És akkor újra a Balatoni kéktúra! Itt a második etap beszámolója. Kicsit érdekesen folyik ez nálunk, hiszen nem Pétfürdőről a kezdőponttól indultunk, hanem Balatonalmáditól, így majd az első szakasz teljesítésével tulajdonképpen a harmadik részben fogunk találkozni, ami ugye elvileg az első… Szóval kicsit Csillagok háborúja feelingje lesz a dolognak, de nem véletlen alakult így, ahogy az első részben kifejtettem - 1. rész KATT . Tehát, három hét elteltével újra Zánkán a vasútállomáson álltunk, most ott parkolva le az autómobilt - hogy majd Badacsonyból ide érjünk vissza vonattal – és indultunk meg a 6 km-re lévő Szentantalfa irányába, ahol legutóbb a pecsételőhelynél hagytuk el a kéktúra útvonalát. (Készült túravideó is, azt lejjebb lehet megtalálni, vagy ITT.)
Balaton a Tagyon dűlőkről
Remek idő ígérkezett, csak elszórt csapadékkal, igaz abban a szórásban azért a mennyiség is nagy változóként volt jelen, de reménykedtünk abban, hogy szárazon megússzuk a három napot. Namost a Szentantalfa-Badacsony távolság, ha az ember fia szigorúan tartja magát az útvonalhoz, akkor 24,5 km, ami azt jelenti, hogy akár simán egy nap alatt teljesíthető, hiszen az előző etaphoz képest szintemelkedésben sem számottevő a nehézsége. Mi viszont három napot szántunk a távra, ami tervezett kitérőinkkel 51,5 km-re növekedett, ami már jobban hangzik egy három napos túrára. (Ok, az utolsó napon egy fél nap volt a túra.)
Merthogy a tervezéskor a lehetőségek hatalmas tárháza nyílt meg előttem, hiszen ez a tájegység természeti és kulturális – valamint kulináris – értékekben olyan gazdag, hogy igazából el lehetne bolyongani még akár többet is, ha az időnk futná… Tehát vissza a parkolóba, ahol közben elindultunk tehát, hátamon új hátizsákommal, ami az eddig kicsinek bizonyult társát váltotta le – végre – és egyelőre semmi különösebb kényelmi előnyét nem tapasztaltam egyébként. (Azon kívül, hogy belefért minden kacatom persze…)
Hegyestű
Változóan felhős ég kísért minket az első megállónkig, ami a szentantalfai Rock Street pizzéria volt, ahol, - lévén nagyon lightosra terveztük az egész túrát - ebédeltünk egy jót. Tele hassal indultunk tovább a település központjában levő pecsételő helyig, ahol végre becsatlakoztunk a Balatoni kéktúra útvonalába. Hegyestű felé folytattuk az utat, elhaladtunk a helyi focipálya mellett, aztán a hangulatos borospincék és szőlősök között a hegyoldalon gyalogoltunk. Pazar panoráma kísérte a túránkat, aztán hirtelen – azt hiszem az ilyesmiket hívják az USA-ban a hosszútávú túraútvonalakon haladók trail magic-nek – egy étterem-borterasz jelent meg előttünk, ahol egy kedves pincér hölgy tájékoztatott minket arról, hogy mivel túrázunk, ezért a hely vendégei vagyunk egy kellemes, illatos, laza fröccsre.
A Hegyestű tetején
Nos, tekintve a hőmérsékletet és, hogy vezetni ,majd csak két nap múlva lesz esedékes örömmel foglaltunk helyet a hatalmas diófa alatt, kissé megilletődve(?) vagy ilyesmi érzésekkel. Nem is lenne fair nem megemlíteni, hogy a Tagyon birtok étterméről van szó, ami szuper panorámával, igazán légies, laza, nyári hangulattal várja a vendégeit. Ja, és van parkolója, tehát nem muszáj több km gyaloglást teljesíteni az eléréséhez… Ha már leültünk megkóstoltuk a friss túrós rétest meggylekvárral, majd a napi tápanyagmennyiség bevitele és az elégetett kalória közti irdatlan különbség miatti bűntudattal ballagtunk tovább az innen már csak egy-két km-re álló bazalt szikla falig – Hegyestűig.
A Badacsony és a Gulács
Hegyestűt sokszor láttam már messziről, most végre itt volt az alkalom, hogy közelebbről is megismerkedjek vele. A bejáratnál egy sorompós kis házikó áll, ahol belépőjegy ellenében engednek a területre. Szerencsére a zsákjainkat ott tudtuk hagyni és így szabadabban tudtunk mozogni odabenn. A bazalt sziklafal nagyon impozáns látvány alulról, tulajdonképpen bányászati tevékenység eredménye, amit láthatunk, de nagyon érdekes a kihűlt bazalt ilyen szabályos alakban és ekkora tömegben. A Hegyestű 337 méteres tetejére egy épp felújítás alatt lévő lépcsőn lehet feljutni és természetesen remek a kilátás. Innen már tisztán kivehetők a nagy tanúhegyek, mint a Badacsony, Szent-György-hegy, vagy a Gulács.
Útközben
A hátizsákok felvételekor megfordult a fejemben, hogy ebben a melegben mennyire jól esne egy hideg tonic – mert a jegyvásárló épület egyben egy kis ajándékbolt is - Rossz ötlet volt, soha ne igyatok szénsavas üdítőt ilyen körülmények között. Vatta volt a számban egész délután... (Amatőr hiba, tudom.) A Hegyestűtől már csak mindössze kb. 5 km gyaloglás várt ránk sík terepen, kellemes késő délutáni napsütésben. A tervezett pihenőhelyünk a Sóstókáli templom maradványai mellett volt. Az úton még találkoztunk egy bikával, ami ugyan nem medve, de azért így szabadon melletted pár méterre, ahogy bámul rád, azokkal a nagy szemekkel… Azért leküzdöttük indokolatlan riadalmunkat és hamarosan megérkeztünk a templomromhoz.
A Sóstókáli templomrom
Rajtunk kívül csak egy anyuka volt a romnál kisfiával. A sóstókáli templom a 13. században épült és régóta csak rom már, valószínűleg a környéken lévő település eltűnése pecsételhette meg a sorsát. Találtam egy képet az 1900-as évek elejéről, ahol még a tetején állnak emberek, szóval az utóbbi 100 évben igen sokat romlott az állaga. A rom környéke nagyon békés, tulajdonképpen a Káli-medence közepén állunk, körben legelők, a távolban pedig a Tanúhegyek sejlenek.
A Káli-medence vihar után, reggel
Sátrat bontottunk, majd elkészítettük a házilag dehidratált currys csirkénket – ha érdekel, hogyan lehet elkészíteni, akkor KATT ide a receptért -, túléltünk egy szúnyoginváziót, majd békésen elszenderedtünk. Aztán hajnalban valaki belevakuzott a szemembe. Mármint ezt éreztem, fel is ébredtem rá, gondoltam valami álom lehetett. Aztán meghallottam a dörgést… Elég heves eső zúdult ránk, de szerencsére reggelre tovább állt kelet felé, friss üde levegőt hagyva maga után, ami később igazi fülledt nyárrá változott.
A kőháton
Kicsit később indultunk útnak, mert a sátrat meg akartuk szárítani, mielőtt elcsomagoljuk. Finom reggeli és már úton is voltunk Kővágóőrs felé, ahol a falu határában található kőtengert ejtettük útba a második nap első látványosságaként. Igazi geológiai különlegesség a kőtenger, amit a vulkáni utóműködés hozott létre úgy, hogy a feltörő hévizes források, a felszín fehér homokját cementálták. A környéket szinte mindenhol hasonló kőtenger borította, azonban a hosszú évek alatt sokat elhordtak építkezésekhez, így ma itt, Szentbékállán és Salföldön lehet hasonlóval találkozni. Ahogy egyre magasabbra kúszott a nap az égen, egyre inkább érződött, hogy kegyetlen meleg lesz.
A Theodora tanösvényen
A faluban a felújítás alatt lévő templomnál van a pecsételőhely, nem messze egy kúttól, ahol felfrissítettük magunkat, meg vételeztünk vizet. Nos itt igazából letértünk a kéktúra útvonaláról, mert egyfelől csak az aszfaltúton kellett volna gyalogolnunk Kékkút felé, így sok mindent nem hagytunk ki, másfelől a Kornyi-tó körül futó Theodora tanösvényt szerettük volna megnézni. Ok, igazából az Emberi komédia szoborcsoport volt a cél, mert Lala még nem járt ott, én meg kifejezetten szeretem. Arra viszont nem gondoltam, hogy ilyen változatos természeti képződmények lesznek a négy km-es tanösvényen, mint olajfák (valaki megerősíthetné, hogy az van a képen...), pompásan virágzó mezők, nádas tóval és marhák közvetlen az ösvény mellett, háttérben a hegyekkel…
Az Ember komédia
Ja, és hát természetesen a kegyetlen napsütés! Azért számomra a szoborcsoport a legnagyobb látványosság. Veszprémi Imre alkotásai ezek az acélból és mészkőből készült szobrok, amik olyan szürreálisan őrzik a medencét a kis dombról, ahol állnak. A szobrok tövében pihentünk egy keveset, majd tovább indultunk a kánikulában a Theodora forrás felé. Találkoztunk még épp az itatónál heverésző gulyával is, majd kimelegedve értünk az árnyas forráshoz. A kútnak mindig vannak látogatói, most is volt ott néhány turista. Ittunk a híres vízből és Kékkúton aszfalt úton átkelve értünk Salföldre a falu feletti dombok felől.
Itatónál
Salföldön van egy híres major, ahol őshonos magyar háziállatfajtákat, gyógynövény kertet és egy mezőgazdasági gép kiállítást lehet meglátogatni. A pecsételőhely a major mellett van egy információs táblán. Miután megtörtént a bélyegzés a Pajta galéria nevű étterembe vezetett utunk, ahol remek a konyha és folyamatosan változó étlapból lehet választani, de a hely fő vonzereje az a különleges miliő, a hatalmas diófával az udvaron, az álmos ebekkel és macskákkal. Egyszerűen nyugodt, olyan igazi hazaértem érzés… Most sem csalódtunk, finomat ebédeltünk, meg hűsöltünk a gyöngyöző pohár mellett a tikkasztó gyaloglás után.
A tökéletes frissítő
A Tóti-hegy már nem volt messze, viszont várt még ránk egy meredekebb szintemelkedés a nap végén. Salföldön a már említett kőtenger amúgy épp a vendéglő mellett található, érdemes bejárni. És, hogy mi van még a településen? Hangulatos, takarosan felújított házak, szűk utcácskák, és felette áll a Csönge-hegyi kilátó is, igazi ékszerdoboz ez a falu! A Csönge-hegyi kilátóba felkapaszkodtunk mi is. Bár 360-as panoráma nincs fentről, azért így is szép a kilátás. Látszott már a Tóti-hegy is, a másik oldalon pedig a Balaton kéklett. Ja, és itt láttunk először repülő szarvasbogarat. Szégyen, vagy nem, de én most először találkoztam ezzel a jelenséggel...
Salföld
Azért a meleg eléggé kiveszi az embert. A Tóti-hegyhez már ugyan erdőben közeledtünk, de vártuk, hogy végre kicsit megpihenhessünk. A hegy alatt aztán leváltunk a kéktúra útvonaláról és a zöld jelzést követve értünk fel a csúcsra egy valóban erősen meredek, omladékos emelkedő leküzdése után. És, hát, na… Huh, ilyen panoráma ritkán kerül az ember szeme elé! Egyszerűen páratlan. A szem a Káli-medencétől, a Balaton világoskék víztükrén keresztül, a Badacsony hatalmas tömbjén át kalandozik az irreálisan közelinek tűnő Gulács, a távolabbi Szent György-hegy és a Csobánc magaslatain. Még a Sümegi vár is felrémlett a távolban.
Alkonyodik a Tóti-hegyen
Itt elgondolkodtunk, hogy tekintettel az erős szélre, ezt a sátor témát lehet, hogy ejteni kellene, helyette simán csak bivakolni, de végül maradt a sátor. Felállítottuk a székeinket – ezek amúgy nagyon hasznosak, bármennyire is feleslegesnek tűnnek. Évekig szemeztünk velük. de sokáig csak sokkal nehezebb ilyen eszközök voltak, ma a legkönnyebb 0,5 kg és piszok drága, a miénk 0,7 kg és elfogadható áron van, így került be a pakkba… – és csak gyönyörködtünk a környékben. Később vacsorát készítettünk – újra currys csirkét, mert még maradt… - majd az alkonyattal mi is eltettük magunkat másnapra.
A Csobánc
A szél egész éjjel erős volt, hajnalban viszont csodálatos párás, ködös Káli-medence várt ránk a sátorból előbújva. Egy korán kelő túrázó csatlakozott hozzánk reggel a tetőn. Kényelmesen megreggeliztünk és nekiindultunk az utolsó etapnak Badacsony felé. Leereszkedtünk a fantasztikus hegyről és visszacsatlakoztunk a kék túra útvonalára. És valahol itt kezdtem el érezni, hogy ez a hátizsák mennyivel kényelmesebb, mint a régi volt. (Nos, azt nem ekkora súly cipelésére tervezték nyilván, ezt viszont igen és olyan volt, mintha a hátam része lenne... Nem akarok reklámot egy cégnek sem, de ezt a zsákot nagyon jól összerakták.)
Estefelé
Hamarosan a környéken megszokott szőlők közt ballagtunk, majd a szomszédos hegyre kaptattunk fel. Itt a hegyen van a Salföldi pálos kolostorrom, ahova idő hiányában már nem mentünk el. igazából egy 1 km-es kitérő lett volna csak… Majd legközelebb. Badacsonytomajra fűnyírástól és kertészeti munkáktól hangos üdülőházak közt értünk be. Nos, innen főleg aszfalton és járdákon közlekedtünk. Nem kicsit volt fura az erdő után a sok ember, ráadásul a Balaton partján alapvetően mindenki kellemes nyári viseletben van - ugye elhaladtunk strandok mellett, ahol pedig kifejezetten nyári viseletben, tehát fürdőruhában pihentek a nyaralók – mi pedig a nagy zsákkal egy kicsit oda nem illőnek éreztük magunkat…
A Káli-medence hajnalban
Viszont nagyon gyorsan letekertük a végül 11 km-es utat, mintegy 2,5 óra volt csak, ami a meleget tekintetbe véve erős tempó. De a lényeg még csak most következett! Megérkeztünk a mólóra, ahol indul/véget ér a Balatoni kéktúra. Igaz a móló elején van a jelzés, de közfelkiáltással megszavaztuk, hogy nekünk a móló vége a végállomás, úgyhogy odáig gyalogoltunk. Nos, szuper idő volt – melegnek meleg, de szép napos –, vitorlások indultak a tóra, turisták andalogtak a sétányon… Kicsit bámészkodtunk utána pedig beszereztük az utolsó bélyegzőt is, ami a vasútállomás mellett egy fenyőfa törzsére van felerősítve. Gyorsaságunknak hála volt egy óránk a vonatig, így tudtunk fogyasztani egy lángost az egyik büfében. Azt nem mondom, hogy a legjobb lángos volt életemben, de azért jólesett, mert épp ebédidőben fogyasztottuk. Aztán a vonat álmosan begurult az állomásra, mi felszálltunk rá és egy fél óra múlva már Zánkán voltunk és pakoltunk be a kocsiba, majd indultunk el hazafelé…
Összefoglalva az eddig megtett szakaszokat – mert hátra van még a Pétfürő-Balatonalmádi rész! – egy nagyon változatos túra a balatoni kék. Ez a szakasz még talán jobban is tetszett, mint az előző. Végül összesen kicsivel több, mint 50 km-t gyalogoltunk a kitérőkkel együtt, de minden egyes plusz pontot érdemes megnézni, hiszen ez is a lényege valahol az egésznek. Sajnálom is az utolsó kolostorromot, de hát ez van… A nyári teljesítést nehezíti a nagy meleg, a vízre érdemes figyelni mindig, viszont nagyon kényelmes/hangulatos, hogy itt-ott egy frissítő, vagy egy ebéd várhat ránk, ami ugye szezonon kívül nem biztos, hogy így van. Azt még fontosnak tartom elmondani, hogy ugyan mi sátorral vágtunk neki a távnak, de simán lehet ezt úgy is, hogy egyszer-egyszer valami szállást is iktat be az ember, már csak a komfort végett is.
A Tóti-hegy szőlők között
Remélem tetszett a beszámoló! Ha szívesen olvasnál más túrákról, akkor kövess minket Facebookon, vagy böngéssz az eddigi túrák között a blogon, öt év alatt jó sok felé jártunk, lehet, hogy egy-egy jó ötlet van az írásokban! Ha érdekel a túrázás, akkor pedig hallgasd meg a Campfire podcast előző két adását, ahol mi voltunk a vendégek és a túrázásról, praktikus dolgokról, tervezésről beszélgettünk!
A viszont látásig: hajrá kifelé fotózni!
