Itt az ősz és ezzel természetesen nyakunkon a túraszezon. Oké, a nyár folyamán is jártunk erre-arra, de a legideálisabb időszak a túrázásra hazánkban az ősz. Na persze nem minden esetben, mert az eső azért simán élvezhetetlenné teheti az egészet, de most az utóbbi hétvégék épp remek idővel ajándékoztak meg minket, így egyfajta laboratóriumi - tehát ideális - környezetben tudtunk egy szép kört tenni a számomra igazán felderítetlen Mecsekben. Aki esetleg olvasta, az emlékezhet, hogy az blog első igazi beszámolója és a második is egy kicsit még ilyen útkeresős formában, de Mecsekről, pontosabban Óbánya környékéről szólt. (Oh, sohasem felejtem azokat a csodás holdfényes falusi képeket!) Azóta viszont nem jártam a környéken sajnos.
Kilátás a TV toronyból a János-kilátó felé és a jobb oldalon ott dereng a Badacsony!
Több napos túrát terveztünk, de az előbb említett eső azért a péntekünket elmosta - vagyis mivel nem indultunk el... -, ezért a túra előtti délutánt egy kis felújítós munkával töltöttük, hogy aztán szombat reggel teljesen friss időre ébredve, hidegfront utáni gyönyörű légköri viszonyok mellett induljunk el a kiindulási pontra.
A TV torony árnyéka
Az eredeti terv nagyban különbözött a végül bejárttól, mert két éjszaka helyett csak egyet töltöttünk az őszi erdőben, így át kellett variálni az egészet az indulás előtti napon. A Zengőn épült új kilátó így kimaradt sajnos - ezt majd biztos pótoljuk valamikor - viszont sok szép - sőt nyugodtan kijelenthetem, hogy az ország egyik legszebb - kilátóját is meglátogattuk. Ha valaki a Kirándulástippeken szétnéz, akkor talál egy remek kilátós körtúrát Pécs körül, de mivel mi két napra indultunk kellett még plusz pontokat is tervezni, így egy jóval hosszabb utat terveztünk.
Emléktábla a régi kilátóhoz
Egyébként ez a jóval hosszabb jó kondival, meg persze kisebb zsákkal akár egy nap alatt is végigjárható, bár szintben azért akadhatnak meglepetések, mert dacára a ténynek, hogy a Mecsek nem kifejezetten magas könnyen összeszedtünk az első nap kb 600 méter a második nap pedig 300 méter szintet... Igen, ez egy napra épp elég is lenne a maga 30 km-es hosszával... Persze kis zsákkal más azért, tudom. Vagyis sejtem, mert hiába minden erőfeszítés, sajnos ezeket a több napos túrákat viszonylag nagy tömeggel csináljuk mindig. (Ennek van oka, majd írok erről egy posztot valamikor)
A Kis-tubesi kilátónál
Nade térjünk rá a csodás mecseki ösvényekre! Túránk a Pécsi állatkert mellől indult és ketten vettünk részt rajta Lala barátommal. Odafelé az autóból még úgy tűnt, hogy fordítva lesz érdemes a tervezett útvonalon végiggyalogolni, mert a szupermagas tv torony felhőbe burkolózott és a kilátást nem akartuk kihagyni. Aztán mire odaértünk a felhő eltűnt, így követhettük az eredeti terveket, miszerint elsőnek a Misinára kapaszkodunk fel 130 méter leküzdésével. A Misina 535 méter magasan van és a rajta álló kilátó az egyik legmagasabb épület az országban. (Belépő 1300 Ft) Mivel látogatásunkkor a lift épp nem működött, így a 80 méter magasan lévő kilátóteraszra lépcsőn mentünk fel (hé, ez szerintem bele sincs számolva a szintemelkedésbe!!!). Mit mondhatnék? Pazar kilátás és elemi erejű szél elegye fogadott minket.
A TV torony a János-kilátóból
Terveztem, hogy videó anyag is készül majd a túráról, azonban itt vettem észre, hogy a) sajnos csak a lassabb kártya van a fényképezőgépben, amivel nem tudok videót felvenni, b) az állványom papucsa a deréktáskában maradt. Így sajnos maradt a Gopro magában, de annak elég sok limitje van... Ez a kilátáson nem változtatott, de videó nem biztos, hogy lesz... Alattunk természetesen Pécs terült el, nyugatra látszott a többi kilátó és a másik hegy, ahová majd megyünk, de a legnagyobb flash az a majd 100 km-re álló Badacsony (!!!) és a Gulács (!!!) látványa volt. (Tudjátok, ott jártunk a Balatoni kéktúrán nyáron. Igen jó volt)
A János kilátó
Beugrottunk az étterembe is egy tea, kávé combo erejéig, majd lesiettünk a kilátóból. A zsákokat a jegypénztárnál hagytuk, ahol rövid beszélgetés alatt megtudtuk, hogy tűzoltók szoktak versenyezni itt, hogy ki ér fel leghamarabb. A csúcs teljes felszereléssel, palackkal és - khm - gázálarcaban (30 kg össz) csúcs 3 perc 1 másodperc. Menő. Azt hiszem, nem menne. Bár nem próbáltuk... (Nézegess fáradt versenyzőket itt) A kilátóról még annyit mindenképp érdemes tudni, hogy a helyén eredetileg az 1908-ban épült Kiss József kilátó állt, ami emlékét egy emléktábla őrzi.
Hadd mutassam be a Szúrós csodabogyót!
A toronyból a gerincen mentünk tovább, érintve a Rotary tanösvényt, ami egy kört tesz a hegytetőn. A Kis-Tubes kilátó nincs messze a toronytól és igazából egy kilátóhely, nem torony, de a dizájnja nagyon tetszetős és remek kilátást nyújt a városra. Viszont itt nem időztünk sokat, mert még várt ránk szinte az egész útvonal és szeptember végén már korábban sötétedik, nem akarunk sötétben sátrat verni. Ezután a János Kilátó következett, a, ami adótornyokkal körülvéve áll a Tubes tetején. A szél itt is erősen fújt, de nagyon örültünk, hogy a kissé esősnek ígért nap tulajdonképpen csak napos és szeles... Amúgy Pécs remek helyen fekszik... A városból kiérve ilyen remek kilátóhelyekkel, és gyönyörű természeti környezettel kevés helyen találkozni.
Sok-sok csodabogyó
És bármilyen hihetetlen, de a közelben még egy kilátó áll, Sós-hegyi kilátó néven. Mivel viharban megsérült a tetőszerkezet, ezért nem lehet a közelébe menni és valóban látszottak laza cserepek... Úgyhogy villámgyorsan osontunk a belsejébe és másztunk fel. A kilátás itt is szép, bár a környező fák kissé elzárják a kilátást. Ekkor jártunk kb. félúton sem, mert a sok kilátó miatt lassan haladtunk, viszont innen már inkább a gyaloglásé volt a főszerep. A zöld kereszt jelzésen haladva átvágtunk a kellemes Remete réten, ahol épp valami rally féle dolog volt a benzinszagból és a csikorgó hangokból ítélve. A réttől a kék jelzésen ballagtunk tovább.
A sánc két oldalt
Az erdőben haladva több helyen találkoztunk egy szúrós levelű cserjével, aminek piros bogyói voltak. Még nem találkoztam ezzel a növénnyel és hazaérve rögtön rákerestem. Nos ez a szúrós csodabogyó nevű cserje, aminek elég hihetetlen a neve és Magyarországon a Dél-Dunántúl erdeiben fordul elő. (Ezért nem találkoztunk még...) Használják mind a népi gyógyászatban, mind a városi/ipari gyógyászatban egyaránt és nagyon csinos növény! De vissza az ösvényre. Hamarosan a cédula, vagy blokk háznál voltunk, ahol padok és egy tűzrakóhely is található. Azt találtam róla, hogy régen az erdész itt adta a fa szállító fuvarosoknak a jegyet. Ma itt van az OKÉT bélyegző helye.
Ugye gyönyörű a Zsongor-kő?
Az éjszakát a Jakab-hegyi kilátónál gondoltuk el, ahová viszonylag korán érkeztünk, azaz volt kb. 2 óránk sötétedésig. Az úton odafelé elhaladtunk a Jakab-hegyi földvár sáncai között. A sánc olyan 2-3 méter magas volt, ahol kereszteztük és egész szépen látszott, ahogy mindkét irányba húzódik tovább. Igen ám, de az igazi nagyságát akkor adja ki, mikor pl. Google mapsen megnézi az ember a környéket. Konkrétan látszik a vár körvonala. És nem viccelek! Viszont a kilátó az annyira nem nyűgözött le, mert sajnos nem lehet a toronyba felmenni. Darázsveszély az indok, de létra sincs, meg azt sem tudom, hogy a környező fáktól egyáltalán látszana-e valami...
Kővágószőlős a kilátóból
És mivel - nos maga a hely amúgy ideális sátorozásra, mert vannak padok, egyenes, füves a talaj - a "kilátástalanság" kissé lehervasztott - mert szeretek este messze elnézni, miközben egyre szürkébb a horizont -, azt találtuk ki, hogy elmegyünk a közeli másik kilátóhoz, amit a papír alapú térkép jelez, hátha ott jobb a helyzet, vagy a közeli Zsongor-kő esetleg alkalmas táborozásra. Nos a kilátót igazán romos állapotban találtuk meg. 1892-ben épült és 1975-ben újították fel, de azóta már a faszerkezet is eltűnt róla... Meg az említett sáncon áll, sűrű növényzet ölelésében, ergo táborozásra alkalmatlan.
A Jakab-hegyi kilátó
Viszont micsoda kilátás és fények vártak minket a Zsongor-kőn! Állítom, hogy nálam az ország top 5 kilátópontjában benne van, amihez a fények is kellettek talán, de ez a homokkő lelátó, a kis erkélyszerű kilátópontjával igazán mesés! Alatta terült el Kővágószőlős kedves templomával és békés őszi hangulatával... A látvány elég sokáig marasztalt minket, de úgy döntöttünk, hogy maradunk az eredeti tervünknél, így visszamentünk a kilátóhoz. (Egyébként a kő mellett feljebb lehet sátorozni, ott is van pad, meg sima felület) Nem tértem ki rá, de a kilátó nem annak épült, hanem a rét másik oldalán található Pálos kolostorromokhoz kapcsolódik. Miszerint a II. világháború után a szerzetesrend egy új kolostort kezdett építeni itt, de 1951-ben abba kellett hagyniuk, így az épület félbemaradt és az erdészet alakította át esőbeállónak és kilátónak.
Pálos kolostorromok az 1200-as évektől
És egy remek táborhely lett itt végül. Felállítottuk a sátrat mi is, aztán a hideg széltől elbújva a kilátóban melegítettünk vacsorát, ami most nem száraz eledel volt, hanem egyszerű készételkonzerv, amiből hirtelen lett otthon elég sok... Ittunk teát is, ami nagyon jólesik ilyen időben, mert bár nem volt nagyon hideg, de olyan 10-13? Celsius lehetett, akkor pedig már minden kis meleg aranyat ér. Éjszaka egy kisebb eső áthaladt rajtunk, és elég hűvös reggelre ébredtünk. Készítettem kávét, reggeliztünk a szokásos zabkása, müzli kombót, megnéztük a kolostor romjait, majd nekivágtunk a napi távnak.
A sasfészek, ahol a sziklákon kell haladni
Persze a Zsongor-kőnél ismét megálltunk. Egy túratárs a kutyájával épp ott volt, ami kapóra jött, mert ismerte a környéket. Tőle tudtuk meg, hogy a nagy gyárépület egy cementgyár. És arra is választ kaptunk, hogy mik azok a távoli hegyek a láthatáron. Nos a 953 méter magasra nyúló Papuk-hegység az, ami már Horvátországban található, légvonalban úgy 70-80 km-re. Egyszer jó lenne megnézni. Majd Covid után talán... Az utat folytatva hamarosan már a sasfészek nevű sziklákon kapaszkodtunk lefelé, majd megérkeztünk a Babás-szerkövekhez. A köveknek legendája is van és nem emberi kéz formázta őket, sőt keletkezésükkor állítólag még sivatagi időjárás volt errefelé. Wow.
A Babás-szerkövek
A kövektől egy panorámaútnak hívott, a hegység ezen részét oldalról nagyjából szintben kerülő turistaúton haladtunk tovább. A növényzet igen változatos volt, annak függvényében, hogy a napnak mennyire kitett részen haladtunk. Az ősz már sok helyen beköszöntött, amit a sárga szín szemkápráztató kavalkádja jelzett. Egy óra gyaloglás után értünk a következő: Éger-tetői kilátóhoz, ami egy szabadidőre kialakított réten áll. A kilátás a TV toronyra újra előjött. A kilátótól nem messze az Égervölgyi tó van, ami már a város határa igazából. Van itt nem messze egy kis étterem, de tele volt, mikor odaértünk és nem ajánlották fel, hogy esetleg hamarosan szabadul asztal, ezért a vércukorszint süllyedésének köszönhetően kicsit morcosan indultunk tovább. (Hol van már a Laposa birtok hirtelen megjelenő vendégszeretete...)
Innen aszfalton mentünk tovább. Felkapaszkodtunk egy utcán 200 métert, innen pedig szintben haladva jutottunk vissza az állatkertnél várakozó autónkhoz. És elindultunk haza. Konklúzió, hogy van még mit felfedezni az országban, "sose hagyj fel a felfedezéssel!" mondhatnám a híres márka jelszavával. Bár a Mecsek az ország keleti felétől messze van, meg azt mondom, hogy a főváros sem a szomszédban, de egyszer ezt is látni kell! Remek két nap volt, nagyon szép a Mecsek, most meg igazán, azóta ugyanis eltelt két hét és a fák egyre színesebbek. Nem is nagyon ajánlhatnék mást, csak, hogy aki teheti hétvégén látogasson el ide, vagy bárhova, ahol a természetben lehet!
Ha tetszett a beszámoló kövess Facebookon!
A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!
Őszi ragyogás
