Túra a Hosszú-tavi menedékházhoz

Túra a Hosszú-tavi menedékházhoz

Túra a Hosszú-tavi menedékházhoz

Májusban a Magas-Tátrában

Végre itt a meleg! De ha az embernek kedve van egy kicsit zordabb környezetben túrázni, akkor a Magas-Tátra májusban még bőven tartogat téli látnivalókat. Ami plusz egy ilyen túrában, hogy a lenti régiókban már a tavasz az úr, nyílnak a virágok, bővizűek a patakok és kellemes a hőmérséklet. Ez a kettősség egy erős kontraszt és igazán izgalmas megélni.  Azt nem mondom,hogy nagyon rég voltunk a Tátrában, hiszen márciusban töltöttünk néhány napot a lengyel oldalon, ahol a  Vörös-hegyekre túráztunk, majd a Babia Gora nem olyan távol lévő csúcsára másztunk fel, érdemes megnézni a beszámolókat!

Tél a menedékháznál

hosszutavi-2176_1.jpg

Viszont már akkor motoszkált bennem, hogy csak érdemes lenne megnézni, hogy az elkészült autópálya szakaszokkal vajon érdemes-e nekivágni egy egynapos túrának Szolnokról?  A válasz röviden az igen lesz, de megkötésekkel, amikről a későbbiekben írok majd. Egy ilyen egynapos túrát mindenképp úgy érdemes tervezni, hogy a hegység közelebb lévő részein tervezünk túrázást, mivel ezzel időt spórolhatunk. Fontos ugyanakkor, hogy téli időszakban ezt sokkal nehezebb kivitelezni a korai sötétedés miatt. Hiszen a három és fél-négy órás út, az értékes nappali időszakból is értékes időt rabol el. 

Sajnos a Lomnici-csúcs felhőben volt

hosszutavi-2077.jpg

Viszont májusra már olyan későn sötétedik, hogy egy későbbi visszatérés is teljesen biztonságos, így nem is keltünk nagyon korán és csak reggel hatkor vágtunk neki az útnak. Az út első órájában még közönséges utakon haladunk, majd miután rátérünk az M3-as autópályára már tulajdonképpen majdnem végig ilyen minőségű utakon autózunk. Szlovákiába átérve cirka egy másfél óra alatt a hegy alatt vagyunk. Egy megállóval az utolsó benzinkútnál 3 óra 40 perc alatt értünk Ótátrafüredre.

Óriások

hosszutavi-2071.jpg

Mert a legkézenfekvőbb célpontok: Tátralomnic és Ótátrafüred. Sajnos a téli zárlat miatt nagyon hosszú túrákat nem lehet tenni ilyenkor, hiszen a menedékházak felett a turistautak zárva vannak, (ok, nyilván lehet így is igazán fárasztó útvonalat találni persze) de egy ilyen egynapos kiruccanásra tökéletes egy "nem fárasztó" menedékházas túra is. Több remek útvonalat is be lehet járni. Ha Tátralomnicról indulunk, akkor fel lehet mászni, vagy felvonózni a Kőpataki tóhoz, ahonnan vissza lehet ereszkedni a Tarpataki völgyön át Tarajkára (Hrebienok), vagy a Téry házat is célba lehet venni. (Itt jártunk is így egy csodás őszi napon: KATT!)

Rétegek

hosszutavi-2100.jpg

Vagy ha az ember a Matlárháza melletti parkolóból indul, ami Tátralomnic mellett van, akkor a Zöld-tavi menedékházhoz is felmászhat. Igazán káprázatos hely! Vagy marad Ótátrafüred, mint a mi esetünkben. Innen két vagy akár három remek túrát is véghez lehet vinni: a Téry-ház, a Sziléziai menedékház vagy a Hosszú-tavi menedékház célbavételével. Mi a Hosszú-tavi menedékház mellett döntöttünk, ott ugyanis még nem jártunk. És akkor csapjunk bele a tulajdonképpeni túrába!

Egyre több a hó felfelé

hosszutavi-2112.jpg

Nos előrebocsátom, hogy a csúcsszezonhoz képest a májusi Tátra teljesen más képet mutat. A parkolók tulajdonképpen üresek és alig valaki sétál az utcákon. Még a lanovka melletti parkolóban is alig parkolt valaki. Azt gondoltam, hogy kevesen lesznek, mert hétköznap mentünk, de ez felülmúlta a várakozásainkat. Szóval ez már igazából rögtön megvett bennünket! Kissé elgémberedett végtagjainknak már nagyon jól esett kiszállni a kocsiból. A lanovka használatával olyan egy óra menetidőt lehet megspórolni a menedékházig. Mivel azonban a felvonó is mókás, azzal mentünk fel (csak fel 10Eur, oda-vissza ha jól emlékszem 17Eur). 

Végre tél!

hosszutavi-2118.jpg

 Májusban egyetlen nehézségünk lehet ez pedig az elég kiszámíthatatlan időjárás. Igen, az esőre gondolok. Nos, egész napos esőt nem vártunk,záporok azonban voltak az időjárás jelentésben ezért esővédőt természetesen vittünk magunkkal. Szerencsénkre csak épp csepegett valami csapadékféle, mikor felértünk a felső állomáshoz, de a felhők eltakarták a Lomnici-csúcsot, viszont egyedülálló atmoszférát teremtettek, ahogy gomolyogtak a hatalmas sziklacsúcsok alatt. 

Tér

hosszutavi-2122.jpg

Hónak ezen a magasságon nem sok nyoma volt már. A télen itt álló jégszobor is már felismerhetetlenségig olvadt. Tömeg itt sem volt, olyan 6-7 turista jött velünk a lanovkán. Nem is nagyon vesztegettük az időt, hiszen 10 óra volt már, elindultunk felfelé. A Nagy-Tarpataki-völgy felé vettük az irányt. Elhaladtunk a Bilikova chata mellett és kicsit lefelé ereszkedtünk, majd a völgybe leérve igen hamar elértünk a Zbojnicka-chata felé tartó elágazáshoz. Nos eddig nem nagyon látszott nyoma a télnek, csak néhány havas útszakasz volt, az elágazás után viszont egyből egy havas vékony ösvényre kerültünk. Olyan volt, mintha egy varázsszekrényen mentünk volna keresztül.

Sejtelmes hangulathosszutavi-2127.jpg

És míg eddig igen gyorsan és megerőltetés nélkül eljutottunk, innentől már nehezebb volt a dolgunk... Ugyanis ez nem az a fajta kellemesen fagyott téli hó, amiben viszonylag jó a haladás, hanem kásás, olvadt hó, amiben igazi gyötrelem a haladás, mert minden lépésnél épp egy kicsit süllyedsz el, de semmiképp sem maradsz stabil. Na, mindegy legalább van hó, ugye... Hamarosan fenyvesek közé értünk, aztán onnan a törpefenyők tetejére... Ugyanis legalább egy-másfél méter vastag hó volt még.

A menedékház oldala

hosszutavi-2151.jpg

Ezután találkoztunk négy túrázóval, akik ugyanabba az irányba tartottak,mint mi. Viszont később nem láttuk őket, gondolom mégsem gyalogoltak el a menedékházig. Amúgy kb. három óra hosszára írják a menetidőt Tarajkáról. Mivel fotózgattam is menet közben, meg az útviszonyok is kellemetlenek voltak nem haladtunk nagyon gyorsan. Többször gondoltuk azt, hogy a következő sziklaperem mögött már fel fog tűnni a menedékház, de az csak nem akart előbukkanni. Sőt egyre meredekebb lett az ösvény. Volt, hogy egy patak felett keltünk át, meg olyan is, mikor a törpefenyők közé szakadt be a lábunk. Igazi élmény!

Indulás lefelé

hosszutavi-2198-2.jpg

Nade micsoda látvány volt mindvégig! A párából néha előbújt a nap, ilyenkor minden annyira ragyogóan fehér lett, hogy kellett a napszemüveg. Alattunk a völgyben felhők uralkodtak, valószínűleg esővel, de itt fenn nem kaptunk csapadékot szerencsére. Végül két óra negyven perc alatt érünk fel. Odafent épp sütött a nap, egy úriember ült a menedékház előtti padon és azt hiszem sört ivott. Lepakoltunk mi is, levettük a csúszásgátlókat és bementünk, hogy rendeljünk valami levest. Nos, sajnos készpénz nem sok volt nálunk, mert elfelejtettünk váltani, így teljes lemondással kérdeztem meg, hogy ugye nem lehet kártyával fizetni?

Még fagyott tó

hosszutavi-2168.jpg

A srác mosolygott, majd megnyugtatott, hogy  helyesen gondolom, természetesen nem lehet kártyával fizetni... Szerencsére azért futotta egy-egy finom levesre és egy-egy Kofolára. Kérdeztem, hogy mekkora ilyenkor a forgalom és azt mondta, hogy igazából aznap mi voltunk a második vendégek. Ilyenkor szoktak renoválni, javítgatni olyan dolgokat, amikre a csúcsszezonban nincs idő. El kell mondjam, hogy roppant hangulatos volt ott lenni.  Az ablakon kívül a hatalmas hófedte csúcsok, benn csak Sinatra énekel a JBL-ből...

A menedékház belülről üresen

zbojnicka.jpgEgy biztos ha az ember kerülni szeretné a tömeget, akkor ilyenkor érdemes idelátogatni, hatalmas a nyugalom, Egyébként lefelé is csak két csoporttal találkoztunk. )Ezek közül az egyik igen kicsiny, mintegy egy fős csoport volt, a másik úgy 4-5 túrázóból állt...) Mivel még sütött a nap a teraszon fogyasztottuk el  az ebédünket. Hihetetlen nyugalom vett körül minket. Az ugyan igaz, hogy mindkettőnk bakancsa beázott kicsit, hiszen ez az olvadt hó és még inkább a meleg, ami a bakancsra kerülő havat rögtön felolvasztja nagyjából megoldhatatlan feladat szinte minden bakancsnak. Persze nem mindegy mennyire ázik be...

És kívülről, szintén üresen
hosszutavi-2166.jpg

Mivel mikor indulni készültünk elkezdett esni az eső inkább bementünk a menedékházba még egy kicsit, hátha eláll. Egy fél órán át, két kávé mellett ücsörögtünk. A menedékház az 1920-as években épült. Előtte 1907-ben egy kis kalyibát húztak itt fel a vadászoknak. A neve Rablót jelent, a história szerint az építők egyike nevezte el ennek. Mi Hosszú-tavi menedékháznak ismerjük. Mivel nem akart elállni az eső, de kissé talán csendesedett az indulás mellett döntöttünk. Még bóklásztunk kicsit a ház környékén. Varázslatos volt a látvány. A tóvize még félig fagyott volt, a hegyek fehérek, a felhők megszaggatva... Jó kis téli hangulat.

Téli álom

hosszutavi-2182.jpg

 Lefelé már igen gyorsan haladtunk az eső dacára. Amilyen kényelmetlen volt a felfelé, annyira gyors volt most. A puha hóban szinte szökelltünk. Az eső elég sokáig velünk maradt sajnos, de ez nem szegte kedvünk. Visszaérve a völgybe még elmentünk a Tarpataki-vízesésekhez. Jó bővizű volt most a patak, hiszen olvad a hó. Fotóztunk és nézelődtünk, aztán a Bilikova Chata mellett visszatértünk Tarajkára. És még az utolsó lanovkát is elcsíptük. Összesen 13-15 km-t tettünk meg és kb. 700-800 méter szintet. Ez elég is egy napra végülis.

Tarpataki vízesések 1.

hosszutavi-2247.jpg

Autóba szálltunk és este 10 után már otthon is voltunk. Ha másnap tud pihenni az ember, akkor szerintem ez tulajdonképpen járható, hogy egynapos túrára utazzunk Szolnokról a Tátrába, De ha valaki másnap egy egyszerű hintafelfúrásnál a plafonba eltalálja az elektromos vezetéket, és ezért szenvedhet órákig a javítással, annyira nem kellemes, mint ahogy tettem én... De félre a tréfát járható a dolog, nyilván fárasztó, azért 7 órát ültünk autóban és 8 órát voltunk a hegyen... De mivel most jó sokáig nem tudok túrázni ez egy kézenfekvő megoldás volt.

Tarpataki vízesések 2.

hosszutavi-2257.jpg

Ha valaki szereti, hogy nem sok turistával kell osztoznia egy csodás helyen, annak bátran ajánlom a Magas-Tátrát ilyenkor késő tavasszal. Ahhoz képest, hogy micsoda tömegek szoktak itt tolongani, igazi felfrissülés így látni! A menedékházban természetesen fenn is lehet aludni, foglalni e-mailen tanácsos, de hétközben a menedékház munkatársát idézve nem lehet gond, tuti van hely. Csúszásgátló mindenképp hasznos és vízálló túrabakancs is mindenképp ajánlott. Réteges öltözködés, kamásli, mert itt-ott be lehet szakadni a hóba. Nameg kesztyű, sapka.

Kívánok mindeninek remek nyári túraszezont! Remélem tudok jelentkezni valami anyaggal valamikor, de erre most nem sok esély van. Azért maradjatok velünk, visszatérünk!

A viszontlátásig: Hajrá kifelé fotózni!

Túra a fenséges Babia Gorára

Túra a fenséges Babia Gorára

Túra a fenséges Babia Gorára

Magyarország egykori legészakibb pontjára

Abban egészen biztos vagyok, hogy a Magas-Tátrát szinte mindenki ismeri, sőt nagyon sokan bizonyára már jártak is ott. Valószínűleg azonban jóval kevesebben hallottak a Babia Gora nevű hegyről, pedig légvonalban csak úgy 20 km választja el Zakopane városától, ami mint tudjuk Lengyelország téli fővárosa. Én sem hallottam róla sokáig, mígnem egy lengyel olvasó (???) megkeresett két éve, hogy a Magyarországra utaznak és ajánljak már a Bükk-hegységben valami jó túraútvonalat. Ezt meg is tettem, próbáltam neki felfűzni a legszebb látnivalókat. Ahogy chateltünk rákérdeztem, hogy van-e neki kedvenc túracélpontja Lengyelországban a Tátrát leszámítva. A válasza a Babia Gora volt. Babia Gora? Megkerestem térképen, ahol egy impozáns körpanorámás hegyet találtam. Szép, gondoltam, aztán beraktam a hátsó gondolatok közé. Ok, talán majd egyszer.

Varázslatos hóformációk

ciemniak-1203.jpg

 És ez az egyszer most érkezett el. Aki olvasott már itt a blogon beszámolókat, az tudja, hogy imádom a téli túrákat, ezért tervben volt, hogy ellátogatunk a Tátra lengyel oldalára márciusban, mikor ott még javában tél van. Az előző beszámolóban a Krzesanica csúcsra történő utunkról (tökéletes napsütésben másztunk fel, káprázatos volt, katt!!) írtam, ami az első nap túrája volt és igazából megtehettük volna, hogy utána még egyszer Kiryből indulva mászunk fel mondjuk az Ornakra, de ott motoszkált, hogy tél is van, (és láttam remek képeket a hegy téli arcáról) az idő is remek, szóval miért is ne most látogassunk el oda?

Kilátás Sokolicáról

ciemniak-1145.jpg

Az is közrejátszott, hogy a második napra valami könnyebb túrát kerestem, az első nap nagyobb szintje után, itt „csak” egy kb. 800 méteres magasságkülönbség várt ránk. Nade, akkor miért is olyan nagy szó ez a hegy? Mármint oké, hogy 1725 méter magas, de ez azért közel nem a Tátra magassága… Közel is van hozzá, vajon miért ide megy valaki túrázni, ha nem messze magasabb hegyek várják? Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszoljam, beleástam magam a lengyel túra blogok világába és beszámolókat kerestem, gondoltam, ott kaphatok valami választ.

Sokolica

ciemniak-1146.jpg

És arra jutottam, hogy a hegyhez kapcsolódó babonák és hiedelmek mellett nyilvánvalóan a kilátás, ami vonzza az embereket. Népszerűségét okozhatja, hogy határhegy, ez a környék a Nyugati-Beszkidek volt a történelmi Magyarország legészakibb pontja is (igaz nem a Babia Gora, hanem a tőle nem messze álló Polica), ma pedig szlovák és lengyel oldalról is megmászható. Kopár teteje és Diablak nevű csúcsa régóta vonzotta a turistákat és ez a népszerűség töretlen. Egyszóval, minden adott hozzá, hogy nagyszerű élményeket szerezzünk ott!

A Polica Magyarország egykor legészakibb pontja

ciemniak-1156.jpg

De vissza a szállásunkra! Hogy milyen mértékben népszerű a hegy, azt persze előre nem tudtuk megmondani. Volt egy halvány előérzetem, hogy kicsit korábban kellene kelnünk, mert ha tényleg sokan lesznek, akkor a parkolás nehézkes lehet majd. Így végül fél hatkor keltünk, majd fél hét tájékán elindultunk. Szép napsütés volt és a népi hiedelem szerint egy guggoló asszonyhoz hasonló formájú hegy (elvileg innen kapta a nevét, legalábbis a Hon című folyóirat 1874. 5. számában a hegyre való felmászását elmesélő Jablonszky János ezt írta) egyre közelebb került hozzánk. Egy óra utazás után kb. fél nyolcra érkeztünk meg a Przełęcz Krowiarki-ra (Krowiarki-hágó). És itt a sejtésem beigazolódott. Dacára a viszonylag korai időpontnak egy hosszú sor várt arra, hogy a parkolóba bejuthasson. Ez mindenképp érdekes szituáció volt, mert ebbe a parkolóba több, mint 100 autó fér be… Aztán, ahogy egyre több túrázó jött szembe velünk leesett a tantusz!

Háttérben a Tátra

ciemniak-1167_1.jpg

Olvastam én arról, hogy a napfelkelte csodaszép a Diablakról (ami a Babia Gora csúcsának a neve), de azt nem gondoltam, hogy ez egy ennyire népszerű. Ugyanis az történt, hogy már a napkelte előtt megteltek a parkolók, reggel pedig tulajdonképpen arra kellett várni, hogy valaki elhagyja a területet és beférjen valaki más… Ez pedig annak, aki ide menne túrázni egyet jelent: korán kell menni! (Nos  persze ha másik trailheadet választunk ez egyszerűbb...) A napkeltéről mi nyilván lemaradtunk, meg nem is úgy készültünk egyáltalán, viszont számomra annyira érdekes volt ez a lehetőség, hogy jobban utánanéztem és Michał Sośnicki blogján találtam is gyönyörű képeket, ha valaki gyönyörködne bennük, katt!

Hófenyők

ciemniak-1186.jpg

A cikk végén megosztok néhány praktikus információt egy esetleges éjszakai felmászással kapcsolatban, de most a parkolótól folytatom a beszámolót. Nappal. Elég lassan sikerült a parkolás, teljesen tele volt a parkoló, végül azért csak sikerült beszuszakolni a kocsit és elindulhattunk. Persze nem csak egy oldalról lehet felmászni a hegyre, így ha valaki több szintet is vállal, máshonnan is nekikezdhet és így elkerülheti ezt a kellemetlen tumultust. Igazából 5 ösvény vezet a Diablak csúcsra. Persze ez a legnépszerűbb útvonal, mivel viszonylag kis erőbefektetéssel végigjárható.

Végre a csúcs előtt

ciemniak-1226.jpg

A két parkoló közül mi a bejárattól távolabbinál álltunk meg, de ez olyan 200 métert jelent. Aztán majdnem jegy nélkül surrantunk be a nemzeti parkba, mert nem vettük észre, hogy fizetni kell, de aztán megkérdezték, hogy vettünk-e jegyet, szóval végül nem blicceltünk. A belépő 600-800 Forint volt személyenként. Innen szép fenyőerdőben kezdtük meg az emelkedőt. Sokan voltak körülöttünk, de ez még a vállalható tömeg volt. Szerintem egy fél óra alatt felértünk az első kilátópontra a Sokolicára.

Lazán pihenő túrázó

ciemniak-1250.jpg

Innen fantasztikus kilátásunk nyílt a Babia gora hatalmas tömbjére. A tetejét nem lehetett látni, de az oldalában álló kissé behavazott fenyvesek nagyon szépek voltak. Kicsit elidőztünk, lévén rengeteg időnk volt, majd immár ritkább fenyők között haladtunk tovább. És igazából innen nem messze már egyszer csak kinyílt a látóhatár. Feltűntek a Magas-, és a Nyugati-Tátra csúcsai. A nap ugyan vékony felhőzet mögé bújt, de így is Pazar volt a látvány. Ahogy egyre feljebb értünk a fenyők kezdték elveszíteni formájukat és hószobrokká váltak. Ez nagyon meséssé tette az egész helyet, emiatt pedig sokat kellett megállnunk fotózni…

Csúcs!

ciemniak-1262.jpg

A szél munkája is látszott mindenhol. A Babia Gora egyébként nagyon változékony időjárású, ezt jó észben tartani, ha ide készülünk! A már említett Jablonszky úr így írja ezt le: „Viharpróféta hirében áll ; ha elborul az orom, siet betakarítani szénácskáját az árvái lakos, nehogy a gyorsan előtörő felhőszakadás árja széthordja.” És a szél most is fújt természetesen. De nem volt vészes egyáltalán. Hasonlóan az előző napunkhoz, most is igen kegyes volt hozzánk az ég. A gerincről végig pompás kilátásunk van, a szint nagy részét magunk mögött tudva odafenn már tényleg csak arra kell koncentrálni, persze vannak még előttünk magaslatok, de ezek könnyen megmászhatók, végig póznák jelzik az utat, mégis történt már, hogy nagy ködben tévedtek el túrázók.

A Nyugati-Tátra

ciemniak-1235.jpg

Aznap talán a legérdekesebb túrázó az az úriember volt, aki egy rövidnadrágban és túrabakancsban folytatta ezt a gyalogolós tevékenységet. Hogy jól tette-e mindenki fantáziájára bízom, viszont tavaly a hegyimentők vittek le egy átfagyott hölgyet ugyanilyen koncepció végrehajtása után… Ez az eset azért történt, mert a hirtelen lehűlő időjárás egyszerűen teljesen legyengítette a túrázót. Az életét megmentették, dacára annak, hogy 26 Celsiusra hűlt a teste, mert más túrázók adtak ruhát, neki és a hegyimentők leszállították. És egyébként is igen sokféle ember megfordult odafenn. A normál túrázótól a sima kiscsizmában közlekedőig. Én azért javaslom, hogy télen azért kicsit többet foglalkozzunk a felkészüléssel, mert a nem megfelelő öltözet/felszerelés kényelmetlen helyzetbe hozhat bárkit.

Itt még épült a turistaház

babiagora_regi_kep.png

Ez a sortban való túrázás azért később nem hagyott nyugodni és kisebb keresgélés után meg is találtam a választ rá. Ez egy igen kedvelt hóbort jelenleg a Lengyeleknél. Sokan túráznak így, hogy az immunrendszerüket erősítsék, vagy csak a kihívás miatt. A legtöbben szervezetten, nem egyedül vágnak neki, hogy növeljék a biztonságot, valamint készülnek rá. Mindenesetre fura. De vissza az ösvényre. A gerincen már egyáltalán nem voltak fenyők. A szél által épített különböző hóformák szegélyezték utunkat.

Hó, felhő

ciemniak-1275.jpg

A hótakarótól ugyan nem volt látható, de a Diablak csúcs környéke olyan mint egy törmeléklerakó. Rengeteg különböző méretű szikla és kő fekszik egymáson, ami akkor keletkezett, mikor az ördög egy helyi lakossal paktumot kötött, miszerint a hajnali kakaskukorékolásig egy várat épít a hegytetőn és amennyiben ez sikerül neki az ember lelke az övé. Aztán ez a hegyi ember kitolt vele, mert mikor már majdnem kész volt a vár a kakast kukorékolásra bírta, így az ördög veszített, de bosszúból az egész várat a hegylakóra omlasztotta. Ezek a romok láthatók ma… Teszem hozzá, hogy természetesen a monda szerint…

A csúcs a másik oldalról

ciemniak-1278.jpg

A Diablakra kelet felől egy kicsivel alacsonyabb magaslat megmászása után jutunk. Innen már látszott a majdnem fesztiválhangulat a szeles tetőn. Jó sokan gyűltek össze, mind szlovák, mind lengyel oldalról folyamatosan érkeztek túrázók. Az 1725 méter magas csúcson van csúcskereszt, ami mellett egy kőfal áll, melyen II. János Pál pápának állítottak emléket, aki fiatalon járt itt. Magyar vonatkozás, hogy 1806-ban József nádor is ellátogatott ide, amire szintén egy emléktábla emlékezik. 1912-ben pedig Lenin járt itt. Szóval jó nagy a diverzitás, ha a hegy rajongóit tekintjük.

A Magas-Tátra csúcsai a legmagasabbnak tűnő a Kriván, előtte pedig a Krzesanica, ahol előtte nap jártunk

ciemniak-1251.jpg

Felemelő érzés a hegytetőn állni. A körpanoráma egyszerűen páratlan. Keletre a Magas-Tátra, dél felé a Fátra magaslik. Mindenki fotózkodik és szendvicset, meg teát fogyaszt. Egy szélfogó fal van építve – ami mellett jól látszanak a kialakított bivak helyek nyilván azoknak, akik itt éjszakáznak a napkeltére várva – ami mögé mi is behúzódtunk, hogy emellett a fenséges látvány mellett együk meg az ebédet. Most szerencsére minden termoszunk velünk volt, így a tea utánpótlás biztosított volt. Viszont napvédő krém hiányában egyre vörösebbé vált az arcunk…

A csúcs fény-árnyék kombóban

ciemniak-1303.jpg

És ha már itt a csúcson vagyunk, írok arról a menedékházról, mely az egyik első igazi hegyi szállás volt a közelben (nem számítva Zichy Ödön által 1880-ban építettet, melyről nem sok információ maradt fenn). Ez 1904-ben épült és az osztrák-magyar Beskidenverein (Beszkid Egylet) finanszírozta és a házon sokáig a magyar lobogót lengette a szél. A maga korában nagyon modern menedékházat kell elképzelni, mely főként kőből épült, ami itt bőven akadt, csakúgy, mint víz, azonban a fát már fel kellett hozni, ezért egy kocsiutat is építettek hozzá. 1904 őszén kezdték az építkezést és még a tél előtt sikerült tető alá hozni, (lásd a mellékelt fényképet) így az őr ott telelhetett. Már akkor látszott, hogy nagyon masszív lett az épület, sehol sem ázott be, vagy tört be a hó.

Powered by Wikiloc

"Hely van bőven, mert a vendégszobában és a konyhában vagy harmincz, a fedett verandán is legalább huszonnégy ember talál kényelmes ülőhelyet. Az emeleten a két-két hálószobát egymástól elválasztó folyosó 110 cm. széles. A konyha felett van a hölgyek szobája három kényelmes ágygyal, ezen helyiség a ház legvédetteb sarkába van építve és alulról is melegíti a konyha, a mi 1600 m. magasságban még nyáron sem megvetendő; a többi három szobában négy-négy ágyhely van. A menedékház két méter magas helyiségei elég tágasak, jó világitásúak és összes szobái fűthetők." - írta róla Réthly Antal az avatásról készült beszámolójában a Turisták Lapja egyik 1905-ös számában. Ez a menedékház volt a legmagasabban fekvő Magyarországon akkoriban, később meteorológiai állomásként is működött. Sajnos 1949-ben leégett, ma már nem sok látszik belőle. (Amit nem tudok megerősíteni, lévén minden hó alatt volt...)

Hóforma

ciemniak-1298.jpg

Mivel ez a menedékház már a múlté, lefelé – az egyébként is logikus körtúra céljából – a ma egyetlenként a hegyen álló és az előbbivel nagyjából egy idős – persze ma már nem az eredeti épület áll ott, kb. az történt vele, ami a Voithaller hüttével, a Hochschwabon, amiről ITT írtam tavaly - Markowe Szczawiny menedékház felé indultunk. Ehhez le kellett ereszkedni a csúcsról és meg kell mondjam, hogy így nyugat felől ridegebb és egyben impozánsabb is a csúcs. A nap itt már nem volt olyan fátyolos, mint délelőtt. Lefelé könnyen haladtunk, megjegyzem szerintem egy sima csúszásgátló azért szükséges, hogy biztonságosan és komfortosan másszuk meg a Babia gorát.

Visszatekintés a csúcsra nyugati oldalról

ciemniak-1310.jpg

Erről az oldalról nagyon szép kilátás nyílik a hegy északi oldalára, tényleg monumentális és nehéz betelni vele. A Brona-hágót (1408 m) elérve egy fél óra elteltével már ismét megjelentek a fenyők. Ebből a hágóból lehetne továbmenni, hogy a kisebbik Babia Gorára jussunk. Erre több mint egy órát ír innen a térkép. Így utólag lehet, hogy el kellett volna mennünk még oda is, de nem volt része az előzetes tervnek, így komolyan nem is fordult meg bennünk a továbbhaladás gondolata. Hanem lefelé fordultunk. És itt az a meglepetés ért minket, hogy egy kifejezetten meredek részen kellett elindulni, ami elég sokáig velünk maradt és még csúszásgátlóval is elég nehezen lehetett ereszkedni. Felfelé elég erős kapaszkodó lett volna, jobb, hogy a másik oldalt választottuk. A fenyők között aztán hamar elértünk az 1180 méteren álló menedékházhoz. Ahhoz képest, hogy milyen sokan voltak a hegyen simán volt helyünk odakinn egy padon, ami a kellemes időjárás miatt még jobb is volt, mint bent leülni. bementem rendelni és mivel minden kizárólag lengyel nyelven volt kiírva – és térerő sem volt, hogy lefordíthassam a feliratokat – megkérdeztem van-e valamilyen levesük?

 A Brona-hágó előttünk a Kis-Babia Gora

ciemniak-1317.jpg

Azt a választ kaptam, hogy van egy helyi leves, ha az jó esetleg. Jóhogy jó, amúgy is bármi megteszi, ha éhes vagy, de ha valami helyi, azt amúgy is meg kell kóstolni! És nem csalódtunk, egy – sajnos a nevét nem tudom – káposzta, füstölthús és tojás combó, amolyan gulyás leves féle volt és igazán kitűnő. A menedékház 2009-ben újult meg, jelenleg 40 ággyal várja a fáradt túrázókat, de népszerűsége miatt érdemes előre foglalni. kitűnő kiindulópont a környék felfedezéséhez. Nekünk pedig remek megálló volt lefelé menet. És innen egyébként már lefelé szinte nem is kell mennünk, hanem a hatalmas hegyet északról kerüljük meg, végig hatalmas fenyők között.

A Markowe Szczawiny menedékház

ciemniak-1326.jpg

Ahogy magunk mögött hagytuk a pihenőhelyet még másfél órát gyalogoltunk a parkolóig. Annyit érdemes megjegyezni, hogy ezen az útvonalon van még egy ösvény, amit akadémikusok útjának neveznek és a Diablakra vezet, ez azonban egyirányú lentről és télen le van zárva, mert egy láncokkal is biztosított kalandosabb útvonal. Meg gondolom a lavinahelyzet is kritikusabb itt, mint a kelet-nyugat irányból.

Visszafelé a menedékháztól

ciemniak-1340.jpg

A parkolóba érve konstatáltuk, hogy amennyiben nem a fotózással és a táj bámulásával múlatja az ember az idejét odafenn, igen hamar végig tud gyalogolni itt. Nem véletlen, hogy olyan népszerű napkelte spot. És akkor ahogy írtam néhány jó tanács, ha valaki napkeltére mászna fel: csekkolni kell a napkelte időpontját és a várható időjárást. Ha felhős idő várható nyilván kilátás sem lesz. Hálózsák! Amiben ki lehet várni az eseményt, Polifoam, amit a fenekünk alá tehetünk. Zseblámpa több tartalék elemmel! Termoszban meleg tea, minél több! Az útvonal pedig talán a mi általunk is bejárt a leggyorsabb felfelé. Télen valamiféle csúszásgátló mindenképp kell! Ezek a gyors tippek inkább télre vonatkoznak, de mivel az időjárás elég változékony (nevezik a rossz idő anyjának is) a hegyen nyáron is lehet igen hidegbe belefutni. Összegezve ez egy fantasztikus hely! Teljesen más, mint a közeli Magas-Tátra, vagy a Nyugati-Tátra, ám nekünk magyaroknak is van némi történeti közünk hozzá és természetesen a természeti értékei is egyedülállók. Remélem sikerült kedvet csinálnom a látogatáshoz!

Búcsú a hegytől

ciemniak-1349.jpg

Utószóként pedig ismét átadom a szót Réthly Antalnak, aki 1905-ben, a hajdani menedékház megnyitója alkalmából írt cikke végén így foglalta össze ezt a gyönyörű helyet: "Ezen vidék természeti szépségeit leirni nem érzem magam hivatottnak, csak annyit jegyzek meg, nem hinném, hogy akad turista, aki egy ide tett kirándulását megsajnálná. A természet minden szépségeivel megáldott hely ez, a mit eléggé bizonyít az is, hogy idegen ország turistái eljöttek és hazánk ezen szép vidékének legmagasabb hegyén menedékházat építettek." (Turisták lapja 1905)

Kövess minket a Facebookon! Vagy itt a blog.hu-n!

A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!

Téli túra a Vörös-hegyekre

Téli túra a Vörös-hegyekre

Téli túra a Vörös-hegyekre

Hegyre fel!

Néhány héttel ezelőtt írt beszámolónkban ígértem, hogy tervezetten visszatérünk Lengyelországba hamarosan, hogy kiélvezzük az igazi telet a hegyekben. Ez így a tavasz betörésekor lehet egy kissé perverziónak tűnhet, de annyira a fanja vagyok a téli túrázásnak, hogy bocsássa meg mindenki, ha még mindig hóról, meg jégről posztolok… Mivel az időjárás és a lavinahelyzet is kedvezőnek ígérkezett a terv megvalósulhatott. Míg a múltkor könnyen végigjárható helyeket kerestünk fel, most – lévén nem a babát váró feleségemmel, hanem örök cimborámmal vágtunk neki – fizikailag jóval megterhelőbb célokat választottunk. És mivel már rég készítettem videót a túrákról, most azt is tervbe vettem. (Kissé lejjebb meg is lehet nézni!)

Chuda Przełączka, útban a csúcs feléciemniak-0984.jpg

A hosszú hétvége ideális volt tehát egy ilyen kiruccanásra. Most egy kisebb apartmant foglaltunk, mivel hiába van már este tovább világos, mégis jobb korán indulni a hegyekbe, hogy legyen egy kis tartalék, ha elhúzódna a túra valamiért, meg így a reggeli is biztosítva volt, valamint a napi szendvicsadagot is nyugodtan tudtuk elkészíteni a konyhában. Pénteken indultunk a szokásos útvonalon Szolnokról. Itthon is jó idő volt és remek légköri viszonyok, olyannyira, hogy Miskolc előtt az autópályáról (!!!) látszódtak a Magas-Tátra csipkés csúcsai… Nem akartam hinni a szememnek, de nem lehet összetéveszteni…

A Kościeliska völgyben reggel, a háttérben a cél

ciemniak-0923.jpg

Nyugodt tempóban autózva délutánra érkeztünk meg Kiry településre, ahol a múltkor is megszálltunk. Ideális fekvésű hely, mert a Kościeliska-völgy bejáratánál van és innen gyalog lehet elindulni túrázni, nem kell autózni, parkolni, stb… Este átbeszéltük a következő napok túra lehetőségeit. Mivel az időjárás és a lavina szituáció is nagyon kedvező és stabil volt, így a tátrai túra került az első napra. Ja igen, úgy döntöttünk, hogy ugyan hetekig el tudnánk túrázgatni a környéken, az történt. hogy tavaly egy lengyel olvasó megkeresett, hogy a Bükkbe mennek és szeretne tanácsot kérni egy túraútvonal összeállításához, amiben segítettem neki és ő pedig ajánlotta, hogy a Tátra csodás tájai mellett, ha egyszer időnk engedi, akkor keressük fel a Babia Gora nevű hegyet, mert neki ez a kedvence Lengyelországban.

A polana Uplaz, háttérben a Kominiarski Wierch

ciemniak-0932.jpg

Úgy döntöttünk, hogy az első nap igényesebb túrája után levezetésnek épp elég lesz az ottani 800 méteres szintemelkedés, így ez a túra került a második napra, de erről majd külön írok, mert tényleg csodás hely és jó tippeket is olvastam, meg a hegy történetei is érdekesek. (Egyébként izgalmas, hogy egy-egy egyedül álló hegy mennyivel jobban megmozgatja a fantáziát, mint egy hegycsoport csúcsai…)

Ezek mi vagyunk és ez egy videó

Szóval az első nap túrája a Krzesanica (Vésett-kő) csúcsra vezetett minket a Ciemniakon (Sötét-hegy) való átkeléssel. Mindkettő még két társukkal a Vörös-hegyekhez tartozik. Nos, télen nyilván nem vörösek, viszont ősszel a rajtuk található növénytakaró igen. Erről kapták nevüket.

A Turnia Piec-től induló út

ciemniak-0939.jpg

Nos 6-kor keltünk és 7 órakor már el is hagytuk a szállást, hogy a kemény -10 fokban nekivágjunk az útnak. A hó csikorgott a bakancsunk talpa alatt és bágyadt reggeli fények festették a fákat. A völgy bejáratánál már nyitva állt a kassza, ahol kártyával tudtuk kifizetni a kb. 800 Ft-os belépőjegyeket. Nem voltunk egyedül, többen is tartottak a völgy belseje felé. Itt jártunk pár hete hatalmas hó és havaseső társaságában. Aztán, ahogy az első rét véget ért - itt valahol álltak a régi kohók, amik a XiX. században zártak be véglegesen, ma már nem is gondolná az ember, hogy itt valaha ilyen tevékenység folyhatott - egy jobbossal, kis hídon átkelve elkezdtünk felfelé araszolni. Érdekességképp leírom, hogy a Dr. Szontag Miklós által írt Tátra-kalauzban (1896) a Koscieliszkói völgy túraleírásánál azt írja, hogy a "Krakov nevű hegyszoroson át 2 1/2- 3 óra alatt a Cservoni Vierchre, azaz Vöröshegyre jutunk, 2109m magas." (181 p.) Ez azt jelenti, hogy 100 évvel ezelőtt nem a mi általunk választott útvonalat használták, akik vállalkoztak a hegyek megmászására. Ma a szurdokból nem lehet felmenni, van viszont egy alternatív út, ami az Ornak menedékháztól vezet fel. Ez télen le van zárva.

Itt már feljebb

ciemniak-0960.jpg

Néhány síelő haladt velünk egy tempóval. Ez az első szakasz elég meredek, reggel hirtelen nem a legkellemesebb, de dacára a hidegnek, abszolút rendben volt minden. Néhol hatalmas fenyők közt kanyarogtunk felfelé és hamarosan már nyílt is kisebb kilátás oldalra, aztán mikor elértük a Polana Upłaz nevű rétet fennséges kép fogadott minket a Kominiarski Wierch irányába! A behavazott rét csendje és a távoli sziklás meredélyek igazi mesés téli hangulatot árasztottak. Viszont itt még csak 300-350 métert tettünk meg felfelé, ami a teljes 1260 méterhez édeskevés volt, szóval nem időztünk nagyon sokat, hanem másztunk tovább.

És az ott a Krezanica balra!

ciemniak-0991.jpg

Itt még nem láttuk szükségét, hogy a csúszásgátlónkat hágóvasra cseréljük, mert nem volt meredek és nagyon jeges az ösvény. És akkor hirtelen megérkeztünk a Turnia Piec nevű kis magaslatra! Na ez volt az első igazi „uhh-ohh” kilátás a környékre. Elég közelről, de nyilván nem a megszokott oldaláról csodálhattuk meg a Giewontot ami eltéveszthetetlen hatalmas csúcskeresztjével. És itt volt az ideje egy kis frissítésnek, meg a hágóvasak felcsatolásának (amiket ismét béreltünk, de most az Alpinskitour-tól), mert innentől inkább a törpefenyőké volt a főszerep, vagyis azok tetején haladtunk tovább.

A gerinc

ciemniak-0970.jpg

Talán nincs jelentősége de csak leírom hogy: a túrázók fele sima csúszásgátlót felcsattintva közlekedett végig a hegytetőig. Mivel sok embert láttunk így egyértelmű, hogy fel lehet jutni vele (meg balesetről sem olvastunk) de szerintem jobb nem kísérteni a sorsot, fő a biztonság és ezt a TOPR a lengyel hegyimentők is sokszor hangsúlyozzák: a csúszásgátló nem magashegyre való! És nem amiatt, hogy fel tudsz-e menni vele, hanem azért mert sokkal kevésbé gátolja a csúszást, mint a hágóvas meredekebb lejtőkön, a kicsúszás pedig itt nagyon rosszul is végződhet. Better safe than sorry! Ne sajnáljuk a kis pluszt a bérlésre, mert nem érdemes egy túra miatt bukni a jövőbeli túrákat…

Tomanowy Wierch Polski, aminek oldalában hajdan vasérbányászat folyt

ciemniak-0972.jpg

A kis biztonsági közlemény után térjünk vissza a törpefenyők tetejére! Ott tartottam, hogy 1400-1500 méter magasan voltunk. Világosan látszott, hogy a hétvége és a tökéletes idő sokakat vonzott a hegyre, mert, ha annyian nyilván nem túráztak, mint ahány emberrel a Gáspár-csúcson találkoztunk múltkor a felvonónál, de szép számmal izzadtak rajtunk kívül is. Ahogy emelkedtünk úgy tárult ki egyre jobban a látóhatár. Gyönyörűen látszott a Bystra a jobb oldalon, valamint hamarosan megpillantottuk a Krzesanica sziklás északi oldalát balról. Ha észak felé néztünk, akkor pedig a másnapi úticélunk is szépen látszódott: a Babia gora.

Az utolsó emelkedő a Krezanicára

ciemniak-1013.jpg

Egy igen kellemetlenül emelkedő után - mely igen jeges volt, viszont cserébe csekély hó volt csak rajta - lábunkat szépen lassan egymás után rakva megérkeztünk a hőn áhított csúcsra a Ciemniakra. Amúgy három egymást követő be nem látható púpot kell megmászni, mire az utolsó valóban a Ciemniak lesz, ez arra jó, hogy sosem tudod még van-e és pszichésen így könnyebb, mert mindig hiheted, hogy mostmár az fog jönni. A tető igazából széles és lapos. Csak egy határkő áll rajta, kereszt nincs, de fantasztikus panorámát nyújt, inkább nyugati irányba , mert kelet felé a Krzesanica tömbje eltakarja a kilátást.

Kilátás a Ciemniakról, a jobb oldali hegy a Bystra

ciemniak-1005.jpg

tanakodtunk kicsit, hogy időben hogy állunk, érdemes-e folytatni az utat a Krzesanica irányába, ahogy terveztük és mivel abszolút időben voltunk - egész jó tempóval másztunk felfelé - tovább indultunk, hiszen a  Magas-Tátra csipkés hegycsúcsait onnan jobban szemügyre lehet venni. A két csúcs amúgy nagyon közel van egymáshoz. A képeken is látszik, hogy elég sokan voltak épp a kettő között, mikor mi is elindultunk. Olyan 10 perc múlva, leküzdve egy emelkedőt - ahol a hó állaga érezhetően vizesebb volt, déli fekvéséből adódóan - már a hátizsákunk mellett ültünk és a szendvicseinket fogyasztottuk, lábaink előtt pedig a Tátra csúcsai terültek el. Természetesen teát is ittunk, bár itt kiderült, hogy túratársam az elkészített teát a konyhapulton hagyta, szóval be kellett érnünk kettőnknek az én teámmal.. De ezt még csak kisebb gondnak sem nevezném! (Nagyobbnak azt nevezem, hogy a naptej is otthon maradt, így a második nap végére kissé pirosas színt vett fel az arcunk...)

A Magas-Tátra csipkés csúcsai, a jobb oldalon a Kriván

ciemniak-1043.jpg

Éppen dél volt, pontosan úgy, ahogy terveztük a felérkezést. Nos merre is lehetne innen továbbmenni? Mi ugyan nem mentünk tovább, hanem innen a felfelé vezető utat választottuk - majd kitérek rá miért - de a gerinc tovább vezet természetesen. Először a Małołaczniak (Kis-réti-hegy) következik. innen északi irányba fordulva is vissza lehetne térni a völgybe, de a lefelé vezető ösvény igen meredeknek tűnt mind térképen, mind, ahogy láttuk felfelé jövet, igazából egy vájú, és nem akartunk kockázatot vállalni lavina tekintetben (kettes jelzés volt, de előfordulhat lavina). 

Balról sorrendben a Kondracka Kopa, Gáspár-csúcs és aztán a Swinica

ciemniak-1029.jpg

Ha a Vésett-kőről tovább haladnánk, akkor a Kondracka kopa (Konrád-kúp) a következő megálló. innen lehet a Giewontra felmászni, meg két irányban is visszatérni a völgyekbe. Ha innen tovább gyalogolnánk, akkor a Gáspár-csúcs és a felvonó felső állomása jönne szembe, ahonnan pedig a Swinicára is fel lehetne mászni. Mi megelégedtünk most a Krzesanicával. Ennél pazarabb kilátás már nem várt volna nyugati irányba, meg a kb. 1300 méteres szintemelkedés épp elégségesnek tűnt, ha másnap is szerettünk volna túrázni.

Mi nem mentünk tovább a Kondracka Kopa felé, előtérben a Małołączniak, ahonnan vissza lehet térni a völgybe

ciemniak-1045.jpg

Meg hát igazán fennséges volt ülni ott a hóban ezelőtt a páratlan panoráma előtt, nem is vágytunk egyébre. Nem kapkodtunk. Fényképezgettem, bámultam a távolba... A kilátás leírását pedig átadom Dénes Ferencnek, aki a Magyarországi Kárpátegyesület 1889-es évkönvyében így írja azt le: "minden irányban korlátlan kilátást nyújt. Éjszakkeletről kezdődőleg éjszakon át egész északnyugatig a széles dunajecz- és árvái síkság mögött a hatalmas ívben tovahúzódó erdős Kárpátokat lehet látni, ezek közűi kiváltkép­pen szembeötlőleg a szépen formált Babiagurát. Délfelé a Tycha völgy hosszában tekintve megpillantjuk a Vág lapálya mögött egy nagy részét az Alacsony-Tátrának a Gyömbértől egész a Király-hegyig. Nyugatra és délnyugatra a galiczia- árva-liptói Tátrának számtalan csúcsai és kúpjai tűnnek elő, mig nyugatra a Koprova völgyből a fellegekbe nyúló Krivántól egész a javorinai mészhegyekig a Magas-Tátrának csúcsai, kúpjai, falai és szakadékai tarka egyvelegben tűnnek szemeink elé, úgy, hogy az egyes csúcsokat csak nehezen ismerhetjük fel és figyelmünket hosszú ideig lekötve tartják."

Ezzel nem lehet betelni, háttérben az Alacsony-Tátra

ciemniak-1018.jpg

Nagyon jó volt odafenn, igazi feltöltődés! Varázslatos hely. nem is csoda, hogy az előbb említett Dénes Ferenc egy menedékház építését gondolta kívánatosnak ide: "A Zakopanéi fürdővendégek, Zakopane községgel és a galicziai Tátra-egyelettel egyesülve, a Krzeszanicán berendezendő menedék-ház által, mely hegyről a napfelkelte és lenyugvása pompásan szemlélhető, egy oly művet teremtenének, mely bizonyára, pénzügyi tekintetből is, nem volna elhibázott vállalat." Nos, így 130 évvel később kijelenthetjük ez az ötlet valószínűleg nem fog megvalósulni pedig valóban remek lehetne!

A Ciemniak délről

ciemniak-1076.jpg

Mielőtt azt gondolnánk, hogy visszafelé unalmas ugyanazt az útvonalat követni megjegyzem, hogy a nap mozgása miatt délutánra teljesen más fények-árnyékok keletkeztek a hegyeken ez pedig fotózás szempontjából igazából épphogy remek! Folyamatosan meg-megállva, körbetekintve gyalogoltunk lefelé a hó nyikorgásának hangjára a bakancsok alatt. Ekkorra már több síelő is volt a hegyoldalakon. Nos igen, lefelé sível azért jóval gyorsabb ugye... Folyamatosan a látvány hatása alatt ereszkedtünk. Lassan a Giewont magasságába értünk, aztán egyre lejjebb és lejjebb. 

A távolban a másnapi túracélpont a Babia Gora

ciemniak-1090.jpg

A  Chuda Przełączka (Keskeny-csorba) környékén megálltunk körülnézni a magaslatról. Innen már a törpefenyős rész következett, ami nem volt annyira bosszantó, mint nyáron, de azért itt-ott jól térdig be lehetett szakadni a hóba az ágak között. Télen sokkal jobban szeretek lefelé menni, mint mikor nincs hó, mert sokkal puhább, ezért nagyon gyorsan lehet haladni benne. Ahhoz képest, hogy már délután volt még találkoztunk felfelé tartó túrázókkal is. ilyenkor mindig érdekel, hogy mi lehet a végcéljuk? Gondolom nem sötétben akarnak lemenni, valószínűleg nem a csúcsig másznak. De nem biztos.

Ez már lefelé

ciemniak-1112.jpg

Nagyon nehéz volt ezt a fantasztikus túrát befejezni. Ahogy visszaértünk a fenyők közé, már nem sok volt hátra belőle. Hamarosan már hágóvas nélkül a sík völgyben ballagtunk. Azért egy jó vacsora ránk fért, még nem volt későn, nagyon jó iramban mozogtunk. Beültünk a völgy bejáratánál álló vendéglőbe és ettünk egy igazán jóleső vacsorát. Felidéztük a nap vicces és csodás részleteit. Aztán a másnapi túrára koncentrálva terveztük meg, hogy, s miként másszuk meg a híres (hírhedt) Babia gora-t. De ez már egy következő történet lesz!

A gerincen

ciemniak-1114.jpg

 Összegezve elmondhatom, hogy nagyon jól sikerült túrán vagyunk túl. Ez a rész vállalható télen is annak, aki nyáron is simán leküzdi ezt a szintemelkedést. Viszont muszáj fejben tartani, hogy az időjárás, a látási viszonyok és a lavinahelyzet nagyban befolyásolja a viszonyokat odafenn. Most nagyon kegyes volt hozzánk az ég, de ez nem mindig van így! Plusz mindenkinek javaslom, hogy megfelelő felszereléssel vágjon neki! Most itt nem megyek bele a részletekbe sok helyen írnak a megfelelő öltözetről, mentő telefonszámokról stb. Egy biztos, hogy nem éri meg kockáztatni, inkább biztosra menjünk!

A következő beszámolóban pedig a Babia Gora fantasztikus kopár tetejére kalauzolom majd el a kedves olvasókat. tartsatok akkor is velünk! A Facebook oldalunkat követve tuti nem maradsz le róla, szóval kövesd be!

A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!

Powered by Wikiloc
Extra: A Giewont nyugatról a kb. Turnia Piectől

ciemniak-1134.jpg

A Nyugati-Tátra lengyel oldalán télen

A Nyugati-Tátra lengyel oldalán télen

A Nyugati-Tátra lengyel oldalán télen

Most csak lazán

A felvonó mellett a Gáspár-csúcs alatt. Háttérben a Kriván.lenygyeltatra-0865.jpg

Túrázni remek dolog és személy szerint rajongok is érte rendesen. A túrákat úgy szoktam szervezni, hogy minden résztvevő jól érezze magát. Ez praktikusan azt jelenti, hogy megpróbálok senkit sem a olyan erőkifejtésnek kitenni, mikor a természet nyújtotta örömöket elhomályosítja a fáradság nyűgös köde. Nyilván ez nem mindig sikerül és természetesen már én is kerültem saját tervezéssel arra a bizonyos „legyen már vége” állapotba, de nálam azért ez nem igen szegi kedvem a további túráktól (csak azokban a percekben váltam kissé morózussá). De miért is  kezdem a beszámolót a behavazott Tátrából ezzel? Nos az a helyzet állt elő, hogy a feleségem Zsanna kismama, így pedig olyan látványosságokat kellett keresnem és túrákat terveznem, amiket enyhe fizikai terheléssel lehet végigcsinálni.

Nem messze a Kościeliska-völgy bejáratától szépen látszottak a magasabb hegyek. A háttérben a Kresanica.

lenygyeltatra-0701.jpg
Erre egyébként ideális hely a Tátra lengyel oldala. (Ha esetleg egy megterhelőbb túráról olvasnál, akkor kattints ide a pár hete megtett túránk a Morskie oko környékén!) Ugyanis a magas hegyek mellett vannak szép völgyek is, ahol a szintkülönbség elenyésző, meg akár lovasszánnal is lehet utazni, mint pl. a Morskie oko-hoz vezető úton. Nos, ilyen peremfeltételekkel a Zakopane-tól kissé nyugatra fekvő Kiry településen foglaltunk szállást. Ez egy tökéletes helyszín, mert a Kościeliska-völgy bejáratánál van, de nagyon közel a Chochołowska-völgyhöz is. Mielőtt rátérnék kalandjainkra mindenképp jelezni szeretném, hogy az utazásunk egész rendben ment Zakopane városáig, ott azonban hihetetlen dugó várt ránk és csak lépésben tudtunk rajta áthajtani. Sajnos nagyon erős a forgalom szinte egész nap. Szűk utcákon araszolnak a kocsik, ami elég lelombozó, de ez a realitás… Vannak buszok, amikkel könnyen el lehet jutni a fontosabb túra kiindulópontokhoz, de még így is rengeteg az autó.

Hangulatos alkony a háttérben a Bystra csúcsa (azthiszem)

lenygyeltatra-0713.jpg
Persze csak sikerült átverekedni magunkat Zakopane-én és olyan délután három körül elfoglalhattuk a szobánkat. Így első napra csak egy kisebb sétát terveztünk, hogy kicsit kinyújtóztathassuk magunkat, meg körbenézzünk a környéken. Mivel csak vagy 100 méterre voltunk a Kościeliska-völgy bejáratától, így kézenfekvő volt, hogy kicsit besétáljunk, még sötétedés előtt. A múltkori utazásunkkor még nem nagyon volt hó, mostanra azonban már szép fehér volt minden. Ez persze azt is jelentette, hogy a sűrűn használt járdaszakaszok totálisan le voltak fagyva, tehát csúszásgátló használata erősen ajánlott.

Szakad a hó a völgyben

lenygyeltatra-0729.jpg
Kiriyben egyébként három parkoló is van, így autóval érkezve sem kell nagyon parkolót keresni. (Lehet nyáron azért ez a három parkoló sem képes elnyelni a rengeteg látogatót) A völgy bejáratánál egy bájos, a helyi építészeti stílusban épült vendégló áll. Így kora este már nem kell jegyet váltani a nemzeti parkba, a kis bódé már be volt zárva. Ahogy a nap lement kifejezetten hűlni kezdett a levegő, amin a szél még inkább rontott kicsit. Viszont derült volt az ég, így szépen látszottak a távoli hegyek csúcsai a hatalmas rétről, ahová kb. 3 perc alatt eljut az ember. Bóklásztunk kicsit, aztán visszatértünk a szállásra azzal a tervvel, hogy reggel egy kellemes reggeli után lovasszánon fogunk a völgybe behajtani. De vajon így lett-e?

Felettébb vadregényes

lenygyeltatra-0758.jpg
Természetesen nem, hiszen miért is kérdeznék ilyet ugye. Arra ébredtünk, hogy esik az eső(!!!) február második felében… Úgy voltunk vele, hogy nem baj, talán a völgyben fentebb már havazik és az nem olyan vészes, bár a látótávolság ilyen időben elég alacsony, így a szép kilátásokra vajmi kevés esélyünk volt. Főztünk teát, felöltöztünk, majd elindultunk a völgy bejárata felé. Meg is tettünk vagy 100 métert, de annyira szakadt az eső, hogy vissza kellett fordulnunk, mert azért ilyen formájú és intenzitású csapadékra nem voltunk felkészülve.

Csend

lenygyeltatra-0736.jpg
És ez nyilván elég lehangoló volt. A szobában feküdtünk, kétségbeesetten néztem az időjárás jelentést, de semmi jóval nem kecsegtetett. Bámultam ki az ablakon, mikor egyszercsak az eső fehérbe váltott, de mintha porcukrot szórnának hirtelen! Elkezdett szakadni a hó. Na, ez már azért jobb hír volt. De így is kellett valami jobban vízálló nadrág Zsannának, mert az esőruhánk természetesen otthon pihent a szekrényben… Azért annyiban szerencsénk volt, hogy Kiry-ben van túraruha bolt, ahol találtunk egy megfelelő darabot (namost ezt nem volt egyszerű kiválasztani, hogy most is jó legyen rá, meg a későbbiekben is…) Ezután az egyszer esőbe, egyszer hóba váltó időben beültünk ebédelni az egyik a cikk elején említett étterembe.

Havazás

lenygyeltatra-0725.jpg

Ezután pedig elindultunk a völgy felé. Az eredeti ötlet az lett volna, hogy az Ornak menedékházig elsiklunk lovasszánnal, ott felmászunk a remek kilátással kecsegtető Smreczyński Staw-hoz (Fenyves-tó), majd visszagyalogolunk Kirybe. Esetleg megnézzük a híres barlangok valamelyikét a visszaúton. Hát nem így történt. A lovasszánok nem álltak kinn, ami nem csoda ilyen ramaty időben, így maradt az, hogy elkezdünk befelé sétálni és aztán meglátjuk mikor fordulunk vissza. Közben a hó havasesőre váltott, amit tetézett az a tény, hogy szemből kaptuk az áldást. Nos, gondoltam ennek így nem sok értelme lesz…

A Swinica a Gáspár-csúcsról

lenygyeltatra-0814.jpg
Aztán egyszercsak, mint a Forrest Gump dzsungeles jeleneténél, elzárták a vízcsapot. Végre el lehetett látni kissé messzebb is, bár a völgyből igazából elég kevés helyen van kilátás. Viszont szép, vadregényes hely sziklákkal, hatalmas fenyőkkel. Nameg toitoi-kkal… Ez amúgy szimpatikus, hogy mivel tudják, hogy erre temérdek turista halad (ezen a napon nagy tömegekkel nem kellett azért számolni…) vannak wc-k. Olaszországban a Dolomitok tövénél háborodtam fel tavaly, mikor még a parkolóban sem volt semmilyen lehetőség az ember dolgát elvégezni, miközben nem kell mondanom, hogy oda még több turista jár… Ja és természetesen a parkolás ott is fizetős…

KIlátás

lenygyeltatra-0841.jpg

De vissza a völgybe. Ahogy kanyarogtunk a szép környezetben, azért a hó vissza-visszatért, de esővel már nem találkoztunk. Lassan eljutottunk a már említett barlangokig. Először a talán leghíresebb Jaskinia Mroźna (Fagyos-barlang) felé vezető ösvény mellett haladtunk el, mely alapesetben fizetős, viszont télen nyitva sincs, tehát nem látogatható. Aztán jobbra egy ösvény vezetett felfelé a másik kettő barlanghoz, a Jaskinia Raptawicka és a Jaskinia Mylna (Útvesztő-barlang). Elég meredek út vezet hozzájuk. Télen csúszásgátló nélkül nem ajánlott nekiindulni.

Viszonylag mély hóréteglenygyeltatra-0849.jpg

 

Elindultunk felfelé, de két cikk-cakk után úgy döntöttünk, hogy nem megyünk feljebb, mert a meredek lejtő elég csúszásveszélyes volt, ami egy kismamának szükségtelen kockázat. Viszont egy lengyel sráctól megkérdeztem, hogy mennyire van magasan a barlang és azt mondta, hogy nagyon közel van. Tuti érdekes felkeresni őket, mert az Útvesztő-barlangon konkrétan keresztülvezet egy turistajelzés és saját lámpánkkal világítva mehetünk végig rajta. Számunkra ez egy későbbi időpontra marad!

Havas csúcsok

lenygyeltatra-0806.jpg

A barlangoktól már közel van az Ornak menedékház, de oda már nem gyalogoltunk el, hanem visszafordultunk, hogy sötétedés előtt visszaérjünk Kiry-be. A gyönyörű völgyet magunk után hagyva, másnap egészen más logika alapján kirándultunk. Ha ugyan sokat menni nem tudunk, akkor egy megoldás marad: a felvonó. Zakopane déli részén, Kuznice-ben pedig van is egy felvonó, ami a Kasprowi-wierch (Gáspár-csúcs) 1987 méter magasan álló csúcsára szállít turistákat.

A Csendes-völgy (Tichá dolina) és a Kodracka Kopa-a vezető gerinc

lenygyeltatra-0798.jpg

Előzetesen annyit megtudhat az ember igen gyorsan, hogy hatalmas tömegek használják a felvonót így mindenképp érdemes a weboldalon jegyet váltani előre! A honlapon 10 percenkénti indulással lehet jegyet váltani. Ha korán nekiindulunk, akkor még akár 8-10% engedményt is kaphatunk az árból. Először azt terveztük, hogy valami buszt fogunk és úgy megyünk át Zakopane-ba, majd onnan Kuznice-be, de ennek az utazásnak az időtartamát nem tudtuk kikalkulálni, ha meg elkésünk, akkor buktuk a jegyet. Így végül autóval mentünk a felvonóhoz. (A felvonó a parkolótól még úgy egy km) Két sor állt az épület előtt. Az egyik egy igen hosszú az volt, amiben a jegyet vásárlók várakoztak és egy kisebb, ahol az időpontra érkezettek álldogáltak. A felvonó indulása előtt 10 perccel engedtek be minket és olyan negyed óra múlva már fenn is voltunk a csúcs mellett.

A Giewont hátulról

lenygyeltatra-0815.jpg

 Természetesen erős szél fogadott minket, de a tegnapi ramaty időhöz képest szuper, napsütés volt, szinte sehol egy felhő. Felmásztunk a csúcsra (a csúszásgátló itt is egy remek eszköz) és körbetekintettünk. Látszott a Giewont csúcsa, ami hátulról nem annyira impozáns, mintha észak felől tekintenénk rá, de a hatalmas csúcskereszt szépen kivehető volt a tetején. A másik irányban a völgyben látszott a Murowaniec menedékház. Kicsit távolabb, már igazi zord sziklás terepként a Swinica trónolt. Később az egyik fénykép kinagyításakor láttam meg, hogy a Zawrat-hágó is látszódott, igaz csak egy kicsi része, bár maga a hágó is zsebkendőnyi. (Ott télen jártunk néhány évvel ezelőtt). Egyszerűen csodálatos egy ilyen környezetbe csöppenni! Lényegesen többre tartom, ha fel kell másznom valahova, de nekünk most ez teljesen jó választásnak bizonyult, mert ilyen helyre nem tudtunk volna eljutni máshogy. Összesen másfél órát lehet fenn tartózkodni a jeggyel (ha oda-vissza váltjuk meg). Ezt kihasználva bolyongtunk erre-arra a csúcs körül.

Turisták a Gáspár-csúcs körül

lenygyeltatra-0868.jpg

Innen meg lehet látogatni a Swinica-t, ahova a gerincen keresztül vezet az ösvény, de azt gondolom, hogy a biztonságunk érdekében megfelelően felkészülve és a terep/hóviszonyok miatt hágóvassal érdemes nekivágni. Persze ilyenkor nem tűnik annyira veszélyesnek ez a terep, hiszen süt a nap, minden remek de nem szabad elfelejteni, hogy 2000 méter magasan télen vannak rizikók és ezeket nem szabad fél vállról venni! El lehet menni nyugati irányba is a gerincen a Kondracka Kopa felé, ami a Giewonthoz is átvezet minket.

Többeket láttam leereszkedni a Murowaniec menedékház felé, hiszen a völgyön keresztül is vissza lehet menni Zakopane-ba. Meg persze Kuznicétől is megy fel turistajelzés a csúcsra, azon is láttunk túrázókat. Van fenn egy nagyon régi meteorológiai állomás és a felvonó épületében egy étterem is. Mi nem étkezésre használtuk ki az időnket, azt egy kicsivel később az alsó állomásnál ejtettük meg, ahol egy étterem mellett grilleztek kolbászt nyílt lángon (meg persze a helyi sajtot, amit minden öt méteren meg lehet vásárolni amúgy (és egyébként igen finom szóval érdemes is!)), aminek ellenállhatatlan illata volt, így mi is kipróbáltuk.

A Giewont előről, a Gubalowkáról

lenygyeltatra-0889.jpg

Zakopane-ban még egy kicsit nézelődtünk, de ez a hatalmas tömeg, dugók és a parkolás nehézsége miatt , hát mondjuk úgy, hogy nem annyira komfortos… Este a szállásra visszaérve próbáltunk még egy napra szobát foglalni, mert ugye egy napunk esőnap lett, és a Chochołowska-völgyet meg sem néztük. Sajnos mivel főszezon volt nem volt üres szoba, így haza kellett indulnunk másnap. Viszont hazautazás előtt még bementünk Zakopane-be, hogy a Gubalowkára felmenjünk, ahol már voltunk korábban, de nagyon szép kilátás nyílik róla a városra, nem lehet betelni vele.

Szép faház a Gubalowkán

lenygyeltatra-0905.jpg

Zakopane az én ízlésemnek sajnos kicsit sok, abban az értelemben, hogy nagyon sok a turista (mi is azok vagyunk tudom) és kényelmetlen parkolni, mozogni a városban. Persze nagyon szép, főleg a sok hagyományos faépület, finomak a sajtok a standokon, de nagyon kommerciális. Minden van, amit el lehet adni a turistáknak. Na, nem kárhoztatok én senkit, ez így alakult, remek helyen van, ez a hegyi turizmus fővárosa ott, nem meglepő, hogy sokan akarják felkeresni.

Étterem Gubalowkán elsőosztályú kilátással
lenygyeltatra-0911.jpg

Hazafelé megálltunk Zdiar településnél, ahol most sokan síeltek és a hó is több volt, mint néhány hete, aztán csak az autópálya maradt és estére haza is értünk. Azt gondolom, hogy a Magas-Tátra és a Nyugati-Tátra lengyel oldala remek kikapcsolódást nyújthat akkor is, ha nem tervezünk nagyon erősebb, megterhelőbb magashegyi túrákat. Reményeim szerint hamarosan már a picivel térhetünk vissza ide!

Elvileg a jövő héten is van tervben túra, majd meglátjuk, mert manapság az ember tervez… Lengyelország lesz a cél megint, de most igényesebb túrára indulunk majd, ha érdekel, hova és hogyan, akkor csatlakozz a bloghoz a facebookon!

A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!

Egy csipet tél a Bükk tetején

Egy csipet tél a Bükk tetején

Egy csipet tél a Bükk tetején

A "kövek" télen

Tavaly télen elég sok havas túrán voltunk az országon belül (pl. a Karancsra is felmásztunk egy tökéletes téli napon: katt!), sajnos idén viszont nagyjából elmaradt a fehér hótakaró. Ami rövid ideig volt hó sajnos én nem tudtam sehova menni, szóval kigondoltam, hogy most teszek egy próbát és szombaton megnézem a Bükkben mekkora is a hó odafenn. Elég bevett gyakorlat, hogy a Hereg-réten leparkolok és pikk-pakk már a Tar-kő zseniális magaslatán meresztem a szemem a távolba és nagyokat lélegzek a friss levegőből.

Kilátás a Tar-kőről, Mátra nélkül

tarko-0609.jpg

Na jó, azért sajnos annyira nem sűrűn tudok felmászni, de majdnem mindig ugyanazt az útvonalat használom. Olyan egy óra alatt fel is lehet érni. Az már hamar látszott, hogy olyan nagy hóra nem kell számítanom, szerencsére viszont a föld még meg volt fagyva, pedig olyan háromnegyed kilenckor indultam el, szóval nem olyan korán. Viszont legalább gyönyörűen sütött a nap, így a hangulat azért nagyon kellemes volt. Tar-kőn csak néhány emberrel találkoztam, még korán volt valóban. Később a fennsíkon azért már többen voltak, bár azért nagy tömeg nem ostromolta a hegyet. 

Párás reggel a "kövekhez" vezető úton

tarko-0597.jpg

A levegő párás volt, még a Mátra megszokott körvonala sem rajzolódott ki a nyugati horizonton. Egy szendvics elfogyasztása után továbbindultam Három-kőre. Mire átértem, már a Mátra is látszott a távolban. Itt is elidőztem kicsit, aztán elindultam a fennsíkon az Olasz-kapu felé a Gerennavár irányába. Az igazat megvallva a Gerennavár felé még nem jártam eddig. Az ugye már az északi oldal, az távol esik, de annyira sok szépet olvastam a róla nyíló kilátásról, hogy mindenképp útba akartam ejteni. Persze ehhez el kellett vesztenem vagy 300 méter magasságot, de a magaslat minden métert megért, valóban pazar volt a panoráma. 

A tar-kő ismerős orma a Hereg-rét felől

tarko-0589.jpg

Egy dolog nem stimmelt csak, sajnos a Magas-Tátra csipkés hegyvonulata a ködbe veszett, szóval még mindig várhatom a tökéletes időjárást, hogy végre megpillantsam itthonról... Megebédeltem, ittam jó forró teát, majd célba vettem Istállós-követ. Elég jó tempóban másztam felfelé, ami kicsit ki is égetett, viszont itt végre igazi hó volt a fák között. Felérve a 959 méteres magasságú tetőre, nosztalgikus gondolataim támadtak, mert szerintem utoljára akkor jártam ott, mikor olyan 2004-5 táján sátraztunk egy nagyobb csapattal. De jó is volt!

Még mindig Tar-kőn déli kilátás

tarko-0619.jpg

Innen már lefelé vitt az utam. Mivel nem használtam GPS-t, csak hagyományos térképet, egyszer-egyszer nem jó irányt vettem egy-egy elágazásnál, de végül visszaértem a Tar-kő alá. Innen a szokásos útvonal helyett egy erdei úton ballagtam vissza a kocsihoz. Nos, a végére azért megéreztem a mozgást, mert 25 km és 1000 méter szint kerekedett ki a túrából. Nyilván sok szép hely van az országban, de nekem a Tar-kő nagy favoritom, szerintem sohasem lehet csalódni benne. Jártunk itt tavasszal is, meg tavaly télen is, amikor sokkal több volt a hó, sőt fotóztam már onnan éjszaka is és az is káprázatos volt (ha érdekelnek a képek: katt ide)

A Három-kő a Tar-kőről, kis hófolttal

tarko-0613.jpg

Ez egy elég rendhagyó poszt lett, most inkább hagyom, hogy a képek beszéljenek többet! Ha ötleteket szeretnél túracélpontokhoz, akkor böngéssz kicsit a blogon, szerintem elég jó válogatott túrákat találsz! Ha pedig a jövőben követnél minket, akkor azt Facebookon itt megteheted!

A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!

De addig jöjjön még egy tucatnyi téli hangulat!

A Három-kő kilátás a Tar-kő felé

tarko-0637.jpg

 Téli hangulat az erdőben

tarko-0624.jpg

 A Három-kőn

tarko-0635.jpg

 Ágak

tarko-0676.jpg

 Kilátás a Gerennavárból, bal oldalon a Bélkő kis csúcsa háttérbe pedig megérkezett a Mátra is

tarko-0649.jpg

A szilvásváradi, Millenniumi Kilátó Gerennavárból

tarko-0668.jpg

Kék hegyek 

tarko-0631.jpg

 Istállós-kő környékén

tarko-0675.jpg

 Késő délután

tarko-0688.jpg

 Lassan lenyugszik a nap

tarko-0694.jpg

Utolsó pillantás visszafelé, majdnem a Hereg-rétnél 

tarko-0698-2.jpg

Túra a Magas-Tátra lengyel oldalán télen

Túra a Magas-Tátra lengyel oldalán télen

Túra a Magas-Tátra lengyel oldalán télen

Van-e szebb az égig érő hegyek látványánál? Nyilván van, de azért az ember szíve hevesebben ver, mikor  Poprád előtt végre megpillantja a Magas-Tátra jól ismert sziluettjét. Kiváltképp így van ez ilyenkor télen, mikor a színes-szagos hegyoldalakat a hóval borított sziklák fekete-fehér ridegsége váltja fel. Jó ideig nélkülöznünk kellett a téli túrázást a Tátrában a járvány miatt (szerencsére tavaly itthon remek túráink voltak télen pl.: KATT!) és azért most sem mondanám problémamentesnek a kiutazást, de legalább eljutottunk a gyönyörű hegyekhez és ez ma már önmagában is egy sikersztori… Viszont nem álltunk meg a szlovák oldalon, hanem a  hanem a lengyel oldalon terveztünk túrázást. Hamarosan az is kiderül, miért.

Micsoda idő!

untitled-0452.jpg

A téli túrákat a Magas-Tátrában alapvetően befolyásolja, hogy a szlovák oldalon téli zárlat van érvényben, így a magasabb régiókba nem lehet felmenni. Persze ez nem jelenti, hogy ne lehetne szép helyeket meglátogatni, mivel a menedékházakig nyitva maradnak az ösvények, így a Téry-ház, vagy a Zöld-tavi menedékház is, melyek fantasztikus helyeken várják a vendég-túrázókat. Viszont a lengyel oldalon csak néhány útvonal kerül zárlat alá, ott több lehetőség marad havas hegyoldalakat járni. Azonban döntésünkben inkább az játszott szerepet, hogy az aktuális járványügyi korlátozások Szlovákiában nem csak oltást, de negatív pcr teszt eredményt is kérnek a megszálló vendégektől. Mivel a Tátra északi oldalán az oltás elegendő, így a kisebb kockázatú utazás mellett tettük le a voksunkat, mert az utóbbi két évben párszor már pórul jártunk…

Útközben még Szlovákiában a Bélai-havasok

untitled-0376.jpg

Ugye, ha magas hegyek közé indul az ember, akkor nagyon lényeges, hogy milyen az aktuális lavina helyzet. Szerencsére mind szlovák, mind lengyel előrejelzés is létezik. Ezek alapján, mivel a hó eddig nagyrészt elkerülte a hegyeket stabil 1-es lavinaveszély volt érvényben, mikor az utazás előtt 6 nappal foglaltunk szállást. (Hát igen, ez a másik, nem nagyon merek előre foglalni mostanában...) Persze a szállást már úgy foglaltuk le, hogy tudtuk merre szeretnénk túrázni. Pár éve télen jártunk a Zawrat hágóban, ami egy fantasztikus élmény volt, ezért valami hasonló bonyolultságú célpontot kerestünk. 

Elbűvölő panoráma Male Ciche fölött

untitled-0552.jpg

Így esett a választás a Miedziane-hágóra (Szpiglasowa Przełęcz), ami szintén az Öt-tó völgy felett van, csak épp  szemben a Zawrattal. Mivel egy hágóról beszélünk, így nyilván két oldalról lehet megközelíteni. Az Öt-tó völgye mellett a Halastó (Morskie Oko) felől is fel lehet jutni rá. Mivel az utóbbi a kevésbé meredek, ezt választottuk. Úgy voltunk vele, hogy elindulunk majd és ha úgy ítéljük meg, hogy túlnő rajtunk a terep, akkor visszafordulunk. Persze előre felkészültünk rá, hogy mire számíthatunk, ahogy lehet online... De kanyarodjunk vissza az utazás napjára.

Azért a parkolótól vezető út sem teljesen ingerszegény...

untitled-0396.jpg

Szolnokról indulva a Magas-Tátra egyébként már nincs olyan messze, mint néhány éve. Persze nem közelebb kerültünk hozzá, hanem több olyan autópálya szakasz is elkészült, ami olyan 3,5 órára rövidíti le az utat Poprádig. Az egyik a Miskolctól megépült új M3, a másik pedig az Eperjest elkerülő út már északi szomszédunknál. Tulajdonképpen Dormánd után a kassai elkerülőt kivéve végig autópálya van Poprádig (Mármint nekünk Szolnok felől), a lengyel határ onnan pedig már nincs messze.  A határközeli Male Ciche településen találtunk szállást.  Hozzávetőlegesen, nyugodt autópálya tempóban 5 óra alatt jártuk meg az utat.

Nagy-Menguszfalvi csúcs gigantikus tömbje

untitled-0406.jpg

Az utazás hetében az időjárás nem sokat változott, de az 1-es lavinahelyzet 1800 méter felett 2-esre változott, mert volt egy kisebb havazás és erős szél is fújt, ami bizonyos helyeken hókupacokat hozott létre, amiket fizikai ráhatással meg lehet indítani. A lavinahelyzettel ellentétben a hegyeken a terep kondíciói nem voltak tökéletesek, mert a régi hó erősen összefagyott. Emiatt több kicsúszásos baleset is történt néhány nap alatt. Ez mindenképp óvatosságra intett minket. A hágóvasakat és jégcsákányokat a Sarkcsillag nevű boltból Lala barátom rendelte meg. Több bolt foglalkozik bérléssel, de mi eddig is innen oldottuk meg, ez volt hát az egyszerűbb most is, mert eddig is jó minőségű és állapotú eszközöket kaptunk mindig. Hozzáteszem, hogy ezek az eszközök mindenképp szükségesek, ha olyan helyre akarunk menni, ahol a terep havas, jeges és nem kitaposott egyszerűbb ösvényekről beszélünk! A TOPR, a lengyel hegyi mentők is figyelmeztettek mindenkit arra, hogy az egyszerű csúszásgátlók nem alkalmasak téli túrához a magasabb régiókban. Nagyon hasznosak, de tudni kell meddig lehet elmerészkedni velük.

Egy régebbi képen... (Magyarország és a Nagyvilág 1881. 31. szám)

magyarorszag_es_a_nagyvilag_1881_julius31.png

És ott tartottunk, hogy megérkeztünk Male Ciche településre és elfoglaltuk a szállást. Mivel még odébb volt a napnyugta és ragyogó idő volt, tettünk egy kört a falu körül, ahol egy kisebb domboldalra felkapaszkodva káprázatos kilátás várt minket a Magas-Tátrára. Egészen elképesztő volt, ahogy a nap egyre lejjebb bukva festette meg a hegyeket... A korai vacsora után összekészítettük a felszerelésünket másnapra, majd hamar nyugovóra tértünk, mert készültünk a hajnali kelésre. Hajnalban egész frissen ébredtünk, csináltunk teát, meg szendvicseket, aztán szembesültünk vele, hogy az ígért, kellemes -4 fok helyett -11 fok vár minket odakint. Sebaj, ha gyalogolunk úgyis kimelegszünk... A szállás olyan 20 percre volt Lysa Polana-tól, ahol a jól ismert parkoló várt minket. 

A Halastó a sárga ösvényről

untitled-0409.jpg

A legutóbbi látogatásunk óta annyi változott, hogy sorompós lett a parkoló és egy QR kód leolvasása utáni napi árazású jegyet lehet venni, amivel aztán automatikusan kienged a rendszer. Viszonylag sok autó várakozott már, hiszen, aki magasabbra szeretne eljutni, annak időben kell indulnia, mivel még mindig este 5 körül sötétedik. Mostani túránkon az első etap a Bialka-völgyön át futó, a parkoló és a Halastó közti 7,5 km-es aszfaltút volt. Nem írtam, de hó egyébként alig volt még ezen az 1000 méter körüli magasságon (sőt , ahogy Szlovákián át autóztunk egy nappal azelőtt sem volt igazán hó, csak a sípályákon). Visszafelé láthattuk is, hogy a lovaskocsik még keréken gurultak a szántalpak helyett. Apropó lovaskocsik. Gondolom egyszer majd kiváltja őket valamilyen elektromos busz, de tudni kell, hogy a lovaskocsizás Zakopane városából a tóhoz már az 19. században  egy bevett módja volt az utazásnak. Elég nehéz lesz meggyőzni a fogatosokat, hogy engedjék el ezt a lovas dolgot...

Fényjáték

untitled-0420.jpg

Nem mondom elég nehezen indultunk útnak a parkolóból a -10 fokos hidegben. Sötét is volt még, meg valami igazán csontig hatoló üres (?) hideg. Nyilván tudtuk, hogy úgy 5-10 perc elteltével bemelegszünk majd, de induláskor tényleg mindketten fáztunk, mint a kutya. A völgy maga - ahogy azt egy lengyel blogger posztjában olvastam - kevésbé látványos, mint a környék többi völgye, de a Lengyeleknek szinte kötelességük meglátogatni... Olyan értelemben biztosan "unalmasabb", hogy a hatalmas fenyőkön kívül a tóig szinte nincs igazi kilátás a hegyekre. Persze mikor az ember megérkezik a Halastó partjára és elé tárul a gigantikus sziklafal és a tó látványa, azért az pazar. 

A régi határ egy régi térképen (Turisták lapja, 1894)

regi_hatar_morskie_oko_1.png

Felhasználva a majd' két órás gyaloglást a völgyön keresztül elmesélem, hogyan tartozott Magyarországhoz egy ideig a Halastó (Régiesen: Halak tava, ami a benne található sok pisztrángról kapta a nevét) fele, valamint a Tengerszem (Lengyelül: Czarny Staw pod Rysami, ami Fekete tavat jelent) egésze. Ez nagyon érdekes történet, mert ma már igen nagy képzelőerő kell hozzá, hogy úgy befogadjuk ezt a tényt. Történt tehát 1772-ben, hogy Lengyelországot a szomszéd nagyhatalmak felosztották. Galícia - vagy a korabeli dokumentumokban Gácsország -, a Habsurg Birodalom része lett. Ez magában foglalta nagyjából a ma ismert lengyel tátrai területeket. kivéve a Halastó felét, ami Szepes megye részeként Magyarországhoz került. Ezt a Lengyelek természetesen folyamatosan vitatták, de mivel a terület nem volt gazdag még fában sem, gazdaságilag nem volt számottevő (bezzeg ma ugye...)  Többször került sor vitarendezésre, de egészen 1902-ig nem született megegyezés. Volt eközben minden. Például 1890-ben Hohenlohe herceg, akihez a magyar terület tartozott, birtoka védelmére a patak jobb partján házat épített, amit a Lengyelek leromboltak. Ezért csendőröket vezényeltek a területre, akiknek később egy épület is készült, hogy védhessék a birtokos érdekeit (Turisták lapja, 1894). Maga a határt a Halastó kifolyásából induló patak jelentette, ami a Bialka patak forrásának volt tekintve.

Az első meredekebb rész

untitled-0428.jpg

Érdekes, hogy miként írnak az 1902-es döntés előtt a helyszínről: "A választott biróság a tárgyalás befejeztével Grácból állítólag a helyszínére utazik, a hol azt a ránk nézve éppen nem kedvező tapasztalatot fogja tenni, hogy mig a lengyelek a turisták számára nagy áldozatokkal hozzáférhetővé tették a környé­két és a galíciai Kárpát-Egyesület gondoskodott arról, hogy az oda érkező utas hajlékot és konyhát talál­jon, addig a mi részünkről nem hogy nem történt az utolsó időben semmi, de még azt is tönkre hagytuk menni, a mi már megvolt" (Budapesti Hírlap 1902.08.30.) Nos a tények úgy álltak, hogy a mivel a lengyel identitásnak fontos része volt a Morskie Oko és lényegesen egyszerűbb is volt elérniük, építettek egy széles makadámutat egészen a tóig, valamint a mai menedékház elődjét is felhúzták. Magyar részről azonban kínkeserves volt eljutni ide, így hiába volt népszerű mondjuk Ótátrafüred, a turisták nem nagyon ismerték és kísérelték meg az utazást a tóhoz. Még Javorináig el-el lehetett jutni,  a Javorinától idevezető út tulajdonképpen nem is létezett... A híd pedig, ami átvezetett a Bialkán összedőlt, mégsem építettek újat. Gyalogszerrel pedig sokáig nem lehetett átkelni a hegyeken, mert a hegyek birtokosa nem engedélyezte a területén való átkelést. Mennyivel könnyebb dolgunk van ma...

A Barát

untitled-0423.jpg

A patakon való átkelésről találtam az említett cikkben egy nagyon érzékletes leírást: "De még kisebb vízállásnál sem egyszerű az átke­lés. Mikor az én lengyel kocsisom mintául szolgálható könnyű, ekhós szekere elé fogott erős mokány lová­val a patak partjára ért, egy marék szénát vetett a lo­vának s nagy szakértelemmel hozzáfogott a kocsifék lebontásához, hogy a sebesen nyargaló viz minél keve­sebb támadó pontra találjon. Ezt befejezve, ujját a patak vizébe mártotta s keresztet vetett. Aztán levett kalappal nekifohászkodott s lovát belenógatta a vízbe. A patak feneke emberfej nagyságú, gömbölyű kövek­kel van fedve, a melyeken hol a ló csúszik meg, hol a kerék szorul közé. Ilyenkor az egész alkotmány meg­akad s csakis ismételt nekirugaszkodással vergődhetik ki a túlsó partra."  Azt hiszem ez mindent elmond a viszonyokról... 

Útjelzés

untitled-0478.jpg

Na, de közben megérkeztünk a Halastó partjára, ezért az ítéletről, valamint arról, hogy a bizottság milyen indoklással állapította meg a határt majd akkor írok, ha visszaérünk ide a túra során! Ahogy már jeleztem, a megérkezés egészen elragadó! A nap csak a legmagasabb csúcsok tetejét világította meg, előttünk tornyosult a Nagy-Menguszfalvi csúcs ezer méterre felnyúló sziklafala... A tó befagyott jegén túrázók kelnek épp át, hogy a Tengerszem-csúcs felé folytassák útjukat. Nem álltunk itt soká azonban, mert még előttünk volt a szintkülönbség java. A sárga jelzés ösvénye mellett felcsatoltuk a hágóvasakat, majd lelkesen elkezdtünk kapaszkodni felfelé. Az ösvény első része fentről kerüli meg a tavat, nagyon szép kilátással a törpefenyők között. Ahogy gyalogoltunk  hirtelen helikopter összetéveszthetetlen hangja metszette át a hideg levegőt. Hamarosan meg is láttuk a hegyi mentőszolgálat piros-fehér gépét, ami a Fekete-tó mellé ereszkedett le. Később olvastuk a TOPR Facebook oldalán, (ezt amúgy is érdemes nyomon követni, ha a környéken túrázunk), hogy egy kicsúszott turistát mentettek meg. Ezt persze már ott is sejtettük... Jó lesz vigyázni, gondoltam. 

Felfelé

untitled-0467.jpg

Az első komolyabb emelkedő előtt közelebbről is megcsodálhattuk a Barát (Mnich) különleges formáját. Felérve egy platóra az útjelző táblához egy kicsit pihentünk. Nem voltak sokan a közelben, de jártak előttünk a hóban, ez tisztán látszott. Ugye egy sima nyári napon kb. egy óra alatt lehetne a hágóra feljutni, de így a hóban ez sokkal lassabb, mert jobban oda kell figyelni minden egyes lépéskor. Amúgy nagyon jól álltunk idővel, délre terveztük az érkezést és nem voltunk lemaradva egyáltalán, szépen terv szerint haladtunk előre. A hatalmas hegyek közt a napsütésben és a vakító fehérségben lenni valami hihetetlen élmény! Nem is lehet betelni a hegyek fölénk tornyosuló tömegével... Ugye a téli utak nyomvonala jelentősen eltérhet a nyáron használt utaktól, hiszen itt le lehet vágni a szerpentineket például. Mi az előttünk haladók nyomát követtük, de folyamatosan figyeltük a terepet, nehogy rossz irányba vagy terepre tévedjünk. 

Innen fordultunk vissza

untitled-0435.jpg

Közben láttunk hőlégballonokat, amik nagyon szépen illettek a mélykék égbe. Menet közben kevesebbet tudtam fotózni, mert eléggé lekötött a haladás és itt megállni sem olyan egyszerű a meredek lejtőkön, több helyen meg nem is tanácsos. Hamarosan elértünk egy olyan pontra, ahol elég meredeken kellett felkapaszkodni és mivel a porhó alatt a régi hó elég jeges volt itt extra odafigyelésre volt szükség. Szembe jött két túrázó, akik azt mondták, hogy még húsz perc a hágó. felérve ezen a helyen és meglátva a következő, erősen fagyott meredélyt  elgondolkodtunk, hogy folytassuk-e a kapaszkodást. Nem volt végzetesen meredek, de ahogy a TOPR is előző nap jelezte, mivel nincs elég hó, így a kicsúszásoknál könnyen össze lehet találkozni kilógó sziklákkal, ami nyilván nem kívánatos kifejlet.  Mindenesetre valahogy nem tűnt komfortosnak a folytatás.

Sziklák

untitled-0437.jpg

Nem tudom ki hogy van vele, de szerintem ha egy kis kétely is belemászik az ember fejébe, onnan nagyon nehéz kitessékelni. Hezitáltunk egy ideig, de végül a biztonság mellett döntöttünk és elindultunk lefelé. Később, már lenn megnéztük a GPS koordinátákat (majd berakom az útvonalat) és igazából egy olyan 40 méterre voltunk a hágótól szintben, meg távban sem sokkal többre. Ez van. Persze így is indultunk neki, meg már máskor is volt olyan, hogy nem mentünk el a célig, de ez mindig rossz érzés. Viszont semmiképp nem érdemes olyan helyre navigálni magunkat, ahonnan nem tudunk biztonságosan visszatérni. Aznap este adtak hírt ugyancsak a a TOPR hegyimentői, hogy koraeste 16:20-kor hívást kaptak hegymászóktól, akik túl magasra másztak a Menguszfalvi-csúcsok körül és nem tudták se le, se fel folytatni az útjukat. Szerencsésen lehozták őket. valószínűleg nem voltak kezdők, ha odáig elmentek, de mindenkivel előfordulhat olyan, hogy túlvállal. Mi ezt nem akartuk. Mindenkinek más a határa. Most is láttunk olyanokat, akik simán kérdés nélkül másztak felfelé, ez tényleg csak annyi, hogy jól kell felmérni a korlátokat. Szerintem jól döntöttünk.

Háttérben a Tengerszem

untitled-0460.jpg

Visszaúton már sokkal több túrázóval találkoztunk, és sokkal könnyebb volt persze a lejtmenet a hóban. A nap kitartóan sütött, nem volt hideg, csak a szél támadt fel olykor és borított be minket porhóval. Az útjelző táblánál újra megálltunk és ittunk jó forró teát. Ez mindig az egyik legjobb pillanat a téli túrákon. Meg-meg állva, körbepillantgatva lassan visszaértünk a tóhoz. Menet közben láttunk jégmászókat is. Na, azt tuti nem csinálnám, de nyilván az a jó, hogy nem mindnyájan ugyanazt akarjuk ugye... Nos a Halastó feletti ösvényről már látszott, hogy a kora reggeli viszonylagos magány helyét eddigre átvette a színes kavalkád, midőn turisták elég nagy tömege csodálta a fantasztikus környezetet a fagyott tó jegén.

Pihenő

untitled-0462.jpg

Persze mi is leereszkedtünk a tóra, ami Igazán páratlan érzés. A tengerszemekről meg egyébként azt olvastam, hogy a néphit szerint "benyúlnak a tengerig s nevezete­sen az elsőben egy— az adriai tenge­ren hajótörést szen­vedett — kereskedő megtalált volna egy szekrényt, mely egyéb holmijaival együtt a tengerbe merült." (Magyarország és a Nagyvilág 1881. 31. szám). Valamint:  "A mi azon nagyon elterjedt néphitet illeti, hogy t. i. e tavak földalatti csatornák által a tengerrel állnak össze­köttetésben, minélfogva a tengeri vihar alkalmával zajlanak, magas hullámokat hánynak, néha nagy áradást okoznak, (...) erről természetesen a földtan (geológia) nem tud semmit. E hiedelmet már azon körülmény is teljesen megczáfolja, hogy mindezen tavak, még a legalantabb fekvésüek is, több száz méterrel feküsznek a tengerszine felett.". (Magyarországi Kárpátegylet 1876-os évkönyve)  Elég érdekes koncepció, de tetszik!

A Tengerszem-csúcs (Rysy)

untitled-0475.jpg

A tömegből ítélve arra jutottunk, hogy a menedékházba nem megyünk be, mert az előző ittjártunkkor is hatalmas tömegnyomor volt odabenn. Mondjuk a Covid miatt lehet, most több hely lett volna, de valahogy túl nagy volt a hangzavar, ami az egész napos relaxáló hatású hegyek után kicsit zavaró volt. Nem messze innen van még egy büfésor, ahol kültéren is le lehet ülni. - Megérdemlünk egy kis frissítést, gondoltam. Letelepedtünk tehát egy gázégő alá és ittunk Lala egy teát én pedig egy forralt bort. Rajtunk kívül nem sokan ücsörögtek odakinn.

Menedékház a parton

untitled-0493.jpg

És ezután már nem volt hátra csak egy jó hosszú menet a parkolóig. Viszont amíg leérünk elmesélem miként döntött a bíróság a határról. Szóval a bizottság valóban elutazott a helyszínre, ekkor már a magyar fél által bemutatott írásos bizonyítéknak tekintett iratokat átnézte és nem tartotta perdöntőnek (birtoklevelek stb.) Viszont a helyszíni szemle alapján a következőket állapította meg (emlékezzünk, hogy a magyar álláspont szerint a Halastóból kifolyó patak jelenti a határt, mert az a Bialka patak eredete): 

"A régebbi térképeken a Bialka-folyó van határul megjelölve. Azonban éppen az a kérdés, hogy a Bialka-folyó eredetét hol kell keresni, a vitának egyik lényeges pontja és ennélfogva kiváló sulylyal bírónak látszott a Bialka-folyó eredetét kipuhatolni. A szakértő véleménye szerint a Halastói és a Poduplaski-patakok egyesüléséből támad a Bialka-folyó és a Poduplaski-patak úgy viz- bőségénél, mint a befutott terület terjedelménél fogva a jelentékenyebb; csak ennek van valami olyan karaktere, mint aminő a Bialkának az alsóbb részen, vagyis a mindkét patak egyesü­lésétől lefelé a sajátja, mig ellenben a Halas­tói völgy vizeinek (a Halastói pataknak) telje­sen patak-jellege van."

Turisták a tavon

untitled-0510.jpg

Valamint: "(...) hogy több térképen a Poduplaski-patak »Biala woda« (fehér viz) elnevezéssel is jelöltetik és hogy a Bialka és a Biala woda lengyel nyelven azonos jelentésüek. A szakértőnek ama szakvéleménye, hogy a Bialka-folyó eredetét a két említett patak egye­sülési pontjában kell keresni, és hogy ha ugyan­ezen nevet feljebb is kivánnók alkalmazni, Bialká- nak csakis a Poduplaski-patak volna nevezhető, semmiesetre sem azonban a Halastói patak, mivel valamely folyónak a neve a fő-folyás, nem pedig egyik mellékpatak irányában folyta­tódik," (Magyar Nemzet, 1902.09.25) Így tehát tulajdonképpen úgy határozták meg, hogy kinek van igaza, hogy megnézték melyik patak jellegzetességét viszi tovább a Bialka, ami így annak forrása, mely nyomvonalat hoz létre és kijelöli a határt, ami a mai napig ugyanúgy van meghúzva. Csak közben már Szlovákia a szomszéd ország.

Patak fentről

untitled-0532.jpg

Szerintem nagyon érdekes történet. Kicsit máshogy is tekintek már a tóra, hogy egyszer az országhoz tartozott! Közben meg is érkeztünk  a parkolóba. Nos, az ülésfűtés feltalálója ismét kapott egy plusz pontot, gondolom nem kell ecsetelnem miért. Igazából hamar visszaértünk, dacára annak, hogy majd 25 km-t és 1100 m szintet tettünk meg. És mivel még nem bukott le a nap teljesen volt időnk felmászni a Male Ciche feletti magaslatra és készíteni fényképeket a fantasztikus kilátásról. Azért a hó hiányzott a képekről, de így is csodás volt, ahogy egyre átvette jobban kirajzolódtak a környék falvai a közvilágítás felkapcsolása után.

Powered by Wikiloc

Összefoglalva elmondhatom, hogy habár nem tudtunk felmászni a hágóig, nem élmények nélkül tértünk vissza. Fontos, hogy amikor menet közben kételyek merülnek fel, akkor a helyes döntést hozzuk meg. A határ mindenkinél más. Amit te végre tudsz hajtani valakinek csodaszámba megy, valaki pedig simán túlszárnyalhatja. De ez nem fontos. Az ottlét a fontos, meg az, hogy még sokszor megtehesd, hogy ilyen élményeket szerzel. Találtam egy ehhez kapcsolódó cikket a magas-tátra info oldalon, olvassátok el. Mindent összevetve nagyon megéri elutazni ezek közé a hegyek közé télen. Nem is muszáj nagyon magasra törni, épp elég maga a látvány, az is sokáig kíséri az embert miután hazautazott.

A Giewont rózsaszín háttérrel

dsc_0559.jpg

 Remélem idén még vissza tudunk utazni erre a környékre mert még rengeteg felfedezni való vár ránk. De ha nem, akkor majd itthon rójuk a  hegyeket. Ha érdekel, hogy milyen túrákat csinálunk. akkor iratkozz fel a Crumbs of Time Facebook oldalára, hogy követhesd a bejegyzéseket. Aztán hamarosan találkozunk!

Addig pedig: hajrá kifelé fotózni!

Tájak, túrák

Tájak, túrák

Tájak, túrák

Kedvenc képeink 2021-ből

Ismét eltelt egy év és ismét készítettem egy összefoglalót kedvenc 2021-es képeinkből. Nehéz ilyenkor a sok élményből néhányat kiragadni, de mivel nem nyújthatom nagyon hosszúra a posztot muszáj voltam szigorúan válogatni a rengeteg képből. Összefoglalva: remekül indult az év, nagy hó esett északi hegyeinkben, így több túrát is tudtunk tenni januárban és februárban. Voltunk az Bélkőn, Őrkőn, felkerestem a Csodálatos Tar-kőt. Jártunk a Muzslán kissé inkább novemberi hangulatban és a Karancsra is felmásztunk egy tökéletes téli napon. Ami a Covid miatt kimaradt ismét, az a Magas Tátra télen, de remélem idén be tudjuk pótolni. Tavasszal a Naszályt látogattuk meg és a járványhelyzet Ausztriába is kiengedett minket, ahol a Hoschschwab körül túráztunk három napot. Nyáron Balaton, aztán a Magas Tauern Ausztriában. Eljutottunk ismét a Dolomitokba, ami azt gondolom, hogy a legszebb hely, ahol túrázni lehet... Ok, ezzel lehet vitatkozni, ez elég szubjektív ugye... Aztán ott van a Nagy-kevély is a listán, valamint a Fátra szintén. Fotós csoporttársaimmal pedig a Hortobágyon is eltöltöttünk néhány napot. Eléggé kilóg a sorból, de meglátogattunk két hőerőművet is, ezek az épített környezet kategória, de fantasztikus élmény volt mindkettő... Igazán szerencsés volt ez az év is látvány szempontból. Remélem a kedves olvasók is sok helyre eljutottak és sikerült jól kitúrázni magukat! Mindenesetre azoknak, akik most rakják össze az idei  bakancslistájukat, inspirációnak ajánlom szíves figyelmükbe galériánkat! (A beszámolók linkjei a fotók felett!)

Boldog új évet minden olvasónak!

Hajrá kifelé fotózni!

Az Őr-kőn csodás napsütésben

(Beszámoló ITT)

a_belko-1133.jpg

 A Karancsról lefelé

karancs-1414_1.jpg

 A Karancs látképe Salgó várból

(Beszámoló itt)

karancs-1494.jpg

 A Muzsla oldalában kilátással a Nyikom-Gortva kilátóra

(Beszámoló itt)

mzsla-1252_1.jpg

A Bélkő régi bányája hótakaró alatt. A bányához könnyű feljutni, a kilátás pedig pazar.

(Beszámoló itt)

a_belko-1078.jpg

Somoskő vára télen

karancs-1489.jpg

 A Farkas-kő a Bükkalján, ami egy kellemes, nem túl megerőltető túrahelyszín.

(Beszámoló itt)

bukkalja-1611.jpg

 A Bükk-fennsíkon

a_belko-1167_1.jpg

 A Hochschwabon rengeteg kőszáli kecskével lehet találkozni, abszolút nem tartanak az embertől. Azért mi tartottunk tőlük kicsit...

hochswab-3607_1.jpg

 kora esti kilátás a Schiestlhaus menedékház mellől a Hoschwab csúcsától nem messze 

hochswab-3537.jpg

 A Schiestlhaus menedékház, ahol nem volt víz...

(Beszámoló itt)

hochswab-3493.jpg

Esteledik Balatonalmádi kikötőjében augusztusban

balcsi-5161.jpg

Ez pedig Balatonakarattya

balcsi-5083.jpg

Szakadó eső a hegyeken. Amíg Ausztriában voltunk minden nap esett délután

ausztria-5034.jpg

A Tejút Balatonakarattyáról, a hatalmas fények Siófok

balcsi-5067_1.jpg

Valahol a Cuha szurdokban a Bakony mélyén

balcsi-5216.jpg

Balaton az akarattyai magaspartról

balcsi-5334.jpg

A bámulatos Tre Cime, vagy Drei Zinnen a Dolomitokban. Nem gondoltam, hogy visszajutunk még ide, de sikerült...

(Beszámoló itt)

ausztria-4905_1.jpg

Sziklák, sziklák, sziklák. Dolomitok, útban a Tre Cime felé

ausztria-4862_1.jpg

A Zwölferkogel a háttérben a völgy felől. Visszaadhatatlan. Dolomitok.

ausztria-4739.jpg

Kilátás a Möll völgyre este. Háttérben a Filialkirche Danielsberg temploma, Ausztria.

ausztria-4250.jpg

Kisoroszi, szigetcsúcs. Szuper hangulatos hely!

dsc_7897.jpg

Hortobágyi idill

hortobagy-6360_1.jpg

A Hortobágyon jelenleg vadon élő Przewalski lovak néhány példánya

hortobagy-6424.jpg

Őszirózsa a Hortobágyon

hortobagy-6451_1.jpg

Tejút csoporttársakkal a Hortobágyon

hortobagy-6301.jpg

Az Arnoldhöhe Mallnitz felett Ausztriában.

ausztria-4357.jpg

Ez a csodaszép fekvésű templom a Heiligenbluton található, háttérben a Grossglockner környéke. Innen is fel lehet menni a Hochalpenstrasse-ra.

(Beszámoló itt)

ausztria-4543.jpg

Hortobágy éjjel

hortobagy-6299.jpg

A Raggaschlucht szurdokban, Ausztria

ausztria-4280.jpg

A Hochtor és a Schareck között holdbéli tájon

ausztria-4588.jpg

A már ismert kőszáli kecske a Hochschwabon

hochswab-3665.jpg

Az Eremény-tető, nem messze Sástótól a Mátrában

dsc_6596.jpg

Mátra, bükkök

dsc_6684.jpg

Szolnoki reggel a gyaloghídnál

dsc_7535.jpg

A Tisza őszi színekkel Szolnoknál

dsc_7579.jpg

 A Mátrai erőmű hűtőtornya, a múzeumok éjszakáján (délután)

dsc_7172.jpg

És a hűtőtorony belülről

dsc_7128.jpg

Az Inotai bezárt hőerőműben vezetett túrán jártunk. Fantasztikus, megéri.

dsc_8992.jpg

Még egy hűtőtorony belső

dsc_9054.jpg

A Balaton novemberben, háttérben a Tihanyi-félsziget

dsc_9280.jpg

Mackó-barlang a Nagy-kevélyen a Pilisben

(Beszámoló itt)

dsc_8442_1.jpg

A Nagy-Fátra valahol az Osztredok környékén

dsc_8636_1.jpg

Esti tükörkép, Szolnok

dsc_8835.jpg

Szezonvég a Balatonnál novemberben

dsc_8230.jpg

A Nagy-Fátrában

dsc_8714_1.jpg

Kilátás Tar-kőről télen

(Beszámoló itt)

havasbukk-005.jpg

 

Sípályán felfelé

Sípályán felfelé

Sípályán felfelé

Túra Nagy-Fátra gerincén

Miután egy kellemes rövidebb túrát tettem a (beszámoló itt:) Nagy-Kevélyen és Pilisborosjenő környékén, kellemesen elfáradva hamar nyugovóra kellett térnünk, mert a szombati napra a covid miatt akkor még nem lezárt Szlovákiába terveztünk elutazni Lala barátommal. A Nagy-Fátra volt a célpontunk, és mivel ez három órányi autózásra van reggel négykor már keltünk is. Nos ez nem annyira jó nyilván, de mivel nagyon hamar sötétedik jó, ha korán elindul az ember ha túrát tervez. Így is lehetett vagy fél kilenc, mikor az ellentétes időjárás előrejelzések dacára szikrázó napsütésben elindultunk a Turecka (Török) nevű településről. Tartsatok velünk!

Kilátás a gerincről. Pazar.

dsc_8575.jpg


Ez egy kis bányászfalu, azaz volt bányászfalu, ma inkább a hegyi sportok tartják el. Van egy hosszú sípályája (vagy gondolom több is), amivel igen közeli barátságba kerültünk, mert az első két órában, míg felértünk a Nagy-Fátra gerincére szinte folyamatosan ezen kapaszkodtunk felfelé. Jó izmos emelkedő, egy jó van benne, hogy ha ezt leküzdi az ember, akkor odafenn már nem nagyon vannak szintek. De ne szaladjunk fel a hegyre ilyen gyorsan!

A Majer-szikla (Majerova skala)

dsc_8574.jpg
Tehát. A faluban van egy jó nagy parkoló, ott tettük le a kocsit, majd a sárga jelzésen vágtunk neki a hegynek. Szép fenyvesek közt, egy régi növényekkel benőtt ratrak mellett elhaladva tulajdonképpen már a sípályán is voltunk. Nem sokkal feljebb egy apró, néhány házból álló kis üdülőfaluba értünk. Itt rossz felé kanyarodtunk és mentünk egy keveset feleslegesen, de legalább láthattunk egy medve veszély táblát…

Kilátás a régi felvonóból

dsc_8584.jpg
Az út többi része igazából szuszogással telt, egyedül az egyre szebben kinyíló panoráma, ami tartotta a lelket bennem (Laláról nem nyilatkozok, mert ő úgy megy felfelé, mint egy robot, nem látszott rajta, hogy nagyon megterhelné a meredek emelkedő). A távolban egyre jobban felsejlettek települések, és a ködös látóhatár. Jobb kézről a Majerova Skala (Majer-szikla) sziklaszirtjei látszottak szépen. Nem mentünk arra, mert inkább a visszaúton gondoltuk egy megállónak.

Régi képek a felvonóról - http://lanovkakrizna.wz.cz/turecka.htm

felvono_sk.png
Aztán a nagy fizikai erőlködés csak elnyerte a jutalmát, és felértünk a gerincre. Itt áll egy romos sífelvonó. Tisztán látszik, hogy kiégett, de vajon mikor? Mi történt? miért áll itt ilyen romosan, ha síelés folyik a környéken? Ezt a kérdést ott  1387 méter magasan nem fejtettük meg, de leérve elkezdtem kutakodni és a következőket találtam: szóval itt egy 1971-ben épült  téli-nyári felvonó állt és ez a síterep kifejezetten népszerű volt a szocialista időkben. egészen 1993-ig szállított utasokat, amikor is döntés született a felújításáról, (ennek oka lehetett, hogy a felső részen a nagy szél miatt sok leállása volt.)

A Krizsna csúcsa

dsc_8596.jpg
Ez nem tűnt nagyon bonyolult feladatnak, mert maga a pálya ugye adott volt, „csak” az építkezéssel kellett volna foglalkozni. Sajnos azonban mégsem jött össze az elegendő tőke, így a felvonó zárva maradt. 2005-ban aztán  pár óra alatt leégett és csak a fém tartók, valamint a beton alap maradt meg belőle. Azóta torzóként várja, hogy egy befektető életre keltse. néhány helyen írtak is lehetséges felújításról, de még régebbi időpontokban, látszólag semmi sem történt azóta, szóval nem tűnik annyira egyszerűnek a dolog…

Szemben a gerinccel

dsc_8604.jpg
Miután kiborzongtuk magunkat a romok közt (és miután kicsit több ruhadarabot pakoltunk magunkra a már említett erős szél miatt) tovább indultunk a Krizna csúcs felé. Na, nem kellett sokat mennünk, mert vagy 10 perc lehetett összesen… A Krizna csúcs (1517 m) mellett egy talán katonai rádióállomás uralja a tetőt. A jeges szél ellenére a nap szépen sütött. Minekután ide csak gyalogszerrel lehet feljutni olyan nagy tolongás nem volt a csúcsfotónál (azért ez a késő őszi időpont nem a legfelkapottabb, a szezonban biztos jóval többen vannak). Viszont volt itt 6 évesnek kinéző kisgyerek is, aki előttünk lépdelt apró lépteivel felfelé… Hát ki mit szokik meg ugye…

Kilátás az Osztredokról a Magas-Tátra csipkés vonulatára

dsc_8644.jpg
A kilátás persze innen már egész elképesztő volt. A távolban kirajzolódott a Magas Tátra vonulata, kicsit közelebb az Alacsony Tátra látszott. Talán a Kékest is megpillantottuk, de ezt nem tudom megerősíteni… És ez a hatalmas hegyhát, ami havasi gyeppel fedve sárgállik hosszan elhúzódva végig Pazar panorámával kényezteti a túrázót. Szuper hely! Az igaz, hogy a hatalmas szél miatt jól be kellett öltözni, hiszen itt már nem volt akkora a fizikai aktivitás, így nem is melegedtünk ki annyira. Tovább indulás előtt még a törpefenyők szélárnyékában fogyasztottunk egy szendvicset, majd megkezdtük az Osztredok felé vezető utat a piros jelzésen. De tulajdonképpen itt egy jól kitaposott ösvény vezet, így lehetetlen eltéveszteni.

Az Osztredok "csúcsa"

dsc_8657.jpg
Igazán lenyűgöző ez az útvonal. Azért csak 1500 méter magasan van, a fák nem zavarják a kilátást ( a kilátást leginkább a saját kapucnink akadályozta, amit muszáj volt felhajtani annyira erős volt a légáram…) és annyira mondjuk úgy bársonyos ez a gyephavas. Szépen ballagtunk, mígnem eljutottunk az Osztredokig (1592 m). Mivel ez egy hegyhát, így kibukkanás élmény nincs, de szép körpanoráma azért csak van. Kicsit elidőztünk, közben Lala megpróbált meggyőzni, hogy ne a felfelé követett úton menjünk majd lefelé, hanem kerüljünk a Kralova Studna felé, majd onnan vissza a faluba.

Fény-árnyák játék a hegyeken

dsc_8636.jpg
Hamar meggyőzött, időben jól álltunk, nem volt ok arra, hogy kicsit ne hosszabban ereszkedjünk. Apropó Kralova Studna! A név magyarul király kút és arról nevezetes, hogy a monda szerint Mátyás király szarvasvadászat közben megpihent ennél a forrásánál. Egy szálló áll itt alatta, ami pedig arról nevezetes, hogy írtam nekik 2 e-mailt foglalásra - mert csak így lehet foglalni - és nem válaszoltak vissza… Mert egészen csodás ötletnek tűnt ott fenn 1300 méteren tölteni az éjszakát, majd reggel frissen leereszkedni a faluba…
Ez nem jött össze és később találtuk meg, hogy az ok az lehetett, hogy azon a hétvégén nem voltak nyitva. Majd legközelebb próbálkozunk, mert remek szálló lehetőség. 

Visszafelé a gerincen

dsc_8686.jpg

Ahogy elindultunk visszafelé - mert a Krizsnáig vissza kellett mennünk - a távolban a rádióállomás mögött már nagyon sötét felhők gyülekeztek. Esőt egyáltalán nem jeleztek előre, szóval nem izgultunk emiatt. Gyalogoltunk , majd ismét fenyők szélárnyékában megálltunk egy pihenőre, falatozni, meg termoszból teát inni - ez az egyik legjobb dolog fenn a hidegben. Ekkorra már egészen a Krizsnától a Királykút felé vezető gerinc felett voltak a felhők. De milyen érdekes volt, hogy nem tudtak átkelni a gerincen.  A gerincen átbukva örvénylett a felhő, de nem borult be felettünk nagyon sokáig, viszont nagyon látványos volta gyorsan mozgó felhőzet.

Pihenő kiránduló az Osztredokon 1931-ben, a táj nem sokat változott - Fortepan Schermann Ákos

osztredok_2.png

A Krizsnára végül nem mentünk fel, hanem azt elkerüli a kitaposott ösvény. Nos, ahogy odaértünk a gerinc legalacsonyabb részére, már a Királykút felé vezető részen olyan viharos szél fogadott bennünket, hogy szinte rá lehetett dőlni! Aztán az ember megtett 10 métert és mintha elzárták volna a szélcsapot... Milyen csodálatos a fizika! Egyébként is nagyon izgalmas volt a látvány mindenfelé ezzel a párás-felhős időjárással. Teljesen más arcát mutatta a hegy a délelőtti állapothoz képest. 

Jönnek a felhők

dsc_8707.jpg

Mint írtam a Királykútig nem mentünk el, hanem egy jelöletlen, de szépen kitaposott ösvényen indultunk el lefelé. Törpefenyők között haladtunk, de szerencsére nem a sziklás, girbe-gurba gyökeres bokatörős állapotok voltak köztük, hanem simán lehetett gyalogolni. Nemsokára szép kilátásunk nyílt a szállodára is, valamint az alattunk jó mélyen a völgyben pihenő Török falura is. Ahogy egyre lejjebb értünk a szél is csendesedett. Állítólag a környék elég lavinaveszélyes télen. Nyilván ezen a gyephavasok sokat segítenek. Itt-ott mintha  láttuk is volna az erdőben ezek nyomát, ahogy a fák összetörve egymás hegyén-hátán feküdtek pár helyen.

Apró túrázók

dsc_8706.jpg

Szép erdőn keresztül egy jó óra alatt jutottunk vissza a faluba. épp időben, mert már sötétedett, épp felkapcsolták a közvilágítást, mikor a kocsinál lepakoltunk. Mivel nem tudtunk fenn aludni a szállóban alternatívaként a szomszédos Óhegy település egyik szállása volt lefoglalva az éjszakára. Amit nem sejtettünk, vagyis gondoltunk rá, de azért a dolog mértéke kicsit nagyobb volt a vártnál: tulajdonképpen minden zárva volt. Elvileg lett volna egy étterem a szállásunkon is, de mivel ketten voltunk az összes vendég, így nem volt konyha... 

Misztikus

dsc_8730.jpg

Igazából a falu központjában a három étteremből egy főleg kiszállításos pizzéria volt csak nyitva, az is nagyon rejtőzködve. Pedig ennünk kellett valamit, mert azért igen számítottunk arra, hogy valami meleget tudunk szerezni este... Ennek ellenére persze remek volt az egész, látszik, hogy nincs szezon, kevés a turista. Egyébként tulajdonképpen haza is indulhattunk volna még aznap, mert simán kivitelezhető. Az igaz, hogy a hat órás autókázás egy napra elég sok mondjuk. Főleg a 20 km gyaloglás után, amihez 1300 méteres szintkülönbség társul ahogy a nagyon okos óra mutatott a túra végén.

A Királykút felé
dsc_8750.jpg

Mostanra már biztos fehér a hegygerinc, hiszen hazánkban is esett hó a magasabb hegyekben, szóval legközelebb remélem majd szép havasan is meg tudjuk nézni. És azzal, hogy megérkezett a hó, amúgy a kedvenc szezonom is itt van, mert imádom a téli túrázást! És ezt ajánlom is mindenkinek! Annyira más arcát mutatja ilyenkor a természet, hogy örök élmény. Persze kicsit több előkészülettel jár, de megéri! Itt van pár link tavalyi havas beszámolóimból, kis hangulatkeltés képp:

Törpefenyvesek között

dsc_8781.jpg

A kihagyhatatlan Bükk fennsík, Tar-kővel,  a bélkő és környéke, vagy a Karancs. Ez utóbbi igazi élmény volt szikrázó napsütéssel. Remélem meghoztam a kedvet a túrázáshoz! Ha tetszett a beszámoló kérlek kövess Facebookon!

A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni (túrázni)!

A közelebbi Török, a távolabbi pedig Óhegy település

dsc_8790.jpg

Reggeli panoráma a falu felett

dsc_8563.jpg

Itt még sütött a nap

dsc_8674.jpg

A jól ismert Nagy-Kevély

A jól ismert Nagy-Kevély

A jól ismert Nagy-Kevély

dsc_8520.jpg

Ha a Nagy-Kevély nevet kiejtem, akkor ezen blog olvasóknak nagy eséllyel megjelenik az emblematikus hegy alakja, ahogy Pilisborosjenő felett őrködik. Amennyiben nem jelenik meg semmi, akkor most egy nagyon kellemes kirándulóhely kerül kicsit közelebb. De akik ismerik a hegyet, talán azok is találnak majd érdekes részleteket a hegy múltjából, szóval érdemes tovább olvasni.

Kereszt a Teve-szikla mellől

dsc_8393.jpg
Én először 1995 táján láttam először. A beszámolókban sokat szereplő állandó túratársam Lala ugyanis itt lakik és itt is lakott gyerekkorától. Mindig irigyeltem, hogy ilyen közel a házukhoz már az erdő kezdődik, meg hegyek, emelkedők, sziklák, barlangok vannak szétszórva viszonylag kis területen. Nem is tudnám megszámolni hányszor másztunk fel már. Mentünk fel nyáron hőségben, ősszel esőben, ballagtunk hóban és még aludtunk is a hegyen. Persze én kispályás vagyok arra: Lala állandóan arrafelé kerékpározik, meg ha csak gondol egyet már úton is van.
Ezután a nosztalgikus felütésű kezdés után kis kedvcsinálóként gondoltam, hogy az utolsó rövid túrám apropóján kicsit felvillantok néhány érdekességet a hegy turistatörténetéből. Miután végre lett egy kis szabadidőm elutaztam Borosjenőre. Úgy volt, hogy pénteken elindulunk a Nagy-Fátrába (erről majd később fogok posztolni), de sajnos Lala munkaügyei nem engedték el, szóval keletkezett egy luk és hát mit is csinálhatnék, hát gondoltam kis bemelegítő túrát teszek a hegyen és környékén.

A Teve-szikla

dsc_8398.jpg
Nem indultam nagyon korán, csak olyan fél kilenc körül. Napsütés és sokkal melegebb idő fogadott, mint gondoltam volna, ez persze nagyon lelkesítő. Igaz, hogy az igazi őszről vagy két héttel lemaradtam, de nem esőben kellet bolyongani és ez már egy remek dolog így novemberben. A falut hamar elhagytam és már a legelők, meg a nemrég kialakított levendula mező mellett haladtam. Sokat változott amúgy ez a környék is. Régen a falu nem terjeszkedett ilyen látványosan ebbe az irányba. Ma szépen villanypásztorral elkerített legelők vannak itt.
Első megálló természetesen a Teve szikla volt. Ez egyfelől ki van táblázva, másfelől olyan 50 méterre van egy mezőn, balra letérve az útról, szóval eltéveszthetetlen. A szép sziklaalakzatok látványát egy reggeli futóval osztottam meg. Nem olyan hatalmasak ezek a sziklák, de nagyon látványosak. Nem ereszkedtem le az aljára, azt majd visszafelé, gondoltam. Tovább mentem, majd egy rövid idő múlva elkanyarodtam jobbra a kék jelzésre, ami egészen a gerincig visz. Útközben a Gyopáros barlang mellett is elhaladtam, ez egy kis sziklaüreg, megéri felmászni hozzá.

A kevély nyereg. Valaha ezen a tisztáson állt a turistaház (kicsit arrébb)

dsc_8406.jpg
Amit szeretek itt, hogy több helyen remek kilátás nyílik a környékre. Még nem is voltam magasan, de már látszott a táj itt-ott a fák között. Bár a színek már kissé kopottasak, azért a párás levegő szépen rétegelte a látóhatáron a távoli hegyeket. A gerincre érve a jól ismert pihenő fogadott. Itt állt annak idején a Nagykevélyi turistaház (eredetileg Természetbarát turistaház), melyet később Stromfeld Aurél turistaháznak hívtak a rendszerváltás előtt - ugyanis ő maga is részt vett annak építésében. A turista mozgalom a felkutatott irodalom alapján melegágya volt a munkásszervezkedésnek annak idején...

Képek a Pesti Napló 1926.október 9-ei számából a bokréta ünnepséfről, és ugyanazon  újság 1926 november 5-ei számából. (Mivel a cikk több turistaház akkori építéséről szólt az építők nem biztos, hogy ezt a turistaházat építik a képen! De valahogy így csinálták.)regi_kepek.png
A telket 1922-ben vásárolta meg a Természetbarátok Turista Egyesülete. 1925-ben kezdték el építeni. A munkában nagyon sok önkéntes vett rész, pl. helyi bányászok, akik az alap kirobbantását végezték. A főváros is támogatta anyagilag a beruházást. A menedékház bokrétaünnepe 1926-ban volt (Pesti Napló 1926. októberi száma alapján) és a ház két évvel később nyerte el végleges formáját. Az 1928-as avatáskor 3000 turista látogatott ide. Érdekesség, hogy a Pesti Napló azt írja, hogy: "Fekvésénél fogva — pontosan a Kis- és Nagykevély közti nyeregben áll — gyönyörű kilátása, van úgy a budai hegyekre, mint a Pilis északi és északnyugati részére is." Tehát akkoriban a nyereg ezen része valószínűleg nem volt ennyire benőve fákkal.

A Természetbarát turistaház - Fortepan A R

regi_kepek_2_2.pngNos a menedékház nagyon sokáig szolgálta a turista társadalmat. Megépültekor öt hálóteremben 120 fekvőhelye volt. 1979-ben 51 főt tudott fogadni, volt meleg konyhája és aggregátorral szolgáltattak áramot. Aztán a rendszerváltás után üres lett a ház és 1992-ben leégett (valószínűleg felgyújtották). Ha jól emlékszem még láttam a romokat a 90-es évek végén, aztán 2000-ben bedózerolták az egészet. Ma egy kellemes erdei pihenőhely van itt a csendben és nehéz elképzelni a hajdani házat és a sok látogatót... Milyen jó lenne újra itt a turistaház!

Szép kilátás a nyeregről

dsc_8418.jpg
Miután kifújtam magam elindultam a Kis-Kevély felé a kék háromszög jelzésen. A tisztástól nem messze egy kis kőépítmény van ez a Stromfel Aurél emlékpad. Elég romos és az emléktábla is hiányzik. A Kis- Kevély kilátópontja  nincs nagyon messze és simán el lehet kerülni, mert elég szűk kis ösvény vezet mellette. De ha nem vétjük el igen pazar panoráma fogad minket. Látszik innen Pilisvörösvár, Csobánka a Hármashatár-hegy. Ebben a remek őszi időben jó volt elücsörögni kicsit a napon, mint a gyíkok egy szelet csokival. Elgondolkodtam, hogy leereszkedjek-e a Mackó barlanghoz, vagy induljak el visszafelé? Hát - gondoltam - ki tudja mikor járok erre megint, legyen kicsit hosszabb az élmény -, ezért Csobánka felé indultam el a nem jelzett ösvényen, tulajdonképpen az eddigi ösvény folytatásában.

A Kis-Kevélyen. Alattunk kicsit látszik Csobánka, háttérben a Pilis.

dsc_8432.jpg
Egy remek kis kilátás után Csobánkára és az felette álló Oszolyra jobbra elkanyarodva egy elég meredek és az északi fekvésből adódóan sárosabb, csúszósabb szakaszra jutottam. Itt kellő odafigyelés szükséges. De nincsenek itt nagy távolságok, hamarosan a barlangnál voltam. A mackó barlang. Nos itt egyszer aludtunk egy népesebb csapattal, de ez tényleg nagyon rég volt. Ahogy a jelekből kivettem, a hegy egészére jellemző amúgy, de itt is volt nyoma táborozásnak. Na, szerencsére ezt nem pet palackok és szeméthegyek sokasága mutatta, hanem egy tűzrakóhely.

Csobánka a hegyről

dsc_8437.jpg
A barlang előtt egy pihenőpad áll, és egy információs tábla. Innen megtudhatjuk a barlang méreteit: 11 méter széles, 3-5 méter magas a bejáratnál. Elég impozáns. Sok régészeti emléket emeltek ki belőle, úgy emberi, mint állati jelenlét nyomait, tehát egy erősen több tízezer éves történetünk egyik mozgalmas területén vagyunk. Miután nyugodtan körbejártam a barlangot, elindultam vissza a nyereg felé a sárga jelzésen. Szerintem egy negyed óra lehetett és megint a pihenőhely mellett álltam.

A nagyon régi Mackó-barlang

dsc_8442.jpg
A hajdan itt álló turistaházzal kapcsolatban had osszak meg még egy sztorit, amit a Magyar Ifjúság 1961 december 23-ai számában találtam. A történet a turistaházban éjszakázó fiatalokról szól, akik épp lefekvéshez készülődtek, mikor egyszer csak Király Tibor erdész ajtódörömbölése riasztotta meg őket, aki erősen lihegve segítséget kért, mert kigyulladt az erdő! Természetesen mindenki a tűzhöz sietett zseblámpákkal világítva az ösvényen és mivel víz nem volt a közelben ágakból rögtönzött tűzcsapókkal oltották a tüzet. Szerencsére sikerrel is jártak, bár közben az erdész is elájult a kimerültségtől, akit szintén el kellett látniuk. Mivel a csapat 1,5 millió forint értékű vagyont mentett meg, mindenki oklevelet kapott és egy külföldi nyári vakáció lehetőségét. Igazi happyend.

Őszi erdőrészlet

dsc_8491.jpg
Szép történet. És mennyi-mennyi, talán ennyire nem izgalmas, de az egyes turisták emlékeiben kiemelt fontosságú momentumnak lehetett tanúja a turistaház... Most, mikor ott jártam alig találkoztam valakivel. Persze péntek volt, hétvégén sokkal nagyobb a forgalom.  A nyeregből 100 méter szintemelkedést kell leküzdeni, hogy elérjünk a Nagy-Kevély csúcsához. Az ösvény mentén számos kilátópont, valamint egy siklóernyős starthely is van.

Kilátás a Nagy-Kevélyről

dsc_8517.jpg
És aztán megérkeztem a csúcsra. Hogy milyen a kilátás? Álljon itt ehhez Thirring Gusztáv leírása 1889-ből: "a hosszú út ért bőven kárpótol a valóban meglepő, mondhatjuk bátran: nagyszerű kilátás, melyet csúcsáról élvezünk. Nemcsak a Duna óriási lapályát, az Alföld nagy részét látjuk, egészen a nógrádi hegyekig s a Mátráig, de — s ez a kilátás egyik fénypontja — teljes pompájában fekszik előttünk az egész Pilis hegység, határolva egyfelől az esztergomi, másfelől a szt.-endrei Duna ezüst csíkja által. " (Turisták lapja 1889). És ez a mai napig így van. A távoli pára ugyan elrejtette a messzebbi hegyeket és Budapest is elég fátyolosan látszott, de nagyon jól esett gondtalanul elücsörögni egy sziklán és élvezni a napsütést egy ilyen táj fölött.

A Nagy-Kevély az Ezüst-hegy felől. Jól látható a kopár ma már erdősített nyereg - Fortepan Berkó Pál

kevely_regen.png
Innen nem az Ezüsthegy felé haladtam tovább, azaz folytattam utam az ösvényen, hanem visszafelé a nyereghez indultam. Viszont egy érdekességet megosztanék az ezüsthegyi úttal kapcsolatosan. Mégpedig azt, hogy ez a rész régen abszolút kopár volt, amit bizonyít a mellékelt fotó, valamint több leírás is. Teljesen más képe lehetett a környéknek emiatt. Az ötvenes években nagy erdősítés kezdődött az országban, aminek ugye volt egy "majd mi megmutatjuk a világnak - lásd magyar narancs, vagy gyapot, stb... - felütése is, de tény, hogy ezt a tájat nagyon megváltoztatta. Azóta ezeket az erdősítéseket itt-ott kritizálják, hiszen nem őshonos fafajok kerültek ültetésre általában. A Pilisben rendszerint feketefenyőt ültettek, mert a kietlen, sziklás talajon csak ez a növény bírta ki a nyári nap 50 fokos melegét. Sőt fenyő magot vetettek, ami egy újítás volt, elvileg azért, mert ugyan az éves csapadékmennyiség kevés, de az éjszakai lehűlés jelentős, ami harmatképződéssel jár, így tartva életben a friss növényeket. (Népszabadság 1958. április 22)

A Nagy-Kevélyen

dsc_8510.jpg
Visszatérve 2021-be, én a nyeregtől már lefelé vettem az irányt. Mivel időmilliomos voltam, úgy gondoltam belefér, ha még teszek egy kis kitérőt az Egri vár makettje felé is. (Ez egy tanösvény része) Eléggé köztudott, hogy az Egri Csillagok című filmet részben itt forgatták. A forgatásról jó néhány fénykép van a Fortepan gyűjteményében. Ma a díszletvárnak csak kisebb része áll. De hangulatos hely, érdemes megnézni.
Aztán a tanösvényt követve a Teve szikla alsó része, majd a kálvária domb következett. És ekkor már igazából a falu sarkánál voltam, ahonnan hamar visszaértem a kiindulási ponthoz. Ez a kör kb. 12 km és 550 méter szintkülönbség. Én sok megállással 5 óra alatt jártam végig ezt a nagyon kellemes rövid túrát. Ajánlom mindenkinek! A Teve szikla felé van egy kis büfé is, gondolom hétvégén van nyitva, mikor nagyobb a forgalom. Információ még, hogy a falu Üröm felőli bejáratánál egy parkoló lett kialakítva, hogy a turisták ne a falu szűk utcáit árasszák el a gépjárműveikkel. Amúgy busz is indul ide Budapestről, talán az a legpraktikusabb, nyilván aki messzebbről jön annak nem. Természetesen Csobánka, vagy Üröm felől is megközelíthető a hegy, de az igazi, ha Pilisborosjenőtől ballag fel az ember...

Az ikonikus hegy távolról

dsc_8551.jpg
Túra után délután már csak pihentem, készültünk a másnap hajnal négyes kelésre, hogy időben elindulhassunk az Osztredok felé a Nagy-Fátrában. De erről majd legközelebb, remélem hamarosan.
Kérlek, ha tetszett kövesd az oldalt Facebookon, hogy ne maradj le a következő posztról és nyomj egy like-ot, is, hiszen tudod, hogy akkor rakja feljebb az algoritmus a posztot, ha van sok interakció! Köszönöm!

A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!

Extra:  A Mackó barlang belülről

dsc_8457.jpg

Frissítő túra a Dolomitokban

Frissítő túra a Dolomitokban

Frissítő túra a Dolomitokban

Csúcsra járatott panoráma

Nos annak, aki járt már a Dolomitokban nem kell magyaráznom rajongásom ez iránt az egyedülálló világörökségi státuszú hegycsoport iránt. Ahogy kicsit végigböngésztem az Arcanum adatbázis régi turista folyóiratait teljesen világossá vált, hogy ez a rajongás mindenkit megérint, aki valaha belekóstol ebbe a káprázatos sziklavilágba. Akinek viszont még nem volt alkalma ellátogatni ide, az talán leírásunkból esetleg kedvet kaphat hozzá! Nyáron az emberek zöme a vízpartot részesíti előnyben egészen nyilvánvaló okokból, azonban tekintettel a magashegységekben uralkodó igen kellemes klímára, ezt érdemes átgondolni. Egy hegyek közti nyaralás igazi felüdülés a kánikulából. Kis csapatunk Obervellachban töltött egy hetet az Ankogel csoport lábainál, ahol már jártunk korábban, de amit pár nap alatt - sőt így egy plusz hét eltöltése után is mondhatom - megismerni lehetetlen, mert ezernyi érdekes és lenyűgöző helyet rejt magában.

A híres Drei Zinnen - Tre Cime di Lavaredo

ausztria-4905.jpg

Dehát, ha Obervellachban, tehát Ausztriában laktunk, hogy-hogy a Dolomitokban túráztunk? - kérdezhetné a kedves olvasó. Nos, az ok egyszerű: ez a kis falu olyan kedvező helyen fekszik, hogy másfél óra autózás után már ki is lehet szállni a kényelmes gépjárműből, hogy megkezdjük izzadással teli, megerőltető menetelésünket a Dolomitokban. Természetesen a Magas Tauern környékét is bejártuk, majd ezekről is írok beszámolót, de ez volt az a túra, ami a legmélyebb nyomot hagyta bennünk. 

 Főút a hegyek közé

ausztria-4746.jpg

Jártunk már a környéken két évvel ezelőtt is, talán valaki emlékszik rá, akkor a Cadini csoportban tettünk egy fantasztikus túrát majd a Drei Zinnen, avagy Tre Cime körül áztunk el kellemesen... (Akit érdekel kattintson a linkekre!) Szóval nem volt ismeretlen a terep, legalábbis maga a három sziklatorony, ugyanis egyetlen centimétert sem tettünk meg a múltkori túra útvonalán, mivel akkor le kellett rövidíteni azt az eső miatt. De mi is volt a terv? Nos Moos településtől délre található Fischleinbodenhütte parkolóból indulva, a Zsigmondy és a Pian di cengia menedékházak érintésével a Dreizinnen hüttéig gyalogolunk el, majd onnan egy másik úton ereszkedünk le. Szuper egyszerű.

A különleges hófolt

ausztria-4765.jpg

Ez a túra egyébként egy klasszikus Dolomit túra, nagyon népszerűnek mondják. Hatalmas tömegre számítottunk, tehát. Mondjuk a Dreizinnen hütte alapból az egyik legfelkapottabb célpont, mert dél felől, a mi kis két évvel ezelőtti körtúránk része és nagyon könnyű terepen van... A tömeg elmaradt végül, nem tudom, hogy a Covid volt-e a ludas, hiszen például az Egyesült Államokból is csak pár hete lehet beutazni Olaszországba, meg amúgy sem indult még újra a turizmus teljesen. 

Szemben a Zwölferkofel, lassan a mendékháznál vagyunk

ausztria-4778.jpg

Aznap elég korán felkeltünk, hogy azért viszonylag időben el tudjunk indulni a trail head-től, mert a környező napok időjárása és az előrejelzés alapján a délutáni órákra esőt ígértek. Ugye aki volt már hegyen esőben, az tudja, hogy az annyira nem buli ott és akkor (utána egy frissítő sör mellett igen...). A túra konzervatív becslésünk alapján egy reggel kilences indulással délután 5 körül ér majd véget. Az eső 3 és 6 közt érkezik. Meglátjuk... Frissen, a kiszállást követően a kilátástól azonnal letaglózva indultunk útnak. A parkoló fizetős, egy napra 8 eur-t kérnek el. Ezzel nincs is gond, azzal viszont igen, hogy egyetlen wc sincs sehol. Most nem akarok nyafogni, de egy olyan helyen, ahol tudvalevő, hogy autóval érkeznek, ez miért nincs megoldva? Jobb, hogy mindenki a környező nemzeti parkban végzi el a dolgát? Mert egy biztos, ha menni kell, akkor menni kell ugye...

Hatalmas

ausztria-4790.jpg

A túra eleje kellemes, nagyon enyhe emelkedővel, egy igazi sétányon kezdődik. Azért itt voltak más túrázók is, de tömegnek nem mondanám. Mivel egy körtúráról beszélünk az emberek eloszlanak. Van, aki a Dreizinnen hütte felé indul, van aki a Zsigmondyt veszi célba először. Ez egyébként dilemma és azon múlik, hogy a Tre Cime di Lavaredo sziklatömbjeit milyen módon kívánja az ember megpillantani. Az egyik régi túraleírásban a hirtelen előbukkanó szépségben hittek (hasonló utat bejárva, mint mi, de sokkal komolyabb célokkal, konkrétan az egyik Zinne megmászásával), amihez a Zsigmondy menedékház felé kezdett kör az alkalmasabb. A másik útvonalon szépen, egyre inkább megmutatkozik a három óriás. Tessék választani!

A Zsigmondy mendékház

ausztria-4818.jpg

Hamar megérkeztünk az elágazáshoz, ahol elkezdődött a hegymenet. Az idő nagyszerű volt, a nap sütött és nagyon hangulatosan világította meg a körben elterülő óriási hegyeket. A túra igazából az Eiserkofel hegy körül kerül egyet, ennek oldalában szuszogtunk lelkesen. Balról a másik oldalon - az Elferkofel magasodott fölénk. Jó tempóban haladtunk és a hogy egyre feljebb jutottunk úgy csökkent a hőmérséklet is. Persze azért a folyamatos izzadás és izommunka kissé morál rontó tud lenni... Viszont nem csak nekünk:

Párás dolomit

ausztria-4813.jpg

A Turisták Lapja 1935-ös évfolyamában van egy alpin beszámoló a környékről, ahol a szerző, Skolil Ottó, a Dreizinnen hüttéhez való izzasztó és megerőltető felkapaszkodás kapcsán viccesen a következőket írja: "Az ördögbe is, mi van ebben élvezet? - kérdi megrökönyödve a nyájas olvasó. S a szerző készen áll az őszinte felelettel: Bizony ebben semmi, de semmi élvezet nincsen... A gyönyörűség ott kezdődik, ahol a zsákcipelés véget ér: az első menedékháznál, a hegyek között." Én jót nevettem rajta, azt hiszem ez jól megragadja a túrázás ambivalens voltát... 

Törmelékmező a hüttétől

ausztria-4811.jpg

Kevéssel az elágazás után egy hófoltba botlottunk. (Oké nem folt volt, hanem egy barlang szerű képződmény) Nagyon érdekes, hogy hogy sikerült neki úgy olvadni ahogy... Tovább haladtunk és a Zwölferkofel bizarr sziklaformái egyre inkább megmutatták magukat (nos igen, itt nem hirtelen történik a megpillantás). Habár az idő szép maradt, a sziklák teteje felhőbe burkolózott. Ezt annyira nem bántam, mert a pára, a fény és az árnyék játéka páratlan szépségűvé tette a csúcsokat.

Csoda. ott két túrázót ki lehet szúrni középen!

ausztria-4862.jpg

A Zsigmondy menedékház épp jó helyen áll. mintegy 750 méter szint leküzdése után nagyon jólesett leheveredni a menedékház feletti padokra és csak bámulni a szemközti csipkés csúcsokat. Kissé alattunk a sziklatörmeléket keresztezve emberi alakok látszottak, ahogy hangyaként gyalogolnak az irdatlan sziklák alatt. És hamár van lehetőség, miért is ne ittunk volna egy frissítőt a Zsigmondy hüttében? Maga a menedékház 2224 méter magasan trónol a hegyek közt. Nevét Zsigmondy Emilről kapta. Zsigmondy 1861-ben, Bécsben született magyar származású hegymászó volt. 1885-ben hegymászó balesetben vesztette életét. Fiatal kora ellenére több, mint 100 3000 méter feletti csúcsot mászott meg életében. Annyira kiváló hegymászónak tartották, hogy később, mikor már olasz kézben volt a ház, annak nevét csak megtoldották a szintén nagyra tartott, de olasz nemzetiségű hegymászónak Comicinek a nevével.

A Pian di Cengia hütte

ausztria-4851.jpg

A 88 ágyas menedék télen zárva tart és ahogy elnéztem szinte mindig teltházas, mivel nagyon sok mászóút van a környékén, rengeteg via ferrátán lehet keresztül-kasul szelni a sziklákat. És itt a menedékháznál már tulajdonképpen az aznapra tervezett szintemelkedés javát le is küzdöttük és ugyan volt még hátra pár száz méter, de jobban eloszlott, szóval mondhatjuk, hogy innentől jobban tudtunk a környékre koncentrálni.

Feltűnik a Dreizinnen hütte

ausztria-4874.jpg

És ebben a magasságban már tényleg csak sziklák, egy kevés virág és a fű, ami körbevesz minket. Egyszerűen bámulatos. Ugye a Dolomitok ezen részén az I. világháborúban súlyos harcok folytak. Egy korabeli beszámoló  - Turistaság és Alpinizmus 1915-16-os számából: Hefty Gyula Andor: Tirol védelme -, sorra veszi az ottani hadszíntér történéseit. Leírása alapján mind a Zsigmondy, mind a Drei Zinnen hüttéket rommá lőtte az olasz fél. És, hogy erről miért írok? Nos a mai napig több helyen láthatóak az akkori katonák által kifaragott utak, bunkerek, több helyen épp azt használják ma a turisták...

A hütte nyugatról háttérben a Paternkofel

ausztria-4930.jpg

A sziklák közül lassan egyre inkább szintben vezetett utunk, hamarosan megérkeztünk a Pian di Cengia hüttéhez. Ez egy magán hütte olyan szempontból, hogy nem tartozik a turista egyesületekhez, így pl. nem ad kedvezményt a tagsági kártyára. 15 fő tud fenn aludni itt 2625 méter magasan. Menő. Mi itt nem álltunk meg, mert a frissítő még kitartott és inkább arra gyúrtunk, hogy a Dreizinnen hüttében állunk meg egy hosszabb szünetre. Így tehát a hágó felé indultunk, ami egy kőhajításnyira van a menedékháztól. És onnan már csak lefelé kellett mennünk. 

A Három nővér

ausztria-4932.jpg

Törmelékmezőn gyalogoltunk tovább a hegy oldalában. Messzebb a Laghi dei Piani tengerszem látszott és már kivehető volt a menedékház is, viszont a Három Nővér még nem mutatta meg magát. Ekkor már jó ideje látszott, hogy amerre utunk visz elég sötét felhők gyülekeznek és el is kezdett csepegni az eső. Gyorsan felvettük az esőruhánkat - ugye ilyenkor derül ki, hogy pl. nem érdemes csomóra kötni a tároló zsák száját, mert nem lehet valami gyorsan kivenni az esőkabátot... Ilyenkor pedig egy perc is sokat számít, az ilyen esők hirtelen jönnek és intenzívek is eléggé. Viszont most nem kaptunk nagy ízelítőt belőle szerencsére és kvázi szárazon értünk el a Dreizinnen hüttéhez.

Na, melyik a fotóarca?

ausztria-4965.jpg

És micsoda páratlan kilátás fogadott minket ott! A Tre Cime sziklatornyai egyszercsak feltűntek, ahogy kijöttünk a hegy mögül. Elég sok túrázó gyűlt össze a háznál, de szerintem ez csak töredéke volt  a megszokottnak, mert jóval több asztal és pad volt kirakva, mint amennyi vendég volt. Igaz itt látszott, hogy az eső nagyobb nyomot hagyott, szóval szerencsénk volt, mert épp megúsztuk az égi áldást. Miután kibámészkodtuk magunkat bementünk egy levesre. Na, azért odabenn igazi hütte hangulat volt rengeteg vendéggel, de épp volt egy asztalvég, ahová le tudtunk ülni. Sőt épp a konyha zárás előtt vagy negyed órával érkeztünk. Király. 

Fény-árnyék játék

ausztria-4937.jpg

Pár szóban a hüttéről. A 2405 méteren álló menedékház az egyik legnépszerűbb a környéken. Tekintve, hogy milyen páratlan kilátás nyílik innen ez egyáltalán nem meglepő. A weboldalukon foglalási rendszer van. Összesen 140 ágyuk van... Szóval ez egy nagyüzemi hütte. Én jobban csípem a kisebbeket, de ízlések és pofonok...Miután ettünk még egy jó fél órára kiültünk a sziklákra és gyönyörködtünk. A három bástya csúcsa hol eltűnt, hol kikandikált a felhők közül. Mikor legutóbb itt jártunk jóval alacsonyabban voltak, meg akkor sokkal közelebb haladtunk el hozzájuk. De minden oldalról és szögből bámulatosak... Aztán azon gondolkodtam, hogy a menedékháznak melyik a fénykép profilja? Mert az a helyzet, hogy minden oldalról tökéletes fényképet lehet lőni róla... 

Lefeléausztria-4969.jpg

Aztán elindultunk lefelé. Az első részen hatalmas zöld gyep és a tavak páratlan panorámája kísért minket. Az idillt csak egy-egy hatalmas mennydörgés robaja törte meg. És innentől folyamatosan a tarkónkban lihegett az eső. Szépen ereszkedtünk lefelé, de ugye ismerős, mikor a lefelé vezető út nem akar véget érni? Hát itt is ez a helyzet. Tulajdonképpen elég kényelmes út lefelé, mert nem nagyon meredek, több helyen simán olyan, mint egy murvás út. Persze a törpefenyős rész itt is adja!

Laghi dei Piani ausztria-4961.jpg

 És aki arra tippelt, hogy sikerült elkerülnünk az esőt, annak csalódnia kell, mert természetesen elért minket. Már viszonylag közel voltunk a völgyhöz, mikor csendesen rákezdte. Aztán egy negyed óráig hasonló intenzitással folytatta, aztán az utolsó negyed órát már erősebb esőben tettük meg. De igazából akkor szakadt le az ég, mikor visszaértünk az autóhoz, szóval aznap többszörösen szerencsések voltunk... 

Magasságosausztria-4982.jpg

Nos ez egy hihetetlen túra. Aki teheti csinálja végig. Alul linkelem az útvonalat, bár a dolomitos Rother Túrakalauz is tartalmazza. Azért nem árt, ha az ember felkészül. Aki nincs hozzászokva az ilyen szintekhez, annak elég kimerítő lehet, de igazából nem vészes annyira. Víz és esőálló ruházat legyen mindenkinél és nem árt, ha az időjárás jelentést is figyeli az ember. Alul látható az útvonal. Nos itt a szintemelkedés tuti nem jól van számolva, az óra ami mérte állandóan ilyeneket csinál... A helyes magasságkülönbség 1100 méter körül volt. A táv olyan 16-18 km.

Olyan elképesztően jó kiülni egy hütte teraszára, vagy leülni a sziklákra és ezt a csodálatos látványt megpróbálni elraktározni az emlékek között... Biztos, hogy visszamegyünk. 

Ha tetszett kérlek kövess minket Facebookon!

Hamarosan újra egy alpesi túrabeszámolóval jelentkezünk!

A viszont látásig: hajrá kifelé fotózni!

 

süti beállítások módosítása