Az van, hogy októberben abszolút mozdulni nem tudtam, szóval a legszebb őszi tájakat idén is ki kellett hagynom. (Utoljára a Montenegróban túráztunk szeptemberben, amikről azóta csináltam videókat. Ha érdekelnek az elátkozott hegyek, akkor ITT és ITT megnézheted őket!) Igazából a november közepe lett becélozva, mint következő túralehetőség. És az a helyzet, hogy a Mátrába készültem volna eredetileg egy három napos trekkingre, de november közepére a természet már nem a legszebb oldalát mutatja, eltűnnek a sárga levelek és kezdetét veszi a nagy szürkeség... Így mindenképp másfelé kellett tervezni, mert az ilyen „szürke” túra élvezeti értéke alacsonyabb, mint egy színpompás stb. túráé. (Ja és szerencsénk volt, mert a hétvégén nem volt jó idő a Mátrában)
A Zawrat hágóból indulnak a lengyel "útitársak"
Akkor legyen mondjuk a Tátra, ahol tűlevelűk borítják a meredek hegyoldalakat . Na, ezzel egy a baj, hogy ha már odautazunk, azért valami nagyobb túrát tennénk, azt meg november 01-től már macerásabb kivitelezni, mert a szlovák oldalon a turistautak a téli zárlat miatt le vannak zárva. Így esett a választás a Magas-Tátra lengyel oldalára, mint célpontra. (Februárban jártunk már arra, akkor a Morskie Oko-nál, ami egy varázslatos tó hatalmas hegyek ölelésében. ITT elolvashatod a részleteket!)
Kissé misztikus kora reggel
Ott ugyanis a téli zárlat december 01-el kezdődik, de alapból nem sok útszakaszt érint, így lehet csemegézni, kinek-kinek ereje, kedve és lehetőségei szerint. Mivel szerettünk volna magasra mászni, körbenéztük a Lengyel Öt tó völgy körüli turistautakat, merre lehetne elindulni. Egy biztos volt, hogy utazásunkkor már lesz hó a fenti régiókban, ráadásul a tél most korábban jött, mint tavaly és ahogy minden nap néztem a helyi időjárást (meteoblue), meg a web kamerák képeit, meg a lavina jelentést (Laviny.sk) már csak azon szurkoltam, hogy ne essen friss hó, mikor túrázni indulunk.
A fenyvesen át
Természetesen esett hó aznap mikor megérkeztünk a festői Zár településre… Nem esett jelentős mennyiség, így remélhettük, hogy magasabban sem esett sokkal több. Ja, miért is Zár (Zdiar)? Mert nagyon közel van a lengyel határhoz és nekünk a határtól karnyújtásnyira lévő Bialkai szénégető parkolóból kellett indulnunk másnap. Jó korán, szóval érkezés után csak a felszerelést raktuk össze másnapra, meg egy laza 8 km-es sétával melegítettünk (meg finom oldalassal és leheletnyi Tátra teával)
Az Öt-tavi menedékház
De mi is lett az úti cél pontosan? Nos a Lengyel-Öt-tó völgy biztos volt. Van ott egy remek menedékház, szóval probléma esetén van hova visszavonulni, meg jó is, ha az ember tud egy kis energiát pótolni. A völgyből több jelzést is kinéztünk. Először a sárga jelzésen a Morskie Oko-hoz terveztünk átmenni a Miedziane hágón keresztül (Szpiglasowa Przelecz). Viszont itt láncokkal kiépített szakaszon is kell haladni ezt pedig hóval, jéggel együtt, úgy, hogy sohasem jártunk még ott nem akartuk vállalni.
Úton a völgy vége felé. Középen a Zawrat hágó
Ezért a völgy másik oldalának magaslataira esett a választás, ahol a híres Sas út (Orla Perć) halad. Na, hát a híres Sas úton sem kívántunk végigmenni (az is láncos, kitett stb.), így a lehetséges kiszálló és megközelítő pontokból választottunk egyet. Így indultunk el a Zawrat hágóba. (Ami a kiinduló pontja a Sas útnak, mivel csak egy irányban járható). Amúgy épp elég egy ilyen túra, mivel a parkolóból indulva, ami kb. 1000 méteren helyezkedik el kell jutni a menedékházig, ami 1672 méteren áll, majd innen fel kell kapaszkodni 2159 méterre a hágóba. És ez két dolog miatt nem egyszerű ilyenkor novemberben. Ez pedig a rövid nappal és a hó. Logikusan ugye.
És akkor kezdjük az emelkedést
Persze, ha az ember a menedékházban alszik, akkor máris több ideje van, de kb. egy évvel korábban kell szállást foglalni, így ez nem volt opció… A rövid nappal természetesen magával vonzotta, hogy nagyon korán kellett indulnunk, így reggel 6-kor már a parkolóból lépdeltünk a friss hóban a menedékház felé. Kiegészítésként azt terveztük, hogy lefelé mégis csak a Morskie Oko felé megyünk, de egy másik úton keresztül. (A kék jelzésen , ami december 01-ig járható) Ehhez az kellett, hogy délután kettőkor legkésőbb elinduljunk lefelé a Zawratról.
Pazar fények
Remek, bár álmos hangulatban indultunk, csak egy kis apró tény árnyékolta be az eseményt, méghozzá, hogy a reggelinket, amit az út első 15 percében terveztünk elfogyasztani végül – a másikban bízva, hogy majd ő hozza – a szálláson hagytuk. Sebaj, hamar felérünk a menedékházig! Aha… Azért volt nálunk energiaszelet, így ezt falatozva haladtunk a nagy csöndben. A parkolóból néhány kilométert műúton tettünk meg, ami a hatalmas fenyők között, a derengő reggeli fényben akár misztikusnak is tekinthető.
A hágóval szemben. Középen azok a pici pontok emberek
Aztán bekanyarodtunk az erdőbe és kisebb emelkedővel haladtunk. Köd volt, így a környező sziklákat rejtőzködtek a szemünk elől, majd mikor este visszafelé gyalogoltunk láthattuk csak micsoda monstrumok sorakoznak kétoldalt. (360 fokos panorámakép itt!) Egy háromfős lengyel társasággal kb. egyforma tempóban haladtunk és egyszerre értünk el a fekete jelzésig, ami a téli útvonal a völgy felé. A másik nem használható (ezt ők mondták, kicsit kételkedem benne, mert még nincs december 1., de mivel nyomok csak a fekete jelzésen voltak, meg mégiscsak helyiekkel beszéltünk akiknek vélhetően több a helyismeretük, természetesen arra mentünk.
A híres Sas út eleje
Nah, ez volt az első erős emelkedő. Lényegében olyan erős emelkedő, hogy ritka nehezen lehetett haladni, pedig felvettük a csúszásgátlónkat is. A köd ugyanolyan erős volt, így semmit nem láttunk, csak a fehérséget, meg a hajlott, lelapult fenyőket és törpefenyőket. De csak felértünk, sőt elég jól álltunk idővel is. És ahogy felértünk feloszlott a köd is, így szemünk elé tárult a csodálatos völgy, valamint az első nagy tó és mellette megbújva a menedékház. Elkezdtünk kicsit levetkőzni mielőtt bementünk, itt ért utol minket a háromfős társaság, akik hágóvassal küzdötték le a meredek emelkedőt. Na ja. Majd lefelé…
Kilátás a hágóból
A menedékházban nagy volt a nyüzsgés. Sokan aludhattak ott az éjjel. Terepfutók indultak valamerre, meg emberek jöttek-mentek, öltözködtek. Maga az étkezde rész szerencsére nem volt tömött (emlékszem a brutális tömegre a Morskie Oko-nál legutóbb. Na az nem hiányzott volna…) és mivel kihagytuk a reggelit, így ettünk egyet mielőtt nekivágtunk a hágónak. Hihetetlen, de szerintem nagyon olcsón mérték a komplett reggelit. 7 Euróért két személyre kaptunk rántottát, túrót, egy pár szelet felvágottat, vajat, kenyeret, meg egy csésze teát. Ez 1600 méteren szerintem erősen megéri. A menedékházban van egy kijelző is az aktuális és a várható időjárást, valamint a lavina információkat vetítik rajta. A lavina kód még mindig egyes volt. Pipa.
Ereszkedés
Reggeli után innen már mi is felcsatoltuk a hágóvasat és nekivágtunk. (360 fokos panorámakép itt!) Kis időt vesztettünk a reggelivel ugyan, de még volt esélyünk a részterv teljesítésére is. A hó itt mélyebb volt, nem 5 cm esett, hanem legalább 20. Ahogy egyre mélyebben hatoltunk a völgybe az eleinte lényegében kitaposott ösvény egyre kevésbé volt széles. A tavak közül csak a Nagy tó (Wielki Staw) nem volt még befagyva. Itt-ott még kilátszott a feszes víztükör. Ez a tó amúgy a Tátra legmélyebb tava 79 méteres mélységével. (Igen egy tízemeletes házat simán elnyelne...) Mikor elkezdtük az emelkedést látszottak még a tegnapi nyomok, habár belepte őket a hó. Az új nyomokból kiderült hogy aznap is járt már arra legalább egy – két ember.
Csúcsforgalom, balra a hágó
És kb. ekkor hirtelen kisütött a nap és ez igen megemelte a morálunkat. Fantasztikus fények lettek és hirtelen teljesen mássá, élettelivé váltak a zord csúcsok. Jól is esett egy kis meleg napsütés, tényleg káprázatos volt. Mondjuk ha a napszemüvegem nem a kocsiban figyelt volna az nem lett volna rossz... Aztán ez mégsem volt nagy gond, mert Szlovákia felől pazar formákkal hatalmas felhők törtek be a völgybe és hamarosan eltakarták a napot. Az ösvény nem túl meredeken, de emelkedett. Átmásztunk egy sziklásabb részen, aztán nagyjából vízszintesen haladtunk. A lengyel "útitársaink" ekkor már lehagytak minket, de hát fényképezni muszáj...
A Kriván lába
Hátra volt még egy meredekebb emelkedő, amit lihegve, nagyokat lépve küzdöttünk le, aztán a nyereggel párhuzamosan enyhe emelkedőn tartottunk a hágó felé. Na, ez az enyhe emelkedő volt már az, hogy éreztem a lábam, főleg a vádlimat, ami meglepő, mert azt máskor nem szoktam. Volt még vagy 200 méter előre, mikorra a szél is erősebbé vált, meg magamban elkezdtem nevetni, mert ahogy lépkedtem előre úgy tűnt, hogy sohasem érek oda. Lassú lépésekkel haladtam, és persze csak az érzés volt olyan, de ez nagyon megmaradt, hogy megyek pár lépést, lihegek kettőt, még három lépés, lihegés és így egészen a hágóig.
A Nagy tó szélfútta hóval
A Zawraton aztán hatalmas szél várt minket. Ahogy kiértünk a gerinc takarásából rögtön lecsapott ránk. Egy zsebkendőnyi – na jó szobányi – hágót kell elképzelni egyébként, melyet egyik oldalról a Swinica-ra vezető út, másik oldalról a Sas út kezdete szegélyez. A Swinica felé nem láttunk nyomokat, azonban a Sas út felől érkezett két mászó. Úgy tudom, hogy a Sas út egyirányú innen a Zawratról, ők meg szembejöttek, de gondolom ilyenkor nem olyan nagy a forgalom odafenn… A Zawraton rajtunk kívül a lengyel útitársak, másik két lengyel túrázó és egy pár volt fenn. A pár az egyetlen széltől kissé védett helyen teát főzött épp.
Tükörkép
Hogy a kilátás milyen volt? Hát persze, hogy remek! A felhős idő miatt sajnos a Krivánnak csak az alsó részét láthattuk, a csúcs elbújt a párában. Szlovákia felé a tájat sem lehetett látni, mert a felhőtakaró összefüggő volt. A völgy viszont csodaszép fehérben… És rendesen hálát kell adnunk az égnek, mert miután egy kis teával lelket öntöttünk magunkba és elkezdtünk ereszkedni, a látótávolság drasztikusan lecsökkent. Minket is betakart egy felhő, így ha kicsivel később érünk fel nem láttunk volna semmit.
Zergék
Az ereszkedés fizikailag már könnyebb volt, csak a fel-feltámadó szél nehezítette kissé. Ja, igen azt terveztük, hogy kettőkor indulunk lefelé és akkor van esélyünk átmenni a másik úton a Morskie Oko-hoz. Sajnos késésben voltunk az ideális időhöz képest, így átterveztük a programot. Közben összefutottunk 2 fő zergével, akik egyszerűen legelésztek nem mesze az úttól. (Na jó nem legelésztek, hanem a havat túrták, hogy legelészhessenek.) A menedékházig már könnyen haladtunk, a fények – ezeket a téli fényeket imádom amúgy, ez a sápadt rózsaszín az alkonyi égen még akkor is csodálatos, ha történetesen RÓZSASZÍN – kezdtek változni az égen, egyre inkább azt éreztem, hogy leginkább maradnék én már a menedékházban mára. Kicsit még mászkálni, gyönyörködni az estében, aztán enni valami jót és aludni reggelig. Aztán előről minden…
Útban lefelé
Ehelyett hátra volt még vagy 8 km lefelé. Nem is időztünk sokáig a menedékháznál, mert nem akartunk sötétben menni végig lefelé. Így a vacsora elmaradt, csak forró vizet vételeztünk – ez ingyenes! – és készítettünk teát. Lefelé engem kicsit sokként ért, hogy mennyi ember kapaszkodott felfelé fél órával naplemente előtt. Ok, akik már majdnem a menedékháznál voltak, azok rendben, de találkoztunk olyannal, aki jóval lentebb azt kérdezte, hogy sokan vannak-e odafenn? És akkor még hátra volt neki több, mint egy óra felfelé, meg ezek szerint nem volt foglalva szállása, csak a szerencsében bízott gondolom, hogy marad ki hely. Mindenesetre nekem érdekes. De én tervkényszeres vagyok…
A fekete jelzésen immár lejtmenetben
Elég az hozzá, hogy a fekete jelzés a menedékháztól a völgyig amúgy hosszú! Reggel nem láttuk a ködben, de jobb is, mert kicsit demoralizáló lett volna, így meg csak raktuk a lábunkat egymásután. Lassan besötétedett, előkerültek a fejlámpák és csak róttuk a métereket a sötét erdőben. A Blair wich project azért átfutott az agyamon néha, mikor furcsa árnyak bújtak be a fa mögé itt-ott... Elvétve még mindig találkoztunk felfelé igyekvőkkel, deszerencsére medvével nem… (Ezek mellett az utak mellett állítólag kevés az esélye egy ilyen találkozásnak)
Na, ez az a rózsaszín!
Aztán a műútra érve levettük a hágóvasakat, energiát pótoltunk, teáztunk – van ott egy kis pihenőhely padokkal, meg mobil wc-kkel -, utána elindultunk a parkolóhoz és fél-háromnegyed óra múlva már a kocsiban ültünk útban Zár felé, ami olyan 20 percre van. A vacsora nem maradt el természetesen, volt mit pótolni energiaként, hiszen télen alapból is több kalóriát éget az ember, mert nehezebb a testhőmérsékletet tartani a szabadban. Ha pedig fizikailag is odateszed magad, akkor az extra sok kalória.
Akár valami B kategóriás horror is lehetne, de csak az erdőn kelünk át
Így telt tehát a remek túranap a Magas Tátrában. Abszolút megérte, nagyszerű érzés a fehérségben csatangolni! A képeken is látszik, hogy nem volt tömve a völgy, nem kellett egymást kerülgetni, szóval cska ajánlani tudom, annak aki szereti a havat, meg a hideget, meg mikor liheg felfelé! Ha tervezed, hogy nekivágsz ennek, vagy egy hasonló túrának, mindenképp nagyon figyeld az időjósokat, meg a lavina előrejelzést. Itt pedig linkelem a magas tátra info oldal épp a hetekben készült cikkét a téli túrázással kapcsolatos tudnivalókról: http://www.magas-tatra.info. Ha tetszik amit olvastál, vagy szeretted a képeket, követheted a Facebook oldalunkat és akkor máskor is olvashatsz hasonlókról, sőt erről a túráról is készül majd egy videó, ha érdekel csatlakozz!
A viszont látásig: hajrá kifelé fotózni!
Ráadásnak pedig a felhőbetörés!
