Túra az óriási sziklakertben

Túra az óriási sziklakertben

Túra az óriási sziklakertben

A Cadini-csoportban - Dolomit túrák 2.

Miután a páratlan Lago di Braiest körbejártuk, - a beszámoló itt - a következő állomásunk a kb. egy órányi autóútra lévő Lago di Misurina volt, ami egy 1745 méter magasan elhelyezkedő tó, a hozzá tartozó kis - mondjuk úgy -, településsel. Út közben elhaladtunk a Lago di Landro (Dürrensee) mellett, ahol kicsit persze kiszálltunk az autóból egy séta erejéig. Szép fekvésű, viszont mesebeli hangulata akkor volt, mikor pár nap múlva ismét elhaladtunk mellette a reggeli órákban és sejtelmes, épp oszladozó köd borította…

A csodálatos esti Misurinacadiniblog1-24.jpg

Misurinában aztán tekintve, hogy szombat délután volt, rengetegen sétáltak a tó körül, vagy sütkéreztek a kávézókban a tó partján. A tó fantasztikus fekvésű. Nyugati oldalán a Cristallo-csoport, keleti oldalán a Cadini-csoport magasodik, északról pedig a Tre Cime di Laverdo híres tornyai (erről még külön írok majd beszámolót) magasodnak. A tó déli látképét egy szanatórium uralja impozáns épületével, mely működik, viszont nem sok életet láttunk a környékén az ott töltött napok során.

Az első hágóból visszatekintvecadiniblog1-5.jpg

Csatlakozva a többi turistához, mi is körbe sétáltuk a tavat. Meglepetésemre a felvonó még működött, holott a fellelhető információk alapján már nem kellett volna járnia. Ez a lift visz majd fel a másnapi túránk kezdőpontjához egy 400 méteres szintkülönbséget áthidalva. Rákérdeztem, az egyik dolgozótól, hogy jár-e még másnap is. A válasz egy nagyon vidám: „Szerencsére holnap van az utolsó nap!” volt. Úgy éreztem, hogy nevezett dolgozó már igencsak várta ezt… A mi szempontunkból persze ez jó hír volt, így ezt a 400 méter szintet megspórolhattuk másnap.

Drótoscadiniblog1-6.jpg

A tó északi felén van egy kemping amúgy, ezen kívül szállodák, meg talán egy apartman. Viszont van szupermarket, ami jól jöhet! Este egy Tre Cime pizzával töltöttem fel szénhidrátkészleteim, másnap pedig viszonylag időben útra keltünk a Cadini –csoport hihetetlen kőalakzatai felé. Előtte nap amúgy lentről figyelve nem igen tudtam elképzelni, hogy a csoport sziklatornyainak lábainál ugyan hol fogunk mi végigmenni? Merthogy messziről ez egész meredeknek tűnt…

Sziklavilágcadiniblog1-7.jpg

A felvonó a szállásunktól kb. 500 méterre volt. Nem sokan tolongtak így 8 óra után, úgyhogy kettesben libegtünk fel a hegyi állomásig. Itt rögtön van egy menedékház (Rifugio col de Varda), ami Pazar kilátást nyújt a szemben álló Mount Cristallo-ra. Egy finom eszpresszo, aztán már útra is keltünk. A néhány törpefenyőt követően aztán máris a hatalmas sziklatömbök talpánál gyalogoltunk a 117-es számú útvonalon, hol kőtörmeléken, hol valami ösvényféleségen kb. egy kilométeren keresztül.

A Hold. Vagy valami olyasmi...
cadiniblog1-11.jpg

Ezt a túrát már jó előre kinéztem. Szerepel a már említett Dolomitok 72 túra könyvben és megtaláltam wikilocon is. A Cristallo-csoporton keresztül több útvonal is vezet. Teljesen körbejárható az északi és déli útvonalon (a délin haladtunk épp) ezenkívül a központi részén is keresztül lehet vágni, viszont az via ferrata. Több videót is megnéztem a Youtube-on, márcsak azért is, mert ez egy sziklás, mondjuk úgy technikásabb (???) terep és azt gondoltam, hogy csak olyan helyre menjünk túrázni, ahol végig is tudunk menni… Mert vissza lehet fordulni (és kell is adott esetben), de az demoralizáló.

Torre del Diavolo cadiniblog1-13.jpg

Na, és épp ez, hogy előre készültem, ez a dolog került gondolatjelek közé, mikor az első kis szoba nagyságú hágóra felértünk. Mert oda már ugyan kábelekkel támogatott lépcsősor szerű út vezetett, ugyan de mindenféle technikai nehézség nélkül, aztán felérve épp via ferrata szettben indult útnak két túratárs, emellett egy pár is ugyanilyen felszereléssel várakozott a ránézésre tényleg elég kitett és semmibe vezető acélhuzalokkal megerősített sziklás ösvény felett… Ekkor elég hülyének éreztem magam, mert előre semmi ilyenről nem volt szó…

A túravideó. Szerintem hangulatos, szóval katt!

Hát – gondoltam -, ha ez ilyen, akkor nem megyünk tovább. Game over, kitalálunk valami mást helyette. Mindenesetre vártunk, gondoltam, hátha mégis nekivág valaki anélkül. Kintebb merészkedtem az ösvény irányába és az első pár méter után nem tűnt olyan vadnak, ami az extra felszerelést mindenképp indokolttá teszi. Közben egy két fős társaság látva ezt el is indult visszafelé. Aztán megjelent egy talán német pár, ők is visszahőköltek, majd szerencsére megjelent egy olasz pár, akik egy perc tanakodás után elindultak lefelé simán, ahogy eddig jöttek. Na, akkor mi is megyünk…

A Tre Cime di Laverdó a hágóból. Elképesztő, tényleg!cadiniblog1-14.jpg

És milyen jól tettük! Meredek sziklás, törmelékes lejtő következett, de simán lehetett venni az akadályt a drótokba kapaszkodva. Ez adott egy kis adrenalint, mert azért figyelni kellett. Ahogy leértünk ennek a résznek az aljára már látszott, hogy a következő törmelékvölgy felé visz az utunk. Kitettebb részek is voltak, de stabil mozgáskoordinációval egyáltalán nem volt vészes. Át kellett haladni egy kis alagúton is, aztán a szemünk elé tárult a csodálatos törmeléklejtőben végződő csipkés csúcsok zsúfolt csoportja.

Powered by Wikiloc

Próbáltam az előttünk haladókat kiszúrni a törmelékek között, meg magát az utat is kémleltem, merre fog haladni, de annyira hatalmas volt a tér, hogy alig lehetett észrevenni az apró emberi alakokat, ahogy szerpentineztek a Torre del Diavolo sziklacsúcs irányába, azaz az Ördög tornya felé. A látvány annyira gigantikus volt, hogy alig lehetett befogadni. A felhők nagyrészt nem takarták el a csúcsokat és teljesen földöntúli volt az egész azzal, hogy gyakorlatilag csak sziklák vettek körbe minket.

Elvileg havasi csókákcadiniblog1-17.jpg

Innen egy intenzív emelkedő kezdődött, hogy szépen cikk-cakk-ban érjünk fel a már említett sziklatorony alá, mintegy 300 métert leküzdve, kb. 300 méter táv alatt. Szuszogtunk is rendesen, de a látvány teljesen beszippantott minket. A hágó előtt volt néhány vaslétra is, ami még izgalmasabbá tette az emelkedőt. Hamarosan a hágóban álltunk, ahonnan látni lehetett a Tre-Cime di Laverdo hatalmas gránit tömbjeit, ami hihetetlen élmény volt… Nem is nagyon tudom szavakba önteni. Egy a közelben lakó olasz pár volt már a hágóban mikor felértünk. Beszélgettünk velük kicsit, elmondták, hogy ilyenkor már elviselhető a turistaforgalom, de nyáron szinte élhetetlen annyira nagy a tömeg… Hát, ez Európa egyik legfelkapottabb helye…

Ereszkedés közben cadiniblog1-18.jpg

Kicsit moziztunk a kéregető havasi csókákon, akik egész a táskánkig merészkedtek a szendvicsünkből kihullott morzsák után kutatva, aztán elindultunk lefelé a menedékház irányába. Az út először meredeken ereszkedett, utána már csak kis emelkedő várt ránk. A Fonda Savio turistaház fantasztikus helyen trónol. Innen el lehet menni az Cadini-csoprt északi oldalára, a csoport belsejébe, valamint a Tre-Cime felé is, ami innen is szépen látszott. Azt nem írtam még, hogy milyenek az árak. Hát, tekintettel arra, hogy ez egy magasan álló épület – bár van neki áruszállításhoz felvonója – nem számítottam rá, hogy olcsó lesz, de kicsit várakozásomon is túltett… Ez amúgy igaz az egész környékre. Viszont a leves, amit ettünk nagyon finom volt…

A Fonda Savio menedékházcadiniblog1-20.jpg

A leves után, boldogan - a túra szépségének hatása alatt - még szétnéztünk a környéken, utána pedig elkezdtünk leereszkedni vissza Misurinába. Ez innen úgy 1-2 óra lehetett. Először a sziklák közt, majd egyre több fenyvessel kísérve ballagtunk. Este pedig várt minket a finom helyi pizza… Hogy feltöltődjünk a másnapi Tre-Cime látogatás előtt. Erről viszont majd a következő posztban!

A háttérben a jellegzetes alakú Torre dei Scarpericadiniblog1-23_1.jpg

Ha tetszett kövess minket Facebookon, vagy Instán!

A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!

Az Insta kedvenc: Lago di Braies

Az Insta kedvenc: Lago di Braies

Az Insta kedvenc: Lago di Braies

Dolomitok 1. rész

Megmondom őszintén, hogy a Dolomitokról természetesen már sokat hallottam ezelőtt is, de valahogy sohasem alakult úgy, hogy meglátogassam. Valamiért nem is volt bakancslistás, bár be kell vallanom, hogy nem is nagyon mélyedtem el a részleteiben. Tudtam, hogy létezik, meg, hogy áradoznak róla, de így maradtunk... Aztán az utóbbi időben volt szerencsém együtt dolgozni olasz munkatársakkal, akik barátságos hozzámállása miatt elkezdett motoszkálni bennem az utazás ötlete. Aztán mindamellett, hogy Szolnokról azért csak 8-9 órás úttal érhető el és tekintettel arra, hogy szuperzsúfolt, mégis azt kell mondanom, hogy az egyik legszebb utazásunk volt.

Tökéletes alkonyat...braies1-4.jpg

Egy pár szó a tervezésről. Ezt ugye én nagyon élem – aki rendszeresen olvas minket, annak ez nem újdonság -, mindig tele vagyok tervekkel, így ezt az utazást is időben elkezdtem összerakni. Ehhez nagy segítség a Dolomitok túra könyv, ami magyarul is megjelent (sajnos az utazás előtt nem igazán találtam más, pl angol nyelvű kiadványokat, csak németet. Azt meg nem beszélem… Azóta ITT egy link) Nagy segítség a wikiloc persze, meg itt-ott a neten, youtube-on böngészni a lehetséges túraútvonalakat.

Tükröződésekbraies1-2.jpg

Nem volt tervben egyébként, hogy nagyon hosszú túrákat tegyünk, inkább egy kis „megmártózást” szerettünk volna a környéken, hogy esetleg ha később visszatérünk, akkor már céltudatosabban mehessünk. Amúgy néhány cég indít néha kalandtúrákat ide (Itt, Itt, vagy Itt), aki nem akar külön tervezgetni, annak érdemes böngészni az ajánlataikat. Mi először a Braies-tavat terveztük be az utazásba, ami nagyon híres és zsúfolt, de gondoltam ősszel már csak élvezhető lesz... De már sokáig húztam az időt, jöjjön a veleje!

Egy kis mozgóképes hangulat: (nézd meg a többi videónkat is! ITT)

Valóban igen hosszú az út városunkból a Dolomitokba, ráadásul ezt pénteken tettük meg, ami azt jelentette, hogy a forgalom nagyon erős volt mind Magyarországon, mind Ausztriában (ahol a legtöbbet haladtunk). Az osztrák autópálya matricát gyakorlatilag elég nehéz elektronikusan megvásárolni, mert mint kiderült, azt 15 nappal az utazás megkezdése előtt lehet csak megtenni, mert a vevőnek ennyi ideje van a vásárlástól elállni… Érdekes, mindenesetre maradt egy szombathelyi benzinkút a vásárlásra.

Az kiépített ösvény és a felhőbe burkolózó Croda del Becco (Seekofel)

braies1-9.jpg

Kora este érkezünk meg aztán a Braies-tótól nem messze található szállásunkra. Nos, szállás tekintetben nagy választék nincs. Mármint ha az ember olcsóbban szeretne megszállni nem valami horror áron (abból van sok, mivel ez az ár nem annyira horror egy nyugati turistának…) A kempingek a legolcsóbbak, apartman nem nagyon van, inkább vendégházak, panziók. (Jut eszembe, ha kíváncsi vagy hasonlóan szép tavakra, javaslom kattints ide, vagy ide. Ezek olyan helyek, ahol már jártunk régebben!) Miután bepakoltunk elindultunk a csodálatos fenyőerdőben, hogy elgémberedett tagjainkat kicsit kinyújtóztassuk, egyben kihasználjuk az esti fényeket fotózásra a gigahíres Lago di Braies-tónál. Épp a szállásunk mellett futott a tóhoz vezető jelzett ösvény, ami kb. 30 perc alatt vezetett minket a tóhoz.

Oszlik ez szépen...braies1-11.jpg

Ha az Instagramon beüti az ember a tó nevét akkor láthatja, hogy folyamatosan kerülnek fel újabb és újabb képek a tóról, nagyrészt annak festői elhelyezkedéséből kihasználva „én a tájban” kategóriában főleg. Sok fotós kifejezetten este, állványokkal érkezik a tóhoz, ez amolyan könnyen elérhető, mégis rettentő fotogén helyszín. Az adatok alapján a tó 1476 méter magasan található, átlagos mélysége 17 méter, területe 31 hektár, színe türkiz. Tudni kell, hogy az elnevezés, amit magam is használok olasz, azonban van a tónak német neve is: Pragser Wildsee. 1919-ben került Olaszországhoz Tirol déli részével együtt, így lakossága többségében ma is német ajkú.

Ez élőben is nagyon szép voltbraies1-25.jpg

Több, csúcs veszi körül. Ezek legmagasabbika a Croda del Becco (Seekofel), ami 2810 méteres magasságával kb. 1500 méterrel nyúlik a tó fölé. Impresszív. Az esti sétánkkor nem voltak nagyon sokan a parton, mondhatnánk, hogy – főleg a másnap dél körüli állapothoz képest – egész kihaltnak tűnt… A hely egyik legnagyobb vonzereje, hogy lehet rajta csónakázni, ráadásul ezt egy szép fából készült csónakházból indulva lehet kezdeni, ami valahogy nagyon illeszkedik a tájba. (Csónakázás 18 és 30 eur, fél és egy óra)

 Tó, hegyek...braies1-12.jpg

Viszonylag sokat elidőztünk, a tényleg meseszerű parton, aztán visszaballagtunk a szállásunkra. Vacsora, alvás. Reggel időben felkeltünk, hogy amennyire lehet a tömeg előtt érjünk a tóhoz. Újra felsétáltunk, a most felhősebb, párásabb időjárásban. A tó ugyanúgy várt minket, viszonylag üresen, kicsit kevesebb színnel a felhők miatt, de nyugodt víztükörrel. Namost írtam, hogy ez nem egy túra, hanem inkább egy sétának mondanám, szóval akár kérdezhetnétek, hogy akkor miért írok róla? Nos, azért, mert akárhogy is, páratlan hely. Fizikai megerőltetés nem kell hozzá, de szerettem volna valamennyit megosztani ebből az élményből…

Ez az útvonal visz a csúcs felé

braies1-14.jpg

A tó keleti oldala felé indultunk el a parton. Kb. 1 óra alatt végig lehet sétálni kényelmesen a kiindulópontig. Az első részen emelkedik az út és azt gondolom, hogy a legszebb kilátás innen nyúlik a tóra. A környező hegycsúcsok felhőben úsztak, ami szerencsére lassan elkezdett oszlani. És mi szerencsénkre épp ekkor voltunk itt, pont... Igazán mesés volt a tó türkiz színével, ahogy egyre-másra bukkannak elő a sziklák, csúcsok a fehérségből…

Visszatekintve a tó keleti oldalárabraies1-17.jpg

A tó déli oldalán aztán változik a táj. Itt indul el az a túraútvonal - itt egy link hozzá -, ami felvezet a már említett Croda del Becco-ra (Seekofel). Ez egy 5 órásnak írt majd 1500 méteres szintkülönbségű túra. Ha legközelebb erre járunk fel is mászunk. Tuti, hogy Pazar a kilátás, bár erre a csúcsra is azt írják, hogy igen zsúfolt tud lenni. Aki vállalkozik rá, azt az út 2/3-ánál a Seekofel hütte várja egy hágóban, ahol lehet frissíteni. Igen, az egyértelműen igaz az egész Dolomitokra, hogy remekül kiépített. Nem lehet úgy elindulni szinte sehova, hogy ne találkozzon az egyszeri túrázó valamilyen hüttével. Aztán ennek az árnyoldala, hogy emiatt sokan is vannak mindenhol. (Persze ez oda-vissza dolog…)

Instásbraies1-18.jpg

A nap ragyogóan kisütött közben és a nyugati oldalon a parton pihenve a tó színe még erősebbnek látszott. Ekkorra már nagyon sokan voltak a parton. Szelfibotok, állványok mindenfelé. Persze mi is a tömeg része voltunk… Mivel ide sok utazási ügynökség vezet napos túrákat, így a buszok megérkezése egyszerre sok embert hoz a tóhoz. Aranyszabály itt is, hogy nem csúcsidőben kell ideérni. Ha reggel hatkor az ember körbe sétál, garantáltan nem kell másokat kerülgetnie. De írtam, hogy az esti órák is nyugodtabbak. Persze nem egyszerű épp akkor ott lenni tudom…

A türkiz víz csónakkalbraies1-19.jpg

A nyugati oldalon fenyők között jutottunk vissza a kiindulóponthoz. Nem említettem, hogy áll egy szálloda is a tóparton, ami elég pazar kilátással rendelkezik, ez természetesen a szobaárakban is tükröződik. Emellett van a hatalmas fizetős parkoló. Napközben óránként 2 Eur az ár, éjszaka három óra 2 Eur. Nem olcsó. Itt sem. Mi a szállásnál parkoltunk, az ingyen volt. Ha valaki nem sajnál egy kis plusz sétát, akkor érdemes lejjebb parkolni. Az erdei úton, amit használtunk nagyon kevés emberrel futottunk össze, én ajánlom szép erdőn keresztül vezet.

Itt már azért többen vannakbraies1-21.jpg

Ezzel véget is ért az első délelőttünk és ezzel első beszámolónk is a Dolomitokban. Egy órára voltunk a következő megállónktól, ahol már tényleg túráztunk egy jót másnap! Tartsatok velünk a következő helyszínre! Bizton mondom, hogy megéri! Mert a Dolomitok tényleg egy csoda!

Követni itt lehet minket: Facebook, Instagram, Youtube.

A viszontlátásig: Hajrá kifelé fotózni!

A végére pedig a mesebeli erdő, amin keresztülmentünk a tóhozbraies1-24.jpg

Út az Ankogelre

Út az Ankogelre

Út az Ankogelre

Túrák az Alpokban 2. rész

 ankogel1-9.jpg

Az Ankogel csoport az Alpok legkeletibb nyúlványa, ahol már találhatók 3000 méter feletti csúcsok. Kora ősszel sikerült néhány napot eltölteni ebben a csodálatos hegycsoportban. Az előző beszámolóban a Kölnbrein duzzasztógáttól a Grosser Hafner csúcsig tartó túránkról írtam. Ezt követi most a második rész, ahol a hegycsoport névadójára tartó menetünket fogom közelebb hozni a kedves olvasókhoz! Ide linkelem a túrákról készült videónkat is. Katt rá, megéri!

Ott hagytam abba a múltkori beszámolót, hogy a terveinket jól keresztülhúzva a Grosser Hafnerről végül este hétre értünk vissza a parkolóhoz. Igen, nos este hatra kellett volna bejelentkeznünk az apartmanba, és ezzel a késéssel nyilvánvalóan esélytelenek voltunk. Mivel ezt a tényt már a hegycsúcson is tudtuk, írtam egy e-mailt a házigazdának, hogy nyolc körül vagyunk várhatók. Nem kaptam választ. Mindegy, gondoltam odamegyünk mindenképp valahogy majd alakul, maximum az autóba alszunk.... Így is tettünk, egy óra autózás után meg is érkeztünk Obervellach településre, ahol persze a GPS nem találta meg az apartmant, úgyhogy kicsit keringtünk még, mielőtt leparkoltunk – hozzáteszem igen korgó gyomorral – a totál sötét ház előtt.

A Hannoverhaus a felvonó fenti állomása alattankogel1.jpg

Csöngettünk. Semmi… Na, gondoltam, akkor telefonáljunk. A telefon kicsengett, majd a távoli hang először nem értette, hogy milyen vendégházról beszélek - ekkor felötlött, hogy lehet nem is jó a szám -, de utána sikerült tisztázni a helyzetet, amiből kiderült, hogy ő nem tudott rólunk… Menő. Hozzáteszem, hogy az egyik nagy foglalási oldalon szoktam foglalni és még sohasem jártam így. És mint kiderült tulajdonképpen itt sem, csak a tulaj nem tudta, hogy a személyzet (?) előkészített nekünk mindent… Kulcs a széfben, stb. Egyébként így a főszezon után a szállás árak nem olyan vészesek, érdemes ilyenkor utazni, bár az időjárás lutri lehet, viszont nincs nagy tömeg.

A távolban a csoport legmagasabb tagja a Hochalmspitzeankogel1-6.jpg

Kellőképp álmosan és éhesen, valamint fáradt végtagokkal léptük át a lakás küszöbét. Egy gyors vacsora közben összeraktuk a másnapi menetrendet és nyugovóra tértünk. Mivel egy pihentetőbb, lazább napot szerettünk volna, csak a nem messze fekvő kis szurdokban tettünk egy rövid túrát. Látványos, pallós vízesések között vezetett az utunk, majd magasabban kiérve a település fölött sétáltunk. Lenyűgöző. Igazán. Ami nagyon tetszett itt, hogy tényleg mindenki megtalálja a magának való kikapcsolódást: kerékpározás, vagy kis túra a környéken a csodás települések felett, magashegyi túra, netán via ferrata, vagy gleccserátkelés. Szóval tuti hely.

Az Ankogel csúcsa a magasbanankogel1-5.jpg

A délutánt pihenéssel töltöttük, hozzáteszem egy kései ebéddel egybekötve, amiből az ebéd elmaradt, mert konkrétan a főszezon után egy héttel már nincsenek nyitva az éttermek egész nap. Csak délben és este (Vagy csak hétvégén). Az ebéd helyett ezért körbe néztünk a településen, ami nem meglepően elég rendezett és tiszta. Este megbeszéltük a reggeli indulást, csekkoltuk az időjárást - ami eddig nagyon baráti volt -, és megnyugodva konstatáltuk, hogy csak délután, este kezd felhősödni és megérkezni a csapadék.

A túra nyomvonala

Powered by Wikiloc

Reggel frissen indultunk útnak Mallnitz települése felé autóval, ahol az Ankogelbahn, azaz a felvonó völgy állomása található. Mivel az első felvonó 8:30-kor indul azt céloztuk meg, de egy kicsit csúsztunk, így a 9:00-ás lifttel indultunk felfelé. Nos az Ankogel csúcs 3252 méter magas, így egy nap alatt a völgyből igen szép sportteljesítmény lenne felmászni (ez legalább 2000 méter szint és vagy 20-25 km), nem is hiszem, hogy sokan vállalnák, max. úgy, hogy a fenti menedékházban (Hannoverhaus) alszanak, tehát odáig másznak első nap, utána pedig tovább, majd le. Azért még így is szép, erős túra lehet.

Felhők buknak át a gerincen
ankogel1-16.jpg

De ott tartottam, hogy elindultunk a felvonóval, ami egy átszállás után egyenesen 2630 méter környékére repített minket. Ahogy kilép az ember a felvonó épületéből, rögtön megigézi a hatalmas tér, mert már ez az állomás is nagyon magasan van a pazar kilátáshoz… Olyan 15-en jöhettünk fel a felvonóval egyszerre. Az biztos, hogy aki ezt a túrát szeretné végigcsinálni, annak az első kettő-három felvonót ajánlanám, mert lefelé 16:20-kor indul az utolsó és ha az ember nem akar végig rohanni a túrán, akkor időben kell elindulni. Mert aki lekési a felvonót, arra egy több, mint ezer méteres plusz ereszkedés vár… Ami, mondjuk úgy kellemetlen, he nem volt betervezve…

Misztikusankogel1-10.jpg

A felvonót elhagyva először egy szélesebb úton kell haladni, de erről egy 100 méter után már le is kell térni az ösvényre a csúcs felé. Az jelzés nagy törmelékmezőn halad keresztül, majd délről kerüli meg a Grauleitenspitze (2891m) csúcsot, ahová szintén fel lehet jutni a felvonótól, egy lényegesen rövidebb útvonalon. Az Ankogel csúcs ugyan a névadója a csoportnak, de nem a legmagasabb tagja. Ezt a címet a Hochalmspitze (3360m) birtokolja. Nagyon messze nincs légvonalban, de az már egy komolyabb technikai tudást feltételező magaslat.

Az Ankogel csúcskeresztjeankogel1-12.jpg

Összesen kb. 700 méteres szintkülönbség várt ránk, ami annyira nem sok, bár a terep azért igazán sziklás, köves, sok helyen kitett, úgyhogy pont elég egy napra. A napsütés még egy darabig vígan kísérte utunk, aztán a szél segítségével győztek a felhők és hol beborult, hol kisütött a nap. A csúcsot még szerencsére láthattuk, mielőtt teljesen elmerült volna a ködben. Csak remélhettük, hogy mire felérünk kitisztul egy kicsit. Ahogy emelkedett az út megjelentek a hófoltok, volt olyan köztük, amelyiket kereszteznünk kellett, viszont nem volt szükség semmilyen felszerelés használatára (ezt előre megnéztem).

Még mindig a csúcs
ankogel1-11.jpg

Az utóbbi időszakban volt hír, hogy Izlandon az Okjokull gleccser elolvadt és állítottak neki emléktáblát. Sajnos az Alpok is erősen szenved a globális felmelegedés hatásaitól, a gleccserek folyamatosan mennek össze. Ennek kisebb mementójaként találtunk egy felfestést egy kövön, egy teknős részen, ahol fel volt festve a 2018-as és 2019-es hómagasság – na nem téli, hanem az augusztusi… - és bizony-bizony elég sokat vonult vissza a hóréteg… Kicsiben láthattuk a nagy változás hatásait. Nem jó érzés…

Havas átkelésankogel1-14.jpg

Az utolsó havas rész után aztán meredekebbé vált az útvonal. Egy kisebb gerincen haladtunk felfelé, ami egy nagyobb gerincre vitt minket. Itt megálltunk kicsit rendbe szedni magunkat. Akkor épp sütött a nap, a sziklák élesen kontrasztosan borultak rá egymás hegyére-hátára. A távolban a csúcsokat azonban felhők takarták. Nem volt tömve a hegy amúgy. Szerintem az utánunk érkező felvonóval már nem is nagyon érkeztek túrázók. Nagyjából ugyanazokat az embereket láttuk, hol közelebbről, hol messzebbről, a pihenőidőket figyelembe véve végig. Természetesen volt olyan, akit csak egyre messzebbről láttunk, mert olyan tempót nyomott.

Monumentális magányankogel1-18.jpg

A csúcs előtti gerinc messziről elég meredeknek és baljósnak tűnt. Persze közelebbről már nem annyira veszélyes, de volt néhány tényleg erősen kitett szakasza, a Locuson a térkép T4-re írta és ez valós is. Az utolsó métereken mászni kellett, de tegyük hozzá nem bonyolult mászásról van szó, de mindenképp meg szerettem volna jegyezni, ne legyen meglepetés, ha esetleg valaki szeretne felmászni egyszer.

A Hannoverhaus visszafelé menetankogel1-19.jpg

Aztán végre a csúcson álltunk, ahonnan semmi kilátásunk nem volt – ja, csúcs, szóval ez igazán csúcs, mert tényleg kicsi, olyan igazi – egy jó darabig. Mivel bő fél órát eltöltöttünk odafenn szerencsére volt néhány „ablakunk” és megcsodálhattuk a környéket, ami nem meglepően egyszerűen lélegzetelállító… Ahogy a havas lejtők és a hatalmas sziklák találkoznak és ahogy a felhő ömlik át a gerinceken… Volt egy pár perc, mikor teljesen egyedül álltam odafenn, mert Endre barátom arrébb kószált és az az érzés ott egyedül a ködben, tudva, hogy órákra vagy bármitől… Jó… És kissé borzongató is…

A felvonóankogel1-20.jpg

Elfogyasztottuk a szendvicseinket és elindultunk lefelé. A felhő egészen a gerinc aljáig tartott ki, utána ismét messze láttunk. Nem siettünk, én mindig szeretek lefelé fotózni inkább, mert lefelé jobban lehet komponálni, mivel folyamatosan arra nézel ugye, nem pedig úgy, mint felefelé, ahol természetesen előre, azaz felfelé nézel 95%-ban… Vagy két óra alatt értünk vissza a felvonóhoz, olyan fél három körül, tehát a kör kb. 5 óra hossza volt. Épp elég. Mielőtt leereszkedtünk volna a völgybe, még üldögéltünk egy fél órát a felvonó épülete mellett. Próbáltam bevésni a memóriámba a képet, az érzést és a levegőt, hogy később minél jobban fel tudjam idézni... Mert bárhogy is, az Alpok tényleg a világ egyik legszebb helye…

Ha tetszett a beszámoló kövess Facebookon ITT, vagy Instán ITT! Érdemes követni a blogot, mert legközelebb legalább ennyire csodálatos helyszínekről tudósítunk majd!

A viszontlátásig: Hajrá kifelé fotózni!

Napsütötte túra a Großer Hafner-re

Napsütötte túra a Großer Hafner-re

Napsütötte túra a Großer Hafner-re

Túrák az Alpokban 1. rész

Huh… -hangzott el, ahogy leparkoltunk végre az esőben a Kölnbrein gát mellett kora este. - Ez nagyon durva… - folytattam, ahogy körbenéztem a parkolóban a rövidnadrágomban vacogva. - Ez tényleg olyan, mint egy James Bond film… - mormoltam még, mielőtt becsekkoltunk a kb. 1900 méteren lévő szállodába. Mondjuk a szálló vészforgatókönyv volt, de mindenképp páratlan, az biztos. A Hohe Tauern (Magas Tauern) nemzeti parkban voltunk, annak is az Ankogel csoportjában, és tele voltunk izgalommal a következő pár napot illetően… Az eső természetesen nem maradhatott el ugye, ez már szinte hagyomány, ha valahol túrázni szeretnénk. Viszont a jó hír az volt, hogy a következő napokra nem vártunk csapadékot. És ez így is lett!

Frissen, üdén visszatekintve a gátra és a szállásraalps1-5.jpg

Még tavasszal nézegettem, hogy az Ankogel csoport tulajdonképp nincs annyira messze Szolnoktól – ez persze relatív – úgyhogy elmehetnénk néhány napra. Aztán abból nem lett semmi egyéb okok miatt, őszre pedig más volt a célpont. Aztán az őszi célpont egyik túratársunk kiesésével törlődött, úgyhogy kellett valami helyette. Így kanyarodtunk vissza az eredeti tervhez. Térképeket már akkor nyáron beszereztem, meg nézegettem a Wikilocot, meg mindenféle oldalakat, hogy mik azok a túrák, amiket még tudunk vállalni és melyek azok, amiket már nem, vagy technikai nehézsége, vagy mondjuk havas átkelések miatt.

Igen, annyira monumentális, mint amilyennek látszikaalps3.jpg

És ez nem egyszerű amúgy. Adott az Alpok egyik legkeletebbre fekvő vonulata, ahol jó néhány csúcs 3000 méter feletti, köztük a névadó Ankogel (3252 m), vagy legmagasabbja a Hochalmspitze (3360 m). A térképek pedig nem tökéletesen jelölik a túraútvonalak nehézségét. Vagyis az offline térképen a hegyi útvonalak piros pöttyök, ezek nehezebbek, de mondjuk ebből nem lehet megállapítani, hogy mennyire bonyolult és kitett az ösvény. Segítség a 4Umaps, ahol – bár nem teljesen kimerítően – de sok helyen a nemzetközi szabványnak megfelelően jelölik a nehézséget T1-T5-ig. A lényeg, hogy jól kell megválasztani az túracélt, mert visszafordulni kiábrándító. (Sajnos nem sikerült beszereznem túrakönyvet a régióról –szinte csak német nyelvűek vannak, amit sajnos nem beszélek… -, mert az sokat segített volna.)

Gyengéd fények, komor sziklákaalps6.jpg

De ott tartottam, hogy megérkezés után sok időnk nem volt sötétedésig, csak annyi, hogy a hatalmas gáton tegyünk egy sétát. Nem semmi 200 méter magas betonmonstrumról beszélünk, amúgy, ami gigantikus mennyiségű vizet fog meg széles falával. Az esőben kellőképp komornak tűnt számomra, de emiatt persze izgalmasnak is. A tározóhoz egy 13 km hosszú fizetős panoráma út vezet fel, aminek kifizetése (20 Euro) nem szükséges, ha valaki a hotelben vagy a környező menedékházakban foglal szállást. A sötétedés és korgó gyomrunk miatt úgy döntöttünk, hogy a holnapi túra után majd még közelebbről is megvizsgáljuk a gátat. Aztán nem vizsgáltuk meg mégsem. De erről majd később…

Kis patak. Festői...aalps5.jpg

Remek vacsora után időben feküdtünk és a fél nyolcas nyitásra már sorban is álltunk a reggelinél. 8:30-as indulást terveztünk és ezt be is tartottuk. Gondoltam egy három óra alatt felérünk… Na, hát nem értünk fel. A cél, a Großer Hafner 3076 méter magas csúcsa volt. Az odavezető út nagyjából 8 km, 1300 méteres szintkülönbséggel. A tábla szerint, ami a túra indulásánál áll 5 óra hosszáig kell gyalogolni... Nos, itt azért már gyanús volt, hogy délután háromra nem biztos, hogy visszaérünk… Ja, ez azért volt fontos mert este hatra a következő szállásra kellett érnünk, ami egy órányi útra, Obervellach településen található apartman volt.

És itt melyik a kert?
aalps8.jpg

Tervezéskor amúgy menedékházas tartózkodást vizionáltam, de e-mail-es megkereséseimre vagy nem érkezett válasz, vagy az jött, hogy teltház van… Kivéve egy helyet, ahol foglaltunk is szállást egy szomszédos völgyben, de az időjárás várható (és végül tényleges) esős (nagyon) jellegére tekintettel egy nappal hamarabb szállást cseréltünk, mert nem akartunk kockáztatni. Az eső nem akadály, de mértékkel ugye… Szerencsére reggelre elvonultak a felhők és kellemes friss időben vágtunk neki a hegynek.

 Megérkezés a Katowicer hüttéhezaalps9.jpg

Az út egy jó 4 km hosszan a hegy oldalában halad, enyhe emelkedéssel. A kilátás egyre szebb, ahogy a magasság változik, de ez egy ideig törpefenyős szakasz, annak minden göcsörtös, girbe-gurba gyökérzetével és annak a turista útra gyakorolt negatív hatásával egyetemben. Más szóval botladozol itt-ott… De azért csodálatos volt az egész, nem igazán szegte kedvünk semmi. Ezen a szakaszon menet közben csak egy lengyel párral találkoztunk. Elég gyorsan haladtunk és egyszer csak egy festői elhelyezkedésű lápos mezőn vágtunk át, ahol Endre barátomra egy mormota fütyülése majdnem a frászt hozta. Aztán innen sziklásabbá és meredekebbé vált az útvonal, hogy egy magaslatra érve aztán kisimuljon újra és lankásan vigyen a Katowiczer hüttéig. Volt egy cuki kis kapu is, a magaslaton valószínűleg a legelő állatok miatt. Belülről (az itt melyik oldal is???) volt rajta egy lánc. Ezt mi észrevettük, a lengyel túratársak viszont nem, ők inkább átmásztak a kerítésen. (Visszafelé már ők is a kapun közlekedtek. Láttuk ugyanis, mert nagyjából egész nap előzgettük egymást)

Ez itt a felállított kövek országaaalps13.jpg

A Katowicer hütte 2320 méteren áll és 1930-ban adták át. Ez lett volna az egyik első szállás, amit kiszemeltem, de nem volt szabad helyük, szóval nem tudtunk foglalni. Már messziről lehet látni a házat, ha a gát felől közelít az ember (Van egy másik út is felfelé, az kicsit rövidebb és nagyobb a szint) A ház nagy magányosságban várja a túrázókat, akikből aznap nem sok akadt. Hogy ez az időjárás, vagy csak a szezon vége, azt nem tudom, de jó, ha 10 emberrel összefutottunk egész nap. Mivel a nap remekül sütött kiültünk a teraszra és ittunk egy finom (mármint annak, aki szereti a hosszabb) kávét.

Kilátásaalps16.jpg

Itt még azért optimista voltam az időbeosztással kapcsolatban, de még hátra volt 700 méter szint, szóval, gondoltam csak óvatosan azért... Amúgy vizet ingyen adnak fenn, van egy kút is, de az nem ivóvíz, hiszen a hütte fölött egész sok birka legelészett, az meg ugye hatással van a a környék vízkészletére. Ha eddig azt írtam, hogy viszonylag szintben haladtunk – ami nem igaz, mert fel-le hullámzott az ösvény olyan 500-600 méter szintet kell megtenni a hüttéig – most elkezdődött az igazi hegymenet. Itt már növényzet a mohákon, virágokon és füvön kívül nem nagyon akad, szépen lassan lehet baktatni, kinek-kinek ereje szerint.

Ausztria legmagasabb csúcsa a Großglockner (3798m) a Großer Hafnerről (3076 m)aalps17.jpg

400 méter szintemelkedés után érkeztünk meg egy hegygerincre, ahol egy másik irányból jövő útvonal is becsatlakozott. (Nyáron, ha sikerült volna kiutazni ebből az irányból érkeztünk volna) Itt már tényleg pompás panoráma várt minket. Hófoltok tették színesebbé – hehe – a szürke törmelékmezőket. Itt egy kisebb köteles szakasz jött, ahol kissé kitettebbé vált az ösvény, aztán tovább kapaszkodtunk felfelé, most már itt-ott a kezünket is kellett használni, mert néhol elég magasak voltak a lépések. Ki tudja, hogy ki kezdhette el, de egy nagyobb szinte lapos szakaszon rengeteg kőlap volt felállítgatva. Tényleg rengeteg és szuper jól néztek ki a távolban a magas csúcsokkal. Itt ugye fotószünet következett. Mondjuk az azért volt pár. Tulajdonképp ezért sem szoktunk olyan gyorsan haladni...

Jin és Jang-osaalps18.jpg

És innen már nem volt messze a csúcs, kb. 5 óra alatt tényleg fel is értünk, ahogy NEM terveztük. Egy fél órára azért így is megálltunk. Szendvicsek, energiaszelet, bámészkodás... Aztán visszazökkentettük magunkat a valóságba, ahol már rég késésben voltunk ahhoz, hogy hatra a szállásra érjünk. Lefelé is vagy négy óra az út... Írtam a szállásnak e-mailt, hogy késünk... Lefelé a hüttéig simán, gyorsan egy óra alatt leértünk. Ettünk egy tésztalevest, ha már egyszer volt, ugye. Ja tényleg, nos az üzemeltető házaspár nem nagyon beszélt angolul, ami ezen a részen olyan általános volt, szóval Endre igen megkopott, de a használat során mégis élőnek mutatkozó német tudásával oldottuk meg a problémákat. És hihetetlen, de jól!

A túra útvonala

Powered by Wikiloc

 

És akkor a fekete leves. Nos ez a túra időben azért hosszú és mivel abszolút nem is voltunk bemelegedve, eléggé megszenvedtük a végét. Késésben is voltunk, szóval menni kellett volna, de nagyon hosszú és monoton, meg sok szinttel járó az útvonal. Nem is tudom, mikor voltam kész ennyire. Pedig ennél többet is szoktunk menni. Na, nem tudom, de szerintem tényleg ez a hirtelen belevágás lehetett a ludas, hiszen előtte nap a kocsiban ültünk végig, jól lemerevedtek az izmaink, vagy valami...

Ereszkedés a stílusos osztrák jelzésselaalps21.jpg

Igen, a másik, hogy a Berghotel Malta jellegzetes épületét már hamar meg lehet látni a visszaúton, de persze ez nagyon csalóka, mert mindig jött még egy völgy, meg még egy, mígnem egyszer csak kb. 10 év alatt odaértünk. Ekkor volt este hét... Bepattantunk a kocsiba és irány Obervellach! (Ezért nem volt időnk még egyet sétálni a gáton... De hogy ott miféle csavarok voltak a sztoriban még aznap este, majd a következő beszámolóban mesélem el! Érdemes lesz olvasni, mert egy még magasabb csúcs következik!

Köszönöm, hogy velünk tartottatok! Ha érdekel a második felvonás, akkor katt a Facebook oldalunkra, hogy ne maradjatok le róla! Vagy itt az Insta is!

A viszontlátásig: Hajrá kifelé fotózni!

A birkák!aalps23.jpg

Esős kalandok

Esős kalandok

Esős kalandok

Nagyszalóki-csúcs túra

Van egy jó hírem, mostanra már több, mint egy hónapja meg vannak nyitva a Magas-Tátra szlovák oldalán a magasabb régiókba vezető turistautak! Hogy ez mit is jelent? Hogy végre nem csak a menedékházakig lehet felmászni, elérhetjük a csúcsokat is, meg sok gyönyörű hágót is, végig gyalogolva a nagyszerű völgyeket. Mondjuk az időjárás ilyenkor elég változó, nem mondhatnám stabilnak, de aki nem a tó-, vagy tengerparton képzeli el a vakációt, vagy pár napra szeretne kiszakadni a nyári melegből, annak ideális az egyik legközelebbi magashegység felkeresése!

A Lomnici-csúcs felhőkbe gabalyodva
tatra53.jpg

Mi is kihasználtunk egy nyári hétvégét, egy nappal megtoldva és Ótátrafüredre (Stary Smokovec) utaztunk. Sajnos az időjárást nem lehet kiszámítani... És itt ez most nem a változékony magashegyi, hanem az általános időjárásra értendő... Konkrétan arra, hogy a tervezett hétvégére kifejezetten zord időjárást jósoltak (mondjuk idén nem is én lennék, ha valahova nem rossz időbe kellene menni épp... (kivéve a munkahelyet, hehe...) Szóval olyan felemás volt a hozzáállásom...

A Tarpataki-vízesések egyike
tatra1-6_1.jpg

Nem is igen csalódtam, mikor Ótátrafüredre megérkezve egy igazi, jó erős jégesőbe csöppentünk. Egy húsz perc várakozás után a kocsiban úgy döntöttünk, hogy csak bemegyünk az épületbe. Be is mentünk, majd öt perc múlva elállt... Jeee. Egyébként reggel indultunk, úgyhogy volt egy szűk délutánunk, hogy egy kis bevezető kirándulással felkészüljünk a másnapi nagyobb falatra, a Nagyszalóki-csúcs megmászására.

Reggeli felhős kilátás a hegy oldalábóltatra1-5.jpg

Az eső egy dolog miatt lehet hasznos, ez pedig az a tény, hogy azt senki sem szereti igazán, így aki teheti ilyenkor esőnapi tevékenységgel foglalkozik, ami azt jelenti, hogy az egyébként roppant zsúfolt turistautak ilyenkor szellősebbek. És ez így is volt, pedig szombatot írtunk, az pedig tényleg erős szokott lenni. Gyalog indultunk el a felvonó irányába. (Árak itt) De ez alkalommal nem használtuk, csak a mellette haladó jelzett utat. Elég hamar fel lehet jutni Tarajkára (Hrebienok) így gyalog is, onnan pedig már csak karnyújtásnyira van a sok csoda.

Kilátás a Nagy-Tarpataki-völgy feletti csúcsokra a Miksa magaslatróltatra28.jpg

Mivel természetesen elkezdett esni, mikor felértünk gyorsan elsiettünk a Bilikova chata nevű menedékházig, ahol ittunk egy frissítőt. Nagyon hangulatos ez a menedékház, laktunk már itt télen és nagyon szerettük. Ezután a Nagy-Tarpataki-völgy alsóbb részén kavargó vízeséseket látogattuk meg. Laza egy-két órás kis kiruccanás volt, mégis töménytelen szépséggel.

Itt épp nem esiktatra38.jpg

Este vacsora közben tanakodtunk, hogy akkor mi is legyen a másnapi menettel a csúcsra, mert az időjárás előrejelzés délelőttre esőt írt végig, ami azért volt kellemetlen, mert azt jelenti, hogy a felhőzet szépen betakarja a csúcsokat és felérve, meg az úton felfelé csak tejfehér ködben lehet majd haladni. Az meg elég demoralizáló, ha a sportteljesítményt nem koronázza valami esztétikai élmény... Főleg, hogy azért én szeretek fotózni ugye... Abban maradtunk, hogy reggel döntjük el az útirányt és ha abszolút nem kedvező, akkor más úticélt választunk.

Felhők felett. Készítettem egy videót is. Az az érdekessége, hogy 90%-ban az új okostelefonommal vettem fel, hogy teszteljem hol tart most a technológia... De amúgy jó lett :D KATT

Aztán eljött a reggel, viszonylag korán neki tudtunk indulni. Most úgy döntöttem, hogy elég lesz a majd' 1200 méter szintemelkedés is, ezért az erőnket spórolva most a felvonóval tettük meg az út elejét. (Egyébként is, ki nem szeret ezeken a szerkezeteken utazni???) Fent Tarajkán 1285 méteren kezdtünk neki az útnak szemerkélő esőben. Természetesen... A Nagyszalóki-csúcsot egyébként a legegyszerűbb tátrai csúcsnak tartják, az egyetlen nehézséget a viszonylag sok szintkülönbség okozza. Általában sokan látogatják a szezon folyamán.

Felhőstatra43_1.jpg

Mi a piros jelzésű Magistrale (ez vezet végig a Magas-Tátra oldalában) úton indultunk el nyugati irányba. Az idő nem nagyon kedvezett, a felhők eltakarták a kilátást, de azért a hatalmas fenyvesek közt így is igen hangulatos volt az útvonal. Hamarosan a csúcs felé vezető ösvényre kellett fordulni, amit tábla jelzett egy kisebb csapat túrázó mögött, akik épp reggelit készítettek turista gázpalackkal. Ez a rész elég lankás, a haladás inkább kellemes. Egyre ritkulnak a fenyvesek helyüket pedig a jól ismert törpefenyők veszik át. Az eső pedig ólmosan csepeg, mintha nem is akarna elállni.

Kilátás a csúcsról a jégeső előtttatra47.jpg

Pár száz méter megtétele után a Miksa-magaslatra értünk. Innen remek kilátás nyílik jó időben az alatta elterülő Nagy-Tarpataki-völgyre. Azért nekünk sem lehet okunk panaszra, mert egyfelől a felhőzet gyorsan mozog a hegyek között és ilyenkor igazán zord arcát mutatja a hegység, ami gyönyörű, másfelől azért nyílnak „ablakok” és be-be pillanthatunk a völgybe, ahol a patak fehér szalagja kanyarog a kilátóig hallható robajjal. A lomnici csúcs sajnos nem látszik, mert felhők takarják... Nem baj, hátha tisztul... (lehetne a túra jelmondata is...) Gyors energiabevitel az innentől meredekebbé váló útszakasz előtt és máris a törpefenyők közt szlalomozunk lihegve felfelé.

A csúcskereszt és falatozás20190714_132913.jpg

Ez a szakasz igen kellemetlen. Törpefenyők közt általában nem jó közlekedni és már látom, hogy lefelé ez ennél cudarabb lesz, mert kifejezetten nagyokat kell néhol lépni a következő sziklatömbre, lefelé ez tuti térdgyilkos lesz, sebaj. Aztán kb. 3-400 függőleges méter után véget ér a törpefenyves. Többször kilátunk a völgy felé, de sajnos nyugati irányba semmi... Ott totál felhő borítja a sziklákat és az egész tájat.

Ereszkedéstatra55.jpg

Nem haladunk nagyon gyorsan, utolér minket egy srác, aki magyarul köszön, kicsit beszélgetünk. Bükkszentkeresztről érkezett és az utóbbi napokban több túrát is tett feleségével, az Osztrava nyeregbe, és a Tengerszem csúcsra. Most egyedül haladt -, mintegy levezetésképp - a Nagyszalóki csúcs felé. Az eső hol eleredt egy kicsit, hol elállt, igazából inkább kicsit kellemetlennek mondanám nem pedig borzasztónak. Annyi, hogy minden jobban csúszik ilyenkor, meg nem lehet úgy megállni pihenni, mint mikor szikrázik a nap.

Na, ott szakad...tatra48.jpg

Innentől, hol a nyergen, hol törmelékmezőkön haladunk. Azért itt oda kell figyelni, mert a jelzés néhol elég nehezen kivehető, főleg, mikor néha köd borít mindent, ugyanis nem mindig a nyilvánvaló ösvényen kell haladni, aztán ha letérsz, itt igazán könnyű eltévedni, mivel minden totál egyforma sziklatömbökből áll. Van egy csodaszép kitettebb szakasz, de igazából csak pár méter hosszú, utána jön a monoton felfelé araszolás. A csúcs felé tekintgetve csak bízhatunk benne, hogy mire felérünk kicsit oszladozik majd a felhőzet. De innen már nincs visszaút, most már felmászunk, lesz, ami lesz.

Kis színes20190714_142752.jpg

Lassan elérjük a Király-orrot (Slavkovský nos), ami már elég közel van a célhoz, de még mindig kb. 200 métert kell leküzdeni addig... Az utolsó emelkedő előtt egy laposabb gerinc húzódik. A trükkös, hogy a csúcskeresztet csak akkor látod meg, mikor már alig pár tíz méter van hátra. Akkor viszont nagyon örülsz... Menet közben egyébként nem sok túrázóval futottunk össze, összesen vagy tíz ember lehetett. De ott tartottam, hogy ott volt a kereszt és hihetetlen szerencsével alatta a völgy, felhőktől megtisztulva! Ott volt alkalmi túratársunk is, ő egy 20 perccel hamarabb ért fel. (Ja, igen innen gratulálok a sikeres mozdonyvezetői vizsgájához, amit két napra rá csinált!) A kilátás természetesen pazar volt, de csak kelet felé. Sajnos a nyugati oldalból semmi sem látszott.

Itt már kissé felszakadozotttatra65.jpg

Alattunk alig kivehetően felsejlik a Hosszú-tavi menedékház (Zbojnícka chata), ahol még nem jártunk eddig, és akkorra tartogatjuk, mikor nem lehet magasabbra túrázni majd a téli időszakban (meg úgy általában, mivel a turista utak csak június 15. és október 31. közt vannak nyitva). A szél nagyon erősen fúj, ezért felvesszük a plusz rétegeket, utána pedig szendvicsek elfogyasztása következik az igen csodás kilátással fűszerezve. A szemközti csúcsokat sajnos nem lehet látni a felhőktől, amik,  egyre inkább közelednek felénk, ami nem sok jót jelent.

Háttérben Ótátrafüred. De innen még messze van...tatra68.jpg

Pár perc múlva már dől a jég, a kilátás sehol, ezért gyorsan összekészülünk és elindulunk lefelé. Többen épp ekkor érkeznek a csúcsra. Ez elég kiábrándító lehet... Úgy jártak, mint ahogy mi nem akartunk... A jég egy negyed órán át kísér minket, aztán eső váltja, de nem annyira vészes. Volt már rosszabb is. Felfelé majdnem tudtuk tartani a szintidőt, de lefelé lassabban haladunk. Viszont a kilátás egyre jobb, már nyugat felé is lehet látni valamit. Aztán egy nagy robaj. Mennydörgés. Na ez nem hiányzott. Az a szerencsénk, hogy az alattunk elterülő völgyben villámlik csak Poprád környékén, nem pedig ahol haladunk. (Itt egy jó összefoglaló arról, hogy mit kell tenni, ha viharba kerülünk a Tátrában) 

Kilátás a völgyre, középen ki lehet szúrni a Zamkovszki menedékházat, alul pedig a vízesésekettatra64.jpg

A törpefenyveseknél párom türelme jelentősen lecsökken, úgyhogy sürgősen ennie kell egy energiaszeletet, hogy ne váljék díva belőle, mint a csokireklámban... A jó, hogy az ember tisztában van ezzel és csak mosolyog ilyenkor. Még a díva is. Hehe. Az eső eláll, a hőmérséklet kicsit emelkedik. Az erdőn át visszaérünk Tarajkára, ahol vár a felvonó. Szuper túra volt, persze lehetett volna jobb időnk, de nem panaszkodnék, mert volt kilátás is és az eső nem az az igazi áztató volt, hanem inkább csak kellemetlen... Azért a megérdemelt vacsorát jóízűen fogyasztottuk desszerttel megspékelve az egyik kisebb étteremben.

Csorba tótatra76.jpg

Másnap ki nem találná senki, de szikrázó napsütésre ébredtünk. Tipikus... Mivel nem kellett sietnünk még átautóztunk Csorbatóra és sétáltunk egyet a tó körül a végre szép időben. Csorbató mindig gyönyörű. Ilyenkor tele van túristával, de még élhető. Ha valaki szeretne egy kicsit hűvösölni nyáron, akkor simán ajánlható egy kis Magas-Tátra kirándulás, akár túrázással. A csodálatos hegyek látványa tuti mindenkit megihlet! Amúgy épül a Miskolc-Tornyosnémeti autóút, ami már nagyon hiányzott. Legalábbis nekem, mert ha megépül még közelebb kerül hozzánk a Magas-Tátra.

Facebookon itt követheted a blogot! Instán meg itt!

 A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!



Bükki éjszaka

Bükki éjszaka

Bükki éjszaka

Tejútfotózás Tar-kőn

Szóval vannak olyan tervek, amiket évekig nem tud végrehajtani az ember. Ez nem újdonság senkinek. És micsoda élmény, mikor a sors úgy hozza, hogy mégis megvalósulhat a terv! Nos egy ilyen szituációt éltem meg egy hete, mikor régi vágyam teljesült és végre a Tar-kőn állva csodálhattam a fantasztikus csillagos eget, amit a júliusi Tejút fényes szalagja fogott össze, mintegy ajándékként… 

Itt már odafenn a nagy éjszakában

(Ha lentebb görgetsz egy másfél perces hangulatvideót is találsz)

tarkos42.jpg

De hogy is alakult az este? Ebben a bejegyzésben megpróbálom átadni az este hangulatát, amennyire lehetséges persze... Az egész lehetőség egy kútba esett pár napos túra elmaradásával jött szembe igazából. Ilyenkor valóban igaz a közhely, hogy ahol egy ajtót bezárnak, ott kinyílik egy másik. Mert épp július van, a Hold remek állásban - szinte egész éjjel láthatatlan - ez pedig potenciálisan tökéletes a Tejút fotózására.

Alkonyodik

tarkos4.jpg

Ok, ilyenkor is számos más tényező van, ami azért hátráltathat, ilyen pl. hogy az autód nem indul, ami amúgy épp tönkretette az egyik legszebb éjszakai fotózásos tervem két hete, de ilyen lehet – és ez az általánosabb – mikor egyszerűen az időjárás nem kedvez… (Ilyennel már sokszor szembesültem) Most viszont a hét elején egy gyenge hidegfront látogatta meg a Kárpát medencét, amit követően remek volt a légkör állapota a fotózáshoz!

A Mátra jól felismerhető alakja, rajta a Tv torony

tarkos18.jpg

Jó egy héttel előre megvolt persze, hogy mikor tudok majd menni, és eléggé izgultam, hogy jó idő legyen. Aztán láss csodát, szerencsém lett! Mivel éjszakai fotózásra készültem csak délután indultam el Szolnokról és este hatra értem a Hereg rétre, a Tar-kő alá, ami a tervhez képest kisebb csúszást jelentett. Ennek ellenére úgy gondoltam, hogy amennyiben kicsit kilépek simán fenn lehetek este hétre. Na, ez azért nem sikerült, mert egy helyen a sietség továbbvitt az erdei úton, a jelzés helyett, meg elég sok cuccot vittem fel, így ezzel a kitérővel olyan egy és negyed óra lett a vége.

Kékóra Eger felett

tarkos29.jpg

Az úton felfelé senkivel sem találkoztam, ami meglepett, mert csak nyár van azért, azt hittem legalább lefelé jön majd valaki... Nos tavaly egyszer szerettem volna ide eljönni, - ITT elolvasható – még télen jó nagy hóban, de akkor csak a Vörös-kőre jutottam el, mert a Tar-kő felhőben volt, így nem tettem kitérőt. Az út vége már elég lihegősre sikeredett, mert tényleg siettem, de épp napnyugta előtt értem az oromra. Fúúú, de mikor végre ott állsz, azokkal a mágikus fényekkel napnyugtakor... Na az megfizethetetlen...

Az egyik leglátványosabb Tejút, amit valaha láttam

tarkos40.jpg

Gyorsan felállítottam az állványokat és elkezdtem timelapseket, meg fotókat készíteni. A nap lassan – oké igazából nem is láttam a napot, mert innen már nem is látszik, csak a fák között – lebukott a nyugati horizont alá, megérkezett az alkony, majd lassan a kék óra... Kigyulladtak a városok fényei, amik közül Eger lámpái voltak a legmeghatározóbbak.

Hangulatvideó az estéről

Nagyon békés volt odafenn a tücsökzenével és az enyhe szellővel, nameg az egyébként totális csenddel. A hőmérséklet aztán elég hamar leesett, ezért felkaptam a pehelykabátom – na igen szerintem ez az egyik legjobb ruhadarab. Kicsire összecsomagolható és nagyon jó meleg. Totál praktikus! Ajánlom - és az elég is volt végig. Mondjuk sokat nem pihentem, mert egyfolytában fotóztam valamit, vagy ettem, ittam, mulattam...

A szomszédaim a Három-kőn, az a nagy fényesség pedig Miskolc mögötte

tarkos37.jpg

Aztán lassan megjelentek a csillagok és egész elképesztő volt, ahogy szabad szemmel is lehetett látni a Tejutat! Nem csak derengett, hanem elég erősen ott világított. Na, annyira azért nem, mint a képeken persze, de tényleg varázslatos volt. Még naplementekor lehetett megfigyelni, hogy az Alföld felett van egy pára és por réteg. Szerencsére itt fent ez már nincs hatással a légkörre. Ez segítette, hogy ilyen csodásan kivehetővé vált a Tejút. Sokszor, ha az Alföldön fotózom a pára az egyik legnehezebben kivédhető jelenség. Még tiszta égbolt esetén is simán bekavarhat.

Virágok éjjel

tarkos49.jpg

Ami még pluszt adott az estéhez, az a szentjánosbogarak repkedése volt itt-ott. Sajnos lefényképezni nem tudtam őket, mert nem voltak túl sokan. A szomszédos Három-kőre este 11 körül érkeztek néhányan. Innentől folyamatosan láttam a zseblámpáik fényét és kifejezetten jól esett, hogy van rajtam kívül valaki ott fenn, még akkor is, ha az a mellettem igazából egy 20-30 perces sétát jelent is... Mivel nem akartam fenn aludni, mert másnapra persze már volt tennivalóm, így olyan negyed egy - fél egy körül elindultam lefelé. Ez gyorsabban ment, kb. 50 perc alatt már ott is voltam a kocsinál. Néhány kósza vaddal azért találkoztam lefelé, ami így éjszaka khmm mondjuk úgy nem komfortos... Mármint a sötétben, egyszer csak ott terem valami ugye...

Selfi. Csak kicsit körülményesebben...

tarkos44.jpg

Szumma-szummarum hihetetlen szerencsés voltam, csodálatos élménnyel lettem gazdagabb. És természetesen már vannak is új terveim, mert nem minden sikerült úgy, ahogy terveztem és a Bükkben rengeteg a potenciál az éjszakai fotózásra. Na, nem hiába van csillagos égbolt-parknak nyilvánítva... Remélem a képekkel kicsit közelebb tudtam hozni ezt az éjszakát és kaptatok muníciót a kalandozásra!

Ha tetszett a bejegyzés, likeold a Facebook oldalunkat! És kövesd a blogot akár itt is! Vagy az Instán.

A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!

A Schneebergen májusi télben

A Schneebergen májusi télben

A Schneebergen májusi télben

Szeles poszt

Fél év kihagyás után május utolsó napjaiban végre újra hegyek között izzadhattam. Az utolsó alkalommal a Bükkben található Hór völgyben barangoltunk még októberben, de az már tényleg rég volt szóval már nagyon hiányzott egy kellemes túra. Tulajdonképpen több opció is létezett arra, hogy merre induljunk meg, mintegy szezonnyitó túrázás keretében, de számot vetve a várható időjárási nehézségekkel az időpont előtti napokban a magyar célpontok kiestek, így az a döntés született, hogy Ausztriába látogatunk a legközelebbi magasabb hegyre a Schneebergre.

Kora reggel a Schneebergen

schneeberg-2506.jpg

A Schneeberg mészkő hegység, Bécs fő ivóvízbázisa 1873 óta, csodálatos alpesi tájon fekszik és Budapestről kb. 4 óra alatt elérhető. Magassága 2071 méter, több menedékház található a tetején és szezonban hétvégéken rengetegen látogatják az osztrák fővároshoz való közelsége okán. De ennyit a száraz tényekről, inkább lássuk mi hogyan éltük meg ezt a kétnapos utazást. Nos volt benne csavar rendesen.

Az erdőhatár fölé érve. Itt már esett.
schneeberg-2413.jpg

Azt már írtam, hogy a magyarországi időjárás nem volt kedvező, ami alatt azt értem, hogy mikor elindultunk Pilisborosjenőről azt esőben tettük meg, ami el is kísért minket kb. az osztrák határig. Nem számítottunk szikrázó napsütésre a Schneebergen sem, de mivel a front épp elvonulóban volt arra igenis számoltunk, hogy másnap tiszta időnk lesz, kilátással, meg minden, így megéri akár rosszabb időben is felmenni. Az utazás nem nyúlt hosszabbra, mint terveztük így olyan délután egykor már a Losenheim feletti hatalmas parkolóban váltottuk le a cipőket bakancsokra.

Panoráma a Fadensteigről
schneeberg-2406.jpg

A Schneeberg paltójára, vagyis a platón lévő csúcsra nagyon sok túraútvonal vezet. Ezeknek általában saját nevük is van. Vannak köztük egyszerűbbek, és igazi kihívást jelentő utak is, ahol hegymászó gyakorlat szükséges. Na, meg szédülésmentesség ugye. (Bár ez a kettő valószínűleg erősen korrelál). A legegyszerűbb feljutás a Schneebergbahn, azaz a Salamander vasút, ami Puchbergből indulva – ezen a településen is át kell hajtani, hogy Losenheimbe jusson az ember – egész 1800 méter magasra repíti az embert, ahonnan már tényleg nem távolság és magasság a csúcs.

Köd, hó, szél. Hiányzik valami?
schneeberg-2436.jpg

Mi az egyik klasszikus utat választottuk a Fadensteiget, ami a parkoló mellől indul. Itt a parkoló mellett van a felvonó állomása is egy étteremmel. Számomra érdekes volt, hogy a felvonó nem folyamatosan működik, hanem ha valaki fel szeretne jutni a felső állomásra, akkor elindítják neki a felvonót. Bölcs. A felvonóval egyébként 200 méteres szintkülönbséget lehet áthidalni az Edelweishüttéig, ami egy szép menedékház a túraútvonal lábánál. Az ég amúgy borult volt és a hegytető nem is látszott az alacsony felhőalap miatt, viszont ami látszott, az az erős szél, mert a felhők csak úgy száguldoztak sziklák felett.

Nehéz tájékozódási pont
schneeberg-2450.jpg

Kihagytuk a felvonót, hiszen igen erős kilométerhiányban szenvedtünk már, így a jelölt turistaúton indultunk meg az említett hütte felé. Még nem sokat haladtunk magasságban, mikor elkezdett esni az eső. Na nem az az igazi áztatós, ami katasztrófa, hanem kellemesebb vízszintes csapadék, ami jó erősen kopog a kabát arcodra préselt kapucniján, viszont nem áztat el. De nem panaszkodtunk, tényleg nem volt elviselhetetlen. Az Edelweishütténél nem álltunk meg, mert minél hamarabb szerettünk volna felérni a Fischerhüttéhez a csúcs közelébe, ahol az éjszakát terveztük eltölteni. A Fischerhüttének van honlapja, meg a facebookon is fent vannak, ott lehet foglalni náluk. 

Kora reggel az Edelweishütte fölött, háttérben a főcsúcs
schneeberg-2467.jpg

Találkoztunk néhány szembejövő túrázóval, kicsit érdeklődtünk, hogy milyen a helyzet fentebb, azt mondták, hogy jég nincs, de csúsznak a sziklák, ezért visszafordultak. Na, mondom ez remek hír, mivel még nem jártunk erre nem tudtam, hogy milyen sziklákon kell felkapaszkodni és mennyire gond, hogy csúsznak. Mindegy, ha úgy ítéljük maximum visszafordulunk és az Edelweishüttében éjszakázunk. Csak lesz hely... Mondjuk azt azért hamar konstatáltuk, hogy nincs nagy tolongás a hegyen aznap, szóval nem volt alaptalan a szabad helyekkel kapcsolatos reményünk egy B terv esetén... (Azért itt a honlapjuk)

A lager az Edelweishüttében
schneeberg-2454.jpg

Na, a találkozást követően végre igazán erősen emelkedett az ösvény és hamarosan elértünk a karácsonyfáig is - Lásd a képen! - majd az erdőhatárra. Innen a terep sziklásra váltott, volt ahol kicsit mászni is kellett, vagy használni a köteleket, amik biztosításképp vannak a sziklába erősítve, de nem volt nagyon vészes, még így síkos állapotban sem. A szél azért itt már elég erős volt. Kifejezetten vártam, hogy a sziklákon felkapaszkodva végre a platón legyünk, ahol majd könnyebben haladunk. Igazából nem hosszú ez a szakasz, nagyon gyorsan lehet nyerni a magasságot és pikk-pakk fenn is voltunk 1700 méteren, ahol a plató kezdődik. És itt viszont már a felhőbe értünk, szóval a kilátás már nem létezett számunkra, kísértetiesen, mint tavaly Bulgáriában, ahol állandóan felhőben voltunk, mikor a legszebb kilátások vártak volna ránk...

Korai kilátás
schneeberg-2460.jpg

Ahogy a nagy szélben araszoltunk előre – szerencsére nem szemből fújt – egyre több hófoltot találtunk. Ezzel párhuzamosan a hőmérséklet is drasztikusan csökkent. Az esőt lassan felváltotta a hó, aztán a hófoltokat az egybefüggő hótakaró. Szerintem nem lehetett csak kb. nulla fok körül, de a 20-50 km/h szél sokat rontott a hőérzetünkön. Felkerültek a sapkák, kesztyűk is lassan, mert a túrabot nyelén már totál elgémberedett a kezem. Na, hát ez igazi kis téli hangulat volt, aminek azért örültem mert az idei télen nem volt szerencsém ilyen remek időjárásban túrázni. (Mondjuk sehogy sem volt...) A látótávolság nagyon alacsony volt, csak az egyik cölöptől láttuk meg a következőt, így kisebb meglepetésként ért, hogy egyszer csak a hütte előtt álltunk.

Átkelés egy hófolton
schneeberg-2553.jpg

Azért már jó volt megérkezni és felmelegedni a havas kaland után. Lepakoltunk az előtérben és bementünk a Fischerhütte éttermi részébe. Rendeltünk egy remek, forró levest és pillanatok alatt elfogyasztottuk. Namost az a helyzet, hogy minden németül van kiírva egyébként így az angol nyelvtudással elég keveset lehet elérni. Még szerencse, hogy Lala beszél németül így le tudta fordítani az étlapot, meg tudott kommunikálni a hütte vezetőjével. Mondjuk erős tájszólással beszélnek a helyiek szóval még német tudással is kalandos megérteni állítólag. Azt, hogy a személyzet többi tagja beszél-e angolul nem tudom, mert mindig a némettel próbálkoztunk.

Útban a fogaskerekű állomása felé, háttérben az Elisabeth Kirchlein
schneeberg-2586.jpg

Felpakoltunk a lagerbe, ahol 30 fekvőhely várja a túrázókat. Saját hálózsák kell, de vannak pokrócok, meg párna is. Ezen kívül még 2 szoba is van a menedékházban, azok 2 és 3 személyesek. A zuhanyzás pénzbedobós, hiszen a víz itt is a legnagyobb érték, lévén egy hegytetőn vagyunk. Mivel a fűtés csak a közösségi helyiségekben igazán jó az este hátralévő részét az étteremben töltöttük. Leszaladt egy sör, még ettünk kicsit és elbeszélgettünk. Kevés vendég volt. Rajtunk kívül egy pár és két három tagú család. Beszélgettünk a szállásadónkkal, elmondta, hogy remek időzítéssel érkeztünk, még nincsenek sokan – bár hetek óta a jobb időben bíznak, ami vonzza a tömegeket - mert ezzel szemben nyáron olyan a csúcsra vezető ösvény, mint a Mariahilfer strasse Bécsben... Na ja el is hiszem. Most viszont béke honolt. Igazán otthonos volt a kandalló mellett a csöndben beszélgetni, a nagy fehérségben a hegy tetején... (Pontosabban majdnem a tetején...)

(Nem annyira) törpefenyők
schneeberg-2599.jpg

Reggel hatkor ébresztett az óra. Gyorsan nagyon kevés zajjal – gondolva a többi lakótársra - megnéztem a webkamera képét, vajon van-e kilátás és mikor láttam, hogy tiszta az idő gyorsan kipattantam az ágyból és kimentem fotózni a kunyhó közelébe. Sajnos a felhők eltakarták a napot, így a napkelte szép fényei nem tudtam lencsevégre kapni, de így is szuper volt a hegytető szélénél állni és figyelni az alant elterülő völgyeket... A szél még mindig nagyon erős volt, de az esti hó nagyrészt elolvadt, csak a nagyobb hófoltok maradtak meg.

Azt reméltük Edelweis, de nagyon nem az, hanem Alpine anemone, azaz havasi kökörcsin. Mindenesetre szép.
schneeberg-2620.jpg

Reggeli után összeszedtük magunkat és elindultunk a csúcs felé, ami pár száz méterre van a kunyhótól. A neve érdekes, mert egy térképen az a pont a Schneeberg, a keresztre a Hoch Schneeberg van írva, de elvileg a Klosterwappen a neve... Bárhogy is, a kilátás gyönyörű, bár van fenn egy időjárás állomás, vagy valami hasonló épület, ami kicsit kitakar. Sokat nem időztünk, mert a szél a tegnapihoz hasonlóan drasztikusan csökkentette a hőérzetünket – rendesen dobált is néha -, úgyhogy gyorsan ereszkedni is kezdtünk. Át kellett vágnunk néhány hófolton, amiben könnyebbség volt, hogy olvadt a hó és nem volt jeges, szóval csúszásgátlót – hómacskát – nem kellett használni. Lassan elértünk a Dambackhaushoz, ami 1810 méteren állva várja vendégeit. (Egy étterem.) Innen a Salamander fogaskerekű állomásáig sima murvás út vezet.

Fenyők és hegyek
schneeberg-2627.jpg

Miután megcsodáltuk az Elisabeth Kirchleint, ezt a hegyormon álló kis templomocskát a fogaskerekű állomásánál, belevetettük magunkat a meredek törpefenyős ösvénybe. Ahogy ereszkedtünk találkoztunk a vonattal is. Egyszer egy mesterséges alagútban haladt, mi meg felette, majd a Baumgartner megálló előtt - ahol az ösvényről rákanyarodtunk az északi Grafensteigre -, végre meg is pillanthattuk ezt speciális szalamandra festésű vonatot. Csinos. Ettől az elágazástól még három órás út várt ránk. Mikor a Bécsi-Alpok túrakönyvet lapozgattam, akkor találtam ki, hogy ne ugyanazon az útvonalon térjünk vissza a kiindulópontunkhoz, hanem ezen a könyv által gyönyörűnek tartott Grafensteigen ami északon és délen egyaránt körbefonja a hegyet. És nem is bántuk meg! Az ösvény nagyrészt fenyők közt haladt, fel-le hullámzott, a levegő csodálatos, itt már a szél sem zavart minket, szóval kényelmesen haladtunk a cél felé.

És ilyen pazar részlet igen sok volt...
schneeberg-2634.jpg

És akkor először érkeztünk meg egy törmelékmezőhöz, ahol már látszott a Schneeberg monumentális északi fala... Bámulatos. Sokszor megállapítottam már magamban, hogy a legszebb útvonalak, meg úgy az egész hegy érzés talán nem is a magasból, mármint hegytetőről vár az emberre, hanem mikor ilyen hatalmas falak mellett áll és érzi azt a nagyságot, amit ezek a hegyek képviselnek. Meg-megálltunk gyönyörködni, meg persze fotózni, befaltunk egy energiaszeletet és szép lassan bandukoltunk tovább. A grafensteigről több ösvény vezet a tetőre, nem tudom, hogy ezek mennyire mászósak, ha az ember kicsit utánanéz youtube-on meg mondjuk pár hegyes oldalon, lehet, hogy ezek közül is választhat a több felfelé vezető út – vagy épp az általunk is használt klasszikus Fadensteig – helyett.

Vad, sziklás oldal
schneeberg-2683.jpg

Több omladékos oldal és hófolt után elértünk a felvonóig, ahonnan pár perc alatt visszaértünk a parkolóba. Ettünk egy finom levest, ittunk Almdudlert, ahogy illik, majd megugrattuk a lovakat és meg sem álltunk hazáig. Képletesen... Most egy darabig nem nagyon kell tartani azért ilyen havas élményektől, de most kezdődik az igazi magashegyi szezon szóval ajánlott a Magyarország közeli magashegyek meglátogatása!

Sávok
schneeberg-2686.jpg

Összegzésként azt gondolom, hogy érdemes felfedezni a Bécsi-Alpokat, a vendéglátás remek, nagyon sok gyerekeknek szóló program, játszótér van a természet pedig parádés! Ideális lehet nyáron, mikor a nagy hőség kicsit elviselhetőbb a magasabb régiókban. Aki pedig a Schneebergre menne, az vegye figyelembe, hogy magashegyről beszélünk - még akkor is, ha egy fogaskerekűvel pikk-pakk a csúcs közelében vagyunk -, ahol mint a példánk is mutatja simán előfordulhat extrém időjárás is, ami ha felkészületlenül éri az embert, az nagyon kellemetlen tud lenni. (Lásd a tavalyi bolgár tapasztalatokat néhány túrázó esetében.) Szóval esőkabát, nadrág, víz, sapka mindig legyen a zsákban. Ja, meg nyáron a naptej is fontos. Engem viszonylag könnyen fog a nap és még így is barnultam, hogy nem volt folyamatos napsütés.

A Schneebergre visszatekintve hazafelé menet
schneeberg-2698.jpg

Nos, ennyi fért a beszámolóba, legközelebb még nem tudom, hogy honnan jelentkezünk - még nekem is meglepetés lesz - de ha érdekel, mindenképp tarts velünk! Követhetsz a Facebookon az oldalunkon, vagy kövesd magát a blogot! Készül majd túravideó is, de az azért lassabb folyamat...

A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!

És akkor az extra, amit ígértem a karácsonyfa :)

karifa-2401.jpg

Best of Crumbs of Time 2018

Best of Crumbs of Time 2018

Best of Crumbs of Time 2018

És megint elérkezett az év vége, szóval ideje a számvetésnek. Mint minden évben, idén is válogattam egy csokor képet az idei túrákról. Nem mondhatom, hogy eseménytelenül telt 2018, sőt kifejezetten sok helyre sikerült eljutnunk. Végignézve a képeket megint hálát adhatok a sorsnak, hogy mindezt átélhetem. Az idén többször sikerült a Bükk hegység téli szépségét megcsodálni, de jártunk a Mátrában, Börzsönyben, a Badacsonyi tanúhegyeken, és a Pilisben is. Külföldön is túráztunk. Ellátogattunk a Tátrába - sajnos kevesebbszer, mint terveztük -, de jártunk a montenegrói Durmitor nemzeti parkban, meg a Prokletijében is, sőt megmásztuk a Balkán legmagasabb csúcsát  Bulgáriában, ahol a Pirin és Rila hegységekben is kalandoztunk. Nem kell mondanom, hogy rengeteg tervünk van 2019-re is! Jelenleg jobb híján tervezgetéssel töltöm az időm, de tavasztól újra felvesszük a bakancsot és új helyeket látogatunk majd meg. Ha érdekel, hogy merre járunk, kövesd a blogot! Ezzel a válogatással kíván boldog új évet a Crumbs of Time csapata!

Egy kis tó Szolnokról

tos-1-2.jpg

Tavaszi hangulat Lillafüred felett

(Beszámoló ITT)

ujbukk-1-10_1.jpg

Magas Tátra októberben kissé télies beütéssel

(Beszámoló ITT)

lomnic-1-11.jpg

Szintén a Magas Tátra a Téry-ház mellett

lomnic-85_1.jpg

A Sajkodi öböl felett épp szilveszterkor

(Beszámoló ITT)

sajkod-88.jpg

A Mátrában egy izzasztó szeptemberi napon

(Beszámoló ITT)

thegy-34.jpg

A méltán népszerű Hór völgy közelében a Bükkben igazi káprázatos őszi színekkel

(Beszámoló ITT)

bukkos-84.jpg

A Dunakanyar felett a Prédikálószéken. Itt is megizzadtunk rendesen...

(Beszámoló ITT)

hetvege-1-3.jpg

Egy lenyűgöző fa a Mátrából téli túránkról a Kékes és Galyatető között

(Beszámoló ITT)

matra-64_1.jpg

A vadálló köveknél úton a Prédikálószékre

hetvege-56.jpg

A Balaton Balatonkenesénél márciusban

minimal-5.jpg

A Hortobágy fantasztikus éjszakai égboltja alatt. Na, most a felhőkkel nem volt nagy szerencsém...

hortobagy-16.jpg

Sokáig tartott a tél idén. Ez a kép a Bálványon lévő kilátóról készült a Bükkben, Bánkút mellett.

(Beszámoló ITT)

lbukk-1_1.jpg

Lenyűgöző volt a Magas Tátra októberben...

lomnic-1-3.jpg

A Pirin hegységben tartunk a Halas-tó felé. Erről az etapról még nem írtam... Fogok. Viszont ez volt a legszebb hely, ahol jártam idén...

bbulgaria-229.jpg

Január a Börzsönyben. Több hóra számítottunk, de remek túra volt.

(Beszámoló ITT)

borzsonyhd-25_1.jpg

Párás téli fák, Bánkút felé tartva

bukk-12_1.jpg

A Vörös kő tetején a Bükkben. Ez nagyon átjött ott és akkor.

(Beszámoló ITT)

bukk-24_1.jpg

Téli hangulat ugyanott a Vörös kő tetején

bukk-32_2.jpg

Háttérben a jól ismert Tar-kő és Három-kő. Télen a legjobb túrázni...

bukk-50_1.jpg

Holdlemente az Adrián Montenegróban

amont-369.jpg

Októberben pár napot Badacsonyban töltöttünk a tanúhegyek bebarangolásával. Ez itt a Ranolder kereszt.

(Beszámoló ITT)

badacsony-1-23_1.jpg

Májusban Révfülöpön a kilátónál. Háttérben a jól felismerhető Badacsony tömbje.

balaton-18.jpg

A Rilai Hét tónál Bulgáriában július végén... Ez a hely varázslatos.

(Beszámoló ITT)

bbulgaria-165_1.jpg

A tavak között

bbulgaria-95_1.jpg

A Pirin hegységben Bulgáriában.

bbulgaria-212.jpg

Nem túra, de hangulatos. Öreg ház Kotor óvárosában este.

amont-300.jpg

Lefelé a Balkán legmagasabb pontjáról a Musaláról. A távolban az Everest chalet.

(Beszámoló ITT)

bbulgaria-56_1.jpg

Ez pedig már Montenegró, méghozzá a fantasztikus "Elátkozott hegyek"

(Beszámoló ITT)

amont-1-3_1.jpg

Ugyanez a helyszín felhőkkel

amont-1-6.jpg

Barangolás közben a Durmitor nemzeti parkban Montenegró északi vidékén

(Beszámoló ITT)

amont-162.jpg

A Kotori öbölben. Mediterrán hangulat.

amont-288.jpg

Alkonyatkor tarajkáról lefelé a Tátrában. Mikor elnéztük a fogaskerekűt...

lomnic-151_1.jpg

A Kotori öböl este az erőd alól

amont-255.jpg

Követheted a Blogot Facebookon ITT!

A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!

Túrák bulgáriában 2.

Túrák bulgáriában 2.

Túrák bulgáriában 2.

2. menet: Rilai Hét-tó

Most kimaradt egy hónap és még tartozom a bolgár utunk túráival, úgyhogy itt a második rész. Legalább kicsit kimozdít a télből... Bulgária csodálatos természeti értékekkel rendelkezik. Az előző posztban már kaphattunk ízelítőt, mikor a Musala (Musala) csúcsra vezető túráról írtam. A nyáron ott töltött egy hét alatt azért több helyen is túráztunk a Rila és a Pirin hegységekben egyaránt. Most második részként a Rilai Hét-tóhoz (Rilski Ezera) kalauzoljuk a kedves olvasót.

Mondtam, hogy gyönyörűbbulgaria-165.jpg

A Rilai Hét-tó a leglátogatottabb tó eggyüttes Bulgáriában. A tavak 2100 és 2500 méter között helyezkednek el és csodálatos teraszos elhelyezkedésűek, így egyszerre több tó is látható, ha magasabban van az ember. Mármint, ha nem full felhős, meg párás a levegő… Na, most szerintetek, mikor ott jártunk milyen volt? Pedig elvileg ez a július vége, augusztus eleje már stabilabb időjárással kecsegtetne, de valamiért ott jártunkkor kicsit máshogy alakult az időjárás.

Reggel, mikor épp látszott valami...bbulgaria-88.jpg

Miután a Muszala csúcsra felmásztunk és „elvesztettük” Endre bakancsát egy napot kisebb túrával töltöttük, meg szétnéztünk Borovecben (Borovetz) és ettünk egy helyen, ami elsőre teljesen igazi turista-lenyúlós helynek tűnt, mert leszólítottak, ahogy a tankönyvekben áll, de szerencsére tévedtünk és ott ettük a legfinomabb házi kenyeret egész utazásunk alatt. Ja, és az étlapon feltüntetett árakból kaptunk elég sok kedvezményt (nem csak mi, hanem a körülöttünk levők is), mert ahogy már írtam ez a hely igazán télen kel életre, a síszezonban és az árak arra vannak belőve. Így nyáron sokkal kevesebb a látogató.

Az első tónál szerencsénk volt

bbulgaria-95.jpg

A tavakhoz egy óra autózással lehet eljutni Borovecből. Szépen kiterveltük, hogy reggel 8-ra átérünk a felvonóig, hogy nyitáskor érjünk oda, ugyanis állítólag ez a legfelkapottabb hely a hegységben és van felvonó is, szóval a tömeg garantált. Ezt pedig úgy lehet elkerülni, ha korán kezd a túrázó. Szóval nyitásra oda is értünk, (parkolódíj néhány euro és aki korán megy, annak lesz helye, aztán később egyre lejebb lehet megállni) nem sok túrtárs várakozott még, lehettünk egy tucatnyian. Oldalt terepjárók utasokra várakoztak, mert a felvonó megépítéséig csak így lehetett feljutni és hiába épült meg 2009-ben, úgy látszik ez nem szorította ki őket teljesen.

Még maradt egy kis hó

bbulgaria-103.jpg

Ahogy vártunk a nyitásra természetesen elkezdett esni az eső. Nem volt vészes, de itt nyitott a felvonó, úgyhogy annyira nem lelkesedtünk, leginkább Endre nem, mert a bakancsa elvesztésével egy egyszerű „aligtúracipője” maradt, ami, bár impregnálta, azért nem lett egy gumicsizma… A felvonó hamar, olyan 20 perc alatt leküzdötte az ötszáz méteres szintet. (Igen, hát tudom, hogy gyalog is lehetett volna menni, de itt is inkább magasan akartuk tölteni az időt, így is egész naposra terveztük a túrát.)

2 perc kilátásbbulgaria-112.jpg

Mi voltunk az első túrázók a fenti régióban. A tavakat egy jelölt útvonalon lehet végigjárni, ami érinti vagy az összeset, vagy majdnem az összeset. Mi azt terveztük, hogy a második tónál majd egy csúcs felé vesszük az irányt és így a szomszédos völgyre is remek kilátásunk lesz, sőt, egy gerincen is végig gyalogolunk majd, amiről csodásan belátjuk majd az összes tavat. Jó terv… (Lehet kezdeni mosolyogni)

Kevésbé vonzó kilátásbbulgaria-123.jpg

Ennek jegyében vidáman kezdtük meg az emelkedőt. Bár még felhők takarták el a környéket, bíztunk abban, hogy idővel tisztul és gyönyörködhetünk a kilátásban. Az első tóhoz kb. fél órát gyalogoltunk. Ez a Vese tó és alakjáról kapta nevét. A partjára érve abban a szerencsében volt részünk, hogy vagy 10 percre eltűnt a pára a tó körül és láthattuk teljes valójában. Láttunk egy sátrat is, amit egy apa és fia próbált szárítgatni, mielőtt összecsomagolták volna. (Mondjuk a sátrazást kifejezetten tiltják erre)

A gerinc mellett

bbulgaria-120.jpg

Az már ekkor látszott, hogy ez nagyon különleges hely. Ahogy telt az idő egyre több ember jelent meg, mi is tovább indultunk a következő tóhoz, hogy még a tömeg előtt láthassuk. Visszanézve a tó alakja valóban vesét formáz amit a következő állomásra menet egy erősebb kaptatóról visszapillantva láthatunk. A következő a Szem (Okoto) nevű tó. Itt a vízben még volt jég, egy részen és a pára is viszonylag engedte a látást.

A fantasztikus völgy, a végében a menedékházzalbbulgaria-125.jpg

Na, és itt két felé lehet indulni tovább. Az út egyfelől emelkedik tovább a 2539 méteren, legmagasabban fekvő Könny (Salzata) tóhoz, aztán a másik út az Otovica csúcsra vezet, ami 2712 méteres magasságban helyezkedik el és körpanorámája van. Hát mi persze arra indultunk tovább, mert a csúcsról egy gerincen keresztül vissza lehet térni a Könny tóhoz. Kerülő, de micsoda kilátásunk lesz!

Változékony

bbulgaria-128.jpg

A köd csak nem oszlott amúgy, az Okoto nem túl nagy, át lehetett látni a másik partra, de amúgy totális fehérséget uralkodott körben. Sehol egy csúcs, vagy ég, vagy valami. A tó partján indultunk felfelé a 300 méteres emelkedőn. Megmondom őszintén, hogy azért bosszantott, hogy semmit sem lehet látni, csak köveket, füvet és a társaimat, őket is csak akkor, ha épp 10 méteren belül voltak. A jelzést viszonylag könnyű volt követni legalább. Mivel úgyis köd volt - gondolván a továbbiakra, hátha közben tisztul az idő -, megálltunk enni. Vízmelegítés, kávéfőzés egyebek.

És akkor elállt a szavunkbbulgaria-136.jpg

De a köd jottányit sem mozdult az ebéd alatt, így ugyanúgy folytattuk a menetet, mint előtte. A csúcsra érve ugyanaz a tejfehérség fogadott minket. Viszont itt az égbolt néha kikandikált, ezért várakozásba kezdtünk, hátha… Erős szél volt odafenn, ha nem sütött a nap, akkor még hűvös is. Vártunk, vártunk, kicsit szétnéztünk a környéken, de egy icipici ablakon kívül abszolút semmi kilátásunk nem lett. Hát nagyon megérte felmászni, főleg, hogy a gerincről sem fogunk semmit sem látni gondoltam.

Itt még mindig elálltbbulgaria-143.jpg

És, hát ebben igazam is lett. Kísérteties, alig látótávolsággal haladtunk a jelzésen tovább. Abban biztos vagyok, hogy szép időben a kilátás innen lélegzetelállító, főleg, mivel az egész úton a tavak látványa kísér. Csak egyszer volt szerncsénk vagy 10 percre, mikor nem a tavak felé, hanem a szomszédos, a gerinc nekünk menetirány szerinti jobb oldalán lévő völgybe láthattunk be. Ott található az Ivan Vazov menedékház. Ez egy hatalmas, szélesen elterülő völgy, ahol a távolban alig kivehetően lovak legeltek a vízfolyásokkal tarkított zöld füvön. Idilli abszolút.

Titokzatos hangulat

bbulgaria-155.jpg

Ha újra utaznánk itt, - mint ahogy terveztük az előző túránál is - biztos, hogy trekkingelnénk a menedékházak közt, mert ezek a menedékházak csodálatos, békés helyeken állnak, ahol nagyon kevés a látogató (talán inkább azt lehet mondani, hogy elveszik a sok ember a hatalmas térben). Nem tértem ki rá, de mióta a fő turistaútról letértünk egy emberrel sem találkoztunk. És ez így volt mindaddig, míg vissza nem értünk a tavak szintjére.

 Ez itt ugyanaz a hótömb, csak a vissazútonbbulgaria-159.jpg

Dacára a „kilátástalanságnak”, azért így is jól éreztük magunkat. És amikor már nem is gondoltuk, hogy ez lehetséges eltűnt a felhőzet épp, mikor az Ikrek tó (Bliznaka) feletti sziklához értünk. A feletti azt jelenti, hogy egy 300 méteres szikla magasságából tekintettünk le a tavakra. Na, hát ekkor nem nagyon találtunk szavakat, főleg az egész napos tejfölben való gyaloglás után. Innen be lehetett látni több tavat is. Nem az összeset ugyan, azt egy innen kb. 1 km-re található magaslatról lehet – amiről nem is kell talán írnom, hogy semmilyen kilátásunk sem lett, mire odaértünk… -, de négyet igen. Hatalmas élmény volt. A videóból, meg a képekről biztos látszik majd. Legalábbis remélem.

Tükörképbbulgaria-174.jpg

Az Könny tó volt a következő állomás. Emellett van a kilátópont rengeteg kőrakás és egy fából készült palló társaságában (arra állva lehet mindent látni. ha nincs felhő). Innen már a visszafelé vezető úton voltunk. Ahogy ereszkedtünk a felhő egyszer csak felettünk volt, meg kavargott, körülöttünk. Következett az Okoto, ami teljesen más arcát mutatta, mint reggel. Emberek nem nagyon voltak egyik ösvényen sem. Úgy tűnik, hogy napközben van csak a nagy áradat, ilyenkorra elcsendesül a vidék.

Ereszkedés

bbulgaria-168.jpg

Azért valamennyire siettünk, mert a lifttel szándékoztunk lemenni, annak meg ha jól emlékszem fél hat, hat körül volt a zárása. Elhaladtunk az előbb még fentről csodált Ikrek tó mellett, majd a Lóhere (Trilisztnyika) nevű partján. Itt elkanyarodtunk balra és a felvonó felé haladtunk. A kihagyott tavak közül a Halas-tó (Ribnoto Jazero) mellett is áll egy menedékház. Egész sok sátor tarkállott mellette, nem hiába, mert nagyon népszerű a tavak környéke.

Ami még hátra volt, az a napi eső adag. Természetesen most is kaptunk csapadékott, ami a tegnapihoz képest sokkal intenzívebbnek bizonyult. És itt találkoztunk olyan idősebb emberekkel, akik konkrétan bőrig ázva, mindenféle esővédő nélkül, rövidnadrágban araszoltak a felső állomás felé. Olyan nagy meleg egész nap nem volt, de az eső még egy kicsit hűtött is a levegőn, nem is tudom, hogy szegények hogy gondolták ezt az egészet. Mert ne felejtsük el, hogy a lift itt nem kabinos, ami azt jelentette, hogy mi is még egy durván 20 percig – amúgy elég szürreálisan – egy felvonón ültünk a szakadó esőben, mintha csak otthon lennénk a kanapén…

Az előtérben a kilátópont, ahonnan az összes tó látható. Mikor odaértünk már nem volt látható egy sem...

bbulgaria-150.jpg

Ahogy leértünk az eső ugyanúgy szakadt. Egy árus mindenképp szeretett volna nekünk főtt kukoricát eladni. Ez nem sikerült neki, tekintve, hogy a szakadó esőben valahogy nem kívántuk meg… Annál inkább a vacsorát, ami már Borovecben várt ránk, miután visszatértünk a szállásra. Csirke kavarma volt. Ez egy fantasztikusan finom pörkölt-szerű étel. Annyira ízlett, hogy azóta már el is készítettem itthon (Olyan 70%-os sikerrel). Itt a recept. 

Összegezve, ez a hely simán tényleg a legszebbek egyike. Könnyű megközelíteni, ha pedig valaki az utat követve gyorsan halad, szerintem egy 3-4 óra alatt végigjárja. Bár javaslom, hogy hosszabb időre tervezzen, aki ide készül, mert igazán bámulatba ejtő.

A következő részben irány a Pirin hegység! Addig, ha tetszett kövesd a facebook oldalunkat, vagy az Instát! Ha valami kérdés merül fel a bolgár túrákkal kapcsolatosan, szívesen válaszolok! A Facebookon keresztül elérhető vagyok!

A viszont látásig: hajrá kifelé fotózni!