Oké, tudom, hogy a bolgár hegyeket ígértem a múltkor a durmitoros-montenegrós posztban de közben akadt egy üres hétvégénk, amit mindenképp a természethez közel akartunk tölteni, így nekiindultunk a Dunakanyarnak. A következőkben egy rövid beszámolóban mesélem el merre jártunk. Merthogy elkezdődött az igazi túraszezon (Igen, ami az iskolásoknak szomorú, az a túrázóknak öröm... Mármint a szeptember...) Szóval tartsatok velünk!
A Dunakanyar a Prédikálószékről
Szombat délután indultunk kettesben Kisoroszi felé. (Nem kell megijedni, lesz szó a Pilisről is!) Kicsit szerettünk volna lepihenni a Kisoroszi szigetcsúcson, ami egy fantasztikus hely, abszolút megvett, mikor télen arra jártunk. Nyáron strandolni is lehet és kemping is van. Mármint igazából az egész egy kemping is, vagyis nagyon nagy terület áll rendelkezésre a sátrak felállításához. Most is sok volt az ember, és a sátor, de gondolom a nyári csúcsban ez erősebb.
A horgász
A parkolásért fizetni kell a szigetcsúcs felé vezető földút elején. A parkolás 1000 forint, de ebből 500 forint lefogyasztható a Ráckert nevű vendéglátóhelyen, ami az egyetlen a területen. A sátorozás nem tudom mennyibe kerül, de a hely szépsége biztos, hogy megéri! Igazi nomád körülmények vesznek körbe. Szerencsére vannak telepítve mobil wc-k és van kiépített is, így nem válik a vadkemping a természetre nagyon terhelővé.
S.Z.A.B.A.D.S.Á.G.
A hosszú homokpadokon sétálni, lefeküdni a fövenyen egyedülálló élmény. Most majd csendesedik a part, ahogy az ősz megérkezik, de szerintem az év bármely időszakában felszabadító érzés a Duna és a háttérben álló hegyek látványa, amit a Visegrádi vár koronáz meg. Aznap hihetetlen fülledt idő volt, mi meg úgy készültünk, hogy lehűlés jön esővel kísérve, szóval abba a 10%-ba tartoztunk a parton, akik hosszú nadrágban, majd feltűrt hosszú nadrágban sütkéreztek, a napon, meg gázoltak a meleg, bokáig érő vízben. Remélem jövőre pár napot el tudunk itt tölteni sátorral...
Most őszintén: ki nem kempingezne itt szívesen?
De most nem maradtunk estére, mert várt ránk a szállásunk Nagysápon. Egészen a szállóhelyre való érkezésünkig nem volt amúgy eső, de ahogy begurultunk a parkolóba, mintha kinyitották volna a csapot úgy ömlött... Becsekkoltunk, vacsoráztunk, aztán próbáltunk elaludni, mert rendezvény volt a szálláson és teljesen tisztán hallani lehetett a szobánkban, hogy milyen zene szól. Mivel viszonylag sokszor alszom másokkal egy légtérben mindig van nálam füldugó. De most ez sem segített. Na, most nem írom le a szállás nevét, mert amúgy teljesen korrekt volt minden, de azt azért nem értem, hogy miért adnak ki szobát, ha nem lehet benne aludni?
Egy kisfiú alkotása, ami pár perc múlva hullámsírba került
Egész éjjel hol erősebben, hol kevésbé erősen esett az eső és csak reménykedtünk, hogy nem lesz sártenger másnap… Reggeli után indultunk el Dömösre, ahol a révnél parkoltunk le. Köszönhetően az eléggé labilisnak ígérkező időjárásra, nem várt ránk az a nagy tömeg a parkolóban. Találkoztunk Lalával és hármasban indultunk el a piros jelzésen a patak mellett. Na, nem is jutottunk nagyon sokáig, mert egy kisebb eső épp a Szentfa kápolnánál ért el minket, ahol van egy esőbeálló, úgyhogy vártunk kicsit, míg csendesedni kezdett. Többen gyűltünk itt össze, és ahogy elnéztem inkább a Rám szakadék irányába orientálódtak a túrázók.
Izzadás megkezdve!
Mi is kacérkodtunk a gondolattal, de mivel 2010-ben jártam utoljára a Prédikálószéken és mivel kedvesem meg egyáltalán nem, a dunakanyari kilátás győzött. Az emelkedő kezdeténél egy tábla hívja fel a figyelmet arra, hogy gyakorlott túrázóknak ajánlott az útvonal. Jó, ok, persze full városi öltözetben nem egyszerű feljutni, de átlagos kondival, odafigyeléssel szerintem nyugodtan el lehet indulni. (Gondolom a Vadálló kövek sziklái, meg egy-két „ha saras, akkor csúszós” szakasz miatt van a figyelmeztetés. Meg még ki tudja miért.)
Ő itt egy kis melegségre vágyik
Gyönyörű hely ez, az egyik kedvenc útvonalam. Mikor először jártam erre 2001-2002 környékén, pont az volt az érzésem, hogy vadregényes szikláival olyan, mintha nem is itthon lennék. Ok, kicsit lehet túlzás – ezt a rendszeres olvasók tudják, hogy azért tudok lelkesedni erősen… - de tény, hogy kevés ennyire szép sziklás útvonal van az országban. Felfelé közel 500 méter szint várt ránk.
Egy sárosabb szakasz
Az látszott azért, hogy az eső itt is odatette magát, de nem volt vészes. Csak egy két jobban sárosabb szakaszon haladtunk keresztül. Ami inkább kellemetlenné tette a túrát, az a brutális páratartalom volt. Nem hazudok, mikor meg-megálltam fotózni, szó szerint csöpögött a homlokomról az izzadság. Vicces volt, mintha a trópusokon túráznánk…
A Vadálló kövek eleje
A Vadálló köveknél hosszabban elidőztünk, felmásztunk ide-oda, fotózkodtunk és élveztük a kilátást. Innen már lehetett látni a Duna, a nagy párában éppen hogy derengő vonalát. Egy kedves kis gyíkkal is találkoztunk, aki egy szikla alatt várta, hogy a nap kicsit felmelegítse, ha épp arra jár majd. A Prédikálószék innen már közel volt, hamar felértünk.
És a közepe...
Mint írtam, az ezredforduló környékén jártam itt először. Akkor sátorral egy csapat tagjaként ott aludtunk a kilátó helyén… Mert akkor még nem volt kilátó, meg ha jól emlékszem a csúcskereszt is hiányzott. Aztán 2010-ben egy villámlátogatás, szintén kilátó nélkül. Most viszont várt ránk az új kilátó. Emlékszem, mikor építeni kezdték vitáztak róla, hogy kell-e az oda, hiszen kilátás egyébként is parádés. Nos, szerintem nem zavaró a kilátó jelenléte. Persze természet közelibb, ha nincs ott épület, de viszonylag –sőt messziről teljesen – beleolvad a környezetébe, nameg ha valakit elkap az eső odafenn, simán kivárhatja a fedett teraszok egyikén… Remélem a torony fenntartása is folyamatos lesz a későbbiekben.
Ez elég vadregényes
Van beépítve egy látogató számláló, (itt a linkje), ez alapján több, mint 43000 ember kereste már fel a kilátót 2016-os felavatása óta. Valahol azt olvastam, hogy a kb. 40.000 látogatóból 20.000 szombaton, 10.000 vasárnap, a maradék pedig hétköznapokon mászott fel oda. ami ebből következik, hogy hétköznap itt is lényegesen kietlenebb a környék, nem meglepő módon. Amúgy nem voltak fent sokan, de mivel több irányból is fel lehet kapaszkodni, alapvetően egy népszerű csúcs.
A Duna szalagja a Prédikálószékről
Na, persze nem méltatlanul… A Dunakanyar látványa csodaszép. A párától sajnos nem láttunk el nagyon messzire, de azért előbukkant a Börzsöny, meg a Naszály tömbje is halványan. Sokáig időztünk, aztán, mikor az energiaszeletek tápanyagtartalma kezdett elfogyni belőlünk jobbnak láttuk, ha elindulunk Dömös felé, hogy együnk valamit. Lefelé a piros kereszt jelzést választottuk. Ez egy murvás út szinte végig. Nem annyira izgalmas, mint kövek felé, de ha valaki a hosszabb, de lankásabb felmenetelt választja, annak ideális lehet! Elhaladtunk néhány kedves rét mellett, ahol javában virágoztak az őszi kikericsek.
Panoráma a kilátóból
Visszérve Dömösre egy fantasztikus ebéd/vacsora várt ránk a Luis vendéglőben. Remek ízek a Dunától karnyújtásnyira! Egy szó, mint száz a Dunakanyar felejthetetlen élmény, ajánlom mindenkinek, főleg, hogy itt a túraszezon! A következő posztban elvileg már tényleg Bulgária következik, hacsak addig nem történik valami…
A viszont látásig: hajrá kifelé fotózni!
Azért még idepakolom a nyomvonalat! (Meg néhány plusz képet... Ha legörgetsz)
Felfelé
Lefelé
Kikericsek
A piros pluszon lefelé
Ez még az emelkedő felfelé
Valami zajt hallottam
