Három nap a Bükkben

Három nap a Bükkben

Három nap a Bükkben

Kora tavaszi trekking

Pár héttel ezelőtt kitaláltam, hogy tekintettel a szinte abszolút hó nélküli télre jó lenne egy igazi téli túrát tenni valahol. ahol biztos, hogy találunk havat. Egyértelműen a Tátra mellett döntöttünk. Több lehetséges útvonalat néztem ki, több helyszínen hogy a lavina és időjárás helyzet figyelembevételével minél nagyobb mozgásterünk legyen. Aztán jött a COVID19 vírus és teljesen el kellett engednünk a külföldi utazást. És akkor azon tanakodtam, hogy mit is lehetne így kora tavasszal – ami kb. olyan, mint a késő ősz, tehát túrázás szempontjából elég, hogy is fogalmazzam: ingerszegény… - kitalálni. Két lehetséges opció volt a pakliban a Bükk-hegység és a Zempléni-hegység.

A Hámori-tó melletti sétány

dsc_7097-3.jpg

Az indulás előtti este végül a Bükk mellett döntöttünk. Igazából azért, mert három napunk volt, hogy a hegyekben töltsük és vonzóbb volt egy körtúrát tenni, mint csillagtúrákat egy fix helyről, meg lévén, hogy túratársam sátra nem lett bepakolva mielőtt elindult hozzám, maradt olyan útvonal, ahol alternatív szálláslehetőség kínálkozott. Márpedig a Bükkben ismertem ilyet. Így gyorsan megterveztünk egy kellemes útvonalat, hogy stresszmentesen lehessünk a természetben erre a pár napra.

Nem ősz, tavasz.

dsc_7110-9.jpg

És akkor íme a terv: Lillafüred – Magos-kő – Bánkút – Sebesvíz rét- Lillafüred. Személy szerint nem szeretem, ha egy tervet az utolsó pillanatban rakunk össze, mert azért a távokat jól belőni nem mindig egyszerű. Egyfelől nem akartuk , hogy nagyon erős legyen – figyelemmel arra is, hogy a hátunkon a megszokottnál valamivel több cucc is utazik majd velünk-, ugyanakkor ha rövid a táv, akkor meg minek rá három nap… Így utólag azt kell mondjam, hogy abszolút kényelmesen teljesíthető útvonalat sikerült összehozni, amibe belefért az elmélázás, főzőcskézés és egyéb programok is.

Alkonyodik

dsc_7115-14.jpg

Hogy mi is kell ilyenkor, ha több napra indulunk? Mondjuk egy térkép az nem árt… De viccet félretéve: ruha nem kell különösebben több, viszont több víz, alapanyag főzéshez, meg általában étel, gázfőző, hálózsák, derékalj, powerbank (telefon, kamera töltéshez) és higiénés felszerelések mindenképp kellenek. Elővettem a nagyobb zsákomat, beraktam a téli hálózsákot – ezután olyan sok minden már nem is fért amúgy… - a kaját, vizet, majd másnap reggel elindultunk Lillafüred felé.

A háttérben Bánkút és a radar

dsc_7148-27.jpg

Meglepően enyhe idő fogadott, úgyhogy nem is bakancsban, hanem túracipőben vágtam neki az erdőnek. Lillafüred igen kihalt volt így hét közepén. A sziklasétányon ballagtunk végig a parkolótól, majd a Hámori-tónál elkanyarodtunk a hegység belseje felé. A tó mindig festői. Még így kopáran is jó ránézni, nemhogy mikor van levél is a fákon. Ahogy a végéhez értünk felkanyarodtunk a zöld jelzésre, ami már elkezdett emelkedni szép lassan. Dacára nehezebb zsáknak nem haladtunk nehezen, viszont dögmeleg volt, mármint ahhoz, hogy súllyal a hátadon mássz felfelé, úgyhogy egyre kevesebb réteg maradt rajtunk. A zöldről közben a piros jelzésre kanyarodtunk, megálltunk a Csókási tábornál. Ez nagyon hangulatos hely. Az aszfaltút mellett van, hatalmas fák közt a Csókás-forrás mellett. Néhány épület, egy szépen rendberakott szabadtéri „étkező” és egy kevésbé jól karbantartott kerítés tartozik hozzá. Innen a Nyulászi vadászház következett, ahonnan a Magos-kő – aznapi célunk - már nagyon közel volt.

A Magos-kő. Meg a kisfilm a három napról. Katt!

És akkor a Magos-kő... Na, hát ez egy csodás kilátóhely! Látni lehet a szemben lévő Bükk-fennsíkot, a NATO radart Bánkúton, valamint kelet felé Miskolcot és meg lehet pillantani a Zempléni hegységet  is, ha a légkör olyan (reggel volt olyan). A sziklákon leánykökörcsin virágzik és girbegurba fák szegélyezik a szikla tetejét. A barlang innen már csak pár száz méterre található. Úgy terveztük, hogy lepakolunk, aztán még sötétedés előtt visszajövünk a kilátóhelyre. Nos a szállás először is meglepően apró bejárati ajtóval rendelkezik ez ötlik először szembe ugye... Láttam én fotókat róla előzetesen, de nem volt ott mellette semmi, amiből az arányok látszódtak volna. Vicces, ahogy Lala mondta, olyan, mint egy hobbit lak.

A barlangszállás az esti piknik alatt

dsc_7184-37.jpg

A remekül karbantartott sziklaüregbe lépve két priccs fogadja a túrázót, valamint egy asztal és kályha, bekészített fával. Ami igazán meglepő volt, hogy stabil 10 fok volt benn egészen reggelig (nem fűtöttünk) gondolom télen is fagypont felett marad a hőmérséklet... Bár azért ez nem tuti, az asztalon fekfő naplóbejegyzésből gondolom, aminek a bejegyzései közt találtam januárit is, ahol 7 fokra írták a hőmérsékletet. Ja igen, van egy hőmérő is odabenn... Lepakoltunk, aztán felmentünk fotózni, utána pedig a barlang előtti teraszon készítettünk vacsorát, ami ilyen forróvízzel felönthető gyorskaja volt. Remek volt kinn ücsörögni, hihetetlennek tűnt, hogy március van... Oké azért volt rajtunk ruha bőven, de akkor is.

Fantasztikusan sok csillag volt az égen. A háttérben az Orion látszik.dsc_7182-35.jpg

Sötétedés után még egyszer felmásztunk a Magos-kőre pár éjszakai fotóért, majd elég korán nyugovóra tértünk. Nos azt nem állítom, hogy életem legnyugodtabb és legpihentetőbb éjszakája volt, de igazából luxuskörülmények voltak egy sátorhoz képest. Reggel korán kimentem még egyszer a kőre, utána reggeli, majd indulás. Amúgy reggel simán kuszkuszt ettünk forró vízzel készítve, amibe egy kis kolbászt szeleteltünk, meg parmezán sajttal ízesítettük és az a helyzet, hogy könnyű, gyors és a körülményekhez képest tényleg jó ízű. Mondjuk 5-öd annyiért, mint amennyibe egy vacsorára elfogyasztott hegyikaja kerül... Készítettem egy török kávét, ami vert egy kis lelket belém, aztán elindultunk. A hegységben van még barlangszállás, a cserpes-kői és az odvas-kői. A cserpes-kőiben már aludtunk pár éve. Ott a tulajdonos pele tette felejthetetlenné az éjszakát folyamatos motoszkálásával, de amúgy hasonlóan ehhez az is menő és simán lehet benne aludni.

Reggel

dsc_7197-44.jpg

Így a második napra már lengén öltöztünk. Bár erős szél volt, legtöbbször a fák miatt nem éreztük. A Bükkben nyílnak már a hóvirágok, pár hét és igazi színpompa lesz mindenhol. Sajnos azt nem fogjuk látni tekintve, hogy járvány van... Szentlélek előtt a piros, majd sárga, később a kék jelzésen gyalogoltunk. Megálltunk a Látó-köveknél, ahol szuper panoráma nyílik észak felé. Lehet látni a Lázbérci víztározót, meg ha szerencséd van, akkor egész a Tátráig is elláthatsz. Nekünk ezzel nem volt szerencsénk természetesen, de pont tegnap jött szembe egy bejegyzés a Magas Tátra info facebook oldalon, ahol egy rövid videón mutatják onnan a havas csúcsokat....

Kilátás a Látó-kőröl. Látszik a Lázbérci víztározó

dsc_7229-63.jpg

Szentlélekre érve konstatáltuk, hogy semmi sincs nyitva, gondolom ilyen off seasonban csak hétvégén nyit ki a Hermann Ottó turistaház is. Így a tervezett jutalomkávé sajnos elmaradt. Megnéztük a kolostorromot, ami a 14. századból származik. 1540-ben rombolták le és sohasem építették újjá. A romokon jelenleg állagmegóvási munkákat végeznek. Innen még a java hátra volt. Egy darabon aszfaltúton haladtunk, majd a piros jelzést követve egy hegyháton ballagtunk tovább. Ez volt a túra egyik legszebb része. Mivel a felhők nagyon gyorsan vándoroltak az égen, folyamatos volt a fény-árnyék játék, ami az egyébként valljuk be kissé unalmas szürkeséget ilyen igazi friss hangulatúvá varázsolta.

Nyílnak a hóvirágok

dsc_7239-70.jpg

Ezt a Szentlélek – Bánkút közti turistautat Czékus Miklós természetjáró tiszteletére Czékus útnak nevezik. Egy darabon hatalmas fenyők között kanyarog. Feltekintve csak úgy hajladoztak a nagy szélben, azzal az igazi szélfútta hanggal kísérve, ami annyira jellemzi a fenyőket. Bánkút határába már korgó gyomorral érkeztünk. A sípályák egyhangúan, üresen bámultak ránk, ahogy elhaladtunk a felújítás alatt álló turistaház mellett. A kicsit távolabb álló Fehér Sas panziót ismerős lehet már az olvasónak, mert 2019 utolsó napján túránk végeztével betértünk egy jó levesre és erről írtam is korábban. Ezt a remek leves lehetőséget most sem hagytuk ki természetesen. Kényelmesen ebédeltünk, kávéztunk a szinte üres étteremben, aztán a Bálványon álló Petőfi kilátóhoz gyalogoltunk.

Kilátás dél felé a Petőfi kilátóból

dsc_7250-73.jpg

A panziótól a kilátóig tartó rövid útszakaszon azért futottunk össze néhány turistával. Néhány éve jártam itt utoljára télen és akkor természetesen teljesen más kilátás fogadott. Szerencsénk volt az idővel. A szél ugyan le akarta tépni a ruhánkat, de cserébe viszonylag messze el lehetett látni. Egy idősebb úrral beszélgettünk a kilátón, próbáltuk közösen megfejteni, hogy az Alacsony Tátra vonulatait látjuk-e a távolban, vagy csak felhők tornyosulnak a horizonton. Miután a kilátót otthagytuk már csak egy 6 km hosszú menet volt hátra a Sebes víz réten álló panzióig, ahol éjszakai szállásunkat terveztük.

Árnyjátékdsc_7266-83.jpg

Ahogy szeltük át a Bükköt sok helyen találkoztunk fakitermeléssel, ezen a részen pedig kifejezetten sok fa volt az út mellett összerakva. Néhány nagyon érdekes barlangot is útba ejtettünk. A legrejtélyesebb üreg, mind közül a Csipkés-kúti sziklaüreg volt, ahol egy sínszerű vasszerkezet vezet a hegy gyomra felé – ahogy zseblámpával megvilágítottuk – legalább három több méteres létra mentén, aztán eltűnik a sötétben. Persze nem másztunk le, de nagyon tuti, ahogy kinézett. Emellett rengeteg víznyelő is van a területen. Néhányat közelebbről is megnéztünk.

A mesés fenyvesen át

dsc_7271-86.jpg

Elhaladtunk a híres Csipkéskút mellett, ahol a lovak már messziről jelezték, hogy észrevettek minket. Sajnos nem nagyon lehet belátni a mezőre és a karámokhoz, de itt-ott azért megpillantottunk néhány lovat. Jávorkúton keresztül egy fantasztikusan hangulatos fenyvesbe jutottunk. Olyan igazi manós helyre. Megnéztük a közelben található Szirén barlang bejáratát utána pedig nagyon hamar megérkeztünk a Sebesvíz panzióhoz. Este már nem sok minden történt. Ez a szálló egyébként nagyon szép helyen található. Kis tavak vannak mellette, egész távol van a civilizációtól – persze ez nézőpont kérdése -, térerő nincs, szóval nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy egy igazi menedék a mindennapoktól. Az árak pedig szerintem teljesen korrektek.

A Sebesvíz panzió romantikus tavacskája

dsc_7277-89.jpg

A szálló földszinti részén rengeteg fokos, balta, szekerce van kiállítva. Így egy zombiapokalipszis idején ideális táborhellyé válhatna. Messze van mindentől, van fegyver... Ok, nem fejtem ki bővebben, bocsánat az ízléstelenségért. Másnap reggeli után szemerkélő esőben indultunk útnak. Nem volt különösebben hideg, de esőben sohasem komfortos túrázni. A sárga jelzést követtük egészen Lillafüredig. Sokat haladtunk aszfalton, utána pedig sárban. Szerencsére a sár nagy része szikkadt volt eléggé ezért nem lettünk nyakig sárosak.. Lillafüred előtt elkezdtünk gyorsan ereszkedni a vesszős völgyön keresztül. Ez egy hangulatos rész volt, szemben már látszott az Oxigén kilátó, a libegő felső állomásánál.

Az útvonal

Powered by Wikiloc

 

Na, hát a kilátóhoz már nem mentünk fel, de ez a három nap megerősítette, hogy kell egy több napos túrát szerveznünk a Bükkbe ezután minél hamarabb. Persze ez majd a járvány helyzettől fog függeni erősen. Mármint a mikor. A tapasztalat, hogy tulajdonképpen el lehet indulni ilyen "hut to hut", tehát háztól-házig túrára a Bükkben is, mert van annyi szállás, hogy ez kivitelezhető legyen. Mondjuk én jobban szeretem, ha sátrazunk, de akár kombinálni is lehet a kettőt. Nagy élmény bárhogy is. A túra adatait meg feljebb megnézheted!

Ha tetszett a poszt, kövess Facebookon, vagy Instán.

A viszont látásig: (rendhagyóan:) Hajrá maradj a kanapén egy darabig a szobádban!

Gerinctúra a Garda-tó felett

Gerinctúra a Garda-tó felett

Gerinctúra a Garda-tó felett

Monte Baldo

Nos, szeptember végén Olaszország északi tájain jártunk. Túrázás szempontjából a Dolomitokat kezeltük kiemelten, amiről írtam is még hazaérkezésünk után. A festői Braies-tó, a kalandos Cadini-csoport és a kötelező Tre Cime di Lavaredo mind fantasztikus túracélpontok. Igen ám, de maradt ki valami. ugyanis a Dolomitokból a Garda-tóhoz utaztunk, ami ugyancsak erős túrázási potenciálban, hogy úgy mondjam, viszont én egy leütést sem tettem, hogy bemutassam kicsit a környéket és az egyetlen ott teljesített túránkat. Viszont azt gondoltam - oké meg szobafogságban vagyok pár napig, szóval van időm - hogy maga a túra nem veszített aktualitásából, hiszen lassan itt a nyár és lehet, hogy van aki most tervezgeti, merre szeretne utazni idén és akkor egy ötletnek ez is megfelelhet.

Felhők úsznak be a hágóba

italy188.jpg

Miután búcsút vettünk az elragadó Misurina településétől dél felé vettük az irányt. Azt gondoltam, hogy mivel már lassan itt az október, a Garda-tó nem lesz annyira zsúfolt, mint főszezonban. Nos ez így annyira nem volt igaz, vagyis már a szűk olasz autópályán, ahol tömött sorokban haladtak a járművek velünk egyező irányba (OK persze ez egy nagyon fontos észak-déli fő útvonal) látszott, hogy azért nem leszünk magányosak... Ahogy a tó felé lefordultunk ugyanilyen erős maradt a forgalom. Az az igazság, hogy úgy tűnt, a tó környéki úthálózat nincs felkészülve erre a forgalomra, jobban mondva nem fejlődött együtt az autók számával. 

Malcesine vára este

italy118.jpg

Malcesine-ben szálltunk meg. Ez a település remek kiindulópont bármihez a tó körül, meg innen indul a Monte Baldo-ra a felvonó, ami fontos szempont volt. Majd később látszik miért. Az első néhány napban a környéken városnézéssel múlattuk az időt. Hajóval be lehet barangolni a part menti városokat olcsón és hatékonyan.  Autót nem érdemes használni. A parkolás nehéz és drága. Autentikus olasz hangulat mindenütt, szűk utcácskák, remek ételek. Nem kérdés, hogy a tó kiemelt turistacélpont. Bizony nem, hiszen dacára annak, hogy már igen benne voltunk az őszben temérdek turista rótta az utcákat. Főleg német ajkúak voltak, de Európa minden részéről találkoztunk emberekkel. A tó körül számtalan turistaút vár felfedezésre. (A Kompass kiadónak van egy túra útvonalas könyve) Lehet hegyi kerékpározni meg persze via ferráták is várják a mászókat. Igazi outdoor paradicsom. Ez egy ideális üdülőhely. Talán túlságosan is.

A Monte Baldo a tóról. Szépen kivehető a felvonó középső és felső állomása

italy22.jpg

Malcesine felett magasodik a Monte Baldo hegyvonulat, mely 38 km hosszú és a legmagasabb csúcsa a Cima Valdritta 2218 méteren található. Európa botanikuskertjének is nevezik, hiszen a 65 méteren fekvő parti olajfáktól elkezdve a magasabb területeken törpefenyők és rengeteg virág faj található, hiszen több mint 2000 méteres a szintkülönbség és aklimatikus viszonyok is nagyon sokfélék, hiszen a hegy fekvése egészen déli. Természetesen én arra gondoltam, hogy a Cima Valdretta lesz a célpontunk, ami nem is tűnt nagyon nehéz célnak, tekintve, hogy a felvonó egész 1700 méter környékére repít. (Persze gyalog is fel lehet kapaszkodni, de az 2000 méteres szintkülönbség. Az azért combos...)

Ez egy másik felvonó a síeléshez

italy133.jpg

Magát a túrát az utolsó napra ütemeztük be. Korán keltünk, hogy az első felvonót elcsípjük, mert abban biztos voltam, hogy később nagyon sokan lesznek és nem szerettem volna várakozással tölteni az időt. Olyan reggel 8-9 között indul az első felvonó. Sajnos most épp nem működik, így a honlapon sem tudom megnézni pontosan, de március végétől újra jár, akkor lehet majd ellenőrizni mikortól jár. Meglepően sokan voltak az állomáson. Mivel épp lekéstük az előzőt, így csak várnunk kellett, majd szó szerint bepréselődtünk vagy 30-40 fővel a kabinba és elindultunk felfelé. Van egy közbenső állomás, ott át kell a híres menet közben forgó felvonóra, ahonnan minden utas egyformán csodálhatja meg a környéket bárhova is préselődik a kabinban.

Vágtam össze egy kis videót is a túráról, KATT!!!

Ahogy felértünk jóval hűvösebb idő fogadott minket, odalenn nagyon kellemes 15-20 fok volt minden nap. Az állomás körül viszonylag sokan voltak, de ahogy elindultunk a 635-ös számú jelzésen odafelé csak néhány másik túrázóval találkoztunk. Köztük természetesen északi népekkel is, akik rövidnadrágban vágtak neki a hegynek... Ők jobban bírják a hűvöset. A panoráma felemelő. Szinte végig lehet látni az egész tavat, a kis városokat és a pixelnyi házakat is szépen ki lehet venni. Egy nagyon érdekes jelenséget azért megfigyeltem a hét alatt. A helyzet az, hogy a tó miatt a páratartalom nagyon magas és a tó körüli hegyek párában úsznak délutánra. Sőt voltak napok, amikor teljes egészében láthatatlan volt a Monte Baldo teteje lentről.

A cél a távolabbi magas csúcs

italy136.jpg

Egyelőre nem volt zavaró a pára, bár a távolban azért homályos volt minden. Nyugodtan kezdtünk ballagni a gerincen. Hol sziklákon, hol mezőn keltünk át. Az igazat megvallva viszont egy kis idő után azt éreztük, hogy nem vagyunk túl jó állapotban, olyan nyűgösen, ólomlábakkal haladtunk. Az utóbbi napokban nem pihentünk, mert folyamatosan úton voltunk valahova, előtte meg ugye a Dolomitokban túrázgattunk. Azért mentünk tovább rendületlenül, bár Zsanna néha már elég nyűgös volt. Ami azért nem teljesen szokatlan, hogy úgy mondjam, de ez nem az a túra, ahol minden erőd össze kell szedned, szóval azért ez is jelzett valamit.  Azt hiszem, hogy kimerültünk már ekkorra.

Felhők, hegyek

italy161.jpg

Hiába volt lenyűgöző bármerre néztünk, sajnos így nem volt annyira élvezetes az egész. Több kilátóponton is megálltunk, kicsit ettünk is, ez az esetek többségében segít kis erőt nyerni, de most ez sem segített sokat. Mire felértünk az első csúcsra a Cima delle Pozzette-re (2132 m), már éreztem, hogy nem fogunk tovább menni... A csúcson már voltak néhányan, mire odaértünk. Egy aranyos fakereszt jelzi a tetőt. Erős szél fújt, leültünk, szendvicset ettünk és tanakodtam, hogy mi is legyen. Részemről simán ment volna a Cima Valdretta is, ami innen már annyira nem lett volna sok vagy 2 km és 100-200 méter szint, de az oda vissza 4 plusz a gerinc a Pozzette után ereszkedett egy jó darabon, tehát visszafelé is lett volna hegymenet...

Az aranyos kereszt a Cima delle Pozzette-n

italy175.jpg

tekintettel arra, hogy a túrázás akkor már nem élvezetes, ha nagyon erőltetni kell, úgy döntöttem, hogy nem megyünk tovább. Persze ezt nehéz elengedni, mert ugye végre ott vagy, ki tudja jársz e még erre valaha, de nem lett volna értelme végigszenvedni az egészet. Úgyhogy elindultunk lefelé. Közben azért megjegyzem, hogy a csúcson remek volt a kilátás! Láttuk a napokban meglátogatott településeket, az apró hajókat a vízen. Egészen hihetetlen 2000 méter magasból a tó. 

Ezzel nehéz betelni...

italy192.jpg

Közben elkezdtek felhők beúszni a látóterünkbe, ahogy ereszkedtünk lefelé. Egy időre teljesen beborított minket a pára, de ahogy a felvonó felső állomásához értünk ott már alatta voltunk. Az ilyen időjárás változások csodálatosak a magasban, szeretem, mikor körülöttünk szemmel láthatóan úszik a pára. Visszafelé már jóval több emberrel futottunk össze. A felvonó állomása mellett természetesen van egy Ristorante Bar Baita Dei Forti nevű étterem is. Mivel rengeteg időnk maradt, meg muszáj volt kicsit felvidítani magunkat, így beültünk egy sütire, meg kis üdítőre, kávéra. Itt az állomás környékén is megéri körbenézni. Nem messze szép kilátás nyílik észak felé.

Odalent látszik Malcesine. ja és siklóernyőzni is remek hely...

italy213.jpg

A felvonóval kapcsolatosan nem tévedtem, mikor azt feltételeztem, hogy napközben nagyon nagy lehet a tömeg, mert mikor leértünk hosszú sor kígyózott, de tényleg nagyon brutál, szóval korán érdemes menni, ahogy igazából minden felkapott helyen. Délután pihentünk, majd másnap egy erős gyomorfájással ébredve elindultunk hazafelé... A Monte Baldóra egyébként a hegy keleti oldaláról is fel lehet mászni, ahol olyan 1500 méter magasságon egy autóút vezet észak felől déli irányba. Ehhez azonban meg kell kerülni a hegyet, viszont ha valaki azon a részen száll meg, akkor az egy remek opció lehet. Az általunk bejárt túra összesen vagy 8-9 km és kb 500 méter szintkülönbség lehetett, mint a megosztott wikiloc profil mutatja. Szóval simán járható ideális esetben néhány óra alatt.

Nos azt hiszem, hogy most ennyi. Remélem hasznos infok is voltak a leírásban. ha tetszett kövess Facebookon, vagy a Youtube csatornánkon!

A viszont látásig: hajrá kifelé fotózni!

Powered by Wikiloc
Luxustúra Budapest felett

Luxustúra Budapest felett

Luxustúra Budapest felett

Túra a Budai-hegységben

Szóval ott ültem csütörtökön este és azon tűnődtem, hogy az előrejelzett szikrázóan napos szombaton vajon merre induljunk túrázni. Nos tudvalevő, hogy a téli túrázás hó nélkül nem az igazi, de ha arra várok az idei télen, hogy hó is legyen a napsütés mellé, akkor lehet, hogy az egész téli szezon skippelnem kell... Olyan négy túracélpontot azonosítottam lehetségesként és végül amellett döntöttünk- ekkor már közösen péntek este túratársammal -, hogy a lehető legegyszerűbbet választjuk és a - hozzá - közeli Budai-hegységbe látogatunk.

Normafa a háttérben az Erzsébet kilátó

budai-2.jpg

Pár éve már megfordult a fejemben, hogy mivel még sohasem jártam a Budai-hegységben jó lenne valamikor megnézni, de akkor nem fért bele az időbe (meg nyilvánvalóan azóta sem...) Aztán a Szépkilátás blog posztolt a Budai sárga útvonalról, ami még jobban meghozta a kedvem, ráadásul télen, hóban járták végig az útvonalat, ami még adott hozzá az egyébként is látványos útvonalhoz. Az biztos volt, hogy a túra végpontja Pilisborosjenő lesz, hiszen itt volt a "bázis". Már csak azt kellett kitalálni, hogy az egyébként valahonnan Budaőrsről induló sárga útvonalba hol csatlakozzunk be. 

Az Erzsébet kilátó alsó szintjénbudai-24.jpg

Szeretem, ha egy túra lineáris és A pontból B pontba visz nem pedig kört ír le, vagy ne adj' isten még ugyanazt az útvonalat is kell használni visszafelé. Ez pedig egy lineáris túra terv volt. A csatlakozás pont Normafa lett. A budapesti olvasóknak nagy titkot nem árulok el vele, de aki nem annyira ismerős annak segítség lehet, hogy a 21A busszal lehet eljutni Normafára a Déli pályaudvar mellől (ahol a kirakaton találkoztam a szürreális, de mindenképp aktuális "Vietnamiak vagyunk" felirattal egy ázsiai bolton.... ) 

A Mátra a távolbanbudai-18.jpg

Mi reggel ötkor keltünk Pilisborosjenőn, ahonnan egy korai busszal utaztunk Budapestre. Villamos, majd az említett busz és kb. nyolckor már el is rajtoltunk. Az igazat megvallva nem a sárga nyomvonalat követtük végig, hanem tulajdonképpen intuíciónk alapján haladtunk, minél több remélt kilátópontot felfűzve a város felett kanyargó útvonalra. A Normafán rögtön egy hatalmas rét fogadott bennünket. Mivel szuper tiszta idő volt, a reggeli fényben minden nagyon tisztának tűnt. Többen futottak, kutyát sétáltattak az általunk is járt kék kör ösvényen. 

Fény árnyék csontvázakbudai-22.jpg

A nagy téli szürkeségben csak a fák erősen kontrasztos árnyéka jelentett némi izgalmat. Sajnos hó nélkül, levelek nélkül annyira nem látványos az erdő ilyenkor. Az igaz ugyan, hogy a kilátás sokszor élvezhetőbb, mivel át lehet látni az ágak között. Az első megállónk a János-hegyen álló Erzsébet kilátó volt. Egyszer jártam már itt, de akkor csak a libegőn ugrottunk fel. (Aki szemfüles, az most jegyzetelheti is, hogy akár itt is lehet a túrát kezdeni ugye...) Túrázva izgalmasabb. Szerintem. A korai órán szinte üres kilátó 1910-ben épült, kb. 100 lépcsőfokon lehet eljutni a tetejére. És nem meglepő módon ez igen meg is éri. Fantasztikus körpanoráma tárul az ember szeme elé. Természetesen Budapest uralja a látóhatárt, de nyugat felé eltekintve Budakeszi felett eltekintve is nagyon  messze ellátni.

A Nagy Kevély Pilisborosjenő felett

budai-37.jpg

A tiszta időben, egész a Mátráig elláttunk.  a fényképeken még a Kékesen álló torony is kivehető volt. Látszott a Hármashatár-hegy és még a Pilisborosjenő felett magasodó nagy-kevély is. Pazar. van egy kávézó a kilátóaljában, de itt még nem használtuk ki a luxustúra - olyan túra, ahol nem kell a civilizáció nyújtotta örömökről teljesen lemondani... - előnyeit. Azért időztünk vagy fél órát, majd leereszkedtünk egy átjáró barlang felé (piros barlang jelzés). A barlang pici, de valóban át lehet menni rajta, cool. Különféle zöld jelzéseket követve haladtunk tovább az erdőben, ami sokkal szebb lehet - tudom, hogy már említettem, de ez visszatérő megfigyelés volt... - mikor nem minden ilyen kopasz.

Visszatekintve az Erzsébet kilátóra a Kaán Károly kilátóból

budai-39.jpg

Hamarosan a Szépjuhászné étterem és gyermekvasút megállónál voltunk. (Igen, itt is be lehet csatlakozni!) Itt már kihasználva a luxustúrázás kínálta lehetőséget, elfogyasztottunk egy presszót, közben a falon kiállított rengeteg retro úttörővasutas fényképeket vizsgálgatva. A következő állomást, a Hárs hegyen található Kaán Károly kilátót már a sárga jelzésen közelítettük meg. A kilátó alatt egy kis teraszos rész van kialakítva padokkal, ideális piknikező hellyé varázsolva azt. A kilátó fából készült. remek kilátás nyílik az Erzsébet kilátóra, valamint természetesen az előttünk álló további csúcsokra is. 

A futók egy kisebb csapata

budai-44.jpg

Miután innen is körbepillantottunk megindultunk lefelé a sárga jelzést követve. Itt találkoztunk először a Balboa körnek nevezett terepfutáson résztvevőkkel. (A futás a János hegyig tart és onnan vissza a Szépvölgyi útra) Jó sokan voltak, úgyhogy a tervezett útvonalat meg is törtük, tulajdonképpen kicsit rövidítve azt, hogy ne zavarjuk egymást a szűk ösvényen. Így jutottunk el a Hűvösvölgyig. Amúgy ezen a túrán az tetszett nagyon, hogy a város és a természet határán mozog az ember. Egyik percben még hatalmas fák közt, a csöndben gyalogolsz, aztán hirtelen egy villamos halad el alattad, vagy keresztezel egy forgalmas utat... Mindenképp egy unikum a maga nemében.

A Hármashatár-hegy teteje előtt

budai-53.jpg

Itt a Hűvösvölgyben (Újabb csatlakozási lehetőség...)  áll egy büfé állítólag nagyon-nagyon rég. És mivel már igen ebédre járt az idő, ismételten teret engedve a luxustúra nyújtotta lehetőségnek, a csomagolt szendvicsek ellenére úgy döntöttünk, hogy egy lángos elfogyasztása mindenképp emelné morálunkat. Zotya a büfés - ahogy bemutatkozott - remek lángost sütött nekünk, mi pedig nyugodtan elmajszoltuk, miközben a terepfutáson résztvevők legjobbjai már a visszafelé úton futottak el mellettünk ki frissen, ki pedig már erősen zihálva. Innen mondhatnám, hogy már csak egy ugrás a Hármashatár hegy, de azért ez erős csúsztatás lenne. Egy kb. 300 méteres szintemelkedő várt ránk. Az erdőben sorban előztek meg minket a futók, akiknek ez már a célegyenes környéke volt. Ezen a környéken már sokkal több túrázóval futottunk össze, lévén erősen benne voltunk a napban és gondolom ez egy nagyon vonzó környék.

A Duna vonala a Hármashatár-hegyről
budai-55.jpg

A sárgán kerültük meg a Nyéki-hegyet, majd nem sokkal később a kék körön másztunk felfelé. A Hármashatár hegy csúcsa előtt sziklás terepen keresztül visz az ösvény, majd egy hatalmas mezőre jutunk. Itt már sokan voltak: bringások, sárkányeregetők, fiatalok, idősek, túrázók és turisták, egyaránt. Ezt erősen elősegíti, hogy autóval is fel lehet jutni. A hegytetőn van egy kilátó is a három rádiótorony mellett. A Guckler kilátó az Országos kéktúrán helyezkedik el, remek panorámával a környékre. Erős szél fújt odafenn, de szépen sütött a nap, úgyhogy teáztuk a termoszokból és szívtuk magunkba a remek időt. A kilátó mellett nem messze van egy szikla is, ahonnan nyugatra van csodás kilátás. Ezt útba ejtve a kéktúrát követve indultunk. A Nagy Kevély, túránk végállomása egyre közelebbről látszott.

A Guckler kilátó mellett

budai-63.jpg

Solymár előtt értünk le a völgybe. Egy darabon a vasúti sínt követtük, aztán átvágtunk a 11-es úton és felkapaszkodtunk az utolsó emelkedőn a köves bércre. Ezzel pedig lényegében meg is érkeztünk Borosjenőre. Jó volt az egész túra. nagy szintek nincsenek, összességében kb 23 km és 700-800 méter volt a szintkülönbség. Szerintem Budaörstől is végig lehetne gyalogolni egy nap alatt. Jó hír, hogy amennyiben mégsem menne bárhol meg lehet szakítani ugye...

Megérkezés Pilisborosjenőre

budai-80.jpg

Összességében látványos túra, tényleg pazar kilátással több helyen is. A levelek, vagy egy kis hó azért hiányzott, de a nap legalább végig kitartott. A fővárosban lakók egyszerű helyzetben vannak és gondolom sokan jártak is már a túra egyes pontjain, akik viszont vidéken laknak, azoknak mindenképp ajánlom, kicsit más oldalát mutatja meg a városnak. Meg ellátás szempontjából egy luxustúra...

Ha tetszett kövess Facebookon!

A viszont látásig: hajrá kifelé fotózni!

Túra a hidegpárnában

Túra a hidegpárnában

Túra a hidegpárnában

Börzsöny zúzmarásan

"Hidegpárna: A Kárpát-medencében a téli félévben fellépő tipikus időjárási jelenség, amikor a medence alján több napon keresztül rétegfelhőzet, hideg, párás, ködös idő alakul ki."

                                                                                                   - https://www.met.hu/ismeret-tar

Ennek a posztnak a legmeghatározóbb eleme a hidegpárna lesz. Nem az, amikor nyitva hagyjuk a hálószobában az ablakot télen és lefekvéskor jéghideg minden ágynemű, hanem a meteorológiai fogalom. Merthogy egy egész munkahét minden napján figyeltem, ahogy az Alföld közepén egyre növekszik a fákon a zúzmara, annak köszönhetően, hogy ez az időjárási jelenség elöntötte a Kárpát-medencét és izgatottan ellenőriztem Magyarország magasabb pontjain található webkamerákat, hogy lássam milyen is ez párna felülről.

nagyhideg-9.jpg

Ugyanis szombatra azt terveztem, hogy valami magaslatra felkapaszkodva majd felülről megcsodálom milyen mikor az egész ország köd alatt van. Elég stabilan tartotta magát a köd egész hét végéig, így bizakodtam, hogy van esélyünk megcsodálni ezt a varázslatos időjárási jelenséget. Igaz szombat estére már változást jósoltak, de ez a szombat napközbent nem kellett, hogy befolyásolja ugye.

nagyhideg-36.jpg

Szokatlan módon egyébként nem nagyon tervezgettem konkrétumokat a hét közepéig, akkor viszont túratársam a szombati menethez való elvi hozzájárulása után egyre égetőbb lett a helyszín kiválasztása. "Mi lenne, ha a a Börzsönybe mennénk?" - kérdezte Lala és ez elég jó ötletnek tűnt. Bár a Prédikálószéken nagyobb esélyt láttam arra, hogy felhőtakarót felülről lássunk, aztán ott van a Bükk, vagy a Kékes is, de a stresszes hétköznapok után jó ötletnek tűnt, hogy fenn még a turistaházba is be tudunk menni esetleg. Cool. Így indultam el Budapest felé péntek este.

nagyhideg-43.jpg

Ami azért még este is fejtörést okozott, hogy kalandosabbnak gondoltam volna, ha olyan magaslatokat ejtünk útba, amiken még nem jártam. Ilyen a Kopasz-hegy és a Só-hegy pl., amik viszont alacsonyabbak és a webkamera felvételeket elemezve jóval kevesebb eséllyel bukkannak ki a takaró alól. (Ami párna amúgy, ugye...) A döntést, hosszas mérlegelés után reggelre hagytuk végül.

nagyhideg.jpg

Hatkor felkeltünk - nem tartottuk szükségesnek a nagyon korán indulást, mert a köd inkább dél körül ereszkedett lejjebb a napokban, szóval egy deles érkezés a csúcsra több, mint remek, gondoltuk. Induláskor még képlékeny volt az úticél, de lassan - a Prédikálószék kamera képének csekkolása után - világossá vált, hogy szerencsésebb, ha magasabbra mászunk fel. Így a Kóspallag melletti Kisnóci turistaház melletti parkoló lett a cél, ahova kb fél kilenckor meg is érkeztünk. 

nagyhideg-24.jpg

Hát meleg nem volt már itt sem, de persze tudtuk, hogy amint elkezdünk felfelé kapaszkodni egyáltalán nem fogunk fázni szóval nem öltöztünk be nagyon. A kék jelzésen indultunk el a Nagy-Hideg hegy irányába, egy a térképen konkrétan szinte totál egyenes erdei úton. A fák érdekes módon néhol abszolút fagymentesek, néhol vastagon deresek voltak. Elég gyorsan haladtunk. Nem mondanám, hogy ez a legszebb útvonal felfelé, mert már több oldalról is közelítettünk már és ez elég egyhangú őszintén megvallva, viszont az erdő szép, valamint elég lankás is, szóval így az egyenessége és lankássága okán ilyen laboratóriumi emelkedőnek mondanám.

nagyhideg-21.jpg

Még csak fél 11 múlt, mikor a nemrégiben felújított Turistaház ajtaján beléptünk. A terv ekkor az volt - tekintve, hogy ködben úszott még minden -, hogy egy meleg tea kényelmes elfogyasztása után felmegyünk az innen úgy 40-50 percre lévő Csóványosi kilátóhoz és épp akkor érkezünk majd oda, mikor már onnan - lévén a legmagasabb pont a Börzsönyben - simán ellátunk majd a végtelenig a felhők felett... A turistaházban nem voltak rajtunk kívül, de nagyon barátságos volt, ahogy a kandallóban ropogott a tűz... Kár, hogy már nincs karácsony...

nagyhideg-11.jpg

Azért ilyen magasan már érezhetően hidegebb volt. A turistautakon itt-ott ráfagyott jég nehezítette a haladást - és itt meg is ragadom a lehetőséget, hogy elmondjam, ezek a csúszásgátlók, amiket  lehet kapni a túraboltokban megérik a pénzüket, érdemes beruházni rájuk, ha az ember télen akar túrázni. Azt nem mondom, hogy feltétlen szükséges, de azt igen, hogy most is láttam hatalmas esést a csúszós ösvényen, szóval még így hó nélkül is lehet hasznos a téli erdőben egy ilyen eszköz. Sajnos nálam amúgy most nem volt, mert elszakadt és nem vettem még újat, de ez nem csorbít a leírtak hasznosságán khm..., de itt is elég gyorsan a kilátó alatt voltunk, amit úgy 50 méterről lehetett észrevenni, mert a köd még stabilan tartotta magát.

 nagyhideg-17.jpg

-Ez nem jó, gondoltam, de mivel ha felfelé néztem láttam a kék eget, azért maradt bennem remény. Felmásztunk a kilátóba - itt már volt szél is-, ittunk teát a termoszunkból és ettünk egy energiaszeletet. Kb. fél órát maradtunk fenn várva, hogy esetleg oszlik a felhőzet, de a nap csak úgy fél percre bújt elő - mondjuk az nagyon jól esett - , a kilátás pedig egyáltalán nem tisztult. Hát, azt nem mondom, hogy nem voltam csalódott... De ezzel sokat kezdeni nem lehet, mert az időjárásra elég kevés ráhatásom van, szóval elfogadva a tényeket elindultunk visszafelé...

nagyhideg-23.jpg

Azért nem volt annyira siralmas a helyzet amúgy, mert itt fenn az erdő varászlatos volt a ködbe vesző fákkal, a fatörzseken összegyűlt jéggel. Volt nálunk egy drón, szóval gondoltuk majd azzal legalább körbenézünk. Nos, ezt nem kellett volna. A durva az, hogy szegről-végről foglalkozott mindkettőnk repülő technikával, így a jegesedés jelensége elméletileg nem volt ismeretlen számunkra, ezért érthetetlen miért gondoltuk, hogy a kis drónt ez a jelenség majd nem fogja érinteni... Mert érintette is természetesen. Elég csúnyán csapódott a földhöz, miután kontrollálatlanul előbb süllyedni kezdett, majd a talajról ismét felpattanva nekiütközött a fák ágainak. Szerencsére nagy baja nem lett, de aki okos akar lenni, az a mi kárunkból tanulva inkább hanyagolja a drónja felengedését ilyen időjárási körülmények között...

nagyhideg-14.jpg

Miután a drón visszakerült a dobozába minden leesett alkatrészével együtt, folytattuk utunkat a turistaházhoz. Mikor odaértünk, úgy egy óra körül lehetett. És láss csodát egy csomó ember ült benn. Amúgy is számos túrázóval találkoztunk, de ez egy gócpont és egyszerre sokan összejönnek. Nagyon kellemes hangulata volt  így a turistaháznak. Mindenki evett, vagy épp egy teát szürcsölt. Ettünk egy fantasztikus gulyáslevest, kicsit ücsörögtünk, majd elindultunk lefelé. 

nagyhideg-33.jpg

Összességében nem volt nagyon hosszú a túra, kb. 18 km és 800 méteres szintkülönbség összesen, de nagyon jólesett a lelkemnek. Akárhogy is, a természet kisimítja az idegeket, na. Habár csak a hidegpárna belsejét láttuk, ahol - képletesen írhatnám - a toll töltet a fákon pihent, azért ez a téli fagyott erdő valamelyest kárpótolt. A párna borítása pedig megmarad egy későbbi poszt témájának. Lehetőleg mihamarabb.

Ha tetszett kövess minket Facebookon!

A viszont látásig: hajrá kifelé fotózni!

Szilveszteri barangolás

Szilveszteri barangolás

Szilveszteri barangolás

Túra a Dédesi várromhoz

December 30-án elutaztunk Lillafüredre, hogy az újévet hegyek között köszönthessük. Azért ott mégis nagyobb az esélye annak, hogy akár még havas, igazi ünnepi hangulat legyen, mint az Alföldön. És igazából, mikor a szállást lefoglaltam nagyon reménykedtem is, hogy év végén a Bükkben havazni fog. Na, nem így lett. És akkor jöhetne, hogy tiszta sár minden ráadásul, meg tiszta kopaszak a fák, meg a felhős idő amúgy is nyomaszt... Viszont szerencsére e három összetevőből csak egy volt, ami jelenlétével gyengítette az amúgy remek hangulatú túránkat. Csapjunk is a lovak közé!

Épp jókor voltunk jó helyen. A Lillafüredi palotaszálló.

lillaf2-2.jpg

Szóval egy kis házat béreltünk, este sétáltunk az impozáns palotaszálló körül, ami így esti kivilágítással igazán lélegzetelállító látvány volt. Terveztük, hogy felmászunk a település felett található Szeleta barlanghoz, de időhiány miatt - ugye ilyenkor nagyon rövidek a nappalok... - ez kimaradt. Mivel este azért még nyújtottuk a napot a konyhában, különböző tevékenységekkel, nem hajnali indulást terveztem be, ami azért sem volt kötelező, mert a megtenni kívánt útvonal a maga 10-12 km-es hosszával nem igényel sok időt, szóval sötétedés előtt mindenképp lehet vele végezni.

Így is hangulatos. Hóval pedig még szebb lenne.

lillaf23.jpg

Nos, a Dédesi vár már régóta piszkálta a fantáziám, mert a hozzá tartozó történet nagyon izgalmas. De legalábbis nem szokványos. Történt hajdanán, hogy a tatárjárás után megépül ez a vár, ami többször gazdát cserél, majd, 1567 április 1-én török ostrom alá került. A várat Bárius (Bory) István védte, aki csapatával 15 napig állt ellen a Hasszán temesvári pasa által vezetett seregnek, aztán, mivel készletei elfogytak úgy döntött, hogy éjszaka egy titkos alagúton keresztül elhagyja a várat. Viszont előtte az összes puskaport a torony alá hordatta, majd egy hosszú kanóc segítségével a várba betörő törökökre robbantotta azt.

Öreg bükkök

lillaf20.jpg

Úgy tartják, hogy 400 katona lelte halálát akkor. A pasa mérgében leromboltatta a várat, mely így elnyerte nagyjából mai formáját, mert utána soha nem építették újjá. Huh. Durva. Viszont ami még egy csavar, hogyha ez a történet egy holywoodi produkció lenne, akkor már itt záróképen mutatnák a hős katonákat, ahogy a hegyről ereszkednek lefelé, hátuk mögött pedig  a vár romjai füstölnének, a vár védője pedig hősként tekintene a jövőbe, a kamera felett... Azonban itt jön egy csavar -  és szerintem nem sokan gondolnak bele-, de az a vár valakié volt (Perényi Gáboré), aki különösebben nem örült neki, hogy felrobbantották a tulajdonát, tehát felelősségre akarta vonatni Báriust, mert az lerombolta a várat és elmenekült... Szóval ez a sztori a bíróságon - vagy valami hasonló tárgyaláson - ér véget, ahol ártatlannak találják a vár védőjét, mert az nem esküdött fel annak védelmére... (Állva tapsoló esküdtek, emelkedett zene...) Szerintem szenzációs.(Ja, természetesen tudom, hogy ez a tárgyalás nem így ment végbe. De filmen valami ilyesmi lenne.) 

Az a bizonyos kilátóhely, ami nálam vitte a nap helye címet

lillaf30.jpg

Mivel a vár a Bükk északi részén van, nem volt még lehetőségem megnézni, mert inkább a déli rész van közelebb hozzánk, így inkább arra barangoltunk eddig. Most viszont reggel a remek reggeli után célba vettük Bánkútot autóval. Lillafüredtől egy kb. 30 perces autókázással értünk el a sípályák feletti parkolóhoz. A várba ahogy utánanéztem talán inkább Mályinka felől szoktak felkapaszkodni, a Bánkút felőli megközelítés viszont nekünk jobban útba esett, szóval ezért erről indultunk.

A Bálvány a Vásárhelyi-kő alól. Onnan indultunk.

lillaf34.jpg

A vár nincs messze, mint írtam, kb. 6 km lehet. Ami a bevezetőben írtakat illeti: sár nem volt, mert az éjjel remekül lefagyott minden, a felhők sem zavarták a pazar napsütést, így csak a meztelen fák lettek volna negatív tényezők, de az a helyzet, hogy a napsütés oly jól állt nekik, hogy elengedem a harmadik pontot is... Aszfaltúton kezdtünk el ereszkedni, majd balra letértünk a kék jelzésre, ami majdnem félútig tartott, ahol a kék rom jelzést kezdtük követni egészen a várig. Az első szakasz hatalmas bükkösben vezetett, amit a téli oldalfény igazán varázslatossá változtatott.

A Kisvár a lombhelyek között

lillaf53.jpg

A kellemes napsütésben vidáman, már-már énekelve haladtunk. Elképzeltem, hogy ősszel milyen csodálatos lehet ez a rész... Meg azt is, hogy hóval mennyire jó lett volna... De a realitás sem volt rossz azért. Az első - és meg kell mondjam, hogy nekem a túra csúcspontja - izgalmasabb megálló a vártól mintegy 1 km-re lévő kilátópont volt Vásárhely-kő alatt. Innen az alattunk húzódó Bán-patak völgyére lehet rálátni, dél felé a Bálványt csodálhatjuk meg, ahonnan indultunk kb., észak felé pedig Nagyvisnyó látszik. Ittunk forró teát a termoszokból és csak néztük a tájat... Ebben nagy segítség volt a melengető napsütés, mert nem kellett sietni a hideg miatt...

A Dédesi vár egy megmaradt darabja

lillaf44.jpg

Azt nem írtam, hogy természetesen lefelé ereszkedtünk végig, hiszen Bánkút 900 méter magasan van, mi pedig 500 méterre ereszkedtünk a vár tömbje alá. És mivel elég lankás az útvonal, így kifejezetten élvezetes volt gyalogolni rajta. A kilátóponttól aztán már nem volt messze a Kisvár tömbje. A Kisvár a Dédesi vár mellett álló bámulatos sziklatömb. Régebben vezetett fel rá jelzett út, de ma már csak engedéllyel látogatható, akkor is csak augusztus és január között lehetséges. Így bármennyire is vonzó volt természetesen nem másztunk fel rá.

Ugyanaz a darab a másik oldalról

lillaf50.jpg

A Dédesi várhoz aztán jó meredeken kellett felmászni. A turista útvonal megkerüli a tömböt. Felérve a vár romjait találjuk. Sziklák, falmaradványok, a ciszterna (?) téglával kirakott mélyedését. Elidőztünk a romok között, betoltunk egy kis energiát, meg meleg teát. Ha jól tudom még nem nagyon volt feltárás a várban, kíváncsi vagyok, hogy ha egyszer megtörténik milyen dolgok kerülnek elő a mélyből... A várig nem találkoztunk senkivel, csak mikor indultunk visszafelé, akkor voltak már többen a romok között. 

A túratársak gyönyörködnek a csipkebokor alatt

lillaf57.jpg

A várból szép kilátás nyílik az említett Kisvárra, a Báróc-patak völgyére és a Bükk hatalmas tömbjére. Még azt is mondhatom, hogy így télen talán jobb is a kilátás, hiszen a levelek nem akadályozzák azt. Az út visszafelé ugyanaz volt, mint odafelé, annyi lényeges különbséggel, hogy felfelé kellett menni. A nap továbbra is sütött, annak beesési szöge nem sokat változott, szóval a természet még mindig csodálatos volt körülöttünk. Olyan másfél óra alatt értünk vissza Bánkútra. 

A várhegy egyik sziklaorma

lillaf60.jpg

És mi teheti még tökéletesebbé a túrát? Ha a végén egy remek vadragu leves is ígérkezik! Tavaly előtt jártam a Fehér Sas panzióban legutóbb, akkor dél felől a Három-kőtől érkeztem és akkor is ettem levest. Meglepően sokan voltak az étteremben. Főleg síruhát láttam, szóval valószínűleg szilveszteri síelésre jöttek volna legtöbben, csak az időjárás közbeszólt. Az étel remek volt, a kiszolgálás pedig vidám, úgyhogy ajánlom, hogy aki arra jár nézze meg a panziót. Tervben volt még a Bálvány tetején lévő Petőfi kilátó meglátogatása is, de gyorsan sötétedett, így az most elmaradt. 

Vissza a tetőre. Háttérben a Bánkúti radarállomás.

lillaf88.jpg

Már sötétben értünk vissza Lillafüredre és vágtunk neki a szilveszterezésnek, kis főzéssel, és egyéb tevékenységekkel. Egy biztos, ez is egy szuper túra, szóval, aki tud keljen útra, mert még így télen is - hó nélkül is! - nagyon szép a természet. Remélem hamarosan járok még a környéken. Igazából a havat várom és, ha esik, akkor azonnal - a körülményekhez képest ugyan... - elindulok. 

Ha szereted a túra leírásokat, akkor kövess minket! (Ez mindig pozitív visszajelzés nekünk!)

A viszont látásig: hajrá kifelé fotózni!

Best of Crumbs of Time 2019

Best of Crumbs of Time 2019

Best of Crumbs of Time 2019

Ismét év vége és a hagyományokhoz híven idén is állítottam össze egy kis, mondjuk úgy képes összefoglalót az idei utazásokról. 2019-ben is sikerült viszonylag sok időt a szabadban tölteni, bár nem annyit, mint szerettem volna, de ezzel gondolom sokan vannak így. Nem is rabolom senki idejét, következzenek a képek. És egyben boldog új évet kívánok minden olvasónak és sok túrázást 2020-ra! 

Úton az Ankogel csúcsra, Ausztria, Ankogel csoport

(Itt a poszt!)

alpok119.jpg

Téli táj a Közel-keleten, Iraki-Kurdisztán

atrushi-25.jpg

Kilátás a Monte Baldo gerincéről, Olaszország, Garda-tó

dolomit1-16.jpg

Maradjunk a víznél, Magyarország, Balaton

balaton-2734.jpg

Ködös november Dobogókő mellett, Magyarország, Pilis-hegység

pilisi16.jpg

Este Misurinában, Olaszország, Dolomitok

(Itt a poszt!)

cadiniblog1-24_1.jpg

Tarpataki vízeséseknél, Szlovákia, Magas-Tátra

tatra12.jpg

Ez ismerős lehet, gondoltam lefotózom, Magyarország, Budapest, Gellért-hegy

pilisi56.jpg

Esőben a Tre-Cime mellett, Olaszország, Dolomitok

(Itt lehet elolvasni!)

trecime64_1.jpg

Kilátás a Kis-Kevélyről, Magyarország, Pilis-hegység

pilisi68.jpg

Szemtől-szemben, Nagy-Britannia, London

eondon1-6.jpg

Reggeli pára a Dürrensee-n, Olaszország, Dolomitok

italy302.jpg

Kilátás a Mórocz-tetőről, Magyarország, Bakony-hegység

(Itt a poszt)

bakony20_1.jpg

Kőpark úton a Grosser Hafner felé, Ausztria, Ankogel-csoport

(Olvasd el!)

alpok52.jpg

Este Malcesine-ben, Olaszország, Garda-tó

italy323.jpg

A Lomnici csúcs felhőben, Szlovákia, Magas-Tátra

(Itt a Poszt!)

tatra52.jpg

Kora reggel májusban a Schneebergen, Ausztria, Bécsi-Alpok

(Katt ide!)

schneeberg-2495.jpg

Nyári éjszaka Tar-kőn, Magyarország, Bükk-hegység

(Olvasd el!)

tarko-3288.jpg

A fesői Lago di Braies, Olaszország, Dolomitok

(Katt ide!)

braies1-4_1.jpg

A Fallbach vízesés, Ausztria, Ankogel csoport

dolomit1-17.jpg

Vidéki táj, Iraki-Kurdisztán

alqosh-11.jpg

 

Bakonyi sárdagasztás

Bakonyi sárdagasztás

Bakonyi sárdagasztás

Túra a Tési fennsíkon

Hát ez is eljött, nyakunkon a karácsony, ami túrázás szempontjából azt jelenti, hogy akár még hóban is lehetne gyalogolni a hegyekben. Nos, ideális esetben ez így is lenne, de jelenleg simán valami novemberi időjárás uralkodik, szóval mikorra végre összejött volna egy kis havas túra, már nem volt igazán hó még a legmagasabb hegyeinkben sem... Mert ugye esett a Mátrában, meg a Bükkben is, de hamar el is olvadt. Viszont az utóbbi időben csak kisebb köröket mentünk a Pilisben párszor és már jó lett volna valami hosszabb túra végre. És akkor egy Várpalotán élő ismerősöm posztolt a Facebookon néhány képet a Bakonyból, pontosabban a Mórocz tetőről. A képek hatása alatt el is dőlt, hogy a következő túrát hol kell megejtenünk...

A világ tetején-(szerű)

bakony20.jpg

Namost, az tiszta gondolom, hogy a november az egyik legsiralmasabb látványvilágú túrahónap? Minden totál szürke és nagyrészt szügyig kell a sárban küzdeni bárhova megy az ember. Épp ezért lett volna szuper, ha van hó, akkor ugyanis a legvarázslatosabb a túrázás, amellett, hogy sármentes is. Elég az hozzá, hogy gyorsan terveztem egy útvonalat, kinéztem, hogy a közelben milyen érdekes pontok találhatók a tetőn kívül és egy reggel 5-ös keléssel elindultunk Tés irányába.

A fennsíkon

bakony2.jpg

Tés mellett több szép túralehetőség is van. Én eddig csak a Római fürdő nevű vízeséseknél jártam ugyan, de sokszor terveztem, hogy jobban szétnézek majd a környéken. Ezt persze akadályozza, hogy elég messze lakom, sóval az ilyen egynapos kiruccanások ide nem valami időhatékonyak... Tés majd 500 méteres szinten helyezkedik el. Két csodaszép szélmalom van a településen, ezeket már egyszer láttam régebben megéri a látogatást szép állapotban vannak.

Jellegzetes növényzet a Mórocz-tetőn

bakony12.jpg

És ha már szélmalom, akkor mire lehet következtetni? Természetesen arra, hogy azért itt rendesen jár a levegő, úgy általánosságban szerintem minden nap. Veszprémben laktam régebben néhány évet, ami ugye a Bakony alján van és ott is remek szeles idő volt sokszor. (Mellette meg a repteret mindenki a vízszintes havazás jelenségéről ismerte...)

Nem, nem ez nem árnyékszék, hanem les

bakony17.jpg

Habár megérkezésünkkor a hőmérséklet ideális volt, a szél azért erősen csökkentette a hőérzetet. De erre számítottam. Sál fel, aztán minden ok. A temető mellett parkoltunk, ami épp a követésre kijelölt piros jelzés mellett található. A településről déli irányba indultunk el. Hatalmas legelők és szántóföldek övezték utunkat. Már ekkor látszott, hogy a vadászat errefelé igen jelentős, mert rengeteg vadászles volt mindenfelé. A vadászatok miatti esetleges korlátozásokról  (Ez a Királyszállási vadászterület) a Veszprémi Erdészet honlapján lehet tájékozódni. 

A háttérben a Balaton tükröződik

bakony25.jpg

Reménykedtem benne, hogy ezen az útvonalon talán kevesebb lesz a sár, mivel nyílt terep, de azért már itt is lehetett kerülgetni a sarat rendesen. A szél szembe fújt és végül akkor lett komfortosabb, mikor elkanyarodtunk a piros csúcs jel irányába. Nagyon fontos, hogy a fennsíktól délre van a Központi Gyakorló- és Lőtér, ami azt jelenti, hogy csak korlátozással látogatható a terület! A lövészetmentes időszakokban is csak a jelzett turistautakon lehet közlekedni. A piros csúcs jelzés egész a tetőig halad, ahonnan elvileg visszafelé is ugyanazon az útvonalon tud haladni a túrázó. Amúgy ahogy olvasgattam nem is Tés felől van a fő irány a Mórocz-tetőhöz, hanem Alsópere településtől javasolják. 

Csodálatos panoráma

bakony24.jpg

Ez nem jelenti azt, hogy erről ne lehetne megközelíteni persze, hiszen itt is van jelzés. Ahogy befordultunk az erdőbe a sár rosszabb lett természetesen. A jelzést figyelni kell, mert főleg a sorompónál, ahol bekanyarodik, nehezen észrevehető. Az erdő nem a legfelemelőbb látvány így kora télen. Színek sehol, viszont annál könnyebb a vadakat megfigyelni. Már, amennyiben csendben mozgunk, mert még így is hamarabb észrevesznek minket, de a kopár cserjék között mindenképp könnyebb megpillantani őket. 

Gomba!

bakony33.jpg

Az útvonal egy geodéziai mérőtorony mellett is elhalad az Öreg futóné magaslatnál, innen pedig már közel van a tető. Téstől úgy két óra alatt értünk idáig, a szint nem volt nagy, hiszen magasról indultunk és a tető maga is csupán 515 méter magasan van. És ez a magasság nem tűnik nagynak, azonban, mikor kiérsz a fák közül a kopár magaslatra, ami hosszan elnyújtózik kelet felé... Nos ígérem, hogy eláll a szavad. Valaki azt írta egy fórumon, hogy olyan, mintha a világ tetején állna az ember. Ez azért sántít, de pazar valóban. Alul a lőtér egy hatalmas völgyben, a háttérben a Balaton csillog, dél-keletre ott van Várpalota, meg Pétfürdő gyárkéményei füstölnek. 

A lőtér széle

bakony30.jpg

Habár az időjárás elég zord volt a szél tekintetében, sokáig időztünk. A tetőn keletre továbbhaladva egy egész unikális vadászlest is találhatunk, ami egy bódé ablakokkal. Magányosan áll a tetőn és szuper hangulatos! Sok varjú lakik a sziklák között, legalábbis elég sok repdesett felettünk. Kicsit ettünk a bódé szélárnyékában, meg ittunk jó meleg teát termoszból - mindig is mondom, hogy az egyik legjobb dolog a világon hidegben meleg teát inni. Főleg termoszból...

Vajon hol lehet ma Karcsi és Misi? Mindenesetre nem tesz jót a fának...

bakony32.jpg

Aznapra még egy látnivalót terveztünk ez pedig Bátorkő vára. Mivel a tetőtől kelet felé áll, így ösvényeken indultunk abba az irányba, hogy becsatlakozzunk a piros jelzésbe. Sok vadászles és hatalmas sár volt az útitársunk. A völgyek, amikben haladtunk sok helyen sziklákkal vannak szegélyezve. Vad nyomok mindenhol. Valószínűleg sokkal szebb, mikor van növényzet is... Távolságra nem voltunk messze a vártól, meredekebb emelkedők nélkül gyalogoltunk, aztán, mikor a piros jelzésre rátértünk már csak egy karnyújtásnyira voltunk. 

Bátorkő vára

bakony37.jpg

A vár is egy völgyben áll. A 13. század végéről származik. Régen jóval nagyobb lehetett, mint most, hiszen mára egy csonka torony jelzi csak, hogy itt valaha éltek emberek. A török hódoltság idején pusztult el és pusztapalota néven is ismerik. Petőfi is járt itt 1843-ban és itt írta szeget szeggel című versét. Elhagyatott hely és nagyon romantikus az erdő közepén. A vár körül a magaslatokon egy tanösvény vezet végig, ahonnan szép a kilátás a várra. 

A vár közelebbről az ebédlőnkből

bakony1-3.jpg

Miután kigyönyörködtük magunkat elindultunk vissza Tés felé a piros jelzésen. A sárral még sok helyen meggyűlt a bajunk, viszont nagyon sok öreg fát láttunk. Sokszor olyan érzésünk volt, hogy Középföldén vagyunk és Entek között gyalogolunk. Főleg így csupaszon voltak nagyon látványosak, a kisebb fák között. Mire visszaértünk a fennsík nyitottabb tájára már majdnem lenyugodott a nap fantasztikus színeket festve az égre. Na, legalább ekkor volt szerencsén színekhez. 

Egy a millió lesből

bakony48.jpg

Mire Tésre értünk épp felkapcsolták a világítást a településen. Valójában elég kevés a nappali órák száma, nem is lehet ennél hosszabb túrát tenni, ha még világosban vissza akarunk érni. Összességében gyönyörű helyeken jártunk. Talán, ha leesik a hó, vagy ősszel, vagy ha van növényzet még szebb a környék, de ahhoz képest, hogy mekkora sárban kellett menetelni, meg figyelembe véve a színtelenséget remek túra volt. Kevésbé karácsonyi, mint terveztem, de az utóbbi években inkább februárban van hó sajnos. 

Színek. hihetetlen.

bakony50.jpg

Összességében 20 km-t tettünk meg és 400 méteres volt a szintemelkedés, szóval épp a jó elfáradás határán maradtunk. Sajnálom, hogy nem tudtam havas beszámolót hozni idén... Mindenesetre Boldog Karácsonyt mindenkinek! Ha pedig elég volt a sültekből, meg a bejgliből, akkor:

Hajrá kifelé fotózni!

Mondjuk a Bakonyba...

Esteledik a határban...

bakony51.jpg

Lavaredo Három csúcsa

Lavaredo Három csúcsa

Lavaredo Három csúcsa

Dolomitok 3. rész

Nos, kicsit megkésve, de jelentkezem az utolsó dolomitos beszámolóval. Kissé elhúzódott a dolog, mert közben egy remek síkvidéki teljesítménytúráról is írtam, meg most nem volt elég időm. De ez a magyarázkodás semmire sem vezet, szóval vágjunk bele!

A Cadini Csoport csipkés csúcsai

trecime2.jpg

Az utolsó teljes napon, amit a fantasztikus fekvésű Misurina településen töltöttünk a Dolomitok emblematikus tagját a Tre Cime di Lavaredo-t terveztük megnézni testközelből.  Mivel ez a túra, abban a tekintetben nem nehéz, hogy kicsi a távolság és a szintek is elhanyagolhatók ezért arra a napra raktuk, amikorra kellemetlenebb időt jósolták, tekintettel arra, hogy az előző napon meglátogatott Cadini csoport (beszámoló itt) esőben akár veszélyes is lehet.

A három orom déli oldala

trecime6.jpg

Szóval úgy vágtunk neki a napnak, hogy tudtuk, az esőt nem fogjuk megúszni délután. Misurinából indul buszjárat a csúcsokhoz úgy óránként és reggel, mi ezzel szerettünk volna feljutni. Természetesen gyalog is megközelíthető, az jóval hosszabb értelemszerűen, de mivel minden nap zsúfolt volt, meg az időjárás sem fogadott kegyeibe maradtunk a kerekeknél. Reggel ki is ballagtunk a megállóba, ami vagy 100 méterre volt a szállásunktól és vártuk a buszt.

Ami nem jött. Mert nem elég alaposan néztem meg és a lefelé induló járatot sikerült belőni. Most az persze más kérdés, hogy ez miért van rajta… Mindenesetre maradt az autó, mert minél kevesebbet akartunk esőben gyalogolni, annál gyorsabban kellett odaérnünk. A különbség euróban mutatkozott leginkább, mert a parkolódíj 30 eur… A buszjegy meg 4… Nagy tömegre készültünk, mert minden útleírásban erre figyelmeztettek, de odaérve nem tapasztaltunk hihetetlen tömeget. Persze már nem volt csúcsszezon és a várható eső is elveszi az emberek kedvét gondolom.

Idill, boldog tehenekkel

trecime17.jpg

A parkoló mellett áll az első menedékház, a Rifugio Auronzó. Szép nagy épület, a Cadini csoportból messziről is ki lehet szúrni. Menedékházakból amúgy itt nincs hiány, ezen kívül még három található a három csúcs közelében. A déli oldalon indultunk el, ahol egy széles sétaút vezet szinte emelkedés nélkül egy darabig. Azt mondják, hogy a turistacsoportok, akik busszal érkeznek csak ezt a szakaszt használják, egészen a következő menedékház után lévő hágóig. Ezt bárki végig tudja járni, még kerekesszékkel, vagy babkocsival is járható a következő menedékházig, ami a Rifugio Lavaredo.

A Rifugio Lavaredo fekete kisbusszal

trecime28.jpg

 Az első szakaszon ugyan a három masszív tornyot nem lehet teljes nagyságában szemügyre venni, de a másik oldalra kitűnő a kilátás. Egyfelől egy mély völgyre lehet lelátni, másfelől meg a cikk-cakkos csúcsok garmadájára a távolban. Volt egy rész, ahol tehenek legeltek békésen, mit sem foglalkozva a ténnyel, hogy egy UNESCO  által világörökségként számon tartott helyen vannak... Egyszer egy pár percre kisütött a nap is, de utána már látszott, hogy hamarosan megérkezik az ígért égi áldás, mert a felhők egyre inkább kúsztak be a fenséges csúcsok közé.

Az első húha kilátás a hármasra

trecime34.jpg

 A menedékháznál nem is időztünk, hátha gyorsaságunkkal kevesebb esőt kapunk és elindultunk az első emelkedőn. Itt már nem voltak még annyian sem, mint eddig és eddig is inkább kevesebb volt az ember, mint sok. Elég hamar felértünk a hágóhoz, ahol már várt minket a három torony egyik emblematikus kilátása. Itt végre a maguk teljességében mutatkoztak a csúcsok. Hát hatalmasak tényleg. Bár távolabbról szemléled őket érződik, hogy milyen parányok vagyunk mellettük. Gyönyörködtünk, fotóztunk ámulva. És akkor lekezdett esni az eső.

Na, ez a látvány mondatta velem az analógiát az "Érkezéssel"
trecime51_1.jpg

 Alapvetően fel voltunk készülve erre, annyi kellemetlenség volt csak, hogy egy esőnadrág volt nálunk, mert a másik kölcsönadásban maradt. De ekkor még elviselhető volt a csapadék, nem volt annyira gáz, csak kellemetlen.  Azt mondják, hogy a legszebb kilátás a Lavaredo tornyokra a Dreizinnen hüttétől van. Nos oda két út vezet innen. Mi egyiket sem használtuk, mert az eső miatt a rövidebb verzió mellett döntöttünk... Jól tettük amúgy, de persze szomorú, mikor ki kell hagynod egy ilyen lehetőséget. A helyzet az, hogy a felhők ekkor elkezdték betakarni a tornyokat és sajnos nem is eresztették ki őket amíg ott voltunk.

A távolban a Dreizinnen menedékház a legszebb kilátással

trecime66.jpg

Így maradt a levágás. Amúgy ez a levágás is hihetetlen lehet, mikor a csúcsok tisztán látszanak. Na, így sem volt egyáltalán rossz, mert az esős idő, a felhők gomolygása azért igazán egyedi atmoszférát teremtett. Olyanok voltak így tornyaink, mint az Érkezés című mozi földönkívüli lényei... Az útvonal amúgy jelölve van, annyit írtak előzetesen, hogy ködben nagyon könnyen el lehet keveredni az egyforma sziklák között, amiken keresztül haladtunk. Szerencsére akkora köd egyelőre nem volt.

Sziklaparádé
trecime64.jpg

Soakt meg-megállva, hol esőben, hol anélkül ballagtunk. Nem hosszú az út, de így azért nem haladtunk gyorsan. A Tre Cime Di Lavaredo legmagasabb csúcsa 2999 m magas, az a közéspső csúcs. A másik kettő valamivel alacsonyabb. Érdekesség, hogy az I. világháborúban front húzódott itt, mert ez volt a Monarchia és olaszország határa. Emiatt több korabeli bunker és egyéb van a területen. Mi most nem tudtunk egy ilyet sem megnézni, de egy via ferrata út is vezet benne alagúttal. A távolban látszott a Dreizinnen hütte is egy magaslaton. 

A Torre Dei Scarperi az a csinos csúcs

trecime59.jpg

Menet közben a távolban egy fantasztikus alakú hegy is felsejlett a  párából, a Torre Dei Scarperi, amit nagyon szívesen megnéznék közelebbről is, mert igazán lenyűgözőnek tetszett. Mire a negyedik egyébként zárva tartó menedékházhoz értünk az eső megunta a macska egér játékot és úgy döntött, hogy ideje jobban eláznunk, egyben eleget is láttunk és részéről esőfüggöny mögé rejti a környéket... Szép megfogalmazás, de a lényeg, hogy követve két másik túratársat igen sietősre fogtuk az utolsó két kilométert és még így is eléggé eláztunk deréktól lefelé.

Monumentális

trecime48.jpg

Ha újra ott lennénk a parkolóban, akkor nem a déli oldalon indulnánk neki amúgy, hanem az északin. Hogy miért? Mert a déli oldal kevésbé impozáns, legalábbis a tornyokat tekintve, mert nem lehet rájuk látni, egyszerűen túl közel vannak. Persze egy átlagos napon a körút iránya mellékes, igazából az eső miatti alacsony felhőzet okozta későbbi kiábrándulást elkerülendő változtatnék útirányt, hogy a gigantikus tömböket teljes valójukban láthassuk… Dehát ez így alakult... És még így is lenyűgöző hely természetesen. Ha azt veszem amúgy jó, hogy autóval voltunk, mert ki tudja mennyit kellett volna várni a buszra az esőben. Hát igen, sohasem tudhatjuk, hogy melyik balszerencse fordul szerencsébe... Néha egész fatalista vagyok...

Powered by Wikiloc

Legközelebb egy rövid túra erejéig még Olaszországban maradunk, de egy másik régióban a Garda-tó feletti hegyen túrázunk majd! Ha érdekel, vagy ez a poszt tetszett nézz szét a többi beszámoló közt is, hátha akad kedvedre való!

Ha Facebookon követsz nem maradsz le semmiről. Itt megteheted!

A viszontlátásig: Hajrá kifelé fotózni!

 

Síkvidéki túra? Igen!

Síkvidéki túra? Igen!

Síkvidéki túra? Igen!

Bocskai Portya 2019

Ha túrázás, akkor hegyek. Legalábbis az esetek többségében, vagyis szinte mindig... Az Alföldön nagyon ritkán indul neki az ember, hogy tíz kilométereket gyalogoljon. Épp ezért felüdülés, hogy van olyan szervezett túra, ami síkvidéken halad végig. A 20. évfordulóját ünneplő „Bocskai Portya” pedig pont ilyen. A beszámolóban az őszi színkavalkádba invitállak benneteket Debrecen környékére.

Indulás után kora reggel
blogportya3.jpg

Utoljára a Dolomitokból jelentkeztem és még tartozom is egy írással, ez majd el is készül hamarosan, de szerencsére annyira sűrű lett a szeptember-októberem, hogy közben meg kell szakítanom a sorozatot, hogy egy kevésbé sziklás, szelídebb, de annál unikálisabb túrát mutassak be. Talán kezdjük azzal, hogy ez egy katonai szervezésű emlékmenet, amit több alakulat és sportszövetség együtt szervez meg minden év szeptemberében (legalábbis 20 éve minden évben).

A start kapu. A túra vége felé már nagyon vártuk a testvérét...
blogportya2.jpg

Régi olvasóink már egyszer találkoztak oldalunkon katonai teljesítménytúrával, akkor Koszovóból, ahol a Dán Hadsereg katonái szervezik meg évente több alkalommal a „Dancon March” nevű teljesítménytúrát. (Itt elolvasható!) Na, a jó hírem, hogy azzal a menettel ellentétben, itt nem csak katonák, hanem bárki jelentkezhet, aki fittnek érzi magát ahhoz, hogy a kijelölt távok egyikét teljesítse. A jó az, hogy kijelölt útvonalon lehet haladni, így olyan helyekre jut el az ember, ahova máskor biztos nem menne el magától.

 Vasutas csendéletblogportya1-2.jpg

Ezek 20, 40 vagy 70 km-t jelentenek. A 20 km a fiatalabbaknak és a hagyományőrzőknek szól, de ezen is végig lehet menni igazából bárkinek. A 40 km-t teljesítőknek oklevél és felvarró (jelvény), 70 km-en pedig oklevél és fém kitűző jár. A katonai kategóriában persze vannak szabályok, azt egyenruhában katonai jellegű bakancsban és a leghosszabb távon 10 kg-os hátizsákkal kell teljesíteni.

 A lezárt területen hirtelen nagyon sokan lettünkblogportya1-4.jpg

Mi egy debreceni barátommal, Lajossal a 40 km-en indultunk. Még péntek este elutaztam Debrecenbe és ott aludtam náluk, hogy hajnalban ne kelljen autózni, meg így legalább kicsit találkozhattunk. Mert kicsi a világ, da annyira azért nagy, hogy azokkal se tudj rendszeresen találkozni, akikkel szeretnél… Szóval tulajdonképpen két legyet ütöttem egy csapásra. Mert amúgy kb. 6 éve készülök eljutni a portyára, de mindig közbejött valami… Ahogy szokott ugyebár.

Nem is rossz az új gyakorló ruházat rejtőszíneblogportya1-6.jpg

A „Bocskai Portya” reggel 06:30-kor a megnyitóval kezdődött az MH 5. Bocskai István Lövészdandár laktanyájának sporttelepén. Mi arra nem értünk oda, csak olyan hét óra körül. Beálltunk a sorba, ahol az – ja lehet előregisztrálni is – egyszeri résztvevő megkapja térképét, aminek a hátulján a neve mellett elhelyezésre kerül az indulási időpont egy pecséttel karöltve. És már úton is voltunk. Mivel a nap még nagyon alacsonyan állt még az első pár kilométeren nagyon szép párás, éles napsütésben haladtunk.

Innen lesz a karácsonyfád! Pár év múlva...blogportya1-8.jpg

Útba ejtettük az 1849-es debreceni ütközet emlékművét, majd egy orosz haditemetőt. A Bocskai Portya alapvetően ugyanis egy emlékmenet, mely a Don-i nyári hídfőcsatákban harcolt katonákról emlékezik meg, akik közül bizony rengetegen sohasem tértek haza... (A nagyapám, aki ugyan nem közvetlenül a Donnál, hanem ahhoz közel valahol szolgált a világháborúban, a háború alatt fogságba esett. Egész rémisztő belegondolni, hogy mennyire lutri volt, hogy valaki elesik-e, vagy hogy a fogságot kibírja-e és később hazatér-e, vagy sem... Mert, ha ő nem jött volna haza, én értelemszerűen nem írnám most ezeket a sorokat.... 

Pihenő pont bakancsigazítással
blogportya1-10.jpg

Az első tíz kilométer nagyon gyorsan elszaladt. Egyelőre nem sok más túrázóval futottunk össze, de az első ellenőrzőpontnál már összegyűlt a csapat. Pecsételtünk egyet, aztán haladtunk is tovább. Hamarosan egy lezárt katonai területre érkeztünk. A táj természetesen sík volt, viszont rengeteg fa között gyalogoltunk, szinte egyfolytában. A második ellenőrzőpont már közelebb volt, nem tíz kilométerre. Itt vált ketté a 40 és a 70 km-es útvonal. Sokan ültek szerteszét, bakancsot igazítottak, ettek, ittak. 

Az aszfaltúton

blogportya1-9.jpg

Nem írtam, de amúgy nekünk luxus dolgunk volt, mert barátom felesége, Bea volt a mi kis depónk. Vagyis két előre egyeztetett helyen találkozott velünk és hozott vizet, meg szendvicset, sőt, kávét is, ami egy nagyon fontos, ám sokszor nagyon nehezen megszerezhető árucikk a túrák alkalmával! Őszintén szólva a legjobban a szőlő esett. Érdekes egyébként, hogy nem éreztem magam kimerültnek nagyon sokáig. Hegyekhez vagyok szokva, ha gyaloglásról van szó és az energia felhasználás azért sík terepen sokkal kisebb. Ehhez mondjuk nem is kell tudósnak lennem, de így megtapasztalni érdekes volt. A nap hol sütött, hol fátyolfelhők takarták, szóval a hőmérséklet igazán laboratóriumi volt. Kijelenthetem, hogy ideális körülmények uralkodtak végig. És ez nagyon jól esett a lelkemnek. A második pont után elég hosszan aszfaltúton kellett gyalogolni. Na, azt nem szeretem nagyon, mert a térdnek egyenesen pokol, így ahol lehetett inkább a füvön caplattam. Aztán olyan 20 km után kezdi érezni az ember, hogy kicsit lassul. De ez még nem volt vészes.

Ők meg középiskolások a honvéd suliból

blogportya1-13.jpg

Az erdők viszont csodásak voltak. Nem is lehetett volna jobb időpontban a portya! Fények, rengeteg sárga szín. Festői. Elhaladtunk a Fancsika I. víztározó mellett, amiben víz nem sok volt, ellenben nádat azért lehetett megfigyelni, szóval valami víz azért csak van... Találkoztunk egy fenyőerdő ültetvénnyel. Pár év múlva innen lesz a karácsonyfánk. Jó pár év múlva, mert még nagyin kis csemeték álltak szép, rendezett sorokban a homokos talajon. A harmadik pont után is aszfalt út következett, de már hajtott minket, hogy a fele megvan, meg a 3-4 pontok közt várt minket még egy frissítő.

Nyárfák ősszel

blogportya1-12.jpg

 A frissítés igen jól esett, de még hátra volt kb. 10-12 km és ekkor már az ember azért érzi, hogy egész délelőtt megállás nélkül menetel. Külterületi házak közt ballagtunk tovább, itt gyérebb volt a fa ellátottság, de az meg jó volt, hogy széles a látóhatár. Lassan a város határához értünk, ahol egy utolsó check point várt minket, mielőtt keresztben átszeljük Debrecent.

 Lovastanya mellett

blogportya1-7.jpg

A mezőny ezután a pont után már javarészt szétszakadt. Külterületen ballagtunk, kertesházak között egy széles utcán. Egy háznál egy kislány kínált nekünk friss vizet, amit Lajos örömmel elfogadott. Ekkorra már látszott rajta, hogy nagyon szívesen lenne már a célnál... Ennek többször hangot is adott, de akaratereje tovább vitte természetesen. Találkoztam közben egy régi munkatársammal, Tamással aki sokat túrázik és Facebookon mindig figyelem merre jár. Vagy 15 éve nem láttam élőben, úgyhogy nagyon örültem a találkozásnak. Elmondta, hogy pár éve 70 km-en teljesítette a túrát, most pár barátjával a 40-re neveztek.

Tudományos térképolvasás

blogportya1-11.jpg

 A városi rész már nem esett nagyon jól. Ott már aszfalt van, lámpák, autók, sok ember és az utolsó kilométereken már minden lépés fáj. Érdemes néha belekocogni kicsit. Nekem nem volt igazán semmi bajom, csak a fotós oldaltáskám miatt a jobb lábam vádlija állt be nagyon... Eddig is észrevettem, hogy valami fura mostanában, ha túrázok... Hát ez. Vagy 1,5-2 kg van a táskában és a terhelés asszimetrikus emiatt valószínűleg nagyon terheli a lábam... Szóval hosszabb túrákra nem fogom tudni használni. Pedig annyira praktikus... 

Alföldi idill

blogportya1-14.jpg

 A telefonom közben kiírta, hogy teljesítettem a napi előjegyzett 6000-es lépésszámot és gratulált... Hát igen, ekkor jártam kb. 45000 lépésnél... Aztán átverekedve magunkat a város utcáin végre megérkeztünk a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium udvarára, ahol már várt minket egyfelől a kék kapu, másfelől az oklevél és a felvarró! Ahogy ültem várva az oklevélre egyszer csak elhangzott, hogy emberek, itt az első befutó a 70 km-ről! Az ideje 8 óra 31 perc volt... A miénk mennyi is? 7 óra 58 perc... Na, hát kb. úgy néztem, minta a szépkilátás blog videójában, mikor a téli börzsönyi túráról beérve közlik velük a győztes (nem győztes, mert nem verseny!), szóval az első beérkező idejét (14:40-től): KATT

Ez pedig városközeli idill

blogportya1-15.jpg

Akárhogy is, ez egy remek nap volt és csak ajánlani tudom mindenkinek jövőre, hogy vegyen részt a portyán! Nevezni olyan augusztustól lehet és kora ősszel lesz a menet. Mi tuti, hogy ott leszünk, de ezúttal már kicsit feljebb tesszük a lécet és megpróbáljuk a 70-et... A napokban még jó idő várható, szóval mindenki menjen túrázni, vagy legalábbis a szabadba! Legközelebb virtuálisan visszamegyünk a Dolomitokba, ahol a leghíresebb sziklaalakzatok alatt fogunk bőrig ázni! Tartsatok velünk!

Ha tetszett kövess Facebookon!

A viszontlátásig: Hajrá kifelé fotózni!

Túra az óriási sziklakertben

Túra az óriási sziklakertben

Túra az óriási sziklakertben

A Cadini-csoportban - Dolomit túrák 2.

Miután a páratlan Lago di Braiest körbejártuk, - a beszámoló itt - a következő állomásunk a kb. egy órányi autóútra lévő Lago di Misurina volt, ami egy 1745 méter magasan elhelyezkedő tó, a hozzá tartozó kis - mondjuk úgy -, településsel. Út közben elhaladtunk a Lago di Landro (Dürrensee) mellett, ahol kicsit persze kiszálltunk az autóból egy séta erejéig. Szép fekvésű, viszont mesebeli hangulata akkor volt, mikor pár nap múlva ismét elhaladtunk mellette a reggeli órákban és sejtelmes, épp oszladozó köd borította…

A csodálatos esti Misurinacadiniblog1-24.jpg

Misurinában aztán tekintve, hogy szombat délután volt, rengetegen sétáltak a tó körül, vagy sütkéreztek a kávézókban a tó partján. A tó fantasztikus fekvésű. Nyugati oldalán a Cristallo-csoport, keleti oldalán a Cadini-csoport magasodik, északról pedig a Tre Cime di Laverdo híres tornyai (erről még külön írok majd beszámolót) magasodnak. A tó déli látképét egy szanatórium uralja impozáns épületével, mely működik, viszont nem sok életet láttunk a környékén az ott töltött napok során.

Az első hágóból visszatekintvecadiniblog1-5.jpg

Csatlakozva a többi turistához, mi is körbe sétáltuk a tavat. Meglepetésemre a felvonó még működött, holott a fellelhető információk alapján már nem kellett volna járnia. Ez a lift visz majd fel a másnapi túránk kezdőpontjához egy 400 méteres szintkülönbséget áthidalva. Rákérdeztem, az egyik dolgozótól, hogy jár-e még másnap is. A válasz egy nagyon vidám: „Szerencsére holnap van az utolsó nap!” volt. Úgy éreztem, hogy nevezett dolgozó már igencsak várta ezt… A mi szempontunkból persze ez jó hír volt, így ezt a 400 méter szintet megspórolhattuk másnap.

Drótoscadiniblog1-6.jpg

A tó északi felén van egy kemping amúgy, ezen kívül szállodák, meg talán egy apartman. Viszont van szupermarket, ami jól jöhet! Este egy Tre Cime pizzával töltöttem fel szénhidrátkészleteim, másnap pedig viszonylag időben útra keltünk a Cadini –csoport hihetetlen kőalakzatai felé. Előtte nap amúgy lentről figyelve nem igen tudtam elképzelni, hogy a csoport sziklatornyainak lábainál ugyan hol fogunk mi végigmenni? Merthogy messziről ez egész meredeknek tűnt…

Sziklavilágcadiniblog1-7.jpg

A felvonó a szállásunktól kb. 500 méterre volt. Nem sokan tolongtak így 8 óra után, úgyhogy kettesben libegtünk fel a hegyi állomásig. Itt rögtön van egy menedékház (Rifugio col de Varda), ami Pazar kilátást nyújt a szemben álló Mount Cristallo-ra. Egy finom eszpresszo, aztán már útra is keltünk. A néhány törpefenyőt követően aztán máris a hatalmas sziklatömbök talpánál gyalogoltunk a 117-es számú útvonalon, hol kőtörmeléken, hol valami ösvényféleségen kb. egy kilométeren keresztül.

A Hold. Vagy valami olyasmi...
cadiniblog1-11.jpg

Ezt a túrát már jó előre kinéztem. Szerepel a már említett Dolomitok 72 túra könyvben és megtaláltam wikilocon is. A Cristallo-csoporton keresztül több útvonal is vezet. Teljesen körbejárható az északi és déli útvonalon (a délin haladtunk épp) ezenkívül a központi részén is keresztül lehet vágni, viszont az via ferrata. Több videót is megnéztem a Youtube-on, márcsak azért is, mert ez egy sziklás, mondjuk úgy technikásabb (???) terep és azt gondoltam, hogy csak olyan helyre menjünk túrázni, ahol végig is tudunk menni… Mert vissza lehet fordulni (és kell is adott esetben), de az demoralizáló.

Torre del Diavolo cadiniblog1-13.jpg

Na, és épp ez, hogy előre készültem, ez a dolog került gondolatjelek közé, mikor az első kis szoba nagyságú hágóra felértünk. Mert oda már ugyan kábelekkel támogatott lépcsősor szerű út vezetett, ugyan de mindenféle technikai nehézség nélkül, aztán felérve épp via ferrata szettben indult útnak két túratárs, emellett egy pár is ugyanilyen felszereléssel várakozott a ránézésre tényleg elég kitett és semmibe vezető acélhuzalokkal megerősített sziklás ösvény felett… Ekkor elég hülyének éreztem magam, mert előre semmi ilyenről nem volt szó…

A túravideó. Szerintem hangulatos, szóval katt!

Hát – gondoltam -, ha ez ilyen, akkor nem megyünk tovább. Game over, kitalálunk valami mást helyette. Mindenesetre vártunk, gondoltam, hátha mégis nekivág valaki anélkül. Kintebb merészkedtem az ösvény irányába és az első pár méter után nem tűnt olyan vadnak, ami az extra felszerelést mindenképp indokolttá teszi. Közben egy két fős társaság látva ezt el is indult visszafelé. Aztán megjelent egy talán német pár, ők is visszahőköltek, majd szerencsére megjelent egy olasz pár, akik egy perc tanakodás után elindultak lefelé simán, ahogy eddig jöttek. Na, akkor mi is megyünk…

A Tre Cime di Laverdó a hágóból. Elképesztő, tényleg!cadiniblog1-14.jpg

És milyen jól tettük! Meredek sziklás, törmelékes lejtő következett, de simán lehetett venni az akadályt a drótokba kapaszkodva. Ez adott egy kis adrenalint, mert azért figyelni kellett. Ahogy leértünk ennek a résznek az aljára már látszott, hogy a következő törmelékvölgy felé visz az utunk. Kitettebb részek is voltak, de stabil mozgáskoordinációval egyáltalán nem volt vészes. Át kellett haladni egy kis alagúton is, aztán a szemünk elé tárult a csodálatos törmeléklejtőben végződő csipkés csúcsok zsúfolt csoportja.

Powered by Wikiloc

Próbáltam az előttünk haladókat kiszúrni a törmelékek között, meg magát az utat is kémleltem, merre fog haladni, de annyira hatalmas volt a tér, hogy alig lehetett észrevenni az apró emberi alakokat, ahogy szerpentineztek a Torre del Diavolo sziklacsúcs irányába, azaz az Ördög tornya felé. A látvány annyira gigantikus volt, hogy alig lehetett befogadni. A felhők nagyrészt nem takarták el a csúcsokat és teljesen földöntúli volt az egész azzal, hogy gyakorlatilag csak sziklák vettek körbe minket.

Elvileg havasi csókákcadiniblog1-17.jpg

Innen egy intenzív emelkedő kezdődött, hogy szépen cikk-cakk-ban érjünk fel a már említett sziklatorony alá, mintegy 300 métert leküzdve, kb. 300 méter táv alatt. Szuszogtunk is rendesen, de a látvány teljesen beszippantott minket. A hágó előtt volt néhány vaslétra is, ami még izgalmasabbá tette az emelkedőt. Hamarosan a hágóban álltunk, ahonnan látni lehetett a Tre-Cime di Laverdo hatalmas gránit tömbjeit, ami hihetetlen élmény volt… Nem is nagyon tudom szavakba önteni. Egy a közelben lakó olasz pár volt már a hágóban mikor felértünk. Beszélgettünk velük kicsit, elmondták, hogy ilyenkor már elviselhető a turistaforgalom, de nyáron szinte élhetetlen annyira nagy a tömeg… Hát, ez Európa egyik legfelkapottabb helye…

Ereszkedés közben cadiniblog1-18.jpg

Kicsit moziztunk a kéregető havasi csókákon, akik egész a táskánkig merészkedtek a szendvicsünkből kihullott morzsák után kutatva, aztán elindultunk lefelé a menedékház irányába. Az út először meredeken ereszkedett, utána már csak kis emelkedő várt ránk. A Fonda Savio turistaház fantasztikus helyen trónol. Innen el lehet menni az Cadini-csoprt északi oldalára, a csoport belsejébe, valamint a Tre-Cime felé is, ami innen is szépen látszott. Azt nem írtam még, hogy milyenek az árak. Hát, tekintettel arra, hogy ez egy magasan álló épület – bár van neki áruszállításhoz felvonója – nem számítottam rá, hogy olcsó lesz, de kicsit várakozásomon is túltett… Ez amúgy igaz az egész környékre. Viszont a leves, amit ettünk nagyon finom volt…

A Fonda Savio menedékházcadiniblog1-20.jpg

A leves után, boldogan - a túra szépségének hatása alatt - még szétnéztünk a környéken, utána pedig elkezdtünk leereszkedni vissza Misurinába. Ez innen úgy 1-2 óra lehetett. Először a sziklák közt, majd egyre több fenyvessel kísérve ballagtunk. Este pedig várt minket a finom helyi pizza… Hogy feltöltődjünk a másnapi Tre-Cime látogatás előtt. Erről viszont majd a következő posztban!

A háttérben a jellegzetes alakú Torre dei Scarpericadiniblog1-23_1.jpg

Ha tetszett kövess minket Facebookon, vagy Instán!

A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!