Csak eljött a július, mostantól egyre hamarabb sötétedik majd és nem kell éjfélig várni a Tejutat, ha épp arra vetemedik az ember, hogy akkor most mindenképp meg szeretné örökíteni. (Ha szeretnél többet megtudni a Tejút fotózásáról,  akkor kattints IDE)

Végre én is kijutottam az éjszakába kicsit, dacára annak, hogy mindig panaszkodni szoktam, hogy kevés az idő, amit fotózással tölthetek. Mondjuk ez most is aktuális sajnos, pláne, hogy a gépjárművem feladta és jelenleg még egy másik vásárlása előtt vagyok, aztán hiába van most egy bringám, nos azért pl. erre a helyre úgy éjszaka nem szívesen tekernék ki felszereléssel együtt.  Úgy tetszik nekem, hogy míg éjszakai tájképet tulajdonképpen lehet készíteni a város közvetlen közelében, azért a tejút más tészta. Ahhoz kell a sötét meg a távolság.

Nyárikonyha. Volt.

A múlt hétvégén úgy tűnt, hogy éjszakára tiszta égbolt várható, és épp egy barátom volt látogatóban hétvégére, aki maga is csillagos ég rajongó (amennyiben van ilyen egyáltalán) Hosszas hezitálás után úgy döntöttünk, hogy az esti rozé fröccsöket felváltjuk fotózással. Tudom, tudom, hogy meredek, de tényleg ritkán jutok ki, szóval...       A lényeg, hogy igazából a szokásos kedvenc helyemre autóztunk ki (nem, nem az én autómmal mert az ugye nincs). Még hétvége előtt az volt a terv, hogy a vendég távcsövet is hoz, de - mondjuk ki - kellő átgondoltság okán ez elmaradt. Így csak a fényképezéssel számoltunk. Kb. este 11-re értünk ki, igazából ilyenkor most még a horizont nyugati szélén fényképezéshez világos van, de lassan besötétedett. A hold az, ami igazán bekavart, mert fél hold volt kb. és az már elég erős ahhoz, hogy eléggé halványítsa a csillagokat. Viszont jó nagy szöget zárt be a tejúttal, így pedig lehetett reménykedni.

Kölyök napraforgók

Viszont légkör szempontból nagy szerencsénk volt, mert remek égbolt fogadott bennünket. Alig volt pára, a látótávolság remek, nem pulzáltak a csillagok (ez annak a jele, hogy a légkör "tiszta") És így a Tejút szépen kirajzolódott a kijelzőn még elég magas hold állásnál is. Szabad szemmel is lehetett látni a derengést és ahogy egyre lejjebb úszott a hold, egyre szebben látszott a milkyway. Tényleg jól esett gyönyörködni egy ideig a csillagokban végre. Ha az ember nem mozdul ki a városból, sohasem láthat igazán csillagos eget.  Elég csak egy faluba elmenni, már sokkal jobb a helyzet. Ha meg kifejezetten sötét helyrejut el az ember egyszer csak, akkor konkrétan leesik az álla.

Éjféli stoppos. 

Most próbáltam ki először tejútra a Nikkor 24 f 2,8 objektívem, ami kb. úgy 30 éves lehet, sima manuális, de gyönyörű a rajzolata. Mivel volt hold, így kicsit le tudtam rekeszelni, ami azért fontos, mert a kép szélein "pillangókat" csinál a csillagokból nyitott rekeszen... Ja, és nem múlt el hiba nélkül az este, mert nagy magabiztosságában az ember persze nem csekkolja minden képkockánál, hogy kellően éles-e, vagyis, hogy a fókusz rendben van-e, így egy csomó kép igazából nem lett éles. Úgyhogy jó tanács: ne rutinból fényképezz! (Ez olyan, minta vezetéses dolog a munkahelyre...)  Telt az idő, de a holdnyugtára még vagy 1 órát kellett volna maradnunk, ezt viszont már nem tudtuk megvárni. Kicsit bánom, de ez fért bele.

Ez meg egy bámészkodó

A lényeg, hogy július 17-től a hold nagyon jól áll és nem zavarja az éjszakai eget, szóval, ha valaki tejutat fotózna, vagy csak megnézné, akkor induljon útnak! Ha ajánlhatom, akkor a Hortobágyra! (Itt egy régebbi poszt a csodás Hortobágyi csillagos égbolt parkból: KATT. Ígérem én is azon leszek, hogy valami szépet alkossak akkor. Ehhez pedig egy csodás helyszínt választottunk... Csak az időjárás legyen kegyes... De ez a következő beszámolóra tartozik ;)

Ha érdekel a blog kövess facebookon ITT!

A viszontlátásig pedig: Hajrá kifelé fotózni!

Nemrég jöttünk haza a csodálatos Börzsönyből, (itt elolvashatod) és a hegyek után most csak annyi történt a hétvégén, hogy több alkalommal is kint jártam a Zagyvától nem messze Szolnoknál. Igazából a hegyek-völgyek látványával nehéz versenyre kelni, de állítom, hogy a sík vidék is tud élményt adni az embernek. Nem is beszélve arról, hogy az ország éléskamrájában járunk ugye... Búzamezők, parlagon hagyott, vagy pihentetett földek mellett sétálgattam és gondoltam megosztom a hangulatot. Valamiért a régi, kb. 40 éves Helios objektívvel amúgy is "hangulatos" képek születnek. Inkább apróságokra és részletekre koncentráltam, abban van most az esszencia. Még nincs az az igazi kánikula, de már inkább az árnyékban érzi jól magát az ember (ezzel el is tudtam kerülni, hogy hó kerüljön a posztba, már ha valaki az előzményeket ismeri ugye...). A fene gondolná, vagyis mindig megdöbbent, hogy ilyenkor már mekkora a gabona. Virágok szerteszét a gát oldalában, a madarak össze-vissza cikáznak. Esténként gyönyörűek a naplementék... Jó ez most... Itt a nyár!

Jó képnézegetést!

 Én most két hétre offolom magam, addig is (főként a nyárra való tekintettel): hajrá kifelé fotózni!

(Vagy kövess FBn itt!)

Oké lehet egy kicsit félrevezetőnek tűnhet a cím, de igen, igen a Börzsöny egy vulkán volt és igen, 20 millió éves! Teljesítménytúrázó kolléganőm szerint elég nehéz terep, ezért is nem annyira népszerű, mint elhelyezkedése indokolná. Közel van a fővároshoz, de vulkáni eredetű lévén valóban elég cakkosak a gerincei. Viszont nagyon vadregényes és nem utolsó sorban több kisvasút is vezet benne. És persze ott van a Fekete völgyben az elmosott vasútvonal, ami felejthetetlen látnivaló, még akkor is, ha persze szomorú is egyben.

Felejthetetlen panoráma az alkonyatban a Csóványosról

Szóval a helyzet, hogy így május közepére sikerült időt teremteni a túrára. Mondjuk az időjárás eddig nem nagyon volt kegyes amúgy sem. Megszokott túratársammal a tervek szerint Nagybörzsönyben parkoltuk le az autót és erről a festői településről vágtunk neki az útnak. Mivel több napra indultunk természetesen a felszerelést is ehhez kellett igazítani. Akármennyire is spóroltunk a cuccokkal 20 kg alá nem sikerült csökkenteni a zsákok súlyát, így azt már tudtuk, hogy nagyon villám módjára nem fogunk végigcikázni a turista utakon... Persze nem is ez volt a lényeg. 

Csodás bükkös a kék négyzeten

Elég az hozzá, hogy a Nagy-Hideg hegyet szemeltük ki első célpontnak, ahová a kék négyzeten haladva terveztünk végighaladni. Ez így is lett, szépen bandukoltunk a nem igazán erős emelkedőkön. Az persze most is kérdés volt, hogy a fényképezőgépem hogyan szállítsam, hogy gyorsan tudjam előszedni, lehetőleg a hátizsák levétele nélkül. (Erről, meg egy két fotós tippről majd írok külön legközelebb egy külön posztot!) Az első megállónk egy remek kis tisztás volt, ahonnan a környező hegyekre lehetett látni. 

Kilátópont a Rustok nyergen

Aztán tovább kaptattunk felfelé. Az időjárással nem volt gond, bár a nap erősen sütött, az árnyas erdőben nem volt különösebben meleg. Mondjuk azt nem állítom, hogy úgy a Nagy-Hideg-hegy előtti meredekebb emelkedőkön nem izzadtam meg... (Ja, hát ezt tényleg egyáltalán nem állítom...) De csak felértünk még egész jó időt futva (gyalogolva). A csúcson aztán csak egy túrázót láttunk, egyébként üres volt minden. A 863 méteren fekvő turistaházban sem volt forgalom. Rendeltünk egy jó babgulyást, amit a remek kilátású teraszon fogyasztottunk el. 

Már majdnem a csúcson

A túra végén is erre vezetett az utunk és akkor beszélgettem kicsit a menedékházban dolgozó sráccal, aki egyfelől nagyon rendes volt, másfelől elmondta, hogy a télen nem volt annyi síelő, mint várták, viszont így tavasszal hétvégente sokan felkeresik őket. Én mindenkit biztatok, hogy aludjon fenn, ígérem legközelebb mi is alszunk egyet náluk, de most sátorral készültünk. Az ebéd jó volt, persze az árak valamivel magasabbak, mint 800 méterrel lejjebb, de nem vészesen. A szállásról, meg az árakról ITT vannak infok. Ja, és van Palóc sörük! A legtöbben egyébként gyalog jutnak fel, mondjuk Királyrétről, de aki csak a kilátásra utazik, minél kisebb erőbefektetéssel és mondjuk a gerincen szeretne kicsit mászkálni, az mehet busszal is. Link ITT van.

 A turistaház. Pár hete még hó volt fenn, és a síelésé volt a főszerep

Feltöltődve indultunk tovább a Börzsöny nyugati gerincére, a piros kereszten. Megmondom őszintén, hogy én kicsit könnyebb második etapra számítottam. Elvileg nem voltunk nagyon messze a táborozásra kiszemelt helytől, de már a másik gerincig is elég sok magasságot kellett leküzdeni, hol felfelé, hol lefelé. Aztán mikor elértünk a piros jelzésre és megérkeztünk  Salgó várra már tudtam, hogy megéri a fáradtságot az egész. Ugyanis innentől majdnem végig kilátással együtt halad az ösvény. Igaz a terep nem könnyű, mert inkább kisebb sziklás, kavicsos, meg hepehupás, de a kilátás a Csóványosra, meg a főgerincre pompás!

A piros kereszten

Salgó vára a 15. században került lebontásra, mikor tulajdonosát bűnösnek találták hamis pénz verésében és házasságtörésben. A mára csak alig felismerhető romok hajdan viszonylag nagy vár darabjai voltak. Közhely, de nekem azért mindig nehéz elképzelni ilyen romokon állva, hogy valaha éltek emberek a többi településtől ma viszonylag távoli helyen... Ekkor már a lábamban erősen éreztem, hogy jó lenne megérkezni a táborhelyre. Mivel az eredetileg kiszemelt ponton nem volt alkalmas hely a sátornak, tovább mentünk egészen a Jancsi hegyig, amit elhagyva egy kisebb tisztáson állapodtunk meg. 

Pazar kilátás a Holló-kőnél

Mivel már 8 óra múlt, így sietve felállítottuk a sátrat, aztán jöhetett a jól megérdemelt vacsora. (Aznap 25 km-t tettünk meg, úgy 1000 méter szintkülönbséggel.) Tüzet nem gyújtottunk, hanem gázfőzőn melegítettünk vizet a gyors ételhez. Nos. A túrákon való étkezés egy külön fejezet. Fontos ugye, hogy tápláló legyen, de az is, hogy kis helyen elférjen és a tömege se legyen nagy, mert minden gramm számít. Nem nagyon belebonyolódva a kérdésbe, azért néhány tapasztalatot megosztok. Vacsorára az Aptonia márkájú bolognai tésztát ettük másnap pedig a jóval drágább Turmat család tőkehalát kóstoltuk. Ezekben az ételekben az a jó, hogy csak pár deci forróvíz kell hozzájuk, aztán néhány perc várakozás után lehet is enni. Nem kell mondanom, hogy a meleg kaja mennyit dob az ember morálján éhesen... Opció még, hogy készétel konzervet vigyünk, de ezt most az optimálisabb súly elérése érdekében elvetettük.

Vadvirágok a táborhelyünk mellett

A lényeg, hogy ízre az Aptonia bolognai nem volt túl meggyőző, ellenben legalább meleg volt... Másnap ettünk a currys csirkéből, na az már egész finom, de a prímet a Turmat viszi. Az ő ételeik kifejezetten finomak. Ja, csak az áruk majdnem háromszoros... És ez az ár alapból sem valami alacsony... Aztán már itthon olvastam a Khibuhiker blogot, (ITT) ahol a szerző házilag készít szárított ételeket és ezeket viszi túrázáshoz. Na ez már valami! A következő túrára már remélem én készítem a menüt... (A többi posztja is érdekes, szóval kattintsatok rá! Sok féle praktikája van tábori konyhához!)

Aztán, hogy ki mit választ végül az ízlés kérdése. Egyik sem tökéletes: házilag macerás, a készételkonzerv nehéz, az aptonia és főleg a turmat drága... De legalább lehet választani. De mindegy is, haladjunk tovább a börzsönyi tájakon!

A táborhely sötétedéskor. A távolban a másnapi célpont: a főgerinc

Reggel gyors kávéfőzés, reggeli és már ereszkedtünk is lefelé a Fekete-völgybe. A völgy elején, a vasút állomásnál van a Feketevölgy panzió. Kemencéről hétvégenként jár kisvasút ide. (A Kemencei kisvasút honlapja ITT) Itt megálltunk kis frissítésre. Gyönyörű környezetben fekszik a szálló, még medence is tartozik hozzá. Olyan igazi "béke szigete". Feltankoltunk vízzel a kerti csapból és nekiindultunk a Kemencei kisvasút elmosott pályáján. Aki nem ismeri a helyet, annyit érdemes tudnia, hogy ez a vasútvonal is kitermelt fa szállítására volt használatban régebben. Aztán 1995-ben a völgyben tekergő Csarna patak megáradt és a sínek jó részét elmosta. Sajnos néhány évvel később ismét egy áradás következett, ami elmosta az addig épen maradt maradék hidakat is, így a vonal tulajdonképpen megsemmisült.

A maradék vasúti pálya elején

Mára a vonal lepusztultságában egyedülálló látványosság. Igazi filmes hangulata van. Kicsit felfedezős-kincskeresős-őserdős. Mintha valami régi civilizáció nyoma lenne. Oké nem az, de érdekes látni, hogy a természet hogyan veszi vissza az ember alkotta dolgokat (és itt visszautalnék Salgó várra is...). A völgyben alig észrevehető szintkülönbség van.  A haladást nehezíti, hogy néhol a patakon kell átgázolni, vagy a síneken kell haladni. Most nem volt magas a vízállás, de ha esősebb az idő nem árt vízhatlan bakancs! Itt lassabban is haladtunk, mert az állvány is lekerült a hátizsákról, hogy minél szebb képek szülessenek. A facebook oldalunkra töltöttem fel egy 360 fokos panorámát is az egyik szakaszról, VR szemüveggel az igazi! KATT!

A Csarna patak mellett

A hamu háznál (ez egy kulcsos ház) tettünk egy balkanyart a kék jelzésről és a kék pluszon haladtunk tovább. A Halyagosi kulcsosháznál álltunk meg ebédelni, mert az aznapra tervezett Csóványos 938 méteres magasságának eléréséig még jó pár száz méter szint várt ránk. Innen az Oltár patak mellett haladtunk tovább. A térkép szerint a Kőkorsó nevű helynél lévő emelkedő tűnt a legmeredekebbnek előzetesen. És mivel értően használtuk a térképet igazunk is lett.... Olyannyira, hogy valóban lépésben araszoltunk a nagy zsákokkal felfelé. Mivel a fizikai fáradtsággal egyenes arányban csökken a fényképezéshez való motiváció, itt nem is készültek képek. Két tájfutóval találkoztunk, az egyikük megelőzött minket a másikuk pedig szembe jött épp a brutális emelkedőn és meg is jegyezte, hogy kemény, mi?

A Csóványosi kilátó

De csak felértünk, sőt igazából egész gyorsan felértünk. Igaz a vasút mellett a sok fotózásos megálló miatt lassabban jöttünk, de nagy emelkedők viszonylag mentek, dacára a tehernek. A Csóványostól egyébként nincs messze a Nagy Mána, ami híres kilátópont, de most sajnos nem esett útba, viszont mindenképp érdemes felkeresni! Persze felérve rögtön felmásztunk a kilátó tetejére . (Csak 130 lépcsőfok...) Nos, a kilátás csodás volt, nem véletlen van itt kilátó ugye. Mivel a levegő párás volt a Magas Tátrát nem lehetett látni, talán az Alacsony Tátra körvonalai kicsit kirajzolódtak, de nem vagyok biztos benne. A lényeg, hogy nagyon messze ellátni. Látni Pest egy részét, a Pilis tetőt, a Naszályt és máskor elvileg a Mátrát is.

Ez már kora esti kilátás a toronyból.

A kilátót néhány éve újították fel, szép állapotban van, néhány pad van mellette asztalokkal, meg Groot a Galaxis Őrzőiből. Vacsora után - aminek elkészítését a feltámadó szél nehezítette - felmásztam a kilátóba még egyszer, hiszen lassan ment le a nap. Namost az még remek, mikor lent hagysz valamit a csomagodból és le kell menni érte... Hát nem a szomszéd szoba az a 22 méteres magasság... Felhoztam a lent hagyott cuccokat, aztán teáztunk egyet és a tájon merengtünk, közben persze kattogtattam a gépemmel. Egész sötétedésig fenn is maradtunk. A szél erősen fújt és megmondom őszintén, hogy az előző napi táborhelyünkhöz képest sokkal hidegebb volt. Oké, tudom, hogy vagy 500 méterrel feljebb voltunk!

Lámpagyújtás

Reggel már csak a Nagybörzsönybe való lejutás maradt. A három nap alatt egyébként nem sok turistával találkoztunk. Még a Csóványos és a Nagy-hideg-hegy közt voltak a legtöbben. A lefelé menet ugyan ismételten nem csak lefelét jelentett, de a Nagy-Hideg-hegy nincs messzi a Csóványostól, viszonylag hamar odaértünk. Van egy kilátópont a két csúcs között, ahova mindenképp le kell térni! Ez a Hangyás bérc. Egy sziklás kis tisztás, szép kilátással és sok ibolyával. 

Én vagyok Groot!

A turistaháznál leadtuk a kilátónál összeszedett szemetet, ittunk kávét és továbbmentünk lefelé. A visszaúton a kék négyzeten, majd a sárga négyzeten Kisírtáspusztát keresztezve baktattunk. A túra alatt dacára a kisebb kellemetlenségeknek, meg a talpam sajgásának (mert tényleg itt az ideje egy új bakancs beszerzésének...) sikerült kikapcsolni a világot (főként, hogy térerő sincs a legtöbb helyen). Május van, az egyik legjobb időszak felkeresni a Börzsönyt! Rengeteg virág, üde zöld lombok és nyugalom! Hajrá hát! Mi még biztosan visszatérünk, mert rengeteg hely várja, hogy felfedezzük!

Ha tetszett a beszámoló kövess minket facebookon Itt!

Ha görgetsz lefelé még találsz képeket a Börzsönyből!

A viszont látásig: Hajrá kifelé fotózni!

Ibolyák a Hangyás bércen

Hát ilyen helyen igazán jó a kávé!

 A kisvasút rejtélye

Csodás Bükkös részlet

Páfrány

Idilli árnyékszék a Halyagosi kulcsosháznál

 Híd a kisvasúton

A csóványosi kilátó pihenője

Itt konkrétan teljesen alámosta a pályát a kiáradt patak

Viszlát Börzsöny! Visszatekintés a Nagybörzsönybe vezető műútról.

 Crumbs Of Time Facebook.

Üdv mindenkinek! Legutóbb megint hóba botlottam ugye a Mátrában - KATT -, de szerencsére a tavasz megállíthatatlan! A héten Csopakon jártam és hihetetlen, de ebben az egész hetes ilyen-olyan esőkkel, borultsággal teli héten épp egy olyan estét fogtam ki, mikor igazi tavaszi hangulat áradt szét a parton. Sajnos nem volt lehetőségem hosszan elidőzni, de higgyétek el annyira szép fények játszottak a vízen, meg a part friss lombú fáin, hogy teljesen feltöltődtem. Azt szeretem a Balatonban ilyenkor, hogy hihetetlenül nyugodt. Horgászok mindenfelé, meg a nyár előtti utolsó simítások a parton, a strandon... Még egy hónap és teljesen más lesz a hangulat. És ez így van jól. A lényeg, hogy egy pár képet szeretnék megosztani a Balaton aktuális arcáról, amolyan hangulatkeltésnek. Szóval görgessetek lefelé! 

Friss nádas a part mellett, a háttérben a Tihanyi-félsziget

 A csopaki kikötőben

 Ez meg a csopaki strand fürdőzők nélkül

 Megint a kikötő

 Horgászok szerelnek a stégen

 Nyugodt víz

Hattyús minimál

Alkonyi fények a parton

Fények, nyugalom

Remélem adtam át valami hangulatot! Ha tetszett kövess FB-n, hátha máskor is tetszik amit látsz!

A viszontlátásig: Hajrá kifelé fotózni!

Áprilisi havazás. Ez valami vicc? Tettem egy kört a Mátrában a havazás után. Tavaszi tél. Mesevilág.... Milyen a hó odafenn? mindjárt kiderül, csak olvass tovább... Annyit előzetesen, hogy ha a hétvégén a Kékesre készülsz hótalpat, vagy sít vigyél!

Namost ugye arra készültem, hogy pénteken teszek majd egy kellemes, virágfotózós madárcsicsergős kis kört a Mátrában. Nem gondoltam, hogy addig a héten majd hó(???) esik április végén. Viszont, mivel elterveztem neki is indultam reggel a Mátrának, rendesen téli cuccokkal is felvértezve.. Mint rendesen, azért előre szerettem volna valami fogalmat szerezni róla, hogy mégis mekkora a hó, de a Kékes webcam napok óta nem működött, a híreket hallgatva meg kicsit túlzottnak találtam az 50 cm-es hóról szóló beszámolót, szóval nagy nyugodtan indultam el.

A tervek szerint Sástóig autóztam, ahonnan a sárga plusz jelzésen kezdtem el túrámat. Ez azért a Kékesig nem egy nagy tűz, azért igazán baráti táv, meg szintemelkedés. Gondoltam ezt csak be tudom húzni könnyedén. És ekkor ez még úgy is tűnt. Sástónál a hó nem volt nagy, olyan 5 cm maradhatott csak. Az árusok, éttermesek azért még szorgosan tolták a havat ez pedig feltételezi, hogy jóval nagyobb eshetett le korábban.

Szóval átvágtam a réten, ahol a jelzés vezetett és hamarosan már kissé mélyebb hóban gyalogoltam. Valamiért az jutott eszembe, hogy a sok fa így zölden a hóval olyasmi, mint amikor az animékben egyik pillanatban minden virágzik, aztán egyszer csak full hó borít mindent. Vagy mint a Kill Billben, mikor a főhős O-ren Ishii-vel harcol... Valami furcsa benne. Ezért mesés. Erre rátett, hogy hihetetlen szerencsém volt az idővel, mert ragyogóan sütött a nap, nem foglalkozva vele, hogy igazából itt kérem tél van.

Aztán Farkaskút környékétől kissé változott a helyzet. A pihenőre egy hatalmas fa rádőlve, letört ágak össze-vissza mindenfelé. A hó még itt sem volt nagyon mély, de az előrejutást az nehezítette, hogy nem lehetett követni a jelzést, mert sok helyen a fiatalabb fák ráhajoltak a turistaútra, ilyenkor ki kellett kerülni őket, de aztán, mivel az erdő is ritkásabb a jelzés eltünedezett. Oké, az irányt tartottam, de össze-vissza kanyarogtam. És így jutottam el Farkas kőre is, mert elhagytam a jelzést és mivel a Locus azt mondta már nem vagyok messze, gondoltam kinézek a fák közül.

 A hó itt már azért mélyebb volt, az előrejutás meg arányosan nehezebb, de bírható. A szirten találkoztam néhány muflonnal, akik ahogy észrevettek gyorsan el is iszkoltak. Ja, azt nem is mondtam, hogy ami furcsa volt ebben a téli tavaszban, hogy a madarak folyamatosan csiripeltek, ez még adott egyet a fura helyzetnek. A fákról folyamatosan esett le az olvadó hó, így kapucniban haladtam. Vagy három alkalommal csattant a fejemen nagyobb darab, de szerencsére nem volt fagyott a hó.

Eljutottam a Tetves rétig. Itt már a hó eléggé akadályozott az előrejutásban. Ettem egy energiaszeletet az esőbeállóban, közben két srác futott belém, akik elmondásuk szerint jó ötletnek találták, hogy futnak egyet a óban. De nem gondolták, hogy ekkora lesz... Én sem. És akkor innen következett a nehezebb rész. Mikor elértem a szanatóriumig(?) annak kerítése mellett kellet volna továbbhaladnom. Nos. Ott egy sétány van, lámpatestekkel. Általában. Most viszont egy áthatolhatatlan bozótos, ami a kidőlt, bedőlt és letört ágakból állt össze. Elég sok időt töltöttem el mire kikecmeregtem belőle. Gondoltam is, hogy ha ez így megy tovább felfelé akkor sok értelme nem lesz a dolognak.

 De nem így lett. Megérkezve Mátraházára a parkolóban sok autó állt, de közülük legtöbb katasztrófavédelem, rendőr, Eon, tv meg különböző mentőszolgálatok voltak nem turisták. Arra jutottam, hogy a piros kereszten mászok fel a csúcsig, mert a kéken a sípályán nem akartam, hiszen akár síelhetnek is ilyenkor ugye... Szóval ittam kicsit, aztán elindultam. Egy szálló mellett mentem el, ahol pótkocsin egy aggregátor üzemelt, szóval áram nem igen lehetett a környéken.

 Ez a piros kereszt egy ideig egész jó volt, mert jártak már előttem és volt egy letaposott sáv. Igaz az alján már olvadt hólé gyűlt össze, aztán néhol bokáig a vízben jártam, de nem gondolnám, hogy ez megállíthat. Az idővel számot vetve kiszámoltam, hogy a hártalévő kb. 2-3 km-t már csak megteszem 1 óra alatt, ami lehetővé teszi, hogy időben visszaérjek Sástóra.

 Mikor a piros jelzés és a kereszt szétvált és rákanyarodtam a felfelé vezető útra azért kicsit elbizonytalanodtam. Ez egy erdei út, amit már jól kijártak a járművek szépen nyomvályúsra. Nos ez ahhoz vezetett, hogy az itt már térdig érő hó mellett, ahogy a vályúban lépkedtem oldalt a könyökömig ért a hó. Előttem ugyan voltak nyomok, de annyira lassan tudtam haladni, hogy átfutott az agyamon a visszafordulás lehetősége.

 De feladni nem jó a dolgokat, így szenvedtem tovább. Minden egyes lépés nehéz volt. Alul néhol itt is vízben lépkedtem és nagyon lassan tudtam haladni. Egy idő múlva eltűntek az előttem menők nyomai, onnan ha lehet még nehezebb volt az előrejutás. A gps-t figyelve szomorúan konstatáltam, hogy iszonyat lassan fogynak a méterek én meg egyre feszültebb vagyok. Na igen. Ez egy igazán hótalpas, vagy sízős útszakasz volt...

És sajnos ekkor elfogyott a türelmem. Annyira lassan haladtam, hogy nem is tudtam időt kalkulálni se a felérésre, sem a lejutásra, mert az sem lett volna könnyebb. És mivel ekkor már 3 óra körül járt az idő a visszafordulás mellett döntöttem... Majd legközelebb felmászok ugyanerre...

 Mátraházára visszaszenvedve magam ittam egy teát, meg egy kávét az egyetlen nyitva tartó büfében, ami csak azért lehetett nyitva, mert az ő áramellátása nem a többivel van egyben, így nála az említett aggregátorról ment az áram.  Innen már lefelé valamivel könnyebb volt, bár a sárga háromszögön mentem, ahol előttem még senki, így megint vadászni kellett a jelzéseket.

Mindenesetre ilyen környezetben még eddig nem jártam, elég bizarr a sok üde zöld a fehérrel, viszont emiatt elég mesébe illő az egész. Aki a hétvégén arra menne a leírtakat vegye figyelembe, mármint a hótalp, sí combót, mert tényleg keserves térdig, combig érő hóban botladozni. Még annyit, hogy a károk annyira nem nagyok, mint pár éve a Pilisben az ónos eső miatt voltak, legalábbis szemre egyelőre... De sajnos sok fa károsodott, az turistautak kitisztítása el fog tartani egy ideig.

Ha tetszett kövesd facebook oldalunkat (Itt), ahol sok új képet rakunk fel napról napra!

A viszont látásig: Hajrá kifelé fotózni!

Nos, mostanában igen sok havas, jeges, hegyes beszámolót írtam - Tátra, Király hegy - és épp itt volt az ideje, hogy kicsit lágyabb, melegebb és tavaszibb írás is megjelenjen. Mert ugye nem csak, hogy itt a tavasz, de már a fele lassan el is telik. Végre friss, üde zöldben pompáznak az erdők. Konkrétan jutalom minden perc, amit kint tölt az ember.

A holtág a strand(?)ról

Sok olyan gyönyörű hely létezik, mely csak a környéken lakók számára elérhetők, mert nem országos hírűek, így igazából nem forognak közszájon. Mert persze mindenki ismeri a Kékestetőt, vagy tudja, hogy milyen a Prédikálószék, de fogadnék rá, hogy Mártély neve elég ismeretlen a többség számára. Nos, eddig én is a többséghez tartoztam...

Viszont, mivel jósorsom Hódmezővásárhelyre vezetett egy rövidebb időre, természetesen utánanzéztem, hogy milyen számomra érdekes helyek vannak a környéken. Így került a képbe Mártély, pontosabban a Mártélyi üdülőterület. (Térkép itt)

Pókhálós idill

Mártély ugyanis egy Tisza holtág mellett fekszik, ahol kiépített tanösvények várják a látogatókat, ami emellett egy elég jól kiépített nyaraló-pihenő övezet is gyönyörű környezetben. És akkor lássuk milyen ez a holtág áprilisban. Több alkalommal utaztam el oda, most áprilisban. Először kora este indultam útnak Mártélyra, ami Vásárhelytől szinte karnyújtásnyira, kb. 10 km-re fekszik és akár kerékpárral is könnyen megközelíthető mert kiépített kerékpárút is vezet hozzá. (Ja igen, azt elfelejtettem, hogy jósorsom nem először irányított erre a környékre, így télen is voltam már itt, de akkor csak sötétben láttam mindent, mínusz 10-15 fokban... Az más jellegű volt... Majd azért arról is rakok be képeket, csak a kontraszt kedvéért …)

Tavasz és tél

Elég az hozzá, hogy már az odaúton is rengeteg autó jött szembe velem, ami nyilvánvalóvá tette, hogy egy erősen felkapott kirándulóhely felé vezetek. Így is volt, nekem ugyan így késő délután már sikerült jó helyre parkolni, de látszott az itt-ott út mellett hagyott autókból, hogy napközben nehezen lehetett parkolóhelyet találni. Mindjárt, ahogy átérünk a gáton elénk tárul a strand (?) bejárata, ahol egy Üvegtigris Maxi fantázianevű lakókocsi várja a vendégeit, mögötte egy homokos partszakasszal.

Azért írtam, kérdőjelet, mert amellett, hogy strand kinézetű, fövenyes a part, nagy számban állomásoznak csónakok rajta. Szóval nem tudom igazán, hogy lehet-e fürödni ott nyáron? Ha tudja valaki a választ kommentelje be, ne tartsa magában! Még ekkor is viszonylag sokan sétáltak a parton, remek alkonyati fények borították a friss zöld leveleket a part menti fákon. A két tanösvényből az egyik innen érhető el. Most nem mentem végig rajta, mert ezeket a csodás fényeket mindenképp a víz mellett akartam megörökíteni, így csak egy darabon sétáltam be. Maga a tanösvény a vízparti élővilágot mutatja be nagyon hangulatos hatalmas nyárfák közt kanyarogva.

Totális nyugalom

A holtág mellett kimondott sétány nincs, de hosszan követi a partot, először egy játszótéren áthaladó járda, majd egy aszfaltút. A játszótér illeszkedik a parkos tájképbe és jó állapotú. A tavon több helyen stégek, mólók nyúlnak be és temérdek csónak ringatózik a vízen, meg jó pár téli álmát aluszva fekszik a parton. Az állapotuk vegyes, hol jó állapotban, hol félig a vízbe süllyedve várják a horgászokat. Mert ez láthatóan egy horgászparadicsom! Ott jártamkor is volt a vízen csónak, később pedig éjszakai horgászokat is láttam.

Horgászok a tavon

Ami igazán bájossá teszi az egészet, hogy láthatóan hagyják a természetet dolgozni. Arra gondolok, hogy számos fatörzs csonkja kandikál a vízből. Látszik, hogy ha egy part menti fa megadja magát és beledől a vízbe, akkor az ott fog elbomlani az idők során. Természetesen a nyugodt vízfelületet a madarak is kihasználják. Hattyúk, vadkacsák nagy számban úsznak a vízen.Erről jut eszembe, hogy mikor télen jöttem ide, a holtág be volt fagyva. Ami érdekes volt, hogy valami hasonlót figyeltem meg, mint a most télen híressé vált balatoni fotón, ahol az látszott, hogy a kacsák nem engedték befagyni a vizet. Namost ehhez tényleg nem értek, de érdekes volt, hogy a vízen levő nagyon vastag jég ellenére volt egy szakasz – a strand(?) - részen, ahol nem volt befagyva a víz. És ott úszkáltak a kacsák.

Stégen télen

Arra emlékszem még, hogy hihetetlen hangos rianásokat produkált a jég, míg rajtam sétáltam. Többször éreztem a talpam alatt a jégtábla remegését... Az is élmény, de azért kicsit ijesztő is egyben az éjszakában. Akkor csak este, sötétben voltam itt így csak láttam a korcsolyák nyomait ami azt sugallta, hogy télen is életteli lehet a hely napközben. Feltételezve, hogy be van fagyva a tó.

A tanösvényen, krokodilokra várva

És akkor a másik tanösvényről még nem is ejtettem szót. Aznap nem jártam arra, mert sötétedett és mindenképp szerettem volna esti képeket is lőni, de már jártam ott korábban (igen, télen). Mivel ez a legérdekesebb része a tanösvényeknek pár nap múlva még vissza mentem kifejezetten oda. Ez az útvonal nagyon különleges. Ha végimegyünk az aszfalt úton, egy idő után az elkanyarodik. A tanösvényhez viszont tovább haladunk egyenesen (tábla is jelzi) és az erdőben haladva, jutunk el a lápig. A tanösvény elvezet a Tiszáig. Ami különlegessé teszi, hogy kiépített fahidakon, pallókon gyalogolhatunk a mocsaras, láp felett. Körben pedig korhadó fák, fatörzsek szerte-szét. Kicsit világvége hangulatú, de mindenképp látványos.

Tanösvény az OrionnalA képeket alkonyatkor készítettem, remélem még eljutok nappal is valamikor, mert ezt jó lenne látni nappali fényben is. Ahogy nézelődtem, már csak azon gondolkodtam, hogy mikor találkozok valami krokodillal, mert hangulat alapján bármikor jöhetett volna, persze, ha élne itt egyáltalán... Ja, igen, ártérrel van dolgunk és ez azt is jelenti, hogy gondolom szúnyogok is nagy tömegben támadnak mikor szezonjuk van, szóval szúnyogriasztó jó, ha van nálunk! Bár látogatásomkor nem találkoztam vérszívókkal. Amúgy este ez a láp is ijesztőbbé válik. Minden hang felerősödik és egy ártatlan kacsa mozgása a nádasban is a frászt tudja hozni az emberre, nem is beszélve a madarakról, amik egyszer csak elhúznak az ember feje felett egy méterrel.

Hattyús

Ami még kimaradt, hogy étteremben sincs hiány. A Hullámtér étterem a parton fekszik, hatalmas fák ölelésében, kilátással a víztükörre. Hogy milyen a színvonala azt nem tudom, de hangulatból ötös és mozgáskorlátozottak számára akadálymentesített. Nincs tehát más hátra, mint felkeresni ezt a rejtőzködő, romantikus holtágat az Alföld déli felén! És, hogy nekem miért tetszik annyira? Egy szóval: természetközeli. Tele van fákkal, növényekkel és a nyugodt vízen csendben ringanak a csónakok...

A holtág a strand(?)ról este

Ha tetszett a poszt kövess facebook oldalunkon, hátha a következő beszámoló is szeretni fogod! Ha ismersz ilyen bájos helyeket oszd meg mindenkivel a kommentben, hogy más is megismerhesse!

A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!

Igen, végre itt a tavasz és nem kell fagyoskodni, meg minden, de azért aki szereti a havas tájakat még nem kell teljesen lemondania a fehér szín által dominált tájakról. Hogy hogy lehet a káprázó tavaszból egyszer csak a méteres havon találni magunkat? Persze a cím árulkodó... Ilyen a Magas Tátra kora tavasszal. (A posztot Eliza nevű unokahúgom tiszteletére ajánlom, aki épp a túra napján született)

Én azok közé tartozom, akik nagyon élik ezeket a havas tájakat, szóval egy jó barátommal kihasználva a március 15-ei hetet ellátogattunk a Tátra keleti felére, egy kis tavaszi trekkingre. Tartsatok velünk! (Ebbe a posztba is csempésztem panorámaképeket szóval VR szemüvegeket fel!) 

Zártól déli irányban a zöld jelzésen a háttérben a Havran csúcsa

Szállást a festői panorámával rendelkező Zár (Zdiar) településen választottuk, (GM térképen) egy olcsó apartman formájában. Zár már majdnem a lengyel-szlovák határnál van. Nem messze a csodálatos Morskie Oko-tól, ahol februárban jártunk (itt olvashatsz róla) Szolnoktól kb 5 óra volt az út. Most már nincsenek téli útviszonyok, szóval gyorsabban lehet haladni. Igyekeztünk korán megérkezni, hogy délután a falu körül legyen időnk egy rövidebb kirándulásra.

Kilátás az apartmanból a Bélai Tátrára

 Azt nem mondanám amúgy, hogy az időjárás szépen alakult, mert borús, esőre álló hangulat ülte meg a tájat. Ez persze nem szegte kedvünket és elindultunk a csodás hagyományos faházak között, a piros jelzés irányába. A falu kitűnő panorámával büszkélkedhet. Ezt hamarosan már a legelőkön haladva csodálhattuk. Közben eleredt az eső, ezért a hátizsákokra felraktuk az esőhuzatokat, - ennek nem örültem, mert a fotós túrazsákból a gépet kivenni úgy nem lehet...- majd baktattunk felfelé a szürke felhők alatt. Na nem sokáig kellett az esőtől szenvednünk, mert pár száz méterrel később és pár tucattal magasabban már hó esett.

Zár és a Tátra. Esőben.

Innentől végig hóban gyalogoltunk egészen a Magurka csúcsig, - ekkor már a kék jelzésen - ami 1196 méter magasan van. A gerinc teljesen fenyőkkel fedett, kilátás csak néhány helyen van. Egy erősebb hózáportól kísérve jutottunk ki a kék jelzésről a sípályákhoz. (360-as panorámakép) Már alkonyodott és nagyon szívesen fotóztam volna állványról, hogy minél jobb minőségű képek készüljenek, de eljátszottam ugyanazt, amit pár hónapja a Király hegynél... Mert az állvány ugyan nálam volt, viszont a gépre való papucs nem, - mivel az általánostól eltérően használtam a gépem előtte -... Full amatőr hiba. És persze nem tanulunk belőle... 

Hózápor

Aztán másnap reggel időben ébredtünk, mert bár a nappalok hosszabbodnak, de most este hat körül már érdemes leérni a turistautakról, mert napnyugta után egy órát lehet még a nemzeti park területén tartózkodni. Meg aztán ott vannak a medvék is... (És az egyéb indokokról a magas tátra info oldalon) Reggel hétkor már a fehér víz autóbusz megálló melletti parkolóban voltunk és megkezdtük a túránkat. (A parkoló helye Google Maps-en) A tervek szerint a Gyopár menedékház (Chata Plesnivec) volt az első célpontunk. Az időjárás naposra fordult, az előző napi borultság eltűnt. Igazi hamisítatlan tavaszi hangulatban gyalogoltunk a fenyvesek között. 

Sziklák a Gyopár menedékház közelében

Találkoztunk favágókkal, meg rengeteg helyen voltak frissen kivágott farönkök. (360-as kép) Hóval csak elvétve lehetett találkozni, a legtöbb magán a túraútvonalon volt, itt ugyanis le volt taposva a hó, ami tömörített lévén lassabban olvad. Ilyen helyzetben egy csúszásgátló nagyon jó szolgálatot tesz, mert nem kell minden egyes lépésnél csúszkálni. Aztán megláttuk a menedékházat a sziklák alatt. Mit ne mondjak csinos helyre épült. Tervben volt, hogy egy éjszakát ott alszunk, de a miután írtam nekik e-mailt kiderült, hogy ilyenkor csak hétvégén vannak nyitva, ezért letettünk a dologról. Azért mikor felértünk kihasználtuk a csodás teraszt és ettünk kicsit a fárasztóbbnak ígérkező következő szakasz előtt.

A Gyopár menedékház

A feltöltekezés után továbbindultunk. Nagyjából, ahogy elkezdtük az emelkedőt - a ház 1290 méter magasan van - kezdett minden fehérbe fordulni. Az idő pedig kezdett elromlani. Már nem sütött a nap, a szél viszont egyre inkább rákezdett. Még egy darabig az erdőben haladtunk, aztán beértünk a Késmárki-Fehérvíz-völgybe, ahol egyfelől már teljesen téli időjárás fogadott minket - na jó azért nem volt olyan hideg, mondjuk fagypont körüli, bár a szél tényleg erős volt - másfelől valami csodás látvány! Balra a Lomnici csúcs, jobbra a Bélai Tátra vonulata. (360-as pano) 

A szélfútta völgyben

A völgy törpefenyvesekkel van tele. Mármint ha nincs hó, mert ilyenkor a törpefenyők nem látszanak egyáltalán a vastag hótakaró alatt. Az út jelzése innentől már nem volt látható sehol. Másfelé magas póznákat vernek le, hogy télen is lehessen követni az utat. Itt ez nem volt, így követtük a nyomokat. Addig, amíg voltak. És amikor már nem láttuk őket érzésre más nyomok után mentünk, mert nyom nyomok voltak azért. Itt egy sítalp, ott egy bakancs, de befedve hóval. Persze, ha más nyomát követed, az nem jelenti azt, hogy jó úton jársz... 

Monokróm táj

 Kicsit le is tértünk az ösvényről, de a Locus visszavezetett minket. A szél oltárian fújt folyamatosan, viszont innen már nem volt messze a Zöld-tavi mendékház (Chata pri Zelenom Plese), ami a Gyopárral ellentétben nyitva várt minket. Mielőtt azonban elértünk volna a Zöld-tavi menedékházhoz hasonló nevű völgybe, elértünk a Nagy Fehér tóhoz, ahol régebben a Késmárki menedékház állt. De sajnos leégett. Ilyen időjárásban természetesen a tó helyét sem sikerült megtalálnunk. A tó egyébként egy fontos turista út elágazás, mert innen tovább lehet menni Zár felé is a Kopa hágón keresztül. A téli zárlat alatt - a Tátrában a legtöbb turistaút a téli időszakban le van zárva - ez az útvonal nem használható, ezért közelítettünk más irányból mi is.

A Zöld-tavi völgy

A menedékház lenyűgöző helyen van a völgy végében.  (360-as pano) Kiindulópont a Fehér-tavi csúcs megmászásához. Namost zöld tavat a Fehér tóhoz hasonlóan nem lehetett látni a hótól természetesen... Már eléggé vártam, hogy szusszanjunk egyet, szóval be is mentünk gyorsan. Odabenn nem volt sok vendég - hétköznap voltunk - de a másik asztalnál is magyarul beszélgettek.  Jó nagyméretű ablakai vannak az étkezde résznek, nagyon jól esett a fokhagymaleves és egy kis tea a csodás kilátás mellett. Ekkor döntöttük el, hogy a tervezett plusz kitérőt már nem tesszük bele a túrába, hanem egyenesen a parkolóhoz megyünk vissza. 

Kilátás a menedékházból

Újult erővel léptünk ki a viharos szélbe és folytattuk utunkat ekkor már a tavasz felé haladva. Útközben még sokáig a nagyszerű csúcsok alatt haladtunk, aztán egyre kevesebb lett a hó körülöttünk és több a sár. Néhány helyen találkoztunk a patakkal, ami a keresztülfolyik a völgyön hangosan csobogva. Leérve az Endomondo tanulsága szerint 26 km-t tettünk meg. 

A Zöld-tavi menedékház

 Másnap reggel Zár mellett indultunk el a zöld jelzésen, mert nagyon szép napos idő volt. Megnéztük, hogy honnan indul a Kopa hágó felé az út, ami mint írtam a Nagy-fehér tóhoz vezet. Remek kirándulóidőben sétáltunk. A természet még igazából csak ébredezik, így nem az igazán csodálatos tavaszt láthattuk, de így is idilli a folyamatos patakcsobogás és a remek fenyőillat.

Patak felett

Nos ennyi fért bele a beszámolóba. Aki szeretné átélni az évszakok ilyen találkozását még van ideje. Sőt a természet egyre bujább lesz napról napra, még inkább hangsúlyozva a kontrasztot. Remélem van olyan akiknek felkeltettem az érdeklődését. Ha nem akarsz egyedül nekivágni ennek, a túrának van egy jó hírem! Több utazási iroda is foglalkozik tátrai túrákkal. Konkrétan a Zöld-tavi turistaházhoz is szerveznek túrákat. (Pl.: Trekking tours, Eupolisz, Vivaldi travel, Budavártours)

A Bélai-tátra csúcsai Zár mellett napfényben

 Ha tetszett a poszt nyomj egy like-ot kérlek! Ha szeretnél hasonló beszámolókat olvasni, vagy csak lélekmelegítő képekkel szeretnél találkozni, kövesd a facebook oldalunk! Itt most megteheted! Köszi!

A viszont látásig: Hajrá kifelé fotózni!

Hogy milyen a Magas Tátra lengyel oldalának tripadvisor szerint legfelkapottabb célpontja? Elöljáróban annyit, hogy az egyik legszebb hely, ahol valaha jártam. Olyan monumentális szépség. 

Szóval: a Morskie Oko-nál jártunk.

A tó előtt utolsó nagy rét, előtérben a lovasszánok

Végre még egyszer eljutottunk a Magas Tátrába, ezért arra gondoltunk, hogy mindenképpen érdemes lenne egy próbát tenni a Lengyel oldallal is. Még utazás előtt nagyjából feltérképeztem (hehe tényleg térképen) a szóba jöhető célpontokat, szem előtt tartva, hogy, egy: télen elég rövidek a nappalok, kettő: a téli lezárások miatt sok hely egyáltalán nem látogatható. (A téli lezárásokról a rendkívül informatív magastátra info oldalon lehet bővebben olvasni, meg az egész Tátráról rengeteg hasznos info van fenn, ide KATT)

Útközben

Így esett a választás a Morskie Oko-ra, ami magyarul Halas tavat jelent. Ez a Magas Tátra legnagyobb méretű tava és 1393 méter magasan fekszik hegycsúcsok szoros ölelésében. Kilenc kilométeres gyaloglással lehet eljutni hozzá a legközelebbi parkolótól, ami szinte rögtön a Szlovák-Lengyel határ után található. A parkoló nagy, sok autó elfér benne, de ahogy olvasgattam a helyről, azért nyáron ez a méret is kevés, ezért hosszú sorokban parkolnak a bekötőúton is a kirándulók autói. Mi egy téli hétköznapot céloztunk meg és reménykedtünk, hogy sokkal kevesebben lesznek majd.

Lovasszán

Kb. egy órás útra van a hely a szállásunktól. Leparkoltunk a fizető parkolóban, majd a park bejáratánál megvettük a Tátrai Nemzeti park belépő jegyet. Itthon a Hortobágyi Nemzeti park hasonló mert oda is szükséges napijegy a parkban való tartózkodáshoz. Ez egyébként szerintem jó dolog, hiszen a befolyt pénzből fent lehet tartani az egész parkot. (Elviekben) 

A jeggyel a zsebünkben aztán célba vettük a lovasszánokat! Mert az ugye oké, hogy mondjuk lovaskocsival hajtasz el valahova, de azért a lovasszán elég nagy kuriózum. Itthon nem sokszor van elég hó hozzá, nem is igen találkozol ilyennel. Nos én nem is találkoztam eddig egyáltalán.... Így nem volt kérdés, hogy felfelé kipróbáljuk ezt a hagyományos utazási formát. Ezzel pedig két legyet ütöttünk egy csapásra, mert így nyertünk legalább fél-egy órát ahhoz képest, mintha gyalog mentünk volna, így több időnk maradt odafenn. A szánon végül összesen kilencen utaztunk.

A piros jelzésen kb. 40-50 percet siklottunk a szánnal, míg meg nem érkeztünk ahhoz a réthez, ahonnan már csak gyalog lehet továbbmenni. A kilátás már útközben is magával ragadó volt, de itt ahogy a nap kisütött, de még erősen párás is volt az idő, valami hihetetlen atmoszférája volt az egésznek. És innen már tényleg nincs messze a tó. A szánon azért kissé áthűltünk, mert vagy -5 fok volt és ugye, ha ücsörög az ember, akkor bizony átfagy. Innen gyalog egy 10-15 perc alatt elértünk a tó mellett álló Halas Tavi menedékházig, ami természetesen önkiszolgáló étteremként is működik. Azért is nagyon népszerű ez a menedékház, mert a Tengerszem csúcsra kiváló indulóhely, hiszen a kilenc kilométeres bevezetőt nem kell csúcshódítás előtt megtenni. És akkor már csak ezer méter marad felfelé :D

Útszéli fenyő

Nos, ugye azt azért tudtam, hogy mi vár, de ott állni a hatalmas csúcsok alatt... A befagyott tavon csöpp emberek haladtak, a nap sugarai épp érintették a hegytetőket. Azt hiszem erre mondja a bankkártyareklám, hogy megfizethetetlen. Én speciel elálltam volna ott estig is akár.... 

A Halastavi menedékház

A menedékháznak van egy elég nagy terasza, értelemszerűen most nem voltak kirakva asztalok meg székek, ami viszont igen hamar szembetűnt, hogy rengetegen vannak... Nem tudom, hogy csúcs időben hány látogató jön el ide, de a turistaházban annyian voltak, hogy várni kellett üres helyre. Rendesen kényelmetlenül tömve volt az étterem. Szerencsére a szánon megismert pár kettesben üldögélt egy négy személyes asztalnál, így lett helyünk. Igazából egy csésze teára ugrottunk be. Az épület nagyon tetszett. Masszív fa épület, jó tágas, magas terekkel és a külső részében hatalmas ablakokkal. A hátsó részében van a turistaszálló. 

A háttérben a Nagy-Menguszfalvi csúcs

A tó teljesen befagyva várt minket. Nos lejutni rá nem volt egyszerű, mert a lejáró igazából egy jégcsúszdává tömörödött a sok látogató talpa alatt. Szerencsére volt csúszásgátlónk, az meg sokat segített. (Ez a csúszásgátló dolog nagyon hasznos ilyen téli túrákra. Mi a Yaktrax változatot használtuk, de számtalan alternatíva létezik!)

Leereszkedtünk hát és ott álltunk a tavon. Én egy Holt Tisza ág mellett laktam gyerekkoromban és emlékszem milyen jó volt a nyáron jól ismert holtágon sétálni télen. Ez is olyan érzés, legalábbis a látvány teljesen biztosan másabb, mint nyáron, mert ebből a szögből akkor biztosan nem látható a környék. A tó hatalmas, szerintem 500-600 méter az átlója. Akinek van VR szemüvege, az a facebook oldalon IDE kattintva talál innen készült panorámaképet,de akinek nincs, annak is érdemes oda kattintani, hogy 360 fokban szétnézhessen a tóról!

Felfelé

Azt terveztük, hogy felmászunk a következő tóig, így átvágtunk a tavon és elkezdtünk felfelé gyalogolni. Egyetlen probléma volt, hogy azért még a full besötétedés előtt le akartunk érni. Ehhez pedig a lefelé úttal két órát számolva legkésőbb négy körül indulni kellett vissza. Tanakodtunk, hogy mi is legyen, aztán úgy döntöttünk, hogy csak egy darabig mászunk fel... Viszont megígértük magunknak, hogy legközelebb felmászunk... Becsszó... 

KIlátás a tóra

Csodás kilátás nyílt a tóra fentről. A menedékház felől jött befelé a pára, a nap pedig már elég alacsonyan állt. Pazar na. (ITT egy másik panoráma! KATT) Innen visszatértünk a menedékházba, gyorsan ettünk két melegszendvicset hogy kicsit feltöltsük a készleteinket, aztán nekivágtunk a lefelé útnak. Ekkorra azért már oszlott a tömeg. Azt nem írtam, hogy a turistaút igazából egy behavazott aszfalt út. A szerpentineket a jelölt út több helyen átvágja, ezeken viszont többen igen érdekesen közlekedtek, lévén ezeket a rövidítéseket jég borította. 

Az egyik átvágás alkonyi fényekkel

Lefelé menet a Hold épp a hegyek mögül jött elő. Sajnos nem volt nálam teleobjektív, de azért egy képet készítettem róla. Végül sokkal gyorsabban leértünk a tervezettnél, de ránk sötétedett. Nos ennyi fért bele a kirándulásba. Feltöltődni azért sikerült vele...

Ha valaki a Magas Tátrában jár, akkor a Morskie Oko egy kötelező látnivaló. Egy szépséghibája van ez pedig a tömeg... Aki nem szeretne ilyen tömeget maga körül, az elgyalogolhat az Öt tó völgybe is, ami párhuzamos ezzel. Mivel az valamivel nehezebben megközelíthető, gondolom kevésbé felkapott.

Megköszönöm, hogy elolvastad a cikket. Ha gondolod a facebookon követheted a blogot, ahol hetente több friss fényképpel jelentkezünk! Ha érdekelnek más havas beszámolók, akkor kattints ide a linkekre: Bükk, Alacsony Tátra, Alföld.

A végén pedig közzéteszek még néhány ott készült fényképet. Mert csodaszép a hely!

Kelő Hold

 A kis hegyes csúcs a felhők mögött a Barát csúcs

A tó északi oldala

Csúcsok mindenfelé

 A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!

Szóval az előző posztban az Alföldi táj téli szépségeit próbáltam bemutatni - ITT olvasható -, most pedig majdnem 2000 méterrel magasabbra törünk majd az Alacsony Tátra legkeletibb csúcsára való felkapaszkodásunkat bemutatva.

Már régóta kacérkodtam a gondolattal, hogy kellene egy próbát tenni a hótalpazással, mert egyre több helyen szerveznek is rá túrákat különböző túravezető cégek (lejjebb majd linkelek be párat, amit találtam.)

A célpontunk, a tv torony itt még elég távol

Mivel egy hótalpra azért nem akartunk beruházni úgy döntöttünk, hogy inkább bérelünk majd, legalább kipróbáljuk, hogy milyen, aztán eldöntjük érdemes-e egy sajáttal rendelkezni. Végül az Amigo snow man-tól szereztük be őket. Szállás a booking-on foglaltam - mint általában -, Garamfő (Telgárt) településen a Király hegy lábánál. Nem indultunk túl korán, és kb. négy óra múlva már ott is voltunk. Azokban a napokban hatalmas köd, meg borultság lepte be a hazai tájat, így még jobban esett a szikrázó napsütés, ami fogadott minket arrafelé. Ez viszont azt is jelentette, hogy a hótakaró nem tűnt túlságosan vastagnak a tájon.

Garamfő naplemente után

 Mivel még volt néhány óránk sötétedésig, elindultunk, hogy kicsit körbenézzünk a település határában. A hó azért a naptól védett erdei ösvényeken igen jól összegyűlt, viszont ekkor még nem volt nálunk a hótalp, így néha igen mélyre is süllyedtünk, a múltkori őr-kői túrán tapasztalt hónál itt nagyobb volt a hó, azon gondolkodtam, hogy valószínűleg jó ötlet lesz ez a hótalp dolog holnap... Ahogy kavarogtunk találtunk egy szép, falura néző kilátóhelyet, ahol épp elkaptuk a naplementét. Cool. 

Faházak egy dombtetőn

Este remek vacsorát készítettek nekünk a háziak. (A szállás neve Penzion u Hanky, megérdeli, hogy megemlítsem) Este még kimerészkedtünk egy kis éjszakai fotózásra, de erről majd külön írok legközelebb.

Nah, másnap reggel korán keltünk, mert egyben biztosak voltunk. Ha itt a faluban a táblán az van, hogy a Králova hora (király hegy) 2 óra 45 percre van, akkor nekünk ennél tuti sokkal több idő kell majd, mert mondjuk így, "nem ideálisak" a viszonyok... Mikor elindultunk még mínusz 12 fok körül alakult, aztán ez napközben a napsütésben szerintem - persze magasabban-, olyan fagypont körül lehetett.

Igen, ugyanazok a faházak, más szögből, napkeltekor

A faluból a zöld jelzést választva indultunk el, mert ez az útvonal útba ejti a Králova Skala, azaz Király sziklákat is. Ahogy az erdő alá értünk fecsatoltuk a hótalpakat, beállítottuk őket hegymenetre és elindultunk. Gondolom mással is megesett már, hogy egy-egy túra alkalmával egy kutya szegődik a nyomába, aki végig kíséri az egész útvonalon. Nos azt nem tudom, hogy pontosan mi hajtja erre az ebeket, de itt is került egy eb, aki úgy döntött velünk kívánja eltölteni a napot valahol a hegyen. Így lett egy kísérőnk, legalábbis egy darabon. 

A falutól a hegyek mögül épp kibukkanó nap első sugaraiban búcsúztunk. Nem kell mondanom, nagyon szép látvány volt. Lala barátom, akivel együtt keltünk útra, egyébként készített néhány 360 fokos panorámaképet egy-egy szakaszról, ezeket sajnos csak a facebook-ból lehet megnyitni, de belinkelgetem őket. Ez szerintem ma egy még nem annyira elterjedt módja ugyan az "élményátadásnak", de ha valakinek van VR szemüvege egész jól körbe lehet nézni! Én ajánlom, hogy kattintsatok! Most pl. ide.

Lala és a vendégszereplő kutya

A túra útvonal fenyők közt vezetett és folyamatosan emelkedett, a hideggel nem nagyon kellett foglalkoznunk, mert elég jól kimelegedtünk. A hótalpakkal nagyon gyorsan nem haladtunk, meg azért ez a felfelé tényleg izzasztó. Aztán egyszercsak kibukkantunk az erdőből és megpillantottuk a sziklákat. A nagyobb pihenőt terveztük eltölteni ott némi szendvics és meleg tea társaságában. Hajrá, gondoltam és nekiveselkedtünk. A sziklák alatt viszont már levettük a talpakat és a bakancsban folytattuk. De micsoda kilátás volt már onnan! Látni lehetett a település sípályáját, meg ráláttunk a Szlovák paradicsomra is, a Magas Tátra viszont innen még nem látszott. 360-as panoráma ITT.

A Király sziklákon, a távolban Garamfő és a sípálya

Miután kifújtuk magunkat nekiindultunk az utolsó kilométereknek. Az már innen látszott, hogy a szemben lévő emelkedő kicsit húzós lesz. De csak rajta kapaszkodva éreztük át igazán. Ja igen, akkorra a vendég szereplő kutya már nem volt velünk, mert egy erdei csapáson visszafordult. Azért remélem hazaért rendben... Itt a szikláktól nem messze fut az a műút, ami a Király hegy tetején lévő TV toronyhoz visz. A forgalom elől lezárt úton sokkal lankásabban lehet feljutni a csúcsra, igaz cserébe sokkal hosszabb úton. Ezt a műutat kereszteztük és elkezdtük az ekkorra már gondolom a megtett táv miatt, de mindenképp a legerősebb emelkedőt. 

Ugye nem tűnik meredeknek? Pedig az volt. Háttérben a Király sziklák.

Azért felértünk rendben persze... A csúcson egy 100 méter magas TV torony és hozzá tartozó épület található. Itt van a hegyi mentők állomása is. Az épület előtere nyitva áll, hogy a hegyre felmászók kicsit átmelegedhessenek, meg persze vész esetén lehet használni menedékként. Az otthoni tervekben szerepelt, hogy itt majd tudunk kicsit pihenni mi is, de szerencsére a gyönyörű napsütés feleslegessé tette ezt. Ha az ember kicsit szétnéz a neten, azért itt jóval nagyobb hó is előfordul, mi most egy nagyon békés arcát kaptuk el a hegynek. Körben csodálatos panoráma terült elénk. A Magas Tátra vonulata teljes egészében, remekül látszott.(360-as panoráma itt)

A Magas Tátra

Két szlovák sráccal találkoztunk, akik a gerincen értek el ide és azt kérdezték, hogy szerintünk dél felé elnézve, vajon a Kékes tetőt látjuk-e? Merthogy dél irányában a távolban a felhőtakaró felett két kisebb sziget körvonalazódott ki. Aznap a Kékesről is szépen lehetett látni a Tátrát, mert az időkép facebook oldalán voltak fent képek. Mi meg hazanéztünk a Király hegyről.

A távolban a Kékes és a Mátra látszik

Elidőztünk fenn, nehéz ilyenkor betelni a panorámával. Az Alacsony Tátra legmagasabb csúcsa, a Gyömbér (Dumbier) is kirajzolódott nyugati irányban. (Nyáron jártunk itt, ha érdekel ITT elolvashatod) Miután megettük a maradék kajánkat elindultunk lefelé. Azért ez már lényegesen könnyebb volt! A két srác, akivel találkoztunk persze sítalppal érkezett és így gyanítom sokkal hamarabb leértek, mint mi. (Miután hazaértem nézegettem videókat a hegyről és ott akadtam rá erre a videóra ITT , ahol sível mennek le a hegyről. Itt gyorsítva meg lehet nézni az útvonalat!)

Az Alacsony Tátra gerince

Lefelé a piros jelzést követtük, de csak miután leértünk a műútig. Itt aztán egy kisebb völgyben mélyebb hóval találkoztunk. Ide fújja össze a havat a szél. A hó teteje fagyott volt, itt-ott beszakadt alattunk, de a hótalp itt bizonyult igazán nagy előnynek a bakancshoz képest. Egyébként szerintem a piros útvonal kevésbé attraktív, mert majdnem végig villanyvezetékek alatt vezet, és ezért veszít az erdei bájából az egész... Szóval a zöldet érdemes inkább választani, még akkor is, ha ez kb. 100 méter szinttel emeli a leküzdendő magasságot.

A meredek lejtőn immár lefelé

Végül már naplemente után értünk Garamfőre. Ez azt jelenti, hogy több, mint öt óra alatt értünk fel, aztán egy órát töltöttünk fenn, majd kb 2-3 óra alatt lefelé. Szóval igazam lett, az elején jól éreztem, hogy így hóban nem leszünk túl gyorsak... Oké én azért megállok fotózni itt-ott... Lefelé menet még kaptunk el csodás fényeket egy tisztáson. Ha nem iparkodtunk volna annyira, akkor biztos észreveszem, hogy rossz helyre fókuszál a gépem és sikerülnek a képek a 35-össel, így csak nagylátószöggel sikerült... Sebaj.

Tisztás, fények. Fókuszálva.

Ilyen volt a túránk az Alacsony Tátra legkeletibb csúcsára. Ha össze akarnám foglalni azt mondanám, hogy a hótalpazás jó dolog, bár most több helyen nem volt annyira indokolt szerintem. Gyönyörű időnk volt, de mielőtt az ember elindul erre az időjárás előrejelzést azért nem árt figyelni, mert nem mindig ilyen egyszerű a hely(zet).

Lefelé, boldogan. Jobbra a Király szikla

Aki szert egyébként is túrázni, annak egy ilyen téli trekking is be fog jönni. Írtam, hogy vannak cégek, akik indítanak hótalpas túrákat. Mindjárt jönnek a linkek is, csak annyit akartam írni még, hogy azokban az az igazán jó, hogy mivel a Tátra nincs annyira messze a határtól így ezek egynapos túrák. Nem kell mondanom, hogy amennyiben haza kellett volna vezetnem még a túra után, azt nehezen viseltem volna... Így viszont busszal kényelmesen egy nap alatt is csodás élményeket lehet szerezni.

A teljesség igénye nélkül, ezeket találtam:

 rolitúra, utazom.com, trekking tours, europolisz, alfatours, baraka, trekwolf

Válogassatok kedvetekre, vagy vegyétek saját kezetekbe az irányítást, a lényeg, hogy most van az idénye ennek a remek sportnak, szóval:

Hajrá kifelé hótalpazni! (és fotózni)

 ITT követhetsz facebookon

Mindamellett, hogy a hófödte hegyek látványa magával ragadó, az Alföld sem panaszkodhat, ha beborítja a hótakaró. A blog visszatérő olvasói nagyon jól tudják, hogy szeretek a hegyek közt lenni, viszont azt is, hogy Szolnokon az Alföld közepén lakom. Így legtöbbször a környéken fotózgatok, mert - evidens - azt érem el könnyen. Amikor a hó lehullott a környékünkre nem voltam otthon még egy hétig. És láss csodát szerencsémre most hetekig megmaradt a hó a város körül. Így volt lehetőségem néhány alkalommal elővenni a fényképezőgépet és sétálni a pusztában. Meg persze volt, hogy vezetés közben kaptak le olyan fények, hogy muszáj volt megállni és kattintani párat.

Hogy mi tetszik ilyenkor? Az egyszerűség. Tisztább, egyszerűbb minden. A végtelen, ahogy a horizont sokszor beleolvad az égbe, a párás levegő, a téli naplemente rózsaszínje...

Ezekért érdemes kimozdulni a városból hideg téli napokon errefelé is. Most pedig a képek:

Ez meg a személyes kedvencem.

Facebookon itt követhetsz!

A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!