Pár héttel ezelőtt kitaláltam, hogy tekintettel a szinte abszolút hó nélküli télre jó lenne egy igazi téli túrát tenni valahol. ahol biztos, hogy találunk havat. Egyértelműen a Tátra mellett döntöttünk. Több lehetséges útvonalat néztem ki, több helyszínen hogy a lavina és időjárás helyzet figyelembevételével minél nagyobb mozgásterünk legyen. Aztán jött a COVID19 vírus és teljesen el kellett engednünk a külföldi utazást. És akkor azon tanakodtam, hogy mit is lehetne így kora tavasszal – ami kb. olyan, mint a késő ősz, tehát túrázás szempontjából elég, hogy is fogalmazzam: ingerszegény… - kitalálni. Két lehetséges opció volt a pakliban a Bükk-hegység és a Zempléni-hegység.
A Hámori-tó melletti sétány
Az indulás előtti este végül a Bükk mellett döntöttünk. Igazából azért, mert három napunk volt, hogy a hegyekben töltsük és vonzóbb volt egy körtúrát tenni, mint csillagtúrákat egy fix helyről, meg lévén, hogy túratársam sátra nem lett bepakolva mielőtt elindult hozzám, maradt olyan útvonal, ahol alternatív szálláslehetőség kínálkozott. Márpedig a Bükkben ismertem ilyet. Így gyorsan megterveztünk egy kellemes útvonalat, hogy stresszmentesen lehessünk a természetben erre a pár napra.
Nem ősz, tavasz.
És akkor íme a terv: Lillafüred – Magos-kő – Bánkút – Sebesvíz rét- Lillafüred. Személy szerint nem szeretem, ha egy tervet az utolsó pillanatban rakunk össze, mert azért a távokat jól belőni nem mindig egyszerű. Egyfelől nem akartuk , hogy nagyon erős legyen – figyelemmel arra is, hogy a hátunkon a megszokottnál valamivel több cucc is utazik majd velünk-, ugyanakkor ha rövid a táv, akkor meg minek rá három nap… Így utólag azt kell mondjam, hogy abszolút kényelmesen teljesíthető útvonalat sikerült összehozni, amibe belefért az elmélázás, főzőcskézés és egyéb programok is.
Alkonyodik
Hogy mi is kell ilyenkor, ha több napra indulunk? Mondjuk egy térkép az nem árt… De viccet félretéve: ruha nem kell különösebben több, viszont több víz, alapanyag főzéshez, meg általában étel, gázfőző, hálózsák, derékalj, powerbank (telefon, kamera töltéshez) és higiénés felszerelések mindenképp kellenek. Elővettem a nagyobb zsákomat, beraktam a téli hálózsákot – ezután olyan sok minden már nem is fért amúgy… - a kaját, vizet, majd másnap reggel elindultunk Lillafüred felé.
A háttérben Bánkút és a radar
Meglepően enyhe idő fogadott, úgyhogy nem is bakancsban, hanem túracipőben vágtam neki az erdőnek. Lillafüred igen kihalt volt így hét közepén. A sziklasétányon ballagtunk végig a parkolótól, majd a Hámori-tónál elkanyarodtunk a hegység belseje felé. A tó mindig festői. Még így kopáran is jó ránézni, nemhogy mikor van levél is a fákon. Ahogy a végéhez értünk felkanyarodtunk a zöld jelzésre, ami már elkezdett emelkedni szép lassan. Dacára nehezebb zsáknak nem haladtunk nehezen, viszont dögmeleg volt, mármint ahhoz, hogy súllyal a hátadon mássz felfelé, úgyhogy egyre kevesebb réteg maradt rajtunk. A zöldről közben a piros jelzésre kanyarodtunk, megálltunk a Csókási tábornál. Ez nagyon hangulatos hely. Az aszfaltút mellett van, hatalmas fák közt a Csókás-forrás mellett. Néhány épület, egy szépen rendberakott szabadtéri „étkező” és egy kevésbé jól karbantartott kerítés tartozik hozzá. Innen a Nyulászi vadászház következett, ahonnan a Magos-kő – aznapi célunk - már nagyon közel volt.
A Magos-kő. Meg a kisfilm a három napról. Katt!
És akkor a Magos-kő... Na, hát ez egy csodás kilátóhely! Látni lehet a szemben lévő Bükk-fennsíkot, a NATO radart Bánkúton, valamint kelet felé Miskolcot és meg lehet pillantani a Zempléni hegységet is, ha a légkör olyan (reggel volt olyan). A sziklákon leánykökörcsin virágzik és girbegurba fák szegélyezik a szikla tetejét. A barlang innen már csak pár száz méterre található. Úgy terveztük, hogy lepakolunk, aztán még sötétedés előtt visszajövünk a kilátóhelyre. Nos a szállás először is meglepően apró bejárati ajtóval rendelkezik ez ötlik először szembe ugye... Láttam én fotókat róla előzetesen, de nem volt ott mellette semmi, amiből az arányok látszódtak volna. Vicces, ahogy Lala mondta, olyan, mint egy hobbit lak.
A barlangszállás az esti piknik alatt
A remekül karbantartott sziklaüregbe lépve két priccs fogadja a túrázót, valamint egy asztal és kályha, bekészített fával. Ami igazán meglepő volt, hogy stabil 10 fok volt benn egészen reggelig (nem fűtöttünk) gondolom télen is fagypont felett marad a hőmérséklet... Bár azért ez nem tuti, az asztalon fekfő naplóbejegyzésből gondolom, aminek a bejegyzései közt találtam januárit is, ahol 7 fokra írták a hőmérsékletet. Ja igen, van egy hőmérő is odabenn... Lepakoltunk, aztán felmentünk fotózni, utána pedig a barlang előtti teraszon készítettünk vacsorát, ami ilyen forróvízzel felönthető gyorskaja volt. Remek volt kinn ücsörögni, hihetetlennek tűnt, hogy március van... Oké azért volt rajtunk ruha bőven, de akkor is.
Fantasztikusan sok csillag volt az égen. A háttérben az Orion látszik.
Sötétedés után még egyszer felmásztunk a Magos-kőre pár éjszakai fotóért, majd elég korán nyugovóra tértünk. Nos azt nem állítom, hogy életem legnyugodtabb és legpihentetőbb éjszakája volt, de igazából luxuskörülmények voltak egy sátorhoz képest. Reggel korán kimentem még egyszer a kőre, utána reggeli, majd indulás. Amúgy reggel simán kuszkuszt ettünk forró vízzel készítve, amibe egy kis kolbászt szeleteltünk, meg parmezán sajttal ízesítettük és az a helyzet, hogy könnyű, gyors és a körülményekhez képest tényleg jó ízű. Mondjuk 5-öd annyiért, mint amennyibe egy vacsorára elfogyasztott hegyikaja kerül... Készítettem egy török kávét, ami vert egy kis lelket belém, aztán elindultunk. A hegységben van még barlangszállás, a cserpes-kői és az odvas-kői. A cserpes-kőiben már aludtunk pár éve. Ott a tulajdonos pele tette felejthetetlenné az éjszakát folyamatos motoszkálásával, de amúgy hasonlóan ehhez az is menő és simán lehet benne aludni.
Reggel
Így a második napra már lengén öltöztünk. Bár erős szél volt, legtöbbször a fák miatt nem éreztük. A Bükkben nyílnak már a hóvirágok, pár hét és igazi színpompa lesz mindenhol. Sajnos azt nem fogjuk látni tekintve, hogy járvány van... Szentlélek előtt a piros, majd sárga, később a kék jelzésen gyalogoltunk. Megálltunk a Látó-köveknél, ahol szuper panoráma nyílik észak felé. Lehet látni a Lázbérci víztározót, meg ha szerencséd van, akkor egész a Tátráig is elláthatsz. Nekünk ezzel nem volt szerencsénk természetesen, de pont tegnap jött szembe egy bejegyzés a Magas Tátra info facebook oldalon, ahol egy rövid videón mutatják onnan a havas csúcsokat....
Kilátás a Látó-kőröl. Látszik a Lázbérci víztározó
Szentlélekre érve konstatáltuk, hogy semmi sincs nyitva, gondolom ilyen off seasonban csak hétvégén nyit ki a Hermann Ottó turistaház is. Így a tervezett jutalomkávé sajnos elmaradt. Megnéztük a kolostorromot, ami a 14. századból származik. 1540-ben rombolták le és sohasem építették újjá. A romokon jelenleg állagmegóvási munkákat végeznek. Innen még a java hátra volt. Egy darabon aszfaltúton haladtunk, majd a piros jelzést követve egy hegyháton ballagtunk tovább. Ez volt a túra egyik legszebb része. Mivel a felhők nagyon gyorsan vándoroltak az égen, folyamatos volt a fény-árnyék játék, ami az egyébként valljuk be kissé unalmas szürkeséget ilyen igazi friss hangulatúvá varázsolta.
Nyílnak a hóvirágok
Ezt a Szentlélek – Bánkút közti turistautat Czékus Miklós természetjáró tiszteletére Czékus útnak nevezik. Egy darabon hatalmas fenyők között kanyarog. Feltekintve csak úgy hajladoztak a nagy szélben, azzal az igazi szélfútta hanggal kísérve, ami annyira jellemzi a fenyőket. Bánkút határába már korgó gyomorral érkeztünk. A sípályák egyhangúan, üresen bámultak ránk, ahogy elhaladtunk a felújítás alatt álló turistaház mellett. A kicsit távolabb álló Fehér Sas panziót ismerős lehet már az olvasónak, mert 2019 utolsó napján túránk végeztével betértünk egy jó levesre és erről írtam is korábban. Ezt a remek leves lehetőséget most sem hagytuk ki természetesen. Kényelmesen ebédeltünk, kávéztunk a szinte üres étteremben, aztán a Bálványon álló Petőfi kilátóhoz gyalogoltunk.
Kilátás dél felé a Petőfi kilátóból
A panziótól a kilátóig tartó rövid útszakaszon azért futottunk össze néhány turistával. Néhány éve jártam itt utoljára télen és akkor természetesen teljesen más kilátás fogadott. Szerencsénk volt az idővel. A szél ugyan le akarta tépni a ruhánkat, de cserébe viszonylag messze el lehetett látni. Egy idősebb úrral beszélgettünk a kilátón, próbáltuk közösen megfejteni, hogy az Alacsony Tátra vonulatait látjuk-e a távolban, vagy csak felhők tornyosulnak a horizonton. Miután a kilátót otthagytuk már csak egy 6 km hosszú menet volt hátra a Sebes víz réten álló panzióig, ahol éjszakai szállásunkat terveztük.
Árnyjáték
Ahogy szeltük át a Bükköt sok helyen találkoztunk fakitermeléssel, ezen a részen pedig kifejezetten sok fa volt az út mellett összerakva. Néhány nagyon érdekes barlangot is útba ejtettünk. A legrejtélyesebb üreg, mind közül a Csipkés-kúti sziklaüreg volt, ahol egy sínszerű vasszerkezet vezet a hegy gyomra felé – ahogy zseblámpával megvilágítottuk – legalább három több méteres létra mentén, aztán eltűnik a sötétben. Persze nem másztunk le, de nagyon tuti, ahogy kinézett. Emellett rengeteg víznyelő is van a területen. Néhányat közelebbről is megnéztünk.
A mesés fenyvesen át
Elhaladtunk a híres Csipkéskút mellett, ahol a lovak már messziről jelezték, hogy észrevettek minket. Sajnos nem nagyon lehet belátni a mezőre és a karámokhoz, de itt-ott azért megpillantottunk néhány lovat. Jávorkúton keresztül egy fantasztikusan hangulatos fenyvesbe jutottunk. Olyan igazi manós helyre. Megnéztük a közelben található Szirén barlang bejáratát utána pedig nagyon hamar megérkeztünk a Sebesvíz panzióhoz. Este már nem sok minden történt. Ez a szálló egyébként nagyon szép helyen található. Kis tavak vannak mellette, egész távol van a civilizációtól – persze ez nézőpont kérdése -, térerő nincs, szóval nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy egy igazi menedék a mindennapoktól. Az árak pedig szerintem teljesen korrektek.
A Sebesvíz panzió romantikus tavacskája
A szálló földszinti részén rengeteg fokos, balta, szekerce van kiállítva. Így egy zombiapokalipszis idején ideális táborhellyé válhatna. Messze van mindentől, van fegyver... Ok, nem fejtem ki bővebben, bocsánat az ízléstelenségért. Másnap reggeli után szemerkélő esőben indultunk útnak. Nem volt különösebben hideg, de esőben sohasem komfortos túrázni. A sárga jelzést követtük egészen Lillafüredig. Sokat haladtunk aszfalton, utána pedig sárban. Szerencsére a sár nagy része szikkadt volt eléggé ezért nem lettünk nyakig sárosak.. Lillafüred előtt elkezdtünk gyorsan ereszkedni a vesszős völgyön keresztül. Ez egy hangulatos rész volt, szemben már látszott az Oxigén kilátó, a libegő felső állomásánál.
Az útvonal
Na, hát a kilátóhoz már nem mentünk fel, de ez a három nap megerősítette, hogy kell egy több napos túrát szerveznünk a Bükkbe ezután minél hamarabb. Persze ez majd a járvány helyzettől fog függeni erősen. Mármint a mikor. A tapasztalat, hogy tulajdonképpen el lehet indulni ilyen "hut to hut", tehát háztól-házig túrára a Bükkben is, mert van annyi szállás, hogy ez kivitelezhető legyen. Mondjuk én jobban szeretem, ha sátrazunk, de akár kombinálni is lehet a kettőt. Nagy élmény bárhogy is. A túra adatait meg feljebb megnézheted!
Ha tetszett a poszt, kövess Facebookon, vagy Instán.
A viszont látásig: (rendhagyóan:) Hajrá maradj a kanapén egy darabig a szobádban!
