Ha azt mondom, hogy az Alföldön ritkábban túráznak az emberek, azt hiszem nem járok messze a valóságtól. Ennek oka nem bonyolult. Az alföldön sokkal kevésbé lehet változatos tájon haladni, így pedig kényelmetlenül monotonná válik a túrázás. És az is hozzátesz ehhez, hogy nem nagyon van kiépített turista út hálózat. Hogy miért döntöttünk mégis egy síkvidéki túra mellett? Többször hajtottam el azon az úton, ami Szolnokról Kocsér érintésével vezet Nagykőrösre. Ezen a környéken egy Natura 2000 terület található, ahol nem a jól megszokott szántóföldek nyújtóztak a távolba, hanem legelők, és mint később kiderült lápos területek. Az internetet böngészve aztán találtam utalást egy kunhalomra, valamint a googlemaps jóvoltából találtam fényképeket is a területről. Sikerült szereznem egy régi térképet, így régi barátommal nekivágtunk az egyébként – kilométerben számolva – nem túl hosszú túrának. Hogy miről híres még ez a terület? A tanyavilágról. A múltban rengeteg tanya állt elszórva a pusztán, melyek közül sok azóta lakatlanul dacol az idővel. Mármint egy darabig, lévén, ezek a házak, gazdasági épületek jellemzően vályogból épültek, és a vályog bizony az időjárás viszontagságait nehezen tűri, ha nem lakják. A túra során találkoztunk a pusztulás több fokozatával: viszonylag ép házak, romok, - ahol egyébként az ott maradt használati eszközök a tavaszi napsütésben valószerűtlenül újnak, tűntek – és a teljes pusztulás képei, ahol egy fűvel benőtt földkupac, és néhány tégla, valamint – nem is értem hogyan? – kerti virágok nőttek itt-ott jelezve, hogy hajdan lakott területen járunk.

A műúttól egy kilométert megtéve jutottunk el a Czakó halom nevű kunhalomig (Mi is az a kunhalom? Katt!) Ez durván három méterre magasodott a síkság fölé, na hát ez nem egy Tar-kő a Bükkből, de érdekes, hogy még ez a kis magaslat is tud egy kissé szokatlanabb perspektívát adni. A halom aljánál egy tájékoztató táblának sikerült meglepnie, mert kiderült, hogy ez a hely a Kákás tanösvény 6. állomása. Ezek szerint lehetett volna ezt az egész túrásdit tudományos alapon, egy tanösvényhez igazodva megtenni... Sebaj, legalább legközelebb is találkozunk majd új dolgokkal! Ráadásul a tanösvény végénél voltunk és annak kezdőpontja Törtelről indul, tehát eddigi irányunkkal éppen szemből. Miután beteltünk a felhőkkel és a kora tavaszi napsütéssel –mert egyébként nagyon erős szél fújt, ami a nyílt terepen haladva kellemetlen útitársnak bizonyult – továbbindultunk. Az utunk a továbbiakban egy akácokkal szegélyezett nyárfaerdőn vezetett keresztül, ami később akácerdőbe váltott át. Invazív vagy nem, az akácerdők igen hangulatosak számomra. Persze a fenyőerdőket – (Mátra, fenyők, túra)– nem körözi le, de a puha, zöld fű alatta mesés hangulatot kölcsönöz neki. Gyerekkoromban sokat töltöttem nagyszülőknél Karcagon. Arrafelé jellemző, hogy kisebb akácosok tűnnek fel itt ott a pusztában.  Érzelmileg kötődöm hozzájuk…

Az akácosban két tanyarommal is találkoztunk. Az elmúlás ott terjengett, de valahogy nem illett össze az optimista tavaszi „ébredatermészet” feelingel… Az erdőt elhagyva már egy egykor drótkerítéssel körbevett legelőhöz jutottunk. A drótkerítésből már kizárólag a póznák állnak. Valószínűleg birkák legeltek itt egykor, erről egy megtalált koponya árulkodott. (Az, hogy jelenleg folyik-e itt állattartás, az kérdés maradt, végül is kerítés nem feltétlen szükséges hozzá…) Valahol itt jutottam el arra a pontra, hogy tényleg nyugodtan azt tudtam mondani: megérte eljönni ide. A pusztában ücsörögni, bámulni a semmibe, az jó. Mondjuk nem olyan itt, mint a Hortobágyon, de közelít hozzá. Nos találtunk kidőlt fát is, találtunk fára szögelt patkót, amit már körbenőtt a fa, kis tavat a semmiből, és rohanó felhőket az égen. Nehéz volt megálljt parancsolni a fotózásnak nem kell különösebben hangsúlyoznom… Mikor továbbálltunk, egy erdőfolt keresztezte az utunkat, 
mely mellett már láp terült el. A lápon pedig egyszer csak két riadt őz rohant át felcsapva a vizet maguk körül. Ilyet még nem láttam… Ha lenne egy 500mm-es teleobjektívem most meg tudnám mutatni ahogy szelik a vizet, de ez most elmarad… Viszont láttunk szürke gémeket a vízben, és egy másik őzcsapatot is sikerült becserkésznünk. Bár a 200mm-es teleobjektív itt is igen kevésnek bizonyult, azért az mégis egy nagyszerű érzés, mikor az ember előtt 200 méterre őzek legelnek, sétálnak, figyelnek, nem zavartatva magukat semmitől. A távolban a homokot porfelhőbe terelte a szél. Ritka látvány Magyarországon, nem úgy ezen a homokhátságon.
A kirándulás idilli része a végén változott kicsit, mikor a követendő út, egy hídhoz ért és rossz döntést hozva – merthogy az utat már lehetett látni, kb. 1 km választhatott el tőle minket – nem keltünk át rajta, hiszen: ”majd az utat keresztezve kikerüljük!” Ezzel sikeresen hosszabbítottuk meg utunkat egy jó félórával. No big deal, de mikor a cél már előtted van kissé nehezebben veszed az ilyet pszichésen. Na azért nem kell valami nagy drámára gondolni persze… És nem sokkal később már a kocsiban ültünk hazafelé. Mosolyogva. A túráról egy videó is készült. Ha kész lesz, megosztom!

Konklúzió.

1. Nem kell minden áron messzire menni, hogy érdekes, szép helyeket találj. Járj nyitott szemmel.
2. Az pl. biztos, hogy több olyan helyszínt találtam, ahova éjszakai fotózáshoz mindenképp visszamegyek.
3. Törtel felől is végig kell járni a tanösvényt.
4. Kell egy nagyobb objektív. Azt hiszem ezt lesz a legnehezebb megvalósítani.

Ha valaki erre vetődik, és van kedve nézzen szét a környéken. Erre lehet megtalálni a híres „Kutyakaparó csárdát”, ahol maga Petőfi járt egyszer, és énekelte meg hasonló című versében. (Elolvastam a verset. Na, az alapján nem biztos, hogy az ember szívesen megállna a csárdában. Mindenesetre szellemes vers, ajánlom. A Kaláka együttes feldolgozásában: Kutyakaparó.

Legközelebb a Tejút fotózásról szóló sorozat folytatódik, már a terepen.

Addig is, olvasd el a többi posztot, like-old a Facebook oldalunk, hogy ne maradj le a friss írásokról! Ha tetszett a bejegyzés, akkor nyomj egy like-ot a végén!

A következő találkozásig: Hajrá kifelé fotózni!

Erre már nagyon készültem. Igazából a legutóbbi nagyobb meteorhullás decemberben volt, a Geminida meteorraj érkezésekor, az pedig jó négy hónapja… Akkor sikerült egy tűzgömböt lencsevégre kapnom, de a meteorhullás csúcsakor (mármint, amikor a legtöbb meteort lehet látni) sajnos masszív felhőtakaró takarta el az eget, ez pedig ugye nem kedvez sem a látványnak, sem a fotózásnak…

Vártam tehát, hogy újra jöjjön egy nagyobb meteorraj, de a télutó és a kora tavasz nem bővelkedik ilyen látványosságokban. Az első igaz nagy raj a Lyridák, melynek tetőzése 23-ra virradó hajnalban volt. Szerencsére az időjárás azt jelezte, hogy nem lesznek felhők, sőt a páratartalom is mérsékelt lesz. A Hold szerencsére hamar nyugovóra tér -  úgy éjfél tájékán - , ezzel is segítve, hogy minél több meteort láthassunk.

A helyet már jó előre kinéztem, mostanság amúgy is erre Kocsér környékére járok ki, ha épp fotózni van kedvem, gondoltam egy romos tanya az előtérben mutatós lesz. Olyan este 11 magasságában indultam neki az éjszakának, ekkor még nem volt várható nagyon nagy mennyiségű hullócsillag, mert a Lant (Lyra) csillagkép még a horizonttól nem távolodott el nagyon. Miért érdekes ez? Mert látszólag a Lant csillagkép felől érkeznek a meteorok, és minél inkább belemegyünk az éjszakába, annál inkább kerül egyre magasabbra ez a csillagkép, ez pedig segíti, hogy több meteort láthassunk.

Ahogy megérkeztem, kiszállva az autóból, rögtön láttam is egy hullócsillagot. Gondoltam  is magamban, hogy ez elég jónak tűnik, ezek szerint ma éjjel csodás látványban lesz részem. Tudni kell, hogy ebből a meteorrajból óránként kb. 18 meteort kerül a légkörbe, amit láthatunk is. Ez úgy három percenként egy meteor. Jól hangzik. Azonban ez elméleti szám és az egész égboltra vonatkozik és mivel mi nem látjuk egyszerre az egész égboltot nem is fogunk látni ennyit valószínűleg. Ami bizakodással töltött el, hogy vannak évek, mikor a Lyridák kimagasló csúcsot produkálnak: 60-80 meteort óránként. Na, ez már igen látványos lehet!

Feltettem a fejlámpám, bekapcsoltam a vörös fényt – a felszerelésről lásd legutóbbi írásom: (KATT) – és kerestem egy megfelelő helyet az állványnak, szem előtt tartva, hogy nagyjából délkelet felé nézzen az objektív. Jöttek a próbaképek, és szinte rögtön horogra akadt egy hullócsillag. Sajnos a fejlámpám bekapcsolva maradt, így van egy nem túl attraktív vörös folt a képen… Kezdtem igazán örülni, hogy itt aztán ma éjjel olyan dolgok mennek majd végbe, hogy az valami csoda lesz. Na, nem lett. Amennyire sokat sejtetett az első 10 perc, azért annyira nem sikerült a „csoda”.

A meteor fotózást folyamatosan fényképezve érdemes csinálni. Mivel amúgy is szeretek timelapse videókat készíteni, így kitaláltam, hogy olyan 1-1,5 órát felveszek, majd pozíciót váltok, cserélek memóriakártyát, meg az akkut kicsit felmelegítem – közben készítek néhány képet szabadon – majd folytatom a timelapse-et. Sajnos a hőmérséklet nem volt magas, kb. 3 fok lehetett, és erős párásodást figyeltem meg a talajközeli növényeken, így tartottam tőle, hogy az objektív is bepárásodik. Merthogy jártam már így és ez elég bosszantó, mikor észreveszed, hogy a képek X százaléka kuka. Ma éjjel szerencsém volt, 1 méter magasan már nem volt párásodás.

Amíg vártam, hogy a gép dolgozik, addig elővettem a horgász székem – igen, ez nagyon hasznos, nem kell nevetni! Sokkal kellemesebb ezen ülni, mint a vizes füvön… - forró teát kortyolgattam a kollegáimtól frissen kapott termoszból, és kémleltem az eget. Óránként kb 12 meteort számoltam össze. Ez nem valami sok. Sajnos mindegyikük elég gyors volt és csak kis nyomot hagyott. Közben feljött a Tejút is… Minden szép volt és nyugodt. Őzek riasztottak valahol a közelben, különféle madarak hangoskodtak néha, békák brekegtek… És akkor elhatároztam, hogy
megpróbálkozom egy panoráma képpel, amit még sohasem készítettem ezelőtt. Kilenc képet lőttem, déltől észak-nyugatig. Otthon pedig egy programmal összeraktam. (A későbbiekben majd írok egy posztot az utómunkárül, abban leírom hogy milyen programmal és mit hogyan.) Ez szerintem szép is lett. Ezután folytattam a timelapse-et. Az éjszaka vége felé már kezdett felhősödni, így a tervezettnél hamarabb hazaindultam, ja, mert az akkum is lemerült – az, amelyiket, csak timelapse-re használom. Azon kívül van még két régebbi is, amikkel ezt már nem lehet timelapsezni, mert hamar lemerülnek, de ilyenkor egy-egy kép készítéséhez jók. – és így a második videó nem is lett csak 5 másodperc… Na sebaj, gondoltam, talán néhány hullócsillagot sikerült lefotózni. A képeket másnap feldolgoztam, és összesen 4 meteort kaptam el, ezeket látni a képeken. Vigyázat! Nem szabad összetéveszteni a meteort a repülőgépek által hagyott fénycsóvával. Az egyik képen kettő repülő és egy meteor látszik. A repülők nyoma egy sima fénycsík, vagy szaggatott fénycsík, míg a meteor egy vékonykezdőponttal és végponttal rendelkezik és néha színes.

Ha valaki figyelmesen megnézi az egyik képet, akkor láthatja, hogy nincs rajta meteor, viszont helyette van egy bagoly a ház sarkán! (Ez a bagoly amúgy a frászt hozta rám hirtelen, mikor kb. 1 méterrel a fejem felett elrepült halálos csendben.)

A képeket elküldtem a space.com oldalnak, ahol másnapi beszámolójukban több kép között szerepelt az egyik képem is, egy kis leírással, hogy hol is készült stb. Ha érdekel: (http://www.space.com)

Ha tetszett a cikk, akkor nyomj egy like-ot, vagy kövesd a facebook oldalt: https://www.facebook.com/pages/Crumbs-of-time/.

Ha érdekel, hogyan érdemes a Tejutat fényképezni, olvasd el a sorozatot itt a blogon!

Nem elfelejteni, itt a május, itt a Milky Way szezon! Hajrá kifelé fotózni!

Az előző részek alapján mostanra megvan a hely, megvan az idő a Tejutas fotók elkészítéséhez. A terepre való induláshoz már csak néhány dolog hiányzik. A mostani írásban ezekről a dolgokról: felszerelésekről, hasznos kiegészítőkről fogok írni.

De csapjunk is a lovak közé. Vegyük először a kamerát. Természetesen a legszebb – jelen esetben a szépség a kevesebb képzaj – képet készítő fényképezőgépek a full frame szenzorral ellátott digitális fényképezőgépek. Persze nem mindenkinek van ilyen gépe, hiszen ezek ára azért még használtan is igen borsos. Ezután jönnek a crop szenzoros gépek, majd a kisebb szenzorral ellátott kompakt gépek. A kompakt gépeket csak azért említem meg külön, mert érkezett egy kérdés arra vonatkozóan, hogy azokkal lehet-e sikeresen fényképezni a Tejutat? A válaszom kis keresgélés után igen lett, bár személyesen nem próbáltam soha, viszont láttam fotókat ilyen gépekkel készítve. Ami azonban ezeknél a gépeknél probléma, hogy általában nem fényképeznek RAW formátumban, így utómunkára kevésbé alkalmasak a képek. Meg is van tehát az egyik nagyon fontos tényező, mégpedig a RAW formátumban való fényképezés képessége. Ez a mai dslr gépekben egytől-egyig megvan, szóval ilyen oldalról bármelyik gép jöhet. Mivel mindig Nikon gépem volt, így azokról tudok inkább nyilatkozni konkrét típusok vonatkozásában, így azt gondolom, hogy a D3100 és az ezután készült gépek a legalkalmasabbak erre a feladatra. Gondolom, hogy a többi gyártó hasonló korabeli – olyan 2010 körüli időszak – utáni típusai jöhetnek szóba. (Ha valaki pontosabbat tud, várom kiegészítését a kommentek között, ezzel is segítve a többieket!) A palettán így nagyon sok gép alkalmas lehet, használtan manapság egy D3100 elég olcsón beszerezhető pl.

Ha megvan a gép, akkor kell hozzá választani egy jó objektívet. A szakirodalomban általában nem ajánlják a kit objektíveket, mert a legkisebb rekeszértékük jellemzően f3,5 vagy f4, ez pedig majdnem , illetve pontosan egy egész fényértéket elvesz fényképezéskor f 2,8-hoz képest. Az pedig sok. Azonban nem kell, hogy ez bárki kedvét szegje, mert lehet használni őket, ha a helyszín jól van megválasztva, akkor az eredmény is szép lehet. Viszont, ha valaki konkrétan éjszakai fotózáshoz keres objektívet, akkor mindenképp egy nagy fényerejű, objektívet válasszon. Mivel minél nagyobb a látószög, annál több látszik a Tejútból a képen, így érdemes nagy látószögű
változatot keresni. Mire gondolok? Egyfelől crop szenzoros gépeknél 11-16, vagy 14 mm ami szóba jöhet főleg. A lényeg, hogy f 2,8 legyen a legnagyobb rekesze, tehát minél több fényt tudjon begyűjteni. Most kérdezheti valaki, hogy akkor mi van a 35 f1,8 objektívekkel, melyek viszonylag olcsók. Nos crop szenzoros géppel sajnos nem valami igéző az eredmény, mivel nagyon szűk, így a Tejút központi részét lehet csak lefényképezni vele, és nem nagyon tetszetős az eredmény. Persze lehet próbálkozni, hiszen mindenből lehet kihozni valami érdekeset! Full frame-es gépeken sem az igazi a 35mm (bár tágabb), de a 24 1,8 vagy 1,4 obik fantasztikusak lehetnek. (Itt csak a teljesen nyitott rekesznél tapasztalható „pillangó” alakú fényelmosódás lehet zavaró) Sajnos ezek ára azonban az egekben van, így nem is sikerült még kipróbálni egyiket sem. Pedig roppant vonzó a majdnem 2 FÉ különbség egy 2,8-as objektívhez képest… Én egyébként a Samyang 14mm f 2,8-as objektívét használom és nagyon szeretem. A képe éles, egyedül a torzítása problémás, de ma már egy kattintás, hogy torzítást eltüntessük utómunkában. Ja, és manuális, de ezt meg lehet szokni, használtan elég jó áron elérhető.

Az objektívek és a gépvázak után néhány szó pár kiegészítőről.

Ami mindenképp szükséges, az egy állvány. Minél stabilabb, annál jobb, de a könnyebb kis állványok is megteszik. Én ilyet használok, szeretem, hogy gyorsan tudom mozgatni, meg sokat viszem túrákra, ahol nem lenne jó 4 kg-ot cipelni. Ha van rajta szintező, az nagyon hasznos lehet, de szerintem nagyjából szemre is be lehet állítani a gépet vízszintesre, a horizontot használva.

Hasznos még egy távkioldó beszerzése is. Ha valakinek nincs, az sem nagy gond, csak időzítőre kell állítani a gépet, és úgy kioldani. Kicsit hosszabb, de működik. Igazából a  timelapse videóknál lesz nélkülözhetetlen a kioldó, amiből két félét különböztetnék meg. Az egyik, amivel pontosan be lehet állítani, hogy hány darab fénykép készüljön, milyen időintervallumokkal. (Ezt egyébként, androidos app-al is meg lehet csinálni!) Az ilyen távkioldók elektronikusak. A másik fajtájuk a „mechanikus” fajta, ami tulajdonképpen egy nyomógomb. (És tudom, tudom nem mechanikus, de az elv egy nyomógomb, míg a másik egy egész rendszer) Ami extra benne, hogy lehet lock-olni a gombot, tehát rögzíteni zárt helyzetben. Na, ez ami nekünk éjszaka jól jön timelpase készítésnél és feleslegessé teszi a drágább kioldót. Na jó, a drágább természetesen kényelmesebb, meg vannak olyan előnyei amit később magánál a fotózás leírásánál fogok kifejteni.
Mi kell még? Hát zseblámpa pl. Mindenképp jó, ha nem egy van az embernél, és a nem egyből valamelyik fejlámpa. Mert az kényelmes. Ami fontos feature a fejlámpánál, az a vörös fény, mert ez nem annyira bántja a szemet éjszaka és nem zavarja az éjszakai látásunk. A másik lámpa már lehet egy sima ledes lámpa is. Van ebből kisebb fényerejű, – ez is jó, mert magas érzékenységű fotózásnál nem kell reflekor a tárgyak bevilágításához – vagy lehet cree ledes, ami nagy fényerejű – ez akkor jó, ha nagy tereket akarunk bevilágítani. A fényképezés leírásánál majd írok a nagyon fontos fehéregyensúly kérdéséről a lámpákkal kapcsolatban! (Vaku? Végül is jöhet, de a zseblámpa fontosabb, mert a fénye sokkal irányíthatóbb!) 

Ehhez kapcsolódik a vakukhoz kapcsolódóan beszerezhető színes fólia, amivel a zseblámpa fehéregyensúlyát lehet változtathatni, szimplán a zseblámpa ledjei elé helyezve.

A meleg ruha is felszerelés, bármennyire is furán hangzik. Télen egyértelmű, hogy beöltözünk, de nyáron is lehet hajnalban 10 fok alatti hőmérséklet, amiben huzamosabb időt tartózkodva nagyon fázni fogunk. Nem beszélve arról, hogy az ember fáradtságával a külső hőmérsékletet is hidegebbnek érzi. Szóval nyáron is kell meleg ruha bőven!

Nagyjából ennyit a felszerelésekről általánosságban, ha valakiben merülnek fel kérdések, vagy kiegészítené az leírtakat írjon a kommentben! Ha érdekel a helyszín és az időpont kiválasztásának folyamata, lehetőségei, akkor:  (Időzítés)(Helyszínek)

A következő részben már a terepen való munka lesz az elemzés tárgya, záridők, élességállítás, bukdácsolás a sötétben. Hogy ne maradj le like-old az oldal Facebookon! Ne felejtsd április 17-től, néhány napig tökéletes időszak jön a Tejút fotózásához! Ha készítesz képet és szeretnéd megmutatni küldd el a Facebook oldalra, hogy közzétegyük!

A következő részig pedig hajrá kifelé fotózni!

Végre itt a tavasz, lehet menni túrázni. Na nem mintha télen ez nem lenne lehetséges, de azért az élményfaktor más. Mondjuk én élek-halok a havas tájképekért, amihez idén sok szerencsém nem volt.
Igazából egyszer kerültem ilyen helyzetbe összesen. (Katt) De ez már a múlt, nézzünk előre a napos csodás tavaszba. (Mert ekkor még bíztunk benne.) Az utolsó márciusi hétvégére egy könnyed pilisi túrát(cskát) terveztünk be. A Pilist nagyon szeretem, sok részén jártam már, igazából mostani úti célunkban is megfordultam már, de a szép helyekre mindig élmény visszamenni. Főleg, hogy egy új kilátót alakítottak ki a tetőn, a geodéziai mérőponton (körül, rajta..) (Leírás)

Az indulás előtt estén már láttam szomorú másnapi sorsunkat, mert a tavaszi kellemes, napos, friss időből a frisset jósolták csak másnapra. Egy kis (nagy) szél kíséretében valóban meg is kaptuk ezt a kirándulás napján.

A cél Pilisszentkereszt volt, a Pilis tetőre való felmászással. A 10-es út felől érkezve a település elején lévő temető mellett parkoltunk le. Innen könnyen elérhető a hegy. Nem egyenesen a zöld jelzésen a rövidebb úton indultunk el a kilátó felé, hanem a másik irányba, a piroson, de pár
száz méter után lekanyarodtunk balra és település mellett mentünk el, érintve a Klastrom kutat, ami egy forrás, és nagyszerű piknikhely egy kolostorrom szomszédságában. Innen az első célpont a vaskapu volt, ami egy nagyon különleges sziklaalakzat, lévén egy ívet formáz. Nem is tudom van-e
másik ilyen határainkon belül. Erős kaptató vezet hozzá, és a turista útról is le kell térni eléréséhez kicsit, de megéri megnézni. Egyedül az orkán erejű szél zavart kissé. Viszont ugye a szél nem mindig fúj, így másnak biztos kellemesebb lehet a látogatás. Mondjuk áprilisban. (Mondjuk eddig az április még szelesebb…)

Azt gondolom mindenki hallotta, meg látta a híradókban, hogy jelentős fagykár érte a Pilist télen. Na ez a valóságban üti 
meg az embert igazán. Hihetetlen mennyi kidőlt fa, letört ág hever mindenütt az erdőben. Hatalmas munkát végeztek a parkerdő munkatársai, mert
honlapjuk szerint a turistautak mindegyike le van már takarítva, tehát lehet nyugodtan közlekedni rajtuk. Ezt megerősítem a Pilis hegy környékén minden turistaút könnyen járható. Viszont rengeteg még a tennivaló, nem is tudom, hogy lehet-e végezni ezzel valaha….

A tavasz egyik legkellemesebb ténye, hogy a virágok kibújnak
a föld alól, és végre színesítik az amúgy ilyenkor még szürke, színtelen erdőt. Sok virággal találkoztunk, köztük, keltikével és, türőfűvel is. A Pilis tető felé vezető úton aztán gyönyörű kilátásba botlottunk, a cél előtt kb. egy kilométerrel, konkrétan a turistaút mellett (zöld jelzés), szóval annyira nem volt elrejtve. Siklóernyős starthely egyébként. Szerencsénk volt, mert a napfény egy helyen igazán impozáns látványként szüremkedett át a felhőkön, valahol Pilicsév és Leányvár felett.  Az ilyen látványért érdemes kimozdulni! Aztán jött a pilis tető. Aki nem járt még ott,
annak érdekes lehet, hogy régebben egy légvédelmi rakéta osztály állomásozott a tetőn és a vasbetonból készült fedezékek, meg tárolók a mai napig megvannak. És még ott van a kilátó is. Ez az utolsó látogatásunk óta készült el és pazar kilátást nyújt körbe a hegyről. Budapest, Dobogókő, és körben a hegyek… Fából készült „héjat” kapott a torony, ami szerintem nagyon jól sikerült, és ez a látvány amúgy is

megérdemelte, hogy lehessen gyönyörködni benne. A jég pusztítása innen is szembeötlő sajnos. Mintha valami rossz pengével megborotválták volna az erdőt… Órákig nézelődtünk volna fentről, de a szél elég hamar lekergetett bennünket az egyik betonterembe, ahol egy fantasztikus forró teát készítve próbáltunk lelket verni magunkba, majd elindultunk a hegyről lefelé. Ez a rövidebb útszakasz volt, mert már nem kellett megkerülni az egész hegyet. Ha valaki először járna erre annak azt javasolnám, hogy erre menjen felfelé, (zöld jelzés) mert majdnem végig csodás panorámában lehet gyönyörködni. Ahogy ereszkedtünk, épp ment le a nap. Ez pedig tökéletes volt fotózáshoz. Leérve aztán az Endomondo app 16 km-t mutatott. Kellemes fáradtság.

Egy szónak is száz a vége, az turista utak tiszták, a kilátó szép, a természet éledezik, szóval hajrá kifelé a Pilisbe! (meg fotózni)

Az előző részben (Klikk) arról volt szó, hogy merre keressük a Tejutat, azaz hol találhatunk az országban fényszennyezés mentes területeket. Ha megvan a hely, akkor már csak azt kell kitalálni, hogy mikor menjünk fényképezni. És itt nem alapvetően arra gondolok, hogy holnapután este van egy órám, szóval kiugrok gyorsan, hanem azt a szezonalítást szeretném bemutatni, ami a Tejutat jellemzi, így alapvetően meghatározza, hogy mikor tudjuk fényképezni azt.

Az első, amit javasolni szeretnék, az a Stellarium nevű szoftver beszerzése. (Itt letölthető) Ez egy ingyenes program, ami tulajdonképpen egy planetárium. A különlegessége pedig abban rejlik, hogy percre pontosan megmutatja, hogy az égitestek merre találhatók. A használata egyszerű. A poszt végén fogok egy kis leírást adni a használatáról, amivel nagyon könnyen bárki saját igényei szerint beállíthatja az alapokat, hogy aztán sikeresen alkalmazza a Milky Way fotózás előkészületeihez.

Addig pedig vissza a szezonalításhoz. Amikor a Tejút, vagy egyáltalán az éjszakai tájképek fotózásához kezdtem nem sokat tudtam az éjszakai égboltról. Azt nem állítanám most sem, hogy valami nagy guru lettem, mert ez egyáltalán nem fedné a valóságot, de azt a tudást, ami az éjszakai fotózáshoz kell nagyjából összegyűjtöttem. Persze ez egy folyamatosan bővülő ismerethalmaz, ami természetes velejárója annak, ha valaki egy bizonyos dologgal elkezd komolyabban foglalatoskodni. A lényeg, hogy tulajdonképpen azt sem tudtam merre van a Tejút úgy egyáltalán. Ja, hogy mikor is van? Nem mindegy, hogy mikor akarom fényképezni? Ezzel a kis írással épp azt szeretném elérni, hogy másnak könnyebb legyen az alapokat összeszedve a kezdet. Hogy a sikerélmény hamar jöjjön.

Tehát. Fotózás szempontjából minket a Tejút magja érdekel, mert ez annak leglátványosabb része, és ez mutat nagyon szépen a fényképeken. Emiatt a leírásban arra szorítkozok, hogy ennek helyzetét mutassam be a hónapok változásával. Lehet ugyanis szép képeket készíteni a nem látványos részről is, de ezek sokkal kevésbé vonzzák a tekintetet. Ez nem jelent persze azt, hogy nem lehet próbálkozni!  (Kép) Oldalt lehet követni a képernyőmentéseket, amik a Stellarium-ból valók.

A Tejút nem minden hónapban látható. Novembertől egészen február közepéig nem bújik elő. Február közepe az első időpont, mikor érdemes próbálkozni a fényképezéssel. Februárban készítettem is egy posztot az idei első fotózásról (http://cotime.blog.hu/2015/02/19/vegre_tejut) Ilyenkor a képernyőmentésen is látszik, hogy hajnalban 4 és 5 óra körül lehet látni a Tejutat. Ami nehezíti a fényképezést, hogy ebben az időszakban az időjárás sokszor nem kedvező, mert felhős az ég. Aztán eljön a tavasz. Márciusban, ha nem rémíti el az embert a korai kelés, akkor 3-4 óra körül már lehet fényképezni. Sőt, márciustól júniusig van lehetőség arra, hogy az úgynevezett Milky Way arch-ot, tehát az egész látható részt egy panorámaképben egyesítsük. Így egy szép boltívet kapunk eredményként. Ehhez viszont a képek összeillesztéséhez természetesen külön szoftver kell. (Kép)

Igazából májustól jön el a kánaán a Tejút fotózásához. Ilyenkor már egyre korábbi időpontban próbálkozhatunk a fényképezéssel. Ez így is megy egészen szeptemberig, bár szeptemberben már napnyugta vége után érdemes a fotózás, mert a galaxis középpontja ezután hamar egyre inkább lebukik a horizont alá. Október végén aztán lassan mindenképp más fotó célpontot kell keresni, egészen februárig.

Alapvetően ez a ciklus megy folyamatosan évről évre. Van azonban még egy szempont – az időjárás persze ott van, de az egyértelmű, mármint, ha felhős az ég, akkor nem lehet fotózni ugye… - ez pedig a Hold aktuális állása. A Hold is ciklikusan változik, ez egyértelmű. A tökéletes időpont a Milky Way fotózására az újhold időszaka, mikor a Hold abszolút nem jelenik meg az égen. Ha valaki utánanéz (Hold fázis naptár), akkor láthatja, hogy ilyen időszak egy évben 12 alkalommal van. Nem árt tehát, jó előre megnézni a következő újhold időszakot  és készülni rá, ugyanis ezen napok körül a legegyszerűbb a fotózás. Ezeken az időszakokon kívül is lehet fotózni, csak kicsit macerásabb kiszámolni mikor kel a Hold, vagy épp mikor nyugszik, mivel ha pl. este 11-kor lenyugszik, akkor az egész éjszaka ott van utána fényképezésre pl.. A számolgatáshoz egy ingyenes android app: Katt ide.

És most, hogy a címben szereplő topikot körbejártuk, jöjjön a Stellarium program alaphasználata.

A program indítása után először a bal alsó sarokban ellenőrizzük, hogy jó helyen vagyunk-e. Ezt ne csak a hely, vagyis a város nevének ellenőrzésével tegyük meg, mert lehet, jó városnevet ír ki, de maga a helyszín mégsem stimmel. Így voltam elcsúszva eleinte egy órával, mert London volt Szolnok… A hely beállításához húzd el bal oldalra az egeret a képernyő közepétől lejjebb. Ekkor előugrik a menü. Kattints a hely fülre ( a legfelső ikon) A felugró ablakban vagy a térképre kattintva állíthatod be a kívánt helyet, vagy begépelheted a kívánt várost (persze nem minden település van benne, de ha Budapestet beállítod az Magyarországra bőven jó lesz, hiszen percnyi eltérések lehetnek csak). Amennyiben külföldi nyaralást tervez az ember, akkor a hely átállításával előre meg lehet nézni, hogy a célországban mit várhatunk éjszakai égbolt szempontból. Ami fontos, hogy minél délebbre megyünk, annál több látszik a Tejút központi részéből. A következő ikon, az „ég és megjelenítés beállításai”, ami a harmadik ikon fentről. A felugró ablakban az ég beállításoknál meg kell keresni a légkör részt, ahol a „light pollution” felirat melletti gombbal lehet a fényszennyezést imitálni. Ahhoz, hogy a Tejutat jól láthassa az ember érdemes 2-3-ra állítani. Ez egy igen kiváló fényszennyezés mentes helynek felel meg. (Extrémként, ha a légkört kikapcsolod, látszik mennyivel több csillag látszana, ha nem lenne légkör. (Mondjuk a szkafander azért biztos zavarná a kilátást ugye…)

A jelölések fülön meg kell keresni a „vetület” opciót. Itt lehet kiválasztani, hogy milyen vetület alapján jelenítse meg a program az égboltot. Én a sztereografikusat használom, ízlés kérdése, kinek melyik jön be. Sok más dolgot is be lehet állítani, ezek a fotózás szempontjából talán kevésbé érdekes dolgok.  Viszont rengeteg különleges tényt megtudhatunk, ha pl. a csillaghagyományok közül nem a nyugatit állítjuk be, hanem mondjuk az egyiptomit. (Bár a nyugati beállításával is sok újat megtud az ember, mert a csillagképeket az átlagos ember nem nagyon ismeri – én is csak tanulgatom). Az alsó menüpontokból azokat tartom mindenképp hasznosnak, amikkel a csillagképeket lehet „felrajzolni” az égre, ezek balról az első három ikon.

És utoljára a legfontosabb eszköz következik, ami a bal ikonsor „dátum és idő” ablaka. Használata pofonegyszerű, be kell állítani vele azt a napot, amire kíváncsiak vagyunk, meg azt a órát, percet. Érdemes kattintgatni előre, hátra, megnézni, hogy pl. egy hónappal később, mi lesz a helyzet a Milky Way-jel.

A következő újhold amúgy április 18, szóval alig egy hónap – mivel mikor ezeket a sorokat írom épp újhold van - szóval hajrá!

Legközelebb a felszerelésről lesz szó, és a technikai részletekről.

Ha tetszett az írás, akkor nyomj egy lájkot, és kövesd az oldalt facebookon is! Csináltál képet a Tejútról? Küldd el, a történetével és megosztjuk! Kiegészítenéd a leírtakat? Írd meg nekünk!

A következő részig pedig hajrá kifelé fotózni!

Március közepe van, ilyenkor a természet még csak éppen éledezik a téli álomból, úgyhogy nem fűztem sok reményt szép képek készítéséhez, - ezt fokozta, hogy az időjárás jelentés is borult időt jósolt - mikor elterveztük, hogy felmegyünk a Mátrába egy kellemes rövid napos túrára. (A képek kattintásra nyílnak)
A piros ruhás emberrel az útitervnek megfelelően Hasznosról indulva, a várrom mellett haladva kezdtük meg a menetet. A vár sajnos rossz állapotban van, igaz, hogy úgy tűnik - talán tavaly - a bozótot nagyjából kiirtották, emiatt könnyű megközelíteni, de igazából csak kisebb falmaradványok halmazát lehet találni ott. Megérdemelné, hogy jobban odafigyeljenek rá. Viszont a víztárazó feletti útról – ezen haladtunk tovább ez a zöld jelzés – páratlan a kilátás.
Erre még nem jártam ezelőtt, csak az útról láttam útban Mátrakeresztes felé. Persze fotós szempontból nem valami tökéletes időpont és fényviszonyok mellett készült el a kép a kilátásról. Jut eszembe, van egy új állványom. (Tájkép, stabilitás,
állvány ugye)Tudom, hogy ezelőtt az olcsóbb állványok mellett tettem le a voksom, főként kisebb súlyuk miatt de nyertem egy vásárlási utalványt, amit a Mikrosat kft-nél vásárolhattam le és más dolgok mellett ezt is megrendeltem. Ez egy Induro állvány. Egy kisebb, pont olyat, ami túrázáshoz kiváló. Súlya kb. 1 kg, szóval bárhova cipelhető. A régi állványomhoz képest ezt pillanatok alatt fel tudom pakolni a hátizsákomra, mert a lábmérete épp beleillik a hátizsákon lévő két alsó hurokba. Nem mondanám sziklastabilnak
(mert ilyen szó nincs is), de elég felxibilis, szóval elég alacsonyra tudom állítani, ami nekem sokszor hasznos. Panoráma állványfeje van, ami nagyon stabil, ezt kifejezetten szeretem, mert nagyon gyorsan lehet állítani a szöget minden irányba. Ami még hasznos rajta, az, hogy
az egyik lábon van szivacs bevonat, ami azért jó, mert, aki olvasta a mecseki kirándulásról szóló posztot (katt ide), az tudja, hogy télen igen hideggé válik a fémláb…

De elkanyarodtam a Mátrától. Szóval a víztározó csodás panorámája után a Gombás tetőn – a reptérrel párhuzamosan – haladtunk. Ekkor már néha kisütött a nap, tökéletes kirándulóidőt teremtve. Az úton haladva a távolban Ágasvár – ahonnan csodálatos naplementéket lehet megtekinteni egyébként – és Óvár csúcsai látszottak. Ahogy beértünk a fák közé egy muflon csapatot vettünk észre kb.
50 méterre tőlünk. Mivel természetesen ők is észrevettek
 minket, így esélyünk sem volt fényképezni. Néztük egymást egy percig, aztán pillanatok alatt elnyelte őket az erdő… Igen muflonok! Még sohasem láttam élőben muflont (természetes élőhelyén ugye, nem Zoo-ban).

Röviddel ezután láttam meg aznapi sláger témám egy takaros kis fenyő facsoport formájában. Nem találom racionális okát, hogy miért vonzanak a fenyők, de talán valami nagy csendességet látok bennük. És mivel örökzöldek, ez a csendesség állandóság is egyben. Újmagyarul: ilyen méltóságteljes formában… Végül is lényegtelen az oka, ami számít, hogy gyönyörűek. Tudom, hogy kissé elcsépelt dolog a lombkoronát fényképezni a földről fekve, de annyira békés volt az egész, nem tudtam ellenállni.... Az enyhe szél mozgatta lassan a fák hosszú szárait…
A kellemesen puha aljnövényzet pedig igen kellemes fekhely volt. Na, ez békés.
Nekem.

A piros ruhás ember készített is videót erről a hajlongásról, majd ha kész lesz a túra video megosztom. A nap további részében többször futottunk (gyalogoltunk) bele fenyvesekbe. Ezek telepített erdőrészek, mert a fenyők nem őshonosak a tájon, és az utóbbi években csökkent is a számuk, a csapadék hiány miatt. Mátrakeresztes után –, ahol az Óvár vendéglőben terveztük elfogyasztani az ebédünket, de sajnos zárva találtuk és így be kellett érnünk egy kevéske csokival, ami nem igazán csillapította az étvágyunk, de ugye magunkra vessünk… - a Nyikom forrás környékén láttunk is egy egész fenyő csoportot konkrétan teljesen kiszáradva…

 Szerencsére volt épen maradt rész is, ahol még fotózhattam, bár akkorra már épp sietségben voltunk, így a nap második fele inkább a teljesítménytúrához hasonlított a délelőtti fotós andalgáshoz képest… Mátrakeresztes mellett van két vízesés, melyek közül az alsó vízesést ejtettük útba. A sziklahasadék mellett még jegesek voltak a kövek, nagyon hangulatos kis vízesés, kb. 2-3 méter magasról ömlik le  a víz, a sziklamélyedésekben különleges növények bújnak

meg. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Kis kaptatóval érhető el piros + jelzésen Mátrakeresztes felől.

A továbbiakban a mátrabérc túra nyomvonalát követtük egy darabon, majd megkezdtük ereszkedésünket Hasznos felé. Azt hiszem, ha felfelé kellene jönni azon az emelkedőn, ahol ereszkedtünk, a maga 4-500 méteres szintemelkedésével… Hát nem is tudom… Megszenvedném.

A képek talán visszaadják valamennyire, a márciusi Mátra szépségeit. Ebből is látszik, mindig érdemes kimozdulni a hegyekbe. Mármint minden évszakban. Amúgy néhány hét és jönnek a levelek, virágok, az plusz több száz százalék szépség és élmény. A következő posztban a Milky way fotózás mikéntjének 3. része következik. Ha érdekel az előző rész: katt ide.

Addig pedig: hajrá, kifelé túrázni (és fotózni!)

(Köszönet Andynek a piros ruhás ember szerepéért. Nélküle nem lett volna ennyire színes a poszt.)

Akkor elkezdjük a sorozat érdemi részét. Ebben a posztban a fényszennyezésről lesz szó, annak hatásáról a képekre, és arról, hogy Magyarországon merre találhatók a legtutibb helyek Tejút fotózásához.

Szóval fényszennyezés. Nem szeretnék tudományos fejtegetésekbe bocsátkozni a fényszennyezés hatásairól, akit érdekel itt utána olvashat: Link.

A mi szempontunkból az számít, hogy Magyarországon is létezik ez a jelenség természetesen. A feltöltött fényszennyezettség térképen jól látszik, hogy az országon belül merre vannak a leginkább fényszennyezett helyek. (ezen a linken pedig egy google maps-re húzott éjszakai fényes térkép található: Link)
A piros, narancs, sárga színek erős fényszennyezést jelölnek, jellemzően nagyobb városok környékén. Gondolom nem árulok el titkot, ha azt mondom ezeken a területeken nagyon nehéz a Tejutat fotózni. Bár nem lehetetlen, nagyvárosi fényeken ellenére is készült már Milkyway fotó: Flickr. A titok itt az, hogy a déli féltekén a Tejút magasan a horizont felett van, így a város által keltett fények burka felett van a magja (ami a leglátványosabb része, ezt szeretnénk mi is fotózni ugye).

A fényszennyezés igazából olyan, mintha egy celofánt húztak volna az égre, így a helyi fények annyira "elmossák" az eget, hogy nem lehet átlátni a légkörön. Ez leginkább városon belül érzékelhető. Kívülről egy fénykupola az egész, ezért is lehet felette lefényképezni a Tejutat.

Ami biztos, hogy nagyon szép, részletes fotót közel fényszennyezés mentes helyeken lehet készíteni, viszont máshol sem lehetetlen maga a fotózás, csak az eredmény lesz kevésbé szemkápráztató. Hogy saját tapasztalattal is alátámasszam, feltöltöttem egy képet, ami Balatonkenesén készült 2014 nyarán. A hely a térképen sárgás, ráadásul Siófok felé volt a Tejút, mégis sikerült lefotózni. Sőt a helyzet az, hogy a Hold akkor még fenn volt, tehát valószínűleg egy Holdlemente utáni próbálkozás még szebb eredményt hozott volna. Az eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy minél nagyobb egy terület fényszennyezése, annál inkább kell magas ISO-t használni. Ha kellően sötét helyen vagyunk és szerencsénk van a légkörrel, akkor akár ISO 1600-as érzékenységen is lehet használni, sőt, a link alatt látható fotó ISO 800-on készült… (Flickr)

A zöld, sötétzöld, kék (pláne fekete) részeken szerintem nagyon sikeresen lehet próbálkozni (mondjuk fekete rész a határon belül konkrétan nincs.) 

Hazánkban a legkevésbé fényszennyezett helyeket csillagoségbolt-parkokká nyilvánították. (a címet a Nemzetközi Sötét Égbolt Szervezet – IDA adományozza) Jelenleg kettő ilyen van. Az egyik a zselici ami a Mecsekben található (honlap: http://zselic.csillagpark.hu/) a másik pedig a hortobágyi (honlap: http://hortobagy.csillagpark.hu/) . Emellett épp folyik a Bükki Nemzeti Park, hasonló sötét égbolt parkká nyilvánításának előkészülete (honlap: http://bukkicsillagpark.hu/)

Mivel én a Hortobágyhoz lakom közelebb, így ott sikerült már fotóznom a három helyszín közül. Valóban elképesztő az a temérdek csillag, amit ott lehet látni, és ahogy a Tejút szalagja szabad szemmel kivehetően dereng… Csodás… Mielőtt nagyon elragadtatnám magam, azért azt már most leszögezem, hogy annyira gyönyörű, részletes, világító Tejutat az emberi szem nem képes érzékelni, ahogy a fotókon látszik... (Viszont azért fotózunk, hogy láthassuk ugye…) De valóban nagy élmény, mikor ott dereng egy erős fénycsík az égen… A vicc egyébként az, hogy már tényleg viszonylag sokszor ellátogattunk a Hortobágyra, egy fotós társammal, de igazán jó légkört még nem sikerült kifognunk (amikor nincs pára, és viszonylag nyugodt a levegő). És még így is fantasztikus volt a látvány (már amikor nem felhősödött be az ég, mert az is gyakran előfordult természetesen… Ilyenkor irány haza képek nélkül, oda a több órás utazás… Nagyon szoktam örülni.) 

Ha az ember még egyszer rápillant a térképre, akkor láthatja, hogy délen, Baja, Szekszárd környékén is vannak sötét helyek. Az a terület eléggé kiesik számomra, de a 2013-as árvíz kapcsán Bátán voltam az árvízi védekezés miatt, és az éjjeli műszakra menet úton Báta felé, nem akartam hinni a szememnek, mikor kihajoltam a teherautó plató ponyvája alól. Mi a fene ez? - kérdeztem magamtól. Annyira szépen világított a Tejút, ahogy addig szinte sohasem láttam… A fénykép a faluval az előtérben ott készült (az előző poszt hozzászólásaira reagálva, hozzáteszem, hogy Nikon d3100, 18mm f.3,5 ISO 3200 volt a technika és a beállítás, szóval jókor, jó helyen simán lehet kit objektívvel is nem full frame vázzal szép eredményt elérni.) Egyszóval az a környék is ideális terep. Ami ezen felül biztos, hogy a Bakonyban szintén lehet fényképezni éjjel jó ég alatt. Ehhez még nem volt szerencsém, de az asztrofoto.hu képei alapján biztosak lehetünk benne.

Budapest mellett a Pilisben is voltak próbálkozásaim régebben, akkor nem nagyon jártam sikerrel, - bár az első fényképem, amin látszott egy kicsit a Milkyway, ott készítettem -, szóval Pilisszentlélek környékén talán már érdemes próbálkozni. 

Az biztos, hogy a felsoroltakon kívül még rengeteg hely alkalmas a fotózásra, csak meg kell találni őket! Talán az egyik leglényegesebb dolog, hogy főleg kelet és dél felé szükséges inkább a fényszennyezettség mentesség, mert ez az irány, ahol a Tejút legszebb része található legtöbbször. Szóval érdemes a fényszennyezettség térkép alapján nagyjából belőni, hogy merre érdemes próbálkozni, majd a googlemaps segítségével konkrét helyeket kinézni fotózáshoz. Amit még figyelembe kell venni, az a Tejút adott időszakra vonatkozó pozíciója az égen. Erről a következő bejegyzésben fogok részletesen írni, mert a Tejút nagyon szezonális jelenség a földről nézve, és nem mindegy mikor, milyen irányba próbáljuk meg becserkészni.

Mivel lehetőségeim erősen korlátozottak, hiszen dolgoznom kell és így nem utazgathatok és fényképezhetek állandóan, ezért arra szeretnélek megkérni, hogy ha van kedved segíteni egy kis információs adatbázis létrehozásában itt a blogon a helyekről, ahol szép sötét éjszakai égbolt van, akkor oszd meg azt velünk. Akár fotót is küldhetsz, vagy csak a terület, tájegység megadásával is segíthetsz hogy minél többen tudjanak fényképezni Tejutat. A beérkező képeket, helyszíneket a következő posztokban megosztom folyamatosan, természetesen feltüntetve a készítőt, vagy az információ közlőjét. Annak pluszban örülnénk, ha a határon kívülről is kapnánk ilyen információkat, ha esetleg olvassa a blogot valaki arrafelé, vagy járt már arra és fotózott! Főleg, hogy akár Erdélyt, akár Kárpátalját nézzük a fényszennyezettség térképen, az nagyon szép égboltot sejtet. Ha valamivel kiegészítenéd a leírtakat, akkor tedd meg a kommentben, vagy a facebook oldalon üzenetben! Ha tetszett akkor pedig kövess minket FB-n!

Nos, a következő posztig pedig: hajrá kifelé fotózni!

(A többi rész elérhető innen:

3. rész: Mikor fényképezzünk?

4. rész: Felszerelés

5.rész:Kint a terepen

6.rész: Utómunka

Biztos sokan láttatok már fényképeket a Tejútról. Csodálatos képeket, amiken a Tejút csak úgy ragyog… Gondolkoztál már azon, hogy hasonlót készíts?

Nos jó hírem van, Magyarországról lehet látni a Tejutat, persze, amennyiben az ember megfelelően készül a „feladathoz”. Sőt, gyönyörű képeket lehet készíteni róla, ha tudja az ember, mit csinál. Évekkel ezelőtt kezdtem bele a „vadászatba”, máig emlékszem, mikor először sikerült lencsevégre kapni a Tejutat. Hatalmas élmény volt… A címlapkép már 2014-ben 2 évvel az első ilyen jellegű fotóm után készült a Hortobágyon.

A most induló kis sorozat a Tejút, a „Milkyway” fotózásába kíván bevezetést adni. A „hogyan kezdjünk neki?”-től, az utómunkáig, alapvetően a saját tapasztalataim alapján, és az innen-onnan pár év alatt összeszedett tudásanyagból. Nem árulok el titkot gondolom, ha a youtube-ot megemlítem, mint remek forrást pl.

Foglalkozni szeretnék a fényszennyezéssel, helyekkel, helyek keresésével, a csillagos éggel, az évszakok hatásaival, világítással, holdfénnyel, annak hatásaival, felszereléssel, hasznos számítógépes programokkal, zajszűréssel, képfeldolgozással, szóval elég sok mindennel.

És, hogy miért fontos ezt most elkezdeni? Mivel a "szezon" elkezdődött, mint pőr hete beszámoltam róla egy posztban (KATT IDE) Lassan, lassan jön a jó idő, és aki végig tanulmányozza a sorozatot, mindenképp egy átfogóbb tudással vághat neki a kalandnak, azaz a Tejút fotózásnak. Merthogy az. Kaland bizony.

Tudom, hogy sokan vannak, akik készítenek ilyen képeket a Kárpát medencében. Őket arra kérem, ha van valami építő jellegű kiegészítésük, akkor osszák meg a kommentben, vagy a Crumbs of time facebook oldalán a kommentekben, akár üzenetben is. A hasznos tippeket mindenképp megosztom a sorozat készítése alatt, had teljesedjen a felhalmozott ismeretanyag.

Aki viszont most ismerkedik ezzel a foglalatossággal, annak jó böngészést a posztok között!

Javaslom a facebook oldal kedvelését, hogy minden rész elérjen hozzád! Ja, és a többi posztban is lehet majd találni hasznos infókat folyamatosan ebben a témában is. Tehát kalandra fel!

Ha minden jól megy, akkor nyárra már a kedves olvasó is hasonlókat fog készíteni, mint a következő videó. Legalábbis elvben képes lesz rá. 

Szóval, akkor először inspirációnak egy videó Randy Harvelson-tól (HD-ben az igazi):

Aztán a következő részig: hajrá kifelé fotózni!

Ezt mindenképpen ki kellett használni. Az a remek felhőmentes hét február elején már nagyon kellett. Mindamellett, hogy a felhőtlen ég napsütést is jelent, ami fantasztikus morál booster, számomra az esti fotózások lehetőségét hordozta. Ki is használtuk. Mert az egyik legfontosabb tétel, hogy mindent akkor lehet fotózni, ha alkalom nyílik rá. Akkor viszont muszáj. (persze, hogy nem muszáj, de jól hangzik).

Szóval több alkalommal is jártam kinn a csillagok alatt. Volt egy régi tervem, ami arról szólt, hogy ki kellene próbálni lehet-e portrét, vagy portré szerű képet készíteni a sötétben csillagos háttér előtt. Ok, lehet természetesen, de technikailag hogy jó, meg minőségre milyen lesz stb? Mivel a csillagos ég kitartott hétvégéig így bájos modellem rá tudtam venni, hogy dacolva a hideggel fáradjon ki velünk egy rövid fotózásra.

A velünk ebben az esetben egy barátot jelent, akivel szoktunk együtt fotózgatni és, ha épp ilyen jellegű fotózást tervezünk mindig segít benne. Van mit annyit mondhatok előzetesen… Azt semmiképp sem mondanám, hogy nagy tapasztalatokkal rendelkezem emberek beállított fotózása terén, de néha előfordul, hogy ilyet is csinálunk just for fun.

De milyen technikai nehézségekre gondoltam? Akkor azt hiszem kezdjük az elején… A helyszín kiválasztása nem volt nehéz, mert vannak jól bejáratott helyeim a környéken, ráadásul csak az volt a szempont, hogy egyáltalán legyen csillag, a helyzetük nem volt érdekes. Így lett egy szántóföld földútja a „műterem”. A technika, ami szükségesnek ígérkezett szimplán egy fehér ernyő, állvány, egy rendszer vaku, és egy távkioldó. Én Yongnuo vakut használok egyébként. Van egy kisebb kulcsszámú TTL képes – tehát a fényerejét automatikusan a fényképezőgép által mért fénymérési adatokhoz igazító – és egy magasabb kulcsszámú, ami viszont manuális. Ami macerásabb használat közben. Nem is igen volt ezekkel problémám eddig, így nem is ez jelentette a várható rést a pajzson, hanem ugyanennek a cégnek a legolcsóbb rádiós vaku távkioldója, ami eddigi használata során folyamatosan magas szinten hozta a megbízhatatlanságot. Nem hazudtolta meg magát most sem. Miután a fényt elhelyeztük és a modell is beállt jöttek volna a teszt képek, hogy lássuk hogy igazítsuk a vaku fényerejét. És akkor nyomom a gombot és nem villan a vaku. Még egyszer… Semmi. Amikor a technika nem hozza az elvárt működést általában ingerült leszek. Persze tudtam, hogy 1. hidegben általában nem működik rendesen, 2. nagyon érzékeny az elemek töltöttségére, de magának az adónak a lemerülésére nem számítottam. Mielőtt az elemcserét javasolná valaki hozzáteszem, hogy gombelemmel megy… Na, az nem volt nálam… Mit lehet tenni? Normál esetben semmit, hiszen a vaku kioldása kell a kép készítéshez. Azonban itt más volt a helyzet. Mivel csillagokat is szerettünk volna a képre, így hosszú záridőt kellett használni. Pontosan 15 másodpercet (35mm objektívvel, 1.8 rekesszel, ISO 1600 érzékenységen), ami azért volt jó, mert kézzel is ki lehetett oldani a vakut (ahogy a werkfotón is látszik).
(Mármint a szellemkéz az, ami épp oldja a vakut) Gondolkodtam, hogy egyáltalán a vaku az expozíció elején, vagy a végén villanjon, mert a modell szempontjából nehéz végigállni 15 másodpercet teljesen mozdulatlanul és a mozgás miatt fekete kontúr keletkezhet az alak körül. Mivel nem volt automata kioldás az expo elején villantottunk. A hátsó szinkront nem is próbáltuk (mikor közvetlen az expozíció vége előtt villan a vaku) (mondjuk nem is tudtuk volna hiszen nem volt kioldó…), a módszer ugyanis működött. (Ide kívánkozik, hogy a fotózás előtt szétnéztem a neten, hátha találok tippeket, Ilko Alexandroff a leírásban a hátsó szinkron mellett érvel. Link:http://www.ilkoallexandroff.com/strobist-stars-portrait-opera-singer-ayako-tanaka-using-profoto-b1/#_ Legközelebb kipróbáljuk ígérem!) A vaku fényerejét végül 1/32 körülire állítottam, és kapott egy színszűrőt is. Narancssárgát. Azért olyat, mert így a vaku fénye narancssárgább lett és a fehéregyensúlyt ehhez lehetett állítani, ami azt jelentette, hogy az égbolt kicsit kékesebb lett. Szebb a szemnek, ennyi… (az én szememnek legalábbis). Mi okoz még problémát? Hát fókuszálni… Vörös fényt használtunk, hogy nem legyünk teljesen vakok, mikor épp nem használjuk. Ja, élfény! Az is van a képen. Na, nem volt kettő vakunk, szóval egy ledes zseblámpa szolgáltatta, ezért kékesebb a fénye. Csak egy pillanatra kellett bekapcsolni, mert nagyon hamar kiégett a kép tőle. És nem is jó alapvetően emberfotózáshoz, mert míg a vaku villanása 1/250 sec, és ez kimerevíti a képet, addig a zseblámpa fénye túl hosszan világít, így az alany bemozdul. Kb. mindenképp.

És akkor hogyan ment egy fotó elkészítése? 1. modell szeme becsuk, 2. lámpával modell megvilágít, objektív automata élességállítás, majd átállni manuálisra, 3. modell szeme kinyit, gép kiold, 4. Vaku kézi kioldása, 5. modell mögé ugrás zseblámpavillanás, 6. 5-10 másodperc várakozás. És kész is volt egy kép! Ja, pont pislogott? Újra!

Remekül el is szórakoztunk ezzel a dologgal, csak a hideg vetett véget a fotózásnak, ami kb. 1 órán át tartott egyébként. Azóta megérkezett az új Yongnuo márkájú kioldóm, ami a cég egy magasabb kategórájú darabja. Az eddigi tapasztalatok abszolút pozitívak, nem úgy, mint a réginél. De hát olcsó húsnak híg a leve. (Mentségére had írjam le, hogy készültek vele jó képek. Ha épp akarta…)

A lényeg, hogy igen lehet ilyen képeket készíteni. Mondjuk lehet, nem a tél a legmegfelelőbb időszak erre, de alig várom a jó időt, mikor melegben lehet bohóckodni a csillagok alatt…

Ezúton is köszönet Zsannának és Andynek, akik nélkül ez a poszt nem erről szólna.

Ha tetszett nyomj egy like-ot és kövesd az oldalt a Facebookon! Van tapasztalatod ilyen téren? Várom, és szívesen megosztom az oldalon!

Addig is: hajrá kifelé fotózni!