Tájak, túrák

Tájak, túrák

Tájak, túrák

Kedvenc képeink 2021-ből

Ismét eltelt egy év és ismét készítettem egy összefoglalót kedvenc 2021-es képeinkből. Nehéz ilyenkor a sok élményből néhányat kiragadni, de mivel nem nyújthatom nagyon hosszúra a posztot muszáj voltam szigorúan válogatni a rengeteg képből. Összefoglalva: remekül indult az év, nagy hó esett északi…

A jól ismert Nagy-Kevély

A jól ismert Nagy-Kevély

A jól ismert Nagy-Kevély

Ha a Nagy-Kevély nevet kiejtem, akkor ezen blog olvasóknak nagy eséllyel megjelenik az emblematikus hegy alakja, ahogy Pilisborosjenő felett őrködik. Amennyiben nem jelenik meg semmi, akkor most egy nagyon kellemes kirándulóhely kerül kicsit közelebb. De akik ismerik a hegyet, talán azok is találnak…

Túrák, tájak 2020

Túrák, tájak 2020

Túrák, tájak 2020

Kedvence képeink 2020-ból

A 2020. január elsején, egy kellemes Szilveszter napi túra után Lillafüreden egy elég hideg reggelre ébredtünk. Az év első napjára már rengeteg túratervet készítettünk 2020-ra. Voltak köztük, amik már nagyon közeliek voltak és természetesen több is, ami még akkor csak körvonalazódott. A szokásos…

Zúzmara és szurdok

Zúzmara és szurdok

Zúzmara és szurdok

Túra a Rám-szakadékon keresztül Dobogókőre

Eljött a karácsony, talán lassan vége ennek az igen - khm.. - furcsa évnek és bizakodhatunk benne, hogy a következő szerencsésebben alakul. Mostani beszámolómat nem is fogom hosszan elnyújtani, hiszen karácsonykor nem rabolnám senki idejét, de az a helyzet, hogy mivel a fehér karácsony idén is…

Best of Crumbs of Time 2018

Best of Crumbs of Time 2018

Best of Crumbs of Time 2018

És megint elérkezett az év vége, szóval ideje a számvetésnek. Mint minden évben, idén is válogattam egy csokor képet az idei túrákról. Nem mondhatom, hogy eseménytelenül telt 2018, sőt kifejezetten sok helyre sikerült eljutnunk. Végignézve a képeket megint hálát adhatok a sorsnak, hogy mindezt…

Izzadás a Dunakanyar felett

Izzadás a Dunakanyar felett

Izzadás a Dunakanyar felett

Rövid túra a Prédikálószékre

Oké, tudom, hogy a bolgár hegyeket ígértem a múltkor a durmitoros-montenegrós posztban de közben akadt egy üres hétvégénk, amit mindenképp a természethez közel akartunk tölteni, így nekiindultunk a Dunakanyarnak. A következőkben egy rövid beszámolóban mesélem el merre jártunk. Merthogy elkezdődött…

Pilisi kilátás

Pilisi kilátás

Pilisi kilátás

közdelem a széllel egy márciusi napon

Végre itt a tavasz, lehet menni túrázni. Na nem mintha télen ez nem lenne lehetséges, de azért az élményfaktor más. Mondjuk én élek-halok a havas tájképekért, amihez idén sok szerencsém nem volt. Igazából egyszer kerültem ilyen helyzetbe összesen. (Katt) De ez már a múlt,…

süti beállítások módosítása