogatása is, de gyorsan sötétedett, így az most elmaradt.
Vissza a tetőre. Háttérben a Bánkúti radarállomás.
Már sötétben értünk vissza Lillafüredre és vágtunk neki a szilveszterezésnek, kis főzéssel, és egyéb tevékenységekkel. Egy biztos, ez is egy szuper túra, szóval, aki tud keljen útra, mert még így télen is - hó nélkül is! - nagyon szép a természet. Remélem hamarosan járok még a környéken. Igazából a havat várom és, ha esik, akkor azonnal - a körülményekhez képest ugyan... - elindulok.
Ha szereted a túra leírásokat, akkor kövess minket! (Ez mindig pozitív visszajelzés nekünk!)
A viszont látásig: hajrá kifelé fotózni!
