Ha túrázás, akkor hegyek. Legalábbis az esetek többségében, vagyis szinte mindig... Az Alföldön nagyon ritkán indul neki az ember, hogy tíz kilométereket gyalogoljon. Épp ezért felüdülés, hogy van olyan szervezett túra, ami síkvidéken halad végig. A 20. évfordulóját ünneplő „Bocskai Portya” pedig pont ilyen. A beszámolóban az őszi színkavalkádba invitállak benneteket Debrecen környékére.
Indulás után kora reggel
Utoljára a Dolomitokból jelentkeztem és még tartozom is egy írással, ez majd el is készül hamarosan, de szerencsére annyira sűrű lett a szeptember-októberem, hogy közben meg kell szakítanom a sorozatot, hogy egy kevésbé sziklás, szelídebb, de annál unikálisabb túrát mutassak be. Talán kezdjük azzal, hogy ez egy katonai szervezésű emlékmenet, amit több alakulat és sportszövetség együtt szervez meg minden év szeptemberében (legalábbis 20 éve minden évben).
A start kapu. A túra vége felé már nagyon vártuk a testvérét...
Régi olvasóink már egyszer találkoztak oldalunkon katonai teljesítménytúrával, akkor Koszovóból, ahol a Dán Hadsereg katonái szervezik meg évente több alkalommal a „Dancon March” nevű teljesítménytúrát. (Itt elolvasható!) Na, a jó hírem, hogy azzal a menettel ellentétben, itt nem csak katonák, hanem bárki jelentkezhet, aki fittnek érzi magát ahhoz, hogy a kijelölt távok egyikét teljesítse. A jó az, hogy kijelölt útvonalon lehet haladni, így olyan helyekre jut el az ember, ahova máskor biztos nem menne el magától.
Vasutas csendélet
Ezek 20, 40 vagy 70 km-t jelentenek. A 20 km a fiatalabbaknak és a hagyományőrzőknek szól, de ezen is végig lehet menni igazából bárkinek. A 40 km-t teljesítőknek oklevél és felvarró (jelvény), 70 km-en pedig oklevél és fém kitűző jár. A katonai kategóriában persze vannak szabályok, azt egyenruhában katonai jellegű bakancsban és a leghosszabb távon 10 kg-os hátizsákkal kell teljesíteni.
A lezárt területen hirtelen nagyon sokan lettünk
Mi egy debreceni barátommal, Lajossal a 40 km-en indultunk. Még péntek este elutaztam Debrecenbe és ott aludtam náluk, hogy hajnalban ne kelljen autózni, meg így legalább kicsit találkozhattunk. Mert kicsi a világ, da annyira azért nagy, hogy azokkal se tudj rendszeresen találkozni, akikkel szeretnél… Szóval tulajdonképpen két legyet ütöttem egy csapásra. Mert amúgy kb. 6 éve készülök eljutni a portyára, de mindig közbejött valami… Ahogy szokott ugyebár.
Nem is rossz az új gyakorló ruházat rejtőszíne
A „Bocskai Portya” reggel 06:30-kor a megnyitóval kezdődött az MH 5. Bocskai István Lövészdandár laktanyájának sporttelepén. Mi arra nem értünk oda, csak olyan hét óra körül. Beálltunk a sorba, ahol az – ja lehet előregisztrálni is – egyszeri résztvevő megkapja térképét, aminek a hátulján a neve mellett elhelyezésre kerül az indulási időpont egy pecséttel karöltve. És már úton is voltunk. Mivel a nap még nagyon alacsonyan állt még az első pár kilométeren nagyon szép párás, éles napsütésben haladtunk.
Innen lesz a karácsonyfád! Pár év múlva...
Útba ejtettük az 1849-es debreceni ütközet emlékművét, majd egy orosz haditemetőt. A Bocskai Portya alapvetően ugyanis egy emlékmenet, mely a Don-i nyári hídfőcsatákban harcolt katonákról emlékezik meg, akik közül bizony rengetegen sohasem tértek haza... (A nagyapám, aki ugyan nem közvetlenül a Donnál, hanem ahhoz közel valahol szolgált a világháborúban, a háború alatt fogságba esett. Egész rémisztő belegondolni, hogy mennyire lutri volt, hogy valaki elesik-e, vagy hogy a fogságot kibírja-e és később hazatér-e, vagy sem... Mert, ha ő nem jött volna haza, én értelemszerűen nem írnám most ezeket a sorokat....
Pihenő pont bakancsigazítással
Az első tíz kilométer nagyon gyorsan elszaladt. Egyelőre nem sok más túrázóval futottunk össze, de az első ellenőrzőpontnál már összegyűlt a csapat. Pecsételtünk egyet, aztán haladtunk is tovább. Hamarosan egy lezárt katonai területre érkeztünk. A táj természetesen sík volt, viszont rengeteg fa között gyalogoltunk, szinte egyfolytában. A második ellenőrzőpont már közelebb volt, nem tíz kilométerre. Itt vált ketté a 40 és a 70 km-es útvonal. Sokan ültek szerteszét, bakancsot igazítottak, ettek, ittak.
Az aszfaltúton
Nem írtam, de amúgy nekünk luxus dolgunk volt, mert barátom felesége, Bea volt a mi kis depónk. Vagyis két előre egyeztetett helyen találkozott velünk és hozott vizet, meg szendvicset, sőt, kávét is, ami egy nagyon fontos, ám sokszor nagyon nehezen megszerezhető árucikk a túrák alkalmával! Őszintén szólva a legjobban a szőlő esett. Érdekes egyébként, hogy nem éreztem magam kimerültnek nagyon sokáig. Hegyekhez vagyok szokva, ha gyaloglásról van szó és az energia felhasználás azért sík terepen sokkal kisebb. Ehhez mondjuk nem is kell tudósnak lennem, de így megtapasztalni érdekes volt. A nap hol sütött, hol fátyolfelhők takarták, szóval a hőmérséklet igazán laboratóriumi volt. Kijelenthetem, hogy ideális körülmények uralkodtak végig. És ez nagyon jól esett a lelkemnek. A második pont után elég hosszan aszfaltúton kellett gyalogolni. Na, azt nem szeretem nagyon, mert a térdnek egyenesen pokol, így ahol lehetett inkább a füvön caplattam. Aztán olyan 20 km után kezdi érezni az ember, hogy kicsit lassul. De ez még nem volt vészes.
Ők meg középiskolások a honvéd suliból
Az erdők viszont csodásak voltak. Nem is lehetett volna jobb időpontban a portya! Fények, rengeteg sárga szín. Festői. Elhaladtunk a Fancsika I. víztározó mellett, amiben víz nem sok volt, ellenben nádat azért lehetett megfigyelni, szóval valami víz azért csak van... Találkoztunk egy fenyőerdő ültetvénnyel. Pár év múlva innen lesz a karácsonyfánk. Jó pár év múlva, mert még nagyin kis csemeték álltak szép, rendezett sorokban a homokos talajon. A harmadik pont után is aszfalt út következett, de már hajtott minket, hogy a fele megvan, meg a 3-4 pontok közt várt minket még egy frissítő.
Nyárfák ősszel
A frissítés igen jól esett, de még hátra volt kb. 10-12 km és ekkor már az ember azért érzi, hogy egész délelőtt megállás nélkül menetel. Külterületi házak közt ballagtunk tovább, itt gyérebb volt a fa ellátottság, de az meg jó volt, hogy széles a látóhatár. Lassan a város határához értünk, ahol egy utolsó check point várt minket, mielőtt keresztben átszeljük Debrecent.
Lovastanya mellett
A mezőny ezután a pont után már javarészt szétszakadt. Külterületen ballagtunk, kertesházak között egy széles utcán. Egy háznál egy kislány kínált nekünk friss vizet, amit Lajos örömmel elfogadott. Ekkorra már látszott rajta, hogy nagyon szívesen lenne már a célnál... Ennek többször hangot is adott, de akaratereje tovább vitte természetesen. Találkoztam közben egy régi munkatársammal, Tamással aki sokat túrázik és Facebookon mindig figyelem merre jár. Vagy 15 éve nem láttam élőben, úgyhogy nagyon örültem a találkozásnak. Elmondta, hogy pár éve 70 km-en teljesítette a túrát, most pár barátjával a 40-re neveztek.
Tudományos térképolvasás
A városi rész már nem esett nagyon jól. Ott már aszfalt van, lámpák, autók, sok ember és az utolsó kilométereken már minden lépés fáj. Érdemes néha belekocogni kicsit. Nekem nem volt igazán semmi bajom, csak a fotós oldaltáskám miatt a jobb lábam vádlija állt be nagyon... Eddig is észrevettem, hogy valami fura mostanában, ha túrázok... Hát ez. Vagy 1,5-2 kg van a táskában és a terhelés asszimetrikus emiatt valószínűleg nagyon terheli a lábam... Szóval hosszabb túrákra nem fogom tudni használni. Pedig annyira praktikus...
Alföldi idill
A telefonom közben kiírta, hogy teljesítettem a napi előjegyzett 6000-es lépésszámot és gratulált... Hát igen, ekkor jártam kb. 45000 lépésnél... Aztán átverekedve magunkat a város utcáin végre megérkeztünk a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium udvarára, ahol már várt minket egyfelől a kék kapu, másfelől az oklevél és a felvarró! Ahogy ültem várva az oklevélre egyszer csak elhangzott, hogy emberek, itt az első befutó a 70 km-ről! Az ideje 8 óra 31 perc volt... A miénk mennyi is? 7 óra 58 perc... Na, hát kb. úgy néztem, minta a szépkilátás blog videójában, mikor a téli börzsönyi túráról beérve közlik velük a győztes (nem győztes, mert nem verseny!), szóval az első beérkező idejét (14:40-től): KATT
Ez pedig városközeli idill
Akárhogy is, ez egy remek nap volt és csak ajánlani tudom mindenkinek jövőre, hogy vegyen részt a portyán! Nevezni olyan augusztustól lehet és kora ősszel lesz a menet. Mi tuti, hogy ott leszünk, de ezúttal már kicsit feljebb tesszük a lécet és megpróbáljuk a 70-et... A napokban még jó idő várható, szóval mindenki menjen túrázni, vagy legalábbis a szabadba! Legközelebb virtuálisan visszamegyünk a Dolomitokba, ahol a leghíresebb sziklaalakzatok alatt fogunk bőrig ázni! Tartsatok velünk!
Ha tetszett kövess Facebookon!
A viszontlátásig: Hajrá kifelé fotózni!
