"Hidegpárna: A Kárpát-medencében a téli félévben fellépő tipikus időjárási jelenség, amikor a medence alján több napon keresztül rétegfelhőzet, hideg, párás, ködös idő alakul ki."
Ennek a posztnak a legmeghatározóbb eleme a hidegpárna lesz. Nem az, amikor nyitva hagyjuk a hálószobában az ablakot télen és lefekvéskor jéghideg minden ágynemű, hanem a meteorológiai fogalom. Merthogy egy egész munkahét minden napján figyeltem, ahogy az Alföld közepén egyre növekszik a fákon a zúzmara, annak köszönhetően, hogy ez az időjárási jelenség elöntötte a Kárpát-medencét és izgatottan ellenőriztem Magyarország magasabb pontjain található webkamerákat, hogy lássam milyen is ez párna felülről.
Ugyanis szombatra azt terveztem, hogy valami magaslatra felkapaszkodva majd felülről megcsodálom milyen mikor az egész ország köd alatt van. Elég stabilan tartotta magát a köd egész hét végéig, így bizakodtam, hogy van esélyünk megcsodálni ezt a varázslatos időjárási jelenséget. Igaz szombat estére már változást jósoltak, de ez a szombat napközbent nem kellett, hogy befolyásolja ugye.
Szokatlan módon egyébként nem nagyon tervezgettem konkrétumokat a hét közepéig, akkor viszont túratársam a szombati menethez való elvi hozzájárulása után egyre égetőbb lett a helyszín kiválasztása. "Mi lenne, ha a a Börzsönybe mennénk?" - kérdezte Lala és ez elég jó ötletnek tűnt. Bár a Prédikálószéken nagyobb esélyt láttam arra, hogy felhőtakarót felülről lássunk, aztán ott van a Bükk, vagy a Kékes is, de a stresszes hétköznapok után jó ötletnek tűnt, hogy fenn még a turistaházba is be tudunk menni esetleg. Cool. Így indultam el Budapest felé péntek este.
Ami azért még este is fejtörést okozott, hogy kalandosabbnak gondoltam volna, ha olyan magaslatokat ejtünk útba, amiken még nem jártam. Ilyen a Kopasz-hegy és a Só-hegy pl., amik viszont alacsonyabbak és a webkamera felvételeket elemezve jóval kevesebb eséllyel bukkannak ki a takaró alól. (Ami párna amúgy, ugye...) A döntést, hosszas mérlegelés után reggelre hagytuk végül.
Hatkor felkeltünk - nem tartottuk szükségesnek a nagyon korán indulást, mert a köd inkább dél körül ereszkedett lejjebb a napokban, szóval egy deles érkezés a csúcsra több, mint remek, gondoltuk. Induláskor még képlékeny volt az úticél, de lassan - a Prédikálószék kamera képének csekkolása után - világossá vált, hogy szerencsésebb, ha magasabbra mászunk fel. Így a Kóspallag melletti Kisnóci turistaház melletti parkoló lett a cél, ahova kb fél kilenckor meg is érkeztünk.
Hát meleg nem volt már itt sem, de persze tudtuk, hogy amint elkezdünk felfelé kapaszkodni egyáltalán nem fogunk fázni szóval nem öltöztünk be nagyon. A kék jelzésen indultunk el a Nagy-Hideg hegy irányába, egy a térképen konkrétan szinte totál egyenes erdei úton. A fák érdekes módon néhol abszolút fagymentesek, néhol vastagon deresek voltak. Elég gyorsan haladtunk. Nem mondanám, hogy ez a legszebb útvonal felfelé, mert már több oldalról is közelítettünk már és ez elég egyhangú őszintén megvallva, viszont az erdő szép, valamint elég lankás is, szóval így az egyenessége és lankássága okán ilyen laboratóriumi emelkedőnek mondanám.
Még csak fél 11 múlt, mikor a nemrégiben felújított Turistaház ajtaján beléptünk. A terv ekkor az volt - tekintve, hogy ködben úszott még minden -, hogy egy meleg tea kényelmes elfogyasztása után felmegyünk az innen úgy 40-50 percre lévő Csóványosi kilátóhoz és épp akkor érkezünk majd oda, mikor már onnan - lévén a legmagasabb pont a Börzsönyben - simán ellátunk majd a végtelenig a felhők felett... A turistaházban nem voltak rajtunk kívül, de nagyon barátságos volt, ahogy a kandallóban ropogott a tűz... Kár, hogy már nincs karácsony...
Azért ilyen magasan már érezhetően hidegebb volt. A turistautakon itt-ott ráfagyott jég nehezítette a haladást - és itt meg is ragadom a lehetőséget, hogy elmondjam, ezek a csúszásgátlók, amiket lehet kapni a túraboltokban megérik a pénzüket, érdemes beruházni rájuk, ha az ember télen akar túrázni. Azt nem mondom, hogy feltétlen szükséges, de azt igen, hogy most is láttam hatalmas esést a csúszós ösvényen, szóval még így hó nélkül is lehet hasznos a téli erdőben egy ilyen eszköz. Sajnos nálam amúgy most nem volt, mert elszakadt és nem vettem még újat, de ez nem csorbít a leírtak hasznosságán khm..., de itt is elég gyorsan a kilátó alatt voltunk, amit úgy 50 méterről lehetett észrevenni, mert a köd még stabilan tartotta magát.
-Ez nem jó, gondoltam, de mivel ha felfelé néztem láttam a kék eget, azért maradt bennem remény. Felmásztunk a kilátóba - itt már volt szél is-, ittunk teát a termoszunkból és ettünk egy energiaszeletet. Kb. fél órát maradtunk fenn várva, hogy esetleg oszlik a felhőzet, de a nap csak úgy fél percre bújt elő - mondjuk az nagyon jól esett - , a kilátás pedig egyáltalán nem tisztult. Hát, azt nem mondom, hogy nem voltam csalódott... De ezzel sokat kezdeni nem lehet, mert az időjárásra elég kevés ráhatásom van, szóval elfogadva a tényeket elindultunk visszafelé...
Azért nem volt annyira siralmas a helyzet amúgy, mert itt fenn az erdő varászlatos volt a ködbe vesző fákkal, a fatörzseken összegyűlt jéggel. Volt nálunk egy drón, szóval gondoltuk majd azzal legalább körbenézünk. Nos, ezt nem kellett volna. A durva az, hogy szegről-végről foglalkozott mindkettőnk repülő technikával, így a jegesedés jelensége elméletileg nem volt ismeretlen számunkra, ezért érthetetlen miért gondoltuk, hogy a kis drónt ez a jelenség majd nem fogja érinteni... Mert érintette is természetesen. Elég csúnyán csapódott a földhöz, miután kontrollálatlanul előbb süllyedni kezdett, majd a talajról ismét felpattanva nekiütközött a fák ágainak. Szerencsére nagy baja nem lett, de aki okos akar lenni, az a mi kárunkból tanulva inkább hanyagolja a drónja felengedését ilyen időjárási körülmények között...
Miután a drón visszakerült a dobozába minden leesett alkatrészével együtt, folytattuk utunkat a turistaházhoz. Mikor odaértünk, úgy egy óra körül lehetett. És láss csodát egy csomó ember ült benn. Amúgy is számos túrázóval találkoztunk, de ez egy gócpont és egyszerre sokan összejönnek. Nagyon kellemes hangulata volt így a turistaháznak. Mindenki evett, vagy épp egy teát szürcsölt. Ettünk egy fantasztikus gulyáslevest, kicsit ücsörögtünk, majd elindultunk lefelé.
Összességében nem volt nagyon hosszú a túra, kb. 18 km és 800 méteres szintkülönbség összesen, de nagyon jólesett a lelkemnek. Akárhogy is, a természet kisimítja az idegeket, na. Habár csak a hidegpárna belsejét láttuk, ahol - képletesen írhatnám - a toll töltet a fákon pihent, azért ez a téli fagyott erdő valamelyest kárpótolt. A párna borítása pedig megmarad egy későbbi poszt témájának. Lehetőleg mihamarabb.
Ha tetszett kövess minket Facebookon!
A viszont látásig: hajrá kifelé fotózni!
