Most azt kérem, hogy a kedves olvasó lassan hunyja le a szemét és... Oh, akkor nem fog tudni olvasni... Akkor máshogy közelítsük meg. Szóval virtuálisan hunyja le a szemét és képzeljen el egy olyan napot, amikor körbepillantva a fák szürke törzsei között az őszi sápadt napfény beosonkodik az erdőbe és a kedves olvasó a hideg levegőből mélyet szippantva ott áll a friss avaron... Mert a héten ilyen úgysem volt - legalábbis alacsonyan fekvő területen biztos, hogy nem - helyette ez a nyálkás ősz rombolta a morálunkat, pedig egy hete az Aggteleki-karszton még ilyen idilli őszi hangulat uralkodott, ez az írás pedig az ott töltött hétvégéről fog beszámolni.
Egy Hucul ló a festői völgyben. Majdem, mint egy Marlboro reklám.
Nos, ugye onnan indulunk, hogy meglehetősen régen jártam Aggtelek környékén. 2011-ben pár napot töltöttünk ott Lala barátommal, meglátogatva több barlangot is, valamint 2015(?) környékén egy kollégám vendége voltam a környéken egy időre. És milyen rosszul tettem, hogy nem tértem vissza hamarabb. Igaz, hogy a hegyek nem emelkednek bükki magasságokba és igencsak az ország peremén található a nemzeti park, ez pedig azt jelenti, hogy nehéz odáig elutazni - o.k., ez erősen attól függ ki, hol lakik - viszont valóban páratlan természeti szépség vár ránk, ha az utazás mellett döntünk. És egyedülálló módon a felszín felett és alatt is egyaránt.
A kéktúra útvonala pontosan a szálló felett
Szállás tekintetében nem nagyon kellett gondolkodnom, mert terveinknek leginkább megfelelő helyen áll a Tengerszem Hotel és Étterem, ahol már szálltunk meg korábban. Igazán jó kombó, hogy étterem is van, mert talán a környék legfájóbb hiányossága épp ez, hogy tudniillik nehéz helyet találni étkezésre. Legalábbis a családban másoknak is ilyen tapasztalatai vannak. Jósvafőn emellett az étterem mellett még egy másik is van, ez a Fogadó az Öreg Malomhoz nevet viseli. Tapasztalatunk innen nincs, de a Tengerszem Étterem különösen kellemes meglepetés volt konyháját tekintve, szállásként pedig remek ár/érték arány.
Szökkenés a Tohonya-patak fölött
De miért is ideális a szállás elhelyezkedése? Nos épp az Országos kéktúra vonalán áll. Könnyedén elérhető turistautakon Aggtelek - és amiről majd később írok bővebben -, barlanglátogatáshoz is tökéletes, tekintve, hogy a Baradla-barlang egyik bejárata is közvetlen mellette nyílik. Két napra utaztunk, az első nap egy egésznapos túrát terveztünk, másnapra pedig egy rövidebbet. Pénteken este kilenc körül érkeztünk meg. A csillagos ég remek időt jósolt másnapra, bár ködfoltok megjelenésére lehetett számítani. De azt szeretjük. Persze bizonyos ésszerű határon belül...
A Szelece-völgy bejáratánál
Az őszi túráknál fontos, hogy a korai sötétedést belekalkuláljuk a túra előkészületénél, mivel délután négy-öt óra között már sötétedik, így a) vagy korán indulunk, b) rövidebb távot választunk, vagy c) nem foglalkozunk a sötétedéssel és addig maradunk, míg jól esik. Azért a c) válaszhoz nem árt egy megbízható zseblámpa sem... Mi a b) verzió mellett döntöttünk. Tekintve, hogy nagy szintemelkedéssel nem kellett számolnunk a végül megtett 15-20 km egész baráti távnak ígérkezett. Reggel végül kilenc óra tájban vágtunk neki az útnak. A szállóból kilépve balra kanyarodtunk és egy perc múlva már a gyönyörű őszi erdőben találtuk magunkat. És itt következhet a cikkünk elején kért szembecsukósdi.
És magában a völgyben
Azért itt a túra elején jól jött volna a túrabot, mert az avar alatt néhol erősen csúszott a sáros talaj és rögtön meredek lejtmenettel kezdtünk. Itt a zöld jelzést követtük, aztán átevickélve a megáradt Kecső-patakon, egy jelöletlen ösvényen vágtunk át a sárga jelzésre, ami már egy szemet gyönyörködtető legelőre vitt minket. Rengeteg birka patanyomot láttunk a szerencsére nem annyira vendégmarasztaló sárban. Ami már itt nagyon szembeötlő, hogy mindenfelé töbrök vannak. Ezek a víznyelők természetesen nem véletlenül jellemzők a vidékre, hiszen karszt vidéken a víz erodáló hatásának jut a legnagyobb szerep: épp így jut a föld mélyébe a csapadék.
Őszi erdő
Az előrejelzésben szereplő hideg időnek nyoma sem volt. A nap kitartóan sütött és már ilyen viszonylag korán is egy aláöltözet és póló együttesben lehetett sétálni. Persze megállókkor azért érezni lehetett az ősz hűvös lehelletét, de ideális túraidőt fogtunk ki. A legelőtől ismét lejtő következett, aztán a völgybe érve a Tohonya patakon ugrottunk át és kapcsolódtunk be a kéktúra útvonalába. A Hucul ménes következett. Nagyon reméltem, hogy látni fogjuk ezeket a különleges lovakat, ebben a különleges környezetben. Mert olyan szerencsés helyzetű lovak élnek itt, akik úgynevezett ridegtartásban vannak és egy hatalmas legelőn tengetik egyszerű, ám annál kedvesebb és teljesebb napjaikat, úgy, ahogy őseik tették nagyon régen. A kéktúra a patak partjáról egy villanypásztoros kapun keresztül vezet be a ménes birodalmába.
A ménes néhány tagja
Minden pillanatban azt vártuk, hogy felbukkan egy kíváncsi ló a bokorból, ahogy másztunk fel a platóra. De nem így lett. Felértünk és a távolban megláttuk a karámot egy istálló épülettel, valamint egy lovászt. Kicsit beszélgettünk a lovakról, megtudtuk, hogy nem az egész ménes él itt, hanem még ezen kívül van két másik telephely. Nyáron hatalmas területen legelhetnek az állatok és ahogy hűl az idő, úgy kisebb területük lesz. Télen pedig takarmányt is kapnak, viszont itt maradnak akkor is. És tényleg szabadon vannak, a karám nyitva van, csak látogatásunkkor a legtöbben épp visszaértek a reggeli sétából... És van egy tuti tipp is, ez pedig, hogy télen fantasztikus feljönni ide, mikor a hóborította völgyben lehet látni a lovakat. Úgyhogy, épp a tél jön, hajrá!
Színkavalkád
A lovakat sokáig elnézegettük, aztán elindultunk a Szelce-völgy felé a piros jelzésen. Na, itt azért az árnyékos részeken elég nagy sár fogadott minket, de átszenvedtük rajta magunkat és mélyebben a völgyben már nem volt vészes. A Szelce-völgyről azt olvastam, hogy igazán egyedülálló a maga nemében Magyarországon. És valóban festői, a kétoldalt álló hegyek közt a kaszálók zöld szőnyege. Végigsétáltunk a völgyön és egy vadászlesen megebédeltünk. Egész eddig nem találkoztunk más túrázókkal, aztán itt ebéd közben elhaladt nem messze egy csapat. Remek idő volt és nagyon jól esett a nyugalom.
Néhány, a millió gomba közül...
Visszafelé viszont nem a piros jelzésen mentünk, hanem a kéket követtük. Ez már erdőben vezet, tulajdonképpen párhuzamosan a völggyel a szomszédos hegyen. Az erdőben rengeteget hadakoztunk valamiféle, talán szarvas-kullancsléggyel, amiket alig lehet leszedni a bőrről... Emellett rengeteg gombát láttunk mindenfelé, mégiscsak szezonja van, ugye. Lassan visszaértünk Jósvafő fölé. A szőlőhegyen bukkantunk ki. Remek kilátású telkek és kisebb weekendházak adnak bájos karaktert a területnek. Itt választhattunk, hogy visszamegyünk a völgybe és onnan ereszkedünk vissza a faluba, vagy innen a kertektől közelítjük meg. A völgy nyert és északról értünk vissza a településre. Ekkor kb. három óra lehetett, de a nap már bebújt a hegyek közé, szóval technikailag már esteledett. Begyújtottak a házakban, olyan igazi füstös hideg telepedett a tájra. Egyik este miután hazaértünk a Fortepanon nézegettem helyi képeket és találtam egyet, amin az a ház látszik, ami mellett beértünk a faluba. Huh, az egy 1940-ben készült fotó... Van neki "zamata"...
Kilátás a Szőlőhegyről
Végig ballagtunk a különleges utcákon, ahol a patak több helyen tóvá dagad és a házak ehhez alkalmazkodva épültek. Mesés, nyugodt. A 11. századig visszavezethető harangtorony mellett értünk vissza az erdőbe, ahol még érintettük a tengerszemet is. Nem messze a tengerszemtől pedig van egy rácsos barlangbejárat, ami természetesen felkeltette az érdeklődésem. Nos ez az a kijárat, ahol árvíz idején ömlik kifelé a víz a Baradla-barlangból! Nagyon menő. De a barlangról és még egy közeli természeti (?) csodáról a következő részben írok, nehogy megunja a kedves olvasó ezt az egész fantasztikus vidéket, ha túl hosszan elnyújtom itt a beszámolót!
Jósvafő látképe 1940-ből. A távolban a Hucul ménes mostani birodalma, a faluba kígyózó kis út melletti első ház pedig ugyanaz, ami mellett beértünk a településre. Na, ez menő.
Fortepan / Lissák Tivadar
Az étteremben egy remek vadpörkölttel zártuk a napot és este 9 előtt már az igazak álmát aludtuk. Nyugodtan, az ország egyik legészakibb pontján, stresszmentes övezetben... O.k, mostmár ki lehet nyitni a szemeket!
Ha tetszett és érdekel a következő rész, akkor kövess minket a Facebookon!
A viszontlátásig: Hajrá kifelé fotózni! (Reggel 5 és este 8 között!)
És ez az a bizonyos ház a másik oldalról, békésen pöfékelve
Extraként pedig egy emblematikus ház Jósvafőről
